Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-03 / 181. szám
1987. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jászberény újra szélesre tárta kapuit Népi táncosok és zenészek a világ minden tájáról Az idei nyár sem múlik el rangos nemzetközi kulturális esemény nélkül Jászberényben. A Jászsági Népi Együttes Házában, a Víz utca 1-ben július végétől augusztus 7-ig immár harmadik alkalommal gyűlnek össze a világ négy tájáról a magyar néptánccal és népzenével ismerkedni vágyó fiatalok, hogy újra próbára tegyék a korábban szerzett tánctudásukat; illetve megismerkedjenek sajátos táncunkkal. A jászberényi Nemzetközi táncház- és zenésztábor egyre emelkedő ázsióját jelzi, hogy az idén még többen érdeklődtek e kulturális rendezvény iránt, mint az előző években. (A tábor egyébként változó lélékszáma a mostani nyáron kétszáz fölé szökött.) Természetesen a környező országok magyarlakta területeiről érkeztek a legtöbben most is — elsősorban Csehszlovákiából és Jugoszláviából —, ugyanakkor számosán megtisztelték jelenlétükkel a tábort, a többi között Ausztriából, NSZK-ból, Svájcból Hollandiából, sőt a tengerentúlról Is; az USA- ból és Braziliából. Azt hihetnénk, hogy eme távoli országokból zömmel csak olyan táncosok látogatnak Jászberénybe. akik a kinn élő magyarok leszármazottai, de amint Papp Imre, a tábor vezetője elmondta; a külfölA Szlovákiából érkezett Gimes együttes muzsikál és a felső-tisza-vidéki táncokkal. (A program természetesen nem csupán szüntelenül tánctanulásból áll; néhány alkalommal jónevű meghívott előadók a folklór világába kalauzolják a tábor lakóit. A Dunaszerdahelyből érkezett Ág Tibor A drama- tikus népszokások dallamkincse a Felvidéken és Népzenegyűjtés a Felvidéken címmel tartott előadást, míg e héten szerdán a magyar néptánc fejlődéstörténetéről beszél Pesovár Ernő. A táborban egyébként hihetetlenül felszabadultak az emberek, és a hangulat — a táncnak és a zenének köszönhetően — már az első napokban megalapozódott. A Hollandiából érkezett Ament Papp Imre mezőségi táncot tanit (Fotók: T. K. L. — T. Z.) diek nagy része nem magyar származású, népi kultúránkkal csak áttételesen került kapcsolatba. Az idén is a lehetőség szerinti legjobb táncosokat hívták meg oktatni: a mezőségi táncokat Papp Imre és Pé- terbencze Anikó, a székely- földit Szűcs Gábor és Vrbán Mária, a felső-tisza-vidékit Bulla Zoltán és Fejér Erika. a kalotaszegit pedig Zsu- ráfszki Zoltán és Vincze Zsuzsa tanítja be. (A táncoktatás jobbára a tavalyi „tananyagra” épül, illetve kiegészült az idén a székelyföldi Jan zenész mégis úgy döntött a napokban, hogy a táborozás előtt távozik Jászberényből. — Mi az oka elhatározásának? — Arra számítottam, hogy itt majd cimbalomtanár oktat bennünket, de csalódtam. Ráadásul elszigetelve érzem magam, mert zenészként egyedül jöttem Hollandiából. a többiek táncosok. Jóllehet a zene nyelve közös, engem mégis zavar, hogy sok mindenkivel nem tudok Szabadidötérképek Az országjáró mozgalmak — mindenekelőtt az autós turizmus — elterjedése nyomán sürgető igény jelentkezett olyan térképek iránt, amelyek nemcsak az útvonalakban nyújtanak eligazítást használóiknak, hanem ezeknél töE5 információval is szolgálnak. Ezeknek az igényeknek kívánt eleget tenni a Kartográfiai Vállalat, amikor mintegy két esztendővel ezelőtt megkezdte az úgynevezett szabadidőtérképek előkészítő munkálatait Az új sorozat első két kiadványa, ami Pest, illetve Veszprém megyét mutatja be, a napokban hagyta el a nyomdát Az új térképről leolvashatók egyebek közt az idegen- forgalmi szempontból keresett helyek, szállás és étkezési, valamint sportolási lehetőségek. Számot ad a térkép a kisebb-nagyobb múzeumokról és más kulturális intézményekről, bemutatja egyes vidékek népviseletét és népművészetét. A térkép készítői nagy gondot fordítottak arra, hogy a már ismert és keresett látványosságok mellett felhívják a figyelmet a kevésbé látogatott érdekességekre, látványosságokra, különös élményt nyújtó természeti szépségekre is. A háromnyelvű — magyar, német, angol — kísérőszöveg jó eligazítást nyújt a hazai és külföldi országjáróknak az adott terület látványosságainak jellemző adatairól is. Az első két kiadvány után — még ebben az évben — Hajdú, Heves, és Vas megye térképét is forgalomba hozza a kiadó. kommunikálni; nehéz így megérteni a feladatokat. — Anyanyelvén kívül milyen nyelvet beszél? — Elsősorban az angolt, de németül is egy keveset. Magyarországi utam előtt egy fél éves magyar nyelvi kurzusra is beiratkoztam Rotterdamban. Egyébként többször jártam már önöknél, Budapestet, Pécset. Egert, Tokajt, a Balatont, a Mátrát. Szentendrét jól ismerem. Első alkalommal pedig — hét évvel ezelőtt — Szegeden fordultam meg a holland Pho- neix Apeldoon táncegyüttessel. — Hogyan került kapcsolatba a magyar népzenével? — Hollandiában sok magyar él. Szüleim jó barátságban éltek-élnek velük. Az ismeretség hagyományozó- dott, s ezzel együtt a néptánc és a népzene is. Én pé‘- dául nem véletlenül választottam kedvenc hangszeremül a cimbalmot és a tekerőlantot. e két tipikusan magyar hangszert. Bár otthon dzsesszt is szoktam játszani, engem inkább a népzene érdekel elsősorban ezért kerekedtem fél. — Mi a foglalkozása? — Egy zeneiskolában zongoratanár vagyok, de emellett hobbiból népi hangszereket is készítek. — Csalódása ellenére gondolom szép élményei is adódtak Jászberényben... — Ne higgye, hogy haraggal megyek el, nekem igazi élményt jelentett az. hogy népzenészekkel játszhattam együtt. Ügy tervezem, hogy jövőre ismét visszajövök, ha sikerül összehoznom egy népi együttest. Zenésztársakkal nagyon szívesen jövök. Jurkovics János Harminchat óv alatt tízezer telvétel Hagyományőrzés a Felvidéken Beazélgetóa Ág Tibor népzenekutatóval „A Felvidék — írja a Magyar Történelmi Fogalomgyűjtemény — változó tartalmú, egyre bővülő értelemben használatos történeti tájfogalom. A XIX. század előtt csak a szlováklakta, magasabb fekvésű vidékeket jelölte. A XIX—XX. században átmenetileg Felső-Ma- gyarország szinonimája lett. Az 1918 utáni határváltozások nyomán aztán már nemcsak a Felföld Szlovákiához tartozó magyar- és szlovák- lákta területeit foglalta magába, hanem a régebbi Alsó- Magyarország nyugatabbi, alacsonyabban fekvő területeit is. valamint a Szepessé- get. Fogalmi köre így ma lényegében Szlovákiáéval azonos.” Harminchat éve járja ezt a tájat, Szlovákiát, a Felvidéket egy dunaszerdahelyi népzenegyűjtő és -kutató, Ág Tibor. Ezalatt az idő alatt — saját maga által is használt terminussal élve — mintegy tízezer népzenei egységet sikerült összegyűjtenie. A Bartók Béla által megkezdett utat folytatva rögzítette magnóra és vagy kottára az itt élő, becslések szerint 840 ezer lelket számláló magyarság népzenéjét: balladákat, siratókat. dudanótákat, pünkösdölőket. a jeles napokhoz fűződő népszokások dalait; csallóközi és Nyitra-vidéki dallamokat és énekeket. Kimeríthetetlen forrás, amit tud az észak-magyarországi zenei dialektushoz kötődő szlovákiai magyar népzenéről. Találkozásunkkor így elsősorban arról faggattuk. hogy az ott élő magyarság mennyire őrzi zenei anyanyelvét, hogyan képes generációkon keresztül átörökíteni népdalkincsét. — Ami a népdaléneklést illeti, nem lehet panaszszavam. A magyarországi táncházmozgalom hozzánk is eljutott. de már korábban is, a hatvanas évek végén megindult egy folyamat, ami lassan ki is szélesedett Szlovákiában. 1968-ban hirdette meg először a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK szólisták és csoportok számára a Tavaszi szél vizet áraszt című népdaléneklési versenyt, amit azóta kétévenként rendeznek meg. A hagyományőrzés sajátos színtere a felnőtt énekkarok számára háromévenként bemutatkozási lehetőséget kínáló Kodály Napok, a gyerekeknek pedig a Csengő énekszó elnevezésű sorozat. Ezeknek a nagy találkozóknak a megítélése persze problémákat is felvet, hisz ahol előtérbe kerül a versengés, ott nagyon gyakran háttérbe szorul az egész lényegét adó, nemes anyag. Arról nem beszélve, hogy kevés a felkészült szakember; az instrukció, a „rendezés” sok esetben a nullával egyenlő, és sokszor az énekelhető anyag is kevés. — Ezt nehezen lehet elhinni, hisz csak az ön által felvett dalok száma tízezer ... — No. igen, csak ezek közkinccsé tétele nem olyan egyszerű, nekem is csak a töredékét sikerült megjelentetni. 1974-ben látott napvilágot először egy kötet, Édesanyám rózsafája címmel, aztán ’79—80-ban egy balladagyűjtemény. mindkettő a Madách Könyvkiadó gondozásában. Azóta már bead-“ tam néhány javaslatot, de nem kaptam rájuk választ. Persze ezen kívül is vannak lehetőségek, hisz a bratisla- vai Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya sokszorosított formában, kis, 2— 300 példányban jelentet meg még ilyen jellegű kiadványokat. Ezek azonban igen nehezen jutnak el a szélesebb közönséghez, így marad majdnem egyetlen lehetőségként a hallás utáni átadásátvétel. — Az együtteseknek, akik a szlovákiai magyar táncházakban játszanak, van módjuk gyűjteni? — Ez attól függ, mennyire szeretik azt, amit csinálnak, hisz ehhez intézményes támogatást nem kapnak..Hivatásos népzenész-képzés nálunk sincs, a tanult zenészek nem is igen mennek el táncházi zenésznek, hisz a két stílus teljesen eltér egymástól. Mint az énekesek esetében is, marad a hallás utáni átvétel, ami persze torzulásokhoz vezethet. A kottakí- adás szerencsés megoldás, ezt a magyarországi Zenetudományi Intézetben Halmos Béláék nagyon ' ügyesen csinálják. De ez sem old meg mindent, hisz a kotta sok mindent nem tud rögzíteni, például a hangszínt, vagy a stílust... — Érdekelne, milyen sajátosságokat lát a szlovákiai magyarság hagyományőrző szerepében... — A Nyitra-vidéki magyar falvak — tizenhárom nyelvi szigetet is jelentő település — népzenéjét vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy a néphagyományokat a legautentikusabb formában a nyelvhatár szélén tudják megőrizni. A többi településen a szlovák—magyar kölcsönhatás ötven-ötven százalékos. Ahol a régi faluközösségek szétestek, ott már nincs élő hagyomány, ott a népzene már elsődleges állapotában nem található meg. A másodlagos állapotot az jelenti, ha már nem éneklik, nem játsszák, de még tudják a dallamot. Ez általában ott fordul elő, ahol kétnyelvű, kétnemzetiségű a lakosság, ahol elsősorban az idősebb generáció beszéli a nyelvet, s vissza tudnak emlékezni arra, amit apáiktól, nagyapáiktól tanultak. A hagyomány őrzése itt csak a visz- szaemlékező haláláig tart. A harmadik állapot a hagyomány megszűnése, mert olyan falu is van. ahol nem tudnak már semmit se mondani. Ez a látleletként értékelhető állapot persze nemcsak a nemzetiségi lét, a természetes asszimiláció eredménye. Ág Tibor elmesélt ezzel kapcsolatban egy történetet, ami az egyik gyűjtőútján történt meg vele. Egy. a Nyitra vidékén nyáját terelgető juhász replikázott vele, hogy nem szereti ő már ezt a zenét. De minek is, hisz a tranzisztoros zsebrádiója ott van egész nap vele. Bálint Judit (Fotó: T. Z.) Vererainydiszek, kiskapuk és kerítések Népi építészet Karcagon A kunsági népi építészet egyik jellemzője, hogy a lakóházak díszítményei az utcai rövid homlokzaton és a bejárati főhomlokzaton összpontosulnak. Ezt egészítik ki az utcai kapuk és kerítések, melyek díszei összhangban állnak az oromzattal. A díszítőelemek a külvilágnak szólnak, kifejez’fe a tulajdonos társadalmi, vagyoni helyzetét nem ritkán vallási hovatartozását is. Hogy mennyire a külvilágnak szólnak, bizonyítja az is, hogy a telket hátulról és oldalról határoló deszkakerítések ugyanúgy dísztelenek, mint a házak hátsó udvara felöl eső homlokzata. A díszített kapuk csak a 19. század második felében jelennek meg, ekkor írják elő központi építészeti rendA kapu díszítőelemei a külvilágnak szólnak Egy veremlny Karcagról, melyen jól kivehetőek a jellegzetes díszítő motívumok szabályok a kerítések, kapuk építését. (Korábban semmi, vagy árkok, sövények esetleg nádból készült kerítések választották el egymástól a telkeket). A deszkakapukkal és kerítésekkel egy időben jelennek meg házakon a deszkából készült oromfalak, „vereminyek”. Régebben ezt is nádból vagy vesszőből készítették, betapasztották, s meszelték. A deszkaoromzatok megjelenésével megváltozik a lakóházak díszítése. A homlokzati fal továbbra is egyszerű fehér, mely jól kiemeli a fából készült vértelen (veremány) díszítését, melyen leggyakrabban a szív, tulipán, nap, csillag és az egyenlő szárú kereszt látható. Ez utóbbinak rontáselhárító szerepe lehetett, ugyanis azt tartja a néphit, hogy e jel távol tartja a boszorkányt a háztól. A kivágott díszek zöme nem öncélú díszítőelem, hanem a paraszti háztartás legfontosabb tárolóhelyiségének, a padlásnak a szellőzésére szolgált. A hajdan volt kultúra e kedves elemei a hagyományos építészeti stílus megszűnésével lassan eltűnnek a szemünk elől. Karcagon ma már néhány öreg ház és a megtartó emlékezet őrzi az egykor jellemző ve- reminydíszeket, tulipános kerítéseket és a Napot tartó kiskapukat. Okrősné Barth» Júlia
