Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-21 / 222. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. SZEPTEMBER 21. |A szerkesztőség postájából | Nincs már mész a telepen Rajtam kívül Mezőtúron még sok embert foglalkoz­tat, hogy a Fóti úti TÜZÉP- telepen miért szüntették meg a mész árusítását. Vé­leményünk szerint a mász­nék helye volna itt, plusz el­adót sem igényelnei hiszen a tüzelőolajjal foglalkozó el tudná látni ezt a feladatot is. Nincs kerékpárunk, ko­csink, nem tudjuk kilomé­terekről kézben cipelni az 5—6, esetleg 10 kilogramm meszet, amire szükségünk van. Ilyen kevés mennyiség szállítását a fuvaros nem is vállalja, ha pedig mégis, na­gyon megkéri az árát. Itt az ősz, de emiatt elodázzuk a meszelést, vagy el is marad. Szeretnénk, ha ismét lehet­ne meszet kapni a TÜZÉP- telepen. K. M. Mezőtúr Példás orvnsi segítség A kórházból kikerülve, augusztus 26-án kerestem fel a Zagyva-parti orvosi rendelőt. Soromra vártam, miközben behívtak egy fia­talasszonyt, aki már nagyon rosszul volt. Dr. Urbán Lász­ló körzeti orvosunk közölte a várakozókkal, hogy bete­gét kórházba kell szállítani. S azt is, hogy három hete rossz az orvosi rendelő te­lefonja, hiába jelentették többször — kérve a sürgős javítását. A nővér magánla­kásba szaladt telefonálni a mentőért. Aggódtunk, hátha későn érkezik a mentő, ugyanakkor felháborítónak tartottuk, hogy az orvosi rendelőből nem lehet telefo­nálni. A beteg anya két kiskorú gyermeke is ott volt, s az orvos megígérte, majd saját maga viszi haza őket a Ság- vári körúti lakásukba és át­adja a nagymamának. Ko­csijával el is vitte a gyere­keket, de nem volt otthon senki, majd folytatta a ren­delést. Éreztük, aggódik a betegéért. A rendelés egy ki­csit elhúzódott ezen a napon. Amikor mindannyiunkat el­látott és megvizsgált, nem haza vagy fekvő betegeihez ment. hanem ismét elindult a két kis gyerekkel. Bár a beteg asszonyok felajánlot­ták, hogy majd ők haza vi­szik a gyerekeket,, a doktor úr nem hagyta el őket, hi­szen vállalta értük a felelős­séget a kórházba került anya előtt. Mindanyiunk- nak megnyugtató érzés volt tapasztalni ezt a példás or­vosi segítséget, és szeret­nénk, ha mások is tudomást szereznének róla. O. Z. Szolnok Még nem jártunk a Balatnn partján A tiszaderzsi idősek klub­jának gondozottjai közül még egyikünk sem járt a Balaton partján. Az idén, a Szolnok Megyei Tanács se­gítségével lehetővé vált szá­munkra. hogy Ábrahámhe­gyen tölthessünk el tíz na­pot. Az itt szerzett élmény felejthetetlen marad szá­munkra. Mint idős paraszt­emberek, most már mi is tudjuk, hogy mi az igazi üdülés. Köszönettel és hálá­val gondolunk mindazokra, akik megszervezték a pihe­nésünket és gondoskodtak rólunk. Gőz Dánielné Tiszaderzs Helyezzék a táblát a másik oldalra A szolnoki Széchenyi la­kótelep utcái — nagyon he­lyesen — egyirányúak, s ezekben az utcákban a par­kolási oldal is egyértelműen jelzett. Így van az Ecseki I. úton is. ahol ennek ellenére — érthetetlenül — az utca gépkocsitulajdonosai a vá­rakozási, tilos táblával ellá­tott oldalon parkolnak. Hogy a járda mellett álló kocsisor közül kiszaladgáló gyerekek számára ez mekkora baleset­Mozgássérült vagyok, ezért nagy segítségnek tartom, amikor a Trabant Hycomat gépkocsim javítására — mely szinte nélkülözhetetlen szá­momra — nem kell sokat vámom. Ügy az Alfa Autó­javító Vállalat müszakveze- tői, mint az ott dolgozók igen emberségesek hozzám. Előfordult, hogy a rossz ko­csim ott hagytam — kérve a mielőbbi javítást, mert na­veszélyt jelent, azt hiszem, nem kell külön ecsetelni. De komoly akadály a költözkö- dőknek, bútorvásárlóknak egyaránt. Javaslom: ha már évek óta nem tudnak itt ér­vényt szerezni az illetéke­sek a szabály betartásának, a kialakult rendnek megfe­lelően helyezzék a táblát a másik oldalra. B. J. Szolnok gyón fáj a lábam —, s ami­kor kész lett, értem jöttek a munkahelyemre, és bevittek a számla rendezésére. Ez a segitőkészségük meglepett, amiért a nyilvánosság előtt szeretnék köszönetét monda­ni és további lelkiismeretes munkájukhoz jó egészséget kívánok barátaimmal együtt. Ny. Sándorné Szolnok A zagyvarékasi útelágazásnál, a Peti Csárda előtt, közvetlenül az országút mel­lett újra festették — feketére — a Krisztus-szob­rot. A gépkocsi- vezetőket erős kontrasztjával szinte vakítja, pedig egy pilla­nat is elég a bal­esethez. Ezért nem tartom sze­rencsésnek a fur­csa festést — írta K. N. jászberé­nyi olvasónk, s egy képet is kül­dött A mezőtúri Diófa étterem A nagy ho-ho-ho horgász címmel rendezett gyermek koncertet (szeptember 11-én délután — a Sportcsarnokban, melyen a 100 Folk Celsius együttes és Esz­ményi Viktória is fellépett. Este az együttes tagjai az étte­remben adtak country zenét és nosztalgia diszkóval szóra­koztatták a vendégeket. A különleges és finom falatokról pedig Juhász István, a Hilton Szálloda mesterszakáesa gon­doskodott. (Fotó: Fortuna Mária) Viharos taps volt Dallos Gizella, Szokolyi La­jos és Klein Imre konfe­ranszié, akik térítés nélkül, társadalmi munkában szóra­koztattak. Nyolcvan nyugdí­jas vöröskeresztes tag viha­ros tapssal jutalmazta mű­sorukat. de a nyilvánosság előtt is szeretnénk megkö­szönni a kellemes estét és jó egészséget kívánunk mind- annyiuknak. Szabó Istvánná területi vörösk. titkár Augusztus 29-én, e*v kőzet- gyüjtö túra alkalmával Dél-Ba- konyban a Szent Clyörgy-hegyi kilátó környékén találta ezt a hatalmas (37 centi, 2 kilogramm) Döfeteggomb&t Borsos János fú­rómester. jászapáti olvasónk, melyről levelében számolt be. Nagyvázsonyban. a Vázsonykő étterem dolgozóinak adta. akik jó néhány adag finom falatot készíthettek belőle. Először azon­ban Mesterházi József erdész — színes filmen — megörökítette a gombát és rátalálóját. no meg a derékszíjba akasztott, házilag készített geológuskalapácsot is. Szeptember 16-án délután, a városi vöröskeresztes nyugdíjas klubban Szolnok idős embereinek szociális helyzetéről, segélyezésekről hallhattunk tájékoztatást a megyei tanács alapszervi vöröskeresztes titkár előadá­sában. Ezután vendégül lát­tak bennünket szendviccsel és finom citromos teával, majd másfél órás szórakoz­tató műsor következett. Fe­lejthetetlen élményt szer­zett számunkra Csiki Pál, Válaszoltak — intézkedtek lövőre jobb lesz a telefonhelyzet Rossz a telefon az orvosi rendelőben címmel közöltük György Mihály szolnoki ol­vasónk levelét, melyre a Debreceni Postaigazgatóság­tól érkezett válasz: A szol­noki Kacsa utcai orvosi ren­delő távbeszélő állomása az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 9-es sz. boltjával iker. A jelenlegi 7 DU típu­sú főközpont miatt szükséges hogy két forgalmasabb állo­más is ikerkapcsolással mű­ködjön. Jövőre, az új ARF- központ üzembehelyezésével Szolnok távbeszélő helyzete jelentős mértékben javul. Addig is az előfizetők szíves türelmét és megértését ké­rik. Mindannyiunk feladata Fügedi Imre, a Közterület­felügyelet vezetője a Bírsá­golni kellene a hangoskodó- kat című, augusztus 24-i ol­vasói levélre a következőket válaszolta: „Szentesi Károly szolnoki olvasónk észrevéte­lét köszönjük, de el kell mondani, hogy főként nap­pal dolgozunk, mivel a köz­terület védelme elsődlegesen ezt követeli meg. Ilyenkor fordul elő a legtöbb szabály- sértés, ilyenkor lehet ellen­őrizni a közterületek enge­délyhez kötött használatát, a parkokat, az utak, járdák bontására vonatkozó előírá­sok, a köztisztasági rendele­tek betartását, az illegális helyre történő szemétszállí­tást, valamint a tilosban parkoló gépkocsikat is. Haj­nalban, éjszaka és este ugyancsak ellenőrzést tar­tunk, és nem megyünk el észrevétlenül a hangoskodók mellett. Ügy véljük, a sza­bálytalanság megszüntetése nemcsak hatóságunk, hanem mindannyiunk feladata. Igyekszünk fokozottabban ellenőrizni.” Padokat tesznek a megállókba Pad kellene a megállókba címmel közöltük augusztus 31-én özv. Sz. D.-né szolnoki olvasónk levelét, aki szóvá tette, hogy a kiskápolnái buszmegállóból eltűnt a pad, Sí az itt lévő vízelvezető már eltömődött. S nemcsak a kis­kápolnánál kellene pótolni a padot, a temető buszmegál­lójában is elkelne belőle egy- kettő. Észrevételére Tóth István, a városi tanács osz­tályvezető főmérnöke a kö­vetkező tájékoztatást adta: „A kiskápolnái megállóból (Ady E. u.) javítás miatt szállították el a padot. A Közterületi enntartó Intéz­mény műhelyében felújítják rajta a léceket és a csavaro­zást. A temetői buszmegálló­ba is indokolt a padok elhe­lyezése, ezért intézkedtem, hogy szeptember 20-ig ke­rüljenek oda és a kiskápol­nához is. Az Ady Endre úti víznyelőt kitisztittatjuk, ez egyébként a szeptemberi munkaprogramban szere­pelt.” Döntött a Legfelsőbb Bíróság Prémium és fegyelmi Egy tsz-dolgozó mulasztá­sa miatt fegyelmi büntetést kapott, bár a szövetkezetnek nem okozott kárt. Később az évi prémiumot megvonták tőle — arra hivatkozva, hogy akit fegyelmi büntetéssel sújtottak, annak nem jár. Az illető előbb a munkaügyi döntőbizottsághoz, majd a munkaügyi hírósághoz for­dult, de elutasították. A jog­erős ítélet ellen emelt tör­vényességi óvásra a Legfel­sőbb Bíróság a következőket mondta ki: — A törvény értelmében a prémium az előre kitűzött feladat igazolt elvégzése után esedékes. A feltételek meghatározásánál a kizáró, illetve csökkentő feltételeket is elő kell írni. A kifizetést kizáró feltételek csak a tel­jesítés elmaradásával függ­het össze. Nem tartozik ide az, hogy a dolgozót vala­milyen okból fegyelmi bün­tetésben részesítették. Az ez­zel ellentétes felfogás oda vezetne, hogy ha valaki a prémiumfeladatot teljesítet­te. nem kaphatna prémiu­mot, noha többletmunkájá­val munkaadója gazdasági célkitűzéseit megvalósította. A prémiumszabályzat tehát nem tartalmazhat olyan kö­telező feltételeket, amelyek a prémium teljesítésével nincsenek összefüggésben, sőt esetleg a teljesítést gá­tolják. Annak azonban nincs akadálya, hogy a munkáltató a prémiumot fegyelmi bün­tetésül megvonja. Mindezek­ből következik, hogy ebben az ügyben a tsz a prémiumot köteles kifizetni. (KS) IA tárgyalóteremből I Ittasan rátámadt a rendőrre Ami jót, dicsérőt emberről el lehet mondani, azt a mun­kahelyen mind elmondták Túlzások nélkül, mert Ba- ráth Miklós. Jászberény, Ér­párt 24/a., alatti lakos való­ban olyan ember volt, aki­vel a munkahely — Jászkun Volán jászberényi üzemegy­sége is — elégedett lehet. Munkaibírása, kötelességtu­data, a munkatársaihoz va­ló viszony már rég a jó, a példamutató tehergépkocsi­vezetők közé sorolta. Sajnos, korunk egyik rák­fenéje, az alkohol az ilyen megbízható embert is csap­dájába ejtheti. Pedig Baráth még távolról se volt barát­ja a szesznek. Amikor letelt a szolgálata, és a véletlen úgy hozta, legfeljebb egy ru­mos kávéra tért be valaho­vá. A munkahelyén pedig, ahol rendszeresen szondáz­tak, mindenki tudta: Barát még sose színezte el az üveg­csövet. Talán ez év szeptember 1- én a késő délutáni órákban is csak egy rumos kávéra tért be a Batthyány úti ital­boltba. (Igen, italbolt már ott is van). Ki tudja miért és mikor feledkezett meg ar­ról, hogy megszokott adagja egy kávé rummal, arról is, hogy ő most segédmotorke­rékpárral van. Tény, hogy megfeledkezett, és az esti órákban már jócskán italo­sán motorozott a Kárpát ut­cán át a lakása felé. Vesztére, mert egy rendőr igazoltatta. Pontosabban csak akarta, de Baráth még a nevét se volt hajlandó pl­árulni. Azzal se értett egyet) hogy a rendőr kíséretében hazamegy, hogy megmutas­sa személyazonossági igazol­ványát. Baráth erősebb fizi­kumával és az alkoholtól fűtve rátámadt a szolgála­tát teljesítő, kulturáltan, emberi hangon intézkedő rendőrre. Ami ezután következett, mind-mind az alkohol szám­lájára írandó. Mert az alko­holtól megvadulva sújtott — az egyébként békés termé­szetű ember ökle — a rend­őr arcába, törte el gyűrűs újját, karmolta össze a nya­kát. Az alkoholtól bátorítva rontott neki újból a rendőr­nek, amikor az URH-rádió- ján keresztül segítséget kért. LJjból az alkohol játszott dicstelen szerepet egy sajná­latos esetben. A vádlottak padjára juttatott egy olyan embert, aki éppen azzal ér­demelte ki eddig embertár­sai megbecsülését, hogy munkájával, magatartásával vallotta: az alkohol meg a közúti jármű nem fér meg békésen egymás mellett A bíróságon Baráth beismerte bűnösségét, megbánta tettét, és elítélte az alkohol hatá­sa alá került akkori önma­gát A Jászberényi Városi Bí­róság gyorsított eljárással hozott ítéletet Baráth Mik­lós ügyében. Hivatalos sze­mély elleni erőszak, súlyos testi sértés és ittas jármű- vezetés miatt 1 év 4 hóna­pi börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 16 hónapra pedig a járművezetéstől. (Ki­véve a kenyérkeresetét je­lentő, foglalkozásából adódó tehergépkocsivezetést). Túl érett veit a szilva Nem vették át a szilvát címmel, augusztus 31-én Ke­resztesi Józsefné nagyrévi olvasónk szóvá tette, hogy a felvásárló azzal az indokkal, hogy érett, nem vette át tő­lük a szilvát, amit méltány­talannak tart. Véleménye szerint a felkínált szilva érettsége még csak 70 száza­lékos lehetett. Horváth Ist­vánná, a Kunszentmárton és Vidéke Áíész felvásárlási osztályvezetője ezzel kapcso­latban többek között ezt ír­ta : „Szövetkezetünk Nagy­réven az idén szervezte meg először a felezett szilva felvásárlását. A szállítást a partner vállalat végezte — saját gépjárművein. Az át­vételre ajánlott napi 30—40 kilogramm szilváért nem szí­vesen mentek — takarékos- sági szempontból — a túra­vonalon kívül eső helységek­be. A felezett szilvának mi­nőségi előírás szerint fél­érettnek kell lennie. A ter­melő által beszállított szil­vát az átvevő és a felvásár­lónk egyaránt túl érettnek találta, ezért megtagadták az átvételt. Ügy vélem, a termelők még gyakorlatla­nok voltak a szilva érettsé­gének megállapításában. Szövetkezetünk mintegy 300 tonna felezett szilvát vásá­rolt fel eddig és értékesített, melyre minőségi reklamáció nem érkezett. A következő évben mi is nagyobb gondot fordítunk a termelők tájé­koztatására, hogy a hasonló eseteket elkerülhessük.” Szerkeszti üzenet Sürgős jeligére, Szolnok: Lakásából kizárni senkit nem lehet, ez birtokháborí­tás. Az ilyen esetekben a helyi tanács illetékes szak- igazgatási szerve jár el. Azt tanácsoljuk, a zárak lecseré­lői ellen haladéktalanul te­gyen feljelentést a tanács­nál. A vagyonvitát illetően: az örökség ági jellegét an­nak kell bizonyítania, aki erre hivatkozik. Összeállított«; csaakú Miklósa« Köszönet a segítségért

Next

/
Thumbnails
Contents