Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
1987. NOVEMBER 28. Irodalom» művészet 9 Zalán Tibor; Stílusgyakorlatok (archaikus szerelmi témára) Kerten át a könnyű szélben Ringatózó félhomályban Madár száll át, tiszta kékben. Lomb között balk suttogások, Alkony-égen esti tűzben Könnyít lányok járnak táncot. Fűre lép a karcsú este, Hajlanak a fényes ágak, Havas ágyam meg van vetve. Leánytestem borzong, gyöngyöz, Csatak veri mellem táját Combjaimat gyötri ördög. Kerten át a könnyű éjben Árnyék lépked, tűz a teste árnyék közéig tiszta kékben. Táruljon ki ajtó, ablak Nesztelen, ha lopva jönne. Öleljen meg száz alakban. Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Szenti Ernő grafikáiból válogattuk. Palotai Boris: Közbeeső állomás — Kérem, itt lakik Orsovai Hanna? — Itt. — Tessék szólni neki, hogyegy ismerőse... — Mi tetszik? — Vele szeretnék beszélni. — Én vagyok Orsovai Hanna. — ön? — A férfi.szemöldöke a magasba ugrott. — ön? Nem értem. .. — Mit nem ért? — Bocsánat... Nincs itt valami tévedés ? — Megtudhatnám végre, miről van szó? A férfi lekapta a sapkáját, a térdéhez verte. — Én egy illetőt keresek. Azt mondta, Orsovai Hannának hívják. — Rajtam kívül nincs más Orsovai Hanna. Ez nem olyan név, mint Kis Mari vagy Nagy Ilon. — Hát nem... — Ha valaki a nevemet használta, nyilván célja van vele. — Csak utólag... az én kérésemre mondta meg a nevét. — Vagyis az enyémet. Most már ragaszkodom hozzá... Jöjjön be. Nem fogok az előszobában tárgyalni. Tudni szeretném, mit jelent az „utólag”? Mi volt előtte? A férfi habozva tett néhány lépést. — Ez csak rám tartozik. Egyedül énrám. — Nagyon téved. Ha valaki visszaél a nevemmel... — Nem élt vissza. — Jöjjön, kérem. Magának is érdeke, hogy tisztába jöjjön, mért vezették félre. — Nem vezetett félre. Egyszerűen az történt... — Mi történt? — Már bánom, hogy elkezdtem. . . de úgy fejbe kólintott. .. Valósággal fejbe kólintott... — ... hogy becsapták. Ezt csak elismeri? Üljön le. — Ne haragudjon, mérnökasszony. — Mérnöknek mutatkozott be? — A névjegytáblán olvastam, hogy mérnök, ö csak a nevét mondta meg. — „Csak”... — Fölösleges volt kérdeznem. Ügy egyeztünk meg, hogy semmit sem kérdezünk egymástól. — Nagyon romantikus! —Hanna türelmes mosolya ingerültséget takart. — Iszik egy kis konyakot, és megmondja, kihez van szerencsém. — Sülé József vagyok. Préskezelő a Híradástechnikai Gyárban. — Felhajtotta a konyakot, biccentett. — Hiba volt őt faggatni, kérlelni. — Térde közé szorította összesodort svájci sapkáját. — Ha nem kérlelem, sose kerülök ilyen helyzetbe. — Még egy pohárkával. — Kezicsókolom. .. Azt hittem, ő nyit ajtót.. . Egészen megkeveredtem. — Halljuk, mi történt.. Tudnom kell róla. — Én vagyok a hibás. Ha nyugton maradok, ahogy megegyeztünk. .. Ki tudta, hogy ez lesz belőle... — Arról beszéljen, hogy mi történt. — Hát kérem... — Nem élek vissza a bizalmá— A többit már tudom. Kérlelni kezdte, hogy árulja el a nevét. Erre ő... példátlan! Az én nevemben. .. a nevemben... tiszta Boccaccio-téma. — Hogy tetszik mondani? — Mindjárt rájövök, hogy ki volt. Sovány, alacsony... — Vékonyka, pici — ismételte makacsul Sülé. — Fényes, sötét konyt. Ahhoz a pici termethez az a súlyos hajtömeg. Beborította a párnát. Hanna felszisszent. — Megvan! — Teletöltötte a poharakat. — Csak ő lehet! A konyt majd agyonnyomja... Pipaszár lábak... —. őzike lábak ... — Bajusz ... Sülé felszegte a fejét. — Kis pihe a szája szegletén. Jól állt neki. — Tehát ő az. Egy régi barátnőm ... Megérdelemné, hogy ... val. — Végtére nem olyan nagy eset. Pécsre utaztam... a vonaton ismerkedtem meg vele. Alig váltottunk néhány szót, máris... egyszóval... nehéz ezt így... egyszóval bezsongtam. Pedig nem szokásom. Az a hírem, hogy mélyhűtött szívem van. Igaz is... Nem bírom a szériában gyártott nőket. Hanna egészen másmilyen volt.. — Én vagyok Hanna. Ezt már tisztáztuk. — Bocsánat. De én sose úgy gondoltam rá, hogy „az a nő”. * — Folytassa kérem. — Ö is... az ember ezt megérzi- — Ügy ült ott, mintha parázson ülne. Nem mocor- gott, de parázs volt a bőre alatt. Ilyen vékonyka! — Felnyújtotta a kisujját. — Megismerkedtek. Aztán? — Akkora az egész nő... A tenyeremmel le tudnám csapni, mint egy lepkét. Ahogy elnéztem, fényes, csúszós dinnyemagok ju*- tottak eszembe... — Várjon csak... Kicsi és sovány. — Pici és vékonyka — helyesbített Sülé. — Madárcsontú. ösz- szeroppanna a fogam alatt, ahogy elnéztem. — Tovább! — Utánamentem a folyosóra, ö is Pécsre utazott, rokoni látogatásra. Én a mecseki beutalóval a zsebemben.. . Négyen egy szobában. „Nem fog menni, Jóska!” — mondtam magamban. Az erdő még nyirkos, sétára való, nem szerelemre. Álltunk egymás mellett, az oldalunk már összenőtt. — Muszáj ilyen részletesen? — A felit se mondtam él... De hát mégis megszólaltam. Hogy szálljunk le... Ment a bőröndjéért, épp lassított a vonat, ahogy megállott, ugrott is lefelé. Együtt töltöttük az éjszakát. Hajnalban, mikor elváltunk!.. — Azt ígérte ... Meg tetszett ígérni ... — A férfi kirántotta a zsebkendőjét, végigtapogatta a nyakát, — Én teljes bizalommal .. i Hanna ivott egy kortyot, beleszagolt a pohárba. — Tőle kaptam ... — Az üvegre bökött. — Nyilván a tiszte.let- díj. Hát nem figyelmes? — Száraz, szakadozott nevetés csúszott ki a száján. — Elboronáljuk. így mondta? — Hogy hívják? _ Férjes asszony. Kínosan érintené, ha beállítana hozzá. Leszállt magával egy közbeeső állomáson, nincs tovább. Bizonyára akadt több ilyen közbeeső állomás az életében. — Megtudhatnám, hogy hívjak? _ Kérem — mondta elutasító u dvariassággal Hanna. — Wohlmayer Hugóné. férfi pár pillanatig hallgatott. Gondterhes ráncok gyűrődtek a homlokára. így gondoljak rá, hogy Wohlmayer Hugóné? Volh- ma-yer .. — tagolta. — És Hugóné, — Megkapta a hajatövét. — Orsovai Hanna, az pászolt rá. — Megint hallgatott. — Akkor hát.. . — Bocsánat, hogy háborogtat- tam. És még egyszer kérem ... ne tessék virblit csinálni. Ez pem közbeeső állomás volt. — Köszönöm, főmérnökasszony. — Nem csinálok virblit. — No ... azért ne nevezzen ki főmérnöknőnek! Amikor Sülé után becsukta az ajtót, tenyerét az orrához nyomta. A férfiszag ottmaradt a bőrén, elnyomta a kölni illatát. Hogy találta ki ezt a nevet? Hogy jutott eszébe? Ördög tudja! Most majd keresheti! Összeállította: Rékasy Ildikó Az Általános Rézművek új igazgatójának az lett a feladata, hogy a vállalat szekerét kihúzza abból a gazdasági kátyúból, amelybe a régebben többszörösen nyereséges cég az utóbbi évek rossz, elfuserált döntései alapján került. Mi, a gyár törzsgárdistái, akik az utóbbi 25 évben egy tucat igazgató tündöklését és bukását néztük végig kellő áhítattal, azt hittük, hogy az új diri is a régi módon folytatja. Magyarul: hozza a saját sleppjét, az előző igazgató néhány kulcsemberét lapátra teszi, lecseréli, aztán megy minden a régi kerékvágásban. Nem így történt. Műszaki titkárának a társaságában az új igazgató január első munkanapján végigjárta az irodákat és az üzemeket, bekukkantott mindenhová, szemlélt, méricskélt, utasításokat diktált, összegezte a látottakat és döntött. Másnap közhírré tették: a termékváltás, valamint a szigorúbb munkarend és munkatempó beindítása érdekében átrendezik a gyárat. Az új főnök első intézkedése az volt, hogy az elődje irodájából ki- dobáltatta a régi bútorokat, újakat hozatott. A vállalat fagyszabadságra küldött kőművesei — táviratilag visszarendelve — őrült tempóban láttak munkához a januári hidegben: a régi iroda mellé pihenőszobát, teakonyhát és tanácskozótermet építettek. A helyiségeket a személyügyi és oktatási igazgatóságtól vették el, mivel a társaságot az igazgató főosztállyá fejlesztette vissza. A gyártás-előkészítő főosztály a könyvelőség helyére költözött. A könyvelők egy hétig a folyosón és a lépcsőházban ácsorogtak, aztán átmenetileg az üzemi konyha burgonya- és zöldség-előkészítő részlegében kaptak helyet, mivel a konyha a megszüntetett rézüstgyártó részleg helyére került. Az átköltözés idején — mintegy két hónapon át — az étkeztetés szünetelt. A dolgozók kizárólag kenyéren és vízen éltek," bogyókkal, erdei gyümölcsökkel táplálkoztak, csak az új igazgatónak hoztak a szomszédos Sajtkukac étteremből — szakszervezeti hozzájárulással — néha-néha egy tányér paprikáskrumplit. Egy hónap múltán a könyvelőség elfoglalta helyét az üzemi könyvtárban, mivel ezt a kulturális intézményt leköltöztették az Kiss György Mihály: Átrendezés alagsori KISZ-klubba, mondván, nálunk a KISZ évek óta alig hallat magáról. A gazdasági igazgató helyet cserélt a főmérnökkel, a szociális osztály helyére a piackutatók költöztek, az éjjeliőrök a szakszervezeti irodában kaptak helyet. A döntést azzal indokolták, hogy az iroda még nappal sincs száz százalékosan kihasználva, mivel a titkár egyéves iskolán most fejezi be a nyolc osztályt. A költözködés márciusra elérte a tetőfokát. A lépcsőházat, a folyosókat, az udvart, az épületek közötti virágágyakat cipekedő emberek lepték el. Életkortól és beosztástól függően mindenki vitt valamit: asztalt, széket, iratcsomót, kávéfőzőt, titkárnőt, minisztériumi revizort, miegymást. Az igazgató elnökletével a költözködés gyorsítására operatív intéző- bizottság is alakult. Kétheti ülésezés után elkészült az intézkedési terv, amelyre aztán a gyárban működő politikai és társadalmi szervek is áldásukat adták. Az áldás után a rézsimító részleg kiöregedett gépeit elvitték a MÉH-be. Helyükre nyúlketreceket hoztak, mert állítólag az ősszel beindul a nyúltenyésztő ágazat, amely már a profilbővítés koncepciójába tartozik. A propaganda osztályt kiköltöztették a gyárkapu előtt lévő trafikba, mivel a trafikos üzemi büfét nyitott az orvosi rendelőben. Az üzemorvos — teljesen új elképzelések alapján — áttelepült a tmk-részlegbe, ahol ezt követően együtt látott munkához az egészségmegőrző és gyógyító bázis a korszerű megelőző műszaki karbantartással. Természetesen a költözés idején jómagam is sok helyen megfordultam. Szorítottak helyet a tűzoltószertárban, az irodaház folyosóján, két héten át az udvaron felvert kempingsátorból próbáltam kapcsolatot teremteni az ügyfelekkel és osztályunk többi dolgozójával, áprilisban pedig néhány napig az elnéptelenedett női öltöző előterében fejtettem ki áldásos tevékenységemet. Most augusztus végén járunk, és szerencsére van egy kis szussza- násnyi szünet. Az új igazgató szabadságra ment, s ezért most csak félgőzzel folyik az egységek költöztetése, magyarul: senki nem csinál semmit. Ja, hogy mi van a termeléssel? Nem tudom. Az új igazgatónak az a feladata, hogy a cég szekerét kihúzza a kátyúból. Ennek kapcsán még januárban közölte: a termék- váltás, valamint az új munkarend és munkatempó beindítása érdekében átrendezi a gyárat. Most itt tartunk. Az átrendezésnél. Még szép, hogy ilyen körülmények között képtelenek vagyunk a termelésre is figyelni. Tetszik érteni? Fodor András: Találkozás A nyújtózó emlékű kék hegyek futó szemembe ugranak d partról, és távolból, áttetsző égi párnán, szabadot, tisztát egyengetve hátán, feszíti ágyát nékem is a tó. A hosszú szél zöld hullámokat lökdös, rezgeti ingem selymét s így repes: — No kiskomám, látod, 'itt így csinálom ... Én bólintok:— Ismerlek, kellemes, te loptad ki a, víz szagát a rétre, langy szárnyad engem ott is így emelt, — szólok —I s míg fejem fordítom utána, arcomra ő mosolygós fürtöt ejt. A víz habkarját tartva lomha keccsel nyúlkál felém mohos kövek közül. — Hát megjöttél? — liheg, mint jó komondor, mely kéretlen is lábaidhoz ül. Mögüle egy-egy kiváncsi taraj ágaskodik hasadt, fehér bozonttal, amint zuhanva bukik le a mélybe, lassú hullámok hentergik feléje: — Ügy kell! Mit bámulsz! Hiszen ismerős!
