Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1917. AUGUSZTUS 20 Kavóa a vasutas, soka túlóra A vonatoknak menni kell Már Moldova György is megírta, nagy port kavart könyvében — Akit a mozdony füstje megcsapott —, hogy a Magyar Államvasutak munkaerőhelyzete helyenként katasztrofális. Ez beszivárgott a köztudatba, sőt erősödött is, amikor a MÁV nemrég nyugdíjba vonult vezérigazgatója arról nyilatkozott több helyen, hogy a cég tízezres létszámhiánnyal küzd. Joggal kaptuk fel a fejünket: ilyen körülmények között csoda, hogy egyáltalán járnak a vonatok, és nem omlik össze az egész rendszer. A megyed tanács mezőgazdaságú és élelmezésügyi osztályán összesített üzemi — tehát még nem a KSH által szentesített — adatok alapján, megyénkben nyolc mezőgazdasági nagyüzemben arattak az idén hektáronként öt tonna feletti búzatermést. Közülük is a legtöbbet, 5582 kilogrammos hozamot a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság 'kombájnjai gyűjtöttek be egy- egy hektárról. Az idei kalászosgabona termésének alakulásában, a térségben legmeghatározóbb tényezőnek számító időjárást, de egyéb más termelési feltételeket illetően sem alkot valamiféle szigetet a 7300 hektáros gazdaság. Márpedig az itt elért búzaihozam a megyei átlagot csaknem másfélezer, a gazdasággal közvetlenül határos öt termelőszövetkezet átlagát több mint ezer kilogrammal meghaladta. Talán éppen ezért nem haszontalan a nagyüzem életében a második legjobbnak, a megyében idei rekordnak számító búzatermelés hátterének elemzése. Hogyan lett? Kezdjük az alapoknál: a törökszentmiklósi határban is esőt hosszú idő óta nem látott, gépeket roncsoló és sok-sok többletenergiát fogyasztó munkával előkészített talajba került az elmúlt őszön a vetőmag. A 2000 hektárnyi vetésterületnek a felén vetőmag minőséget adó, magasabb szaporulati fokú magot vetettek, lévén a gazdaság vetőmagelőállító és értékesítő nagyüzem. A másik felén a területnek kenyérgabona minőségű mag került a földbe, de a teljes területen szigorúan, csakis fémzárolt, ellenőrzött saját vagy vásárolt szaporítóanyag. Ugyanazokba a táblákba három egymást követő őszön soha nem kerül búza a gazdaságba. A kialakult vetésváltásuk a terület mintegy 40 százalékán igényli, hogy ott két évben egymásután búzát termeljenek. A térségre jellemző időjárási és talajviszonyok között elvetett jó minőségű vetőmag, ugyanúgy mint a megye többi nagyüzemében, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban is majd fél évet töltött csírában, a hó- takaró nélküli földiben. 'Március utolsó, április első •^hetében, amikor a növénytermesztési szakemberek megyeszerte nem sokat adtak volna az idei búzatermésért, a szóban forgó gazdaságban sem volt jobb a helyzet. A gabona főágazatban dolgozók mégis ekképpen gondolkodtak: nem mehet veszendőbe az embert-gépet próbáló sok őszi munka, a táblákba hattonnás átlagtermésre „betáplált” vetőmag- és tápanyag- mennyiség. Ha mégis kikel a búza — mondták — legyen „kéznél” neki annyi tápanyag, hogy a kemény tél és a kései kelés, miatti 60— 70 százalékos tőállomány mellett is, kellően bokrosodra tudjon a növény. A tavaszi fej trágya egy részét kiszórták még a kelés előtti napokban. Május végén ismét fej trágyáztak, merthogy a lerövidült vegetációs időben gyengén fejlett gyökérzet nyilván nehezebben vette fel a kalászoláshoz szükséges tápanyagot. Így azután mire az időjárás is kegyes lett a gabonatermesztőkhöz — a hűvös, csapadékos tavasznak, nyárelőnek köszönhető, hogy egyáltalán termett kenyémekvaló a térségben az idén — sikerült optimálist közelítő táp- anyagellátásit biztosítani a gabonának. Mibe került ? A korábbi évek tapasztalatai arra intették a gazdaság növényvédő szakembereit, hogy a termésben akár 20—30 százalékos kiesést is előidéző fuzárium és liszt- harmat ellen a tavaly vetett — idén kelt búzában ezúttal még fokozottabban védekezzenek. A vegyszeres gyomirtáson kívül kétszer hajtottak végre a tenyészidőben gom- b a betegségek elleni védekezést. A négyszer-ötszöri beavatkozást a korábbi években, a búzatermesztési technológiájuk megújítását megelőzően csak nagyon költséges repülőgépes vegyszerezéssel, vagy tetemes taposás! károk árán tudták volna beiktatni technológiai sorba. Az idén viszont, már a teljes búza, termőterületen, a táblák felén tavaly sikerrel kipróbált művelőutas módszert alkalmazták. Ez lehetővé tette földi gépiekkel, a növényállomány károsítása néllkül, a tápanyagutánpótlási, növényvédelmi munkák legmegfelelőbb időben történő elvégzését. A törökszentmiklósi nagyüzem szakembered is vallják: nem annyi a termés, amennyi a kalászokban van. hanem amennyi a magtárba ■kerül. Nem zavarta a betakarításban résztvevőket az a paradox helyzet, hogy miközben a gazdaság 600 hektár kukoricája „kisült” a nagy hőségben, az elcsépelt búza egy részéből szárítóüzemben vonták el a felesleges 2—3 százaléknyi nedvességet. Az aratás-cséplés folyamatosságát a korai, a közép és közjépkései érésű fajták arányának előrelátó megválasztásával még vetéskor biztosították. A gabona- terület nagyságával összhangban kialakított száritó- kapacitás pedig lehetővé tette, hogy a búza kombájn- érett állapotában rögtön megindulhassanak a gépek egy egy táblában. Mindössze 12 munkanapig tartott így a betakarítás, ami a gazdaságiak számítása szerint hektolitersúlyban — tehát össz- hozamban is — egy—kétszáz kilogramm közötti többletet jelentett hektáronként. S, hogy végül is mennyibe került a gazdaságnak a szokásosnál több agrotechnikai beavatkozással járó termés- mentés? Ragadjunk ki egy példát, mondjuk a növény- védelmet. A növényvédőtök kimutatása szerint a gombabetegségek elleni kétszeri plusz beavatkozás 162 kilogramm búza felvásárlási árának megfelelő hektáronkénti többletköltséggel járt. Ven rá sajnálatos példa a megyében, hogy a különböző gombafertőzések 500 és ezer kilogramm közötti terméskiesést okoztak egy-egy hektáron. Azt, hogy a „házon belüli” második legjobb, a megyében idei rekordként elkönyvelhető búzatermés njit jelent egy olyan gazdaságban, amely a szántóterületének 30 százalékán termett 11 ■és félezer tonna búzának a felét nagyértékű áruként, azaz vetőmagként adja el, aligha szorul bizonygatásra. Egy, a népgazdasági lag is a legfontosabbak közé tartozó ágazatnak az eredményei azonban mégsem mérhetők csupán üzemi mércével. Az agrárágazatnak az MSZMP KB ’86 novemberi határozatának és az idei júliusi állásfoglalásának szellemében, az 1986—1990 közötti időszakra készített munkaprogramjában továbbra is meghatározó szerepet szántak a gabona- és a hústermelésnek. S miután más gabonafélék, valamint az olajosnövények területének növelése látszik célszerűnek, nem mindegy, hogy ahol már kialakult a ■búza egészséges vetésforgója, ott az adott területről mennyi kenyérnek, vetőmagnak vagy takarmánynak szánt mag kerül nyaranként a központi készletekbe, a termelők tárolóiba. Mennyit ér? Az ily módon, a település- és megyehatártól függetlenül felértékelődő rekordok elérésének a tanulságait sem haszontalan számba venni. Amikor azokról beszélnek, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szakemberei határozottan leszögezik: nem találtak föl semmi újat, semmi különöset. Azt viszont egyértelműen vallják, hogy öt torma feletti búzalhoza- mot biztonsággal csakis a technológiai fegyelem szigorú betartásával, és csakis intenzív termesztéssel lehet elérni. Megtéve mindent rendkívüli időjárás esetén is, — vagy akkor méginíkáihb — ami az emberen múlik. Ilyen hozam tervnél még átlagos időjárás esetén is megköveteli a növény, hogy „etessék”, és az osztott táp- anyagellátás mellett is kerítsenek sort az ismételt növényvédelemre. Persze, azt sem tagadják a miiklósiak, hogy a többszöri beavatkozáshoz egyfajta anyagi stabilitás is szügségeltetik, hiszen nem egy helyütt korántsem a szakmai igénytelenségnek, hanem az év eleji pénzügyi helyzetnek a függvénye mindez. De hát, végül is a dolgok valahogyan visszahatnak egymásra: anyagiakban is kevésbé szűkölködnek ott, ahol a még mindig az egyik legjövedelmezőbbnek számító búzatermesztés is eredményesebb. Temesközy Ferenc Mindezek után elképedve hallottam nemrég, hogy létszámcsökkentést határoztak el a vállalatnál. Hát mégis van miből csökkenteni? A vezérigazgatóság kisebb létszámot akar, a körzeti üzemfónökségek pedig — ahol a vasút tulajdonképpen „él” —, krónikus létszám- hiányról panaszkodnak. Legtöbb vasutas viszont a jelenlegi helyzetben, szívesen (?) vállalja a 60—80 túlórát havonta, mert így legalább jól keres. — Szó sincs arról, hogy a MÁV munkaerőhelyzete annyira rossz lenne, ahogy az a köztudatban él. — Zsa- dányi Péter, a vállalat munkagazdasági osztályvezetője kezdte így beszélgetésünket, és a folytatásban is igyekezett meggyőzni: túlzók voltak a közvéleménynek szóló korábbi nyilatkozatok. — Nem igaz, hogy tízezer ember hiányzik tőlünk. Véleményem szerint másfél-kétezer vasutasra valóban szükség lenne bizonyos területeken, a kép korántsem ilyen egyszerű. Ellentmondásos a helyzetünk, mert több munkaterületen viszont 50— 60 százalékos munkaidő-kihasználással dolgoznak az emberek. Főként a mellékvonalainkon. A nagy pályaudvarainkra ez nem vonatkozik. Ott valóban hiány és nagy leterheltség van. Egyébként 1965 óta folyamatosan csökken a létszámuk. Akkor még 167 ezren dolHogy ez a tizennyolc sok-e, vagy kevés, annak eldöntéséhez elegendő csak felnézni a vezérigazgatóság hatalmas épületére, és máris világos: elenyésző jelentőségű lehet a csökkenés aránya. Maga az osztályvezető úgy minősítette, hogy ez csak kis része, töredéke az itt szükséges egyszerűsítésnek és csökkentésnek. Létezik a vasútnál egy úgynevezett „szükségleti létszámterv” .Anevezésű dokumentum. Gyakorlatilag az optimális létszámot tartalmazza, ami egy-egy üzemfőnökség területén biztosítaná az előírásoknak megfelelő vezénylést. Ennyi ember kellene ahhoz, hogy minden létező szabályt — technológiait, biztonságit és munkajogit — pontosan be lehessen tartani. Erre azonban még az osztályvezető is csak legyintett. Több ok miatt is. — Ezt a létszámot a mai helyzetben egyszerűen képtelenség lenne biztosítani — mondta. — De nincs is feltétlenül szükség rá. A technológiai utasításokban ugyanis mereven túlhangsúlyozott a biztonság, és a sokDe a vasút a munkaerőgondok ellenére is megy. Hogy milyen „áron”, arról is beszélgettünk Bánhidi Béla forgalmi szolgálattevővel. A szolnoki vasutas 1953-ban, mostani munkahelyén kezdett dolgozni, és amint mondta, már nyugdíjba is innen akar menni. — Évek óta nem volt már pihenőnapom. Folyamatosan dolgozom, tizenkét óra munka után következik huszonnégy pihenő, aztán újra jönni kell... Az előre kiírt heti pihenőnapra túlórapénzt fizetnek. Meg minden törvényes, munkaidőn túli órára. .. — Így azért jobban tudnak keresni... goztak a vasútnál, ma viszont már csak 127 ezren vannak. Idén például, az első félévben 2700-zal lettünk kevesebben. .. Ez már a létszámcsökkentő koncepció eredménye, vagy csak a szokásos ütem? — Ügy... harminc százalékban volt tervszerű, és a fennmaradó rész a spontán csökkenés. — Feltételezem, hogy elsősorban az adminisztrációs létszámot akarják leépíteni, mivel a forgalomban és a forgalmat kiszolgálók között egyébként is hiány van... — Igen. Bár a létszám- csökkentést tulajdonképpen három dologra alapozzuk: a műszaki fejlesztés létszámot kiváltó hatására, a szervezeti intézkedésekre és változásokra, valamint az adminisztráció egyszerűsítésére. — És a vezérigazgató apparátusának létszámát mennyivel csökkentették étidig? — Tizennyolccal... Ennyi elmenő embert nem pótoltunk újjal... szoros túlbiztosítósok miaitt a közgazdasági értelemben vett hatékonyságra eddig nemigen gondoltak... — De én utas vagyok, akit nem a vasút munkahatékonysága érdekel. Én a célomhoz szeretnék érni, mással nem foglalkozom, amikor vonatra szállók... — Természetesen csak olyan ésszerű módosítások jöhetnek szóba, amelyek a biztonságot nem veszélyeztetik. .. A szükségleti létszámterv mindössze arra jó, hogy nagyszerűen lehet vele „takarózni”! Ha valahol valami baj van, elő lehet húzni és hivatkozni rá... Eddig tehát minden világos: a központi előírások alapján a körzeti üzemfőnökségek kidolgozzák saját technológiai rendjüket; a havi 180—187 órányi törvényes munkaidő figyelembe vételével aztán összeáll a feladatok elvégzéséhez szükséges létszámkeret is, ami azonban csak arra jó, hogy szükség esetén takarózni lehessen vele!? — Jobban. A hétezer forintomra így két- két és félezret keresek még rá de bizony szívesen lemondanék erről. Nem vagyok már fiatal, és fárasztó, ez az állandó készenlét. Nem mondom, van köztünk, aki még a 240 órára is rávállal. Főként a fiatalabbak között, akiknek még nagyobb szükségük van a pénzre. Én magamtól már nem hajtanék annyira, megfelelne ä négyes „túra” is... Négyes „túrának” a vasútnál a négy váltást, a négy műszakot hívják. Mivel azonban kevés az ember, negyedik „túrát” nem tudnak beállítani. A három is gondot okoz. Évtizedek óta ilyen rendszerben dolgoznak már. Megszokták, és nem ritka az olyan szolgálattevő, aki a 14—15 ezer forintot is hazaviszi így. Bató Sándor, a szolnoki körzeti üzemfőnök adatokkal is szolgált. Az üzemfőnökség feladatait jelenleg az engedélyezett — és szükséges ! — létszámnak alig több mint kétharmadával kell ellátniuk. Ezen belül is megvannak persze a gyenge pontok. „Sakkozás” és alku — Vegyük példaként a sarusokat — teregette ki a papírjait az üzemfőnök. — Sízükségünk lenne negyven- nyolcra, és vannak ezzel szemben tizenkilencen. Ebből még a három „túrát” sem tudjuk csorbítatlanul kiállítani. Kocsirendezők száztizenkilenc helyett csak hetvennégyen vannak... De mondhatnám az utazó személyzetet, vagyis a vonatvezetőket és jegyvizsgálókat is. Az üzemfőnökség területéről naponta 52 olyan személyvonat indul, amit nekünk kell ellátni személyzettel. Az előírt létszám ehhez százhetven ember lenne. Vannak ezzel szemben ötvenötén. Ilyen feltételek mellett a vezetők munkaidejének és energiájának jelentős részét a szervezés, az emberekkel való „sakkozás” és alkudozás köti le. A legtöbb baj természetesen a szolnoki állomással van, de időszakonként más helyeken is jelentkeznek gondok... Egyébként mi is „fogyunk”: idén az első félévben hat- vanhárman jöttek hozzánk, és nyolcvannyolcan mentek el tőlünk. Az év első felében csaknem 170 ezer túlórát töltöttek dolgozói. Hogy ne lépjék túl összesen az üzemfőnökség az engedélyezett túlórahatárt, a fölötte lévő részt a jogsértés elkerülése érdekében,' külön megállapodás alapján fizették ki nekik. A gyerek ugyanaz, csak másként hívják. Ilyen leterheltség mellett gyakoriak a rövid váltások, és arra csak következtetni lehet, hogy egyszer-egyszer mennyire pihenten — vagy mennyire nélküle — áll szolgálatba a vasutas. Különösen, ha otthon a háztájiban is megvan a maga elfoglaltsága. Nem csoda, ha gyakori a betegség, sok a táppénzes nap. (Az első félévben az üzemfőnökség területén a számuk meghaladta a 11 ezret.) Némi segítséget jelent, úrrá lenni a munkaerőgondokon a rendelkezésre álló erők rugalmas beosztása. A vasúti szállításban ugyanis megfigyelhető: hétfőn és kedden olyan mértékben csökken a teherforgalom, hogy annak feladatai kisebb létszámmal is megoldhatók. Felismerésével, a rugalmas vezényléssel, némiképpen csökkenthető a túlóra. De megoldást ez sem jelent. A MÁV kétségtelenül nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a ma még erősen érvényesülő munkaerőgazdálkodási ellentmondásait felszámolja, és a kritikus területekre biztosítsa a szükséges létszámot. Ebben a törekvésben, a hiányok pótlásában sokat segíthet a műszaki fejlesztés. Ez persze elsősorban pénz kérdése, de egyre erősebb kényszer is. Szükség van ugyanakkor arra — tudják ezt a MÁV-nál is —, hogy a meglévő szervezeti rendszert felülvizsgálják, és a szükséges szervezési változtatásokat minél előbb, következetesen megvalósítsák. A hatékonyság vagy biztonság azonban nem lehet dilemma; hatékonyság és biztonság — ez lehet az egyetlen követhető út. A vonatoknak ugyanis — ez a legfőbb rendező elv — menniük kell! L. Murányi László Legyen mivel takarózni Pihenőnap nélkül
