Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. OKTÓBER 17. A Néplap vendége: Csata Sándor Az építész tervez ••• Mennyit ér a bor, ha homoki? Az idei esztendő a szőlő és a bor éve világszerte. Franciaországban fújták meg a harsonát, amely a nyi­tányt jelezte (itt székel ugyanis a nemzetközi hivatal központja) és a sokasodó hazai „pincei rendezvény” azt bizonyította, hogy idáig hangzott a harsonaszó. Mi ma­gyarok szemmel láthatóan komolyan vesszük a testületi tagságunkat, hiszen hangulatos rendezvények során akasztottak lovagi címeket és egyéb főrendeket történel­mi borvidékeinken az arra méltók nyakába. Hiába, erre kötelez bennünket múltunk, jelenünk — és jó lenne azt hinni, hogy a jövőnk is. Hazánk neve élénk színnel je­lölt a világ bortérképein, hiszen a tokaji immár évszá­zadok óta a királyok bora — a borok királya. Ügy két éve a szolnoki Tudomány és Technika Há­zának felújításáért, a szá- zadeleji épület új funkció­jára való alkalmassá tételé­ért több elismerést, kitünte­tést is kapott. Ekkor a nem szakmai közvélemény is megismerhette Csala Sándor építész nevét. De végül is a nyolc éve diplomát szerzett tervezőnek máig ez az egyet­len, ilyen széles nyilvános­ságot kapott munkája. Elég­nek tartja ezt? — Persze, hogy jó lett volna több. hasonlóan érde­kes és bonyolult feladatot oldanom meg, a dolgot reá­lisan értékelve azonban kénytelen vagyok természe­tesnek felfogni a helyzetet. Ha a mai magyar gyakorla­tot ismerve számoljuk az esztendőket, ez a nyolc év igen rövid idő, ennyi eltel­tével a magyar építész épp hogy túl lehe* a pályakezdé­sen. Nálunk az első tanul­mánytervtől a ház átadásáig 3—4 év biztosan eltelik, és magától érthetődően a friss diplomás évekig nem is kap önálló tervezési feladatot. Az egyetemi elméleti képzés után a gyakorlatban kell ta­nulnia a szakmát. A nagy tervező vállalatoknál ez úgy van, hogy a kezdőt beoszt­ják egy nagy mester mellé és ott még a szakmabeliek számára is névtelenül dol­gozik évekig. Félreértés ne essék, ez még véletlenül sem baj, nagyon is tanulsá­gos egy Fintával együttdol­gozni, egy olyan szép és bo­nyolult munkában részt venni, mint például a Bu­dapest Kongresszusi Köz­pont tervezése. A Szolnoktervnél nekem más utat kellett járnom. Mint Ígérték, azonnal a mélyvízbe dobtak; szinte csak az egyetemi elméleti ismeretek birtokában rám bízták a szolnoki Bástya étterem környékén akkori­ban kezdődő emeletráépíté­sek kiviteli tervének elké­szítését. Sokat lehetett, kel­lett ezeken a munkákon ta­nulni ; a terven dolgozva jöttem rá, hogy mit és ho­gyan lehet megvalósítani abból, amit a tervezőasztal mellett kigondoltam, hogy milyen sok múlik azon. ho­gyan érti meg magát a ter­vező a kivitelezésen dolgo­zó, sokat látott „öreg sza­kikkal”. Ügy látszik ezek­kel a munkákkal sikerült bizonyítanom a vállalatnál, hamarosan kaptam ugyan­is szép, önálló tervezői fel­adatokat. A Technika Háza vagy a szandaszőlősi böl­csőde meg is valósul közü­lük. nemrégiben készült el — az építkezés 4 évig tar­tott — egy törökszentmikló­si lakóházam is. Vannak azonban olyanok is, ame­lyiknek az építéséhez hozzá sem kezdtek. A Széchenyi lakótelepre szánt megyei szociális otthonnak például a kiviteli terveit is elfogad­ták, a beruházásra azonban még nem jutott pénz... — Ügy tűnik, hiába szá­mít talán kezdőnek, nem kímélték, nem zárták el a szakmailag érdekes munkák­tól. De így lehet-e ezután is, hisz manapság igen kevés pénz jut beruházásokra. — Én úgy veszem észre, hogy a jövőben is lesz majd munkánk, igaz a „piac” na­gyon sokat változott a nyolc év alatt. Kezdetben párhu­zamosan több feladaton is dolgoztunk, annyi volt a megrendelés. Most viszont úgy van, hogy az ember be­fejez egy munkát és várja a következőt. Ez persze nem azt, jelenti, hogy keveseb­bet kell dolgozni, sőt bizo­nyos mértékig feszítettebb a tempó. A megrendelők most nagyon gyorsan, esetenként az előkészítői tervezői mun­kára igényt sem tartva akarják megkapni a kiviteli terveket. — Az utóbbi időben Szol­nokon több új tervező iroda is dolgozni kezdett a kivite­lező vállalatoknál, tervező munkaközösségek is szület­tek. Konkurenciát jelente- nek-e ezek az Önök vállala­tának, a Szolnoktervnek? — Én végülis örülök en­nek, hogy több szervezet vállalkozik tervezésre és az építész választhat, hol ta­lálja meg jobban számítá­sát, hol élheti ki jobban szakmai ambícióit. A szak­mai közérzet; szempontjából az is sokat számít, hogy egyre több településen is­merik fel. az „otthoni” ter­vezőkkel készíttetett épüle­tek a legtöbbször inkább il­leszkednek a város, a köz­ség arculatába, a meglévő értékeket is őrizve szerve­sebben formálják a telepü­lés arculatát, mint a felkért építészek munkái. Az építé­szetben ma örömmel érzek egy ilyen decentralizálási tö­rekvést. — De lehet, hogy van en­nek rossz oldala is. Nem lesz több az eszkimó, mint a fó­ka? Például a magánrende­lések piacán? ... — Az építész (is) rá van szorulva a „maszek” mun­kára. Az én havi fizetésem — annak ellenére, hogy az ÉVM-től megkapott úgyne­vezett vezető tervezői beso­rolás és a városrendezési és városgazdászi szakmérnöki oklevél megszerzése után az idén 1700 forinttal emelték a béremet — havonta 7700 forint. A külön munkákban engem az izgat valójában, hogy egy vállalati gmk tag­jaként — hangsúlyoznám, hogy ilyennek én is tagja vagyok — egy-egy jobb megbízással majdnem fél évi fizetésemnek megfelelő ösz- szeget is meg lehet keresni — miért tartogassa az em­ber minden energiáját a vál­lalati megbízatások teljesí­tésére, ha a géemkázással sokkal látványosabban bol­dogulhat? Az is több. mint érdekes, hogy a magán gmk-ban dolgozók ugyan­ilyen jó üzleteket a „hivata­los” munkaidejükben tud­nák megcsinálni, ugyan­ezért a pénzért nem este kell otthon megdolgozniuk. — A kezdő építésznek ju­tó feladatokkal kezdtük a beszélgetést. Befejezésül azt kérdem, milyen itt Szolno­kon, a vállalatánál „építész­közérzete”? — Magyarországi építész­közérzetem van. Nálunk ha­gyomány, hogy a lakótelepek sivársága, a beázó épületek, a városok eltorzult képe mi­att az építészeket szidják. Ennek megfelelő az építész becsülete is. Aki családi há­zat terveztet, az is hozza a kockás papírra rajzolt el­képzeléseit, hogy milyen le­gyen a ház beosztása, külse­je. Tulajdonképpen csak a nevét és a tervet jóváhagyók által elvárt számításokat, a műszaki rajzot várja a ter­vezőtől. De gyakran ugyan­így gondolkodnak azok is. akik egy város vagy falu képéről döntenek. Az építé­szeti szempontoknak sokszor csak másodlagos szerep jut. Aki egy ilyen viszonylag kis tervező vállalatot vá­laszt munkahelyéül, az töb- bé-kevésbé már a megoldan­dó feladatok köréről is dönt. Ide biztos nem érkezik meg­bízás egy nemzeti színház­ra. De ez nem túl nagy baj, hiszen a „legkisebb” mun­kát is lehet igényesen, leg­alább a megbízótól és a szakmai közvéleménytől jo­gosan elismerést várva vé­gezni. Ha ezt megkapja az ember, a sikerélmény ele­gendő. Az viszont igaz, hogy idáig csak az jut el, aki igyekszik minden előzetesen beszerezhető információt megszerezni, és ennek birto­kában a tervezéshez kezde­ni. V. Szász József Ám a hazad (bortermelés nagyobbik felét a homokon termett nedű teszi ki. Bács- Ki&kun megyében az évi termés felét is szüretelik jó években, de Szolnok megye termőterületének egy szá­zad ékán, 4 ezer hektáron is szüretelnek ezekben a na­pokban. Vajon milyen ha­szonnal ? Egyáltalán; meny­nyit ér a bor, ha homoki? Erre a kérdésre kerestem választ, amikor a szüretelők nyomába eredtem környé­künkön. Az oknyomozás nem volt könnyű, mivel a szakemberek véleménye sze­Csépán, a Tiszamenti Tsz borászati közipontjába egy hivatalos — és szemmel lát­hatóan örömteli — aktusra érkeztem. A „vörös borvo­nal” műszaki átadását tar­tották. A tűzoltóság, rend­őrség és még jónéhány ille­tékes hatáság jelenlétében műszakilag átadták azokat a hatalmas fémedényeket, amelyekben azóta must forr, kavarog, melegszik, vagy hül egy automata kapcsoló akaratának engedelmesked­ve. Olasz szerelők rakták össze az olasz gyártmányú rendszert: három templom- torony méretű fémtartályt, mellyel talán gigászok koc­cinthatnának. Must kerül mindegyikbe, még akkor is, ha az idei esztendő ismét besorakozik az előző két ín­séges év mellé. A szövetke­zet 500 hektáros szőlőjét az idén fagy és jég is károsí­totta, így a nem túl vakme­rő várakozásnak is alig 5 százaléka realizálódott a közösben, felvásároltak hát azoktól a termelőktől, akik­nek tőkéjét megkímélte a fagy. Itt találkoztam először a magas és az alacsonyműve­lés konfliktusával, ami a to­vábbiakban a szőlőtermesz­tés körüli vita táptalaja lesz. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején az Al­földön nekilódult a szőlőte­lepítés. A sortávolságot há­rom, három és fél méterre nyitották ki, a vesszőket magas kordonra futtatták, így a gépek szinte teljesen átvették az emberi munkát. Csakhogy a szőlő nem adja ám meg ilyen könnyen ma­gát! A széles sorok között adcadály nélkül tobzódott a fagy, s azokat a tőkéket, melyeket a magasművelési rendszerben nem takarták be ősszel, az ideihez hason­latos télen jóvátehetetlen kár érte. Az igaz viszont, Jó volna együtt bizakodni a törekvő osépaiakkaü, ám alig 30 kilométerre a tisza­zugi szőlőtábláktól megle­hetősen felhős jóslatot hal­lok az alföldi borok jövő­jéről. A Szikrai Állami Gazdaság parcellái között húzódik meg szerényen a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlészeti és Bo­rászati Kutatóintézete. Dr. Urbán András • tudományos igazgatóhelyettes készít szá­momra prognózist; úgy vé­lekedik, hogy az elmúlt há­rom fagyos esztendő nyo­mán mindenképp újra kell gondolni az alföldi szőlőte­lepítések ügyét. Az intézet véleménye az, hogy magas­művelésű táblákat ma már nem szabad, telepíteni. rint a szőlőtermesztés és a labdarúgás között egyenes­ági rokonságot lehet kimu­tatni. Ehhez is, ahhoz is mindenki ért. Az igazi szak­értelmet, úgy gondoltam, a szőlőtermesztésben könnyebb tettenémi: elég a hozamo­kat egymás mellé sorakoz­tatni és a képlet csalhatatla­nul megmutatja ki az igazi művelője ennek a Noéig eredeztethető mesterségnek. Hogy mennyire nem ilyen egyszerű a dolog, ezt a ri­portot végén restellkedve kell bevallani. hogy a tavaszi fagy — ame­lyik a talaj közelében „ha­rapja” a bomló rügyeket — a korondig nem mindig ér fel. Egyszóval a veszély lép- ten-nyomon leselkedik az Alföldön. A Tiszazugban azonban így is kenyér kér­dés a szőlő. Ipar alig van, a munkalehetőségként a bortermelés kínálja ma­gát, ráadásul olyan földe­ken, melyeket másra hasz­nálni nem lehet. A szövet­kezet több lábon áll: egy-egy viszontagságos év nem ren­díti meg a gazdaságot. Az­tán azt sem felejtik el egy­könnyen a szőlőnek, hogy 1970-ben, amikor a víz tönk­re áztatta a határt, a szőlő húzta ki a tiszazugiakat a bajibóL Van hát most már Tisza- s ásnák, Csápénak és Tisza- ugnak olyan vertikuma, ahol a vessző elültetésétől a bor palackozásáig idegen segít­ség nélkül mindent meg tud­nak oldani. Amire szüksé­gük van az a piac; ismerjék meg és keressék itthon, sőt, ha lehet külföldön is a cím­kéjüket. Hogy erre milyen esélyük van? Tavaszi János, a Szolnok Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa azt állítja, hogy kifejezetten jó. A megyei borversenyen a csépaíak sze­repeltek a legjobban, négy boruk jutott el az egri or­szágos döntőre, de biztató piaci kilátásokat ígér az is, hogy hazánk hatvan ország­ba exportál. Harmatos Lász­ló termelési főmérnök sze­rint a művelés mikéntjén lehet még finomítani. Egyé­ni érdekeltségi rendszert kellene bevezetni az 500 hek­táron, s így lesz realitása annak, hogy a 16 ezer hek- tós tároló kapacitásuk no, meg az újabb 23 ezer hektoli­teres pincéjük csordultig le­gyen. Védtelenül nem lehet kiszol­gáltatni a tőkét a fagynak. Elgondolkodtató, milyen sikeresen vészelték át a magángazdaságok a téli hi­deget. Védelmet jelentettek a fagy ellen a gyümölcsfák — amelyeket a nagyüzemi parcellákba a gépi művelés miatt ültetni nem lehet —, így Kiskőrösön, Kecel en, Izsákon, Soltvadkerten a szőlősgazdákat jóval kisebb kár érte, mint a nagyüze­met. Az intézet egyébként elkészített egy tanulmányt, amely az Alföldet kisebb egységekre bontotta a talaj- minőség, a tengerszint felet­ti magasság és egyéb szem­pontok szerint. Szolnok me­gye bortermelő tájai — így a Tiszazug és a Jászság — nem tartoznak a legszeren­csésebb adottságúak közé. A Jászságban van olyan szőlőtábla, amelyik 8 év óta nem hozott termést. Dr. Ur­bán András azt is elmondta, hogy a Mátraalján nem rit­ka napjainkban az olyan tábla, ahonnan hektáron­ként 12—14 tonna szőlőt szü­retelnek. Persze egy méltá­nyosan enyhe tél és egy kel­lően csapadékos, ugyanak­kor napfényes nyár olyan termést is hozhat a magas - művelésű szőlőkben — erre egyébként már volt példa —, hogy a mustot uszodák­ban, fürdőmedencékben tar­tották, de jutott a százha­lombattai olajtárolókba is. Csakhát ilyen egyre inkább a mesében van. Ami pedig a iborpiacot illeti? Az igaz­gatóhelyettes szerint lehan­golóan beszűkült a magyar borok előtt. Jó, lehet, hogy 60 országba szállítunk, de ezek sorában azok az orszá­gok is ott vannak, ahová csak néhány karton ital jut el egy-egy magánkereskedő igénye szerint. A Jászsági Állami Gazda­ság neszüri kerületében diá­kok hajladoznak a tőkék kö­zött. A tanuló ifjúság mun­kakedve amúgy a bizonyít­vány függvényében változik; van aki 30 forintot keres naponta teljesítménybérben, de olyan „stréber” is, akad aki 100 forintot szüretel ösz- sze napjában. A többiek alkalmazkodtak Molnár Sándor főkertész és kerületvezető a termés láttán nincs amolyan szüre­ti hangulatban — ám amint a hevenyészett termelési mérlegből kiderül, azért jó­vátehetetlen kudarc sem ér­te az ágazatot az idén. A főkertész szerint a szőlőter­mesztésben mindenki a sa­ját véleményét fújja, de ez semmiképp nem biztos, hogy harmonizál akár egymással, akár a népgazdaság érdeké­vel. A jászok legfőbb érve az, hogy itt már évszázadok óta termesztik a szőlőt, így hát sok ember számára ma- már kenyérkérdés a bor. Az állami gazdaságra is köszön­töttek sanyarú esztendők; a mélypont 1985 volt, amikor hektáronként 6 mázsa 87 ki­logrammot szedtek le a tő­kékről. Nálunk is felvetődött a kérdés; minek erőlködnek amikor jóval kevesebb mun­kával nagyobb haszonhoz juthatnának? A válasz az volt, hogy az emberek egy részének a szőlőből kell megélni. Hogy kiknek? Hát akár a kerületben lakó száz családnak, vagy akár ma­gának a főkertésznek is. Lépni kellett: a 307 hektá­ron a magasművelésnél visz- szatértek a szálvessző hú­záshoz, így az újabb fa­gyok már nem jelentettek olyan kiesést. Ha rekord termést nem is szüreteltek, de azért a tisztesnek szá­mító 4,8—5 tonna megter­mett hektáronként. Persze^ hogy felvetődött az alacsony művelés: ősszel takarni, tavasszal nyitni^, a tőkét. Csakhát az emberte­len munka és ha már meg­van a gép, az előnyeit nem szabad feladni. Jött hát a kompromisszum, magas mű­velés több élőmunkával, no és persze az egyéni érdekelt­séggel. Hát,, itt tartanak ma és azt mondják, ha jó piaca lesz a bornak, minden meg­oldódik. A szüreti körséta végezté­vel csalhatatlan receptet senkitől nem kaptam a sző­lőtermesztésre. Egy dolog valóban beigazolódott: a futballal való rokonság ki­mutatható. Hogy mennyit ér a homoki bor? Az árat ma még nem az ember szab­ja meg. Ha kegyes az idő­járás, úgy megtérül a befek­tetett munka. Ha nem... Hát erre kell megtalálni a vá­laszt ahhoz, hogy a borter­melés az Alföldön a jövő­ben kifizetődő legyen. Palágyi Béla A Kunszentmár­toni Uniszőv asz­talosrészlege kö­zel tízmillió fo­rintot forgalmaz az idén belsőépí­tészeti munkák­ból; irodák, üzlet- helyiségek, könyvtárak teljes belső bútorzatá­nak gyártásából. A közelmúltban fejezték be a DATE szarvasi főiskolája könyv­tárának teljes belső berendezé­sét (Fotó; T. K. L.) Mások mérlegelnek Egyesek bizakodnak...

Next

/
Thumbnails
Contents