Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-31 / 179. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 31. A közelmúltban kezdődött meg a dinnyéseknél a szezon. Néhány napja az útmen­ti árasok is megjelentek portékájukkal. Felvételünk Cibakháza és Nagyrév között készült, az öze család alkalmi árusítóhelyén. (Fotó: T. K. L.) Hat szakcsoport a Jászságban Hajnalban veszik a nyulat Tóton Jobb árat fizat az áfász Korán kezdődik a hét Jászberényben az Afész Dó­zsa György úti felvásárlóte­lepén. Hajnal 4 órakor már megérkeznek az első szállít­mányok biciklivel, kézi ko­csival. van aki az autó cso­magtartójából pakolászik. A zsúfolt ketreceikből nyuszik szimatolnak ki a hűvös leve­gőbe. Hamarosan a ménle- gen billeg a szállítmány és azután borítják ki a piros szemű jószágokat egy má­sik ketrecbe, mintha csak krumplik lennének. Az emberek egymást vált­ják a mázsa előtt, miközben Mizsei Béla felvásárló szor­galmasan igazgatja a mér­leg nyelvét. A fehér szőrű nyúl kilójáért 50 forintot kapnak a szakcsoport-tagok, mások 48-at, a szürkék, va­gyis a színesek 44, illetve 42 forintot érnek. Télen 16 fo­rinttal magasabb az ár. Ép­pen ezt panaszolják a heré­nyi nyulászok. — Ugyanúgy kell etetni most is, mint télen, mert a zöldön nem hízik meg a nyúl. A drága tápot oda kell nekik adni nyáron is — mondja Simon Endre, aki már 10 éve tagja az áfész nyúl szakcsoportjának. Most kiöregedett anyákat hozott be, mert a szakcsoporttól ka­pott frisseket. — öl anyát tartok, évente 2—300 nyulat adok le. Ha jól megszámo­lom, 10—15 ezer forint hasz­not hoznak. Persze az ember a saját munkáját nem szá­molja. Dísz galambjaim is vannak már vagy negyven éve. Amit elvisz a galamb, azt behozza a nyúl. Pataki István nyugdíjas a gereznájuknál fogva szürke tapsifüleseket rakosgat ki a ketrecből. — Inas korom óta vannak nyulaim, szeretem az apró jószágot. Két anyát tartok csak azért, hogy legyen ott­hon hús. Szeretjük a nyulat levesnek és pörköltnek is, és hál istennek szapora jószág — magyarázza miközben az üres ketrecet erősíti fel a biciklijére. — A fölösleget szoktam leadni, ötöt-hatot, a múltkor csak egyet. Sose számolom a hasznot, tápra se költők, mert a kertből minden kikerül. Lassabban nő, meg azután ezekért ke­vesebbet is adnak, de nem tudok tőlük megválni. Hat órára, mikor a gyár­ban megszólal a duda, véget ér a felvásárlás, és mintegy félezer apró jószág várakozik az elszállításra. Tulajdon­képpen azért nyit hétfőn­ként ilyen korán a Dózsa György úti telep, mert a herényi nyulászok fele gyá­ri munkás. A másik felét a nyugdíjasok teszik ki. Tsz- tag egy sincs köztük, ők te­henet, disznót tartanak, az jobban is fizet. A nyulász- kodás általában a kispénzű emberek hobbija, akik ilyen módon igyekeznek a fizeté­süket kiegészíteni és a min­dennapi kiadásokat csökken­teni. — Tíz évvel ezelőtt volt legmagasabb a tenyésztő­kedv, azóta évenként lassan fogy az állomány, velük ügyütt a leadás is — álla­pítja meg Terenyi Imre, a felvásárlási telep vezetője: Irodai asztalán, ahol az imént még a nyulászok mar­kába számolta a forintokat, egy lista után kutat. — A téli, nyári árkülönbözetre panaszkodnak legjobban a tartók, de a géemkák meg­jelenése is nagy érvágás volt. A jobb pénzkereset miatt régi nyulászok is felszámol­ták az állományukat. Az Egyesült Jászsági Afész a 6 szakcsoportjától és más tenyésztőktől ebben az év­ben is 35 ezer 2 és fél kilós nyúl felvásárlását tervezte. Ezt a súlyt 12 hetes korá­ban éri el a nyuszi. Egy anyától évenként átlagosan 24 nyúl vándorol a felvá- sárlótelepre, onnan pedig közvetlenül a FOTK jászbe­rényi kisállatfeldolgozó -üze­mébe. A nyulakat még az­nap feldolgozzák, majd másnap kamionokkal szál­lítják Olaszországba. Az áfész ingyenes tenyész­állatokkal, táppal segíti a szakcsoport tagjait, de Cser­háti Zoltán felvásárlási osz­tályvezető szerint a nyulá- szat a stagnálásból nem tud előrelépni. Az országos át­lagnak megfelelően újabban szaporulat a Jászságban is van. de a konkurencia (más felvásárlók) azt el is viszik. Az árkülönbözetet pedig, amely télről nyárra fokoza­tosan csökken, majd újra emelkedik, az olaszországi piac változásaival hozza összefüggésbe. A Környei Mezőgazdasági Kombinát gesztorságában működő nyúltermelési társulás kö­veti az évközi piaci mozgást, ilyen módon igyekszik az egyenletes termelést, a téli felvásárlásokat szorgalmaz­ni. A kedvezőtlen tartási kö­rülmények miatt ugyanis ak­kor jóval kevesebb a leadás. iL. P. Erdőtarcsán Akadémiai alkotóház A Magyar Tudományos Akadémia a Nógrád megyei Erdőtarcsán alkotóházzá ala­kítja át az egykori Szent- miklóssy—Kubinyi kastélyt Ezzel újabb lehetőséget te­remt az MTA rendes és le­velező tagjainak a nyugodt alkotómunkához. Jelenleg az MTA nem rendelkezik ilyen épülettel, s a tudósok koráb­ban az Írószövetség sziglige­ti alkotóházában kaptak he­lyet. Azért választották Erdő- tarcsáh mert az itteni kas­télyt környezete, állapota, nagysága és mindenekelőtt a fővároshoz való közelsége alkalmassá teszi arra, hogy alkotóházként használják. Az MTA a XVIII. század második felében, az 1770-es évek körül épült egyemele­tes barokk stílusú kastély helyreállítására versenytár­gyalást írt ki. A megbízást a TAKTASZORG Ipari Szol­gáltató szakcsoport nyerte el, s már meg is kezdte a mun­kát. Eredeti szépségében ál­lítják vissza a főépületet és az ahhoz kőkorláttal kap­csolódó nyolcszög alakú manzárdtetős pavilonokat. A hetven millió forintba kerülő rekonstrukció a ter­vek szerint a jövő nyárra készül el. Nagyobb a szaporulat „ dolgoznak” a gólyák Baranyában megfigyelték: többet „dolgoznak” a gó­lyák, mivel a szokásosnál nagyobb a szaporulat az idei nyáron, gyakrabban fordul­nak az eleséget nyújtó me­ző és a fészkük között, hogy mindegyik fiókának jusson elegendő táplálék. Más években rendszerint egy-két utódot neveltek az öreg gólyák, most viszont három-négy kismadárról kell gondoskodniuk. A nagyobb fészekalja a táplálék vi­szonylagos bőségének kö­szönhető. Mint az állatvi­lágban általában, a gólyák számára is meghatározó az élelomszerzés lehetőségének mértéke. Az idei hűvös, csa­padékos tavaszi és nyárele- ji időjárás kedvezett a kí­gyók, békák, csigák, gilisz­ták szaporodásának, erre ala­pozva történt a gólyák nagy­vonalú „családtervezése”. A júliusi kánikula azonban megváltoztatta a helyzetet: kiszáradtak a mocsarak, el­apadtak a források, össze-* szűkültek az állóvizek. A gólyák most a gabonatáblá­kon arató kombájnok nyo­mában gyűjtögetnek elesé­get, főképpen mezei pockok­ra vadásznak. Becslés szerint egy-egy madár naponta akár más­fél-két. kiló pockot is be­gyűjt, takarító munkájukkal tehát jó szolgálatot tesznek o mezőgazdaságnak. Aszódon Épül a hulladéktároló Aszód mellett építik az ország első különleges hul­ladékot fogadó telepét. A ki­vitelezés fővállalkozója, a Földgép Általános Mélyépítő Vállalat már elvégezte a 90 hektáros terület úthálózatá­nak, energiaellátó-rendszeré­nek és vízhálózatának kié­pítését, s jelenleg a terep- rendezésen dolgoznak. Ehhez összesen 700—800 ezer köb­méter földet kell megmoz­gatniuk. Hozzáláttak a táro­lóhelyek kialakításához is. A hulladék egy része acélhor­dókban és konténerekben kerül majd ide, ahol beton­nal, vízzáró anyaggal gumi­réteggel borítják. Erre leg­felül földréteg kerül, amit fűmaggal vetnek be. A hul­ladék másik részét a vízzá­ró agyagrétegbe ásott göd­rökbe temetik, szintén agyag-, gumi- és földréteg­gel takarják, majd a felszínt gyepesítik. Az 500 millió forintos be­ruházással létesülő telep 260 budapesti és Pest megyei vállalat, szövetkezet és in­tézmény hulladék-lerakodó­helye lesz. Építésénél és mű­ködésénél szigorúan betart­ják a környezetvédelmi elő­írásokat, így a tároló gya­korlatilag semmiféle veszélyt nem jelent a környékre. Előreláthatóan 1988 máso­dik felében fogadhatják az első hulladék-szállítmányt. A tervek szerint a követke­ző években további öt ha­sonló telep épül az ország­ban. Kötélgyártó dinasztia leszármazottja az öcsödi Roskó Károly. Az igényeknek megfelelően, a legkülönfélébb kötéltípusok gyártásával foglalkozik. Felvételünkön ha­lászok számára fon erösszálú perionkötelet. (Fotó: T. K. L.) Hétvégi ügyeletek Gyógyszertárak Szolnokon szombaton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógy­szertár tart nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Jászberényben a Szövetkezeti úti gyógyszer- tár. tart nyitva 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn regge­lig ügyelet. Martfűn szom­baton, vasárnap ügyel etet tartanak a patikában. Kun- szentmártonban éjjel-iap- pal gyógyszerhez juthatnak a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—5. szám alat­ti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszállá- son állandó éjjel-nappali ügyelet van. Jászapátin és Kunhegyesen szombaton és vasárnap 8—12 óráig tarta­nak ügyeletet. Karcagon a Vörös H. úti, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron az ószőlősi. Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27-ben lévő, Törökszcnt- ■miklóson a Felszabadulás u. 2-ben lévő, Túrkevén a Ke­nyérmező u. 18-ban lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1987. augusztus 1-én (szombaton) reggel 07 órától 1987. au­gusztus 3-án (hétfőn) reg­gel 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szak- rendelések fogadnak betege­ket 08—12 óráig; belgyógyá­szat, nőgyógyászat, sebé­szet, fül-orr-gége, fizikothe- rapia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11-732. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tiszavárkony, Várkonyi szőlő, Tiszaj enő, Zagyvarékas, Szászberek, Saajol, Rákóczifalva. Rákó­czi újfalu, Vezseny. Gyer­mekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 18-225. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelő­ben szombaton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától más­nap reggel 08 óráig a kór­ház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39—41.) törté­nik a betegek ellátása sür­gős esetekben. Szolnoki te­rület: Martfű: Tisza Cipő­gyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Végh E., Döbrei u. 149. Be­sen yszög: dr. Elbakour Afif, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly; dr. Mol­nár A., Tiszasüly, Kiséri u. Újszász: dr. Szóró M., Kos­suth L. u. 1. Jászberényben szombaton működő szakren­delések 07—13 óráig a kór­ház-rendelőintézetben : se­bészet, fogászat, röntgen, la­boratórium. Központi körze­ti ügyelet; Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási terüle­te: Jászberény, Jásztelek, .Jászjákóhalma. Jászfény- szaru, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárok- szállás. Gyermekgyógyá­szati ügyelet: szombaton és vasárnap 09—12 valamint 15—18 óráig. Jászberényi te­rület: Jászágó: dr. Paulai Gy., Kókai tér 3. Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószent- györgy. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet; Árvái u. з. , tel.; 33. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány, Jász- kisér, Jászdózsa, Jászszent- andrás. Karcagon szomba­ton működő szakrendelések 08—13 óráig a rendelőinté­zetben ; belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. и. 27., tel.: 222. Ellátási te­rülete: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisúj­szállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszál­lás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁG., Márialaka. Mezőtúron szombaton mű­ködő szakrendelések: Fogá­szat 08—11 óráig (Kossuth L. u. 7—11); Gyermekgyó­gyászat: 08—10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körze­ti ügyelet: Kossuth L. u. 7—11. Ellátási területe: Me­zőtúr, Kétpó. Mezőtúri te­rület: Mezőhék, Mesterszál­lás: dr. Berkó Gy., Mező­hék, Felszabadulás 3. Török- szentmiklós: Központi kör­zeti ügyelet; Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Török- szentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. El­látási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Ti­szaibő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Kal­már A., Zrínyi u. 30. Kunszentmárton; Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton. Tisaaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csé- pa, Szelevény, Öcsöd, Tisza- kürt. Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T.., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. El­látási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs. Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Köz­ponti körzeti ügyelet: Dó­zsa Gy. u. 4. Ellátási terüle­te; Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abád- szalók, Tomaj monostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin u. 4. | Állatorvosi ügyelet"] Jászberény város: Alaty- tyán. Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Maczkó S., Jászalsószentgyörgy, Fő u. Jászapáti, Jászivány, Jász- szentandrás: dr. Cziffra Gy., Jászapáti, Beloiannisz u. 26. Jászárokszállás, Jász­ágó, Jászdózsa; dr. Kovács P., Jászárokszállás, Deák F. u. 1. Jászkisér, Jászla­dány, Űjszász: dr. Szűcs A., Jászkisér, Vágóhíd u. 12. Jászberény, Jászfelső­szentgyörgy, Pusztamonos­tor, Jászjákóhalma, Jász- fényszaru: dr. Czifra L., Jászjákóhalma. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Szaba­ri ®., Jászberény, Jókai u. 29/a. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tisza- szőlös: dr. Koska C., Tisza­füred, Úttörő u. 2. II. kör­zet; Abádszalók, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszaderzs; dr. Pataki T., Abádszalók, Al­kotmány 56. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Ti­szagyenda: dr. Erdélyi I., Kunhegyes, Kossuth 49/a. IV. körzet: Tiszaszentimre, Nagyiván, Tomajmonostora, Kunmadaras. Tiszaörs, Ti­szaigar: dr. Balogh S., Ti­szaörs, Rákóczi 5. Karcag város: nagyüzemben: dr. Gál Dezső, Sport u. 23., vá­rosi körzet: dr. Temesváry T„ Vörös H. u. 38. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagy­körű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. SzőUősi I., Nagykörű, Má­jus 1. u. 6. Kengyel, Tisza­tenyő, Rákócziújfalu: dr. Konrád E., Kengyel, Áohim A. u. 14. Fegyvernek, Kun­csorba, örményes, Tiszabő: dr. Kerekes E„ Fegyvernek, Felszabadulás 150. Béke Tsz., Zagyvarékas: dr. Harka ö., Zagyvarékas, Fekete L. u. 53. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Gulyás L., Szol­nok, Keskeny J. u. 31. 1/2., tel.: 11-779. Rákóczifalva: dr. Vissi F„ Szolnok. Vörös­mező u. 223. Tószeg, Tisza­várkony, Tiszajenő, Ve­zseny: dr. Csizmás I., Tó­szeg, Orvosi rendelő. Tö- rökszentmiklós, Tiszapüs­pöki: városi körzet: dr. Kö­rösi G.. Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6.; üzemi kör­zet: dr. Tóth B., Törökszent­miklós, November 7. u. 37., 1/2. Kisújszállás: dr. Tölgy­vári B., Nyár u. 45/a. Kun­szentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tisza­földvár, Martfű; dr. Soós P Tiszaföldvár, Kossuth 139/4.. tel.: 155. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka. Ti- szakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény. Cserkesző­lő, Kungyalu: dr. Szabó J., Cserkeszőlő, Kossuth 1/2. CB 21/8. III. körzet: Kun- szentmárton, Öcsöd, Mes­terszállás, Mezőhék: dr. Fe­hér I., Kunszentmárton, Szabadság 31. tel.: 192. Me­zőtúr, Kétpó: dr. Fodor S., Mezőtúr, Tolbuhin u. 7/a. Túrkeve: dr. Szabó Z., Ke­nyérmezei u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents