Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 25. Öntözés, némi verítékkel A Néplap vendége Urbén Lajos> közlekedési miniszter A gáton túl, az ártéri erdő lombjai alatt cölöpökön álló faházat megpillantva, az ember horgásztanyára gondol. A házikó környékén a kemény, homokos agyagot leigereblyézték, a virágágyások, a jelképes kerítés is pihenőhelyet sejtet. Pedig ide nem kikapcsolódni járnak az emberek. Kart ós partszakadás Az utak után a hidak következnek A Közlekedési Minisztérium Dob utcai épülete sűrű állványerdő mögött szemér- meteskedik. A látvány egyszerre sugallja a ház elöregedését és a megújulás szándékát. E kép akár a tárca szimbóluma is lehetne. Benn Urbán Lajos megkülönböztetett szívélyességgel fogad és ez természetesen az újságíró szolnoki illetőségének is szól, A kötelező kávé után ezzel kezdjük hát a beszélgetést.- Urbán elvtársat milyen kapcsolat fűzi Szolnokhoz? — Meghatározó élményeket hoztam magammal onnan: 1952-től ’56-ig a Szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetem hallgatója voltam, s talán mondanom sem kell milyen nyomot hagynak egy ember életében az egyetemi esztendők. Elmondhatom, hogy jó hatással volt egymásra a város és az oktatási intézmény. Háromszáz-négyszáz fiatal jövése-menése mozgalmassá tette a közéletet — mi viszont szinte családias melegséget kaptunk Szolnoktól. Bizonyítom: azaz évfolyam — a mi évfolyamunk — amelyik együtt élte napi életét a „hatvanas” csemegében, a Tisza-parton, az uszodában, annyira ösz- szekovácsolódott, hogy természetes igény az évenkénti évfolyam találkozó. Azok viszont, akik már Pesten fejezték be az egyetemet, alig ismerik egymást. A mi társaságunk egyébként is összetartó: szinte mindenki a közlekedésben maradt, az évfolyam fele jeles szakmai tekintéllyé vált. — Gyakran fordul meg tehát Szolnokon? — Na, látja ez érdekes: hivatalból ritkábban mint máshol, ugyanis ha egy problémával állnak elő a megye vagy a város vezetői, nekem nem kell a helyszínre sietni, hogy meggyőződjek a tényállásról. Mondhatni a város térképe mindmáig a fejemben van. A változásokat természetesen korrigálom, hiszen egyetemi hallgató korunkban a közúton csordogáló forgalom különösebben nem érdekelt bennünket. Békés, csendes alföldi város volt Szolnok, kulcsszerepét e vasútállomás és a Járműjavító adta. — Mit mutat ma az a bizonyos képzeletbeli térkép? — Nem sok derűset. Az igaz, hogy új utcák nyíltak a városban, rendeződött a városközpont. új városnegyed épült, melynek a megközeli- tése megnyugtató módon oldódott meg. Egyszóval a hajszálerek épek, egészségesek, de ami a négyes főútvonal forgalmát illeti, az itt zúduló gépjárműáradat az ország legkedvezőtlenebb adottságú településévé tette Szolnokot. Aki áthalad a városon annak a Tisza-hídon mindenáron közlekedni kell. Más megoldás keresésének éppen a folyók szabnak határt. így csak egy nagyléptékű változás jöhet szóba. Meg kell építeni az új Tisza-hidat és a négyes út Szolnokot elkerülő szakaszát. Hogy a dolgok fontosságát aláhúzzam úgy fogalmazok, hogy a hidat az új úttal már meg kellett volna építeni, tehát napjainkban a késés behozása lehet a cél. Ebben az ötéves tervben a terveket el kell készíteni — pénze van erre a minisztériumnak —. aztán a következő tervciklusban hozzá kell fogni az építéshez. Ha a megye meg tud előlegezni számunkra 100—150 millió forintot, a munkálatok már ebben az ötéves tervben is elkezdődhetnek. Én ma úgy vélem, hogy az új útszakaszon és a hidon 1995-ben már halad a forgalom.- Jól esilc ezt hallani elsősorban azoknak, akik naponta fulladoznak a kipufogó gázok füstjében, és lépésben cammognak át az idegenforgalmi idényre különösen összeszűkülő hidon. Ezek az emberek alighanem kötvényvásárlással is segítenék a mielőbbi megvaló- sulást. Egyébként hol szorít még a cipő annyira, mint Szolnokon? — Baján a híd elavult, amikor a felújításához fogtak, rá kellett ‘jönni, hogy a vártnál sokkal nagyobb a baj, a költségek tehát megduplázódtak. Szekszárd térségében is kell a hid: egy komp beállításával odáztuk el az építését átmenetileg, de nem véglegesen. Polgárnál a Tisza-híd felújítását sem halogattuk tovább. Aztán, ott van Ráckeve. Dunaföldvár és az M nullás autópálya híd és ide tartozik a lágymányosi híd' is.- Ezek az építésben mind megelőzik Szolnokot? — Nem így rangsoroltunk: eddig kiemelt programként szorgalmaztuk az utak építését. most a hidak vannak soron. Amint mondtam. 1995- ig szeretnénk, ha a megvalósulásban párhuzamosan lépkednének előre a tervbe vett hídjaink.- Az önök gondjainak nagy részét alighanem a tömegközlekedés problémái teszik ki. Van a vilá- gon arra, példa, hogy bár- hol is kifizetődő üzlet a személyszállítás? — Ami a vasutat, illeti, az mindenütt ráfizetéses. Így van ez az Egyesült Államokban, Japánban és szerte a földkerekségen. A városokban a vasúti pályák — beleértve a metrókat is — fajlagos építési költsége olyan magas, hogy azt már nem lehet az utasokra ráterhelni. Ahhoz, hogy a fővárosi metró csak némileg egyensúlyba jöjjön. 6—8 forintért kellene a jegyet árusítani. A vasút gondja ennél valamivel kisebb. ott minden forint mellé egy másikat tesz az állam, hogy a nullszaldó nagyjából kijöjjön. Még a Volán látszik a legjobb üzletnek Ott a távolsági járatoknál majdnem annyi a jegy ára, amennyibe az utazás kerül.- Aligha a miniszter asztala, de mégis elmondom: a helyi és a távolsági díjszabás anomáliája sok bosszúságot okoz az autóbusz utasoknak. Különösen a városkörnyéki települések gondja ez. — Ismerem ezt a visszásságot. Az eltérő árrendszer vitái hozzám is begyűrűznek. Meg kell oldani a tarifarendszer korszerűsítését, de hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy nem csak emelésben kell gondolkodni, hanem ésszerűsítésben. Valóban tarthatatlan állapot, hogy az egyik buszon — mert, hogy az helyi járat — 4 forintért jut el valaki odáig, mim a távolságin, mondjuk 80 forintért. Budapestről helyi járat megy Solymárra vagy Ferihegy 2-re. A környékbeliek a megmondhatói mennyivel fizetnek többet, ha távolsági járatot vesznek igénybe.- Térjünk vissza Szolnokra: a vasúti csomópont az egyik legkorszerűbb az országban. Az építése befejeződött? — Ezt még nem mondhatjuk el. Fontos, hogy megépüljön a teherpályaudvar, a kereskedelmi pályaudvar a konténer átrakókkal. A koncepció készen van, ám ebben az ötéves tervben nincs rá pénz. Természetesen nem feledkezünk el róla, a helyet már kijelöltük, egyszóval a költségvetés függvénye a munka megkezdése. — Az alföldi ember nagy szívfájdalma, hogy az egykori közlekedési útvonal, a folyó víziútjg elnéptelenedett. Lesz-e ha- józás valaha is a Tiszán? — A parti létesítmények hiánya miatt nem oldható meg a menetrendszerű közlekedés. de én is úgy vélem, járművei, melyeket a Tiszán munkába 'tudnánk állítani. — Ha már a szolnoki kötődésemnél tartunk, hadd mondjam el, hogy ma is jó a kapcsolatom a megye, a város vezetőivel. Mindig nyugodt vagyok, ha Szolnokra kell mennem, mivel biztos lehetek benne, hogy tárgyalópartnereim az ésszerűség határáig megértők. Tudják, hogy a megértésüket, adandó alkalommal visszadjuk hogy a jelenlegi feltételek mellett is lehetne élénkebb az élet a folyón. Igaz. nagy szélsőségek között ingadozik a vízszint — ezen segítene a Csongrádnál épülő Tisza III. vízilépcső — viszont a turizmus, az üdülés céljaira így is sokkal nagyobb haszonnal lehetne forgatni az adottságokat. Véleményem szerint a felső Tisza-vidék az ország tegromantikusabb tája, de egy üdülőhaión való utazás végig az Alföldön, alighanem feledhetetlen élmény lenne. Meigérhetem. hogy utána nézek vannak-e a magyar hajózásnak olyan —■ Köszönöm a beszél- getést. Palágyi Béla — Csak szorítunk időt az „udvar" csinosítására is, az ember igyekszik, amennyire lehet, otthonossá tenni a környezetét. Muszáj, mi a nyár nagy részét itt éljük le — magyarázta Csontos Zoltán, a TRV Tiszavárkony II., jelű úszó vízkivételi művének ügyeletes gépésze. — Az a baj, hogy nem mindig csak kertészkedni kell. Pár napja a folyó partja csúszott meg. Szerencsére le nem szakadt, így nagyobb baj nem történt, nem sokáig álltak a szivattyúk. És ha a folyó nem nehezíti a munkát, például a félreértések okoznák bosszúságot Kalmár Józseffel, a Tószegi Petőfi Tsz növény- termesztési főágazatvezetőjé- vel azért látogattunk a szivattyúhoz, hogy megtudjuk, miért nem jutott az éjjel elég víz a gazdaság új öntö- zőcsaitornáiba. (A vízhiány miatt le kellett állítani a szövetkezet nemrég drágán vásárolt amerikai öntözőberendezéseit). Kiderült, nagy baj nincs, a telep mind a négy szivattyúja jól működik, és ha alacsony is a Tisza (ilyenkor magasabbra kell felnyomni a vizet és a gépek teljesítménye csökken), elégendő vizet tudnak adni a telepről. Csafchát „valami azt mondta”, az egyik amerikai gép az éjjel úgy sem működik, kevesebb víz is elég lesz. A jóslat aztán be is teljesítette önmagát; a gépek tényleg leálltak — a kevés víz miatt. — Látványnak is csodálatos ez az öntözőgép. Pedig most, mert nagy a kukorica, nem is látszik, .hogy a csatornától jobbra és balra is A váratlan pénzügyi nehézségek fejtörésre kényszerítik a tószegieket, a Kukorica és Ipari Növények Termelési Egyesülésével folytatott tárgyalásoktól, a szövetkezet idei nyereségétől is függ, hogy jövőre mekkora terület fölé vonhatnak párafelhőt az öntözőgépek sokszáz méteres csőszárnyai. A gazdaság vezetőd azonban a pillanatnyi nehézségek ellenére is esküsznek a szuper intenzív öntözésre. „Hitvallásukat” gondos számításokra alaipozzák. Mocsári Károly, a szövetkezet köz- gazdasági osztályvezetője így összegezte a mérleg két serpenyőjébe helyezendő adatokat: — A hektáronként 10,5 tonnás termést feltétlenül el kell érmünk, ezt a gép-bér- letá szerződésben vállaltuk. (A sikeres pályázaton 5 tonátszáz-ötszáz méteren borítanak párafelhőt a tábla fölé a szórófejek. Csak beállítjuk, hány milliméter „csapadék” hulljon, minden mást elvégez a gép. Araszolva hariad a csatorna mentén, a tábla végén visszafordul. Akár ember se kell mellé, ha egyszer már túl leszünk a maihoz hasonló gyermek- betegségeken — váltott új öntözőberendezésükről beszélve végül 'kissé indulatosra Szalai Béla, a gép kezelője. — Bízom benne, hogy ezeken az apró gondokon hamarosan úrrá leszünk — kapcsolódott a beszélgetésbe Kalmár József —, és akkor végre igazán kihasználhatjuk a határunkat szinte bekerítő Tisza önként kínálta lehetőségeit. Nagyon sokat várunk ettől a korszerű technológiától, nem is véletlenül. Tizenöt millióba került az új, 566 hektárt kiszolgáló öntözőtelep, a tervek készítésekor arra számítottunk, hogy ennek az összegnek a felét állami támogatásként megkapjuk, aztán a feltételeket módosították és csak 30 százalék jutott. Ez-azért baj, mert ha az idei beruházásra volt is pénzünk, az újabb, intenzív öntözőtelepek építésére nem igen jut. Pontosabban: nem az elképzelt ütemben fejleszthetjük öntözési lehetőségeinket. Jövőre biztosan nem dolgozhatnak pgy másik, 500 hektárnál is nagyobb területen ehhez hasonló újabb lineár gépek. Szeretnénk egyezségre jutni a berendezések lízingjét szervező KITE-vel és lassítani a három évre tervezett beruházási program megvalósításának ütemét. náe hozamnövekedést kellett ígérni). Ha így lesz, mindenképpen jól járunk. A kukoricáié rmeszítés költségei az intenzíven öntözött táblákon 25—30 százalékkal nagyobbak lesznek, mint öntözés nélkül: a nagyobb tőszám eléréséhez több vetőmagot kellett felhasználni, a sűrűbb kukorica felnevelésé-- hez több műtrágyát szórtunk .ki, drágább az öntözővíz is, nem is beszélve az új öntö- zőtelep évi amortizációjáról. Egy másik számítás azonban többet mond a laikusnak. A Petőfi Tsz növénytermesztési főágazatvezétő jenek várakozásai szierint a hektáronkénti 5 tonnás .termésnövekedés után a szerződések szerint járó 1400 forintos felár éppen elég lesz az évi gépbérleti díj megfizetésére. A korábbinál kétszer több kukoricáért kapott alapár pedig nyereséget is tisztességesen hagyva fedezi a drágább öntözéses termesztés költségeit. A korszerű öntözési technológia meghonosítása mellett érvelők számításai igen sokfélék lehetnek. Valószínűleg tanulságos Antal Sándornak, a Törökszentmiklósi Béke Tsz ágazatvezetőjének gondolatmenete: — Azon a részen, ahol az idén 270 hektáron elkezdtük a szuperintenzív öntözést, 450 hektár kukorica van egy tagban. A mostanihoz hasonló száraz nyáron az ottani vetést értéktelen silóként kellett levágnunk. (Az öntözetlen részeken az idén is így lesz, ha legalább egy héten belül nem lesz kiadó- sabb eső). Most viszont, ha — mint lennie .kell — a 270 hektáron az átlagtermés 12 tonna lesz, aszálykor is any- nyi kukoricánk lesz, mintha az egész tömbről betakarítottuk volna a csöveket a szokásos hozammal. Drágább mint öntözés nélkül, de a kényszerű silózás még több pénzt visz el. A törökszentmiklósi és a tószegi gazdaság is elméletileg kitűnő öntözési adottságokkal rendelkezik, mégis csak a lineár rendszerű gépek megjelenésekor kezdtek komolyan foglalkozni a csapadék mesterséges pótlásával. Pontosabban, Tószegen a hetvenes évek elején évente még 1200 hektárt is öntöztek, tavaly azonban már alig jutott Tisza-víz a földékre. — A hagyományos öntöző berendezéseink elhasználódtak, de a működőképes gépeket sem lett volna érdemes másra használni, mint szárazságkor a termés mentésére. Időnként „locsolni” csak ráfizetés, drága a víz. Nekünk elég emberünk sincs már a hagyományos gépeket üzemeltetni, ráadásul a kézimunka túl drága is — fejtegette Kalmár József. — A meglévő öntöző csatornákban levő vizet is csak végszükség esetén használtuk az utóbbi időben, méregdrága csatornaépítésre pedig gondolni sem mertünk. Hogy az idén mégis vállalkoztunk, mégsem csak a beruházás állami támogatásával magyarázható. Az újfajta berendezések, nemcsak ez a lineár- rendszerű, de a tavaly vásárolt Bauer is, garanciát adnak pénzünk megtérülésére. A törökszentmiklósi Antal Sándor szerint ezt a biztosítékot a gépek nagyfokú automatizáltsága, üzembiztonsága jelenti. Nem marad víz nélküli folt a táblán, az időjárással változó optimumnak megfelelően szabályozható a kijuttatott víz mennyisége: — Nem véletlen, hogy évek óta tartalékolunk 30 millió forintot az amerikai gépek bérletéhez nélkülözhetetlen öntözőtelepekre. Tudtuk mit akarunk venni és ki is vártuk a lehetőséget. A lehetőségét, amelyet a megye vállalkozó szellemű gazdaságainak többségében igyekeztek is nem elszalasztani. A Tiszai, a főcsatornák mentén sokakat izgat a folyó vizének termelésbe fogása. Nem új ötlet ez, a magyar mezőgazdaság történetének utóbbi évtizedeiben is sokszor buzdult fel az öntözőkedv. Aztán valamiként mindig alább hagyott a lelkesedés. A Teszöv gazdaságpolitikai titkárhelyettese, Sipos Zsiigmond szerint korántsem a .gazdák szalmaláng természete miatt. Szeszélyes évek — Szerintem azért vannak „öntözési kampányok” — ón is átéltem már legalább hármat —, mer t ami az induláskor kifizetendő az később csak ráfizetést hoz, szinte fojtogatja a tsz-eket. Drágább lesz a víz vagy a kezdetben reklámozott, mindenkinek ajánlott, idővel elhasználódó gépek pótlása kerül mind többe. (Tószegre tavaly érkezett meg az első, korszerű, komplett Bauer öntözőberendezés, a tsz az ősszel az idei szezonra újabb hármat rendelt de ezeknek csak részei jöttek meg. Így pedig használhatatlanok. A kereskedelmi vállalattól csak ígéretek érkeznek. Az öntözni tervezett, nagy tőszámmal, alaposan műtrágyázott földbe vetett kukoricák pedig most csak összesodródott levéllel „pi,pálnak” — (a szerző). Most mindenki dicséri a lineárakat, de mi lesz, ha 3—4 év múlva megduplázódik az akkorra felújításra szoruló berendezések alkatrészeinek ára. Ezek a drága automatikus berendezések is a géptelepeken rozsdásodnak majd, mint elődeik?... Jó lenne, ha az öntözés gazdasági feltételei nem feltétlenül igazodnának a Tisza szeszélyességéhez. Akkor a mi térségünkben sem kellene, jól képzett mezőgazdákat időnként győzködni a csapadék mesterséges pótlásának .biztonságot növelő hatásáról. y. Szász József A Csépai Tiszamenti Tsz vállalkozási szerződés keretében 150 hektár szőlőterületet adott ki a vállalkozóknak. A szövetkezet az 500 hektáros területét a jövőben így szeretné műveltetnl. mivel ez a kultúra igen munkaigényes s csak így biztosítható hosszú távon a megfelelő termés (Fotó: T. Z.) Megmarad, ami eivósz