Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-30 / 230. szám
Kiszolgáltatott felszolgálók? 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. SZEPTEMBER 30. Kiutáltuk! — mondja némi kárörömmel ismerősöm, aki szívesen kortyolt el egy korsó sört délutánonként az egykori Halász nevű sörözőben. A vendég ugyanis ha elunta magányát, maga nézett a személyzet után. aki — egyetlen ifjú hölgy — természetesen unottan olvasgatott ez „ofiszban”. Egy idő után ez a bújócska többeket fölidegesített Mert változás nem történt, hiába tették szóvá, hogy a pultos munkaidejében legyen a pult mögött, hogy ne a vendég várjon perceken át... Örömmel nyugtázta ismerősöm —. hogy ha lassan is. de csak sikerült kiutálniuk a kelletlen fölszolgálót. Kevéssé ismert, hogy Magyarország hegyi vi dékén Is élnek tanyasi emberek. A hegyi tanyák világa más, mint a híres Alföldé: itt leg éltetéssel, erdészettel, kézművességgel foglalkoznak az emberek (MTI-fotó >— E. Várkonyi Péter — KS) Szerszámok az új Skodákhoz Az idei szabadságok tapasztalatairól A patika nyitva állt De hát kinek ne volna hasonló története Magyar- országon? Ki ne tudna mesélni hideg levesekről, meleg sörökről, szegényes választékról, koszos térítőről, szinte szívességet tévő személyzetről a honi vendéglátásban? A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat berkein belül száztizennyolc felszolgáló dolgozik, ötvennyolcán szakképzettek, hatvanan „betanulták” a szakmát. Vad Sándorné, a Nemzeti Étterem üzletvezetője a tanulókra. tehát a legfiatalab- bakra gondol, amikor azt mondja: — A gyerekek azt hiszik. Itt van pénz! Nálunk kétezerháromszáz forint körül vannak az alapfizetések, erre havonta nagyjából ezer forint még rászámolható forgalom utáni jutalékként. — És a borravaló? — Vagy van. vagy nincs. Mindenesetre jóval kevesebb már mint korábban volt. Nézze, a boltban tíz forint egy üveg sör, nálunk ugyanaz tizenhét nyolcvan. Az emberek jobban meggondolják, mennyit adnak ki. Raffael Ilona, aki tizenhét éve vendéglátós, osztja ezt a véleményt, sőt! — Sokan fillérre kiszámolják a fizetni valót és nem is vehetjük zokon. Nehezebben élünk, ez az igazság. Régebben nyugodtabbak voltak az emberek, ha bejöttek egy vendéglőbe, nem türelmetlenkedtek. nem kiabáltak. Ma? Rohan mindenki, ideges, ingerült. Sokszor idő sincs a rendes kiszolgálásra. A fiatalok? Nem adnak magukra a szakmában! Mi, régiek a megjelenést is fontosnak tartjuk! Az a frizura ne lógjon a felszolgáló szemébe, a ruha legyen frissen vasalt. Vendégül látunk, így illik. A fiatalokkal nehezebb. A Nemzetiben egyetlen férfi dolgozik, így nem csoda, ha háboríthatatlanul hangoskodhatott az a korosabb és persze ittas úr a napokban. Még a botjával is fenyegetőzött! Az ok? Régi ötforintossal akart fizetni, a személyzet pedig nem fogadta el. Mindennek lehordta őket, nem válogatta meg a szavait. Ezt is el kell viselni — mondja Raffael Ilona. — Hogyan szólíthatom? — kérdezem a tizenhat esztendős tanulólányt, Urbán Szabó Johannát —, pincérnőnek vagy felszolgálónak? — A pincér az olyan régies, megalázó. Én felszolgáló vagyok. — Miért ezt a pályát választotta? — Az ember csinálja azt, amit szeret, nem? Engem nagyon érdekelt ez a munka. szeretek az emberek között forgolódni. — Milyen a jó vendég? — Ne kiabáljon. Adjon annyi tiszteletet, amennyit én adok neki. Becsüljük meg kölcsönösen egymást. — És a) jó felszolgáló? — Én is ugyanolyan ember vagyok, mint a vendég, nem? Hogyan is lehet ezt a szakmát megtanulni? Az elméleti képzést a jövendő szakmunkások a megyében Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában kapják. Szőke Be- nedekné itt a vendéglátósok gyakorlatvezetője. — A szakközépiskolába négyes bizonyítványnál rosz- szabbal rendelkezők nemigen kerülhetnek be. a szakmunkástanulóknál már más a helyzet. Akad közöttük, aki nehezen olvas, sokuk számára gondot okoz a bonyolultabb számtani művelet. Utóbbiak egy hetet töltenek itt, egy hetet a munkahelyeken. Többségük) vidékről jár be, kollégiumunk nincs. Tanulással és utazással együtt tíz-tizenkét órát eltöltenek. Átkozottul fáradtak. Az oktatási kabinet igazán jól fölszerelt. Szembetűnő a különbség — az iskola javára —, ha összevetjük egy falusi italbolttal. Szókénével ebben meg is egyezünk: amit itt látnak és tanulnak, az a munkahelyeken csak részben használható föl a gyakorlatban. — Régi szakemberek már nemigen dolgoznak — véli a fiatalasszony —, a fiatalok pedig vándorolnak egyik helyről a másikra. Csak egy példa. Az egyik áfész négy felszolgáló tanulót vett föl önkiszolgáló éttermébe! Hát hogyan sajátíthatták volna el ezek a gyerekek a szakmát, ha csupán mosogatnak, meg behordják az elhasznált edényeket? — Tanulnak-e viselkedés- kultúrát a diákok? — Ilyen óra nincs. Megszűnt az alkalmassági fölmérés is. bár erre a szakmára azért többnyire rátermettebb gyerekek jelentkeznek. Olyan a viselkedés-kultúrájuk, amilyet otthonról hoznak. Igazolni látszik a „gigan- tomán” éttermek ellen szót emelőket a szolnoki „Törpe” gyorsbüfé. Vezetője-tulajdo- nosa, Borsányi Tibor régi motoros a szakmában. — Én az egri Park Szállóban szabadultam föl. Nem tegnap, az igaz, de nem is olyan régen. A tokaji bort egydecis pohárba öntöttem ki. Benn az ofiszban várt az egész műszak, ki-ki odasuhintott az ülepemre. Mert tudtam, hogy azt csak nyolccentes pohárba szabad tölteni! No, jó, ilyet nem kívánok, de látja, most is ez jutott eszembe rögtön. Meg a többi amit ott valóban megtanulhattam a szakmáról! Ma ilyen nincs! Itt nálam pedig létkérdés az udvariasság, a jó kiszolgálás, a tény, hogy a vendég azt mindig megkapja, amit az öt év alatt megszokott! A köszönés, az udvarias, nem tolakodó kínálás gondot nem jelenthet! Aki itt nem képes ezt teljesíteni, az hamarosan veheti a kalapját. A vendég a fontos, nem mi. * » • Végül Is mire jutottam? Túlságosan rózsás képet nem festhettem az olvasó elé a vendéglátásról. A felszolgálók szerint igénytelenek a vendégek, a vendégek szerint sok a nemtörődöm felszolgáló. A vendéglátás megyei nagy cégének vezetői úgy vélik — joggal —. hogy szakmájuk a korábbi hibás elképzelések okozta gondok között él. Sőt! Most némi bizonytalanság is mutatkozik a kivezető utat illetően, hiszen a várható gazdaságpolitikai változások — a személyi jö- vedelmadó és a hozzáadott- érték adó bevezetése — újabb tennivalókat is kilátásba helyez. A szakma „föl- hígulásán” mindenképp változtatni szeretnének, ehhez azonban lehetőségeiket is ismerniük kell majd. A változásokig pedig? Válogasson a vendég! Oda menjen,, ahol szívesen látják. Hortobágyi Zoltán A Danuvia Szerszámgyár Leányvállalata több mint 50 millió forint értékben 170 küjlönfléle lemezalakító szerszámot készít a legújabb típusú, elsőkarék-meghajtású Skoda személygépkocsik alkatrészeinek gyártásához. A csehszlovák autógyár még tavaly ősszel jelezte az igényét, s miután megfelelőnek találta a magyar vállalat ajánlatát, az illetékes külkereskedelmi vállalatok közvetítésével megkötötték a szerződést. A megrendelésnek a Danuvia leányvállalata a jövő hónap végéig eleget tesz. A szállítások ellentételeként a jelenleg gyártott 921 Skoda személy- gépkocsi érkezik hazánkba. A szerszámok a csehszlovák partner dokumentációi alapján készülnek, s nagyobb részüket már el is küldték. A közelmúltban megtartott brnói vásáron, a szakmai találkozókon felmerült, hogy a csehszlovák fél jövőre további 30—40 millió forint értékű szerszámot igényelne. A Danuvia leányvállalatánál személygépkocsikhoz eddig még nem készítettek szerszámokat, általában ipari berendezések és műszerek alkatrészeinek gyártásához állítanak elő különféle eszközöket. Most azonban két másik, a szovjet ZAZ, és a jugoszláv Zasta- va autógyárakkal is tárgyalnak szerszámok eladásáról. nem okoztak gondot a nyári szabadságok a megye hetvenhárom gyógyszertárában. Igaz. a nyaralások megszervezése ott nehezebb, ahol egy gyógyszerész és egy-két asszisztens dolgozik. Megyénkben negyvenhat ilyen patika található. Mivel a vezetők többsége nő, akinek családja, gyerekei vannak, logikus, hogy az iskolai szünetben, nyáron mennek el üdülni. A rendelet szerint a szabadság kétharmadát egyszerre kell kiadni — ez több mint három hete jelentett egy-egy gyógyszerész esetében. Júliusban és augusztusban 62 gyógyszertári vezető 970 napot töltött szabadságon. (Egy emberre átlagosan körülbelül 16 nap jutott.) Sikerült azonban úgy megszervezni a pihenések idejét, hogy egyetlen gyógyszertár se tartott zárva, legfeljebb a nyitvatartása módosult. Évek óta úgy oldják meg ugyanis a szabadságok kivételét, hogy a közel eső településeken dolgozók helyettesítik egymást. Az a gyógyszerész. amelyik délelőtt dolgozik a falujában, délután a szomszéd községben helyettesít. A nyitvatartási időt mindig egyeztetik a tanácscsal, a körzeti orvossal; úgy alakítva azt, hogy a patika az orvosi rendelés befejezése után még másfél óráig nyitva legyen. Az évek során már kialakultak azok a gyógyszerész „párok”, akik helyettesítik egymást. Vannak változó munkahelyű gyógyszertárvezetők is, akik ott teljesítenek szolgálatot, ahol valamilyen okból nem tud dolgozni a gyógyszerész. A mesében ketten vállalkoznak erre — hat-hét változó munkahelyű emberre lenne szükség — érthető okokból, hiszen a család miatt nem szívesen dolgoznak ilyen munkakörben, még a jónak számító hétezer forint körüli fizetésért sem. Szolnokon a szabadságok idején a Kossuth téri és a „Fehérkereszt” gyógyszertárak nyújtott nyitvatartási időben fogadták a betegeket. Az éjszakai készenléti szolgálatot a kijelölt patikák látták és látják el, illetve ahol nincs, ott a járóbeteg ellátás orvosi ügyeleténél vannak a legfontosabb gyógyszerek. A következő években is hasonló megoldások várhatók a nyári szabadságok idején. Számolnak azzal is, hogy szabadságok idején megint csökkent nyitvatartási időt biztosítanak a patikákban. Ezt talán nem mindenki fogadja megértéssel, de nem lehet vitatni, hogy minden változtatás jobb annál, mintha két-három hétre bezárna a patika. P. £. A kocsikísérő Ballagok Karcag egyik utcájában. Hallom, közeledik mögöttem egy teherautó. Lassít. Amint velem egy vonalba ér, odakiált valaki. — Majd megkereslek! A teherautó motorja felbőg, elrobog. Nagy Dezső volt a kiabáló ember. Egy iskola padjait koptattuk, csak ó j«Wal késóbb. Két éve néha-néha odarikkant valamit a járdára, aztán a sok munka miatt mégsem keres meg. A főnöke, Baráth Lajos, a Kunság Füszért karcagi fiókjának igazgatója fölöttébb elégedett Nagy Dezsővel. — Hét éve dolgozik nálunk Dezső. A munkája vagy a magatartása ellen soha nem merült fel a legkisebb kifogás sem. Holt időszakban. szezonon kívül önállóan végzi a sör értékesítését. Kap egy kocsi sört, hogy add el, ő pedig eladja. A boltvezetők szeretik. Nála nincs töréskár, a társadalmi tulajdonra úgy vigyáz, mint a sajátjára. Kártérítési határozatot még sohasem kellett hozni ellene. Egyébként tagja a fiók kiváló szállító brigádjának. Minden rendezvényünkön ott van, a vetélkedőkön, a sakkbajnokságban, szellemi totóban. .. Ha új cigány dolgozó jelentkezik munkára, Dezső segít. Behívom, ó csak megnézi a jelentkezőt. Ha azt mondja: ,yMost jött”, akkor én már tudom, hogy az illető a börtönből jött. Ha azt mondja Dezső: „Náj lácsó”, az azt jelenti, hogy nem jó. Az ilyeneket nem vesszük fel. A fiók száznegyven dolgozójának tíz százaléka cigány. Akinek nincs erkölcsi bizonyítványa, azzal nem tárgyalunk. Nálunk egy szállítmány félmilliót is megér, vigyázni kelL Azt már másoktól hallom, hogy amikor meghalt az anyja, Nagy Dezső bement a főnökéhez. — Lajos bátyám, nem futja ki a pénzem a temetést. Baráth Lajos a zsebébe nyúlt. — Itt van, fiam, majd visszaadod fizetéskor. Visszaadta. Azt is megköszönte a főnöknek, hogy elment a temetésre. Végre találkozunk Nagy Dezsővel. — Hol nőttél fel? — Karcagon. A cigánytelepen. Perfekt tudok cigányul. Apámtól tanultam. Oláh cigány vagyok. — Milyen volt a gyerekkorod? — Nagyon silány élet volt még akkor. Egyetlen kis gatyában szaladgáltunk. Meg anélkül. Ahány gyerek volt, az mind egy csapatban, játszott. Meg verekedett. — Te is? — Én nem. Soha nem verekedtem. Nem is játszottam. Mindig félrethúzódtam a többitől. A mai napig is. Én nem megyek kocsmázni! Élem a magam életét. — Milyen házban laktatok? — Két házunk volt Az egyik palatetős, a másik cserepes. Apám nem bírta a gyerekszagot, külön lakott egy kétszobás kis házban. Még a cigánybírónak volt háza, a többiek putriban laktak. Apám elismert ember volt, alapító tagja a té- esznek. Mindent megadott nekünk. Kilencen vagyunk testvérek, mindegyik elvégezte az általános iskolát Kőművesek, esztergályosok. .. Munkás emberek lettek. — Te is. — Én is. Húsz év alatt ez a harmadik munkahelyem. Nagyon jó itt. Olyan helyekre eljut az ember, ahova nem biztos, hogy eljutnék. Gyöngyösre, ide-oda. Kocsikísérő vagyok. Sokat dolgozom, kell a pénz. Az idén kőporozni akarom a házat, megcsinálni a fürdőszobát. Mert két szobát alakítottam ki a Pacsirta utcában. Ez ám már nem a cigánytelep! Ez már a várt»! Ez volt a célom. Vettünk bútort is, mind a két szobába újat — A család? — Két lány, egy fiú. öt éves, nyolc éves, tíz éves. Csak úgy járhat egy gyerek iskolába, ahogy az enyémek. Ha egy magyar gyerek szebben jár, a vonat alá teszem a nyakam. Taníttatni akarom őket. Nemcsak a nyolc osztályt! Többet járjanak!... Én is szerettem volna tanulni. A Zá- dor iskolába jártam itt Karcagon. Nagyon szerettem. Volt egy jó tanárnőm, Hajdú Lászlóné a neve. Tanárt szeretett volna belőlem csinálni, történelem—élővilág tanárt, de apám nagyon beteg volt már, nem mehettem. Mikor meghalt apám, dolgoztam, egy öcsémet még én taníttattam ki. Elmentem tengerit böngészni, abból vettem neki a tanszereket. Jaj, de szerettem volna én is tanulni! Az újságokat most is olvasom rendszeresen, nézem a tévét. Rengeteg könyvet olvasok. Többszáz könyvem van. — Mások miért nem tudnak így élni, mint te? — Mert nincs kitéve egy életcél a cigányok elé. A holnappal nem törődnek. Nincs kitartásuk. Nem értik, hogy két dolog a lényeg: a tanulás meg a munka! Ez a kettő a mottója a boldogulásnak. Sok cigány nem érdemli meg, hogy annyira támogassák! Aki soha életében nem dolgozott? Én még mióta toírós koromba vagyok, mindig dolgoztam, de nem is szorultam a „C”-lakásra! Szégyellnék bemenni a tanácsházára szociális segélyt kérni. — Miért nem vállalsz szerepet a közéletben? — Félrehúzódó vagyok. Amúgy is sokszor reggel hattól este tízig dolgozom. Mikor foglalkoznék a mások ügyeivel? Ha van egy kis időm, a házamat csinálom. Elbúcsúzunk. Felül a biciklijére, távolodik. Még visszakiált. — Majd megkereslek! Ballagok Karcag utcáin, fülelek, hátha közeledik egy teherautó, hátha meghallom ismét Nagy Dezső hangját. Körmendi Lajos Fotó: Szabó András
