Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-02 / 206. szám

1987. SZEPTEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Elégedetlen vagyok az el­múlt héttel; nem általában, különösképp egyes program­jai okozták szorongató elége­detlenségemet. Kiárusítás Kezdem az elmúlt hét egyetlen magyar tévéjátéká­val. (Nem számítva most a folytatásokban jelentkező Szomszédokat.) Szerencsétlen vállalkozás. Megfilmesíteni a drámai homályt? Mert a Ki­árusítás — szerdán este — egy válságba jutott ember számunkra homállyal teli története. Ahogy telnek ugyanis a percek, a tévéjá­tékból nemhogy egyre többet tudnánk meg válságos lelki- állapotának mélyebb okairól, ellenkezőleg: egyre kínzóbbá válik a kérdés, végül is mi okból „számol le” múltjával ez a megkeseredett ember, elérvén életének utolsó har­madához. Miért a több mint egyórás meditáció, a mono­lógok és dialógok sora, ha nem ismerhetjük felesleges­sé válásának konkrétan sze­mélyes és társadalmi okait? Hisz ily módon megítélése is lehetetlen számunkra. Dáni­el^ így hívják a kérdéses fő­szereplőt, „kiárusítja” ugyan megmaradt holmijait, mind­egyikhez valami kínzó emlé­ke tapad, de nagy lelki vet­kőző száma inkább csak a belső kitárulkozás igényét sejteti, semmint hogy annak megvalósulása lenne. Így sem rokonszenvet, sem el­lenszenvet nem tud ébreszte­ni maga iránt, a tévéjáték egyszerűen érdektelenné vá­lik. Arról nem is beszélve, hogy a rendkívül lassú rit­mus külön is lankasztja a figyelmet. Radó fiyula ren­dező alighanem nem volt eléggé körültekintő, amikor ezt az üres és modernül mo­doros forgatókönyvet, Ka- utzky Norbert munkáját kép­ernyőre vitte. Érdekes, és talán sajnála­tos is, alig két hete a semmit játszották el a Zöld majom­ban, most a homály megfil­mesítésével kísérleteztek. Nem fényűzés ez a mostani pénzszegényes időkben? (Igaz, a látott művek nem mostanában készültek.) Bűnügyi komédia? Folytassuk a hétvégi két­részes bűnügyi komédiával, amely szintén csalódást oko­zott. Hiába vonultak fel ben­ne kitűnő színészek, köztük a Derrick sorozatból közismert Horst Tapper, hiába tűnt szórakoztatónak az a „fordu­lat”, hogy ezúttal pandúrból lett a rabló (a fordítottja megszokottabb), aki ravasz­ügyesen vezeti szinte orránál fogva a híres Scotland Yard embereit, akik meglehetősen balkezesek, s hiába lóg a nyakán egy pénzszomjas os­toba alvilági figura, a cse­lekmény másik szálán — Ri- ci (így becézik a híres gengsztert) játéka a bűnüldö­ző szervekkel, örökös utaz­gatása — várost, országot egyaránt váltogat — a végé­re mégis valahogy egyhan­gúvá válik, az örökös költöz­ködés látványa a menekülés monotóniájába csap át, s a komédia még azt a kis hu­morát is elveszti, amit az an­gol rendőrség parodisztikus ábrázolásába cseppentettek az alkotók, illetve amit az angol filmek jellegzetes, fa­nyar humorából kölcsönöz­tek bűnügyi komédiájuk szá­mára. (Lásd a felügyelő idős. nagyothalló, okvetetlenkedő anyja!) És mi tagadás, Horst Tapper hűvös eleganciája is jobban érvényesül, amikor az igazság bajnokaként lép elénk a képernyőn, mint ez­úttal, amikor egy főgengsz­tert alakított szuper úriem­ber módjára. A Hooper utol­só vadászata — NSZK gyárt­mányú tévédráma — egy jó ötlet mérsékelt eredményű megvalósítása. Verebesről a Hírháttér Hiányérzetet hagyott maga után — ritkán esik meg, de ezúttal megtörtént — Mester Ákos műsora, a Hírháttér. Már a tartalom felvillantá­sakor felébredhetett bennünk a gyanú: három olyan izgal­mas és bonyolult eset, hír hátterét mint az új vállalko­zói lakásépítés, aztán a Nemzeti Színház építése kö­rüli új fejlemények valamint a Verebes kontra MLSZ ügy vajon meglehet-e rajzolni el­fogadhatóan 45 percnyi idő­ben? Nos, a gyanúnk be is igazolódott: sokat markolt a Hírháttér, s bizony keveset fogott. Főképp a lemondott szövetségi kapitány és az MLSZ elnökének szembesí­tése maradt torzó, hagyott nyitva fontos kérdéseket, hisz a történtek teljes ma­gyarázatát, illetve megvilá­gítását vártuk volna a beha­rangozott beszélgetésből. Ehelyett meg kellett eléged­nünk néhány sovány mon­dattal. Bár érezni lehetett, hogy a békésen egymás mel­lett helyet foglaló érdekeltek között Vibrál, feszül a leve­gő. Talán Mester Ákos is ezért volt a szokásosnál jó­val tartózkodóbb. Egy vala­mit azonban még a nemes tartózkodás riporteri számlá­jára sem lehet írni, hogy tudniillik nem kérdezett vissza akkor, amikor a volt szövetségi kapitány társadal­mi munkában végzett tevé­kenységnek tüntette fel kapi­tányi ténykedését. Ezt bi­zony nyomban illett volna a helyére tenni, azaz kimonda­ni az igazságot: a kapitány súlyos ezreket vágott zsebre, mindegy hogy havi díjként vagy prémiumképpen. Hogy pontosan mennyit? Erre már csak egy újabb Mírháttér ad­hatja meg a képernyőn a vá­laszt. Röviden Mi lett vele? — kérdezi Szilágyi János soroaattá tere­bélyesedő műsorában, s rendre azokat faggatja, akik hajdan ott álltak a népsze­rűség valamelyik listájának az élén, akiknek nevétől szinte visszhangzott egykorún az ország. A válasz tömören az lehetne: elfelejtettük őket. Régi sztárok helyett jöttek újak vagy jönnek újabbak. Ez az élet rendje, mondhatni a sztárok „menetrendje”. Szilágyi János azonban épp ebbe a „rendbe” akar bele­szólni, s elhessenteni a sztá­rokról a feledés fátylát. Pél­dául legutóbb Illés Lajosról, akit mostani állapotáról kér­dezgetett — egybevetve az őt körülvevő jelenlegi csendet az egykori zajos sikerekkel. Mert Illés Lajosnak sikerei voltak, nagyok és zajosak. A téma nem érdektelen, általá­nos emberi tanulságok ki­mondására is lehetőséget kí­nál, ha elég mélyre ás a be­szélgetés. ha nem reked meg a felszín vázlatos feltérképe­zésénél. Ha igaz és őszinte vallomás kerekedik ki belő­le. Illés Lajos őszinte volt, ha nem is eléggé mély, s annyit tanulhattunk azért tőle, hogy amíg az ember dolgozhat, van értelmes munkája, addig nem kell, hogy nyugtalanítsa a csend, s hogy féljen a jö­vőjétől. A mélységet illetően, Szi­lágyi János műsorának irá­nyát és mélységeit egyelőre inkább a divatos kíváncsis- kodás határozza meg, sem­mint az emberi sorsokból való elmerülés igénye. Yalko Mihály Könyvespolc Készülődés a számvetésre Csoóri Sándor legújabb prózakötetét megnyugvással vettem kézbe, bár címébe, a számadás emlegetésébe kissé beléborzongtam. Hogy is van az, hogy a magyar irodalom örökifjú fenegyereke, aki nemrég még Che Sue vara közvetlen közeléből, csatako- san és kordbársony ingben mondott leckét lányból, ha­zából, s a maguk fésületlen- ségeikben is gyönyörű sza­badversekben szólott havazá­sokról, bódult nyarakról, sze­lekről mostanság mintha egyre inkább valamiféle meditálóbb, irodalom- és életszervező szerepre készü­lődne? Mintha a líra vízesé­seinek, zuhatagjainak habjai egy hatalmas, nyugodt folyó felszínén simulnának szét, rejtegetve természetesen ha­lálos örvényeket, s kegyetlen áradások lehetőségeit is. Mert örvénylések ezek az írások a szó primer jelenté­sében éppen úgy, mint köz- életiségükben, esztétikumuk­ban. Lélegeznek és nyújtóz­kodnak a gondolatok ben­nük, s szabaddá formálód­nak Csoóri Sándor tollán olyannyira, hogy szinte ön­magukat írják egyre tovább és tovább. Elsuhan vagy el­csattan mellettünk egy-egy kérdés, s máris készek az er- kölcsiségükben teljes vála­szok. Az új könyv írásai válto­zatos terjedelműek s egy­mástól igen eltérő tematiká­kat ölelnek föl. Emlékező vagy tisztelgő írás éppúgy akad közöttük, mint a nem­zet közép-európai ellentmon­dásait boncolgató; a líra, a költészet rejtelmeihez köze­lebb vivő önéletrajzi ihleté­sű vallomás. Van azonban két közös jel­lemzőjük ezeknek az írások­nak: valamennyi esszé, még­hozzá olyan esszék, amelyek mindünket, mindennapjain­kat érintő-szorító problémá­kat fogalmaznak meg, s va­lamennyi mögött kitűnik fölismerhetőn a költő nomád arcéle, s egyetemes érvényű tisztesség-parancsa. A kötet a Magvető gondo­zásában jelent meg. J. Gy. A Tallinn Körzeti Általános Iskola tanulóinak sajátságos nyári programokat, lehető­ségeket biztosított a Hazafias Népfront körzeti bizottsága. A szünidei mozgalom kere­tében a gyerekek sportolhattak (futás, foci, úszás), valamint társadalmi munkájukkal segítkezhettek a környék rendbetételénél (parkosítás, szemétszedés stb.). A július— augusztusban szervezett foglalkozásokon kiemelkedő teljesítményt felmutató tanuló­kat az évnyitón Maglódi Gyula, a HNF körzeti bizottságának titkára jutalmazta, a Mezőgéptől, az IKV-tól, az Ideáltól, valamint a környék két ABC-jétől kapott aján­dékokkal (Fotó: T. Z.) A Gorkij Nyelviskolában Orosz nyelvtanfolyamok indulnak Az MSZBT Központi Nyelviskola Szolnok Megyei Tagozata az 1987/88-as tan­évben ismét indít orosz nyelvtanfolyamot felnőttek, általános és középiskolai ta­nulók, valamint nagycsopor­tos óvodások részére. Jelent­kezni lehet alapfokú, hala­dó, társalgó, illetve nyelv­vizsgára, egyetemi, főisko­lai felvételi vizsgára, tanul­mányi versenyekre előkészí­tő tanfolyamokra. Szolnokon, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Köz­pontban állami nyelvvizs­gára előkészítő tanfolyam kezdi meg munkáját szep­tember 26-án, heti hat, évi 160 órában, minden szomba­ton 8—13 óra között. Az oktatás a nyelvvizsga bizott­ság tankönyveivel, progra­mozott nyelvtani tanszala­gokkal, videomagnetofonos szalagokkal nyelvi laborató­riumban történik. A legjobb hallgatók a Szovjetunióban intenzív tanfolyamon vehet­nek részt. A tandíjat a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ pénztárába szep­tember 20-ig kell befizetni. A Szolnokon induló többi tanfolyamra a Tiszaparti Gimnázium gondnoki irodá­jában lehet jelentkezni szep­tember 26-ig. Indíthatók he­ti 2, 4, 6 órás tanfolyamok. A heti 2 órás tanfolyam részvételi díja 700 forint. Kívánságra kihelyezett üze­mi. vállalati tanfolyamokat is szervez a Gorkij Nyelvis­kola. A megye városaiban és községeiben a jelentkezések­ről és beiratkozásokról a helyi pártbizottságok adnak részletesebb felvilágosítást. Az iskolai nyelvtanfolya­mokkal kapcsolatban az orosz nyelvtanárokhoz, az óvodai tanfolyamoknál az óvodák vezetőihez kell for­dulni. FotókiéllHás 100 éves a magyar mentés Azt tartja a közvélemény, hogy a bajba jutott ember megsegítése iránti igény, az elsősegély olyan régi, mint az emberiség maga. E hihető tétel ma már nem szorul bi­zonyításra, hiszen minden kultúrállam egészségügyi ap­parátusa rendelkezik olyan szervezettel, amely hivatás­szerűen műveli. Hazánkban a mentés, a szervezett beteg- ellátásban az „azonnali” be­avatkozás idén május 10-én volt 100 éves. A magyar mentésügy centenáriuma al­kalmából a jogutód Országos Mentőszolgálat és a Magyar Mentésügyi Tudományos Társaság megemlékezésként — többek között — fotókiál­lítást is rendezett, melynek szűkített változatát Budapest után elsőként Szolnokon mu­tatják be a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ első emeleti fotógalériájában. , A tárlat pénteken délután öt órakor nyílik, s 28-ig várja az érdeklődőket. Tihany titkos barlangjai A cellacsoport két nagyobb helyisége Oszlopos Simeon egy osz­lop tetején lakva hirdette évtizedeken át a maga igéit; a karthauzi barátok örökös némaságot fogadva imád­kozták végig az életüket; a bencések tanítottak, a pálo­sok építettek — akármerre tekintünk, egy-egy különös, sajátos életeszme, szokás­rend szerint éltek azok a férfiak, akik barátcsuhát öltve szerzetesnek álltak. S ha már oly sokfélekép­pen lehetett gyakorolni az ájtatoskodást, hát miért ne akadtak volna olyanok, akik a barlangokat kedvelték, s csupán a hegyek gyomrában élve érezték hasznosnak, igaznak magukat? Közéjük tartozott többek között az a rend is, amely a görögkeleti hitben kötelezte el magát, s amely leginkább Keleten, a szláv fejedelemségekben hir­dette az igét, igyekezett megtéríteni a pogányokat. Megteledtek Kijevben ugyanúgy, mint a Krím-íél- szigeten, meg a Góbi-sivatag szélén, ám a történelmi szél­járás úgy hozta, hogy nagy- hirtelen el kellett hagyniuk rideg de biztonságos ottho­naikat. Mindez a X. század táján történt, és amikor I. András királyunk 1047-ben trónra lépett, éppen a bé­késebb európai tájakon — így Itália földjén is — ke­restek új otthont ezek a föl­dönfutók. A föltételezések szerint az Árpád-ház e jeles fia, a Vata-féle lázadás le­verője üzent le a Tiberis partjára, hogy e görögkeleti szerzeteseket szívesen lát­ja (vagy ha nem ő, akkor III. Béla, aki köztudomású­an bizánci támogatással sze­rezte meg, a magyar trónt, így hát a szóban forgó rend­del valóban kapcsolatot te­remthetett). Nos, ami bizonyos; ami­kor az 1055-ben alapított ti­hanyi bencés apátság bir­tokösszeírását 1211-ben elvé­gezték, ebben a máig fönn­maradt iratban már ott sze­repel az az oroszkői Szent Miklós egyház, amely a ha­zánkba áttelepült és a Tiha­nyi-félsziget északi, Bala- tonfüred felé tekintő oldalá­ban meghúzódó görögkeleti papok közösségét jelölte. Nyilván nem volt vélet­len, hogy hol választottak maguknak otthont a szerze­tesek. Az említett helyen ugyanis egy vulkáni kráter­perem maradványaként egy 20—25 méternyi magas ba­zalttufa fal húzódik, amely­nek oldalába kemény mun­kával, de igen-igen bizton­ságos szobákat, sőt kisebb termeket is lehetett vájni. Amint az máig látható, ösz- szesen négy cellacsoportot mélyítettek ki a mai szem­mel megítélve is ügyesen, szakszerűen forgatott szer­számok. Römer Flórisnak. a múlt századbéli magyar mű­vészettörténet nagy alakjá­nak figyelme erre az idő­közben omló-bomló, de tö­redékeiben is megkapó vá- jategyüttesre ráirányult, s szorgalmazni kezdte erede­tének a kutatását. • Közben persze ásatások is kezdődtek a területen — ezek kisebb megszakítások­kal ma is folynak —. s így föllebbent a titkokat őrző fátyol. Jelen ismereteink szerint 1329-ben említi utoljára a remetéknek ezt a lakhelyét egy oklevél; ezt követően már nincs írásos hír róla. Azt pedig az ásatá­sok tárták fel, hogy az úgy­nevezett Ciprián-forrás fe­lőli 1-es számmal jelzett cellacsoporthoz egy lakócel­la tartozott, ebhez pedig egy terem formájú kápolna tár­sult egy megemelt szentélyi résszel. A 2-es számú helyiségcso­port két szobából áll. Töb­ben úgy vélik, hogy itt lak­hatott a telep első embere, a perjel. A 3. számú üreg is­mét jókora: föltehetőleg itt voltak a közös étkezések, ájtatosságok. A 4-es számú cellarendszerből egyelőre alig látni valamit, de úgy vélhető, hogy ez szintén egy kápolnaszerűen nagy imád­kozóhelyet foglalt magában. A múlt iránt érdeklődők egyelőre legföljebb ha tá­volról nézegethetik, hogy mit kutat a régészvéső ott a tufaoldalban. A terület — érthető okokból — le van zárva, és majd csak akkor tekintheti meg a nagyközön­ség. ha az aládúcolások, megerősítések szavatolják a biztonságot. A. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents