Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. AUGUSZTUS 26. Rang minden mennyiségben A elmek újmódi reneszónsza Talán nem túlzók, ha azt mondom: kisterjedelmű, mégis páratlan közleményt olvastam nem is olyan rég egyik országos lapunkban. Bocsánatkérést. A szöveg szerint cikk jelent meg korábban az újság hasábjain, s egy híres sportvezető neve elől elhagyták benne a doktori címet. Ezt a szóban forgó férfiú sérelmesnek találta, bírósághoz fordult, s íme a vétkes orgánum hamut szórt önnön fejére. Eszem ágában sincs megfricskázni a doktort, aki mérésre tanította a ludas hírlapírót. Mégis gondolatok egész madárraját rebbenti föl elmémről az eset. Csupa olyat, melyek a címek és rangok újmódi reneszánszára utalnak. Volt már a kezemben hivatalos levél, amelyben arról értesítették a címzettet, hogy bérlakásának beázását egyelőre nem tudják megszüntetni. Az aláíró neve alatt azt olvastam, hogy kerületi tanácsos. Az a csú- fondáros ötletem támadt: ha már tanácsos, miért nem tanácsolta a szerencsétlen címzettnek — hasonló ügyeivel forduljon a jövőben a sóhivatalhoz. Szívbéli barátomnak mondhatom az elmúlt negyven év legjobb újságírójának egyikét. Annyiszor kitüntették, mint egy kezdő tábornokot, megkapta az összes titulust, amit csak magyar hírlapíróra ruháznak. De életében nem volt külön szobája a szerkesztőségben. Pályájának utolsó negyedszázadát rovatvezetőjének előszobájában töltötte másodmagával. A szobák... Rangot elsősorban azok jelentenek a legtöbb ember szemében, nem az, hogv valaki doktor, akadémikus vagy aranytollú zsurnaliszta. Azt hiszem, hazánk népességének lélekszámúhoz, gazdasági helyzetünkhöz mérten Magyarországon található a legtöbb elegáns hivatali szoba. Elég megfigyelni a tévéhíradóban nyilatkozó ilyen-olyan középszintű személyiségek környezetét. Középszintű? Sokat mondtam. Előfordul a képernyőn falusi tanácselnök olyan szobában, hogy onnét két minisztériumot el lehetne vezetni. Néha a szanálás előszobájában szédelgő szövetkezet második, harmadik emberét láthatjuk az egyszerűséget messze elkerülő környezetben. Ügy hozta a sors, hogy rövid ideig ugyanabban a szerkesztőségben dolgoztam egy emberrel, aki korábban a sajtón kívül magas állást töltött be, de ott csődöt mondott. Mát hozzánk helyezték. Életkora, előző pozíciója és nem csekély összeköttetései folytán vezető állásba került. Lehet. hogy márcsak azért is, mivel mint riporter vagy vezércikkíró egy pillanatig sem állta volna a sarat. Nos. a mi emberünk azzal kezdte tevékenységét, hogy reprezentatív szobát, különleges telefonokat és titkárnőt kért. A szerkesztőség vezető je, aki egy telefonfülkénél alig nagyobb helyiségben írt, tárgyalt s úgymond „reprezentált”, röstellkedve mondotta; itt bizony olyan nagyhírű vezetők is, mint Szabó Pál vagy Fehér Lajos olcsó, egyszerű bútorok között és minden luxust elutasítva dolgoztak... Erre a jövevény kevélyen valami olyBt mondott, hogy ennyi meg ennyi ezer forintos ember és őt különleges környezet illeti meg. Ha nem is pompát, de jobb szobát, bútort kerítettek számára, mint bárkinek. De ezek révén se vált belőle, nemhogy második Bálint György, de mégcsak az elfogadhatóság mércéjét elérő újságíró sem. El is került a pályáról. Kétségtelen, nehezebb a rang és cím után sóvárgók helyzete olyan mesterségekben, ahol az ember nagy nyilvánosság előtt végzi a munkáját. Mert — bocsána* a példáért — színigazgatóvá mégcsak lehet valaki személyes kapcsolatok, baráti támogatás révén. Kinevezés kérdése az egész. Mindig is volt, mindig is lesz rá példa. De Honthy Hannává, Svéd Sándorrá, Bajor Gizivé nem nevezthettek ki senkit. ök tehetségük, szorgalmuk, kötelességtudásuk révén a közönség egyetértésével váltak azzá, amik voltak és akiket holtukban is becsül az ország. Természetes, hogy a művészéletből merített példák különleges helyzetű és sugárzású személyiségekre vonatkoznak. Az emberek többsége különösebb titulus, imponáló körülmények nélkül végzi a dolgát. Tanít, terhet hord, gépet javít, szövőgyár zajában keresi kenyerét, utcát takarít, folyószámlát vezet, vízvezetéket szerel. S jóllehet, ez igazán odaadó és minőségi munka tartósan nem marad minden visszhang nélkül — a köz számára nem ez a fontos. Hisz. hogy visszatérjek a betűvetőhöz, a legkiválóbbak egyszerűen elhagyták nevük elől a kemény tanulással szerzett doktori címet is. Mint Jókai, Eötvös Károly, Németh László vagy Illés Endre. Engem pedig — holott nem is jártam arrafelé, ahol a tudósi címeket osztogatják — nem ritkán szólítanak levélben is, élőszóban is doktor úrnak. Egyszer falusi közönségtalálkozón. amikor valamelyik idős felszólaló doktor titulussal illetett, megkérdeztem, honnan aggatta rám ezt az általam meg nem érdemelt szép címet. Ö megbocsátó mosoly- lyal felelte: „Sejtem, hogy nem az. De ezentúl akkor hadd mondjam tanácsos úrnak. Ügy nem olyan szégyenletesen csupasz a neve.” Zavaromban elnevettem magam és hirtelen a bolondos Szomory Dezső jutott eszembe, aki vénkorára a harmincas évek végén méltóságos úrnak szó- líttatta magát... Lehet, hogy a rangkórságnak sohase lesz vége? Bajor Nagy Ernő A lassan feledésbe menő szakmák egyikének, a nádazásnak — a háztetők náddal való befedésének — művelője a Győr megyében élő Do- mán Pál. A kisalföldön számos épület nádazott teteje dicséri tehetségét. A képeken: Domán Pál nádtetőt készít. (MTI-fotó: Matusz Károly — KS) Csak a busz lett másik? öt vagy talán tíz éve is lehet már annak, hogy szinte szóról szóra hasonló beszélgetés ütötte meg a fülemet az autóbuszon, ugyanúgy mint most, a napokban. — Ügy örülök, képzeld, új lakást szereztünk — lelkendezett a mellettem álló kövér utas az ismerősének, amikor egymásba botlottak. — Mi hz, talán megütötted a főnyereményt? — kérdezte a másik. — A, dehogy — jött a válasz. Tudod, eltartási szerződést kötöttünk egy öregasszonnyal. A három szobából kettőt már át is adott nekünk. Majd meglátod ha eljössz, hogy milyen tágas az a három szoba. — De hiszen csak kettő a tiétek, vagy nem? — Egyelőre igen, de mqjd csak elpatkol az öreglány, nem igaz? Fölkaptam a fejem, de nemcsak én. Figyeltem az utasokat. Döbbenten néztünk egymásra és ugyanarra gondolhattunk: hogyan gondolkodhat így valaki? Hogyan lehet ilyen szemérmetlen, ilyen ostoba. Közben a beszélgetőpartner bőszen bólogatott, pedig most már tőle vártuk, hogy talán majd csak fölháborodik és rendre utasítja ismerősét, és rádöbbenti arra, hogy: ember hát te is megöregszel egyszer. De hiába vártunk. Az ismerős nem reagált. Senki sem reagált. Szóval, a jóelőbb már említettem, hogy pár évvel ezelőtt akarva akaratlanul hasonló párbeszéd szem és fültanúja voltam ugyancsak az autóbuszon. Mintha semmit sem változott volna a világ. Csak a busz lett másik. Csak a busz lett másik? — n. t. — A Jászkisé- ri Lenin Tsz diagnosztikai szervizében egy Commodore 64 típusú számítógépet állítottak be a számlázás megkönnyítésére, ezzel pontosabb és gyorsabb az ügyintézés (Fotó: T. Z.) Finanszírozza: a Soros Alapítvány Családsegítés és kutatómunka Diszkréciót és szakszerű tanácsadást ígér a napilapokban, reklámújságban rendszeresen felbukkanó szöveg. Legyenek valakinek házassági, gyermeknevelési, párválasztási, életvezetési, vagy akár1 munkahelyi gondjai — fordulhat bizalommal a Tolerancia Családvédelmi Szolgálat munkatársaihoz. Az, hogy most mi is kiírtuk a szolgáltatás teljes nevét, példátlan, ugyanis ingyenes. Az ok: a szolgálat gazdája a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt kutatások segítésére létrehozott Soros Alapítvány. Megvalósítói: az alapítvány hét ösztöndíjasa. Van közöttük jogász, pszichológus, szociológus és alkoholó- gus, de szinte valamennyien pedagógusnak is vallják magukat. Mindez azonban már a helyszínen, Budapesten, a Feneketlen-tó környéki tágas lakásban derül ki. — A hozzánk segítségért fordulókat mi sohasem „kioktatjuk”. Egyenrangú, baráti kapcsolatra törekszünk az ügyféllel, egyfajta partneri viszonyt próbálunk kialakítani — bizonygatja Szép Zsuzsa szociológus. — Először is legfontosabb azt kideríteni, valójában mi hozta az illetőt hozzánk, mi a valódi problémája. Mert amit elmondanak: azt többnyire csak ők érzik problémának. Tehát munkánk első része abból adódik, hogy a segítséget kérők maguk sincsenek tisztában bajuk eredetével. Csak példaként említem, hogy akad, aki rossz családi életére panaszkodik, és a beszélgetésből a napnál világosabban kiderül, hogy konfliktusainak alapvető oka munkahelyi eredetű. Mint említettem, az okok felismerése önmagában azonban még csak fél siker. Mi a oldásban is tanáccsal szolgálunk. Tapasztalataink szerint ugyanis az emberek a szokott módon, régi, hibás beidegződéseik alapján szeretnék problémáikat megoldani. Pedig bizonyos helyzetekben magatartást, kicsit pontatlan szóval stílust kell váltani. — Olykor bizony elkerülhetetlen a konfliktusok vállalása, a nehézségekkel való szembenézés — veszi át a szót Czikora Györgyi könyvtáros-népművelő. — Sokszor ideig-óráig tolerálni kell a rossz, családi vagy munkahelyi környezetet. Semmiféle problémára nem megoldás a világtól való menekülés, a gyógyszerek, az alkohol. vagy különféle egyéb pótcselekvések segítségével. A szolgáltatás hivatalos neve egyébként „szociálpolitikai kísérlet”, mert nem üzleti, haszonszerző céllal létesült, hanem kifejezetten társadalomtudományi tapasztalatok gyűjtésére. A csoport tagjai között orvosi végzettségű szakember nincs, valamennyien társadalomtudományi felkészültséggel rendelkeznek. Ha előfordul orvosi eset, akkor „csak” jótanáccsal szolgálhatnak, amely az illetékes intézmény, vagy szerv felkérésére vonatkozhat. Egy vaskos füzet fekszik a bérelt lakás várószobájának asztalán, benne címek és telefonszámok. Például: Sziget Rehabilitációs Kisszövetkezet, Lares Családsegítő Kisszövetkezet, munkaközvetítő irodák, Szakmunkásképző Nevelési Tanácsadó, Flóri- ántéri Ifjúsági Iroda és a lelki elsősegély telefonok. No és a telefonos jogtanácsadás és drogtanácsadás számai. — Előfordul, hogy a szülővel vagy az őt támogató intézménnyel szemben kell „lelkileg” megerősítenünk a kamaszgyereket helyes döntésében, ha a fiatalabb látja józanul saját helyzetét, családjáét — mondja Ambrus Péter szociológus, a szociálpolitikai kísérlet másik ösztöndíjas résztvevője. Mint mondják, a családvédelmi szolgálatnak néha hivatalt, intézményt kell pótolnia. Ez történik amikor például összehozza az unatkozó kispénzű nyugdíjast az életviteli gondokkal küszködő, nagyjövedelmű, elfoglalt kutatóval, akinek éppen mindenesre van szüksége. Ez a fajta gyakorlati segítség azonban nem kimondott célja a Toleranciának. Inkább olyan melléktermék, amely a kutatók informáltságából könnyen adódik. • « * Sok fejlett országban már régóta igazolta a tömeges igény, a családvédő tanácsadó szolgáltatások létjogosultságát. Azt, hogy az emberek csak ritkán ismerik fel valódi problémáikat: amit észrevesznek, az már tünet, következmény, vagy járulékos gond. Álproblémákat pedig csak áleszközökkel lehet megoldani, így a helyzet csöppet sem javul. A Sloros Alapítvány csak meghatározott ideig támogatja az egyelőre kísérletként működő szolgáltatást. Utána a családvédők vagy önfenntartókká válnak, vagy megszűnnek, esetleg valamilyen hivatal részeivé válnak, béolvadnak. Az ösztöndíjas kutatók számára legmegfelelőbb volna, a további önállóság, ehhez azonban a támogatás lejárta után pénz kell. Ennek érdekében máris saját önálló alapítványt létesítenek, amelynek csekkszámlájára bármelyik ügyfelük belátása szerint fizetheti be támogatását. Ugyanakkor lényegesnek tartják a kerületi tanácsokkal való munkakapcsolatot, esetünkben ez máris jól működik a XI. kerületben. Bíznak munkájuk fontosságában és remélik, hogy példájuk nyomán — mint Európában oly sok országban elterjed az emberekkel való foglalkozás új formája. És tudják azt is, hogy az ő bizakodásuk nem elegendő... V. Gy. Hagyományápolás Jákóhalmán Szüreti felvonulás szülő nélkül Noha az 1880-as években az országos méretű járvány kipusztította a szőlőt Jászjá- kóhalmán is, kedves szokásként a szüreti felvonulás és az azt követő bál egészen a második világháborúig fennmaradt. Tíz évvel ezelőtt, három egymást követő évben ismét felelevenítették a régi hagyományt, színpom- oás felvonulást rendeztek a községben, de nem volt folytatás. Most, a művelődési ház — hagyományőrző szakkörei segítségével —. a KISZ- tagokkal és más fiatalokkal, főként a megfogyatkozott lóállomány kezelőivel elhatározták, hogy ismét feltámasztják a szüreti felvonulás szép hagyományát. Szőlőterülete ugyan már a termelőszövetkezetnek sincs, azért ha a lelkes patrióták serénykedése eredménnyel jár, akkor' október második szombatján újból feltámad a hajdani szüret5 mulatságok szelleme. Jó közepes a termés Szedik az almát A Debreceni Állami Gazdaságban — a Hajdúság legnagyobb gyümölcstermelő üzemében — megkezdték az alma szedését. A következő hetekben mintegy 500 hektárról kerül ládákba a termés, s ennek nagyobb részét exportra küldik. Jó közepes termésre számítanak. Még a héten hozzákezdenek a hajdúhadházi-téglási, bocs- kai és nyíradonyi Kossuth Tsz-ben is az alma szedéséhez. A három vese, meg a gyönyörű szemek kapcsolata — Sanyi! Tudod, hogy te vagy a kunhegyes] BHG legszínesebb, legérdekesebb fiatal szakembere? — Sejtem, mivel minden jÓ6lat ellenére első nekifutásra sikerült az érettségim. Pedig ezért sokan korábban egy 'kalap tökmagot nem adtak volna. Mondta is néhány tanárom: hallod-e Oláh Sanyi, hamarabb lesz teljes leszerelés, mint ahogyan te leérettségizel. Tisztelettel megjegyzem : egy erős közepessel én már átmentem. de a leszerelés? Hol van az még! — Nem, nem ezért tartanak a legérdekesebbnek. — Akkor biztosan azért, mert kézilabdában ifjúsági válogatott is voltam. Igaz, csak a kispadig jutottam de címeres mezben feszíteni még ott sem utolsó dolog. — Még mindig víz... — Akkor mi lehet? Csak nem a veséim miatt? — Most már tűz a javából. Hallhatnánk többet? — Gyermekkoromban nem is sejtettem, hogy műtét miatt érdekes ember leszek, hiszen első, de még második ránézésre sem különböztem a hozzám hasonló lurkóktól. Ugyanúgy meghúzgáltam a lányok tincseit mint a többiek, és az indiánosdi- ban sem vállaltam a lenézett sápadtarcú- ak szerepét Elég az hozzá, egyszer betegeskedni kezdtem, amiből sehogyan sem tudtam kilábalni. Vizsgáltak itt, fürkésztek ott, de a baj nyitjára csak egy idős professzor jött rá Pesten, a Heim Pál kórházban. Megtapogatta a 'hasam, és felkiáltott: fiam, neked három veséd van, ez kész csoda! Mivel jár ez doktor úr,? — — nyilait belém a kétely. Azzal, hogy felváglak és kiveszek belőle, mert ebből egy is elég, de kettőnél több semmiképpen nem jó. Ne izgulj, te leszel az ezredik ilyen páciensem. Szívesen átengedtem volna a jubileumot másnak, de 'ha muszáj, keskenyedtem el... Nem szaporítom a szót, elég az hozzá, hogy sikerült a műtét, azóta kiutyabajom, és csak egy hosszúkás heg emlékeztet a „karcolásra”. — Mondják: jó humorod van, és szereted ugratni a fiúkat lányokat vegyesen. — Az utóbbiakat már nem, mert július végétől vőlegény vagyok. Az egyik gyönyörű szemű, komoly, volt szakközépiskolás osztálytársnőmet jegyeztem eL — Mi köze ehhez a szemeinek? — Ajaj! Sok is! Mert azok a szemek nemcsak szépek, hanem élesek is_. — És? — A vesémbe lát velük. No, nem a háromba, hanem a meglévő kettőbe... — D. Szabó —