Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-11 / 136. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚNIUS 11. Gyászhfr — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagyma­mánk, ÖZV. NAGY JÓZSEFNE született Sándor Erzsébet hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó 11-én 16 órakor lesz a törökszent­miklósi római katolikus te­metőben. A gyászoló család, Szolnok. Fájó szfwel mondok köszö­netét azoknak, akik szeretett férjem, PALÖCZ LAJOS temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, gyászoló felesége, Jászberény, Üjerdő 1/a. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, lakó­társaknak, ismerősöknek, akik a szeretett feleség, édesanya, SZALA1 ERNÖNÉ született Seier Éva temetésén megjelentek, sírjára elhozták a kegyelet és szeretet virágaí- it, koszorúit. Köszönetünket fejezzük ki a Szolnoki In­gatlankezelő Vállalat vezető­ségének, dolgozóinak, a IV. sz. házkezelőség kollektívá­jának. a Járműjavító Üzem vezetőségének, dolgozóinak és a szolnoki mérlegjavító osztály vezetőinek és dolgo­zóinak, a Török Üti Iskola 8/a. osztálya tanárainak és tanulóinak, az Ecseki úti bar­na iskola 6/c. osztálya taná­rainak és tanulóinak, akik mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje és gyermekei Lacika, Robika, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOROZS MIHÁLY temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. Tószeg. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, hoz­zátartozóknak, barátoknak, szomszédoknak, volt munka­társaknak, akik felejthetet­len feleségem, édesanyánk, nagymamánk. ERDEI ANDRASNE született Csonki Eszter teme­tésén részt vettek és fájdal­munkat enyhítették. A gyá­szoló család, Szolnok. Ezúton mondok köszönetét az Abádszalókl Lenin Tsz veze­tőinek, valamint ügyintézői­nek, hogy férjem, SEBOK MIHÁLY halálával kapcsolatos ügyek­ben a legmesszebbmenőkig segítségemre voltak. A gyá­szoló felesége. ESSZ j SZOLNOK, Szántó krt. 54. szám alatt családi ház eladó. (Szanálás alól fel­mentve.) Érdeklőd- ni: egész nap. (7749) TISZAJENÖN, a Zöldfa utcában hét­végi zártkert, épü­lettel, csemegeszőlő­gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: a 11-529- es telefonon lehet. (7770) ________________ T ERRA kertigép, utánfutóval, ekével, rotációs kapával el­adó. Érdeklődni: Nagykörű, Hunyadi út 37. hétközben 19 óra után és hétvé­gén. (7635)__________ E GYSZOBÁS, mel- léképületes lakás, INGATLAN ELADÓ Szolnokon, a Vízpart krt. 11. sz. alatti 200 négyszög­öles zártkert. Érdek­lődni a helyszínen 17— 19 óráig vagy a 18- 855-ös telefonon. (2991)________________ T ISZAJENÖ, Vasút u. 46. sz. alatt gjtü- mölcsöskert eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Széchenyi u. 32, (1030)______ G YULÁN eladó szö­vetkezeti Udülőjog, 2 éve üzemel. Szol­nok, Muskátli út 3. (1027)________________ M ÁSFÉL szobás, kertes ház, 200 négy­szögöl telekkel el­adó. Szolnok, Bem u. 13. (1022) KUNSZENTMÄR- TONBAN, Rákóczi út 3. sz. épitési te­lek. érvényes épí­tési engedéllyel, je­lentős építőanyag­gal eladó. Érdek­lődni : Táncsics út 17. Bende. (1021) 600 négyszögöl te­rülettel őszi beköl­tözéssel eladó. Zagy- varékas. Aradi út 33, (7586) ____________ L ADA 1500-as PX-es, friss műszaki vizs­gával eladó. Szol­nok, Vörös Csillag út 27. Telefon: 13- 737. (7533) ___________ H OLT-TISZA-PAR- TON levő- 200 négy­szögöles kertemet eladnám. 35—40 rat­es, belvárosi lakást beszámítok. Érdek­lődni : 13-915-ös szol­noki telefonon. (7426) NAGYKÖRŰBEN, a Homokon 320 négy­szögöl fiatal, jól ter­VARIALHATO pa­norámás gyermek- kocsi, járóka és gyermekágy eladó. Szolnok, Barta Ist­ván u. 5. IX/75. (1023) ________________ 1 50 négyszögöl te­lek eladó, rajta levő kis házzal. Szolnok, üdülősoron, jobb ol­dalon, a hídhoz 350 m-re. „Üdülősor” jeligére a szolnoki hirdetőbe, (1016) kétszobás, für­dőszobás családi ház, 500 négyszögöl telekkel (300 négy­szögöl szőlő) eladó, Abony. Árpád út 20. Érdeklődni: Árpád út 14. hétköznap 17 óra után, hétvégén egész nap. (1015) TANYA eladó a kő­telki köves út 6—7 kilométerkő-kanyar­ban. Buszmegálló 5 perc. Érdeklődni: Szolnok, Batsányi u. 38. 16 óra után. (1013)________ _ S ZOLNOK, Hámán Kató út 3. alatt le­vő, különbejáratú. kertes, szoba, kony­ha, spejzből álló mő cseresznyés ol­csón eladó. Érdek­lődni : Szolnok. Ku- rucz út 6. szám alatt. (7584)_________ S ZOLNOK, Nefelejcs út 11. szám alatt 4 szobás családi ház, nagy melléképület­tel, befejezés előtt, eladó. Érdeklődni le­het: hétköznap 18 órától, szombat, va­sárnap egész nap. (7716)_______________ 4 sebességes, 2 éves 5 51 B Simson, jó állapotban, valamint DB-s 2107-es Lada, extrákkal felszerel­ve eladó. Karcag, Maros -út 8 . 5300. (7767) téglaépület áron alul eladó, vagy másfél szobás, I. emeleti tanácsira cserélhető. Érdek­lődni: Ady E. út 29. (1011)____________ S ZANDASZÖLÖSÖN 200 négyszögöl épí­tési telek eladó. Ér­deklődni : Szanda­szőlős, Krúdy Gyula út 96. szám alatt. (6307) _______ _____ S ZOLNOK-Kertvá- ros. Napsugár úton 545 négyszögöles családi ház építésére alkalmas telek el­adó. Villany. víz van, gázbevezetési lehetőség biztosított. Érdeklődni: Kertvá­ros. Gagarin út 37. szám alatt, 10—17 óráig. (6306) _____ C IBAKHÁZÁN,. a 442-es főút mellett épitési telek félkész alsóépülettel eladó. Érdeklődni: Deli La­jos. Cibakháza, öregszőlő 160. Tele­fon: 43. Kocsit be­számítok, (H. 984) TISZAPUSPÖKI Horgásztanyán kom­fortos üdülő eladó. MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! Szolnokon, az Abonyi út 88. sz. alatt (benzinkút mellett) a munkaruházati szaküzlet Munka- és védőruházat, védőeszközök teljes . választékával várjuk kedves régi és új vá- OJ sárlóinkat. Csak SZOT ÁLTÁL ENGEDÉ­LYEZETT termékeket forgal­mazunk. (7827) MUNKARUHÁZATI KERESKEDELMI V. Érdeklődni: Szol­nok, Kassák L. út 18. (H. 1005) __ 3 00 négyszögöl építé­si telek Rákóczifal- ván. műút mellett eladó. „Sürgősen 648” Jeligére a ki­adóba. (6223)_______ K IS ház eladó Szol­nokon, a Tisza-par- ton, ipari árammal. Érdeklődni Szolnok, Kun Béla krt. 5. fsz. 4. Éliás Sándor, es- te_7 óra után. (6260) NAGY méretű, 5 szo­bás családi ház Szolnok. Kertváros­ban eladó. Érdek­lődni a helyszínen, Szolnok. Csend út 9. vagy 13-881-es tele­fonon ; ugyanott Abony melletti er­dőben tanya eladó. TISZAUGON. a Ti­szától és a Tisza holtágától nem messze 956 m2-es, keskeny, hosszú, közművesítetlen zártkert bérleti joga 40 000 Ft-ért átadó. Budapest, IV., Virág út 24. 3045. T.: 895- 386, sportszerjavító üzlet, este. (7578) TISZAFÖLDVÁR. Döbrei J. úton 514 négyszögöl közmű­vesített, építésre al­kalmas terület, sző­lővel eladó. Érdek­lődni : Tiszaföldvár, Kossuth út 101. (7057) ÖSSZEKÖLTÖZÖK, figyelem! II. emeleti + tetőtéri, nagy mé­retű társasházi la­kás, két külön bejá­rattal, garázzsal el­adó. Érdeklődni bár- mikor.Szolnok, Út­törő út 8. II/5. (6068) NAGYKÖRŰBEN. a Hunyadi úton dado egy nagy méretű családi ház, fürdő­szobával, ipari árammal és nagy kerttel, termő meggyfákkal, a kert­ben fúrott kút, víz­vezeték, fóliavázak. Érdeklődni: Nagy­körű. Ságvári út 5. és Szolnok, Achim út 27. szám alatt. (4629) ________________ S ZOLNOK. Bokréta út 35. szám alatti, kertes, kis családi ház, fürdőszobával, azonnali beköltözés­sel eladó. Érdek­lődni: Szolnok. Csa­ba út. 13._(6333)_ MARTFŰ, Nógrádi út 28. szám alatt le­vő építési telek, alá­pincézett lakható al­sóépülettel eladó. (6311)______________ ÉPÍTÉSI telek eladó. Tószeg, Lehel utcá­ban. Érdeklődni: Szolnok, Tóth • F. u. 7. III/ll. özv. Tóth- né. (H. 917) _________ S ZANDASZÖLO- SÖN. Nagymező út 23. számú új, 3 szo­bás. összkomfortos ház 24 m-es mellék- helyiséggel. 558 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. Érdek­lődni: Szolnok;, Me­der út 2. szám alatt. (4789) SZŐLŐ házzal eladó. Tiszakürt. Bogaras út 11. szám alatt, a szeszgyárnál. Víz, villany van, erdő a közelben. Érdeklőd­ni: Nagyrév. Árpád út 43. szám. (7105)----------------------------------------------------V H ÉTFŐ Figyelje/units ti hirdetésünket! MINŐÉN OSZTÁLYON ÁRENGEDMÉNNYEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT !! TANYA eladó jó ál­lapotban, kőút mel­lett, jószágtartásra alkalmás. Villany van. Cím: Barta II. d. 25., a bolttal szemben. Csongrádi Ferenc. (7313) _ JÁSZBERÉNYBEN, főúton családi ház, 200 négyszögöl kert­tel eladó Rákóczi út 51. szám alatt. Ér­deklődni a helyszí­nen. _(7464)___ ELADÓ félkomfor­tos, nagy méretű családi ház, 400 négyszögöl telekkel, jól termő kordon­szőlővel betelepítve. Tiszafüred, Rózsa út 2. szám alatt. Ér­deklődni: Schön Bé­la út 42. szám alatt. (7445) 2 szoba, összkomfor­tos. OTP-s lakás el­adó Karcag. Kórház út 8. szám II/ll. szám alatt. Érdek­lődni: Erdei László, Vágóhíd út 14. Tele­fon: 434, egész nap. (7614) __ C IBAKHAZÁN (Szolnoktól 30 lem­re) 2 szobás ház, 200 négyszögöles szőlő­gyümölcsössel. kö­zeli tiszai horgász- lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Kotján Györgyné, 1133 Bu­dapest. Gogol út 24. fsz. 3. vagy telefo­non 297-781. 18 órá­tó!. (7871) ______ ___ T ISZAPÜSPÖKI- BEN, a Holt-Tisza partján, a körgáti zsilip mellett 199 négyszögöl bekerí­tett hétvégi faház­zal ellátott gyümöl­csös eladó. Horgá­szati lehetőség van. Érdeklődni: bármi­kor Szolnok. Thökö­ly út 5. Csatári. (6082) CSALÄDI ház el­adó Törökszentmik- lós. Szent István út 15 /a. gáz az udvar­ban. (7658) _ E LADOM vagy bu­dapestire cserélem kétszobás. 54 m3-es földszinti öröklaká­som 4- garázs, pin­ce és kertrész. ..Nyolcszázezer” jel­igére a kiadóba. (6263) JÁSZBERÉNY, Nép­hadsereg út 50. szám alatt 170 négyszögöl telek eladó. (6641) 3 szobás, fürdőszo­bás, garázsos, köz­ponti fűtéses, ker­tes családi ház el­adó, Szolnok, Vágó­híd út 28. szám alatt. Érdeklődni a hely­színen, minden nap 17 órától. (7481) A Kertvárosban ház eladó. Irányár: 800 000 Ft. Szolnok, Debreceni út 41. (5866) _______ K OMFORTOS csalá­di ház telekkel el­adó. Érdeklődni: Jászárokszállás, Csörsz út 16. (6927) KÉTSZOBÁS" ker­tes. gázfűtéses csa­ládi ház eladó azon­nal beköltözhetően, ugyanitt 4,5 hőtáro­lós kályha is eladó. Törökszentmiklós, Berzsenyi u. 47. (H. 905) FÉLKÉSZ állapot­ban levő ház, nagy telekkel eladó, Jász­telek. Nefelejcs út 6. Érdeklődni: Ali Jánosné. Alattyán, Zrínyi út 10. (H. 907) GÁZFŰTÉSES ker­tes félház eladó. Szolnok, Horgász út 26._ (5982) __________ E LADNÁM vagy el­cserélném Kunhe­gyes központjában, 698 négyzetméter tel­ken lévő családi há­zamat. Másfél szo­bás, verandás. elő- szobás, plusz alsó- konya.. speiz, kam­rai. melléképülettel. Csere esetén kérek érte másfél szobás, összkomfortos la­kást Szolnokon. II. emeletig. Esetleg le­het tanácsi is, meg­egyezéssel. „Nyári lebonyolítás” jeligé­re a kiadóba. (7259) ZÁRTKERTI ingat­lan. 400 négyszögöl gyümölcsös, hétvégi faházzal a török­szentmiklósi benzin­kútnál eladó. Érdek­lődni : a 147-es tele­fonon vagy az esti órákban, Török­szentmiklós, Novem­ber 7. út 4/a. II/l. szám alatt. (7299) ELADÖ 56 négyzet- méteres, 2 szobás, loggiás tehermentes lakás Szolnok, Thö­köly út 26. fsz. 1. szám alatt. Érdek­lődni : minden nap 16 órától. (5323) KÉTSZOBÁS, kom­fortos, kertes csalá­di ház, garázzsal, kerti felszerelések­kel együtt eladó. Érdeklődni: Szolnok, Sport út 3. szám alatt, szombat, va­sárnap.<7115) __ T ÖRÖKSZENTMIK- LOS, Mező Imre út 31. számú ház nagy telekkel eladó. (7312) KITŰNŐ állapotban lévő családi ház, nagy kerttel eladó. Cím: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 19/a. (1019) JÁSZBERÉNY köz­pontjában új, két­szintes családi ház, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni 16 óra után, Verseny 15. (7040) ABADSZALÖK. Pe­tőfi út 25. szám alat­ti 2 szoba. össz­komfortos ház el­adó, vezetékes víz, villany van. Irány­ár: 300 000 Ft. Érde­kel csere és tanya is. Érdeklődni: Mo­hácsi Józsefné, Abádszalók, Petőfi út 25. (7063) SÜRGŐSEN eladó Vámosgyörk. Vörös Hadsereg út 163. szám alatt kétszo­bás, azonnal beköl- tö7.hető családi ház, nagy kerttel. mel­léképületekkel. db. fél hold szántóföld­del. Érdeklődni a helyszínen. vasár­nap 11—13 óráig. (7474) _______________ S ZOBA, konyhás kis kertes családi ház,, melléképülettel. 650 négyszögöl kerttel, főút mellett, építési lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Tisza­földvár. Kurázsi szőlő 44/a., minden nap._(6i79) _______ M EZŐKÖVESD­TŐL 15 kilométerre, a Bükk hegység dé­li oldalán hétvégi háznak átminősített falusi ház eladó. Ér­deklődni lehet mun­kanapokon 7—16 óráig Karcagon az 536-os telefonszá­mon. (7272) NÉGY szoba, hal­los családi ház el­adó. Kecskemét, Ady E. út 3- Ér­deklődni a helyszí­nen, valamint Szol­nok. Botond út 26. H894)________________ T EI.EK eladó 449 m2-es, Gólya út 13. szám alatt. Irányár 200 000 Ft. Érdeklőd­ni : Tóth Ferenc, Jászkarajenó, Par­laghalom 13. 3 szobás, kertes csa­ládi liáz, nagy telek­kel, gazdasági épü­lettel eladó. Jászte­lek. Alkotmány út 24. Érdeklődni Fü- íöp János, Jásztelek, Dobó K. út 11. vagy levélben Fülöp End­re, Szolnok, Gyár út 5. (H. 892) IPARI tevékenység­re alkalmas családi ház eladó — három­szobás, összkomfor­tos. Érdeklődni le­het: egész nap Tó­szeg, Dobó Katica út 21. délután a hely­színen, Tószeg, Dó­zsa Gy. u. 10/a. (7051) __ 200 négyszögöl épí­tési telek eladó, Tö- rökszent.miklós, Batthyány út 39. Ér­deklődni: Lenin út 121. fsz. 3. (7346) JÁSZBERÉNY, Her­kules u. 9. alatti összkomfortos csa­ládi ház, 400 négy­szögöl telekkel el­adó. Érdeklődni: 16 óra után. (6731) JÁSZBERÉNY. Kár­pát út 23. alatti 3 szobás lakás, nagy telekkel, állattartás­ra alkalmas mellék- épületekkel eladó. (6732)________________ K IS családi ház el­adó Karcagon, Kis­újszállási út 134. alatt. Sok mellék­épület. gázbevezeté­si lehetőség van. Érdeklődni lehet: a Kisújszállási út 28. aiatt. Földváriné. (7154)________________ C SALÁDI ház el­adó, Jászberény, Zagyva-part sétá­nyon. Érdeklődni le­het : Kossuth Lajos út 118. házfelügyelő, vagy a ll-393-as te­lefonon. (7599)_____ J ÁSZBERÉNY köz­pontjában 1-4-2 fél­szobás, összkomfor­tos, első emeleti tár­sasházi öröklakás reális áron, kész­pénzért eladó. „Zgjd házban” jeligére a jászberényi szer­kesztőségben. (6095) GÉPJÁRMŰ ELADÖ 50-es MTZ, lassú járműre vizs­gáztatva és kemper fűkasza. Üjszász, Le­nin^ út 18. (1017) IZ rendszámú 1200- as Lada megkímélt állapotban. friss műszakival eladó. Érdeklődni: Tisza­földvár, O. Nagy B. út 38. (7313) KY-os 1200 S típusú Lada újszerű álla­potban eladó. Ér­deklődni : Tiszafü­red, Belsőkertsor ül l/a. szám alatt 18 óra után. vagy nap­közben a ll-701-es telefonon.__(7446) T L írsz. Trabant, garázsban tartott, 2300 km-t futott, mégkímélt állapot­ban, rádióval és egyéb tartozékok­kal eladó. Ara: 65 000 Ft. Érdeklőd­ni : minden nap Ti­szafüred, Zsák út 1. szám alatt. (7547) 160xll0-es új után­futó eladó. Török­szentmiklós. Bartók Béla út 9. 17 órától. (7556) 250-es Jawa és gyer­meksportkocsi el­adó. Törökszentmik­lós. Kelet út 13. (7569) PL írsz., jó műszaki állapotban levő Tra­bant, új motorral eladó. Pataki Mi­hály. Abádszalók. (7525) SZINTE új. garan­ciális Romét segéd­motor eladó. Tele­lőn : 16-366, este. (6304) FORD Tranzit 8 sze­mélyes, adómentes lakókocsi eladó. Ér­deklődni Deli Lajos, Cibakháza, öregsző­lő 160. Telefon: 43. Lelvélre nem vála­szolok. (H. 985) 3,5 éves felújított Lada 1200 S reális áron eladó. Érdek­lődni lehet: Jászbe­rény, Vásártér 20. 15 óra után. (7289) 18 000 km-t futott TX írsz. Lada 1500 S 'típusú személygép­kocsi eladó. Érdek­lődni : Fegyvernek, Felszabadulas út 56. június 6—7-én reg­gel 8 órától este 18-ig._ (7278) ETZ 250-es motor- kerékpár eladó. Ti- szatenyő. Béke út 12/a. (7300) KÉT és fél éves 1310- es Dácia eladó. Ér­deklődni dr. Borbás,, Szolnok, Szántó krt. 24. 1/5. 17 óra után. (5152) ELADÓ ZN-es P. Fiat 126-os. Érdek­lődni : mindennap munkaidő után. Pár- di, Szolnok, Vitt- mann Győző u. 11. (1048) 350-es Jawa 6 hóna­pos, újszerű álla­potban és reális ^ áron sürgősen eladó. Kengyel, Bajcsy út 60. _(7517) T E frsz. 1200-as La­da jó állapotban el­adó. Tiszaföldvár, Öcsöd! út 38. (7518) ZF frsz. 1200-as La­da 1987. november 20-ig érvényes mű­szakival. vonóhorog­gal felszerelve el­adó. Érdeklődni minden nap. Cibak­háza, öregszőlő 173/a. Lévai. (7519) HV 80—11 -es 8,3 t billenős pótkocsi friss műszakival el­adó. Érdeklődni Kunszentmárton, Dimitrov út 6/a. VEGYES használatú Nysa gépjármű 3 éves műszakival el­adó. Juhász József, Alattyán. Kossuth út _16._(7382)__ J AWA 350 cm®-es. 5 éves, igényesnek részletre is eladó. Megtekinthető: Szol­nok, Vágóhíd u. 7. Naponta 15 órától. (1042) _______________ P M-es. korall színű, 1200-as Lada eladó. Megtekinthető: Pusz­tamonostor, József Attila út 7. Tom- csányi. (7608) ADÁSVÉTEL VÁGNI való tyúk kapható. Szolnok, Pálma út 12. (Scheftsik telep.) (1014)________________ 10 00 férőhelyes tojó- ketrecet vennék, ár- megjelöléssel. Pusz­tamonostor, József Attila út 7. Tomcsá- nyi Zoltánná. (7609) 3,5 kW-os, hőtárolós kályha eladó. Tö­rökszentmiklós, Ibo­lya út 12. (7570) 220 V-os, 600-as von­tatható szalagfűrész, ugyanott 220 V-os láncfűrész eladó. Nagy János. Rákó- cziújfalu. Arany János út 8. (6211) NAGY teljesítmé­nyű, hordozható Pal­ladium ikermagnó eladó. Érdeklődni Szolnok. Kassai út 37. 1/3. Dobos Jó­zsef. Telefon: 15-137. (6373) ___________ ELADÖ 50 fiatal anyajuh és egy 3 éves sodrott kanca ló, könnyű gumis kocsival. Török­szentmiklós. Föld­várhalom dűlő. Ko­vács. (H. 996) 2 éves kancacsikó, kancaszamár és vem­hes tehén eladó. Kétpó. Petőfi út 33. HÁROM, június ele­jén ellő tehén eladó vagy személygépko­csira cserélhető, 6 éves korig. Karcag, Duna út _l. (7146) KIS bálázó és Kem­per fűkasza eladó. Rákóczifalva, Rákó- czi út 15/a. _ (7542) ALBAREGIA papri­kapalánta eladó. Bérezi László, Jász­berény, Üjerdő 200. Szelei út mellett. (7283)________________ T ÖRZSKÖNYVEZETT kuvasz kan eladó. Szolnok. Somogyi u. 13. (1055)____________ E LADÓ 1500 db egy- falcos cserép és 25 pár szarka galamb. Törökszentmiklós, Bolyai Farkas út 12. Jakabék. (7347)_____ 9 hónapos hasas te­hén és 1 éves üsző személygépkocsira cserélhető. Szajol, Vörös Hadsereg u. 34. (1043) ___ E GY 2. éves, betaní­tott heréit csikó el­adó. Ugyanott egy gumis kocsi is el­adó vagy elcserélhe­tő. Érdeklődni: Cserkeszőlő. III. k. d. H. (7106) SKODA 100-as mo­tor sebváltó eladó. Cibakháza. Kígyó u. 11. (H. 949) EGYÉB ÜDÜLJÖN olcsón a gyógyfürdők városá­ban, Hajdúszobosz­lón és Debrecenben. Érdeklődni: „Ott­hon GMK” Debre­cen. Ságvári Endre út 9. fsz. 1. Telefon: 22-342. GYESEN levő kis­mama gyermekgon­dozást vállal egész napra. Szolnok. Vö­rös Csillag út 76. IV/3. Ugyanitt gépe­lést is vállalok. (6225) RELUXA akció,, 690,— Ft/m3 fel­szereléssel, jót­állással. Török­szentmiklós. te­lefon: 363. HASZNÁLT személy­gépkocsiját most hozza, tovább ne ha­logassa! Megkímélt autójára most a Mer­kur debreceni üzem­egysége felárat fizet. Ügyfélfogadás a hét minden munkanap­ján. Telep: Debre­cen^ Monostorpályi út 39. Telefon: 17- 099/29._ (5610) ABÄDSZALÖKON lakás kiadó. „Kert- kedvelők” Jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (6935) KISIPAROS keres cipész és műsze­rész képzettségű, katonaidejét le­töltött férfi dol­gozókat. Elfogad­ható kereset, kedvező munka­idő. „Kézzel írott levelekre vála­szolok” jeligére a kiadóba. FIATAL matemati­katanárt keresek 11 éves matematika és számítógép iránt ér­deklődő fiam taní­tására. „Tananya­gon kívül” jeligére a kiadóba. (6089) lakáscsere BUDAPESTEN. a Keletinél levő szo­ba konyhás, gáz­fűtéses, telefonos la­kásomat elcserélném szolnoki házas in­gatlanra. „Októberi csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (1028) ___ ______ E LCSERÉLNÉM bel­városi, kétszobás, gázfűtéses, első emeleti, tanácsi la­kásomat kertes ház­ra. „Részletfizetés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (1012)___ S AGVARI krt.-i, 52 m3-es, gázfűtéses, földszinti tanácsi la­kásom II. emeletig hasonlóra cserél­ném. Érdeklődni: Ságvári krt. 35. II/5. szám alatt. (6321)__ D UNAÜJVAROSI. különbejáratú, 2 szobás, erkély es. összkomfortos laká­sunkat elcserélnénk szolnoki hasonló, esetleg másfél szo­bás lakásra. Érdek­lődni : Dunaújvá­ros. Beloiannisz út 16 1112. (7018)_______ Budapesti komfor- tositott szoba-kony- hás. tanácsi lakáso­mat elcserélném me­zőtúri egy szoba, összkomfortos, ta­nácsi lakásra. Tele­fon 169-337. (7157) NAGY. kertes, saját lakásom elcserél­ném 1—2 szobás, ta­nácsbérletire. Kar­cag, Szabó József 21. (7151) A Az Országos Takarékpénztár gazdaságfejlesztésre és szerkezetátalakításra szerkezetátalakítási kötvényt bocsát ki 1 milliárd forint értékben, 10 000 20 000 50 000 100 000 forintos címletekben. Értékesítése: 1987. június 15-től. Évi kamata: 11° 0, amely évente felvehető. Lejárata: 6 év. A visszafizetés a 4—5—6. évben, részletekben történik. A kötvény az OTP valamennyi fiókjában és totó-lottó kirendeltségében vásárolható.

Next

/
Thumbnails
Contents