Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-02 / 232. szám
1987. OKTÓBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kiemelt üdülőkörzetté Kubai vendégek Szolnok megyében válik a Tisza II. térsége (Folytatás az 1. oldalról) is igyekeztek több pénzt biztosítani, ám ennek ellenére is tény: a vidék csak részben tud megfelelni az idegenforgalom követelményeinek. (A megvalósult fejlesztéseiknek mintegy 18 százalékát fedezték az országos szervek, nyújtotta támogatások.) Jantner Antal miniszter- helyettes mondandójában példaként hozta a sikeres balatoni „évadot”, amely egyben arra is példa, hogy a magyar tenger milyen zsúfolttá válhat. Tehermentesítésére, a keleti országrészben élők üdülésére-pihené- sére ez a mesterséges ti kiválóan alkalmas. Fölhívta a figyelmet — egy képviselő csatlakozott a későbbi vitában a gondolathoz is — a veszélyre: a helyi tanácsok alaposan gondolják meg, hol és hogyan mérnek ki telkeket. A képviselők kérdéseket tettek fel a tárcák vezetőinek. Spilák Ferenc miniszterhelyettes a vitában fölmerült kérdésre válaszolva ismertette, hogy az idén a szokott kétszeresét, négymillió forintot kapott a körzet az idegenforgalmi alapból fejlesztésekre, az elmúlt négy évben összesen tizenkét milliót. Elképzelhető külföldi tőke bevonásai« a környékbeli építkezések során. Mohácsi Ottó, — többek között — a helyi kulturális lehetőségek jobb „kihasználásáról” beszélt, hozzátéve, hogy a megye már meglévő kulturális központjait is szeretnék bevonni az idegenforgalomba. A Heves megyei tanácselnök, Schmidt Rezső szűkebb pátriájának gondjaiból annak a százmillió forintnak a hiányát említette hangsúllyal, amely miatt az eredeti elképzelések szűkülnek. Fábián Gábor, a házigazda nagyközség tanácsának elnöke röviden bemutatta a települést, majd egy fölvetődött javaslatra reflektált: a község egy utazási irodával közösen szállodát működtet hamarosan — tehát vállalkozik. Simon József, a párt megyei bizottságának titkára így kezdte mondandóját: húsz esztendeje várta ez a terület, hogy egy ilyen testület „rányissa a szemét” — azóta mióta tervezni kezdték a víztározót. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy társakat kell lelni az itteni értékek megmutatásához, hasznosításához, s ezzel az ország, benne a térség is megtalálja a számítását. Nyers Rezső zárszavában a kereskedelmi bizottság állásfoglalását összegezte, amelyben a tájegység részére a központi szervek fokozott anyagi támogatását ösztönözte. Ehhez a következő ötéves tervre kiemelt üdülőkörzetté kellene nyilvánítania a kormányzatnak a víztárolót és körzetét. Az infrastruktúra elmaradottságának pótlása elháríthatja az akadályt az idegenforgalom növekvő érdeklődése elől — ezért sokat tettek a helyi kezdeményezések fölkarol ói, része van a nem csekély fejlődésben az itt élők leleményességének, ösz- szefogásának. A vízminőség megőrzése, a táj természeti értékeinek megóvása, az üdülőtelkek kialakítása, a településfeljesztés csak komplexen szemlélhető. Az Országgyűlés Kereskedelmi Bizottsága ezután elfogadta a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatóját. Ebben a fogyasztói áralakulás méréséről és tervezéséről, az áralakulási folyamat főbb jellemzőiről,' azoknak a különböző rétegek élet- körülményeire gyakorolt hatásairól olvashattak. A bizottság tagjai délután megtekintették a kiskörei üdülőterületet, majd Tiszafüred idegenforgalmi lehetőségeinek számbavétele után a Kemény-kastélyban összegezték a látottakat. H. L Takarékosságra ösztönöz Októbertől: prémium a lakossági betétekre A tartós lekötésű lakossági betétek után az 1987. október 1-jétől 1988. december 31-ig terjedő időszakra egyszeri, évi 3 százalékos prémiumot fizetnek a pénzintézetek — jelentett be Rad- nóczi János, az Állami Bankfelügyelet vezetője csütörtökön, a Pénzügyminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón. Ez a prémium azokra a betétekre jár, amelyeket tartósan, legalább egy évre kötöttek le, s jogosultak a betéti szerződés szerinti kamattérítésre. így kamatkiegészítő prémiumban részesülnek az egy, a kettő és a három évre lekötött könyves- és csekkszámlabetétek, a takaréklevelek, az ifjúsági takarékbetétek, a lakástakarékossági, valamint a nyugdíjelőtakarékossági betétek. A prémium a már betétben lévő, valamint — akár az eddigi megtakarítások kiegészítéseként. akár új betétként — 1988. június 30-ig elhelyezett, s 1988. december 31-én még bent lévő összegek után jár. A prémium összegét az 1987. október 1-je és 1988. december 31-e közötti 15 hónapra időarányosan számolják el. így a már október 1-je előtt elhelyezett betét után a jövő év végére összesen 3,75 százalék prémium illeti meg a tulajdonost a normál kamaton felül, míg az időközben elhelyezett betétek esetében csak a 3 százalék időarányos része. A prémium után a betét tulajdonosának nem kell adót fizetnie. Az intézkedés célja a lakossági megtakarítások ösztönzése, a jövő évi fogyasztói áremelések hatásának ellensúlyozására. Aczél György szovjet kitüntetése Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete csütörtökön, a nagy- követségen rendezett bensőséges ünnepségen átnyújtotta Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatójának a Népek Barátsága Érdemrendet. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a szovjet—magyar barátság és együttműködés erősítésében, fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. 70. születésnapja alkalmából adományozta Aczél Györgynek a magas kitüntetést. Az ünnepségen jelen volt övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A Jászságban is megkezdték a cukorrépa betakarítását. A jászkiséri állomásra jelenleg a Jászberényi Állami Gazdaság szállítja a cukornakvalót, innen viszik a Mát- ravidéki Cukorgyár hatvani gyárába Fotó: T zTegnap a megyei pártbizottság székházéban Majoros Károly, az MSZMP megyei bizottságának első titkára fogadta Faustino M Beátát, a Kubai Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját és feleségét. Tájékoztatta a kubai vendégeket Szolnok megye gazdasági, társadalmi és politikai életéről. A tájékoztatót követően Faustino' M Beato és felesége a Szolnoki Papírgyárba látogatott, ahol Bede ImszIó főmérnök mutatta be az üzemet, amelyben az ezerháromszáz dolgozó évente 4 milliárd forintnyi termelési értéket állít elő. A vendégek megtekintették azokat a korszerű gépeket, melyek percenként 700 méter papírt állítanak elő, de szemügyre vették a megfiatalodott ipari objektum valamennyi részletét, melynek rekonstrukciója több mint 6 milliárd forintba került. Majoros Károly tájékoztatja a kubai vendégeket Nem kis büszkeséggel szólt arról Bede László, hogy a tavalyi év során a gyárban már azzal a kapacitással termeltek. melyet csak 1990— 91-ben vártak az újjászületett üzemtől. Ami a termékeiket illeti, messzi földrészekre kelnek útra: az NSZK-tói Pakisztánig, sőt a Távol-Keletig jutnak el a szolnoki gyár produktumai. A vendégek a délutánt Tószegen töltötték, ahol a helyi termelőszövetkezet ágazataival ismerkedtek, majd programjuk végeztével visz- szautaztak a fővárosba. A jövő évtől kezdődően A jövő évtől, az útlevél- törvény tervezett változtatásával összhangban, a magyar állampolgárok a konvertibilis elszámolású valutával rendelkező országokba — ideértve Jugoszláviát is — az eddigieknél gyakrabban utalhatnak, ha az utasnak érvényes útlevele és megfelelő összegű hivatalos eredetű konvertibilis fizetőeszköze van. E minimális valutaösszeg legalább 3000 forint értékű külföldi fizetőeszköz, amelyről az utas kiviteli engedéllyel rendelkezik. Hivatalos eredetű valutának minősül 18 000 ezer forint összegű turistaellátmány, amelyet azonban a jövőben három év alatt több részletben lehet igénybe venni, tehát a turista- ellátmány akár hatszori kiUtazási könnyítéseit magyar állampolgároknak utazást is lehetővé tesz. Ugyancsak hivatalos eredetű valutának minősül a lakossági devizaszámláról, az utazási deviza, vagy más néven „BC” számláról felvett összeg, illetve, ha az utazás deviza-fedezetét utazási iroda szervezett társas utazás keretében biztosítja. Az utazási irodák szervezett társas utazásain évi többszöri részvétel is lehetséges. 1988-ban azok részesülhetnek turistaellátmányban, akik sem 1986-ban, sem 1987- ben ilyen jogcímennem vettek igénybe valutát. 1988- ban 3000 forint összegű rendkívüli valutaellátásban részesülhetnek, azok akik 1988-toan nem jogosultak lakossági turistaellátásra, így ezen összeg felhasználásával egyszer kiutazhatnak. A lakossági turistavaluta- ellátáshoz közlekedési költségek címén három évre további — több részletben igénybe vehető — 13 000 forint összegű valutafelhasználási lehetőség kapcsolódik. Ebből gépjármű üzemanyag költségre — legfeljebb — 6000 forint értékű valuta igénybe vételére lesz lehetőség. Vasúti jegy három évenként egyszer, a 13 000 forintos költségkeretet meghaladóan is váltható, de csak abban az esetben, ha a költségkeret terhére más felhasználás még nem történt. Ha a kiutazást utazási számláról, illetve deviza- számláról fedezik, a közlekedési költségkeret nem vehető igénybe. A részletes szabályozásról a lakosság november végéig hivatalos tájékoztatást kap. A jelzés ma már sokszor nem elég Gondolatok agy nóg frontvitához Mivel valamennyien vásárlók. más szóval fogyasztók is vagyunk, nem csoda, hogy élénk érdeklődés, vita kísérte a Hazafias Népfront megyei elnökségének tegnapi ülését, amelyen a fogyasztók megyei tanácsának idei munkájáról hangzott el beszámoló. Ez a népfront-irányítással tevékenykedő társadalmi munkabizottság, illetve a városi és a községi bizottságok négy éve alakultak, és fő célkitűzésükként a vásárlók érdekvédelmét jelölték meg. A fogyasztók megyei tanácsa az idén is több. figyelemre méltó témát tűzött napirendre: így a szemes takarmányok forgalmazásának, előállításának a helyzetét. Megyeszert« végzett vizsgálódásaikból kiderült, hogy a takarmányok 50 százaléka nem felel meg a minőségi követelményeknek. Észrevételeiket elküldték az érintett szakminisztériumnak is. ahol a jelzést köszönettel vették, és ígéretet tettek az ellenőrzés szigorítására. Azért nem mindig ennyire rózsás a helyzet. Például a termékek osztályba sorolásánál, csomagolásánál kifogásolták, hogy a legtöbb áru első osztályú. Legalábbis az ára az. de a minősége? Az állásfoglalásukat több élelmiszert. ruhafélét előállító cégnek elküldték — de válasz a mai napig nem érkezett. Minden bizonnyal azért, mert a gyártók, azaz a címzettek monopolhelyzete szemükben másodrangú kérdéssé fokozta le a minőség javítását. Arról is szó volt. hogy olykor teljesen eltérőek az úgynevezett hivatalos és lakossági észrevételek egy-egy termékcsoporttal kapcsolatban. így a magánerős lakás- építkezésekről sokszor elhangzott és ma is elhangzik, hogy a kínálat mennyire megfelelő, jó. A nyáron Szolnokon tartott lakossági fórum ennek homlokegyenest az ellenkezőjét bizonyította. A negyvenegynéhány itt megjelent építkező példákkal illusztrálta: nagyon drágák a telkek, a szociálpolitikai hitelek jóval az áremelkedések után kullognak, a hatósági engedélyezések továbbra is időigényesek, bürokratikusak. nem beszélve arról, hogy főleg a nyílászárók és falazóanyagok ellen rengeteg a panasz, önként adódik a kérdés: ez csak szolnoki észrevétel, vagy máshol is effélék a tapasztalatok? A fogyasztók megyei tanácsának munkájáról szóló beszámolót élénk vita követte: nem hallgatva el azt sem. hogy noha 300 ember képviseli társadalmi munkában, nem csekély erőfeszítéssel megyénkben a fogyasztók érdekeit, mégis egyre több a vásárlói megkárosítás, a jogos panasz. Egyöntetű volt az állásfoglalás: a kereskedelemben mindaddig nem várható számottevő javulás e téren, amíg a termelői kínálatban nem következik be a mostaninál nagyobb árubőség. Ezért az elnökség állásfoglalása szerint ezeket a fogyasztói jelzéseket, észrevételeket elsősorban a termelőkhöz kell irányítani. Az is rontja a hatékonyságot hogy az érdekvédelem címszó alatt a tanács a népi ellenőrzés, a népfront illetékesei nem egyszer külön-külön párhuzamos vizsgálatokat végeznek — erőik egyesítése. közös ellenőrzések helyett. Végül az elnökség elismerését fejezte ki mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket a fogyasztók városi. községi tanácsai, megyei szervezete tett a vásárlók érdekében. ». Sa. M.