Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1987. JÚLIUS 11. Az öregek kétötöde magányos — A nyugdíj minimális megélhetést biztosít a nyugdíjasok felének — Négyszázan várakoznak szociális otthoni felvételre Az időskorú népesség helyzete Szolnok megyében ___ A hetvenes évek végén, az 1980-as évtized elején a korábbiaknál fokozottabban jelentkeztek bizonyos társadalmi rétegek, csoportok, így többek között a fiatalok, a nyugdíjasok, ezen belül is elsősorban az időskorúak, a többszörösen hátrányos helyzetűek életszínvonal- és szociális problémái. ök tudták ugyanis a legkevésbé ellensúlyozni az utóbbi évek jelentős fogyasztói árszínvonal növekedését. Napjaink életszínvonal-politikájának alapvető feladatai közé tartozik tehát az időskorúak életkörülményeinek komplex javítása, különösen pedig egyes csoportjai esetében a nyugdijak reálértékének megőrzése. Demográfiai jellemzők A LEGÚJABB! Idősek klubja a Kertvárosban 1987: január 1-jén a megyében 431,8 ezer ember élt, az ország összlakosságának 4 százaléka. A nyugdíjkorhatáron felüliek száma ugyanakkor 94,8 ezer volt, közülük 33,9 ezer a 60 éves és idősebb férfi és 60,9 ezer az 55 éves és idősebb nő. A 60 éven felüliek aránya 1930—1987. között megkétszereződött, ugyanis 100 felnőttkorú (15—59 éves) emberre 1930-ban még csak 16 hatvan éven felüli jutott, addig 1987-ben már a duplája, 32. A nyugdíjkorhatáron felüli népességen belül lényegesen magasabb a nők aránya, mint a férfiaké: 1987-ben64, illetve 36 százalék. Az elmúlt negyedszázad alatt az időskorúaknál a nőtöbblet fokozódott, erre mutat, hogy Az időskorúak túlnyomó többségének anyagi biztonságát nyugdíjrendszerünk alapozza meg. Amíg mintegy négy évtizeddel ezelőtt az idős embereknek csupán egyötöde rendelkezett nyugdíjjal, addig jelenleg már négyötöd részük megélhetését alapvetően ez biztosítja. A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság adatai alapján 1986. év végén megyénkben 93,7 ezer ember részesült nyugellátásban. A legtöbben — közel 35 ezren — mezőgazdasági tsz-nyug- díjasok voltak, csaknem 9 ezer időskorú pedig MÁV- nyugdijat kapott. 1986-ban nyugdíjakra (MÁV-val együtt) 3,7 milliárd forintot fizettek ki, csaknem 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. 1987. január hónapban a nyugdíjak átlagos összege 3405 forint, az 1985. év folyamán nyugdíjazottaké 4318. az 1986. évben megállapított nyugdíjaké pedig 4604 forint volt. A nyugdijak átlagos ösz- •ze gének emelkedésében az újonnan nyugdíjazottak magasabb nyugdíja mellett szerepet játszanak a különböAz 1980-as népszámlálás szerint a nyugdíjkorhatáron felüli népesség 8 százaléka volt aktív, mintegy 70 százaléka inaktív kereső és 22 százaléka eltartott. Az aktív kereső tevékenységet folytató nyugdíjkorhatáron felüliek száma 7,9 ezer volt. jóval kevesebb, mint tíz. Illetve húsz évvel korábban. Az időskorú aktív keresők többsége az anyagi ágakban dolgozott, döntő részben fizilati munkát végzett, és mintegy négytizedüket a mezőgazdaság, több mint egyharmadukat az ipar foglalkoztatta. Ugyanakkor minden tizenötödik dolgozott közülük szellemi foglalkozásúként. Az eltartottak száma ekkor 20,4 ezer volt (csaknem mindnyájan nők). Különösen a fizikai munkakörből mennek sokan a korhatár elérésekor nyugdíjba, s inkább a nyugdíj folyósítása mellett dolgoznak tovább, rövidebb munkaidőben. Száamíg 1960-ban 100 hatvan éven felüli férfira 121 azonos korú nő jutott, addig 1987-ben már 138. Az 1970-es évtizedben jelentős változás következett be az időskorú népesség korstruktúrájában. Nevezetesen csökkent a 60—69 évesek aránya, míg a 70 éven felülieké nagymértékben nőtt, és meghaladta az 50 százalékot. A megyében 1980 elején a 60 éven felüliek aránya a városokban 15 (Szolnokon 13), a községekben csaknem 20 százalék volt. Az 1980. évi népszámlálás adatai alapján a nyugdíjkorhatáron felüliek több mint kétötöde egyedül élt, a férfiaknál ez az arány csak 21, a nőknél viszont 51 százalékos. ző nyugdíjnövelő intézkedések is. A reálérték megóvása érdekében 1986. január 1-től a nyugdíjak havi ösz- szegét általában 2 százalékkal, illetve minimálisan 120 forinttal növelték, emellett a leginkább rászorulók, a 70 éven felüliek, s az I. és II. rokkantsági csoportba tartozók. nyugellátása — 5 százalékkal, legkevesebb 150 forinttal nőtt. A nyugdíjak reálértékének problémája a 70-es évek közepén merült fel. Azóta egyre bővül azoknak a száma, akiknél a reálérték megőrzése a jelenlegi automatizmusok mellett sem biztosított. A közelmúltban nagy hangsúlyt kapott és jogos igénnyé vált a megélhetési minimumok ismerete. A többség véleménye szerint a minimális megélhetést biztosító nyugdíjak összege — a nyolcvanas évek elején — a mintegy kétezer-két- ezerötszáz forint közötti sávban mozgott. Ennek megfelelően megyénkben a nyugdíjasok több mint felének a nyugdíja csupán minimális megélhetést biztosit. műk — az 1984-es mikro- cenzus szerint — elérte a 15 ezret, arányuk pedig a férfiaknál 25, a nőknél 17 százalékot. A mikrocenzus arról is tanúskodott, hogy a nyugdí- jaskorúak és nyugdíjasok 4 százaléka (kétharmaduk nő) kapott anyagi segítséget valamilyen formában. A nők jelentős részénél erre azért volt szükség, mert csak idősebb korban vállaltak mun-, kát és nyugdíjjogosultságot sem szereztek, vagy csak minimális összegűt. A nyugdíjaskorú nők egynegyede pedig özvegyi jogon kapott igen szerény nyugdíjat. Az anyagi támogatásban részesülők egy harmada rendszeres, 34 százalékuk rendkívüli szociális segélyt élvezett, és több mint 14 százalékukat munkahelyük támogatta. A mozgásképtelen, idős betegek intézeti ápolása a kórházak utókezelő osztályaira hárul. 1982 decemberétől a Szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézeten belül — a volt szülészet épületében — 160 ágyas krónikus utókezelő osztályt létesítettek, ezen túlmenően Jászberényben 30 ágyfejlesztés történt krónikus betegek részére, de ez a szükségleteket korántsem elégíti ki. Az időskorúak számára nyújt szolgáltatásokat a szociális ellátás intézmény- rendszere. Az 1986. év végén 13 szociális otthon működött a megyében, 1702 rászoruló számára biztosítva elhelyezést, amelyre még mindig mintegy négyszázan várakoznak. Az idősek klubjainak száma 58, ahol tavaly 1343, a házi szociális gondozás keretében pedig 2975 idős ember ellátását biztosították. A népesedési folyamatokban a következő másfél évtizedben jelentős tendenciamódosulásra nem számíthatunk. így a népesség kor- struktúrájában már az 50-es években megindult öregedési folyamat is tovább él, illetve kisebb ütemben folytatódik. Az ezredfordulón várhatóan az ország, ezen belül Szolnok megye minden negyedik-ötödik lakosa 60 éven felüli lesz. Sándorné dr. Fülöp Magdolna a KSH Szolnok Megyei Igazgatósága osztályvezető-helyettese Eger ebben az évben augusztus 1-jén másodszor ad otthont a Nyugdíjasok Országos Találkozójának. A rendezvényt a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa és a Népszava Barátság Klub szervezi. A találkozó célja, hogy évente egyszer — vidám ünnepély keretében — találkozzanak, beszélgessenek, barátkozzanak egymással a nyugdíjasok, és ez a nap is figyelmeztesse az ország lakosságát az idősebb nemzedék fokozott megbecsülésére. A műemlékekben és történelmi nevezetességekben 'gazdag városban — az ünnepi alkalomból — sok érdekesség, látványosság és szórakozás várja majd az ország minden részéről érkező vendégeket. Gyermekkorunk kedvenc olvasmányának, a kalandkönyvnek „pozitív hőse” volt a Kockás Piere. A rettenthetetlen légiós kemény öklével és daróc beszédével hívta fel magára a figyelmet. Csodáltuk és gyerekfejjel el se tudtuk képzelni, hogy a veszélyes kalandokat kereső, a súlyos ökölcsapásokat osztogató légiósok közé odatévedhet olyan ember is, aki egyébként békés természetű, szolgálat- kész és nagyon udvarias. A jászberényi Szakács Adorján főpincérről például csak a közeli ismerősök tudják, hogy valamikor légiós is volt. Az egész város vallja viszont, hogy amíg dolgozott, a pincérek mintaképe volt, szakmai felkészültségéért, udvarias magatartásáért mindenki tisztelte és szerette. — Lelkem mélyén mindig is pincér voltam, sajnos a háborús évek az én pályafutásomnak se kedveztek. Debrecenben a Gambrius étteremhez szegődtem pikoló- nak 1940-ben. Pincérként ott dolgoztam még egy évet, E héten hétfőn volt az 5. számú idősek klubjának megnyitója a Kertvárosban, a Gagarin út 27. szám alatt. Kedves kis ünnepségen műsort rendeztek ebből az alkalomból a klub vezetői. Varga Béla előadóművész Buda Ferenc Lennék kisgyermek című versét szavalta el, Simon Pista bácsi régi szép népdalokat énekelt el. Majd Ács Zoltánná, az 1. számú klub tagja szintén verset adott elő. Az ünnepség legérdekesebb s talán legszebb pillanata volt, amikor Bagi Pálné, Rózsi ka néni erre a menyitóra írt verses köszöntőjét elmondta: „Jobb mint otthon”. Az épület kétszintes, nagy belső térrel, megfelelő hely van a programok szervezésére. A földszinten a tágas társalgóban kényelmes fotelek, ülőgarnitúra várják a beszélgetőket, a tévénézőket. A garázsból átalakított étkezőben naponta háromszor terítenek. Az első szinten a női társalgó található, ahol nyugodtan kézimunkázhatA Dobó-tér környékén megrendezik a „Kézműves mesterek országos kiállítását és vásárát”, amelyben bemutathatja és árusíthatja alkotásait mindenki, aki úgy érzi, hogy a keze munkájával létrehozott termék — bármi legyen az — igényt tarthat a közönség érdeklődésére és értékmérő figyelmére. A Megyei Művelődési Központban „Hobbi-börzét” rendeznek, ahol a különböző gyűjtő szenvedélyeknek hódoló emberek: érme, bélyeg, könyv, címke, levelezőlap és egyéb gyűjtök találkozhatnak csereberélhetnek. A romantikus vendéglőkkel és ősi borospincékkel övezett Szépasszony-völgyé- ben — a jó borok és tájjelaztán Pesten a Bíró Dénes (most Bástya) sörözőben szolgáltam ki a vendégeket egy újabb esztendőn át. Maradtam volna tovább is, hiszen tetszett a ' hely, csak hát a háború utáni nehéz gazdasági helyzet a pincéreket se kímélte. Nagyváradon próbáltam szerencsét, ott se tartott tovább egy esztendőnél a pincérkedés, nem volt mit tennem, egy felhívás nyomán Tatabányára utaztam, ott azonnal kaptam munkát. A 10-es aknába irányítottak csillésnek. Kerek egy esztendeig raktam és toltam a nehéz csillét, és nem a munka neheze keserített el, hanem a gondolat, hogy a tanult szakmától, amit szerettem, attól kell elszakadni. ... még csak 20 éves voltam, elkeseredett és reményt vesztett, ma se tudom hogyan kerített hatalmába a gondolat, hogyha itt nem megy, külföldön próbáljak boldogulni. Mire ráeszméltem, hogy ott se kínálják tálcán a pincéri állást, már rajtam volt a légiósok egyenruhája. Afrikát is megjártam és egy súlyos senak, olvashatnak. A vezetői szoba mellett fürdőszoba van, ahol fürdőkád, mosdó és automata mosógép áll a klub tagjainak rendelkezésére. Az épület rekonstrukcióját a városi tanács költség- vetéséből fedezték, ez kb. 400 ezer forint volt. A klub működéséhez a megyei tanács pénzügyi osztálya által biztosított 400 ezer forintot kényelmes és modem bútorokra, háztartási gépekre, televízió, rádióra, magnóra fordították. A Papírgyár „Papírus” Szocialista Brigádja, az Állatifehérje Feldolgozó Vállalat „Egyetértés” Brigádja, valamint a Közös Gazdasági Hivatal végezte el a belső berendezési munkálatokat. A klub eredetileg húsz személyes, de szükség esetén több idős ember igényét is ki tudja elégíteni. Eddig huszonötén iratkoztak 'be, még többen majd csak szeptemberben kapcsolódnak a programokba (A képen: a megnyitó ünnepélyes pillanata.) legű ételek mellett — egész napos kultúrműsor szórakoztatja a vendégeket. A szabadtéri színpadon fellépnek a közönség régi kedvencei: olyan nyugdíjas művészek (színészek, énekesek), akik a múltat idézve, nosztalgikus számokkal ízesítik majd az ünnepséget. Az egész napos népünnepély végül utcabállal zárul, ahol mindenki táncolhat kedve és temperamentuma szerint. Az Országos Nyugdíjas Találkozó jó alkalmat kínál az intézmények, vállalatok, gazdaságok szakszervezeti bizottságainak, hogy augusztus 1-jén élményekben gazdag kirándulást szervezzenek Egerbe a nyugdíjasaiknak. besülés juttatta eszembe, hogy a szomking az én áhított uniformisom, és a vendégek kiszolgálása az igazi hivatásom. Hazajöttem és 1950 tavaszától már újból Tatabányán dolgoztam. Üjabb másfél éves bányászkodás után sikerült végre a vendéglátó szakmába elhelyezkedni, először az üzemélelmezésben az Aprítógépgyárban, majd a Kőhidi vendéglőben, és amikor megnyílt a Lehel étterem, oda mentem át, ott dolgoztam 27 évig, onnan mentem 1986-ban nyugdíjba. Keserves utat kellett megtennem, míg eljutottam odáig, hogy azt csináljam, amire gyerekkorom óta vágytam. Udvariassággal, szolgálatkészséggel elnyerni az emberek bizalmát, elérni, hogy a kedves vendég megkérdezze, melyik az asztalsorom, mert oda akar ülni. Sok mindent ki szeretnék törölni emlékezetemből, de boldog örömmel őrzöm a Lehelben eltöltött 27 esztendő emlékét. — illés — Orvosi tanácsok Urológiai problémák Időskorban a vesék össz- funkciója kb. 30 százalékkal csökken, így a szervezet sokkal kevésbé tud válaszolni a folyadékegyensúly ingadozásaira. Nagy gondot kell ezért fordítani a kellő folyadékfelvételre, tartózkodni az indokolatlan, nagy- mennyiségű hashajtók, víz- hajtók szedésétől. A 60 éven felüliek kb. egy- harmadában fordul elő vizeletürítési panasz, mely az öregedő ember társadalmi életét is nagyon megnehezíti. A tüsszentéskor, nevetés közbeni vizeletelcsöpögés leggyakoribb oka a hólyag- záróizomzat, medencealap gyengesége. Megoldása csak a sebészi plasztikai műtét. Különböző agyi megbetegedések, érzelmi zavarok (pl. gyász), zavartságot, aluszé- konyságot okozó erős nyugtatok, férfiaknál a vizelet elfolyását akadályozó prostata betegségek vezethetnek vizeletürítési panaszokhoz. Igen gyakori időskorban az éjszakai többszöri vizelés is. A húgyivarszervek gyulladásos betegségei többnyire másodlagosak, a hólyagban, húgyvezetékben található elváltozásokhoz (daganat, kő) társulnak. Fő jelentőségük, hogy a gyulladásos folyamat fokozatosan előrehaladva elpusztítja a veseállományt. A heveny hólyaghurutot a gyakori, fájdalmas vizelési ingerről, zavaros, néha véres vizeletről köny- nyű felismerni. A gyógyszeres kezelés mellett igen fontos a néhány napos fekvés, bő folyadékfelvétel, fűszermentes diéta. Gyakori jelentkezés esetén kórházi kivizsgálás javasolt. A hólyaghurut speciális, gyakori formáját egy kis véglény okozza. Ezt az uszoda vize, közösen használt szivacs, törülköző, nem tiszta WC- ülőke terjeszti. Az idült hólyaghurut tünetei mérsékeltebbek. Itt eredményt csak a tartós gyógyszeres kezeléstől várhatunk. A 60 év feletti nőknél nagyon gyakori az ún. ingerhólyag: már kis hólyagtelítettség esetén is erős vizelési inger jellemzi. Kezelése igen nehéz. A vesekövek bármely fajtája előfordulhat időskorban, de a hólyag- ürülési zavarok okozta pangás miatt a hólyagkövek a leggyakoribbak. Idős férfiak kétharmadában észlelhető a prostata megnagyobbodása. Gyakori, főleg éjszakai vizelés, elvékonyuló vizeletsugár a kezdeti tünetek. A betegnek hosszabb ideig kell várnia és erőlködni, amíg megindul a vizelete, főleg éjszakai pihenés után. Később a panaszok főként bőséges alkoholfogyasztás (különösen a sör) és huzamosabb ideig való ülés után a vizelet teljes elakadásáig fokozódhatnak. Alkohol és fűszerszegény diéta mellett kerülni kell a vizelet-visz- szatartást. Kezdeti szakaszban tartós hormonkezelést javasolnak, később azonban elkerülhetetlen a műtét. Egyéb betegségeik miatt műtétre alkalmatlan egyének (számuk a gerincvelői érzéstelenítés bevezetése óta egyre kevesebb) állandó katéter viselésére szorulnak. Ezt 2—3 hetente cseréltetni kell urológiai szakrendelésen, és otthon is naponta hi- permangános vízzel átöblíteni, mivel igen nagy a fertőzés veszélye. A katéter végét állandóan zárva kell tartani a speciális dugójával vagy a csatlakoztatható vizeletgyűjtő zacskóval, mely a beteg számára a legkényelmesebb. Kifejezetten az időskor betegsége a prostata daganata, ami szintén vizelési panaszokat okoz. Ez sok prostatabetegség kísérő tünete, ezért ilyen panaszok esetén azonnal gondolni kell rá. Kezelésében a tartós hormonadagolás a fő eszköz. Dr. Cz. L. Összeállította; Sóskúti Júlia A nyugdíjasok anyagi helyzete Szociális ellátottság Augusztus elsején Országos nyugdíjas-találkozó Egerben fl szmoking volt az igazi uniformisom