Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-23 / 276. szám

1987. NOVEMBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nyíregyháza új középfokú oktatási intézménnyel gazdagodott: elkészült az új egészségügyi szakközépiskola. Az intézményben — amelyhez kollégium is tartozik — a '12 tanterem mellett 4 előadó, 6 demonstrációs, és egy tornaterem kapott he­lyet. Az első tanítási évben 9 szakközépiskolai és 6 szakiskolai osztályban összesen 534 diák kezdte meg itt a tanulást. (Fotó: K. S.) A vízen keresik a kenyerüket Bár a halászatból nem lehet megélni (Folytatás az 1. oldalról) Az elnök az idei februári közgyűlésen a sok-sok rossz után végre valami jót, vala­mi biztatót is mondhatott a Felszabadulás Tsz tagságá­nak, mivel sikerült a pénz­ügyi veszteségeiket komoly nyereséggé változtatniuk. Erről egyébként így beszél, de mielőtt belekezdene, meg­hökkentő adattal szolgál: — A megyében tizenhatezer- ötszáz horgász és negyven­két halász tevékenykedik. Háromezer-hétszáznyolc- van hektár vízterületen gaz­dálkodunk — folytatja — s erre az évre 510 tonna hal értékesítését tervezzük, mi­közben a magyar gazdaság­ban manapság nagyon is na­pirenden lévő szerkezetvál­tást mi itt a szövetkezetben már korábban és többszörö­sen is megéltük. Ugyanis 2—3 éve még tevékenysé­günk 70 százalékát a piaci hal termelése tette ki, de mivel az országban jó idő óta már-már krónikus te- nyészanyag hiány van hal­ból, így nem sokat teketóri­áztunk, belevágtunk és át­alakultunk ivadéktermelő gazdasággá. Sok rossz után — Hogy megéri-e ? — kér­dez vissza és elmosolyodik. — Másképp nem csinálnánk. Anyagilag jobban járunk mert a tenyészhal kilónként; ára 30—40 százalékkal ma­gasabb a piaci halénál. De a jövőt szolgálja az a 15 millió forintos beruházásunk is, amelynek során felépült takarmányfeldolgozó üze­münk, ahol a halhulladék­ból sertés- és baromfielesé- get gyártunk majd. Persze bármennyire is erőlködtünk, be kellett látnunk, hogy csu­pán a halászatból nem tu­dunk megélni. Ez egyébként már ’84-ben kiderült, ami­kor több mint kétmilliós veszteséggel zártuk az évet, de ’85-ibem viszont mór több mint X millió 260 ezer forin­tos nyereséget értünk el, mi­vel abban az évben egy sor ipari tevékenységbe kezd­tünk, s az hozott valamics­két a konyhára. így építő­szolgáltató szakcsoportiaink szinte mindenfelé vállaltak kőműves munkákat, lakás- felújításokat, tetőszigetelése­ket. A fővárosban nyomdánk is van, és még további dol­gokon törjük a fejünket, mert a jövő útja az, hogy a haltermelés, a halászat mel­lett, amit csak lehetséges, csinálni kell. Alaptevókenysóg Mindent összevetve, ahogy hallgatom az elnököt, arra gondolok, hogy a ’86-ban el­ért 2 millió 461 ezer forin­tos nyereségük, aminek a harmada sem a halból jött össze, mindenképpen igazol­ja az előzetes elgondolás, majd a tettek helyességét. Persze építőipari ágazat ide, különböző vállalkozások oda, az elnök — miközben kocsi­zunk a milléri halastavak felé — sietve megnyugtat, hogy az alaptevékenységük a halgazdálkodás, a halászat semmiképpen sem szenved­het csorbát. Erről már a helyszínen győződhetünk meg. Az 1962-ben épült 44 hektáros tórendszeren javá­ban folyik az őszi lehalá­szás. A metsző szél fodrozza a vizet, ami egyébként is olyan az ezernyi ficánkoló, ezüstös hátú haltól, mintha forrna. Egy kisebb tó két partján gumicsizmás embe­rek a halászháló köteleibe kapaszkodnak, és lassan megindulnak. Feszülnek az izmok, megmozdul a háló. A víz közepén egy csónakból kalapos ember utasításokat oszt: — Húzzák meg erő­sebben a jobb oldalt — ki­abálja, s amikor partot ér, halkabbra veszi a hangját. — Ezek egy része tenyész­hal — lép közelebb Kiss Im­re üzemegységvezető — s innen hatszáz mázsa körüli mennyiséget várunk, amiiből kétszáz mázsa fehér busa, négyszáz meg ponty — s már lép is odébb, hogy se­gítsen kiemelni a zsákmány­nyal teli hálót. Pár nap múltán Tárnái Istvánnal a fegyverneki Holt-Tisza-ágnál járunk. Hallgatódzunk. Embereket nem látni, csak távoli ku- tyacsaholást hoz felénk a szél. Lemegyünk a partra, fülelünk, de semmi nesz. Az elnök megunja a téblábolást. fölkapaszkodik az egyik víz­parti fűzfára, hátha onnan többet lát. Aztán amikor megint földet ér a lába, nem szól semmit, csak int. hogy induljunk. F ár perc múltán meglátjuk a ladiko­kat. Bennük gumiruhás em­berek húzzák, tekerik, eme­lik a hálót, láthatóan igen­csak megküszködnek vele. — Már megint megakadha­tott valamiben — bólint fe­léjük az elnök. Szemét a vízben Nézem őket és eszembe jutnak korábbi történetek, amiket halászok meséltek arról, hogy mi minden lehet a vízben. Találtak már vas­kályhát, alumínium vécétar­tályt, sőt drótkerítést, de már víkendházat is fogott ki a háló. Ezt a történetet el­mondom most is. Baksa Sándor brigádvezető egyet- éitően bólogat, s még hoz­záteszi: — Ez rosszabb — int a víz felé — mint egy városi szeméttelep. Ugyan­akkor más is nehezíti a», amúgy sem könnyű mun­kát — mondja és a túlpar­ton heverő jókora fák felé mutat — hisz két napig csak azzal foglalkoztunk, hogy kihúzzuk őket á vízből. — S ráadásul ha valami, hát ez a munka igazán zsákbamacska, hisz mivel csak két-három naponta emeljük ki a hálót, előfor­dulhat, hogy nem éri meg az erőlködést, mert nincs ben­ne annyi hal, amennyire szá­mítottunk — bizonygatja már a csónakból Demeter László, miközben az evezőt mélyen a vízbe ereszti. A csónak távolodni kezd, a halászok mennek tovább, mert még tömérdek a mun­ka. S én hiába is tartóztat­nám őket, úgysem marad­nának, hisz az őszi lehalá­szás legalább olyan fontos nekik, mint a mezőgazdá­szoknak az aratás. Mert ők ilyenkor takarítják be az egész éves termést... Munkában a Felszabadulás Tsz halászai Nagy Tibor Bakonyt Károly—Szirmai Albert operettje Mágnás Miska a Szigligetiben „Az új műsor! Színre ke­rül a Mágnás Miska című operette 3 felvonásban.’’ A Király Színház így hirdet­te Bakonyi Károly — Gábor Andor — Szirmai Albert ox'erettjét az 1916. február 12-i bemutató előadásra. S a Hopsza Sárit, a Cintá- nyéros cudar világot, a Csi- ri-birit néhány hét múlva egyszuszra fütyülték a Du­na partján. Majd egy évtized kellett viszont, hogy a Ti- szatájon is megismerjék Miska „nótáit”. Szolnokon először a szegedi együttes mutatta be, aztán többször, más színi-kerületi társula­tok. A Szigligeti Színházban a mostani bemutató előtt kétszer került közönség elé, de egyik sem az eredeti „operette” volt, hanem Bé- keffi István átdolgozásában játszották. S ezekben az át­dolgozásokban — nagy di­vat volt még nem is olyan légen — igen sok volt az „aktualitásokat” erősítő elem. Egy színpadi mű — lett légyen az operett! — úgy be­széljen arról a korról, amely­ben megszületett, hogy a né­ző ne vonhassa kétségbe hi­telességét. A legrosszabb, de eredeti színpadi mű is hite­lesebb; a legjobb átdolgozás­nál. A Mágnás Miska hangvé­telének változása híven kö­vette — nem is tehetett vol­na mást — a társadalmi mozgásokat. A rendezői „szempontok” egyben súly­pont áthelyezések is voltak. Félreértések elkerülése vé­gett: kitűnő előadások lehet­tek ettől még — a szolnoki­ak azok is voltak — a min­denkori Mágnás Miska be­mutatók, csak éppen elsőd­legesen nem arról a korról lövö májusban Szolnokon Országos Cigányzenekari Fesztivál A közelmúltban, látott nap­világot az a hír, amely sze­rint városunk 1988. május 21— 22-én Országos Cigány- zenekari Fesztivált rendez, mégpedig az állami és szö­vetkezeti vendéglátóiparban dolgozó cigányzenekarok il­letve zenészek részvételével. Tájékoztatásunkra Schaff László, az Országos Szóra- kozta tózenei Központ megyei toirenrieltségvezetője el­mondta, hogy a fesztivált a magyar cigányzenekari kul­túra hagyományainak ápolá­sa és ébrentartása érdeké­iben rendezi meg a városi ta­nács, az Országos Szórakoz­tatózenei Központ, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Megyei Művelődési és If­júsági Központ. Az Országos Cigányzene- kari Fesztiválon megyénket egy, kivételes esetben két zenekar képviseli majd. Bu­dapesti zenekarok egyébként nem is vehetnek részt. A meghívott zenekarok a fesz­tivál három bemutató hang­versenyének egyikén 15 per­ces műsorral szerepelnél!, A rnűsorösszeállítás tartalmi előírásait külön rögzítették, így szerepelnie kell a reper- toáriban verbunkosnak, nó­tacsokor- és csárdás variá­cióknak, melyeknek előadá­sa során énekest is kell kí­sérni, és egy szabadon vá­lasztott műnek. A három 'bemutató hang­versenyen legjobban szerep­lő zenekarok az 1988. május 22- én vasárnap délután ren­dezendő gála programjában a zsűri által megadott mű- sorszámokkal is fellépnek. A zenekarok produkcióját a rendezőség által felkért zsű­ri értékeli, és a legjobb együtteseket, szólistákat a különböző szervek által fel­ajánlott díjakban részesíti. adtak hiteles képet — ez még az operettekben is fon­tos! — amikor a darabok megszülettek, hanem azt példázták, milyennek látták, képzelték a színrevivők azt a kort, amelyben a cselek­mény játszódik. A Vörös Róbert rendezte mostani bemutató az erede­ti Mágnás Miskát hozta színre. Egyáltalán nem fáj­laljuk, hogy a szereposztás­ból is következő adottságok miatt Marcsa és Miska ke­rült a középpontba, a rende­zőt dicséri, hogy a „gerófi” miliő ábrázolásában nem esett túlzásokba, mértéktar­tó Mikszi és Fikszi gróf fi­guráival is, — velük szaladt el ugyanis mindig a „ló” a harsányság, a burleszk irá­nyába. Az eredeti Miska — ter­mészetesen az „operette' közegében — egy olyan pa­rasztfigura, amelynek távo­li rokona Beaumarchais Fi­garója, közelebbi nagybátyja Fazekas Mihály Lúdas Ma- tyija, — s még rol^nníthat- nánk, persze azzal a megkö­téssel, hogy még az ikrek sem mindig egyformák. Miska a K. und K. világ lehetőségei között élő lovász­fiú, akinek a maga keretei között véleménye van kör­nyezetéről, tanulékony, kel­lőképpen ravasz is... A Sze­rénái Zoltán formálta figura telitalálat. Nagy tehetséggel, következetesen felépített a szerepformálása, kitűnően táncol, ízesen beszél, „leve­gője” van, ahogy méltó pár­jának, Marosának is, akit Császár Gyöngyi alakít. A fiatal színésznő elismerésre méltó játékintelligenciával hiteti el velünk, hogy a szá­zadelő udvarházának leánya, mozdulatait, testtartását eh­hez alakította, kifejezései­Parányii grúz falu, valahol, számunikra neve sincs. Olyan hétköznapi, olyan unalmas, eseménytelen ott mindem, hogy talán mindem szökőév­ben ha egyszer .megjelenik — talán.? — erről a telepü­lésről egy nyúlfarknyi hír­adós a területi lapban. Ak­ikor is csak azért, mert a laip tudósítója arra járt — in­kább odatévedit! — s nem akart üreskézzel a szerkesz­tője elé állni. Otar Joszelianá filmet for­gatott erről a faluról! S nem is akármilyet, hiszem a Pásztoréi már-már világhí­res "alkotás. Nem akarunk tekdntélyelvefcre hivartkozni, de ait azért élihihetjük, hogy ha a nyugati világlapok el­ismerően, lelkendezve írnak egy szovjet—grúz filmről, ókkor találtak benne vala­mit. S nem erőszakolt poli­tikumot, a szovjet rend élle- mi félremagyarázást, hanem olyasmit, amit a nagy nyu­gati cégek filmjeiből egyre jobbam hiányolnak: filmsze­rűséget, eredetiséget, költői - séget. No, persze az amerikai és a francia kritikusok sem tévedhetetlenek, dicséretük ellenére még lőhetne rossz film a Pásztorai. De nem az, — sőt! — erről a magyar né­ző is meggyőződhet. Ablban a bizonyos, a fentiekben le­írt isten háta mögötti falu­iban Otar Joszelnani annyi mindent talált — apróságo­kat ugyan, de fontosakat — annyi mindent elmond az ottani emberekről, viszo­nyokról, hogy csak a fejün­ket kapkodjuk. Egyáltalán csodálhatjuk, hogy a grúz filmesek olyasmikről is nagyszerűbbnél nagyszerűbb műveket alkotnak, amelyek­ről a magunk fajta földi halandóknak az ég világon semmi se jut eszünkbe. A Pásztoréiban sem törté­nik semmi lényeges, csak éppen amit látunk nagysze­rű. Négy fiatal zenész érkezik ebbe a 'bizonyos grúz faluba, káibérelmiek egy szobát és játszanak reggeltől estig. nek zamatét élvezi a közön­ség. A másik póluson kitűnő Korláth gróf szerepében Mucsi Zoltán. Pikszi és Mik- szi kettőséből Czibulás Pé­tert' vélem eredetibbnek, de Takács Gyula „gerófja” is jól értelmezett, hiteles figu­ra, mindkettőjüket dicséri, hogy megszabadították sze­repüket a mesterségesen rá­rakódott túlzásoktól, sallan­goktól. Rolla grófnőt a bemutató utáni negyedik előadáson — Roczkó Zsuzsanna betegsége miatt — Rák Katalin ját­szotta, énekelte. A vendég- művész két rövidke próba után vállalta az előadást, igazi primadonnát ismert meg személyében a közön­ség, játékán alig érződött elfogódottság, jól énekelt, jelenség a színpadon. Baracs Iván alakja félre­értett az előadásban. A nép­ből nyilván képességei foly­tán felemelkedett figurának a látottaknál súlyosabb, markánsabb egyéniségnek kellene lennie, hogy a gró­fi környezet ellenpontja le­hessen. Mertz Tibor Bara- csa csupán egy rokonszen­ves, túlontúl is fiatalember, igen szerény hanganyaggal. Bezerédy Zoltán koreográ­fiája szemrevaló, színes, ki­fejező. A zenekart Nádor László nagy alkalmazkodó­készséggel vezényelte. Ha valaki úgy tenné fel a kérdést, hogy egy mondat­ban válaszoljak, milyen az új szolnoki Mágnás Miska, azt felelném: helyenként egyenesen elragadó, de 1#n- denképpen kellemes színhá­zi est, bár a látvánnyal a rendező, a díszlettervező, a jelmeztervező egyaránt igen­igen „spórolt”. Tiszai Lajos Furcsállkodnalk a helybéli­ek, szokatlan a klasszikus muzsika, idegenek a zené­szek. Szenzációszámiba men­nek. Ámuló gyermekszemek lesik mozdulataikat, de^- az idősebbek sem kevésbé kí­váncsiak. Különösen a házi- kisasszony érdeklődik feltű­nően. A süldő lány egyik napról a másikra megásszo- nyosodik, s ott illegett ma­gát az egyik fiatal kamárajó- tékos körül. A napi gondok, apróbb- nagyobb bosszúságok lassan­ként elfeledtetik az újdonsá­got, kezdik megszokni jelen­létüket a faluban. Házigaz­dájuknak, a helyi kolhoz so­főrjének amúgyis sok a dol­ga. Építkezik, s ebédidőben a közös teherautóján hord­ja az anyagot Ráadásül szomszédja megorrol az új ház kertjére nyíló ablaka miatt, amiiből nagy vihar tá­mad. Szerencsére most is kéznél a befolyásos barát, aki egy Lakomával és néhány szóval elsimítja a viszályt. A vendéglátók sem marad­nak adósai, telepakolják au­tóját, sonkával, borral vod­kával'. A szabályokra amúgy sem ügyel itt senki. Szegény öre­gekre még rá-rámordul a mezőőr, ha engedély nélkül kaszálnak, de a robbantással orvhalászókat már megsüve­geink, mivel azok nagy em­berek. Elmúlik a nyár, a muzsi­kusok elköszönnek, kifizetik a bért, és visszatérnek a vá­rosba. Vendéglátóik még élik tovább megszokott éle­tüket, s tavasszal ismét vi­rágba borulnak az almafák, kezdődik elölről a munka. Nem nehéz ezek után kö­vetkeztetni, miről is beszél a rendező. A távolságok, a hagyományok és miegyéb miatti zárt világról, ahová ugyan, be-betőr a civilizáció, de az ottaniak élete nem egy képzeletbeli spirálon bonyolódik, minden, mindig önmagába tér vissza. — ti — A hót filmjeiből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents