Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
1987. JÚNIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kamillaszüret. A hajdúságban megkezdődött a kamillavirág gyűjtése. A bihartordai Vass család minden évben „fésűzi” a gyógyító hatású virágot és van olyan nap, amikor két mázsányit is leadnak a HERBARIA gyűjtőhelyein. A képen: Kamillaszedés a speciális szerszámmal, a fésűs fogazatú lapáttal Bihar tardos határában. (MTI fotó: Oláh Tibor v — KS) Július 1-től Lehetőség közhasznú munkára Szolnokon, Karcagon és Tiszaburán A oól: feloldani az elhelyezkedés átmeneti nehézsógeit Napilapokban, s legutóbb a televízió Hírháttér műsorában már értesülhettek sokan: július elsejétől három megyében, Szolnokban, Szabolcs-Szatmárban és Borsod-Aba- újban bevezetik a közhasznú munkavégzést. Mint Abel József, a megyei tanács munkaügyi osztályvezetője elmondta, a fölkészülés már javában tart, s megyénkben három településen — a megyeszékhelyen kívül Karcagon és Tiszaburán lesz közhasznú munkaalkalom azoknak, akik különböző okokból átmenetileg nem találnak munkát. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy nem elsősorban és kizárólag a társadalom perifériájára szorult emberek munkához juttatásáról van szó, hiszen lehet olyan tíznél kisebb vállalati elbocsájtás esetén is átmeneti foglalkoztatási gond, amelyre megoldás llesz a közhasznú munka. Természetesen ehhez a munkához az általános iskolát elvégzett, szakképzettség nélküli fiataloknak éppúgy lehetőségük lesz, mint azoknak, akiknek túlságosan betelt munkakönyvvel nem szavaz bizalmat egy új munkahely. Megtörténhet az is, hogy magasan képzett szakember marad hirtelen munka nélkül, s az újrakezdés, a tiszta lappal indulás érdekében átmenetileg szerződést köt közhasznú munkára. Erre a munkára különben jó, ha a Munkaerőszolgálati Iroda kiközvetítését is igénybe veszik a várakozók, hiszen akár * az első két hónapban szólhatnak) neki, ha képzettségéhez megfelelő munkaalkalom kínálkozik. A közhasznú munkára kéthónapos szerződéssel alkalmazzák a vállalkozókat, s ez a szerződés hosszabítható. Ha az illető nem dolgozik megfelelően, a két hónap után megválnak tőle a szerződés lejártával. Ha viszont bebizonyítja, hogy szeret és akar dolgozni, mindennemű megkülönböztetéstől mentesen tovább dolgozhat vagy új, jobb helyen elhelyezkedhet. Megtudtuk azt is, hogy Szolnokon a Közterületfenntartó Intézménynéil lesz lehetőség közhasznú munkára, Tiszaburán a helyi tanács a belvízelvezetési rendszer fizikai munkáinál alkalmazza az embereket. A három településen most kétszáz körüli a lehetséges alkalmazható szabad munkaerő, Szolnokon negyven-hatvan, Karcagon kilencven, Tiszaburán pedig ötven-hat- van munkásnak akarnak helyet biztosítani. Munkabérük körülbelül — teljesítménytől függően lehet kevesebb is — négyezer forint lesz. A munkabér s a költségek hetven százalékát központi források fedezik, harminc százalékát pedig a helyi tanácsok biztosítják. A munkaügyi osztály vezetője elmondta azt is: a közhasznú munkának semminemű kényszer jellege nincs, erre önként jelentkezhetnek azok, akik. pillanatnyilag más megoldást nem találnak. Az érintetteket egyébként Szolnokon és Karcagon a MESZI-irodákban, Tiszaburán a helyi tanácsoknál látják el bővebb tudnivalókkal. A megye néhány településéről Akadémiai tanulmány Szolnok Megye Tanácsának megbízásából tanulmányt készít a megye egyes tájegységeiről, településeiről a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székhelyű Regionális Kutatások Intézete. Szakemberei, szociológusok, gazdaságföldrajzosok, közgazdászok — együttműködve a Damjanich János Múzeummal — három témakört dolgoznak fel. A tiszazugi tájegységben vizsgálják egyebek között az egyes települések népességcsökkenésének okait, azokat a körülményeket, hogyan lehet távlatban a községek funkcióit megtartani, az élet- és munkakörülményeket fejleszteni. önálló témaként veszik vizsgálat alá a megyében lévő társközségek viszonyát, kapcsolatrendszerét, továbbá azt, hogyan hat a települések életére az együvé tartozás, avagy az elszakadás, az elöljáróságok hogyan töltik be a korábbi önálló tanácsok szerepkörét. Az átfogó tudományos felmérés harmadik témája a régebben városi, illetve járási székhely rangot viselt települések, mint Kunhegyes, Jászapáti, Martfű, Tiszaföldvár helyzetének vizsgálata, hogyan töltik be a jelenlegi környezet központi szerepkörüket, milyen feltételeik vannak, illetve hiányoznak ahhoz, hogy megfeleljenek a regionális funkciójuknak? A kutatásokhoz azokat a tudományos értékű tanulmányokat is felhasználják, amelyeket a megye muzeológusai korábban készítettek a települések múltjáról, népréte- geződéséről, életéről, kultúrájáról, hagyományairól, szociológiai viszonyairól. A felméréseket, amelyek jövőre készülnek el, a megyei tanács az egyes térségek, települések távlati fejlesztésének, terveinek kimunkálásához használja majd fel. Nyitott kocsik, sebesvonati pútdi] Kisvasúnál a gyógyfürdőig Meghosszabbították a Ba- latonfenyves és Csisztapusz- ta között közlekedő keskeny nyomtávú vasút vonalát: az idei nyáron már egészen a gyógyfürdőig viszi utasait a Balaton-part egyetlen kis- vonata. A MÁV Pécsi Igazgatósága az utazóközönség kívánságának eleget téve kiépítette a gyógyfürdő kényelmes megközelítéséhez eddig hiányzó, többszázmé- teres vasúti pályát, s most már odáig jár a kisvonat. Űj, nyitott kocsikat is rendeltek, s azokat még a nyáron forgalomba állítják. A nyaralók körében egyre népszerűbb kisvasút gazdaságosabb üzemeltetése ugyanakkor megkívánta a korábbi menetdíjak emelését, a húsz kilométeres tel- jesárú menetjegy most 16 forintba kerül, a sebesvonati pótdíj pedig 15 forint. Végveszély vagy szivárványos égbolt? Véget ért a környezetvédelmi megyei akció Elégedettséggel tölt el bennünket az a tény, hogy a kibomló természet hónapját, májust, piros betűvel jegyezzük a környezet- védelem naptárába. Van akinek ilyenkor a nosztalgia segít visszaidézni a szalagos majálisokat, az egyszer volt madarak és fák" napján, másoknak a falun töltött gyermek évek okán van lelkiismeret furdalásuk amiért a panelrengetegben, a kelleténél kevesebb idő jut a szabad levegőre —1 egyszóval ki ezért, ki amazért, de csak besorakozik ezekbe a napokba a környezetvédelem zászlaja alá. Ha körbe tekintünk, azt látjuk, hogy sokan vagyunk. Körülöttünk peregnek az események, az egymásba torkolló rendezvényeknek se szeri, se száma, és e népes demonstráció akár azt is képes elhitetni velünk, hogy nem is történhetik semmi baj a világgal, ha ilyen hangosan hallatszik a hangunk. Jó lenne, ha ilyen olcsó áron lehetne visszaváltani nyugalmunkat a glóbuson. A környezet veszélyeztetésének felismerése és a védekezés stratégiájának kidolgozása alig tekint többre, mint másfél évtizedes múltra vissza. Emlékszem, a Balaton vizéért való aggodalom hullámai gyűrűztek akkor egyre szélesebben, mígnem elborították az egész országot, ám a hullámok nem ültek el. Mind a mai napig tart a vita; hol húzzuk meg azt a piros vonalat, amelyen túl a természet már nem képes saját immunrendszerével megvédeni önmagát, így a felgyülemlő ártalmaktól ge- nerációról-generációra lesz „halmozottan hátrányos helyzetű” a Föld élővilága. A vita éles és szélsőségekig csapongó. Amint a Valóság egyik cikkében olvastam jószándékú, ám a realitástól messzire elrugaszkodott környezetvédő szájából még ez is elhangzott: „Járás- lom elvtársak, szüntessük meg a vegyipart." Tüzeltek persze a másik lövészárokból is keményen. Íme az egyik „válaszlövedék” a túloldalról: „Ne a közvélemény mondja meg mi a teendő, ne az ,újságírók adjanak programot, ne ezer helyről verbuválódott ilyen-olyan bizottságok döntsenek.” Hogy miért kellett körülrajzolni a vita jéghegyének csúcsát? Hát mindössze csak azért, hogy kitűnjön: a legkülönbözőbb érdekek képviselői közel sem sétálnak kéz a kézben, harmatos réten, madárdalt hallgatva. És hogy • megerősítsük: igenis, égető szükség van valamennyi olyan rendezvényre, ahol együtt gondolkodva megpróbáljuk kikovácsolni a társadalmi közvéleményt. Egyszóval megkíséreljük közösen és közmegegyezésre meghúzni azt a piros vonalat, amelynek átlépése az életfeltételeinket sodorja veszélybe. A május 19-től június 5-ig tartó megyei környezet- és természetvédelmi napok rendezvénysorozata jó segítséget nyújtott mindehhez. Elismert szaktekintélyek szólaltak meg az egzakt tudományok nyelvén, művészek próbáltak az érzelmekre hatni. esztétikai érveket forgatva fegyverként. Pedagógusok fordították a gyermekek figyelmét a szokottnál is nagyobb buzgalommal az élővilág felé. Buszok indultak tanulmányi kirándulásokra olyan célok felé, amelyeknek elérését éppen a rendezvény- sorozat sugallta. Filmek peregtek állatfőszereplőkkel, egzotikus tájakkal — ám elhangzottak a hatóság érvei is, mi több, az ünneprontás árnyéka is el-elsu- hant egy-egy előadás fölött, amikor a természetvédők szankcióit ismertették a szónokok. Fókuszba kerültek azok, akik mérhetően tesznek többet az átlagnál a környezetük védelméért; részükre a Hazafias Népfront megyei bizottságában hangzott el köszönő szó. Ha sikerült a felelősségtudatot felébreszteni a rendezvények résztvevőiben, biztos, hogy nem pipálja ki „lezajlott” szignóval naptárjából senki a jó értelemben vett kampányt. Hiszen a továbbgondolkodáshoz valamennyi fórumon kaphattak muníciót. Sok szó esett egyébként — és miért pont itt ne beszéltek volna a kelleténél is többet erről? — a feladat nagyságáról, az elvégzendő tennivalókról és ennek fedezetéül a közös zsebben lévő pénzről. A teli pénztárca illúziójával senki nem kecsegtette a rendezvény résztvevőit, de még két kézzel szórt távoli ígéretekkel sem találkozhattunk. Ha valamit tőkeként forgathatunk a közeli jövőbe — ez csendült ki a fórumok hangulatából — akkor az a társadalom tagjainak szövetkezése arra, hogy természetkímélő jószándékban pedig nem lesz hiány! Jó, jó mondhatná valaki, az ilyen társadalmi nekibuzdulásokkal már teli van a padlás. Más területen valóban lehet ebben valami igazság, ám a környezetvédelem az a terep, ahol a jószándé- kú „amatőrök” számára is bőségesen kínálkozik tennivaló. Vegyük csak számba a napi bosszúságainkat: hányszor, de hányszor kerülgetünk országúton, állattetemeket, anélkül, hogy felhívnánk rá az illetékesek figyelmét. Minő csatateret tudunk teremteni egy-egy kiránduló heiyen vagy akár egy útszé- li autóparkírozóban — miközben elkötelezett környezetvédő mivoltunkról szónokolunk. De a letört facsemeték, az agyontaposott pázsitszőnyegek, a kondenzcsí- kot húzó, füstölgő autók mind arról vallanak, hogy nem beszéltünk még meg mindent a napokban zárult „randevúnkon.” I másfél évtized — amióta szervezett hadművelettel próbálunk szembeszállni a természet károsodásával — nem vall döntő győzelemről. Ha azonban a szélsőségek csapongásainak rajzoljuk meg a grafikonját, úgy valamivel bizakodóbbak lehetünk; közeledtek) ezalatt egymáshoz a nézetek. S talán hamarosan azt is eldöntjük, hogy végveszélyben — avagy szivárványos égbolt alatt éljük mindennapjainkat a földgolyón? Merthogy vita még ma is folyik erről... Palágyi Béla Régi utak emlékei A Budapesti Közúti Igazgatóság balassagyarmati üzem- mérnökségén gondosan őrzik az „utas” múlt emlékeit. A Nógrád megyéből ösz- szegyűjtött tárgyak kiállításán megtalálható a gőzhajtású úthenger, a ló vontatta fából készült bőeke; a század elején használt kilométerkövek és útirányjelző I táblák ritka darabjai mellett a fából és kockakőből készült régi útburkoló anyagok sokasága (Fotó: Rigó Tibor — KS)