Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

1987. JÚNIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szeptember 30-ig láthatják az érdeklődők a tiszafüredi Kis Pál múzeumban a füredi ré­gészeti kutatások 110 éve című kiállítást. A régészeti anyag széleskörűen tárja a látoga­tok elé a település és környékének múltját. Az első ásatást Tariczky Endre 1872-ben Ásotthalmon végezte, a kutatásokat 1965-től Majoroshalmon folytatták. Az ásatások folya­mán gazdag bronzkori leletekre bukkantak ezenkívül minden korból igen értékes anya­gok kerültek felszínre. (Fotó: Tarpai Zoltán) Tanév végi tallózás diáklapokban A tanév utolsó, illetve a vakáció első napjaiban je­lent meg számos diákújság újabb száma. Egy kis em­lékeztetőnek az elmúlt tan­évről a gondtalanul pihenő fiataloknak. Olvasgatva, la­pozgatva bizonyára nagy megkönnyebbüléssel nyug­tázzák, hogy azóta már túl vannak az érettségin, a bizo­nyítvány magyarázáson, a lapban megírt izgalmak már a múlté, s utólag még derül­ni is lehet rajtuk. A Diákélet, a Kisújszállá­si Móricz Zsigmond Gim­názium és Közgazdasági Szakközépiskola KlSZ-szer- vezetének újságja szokásos magas színvonalú számmal zárta a tanévet. Az első ol­dalakon versek, képek, ünne­pi beszédek idézik, a balla­gás pillanatait, a megható­dott búcsúzást. Immár örök­re szóló két búcsúzó írás követi a végzős diákok el- köszöntését az alma mater­től. Az egyikben az idén február 10-én elhunyt Papi Lajos kisújszállási szobrász- művész munkásságát, em­berségét méltatják. A másik­ban a márciusban meghalt Toros Istvánná Varga Má­riára, aki életével, munká­jával elkötelezte magát a haladás, a marxizmus-leni- nizmus mellett — emlékezik A megyeszékhely Tallinn Körzeti Általános Iskolájá­ban a képesség- és szemé­lyiségfejlesztő foglalkozások közül legnépszerűbb a népi játék és a néptánc. Az 1981- ben elsőként, a második á és bé osztályosokból megala­kult tánccsoportjuk a Tal- linnka nevet vette fel. Sokat szerepeltek a szülők és a vá­ros nyilvánossága előtt, is­kolai és társadalmi ünnep­ségeken, városi, megyei, or­szágos kisdobos- és úttörő­szemléken. Bemutatkoztak japán és szovjet vendégek­nek. Többször felléptek a budapesti Vigadóban rende­zett gyermektánc fórumo­kon. Külföldön is jártak, a Német Szövetségi Köztársa­ság több városában is be­mutatták műsorukat. A bé­kemozgalomban végzett eredményes munkájáért a csoport tavaly elnyerte az Országos Béketanács emlék­lapját. Most, hogy véget ért az a lap. Mindketten erősen kö­tődtek a fiatalokhoz, az is­kolához is. Pápá Lajos ké­szítette a gimnázium elisme­rő plakettjeit, plasztikái a kollégiumot díszítik, Törös Istvánné pedig alapítványt létesített az iskola tanulói­nak ösztönzésére. Nem maradt ki természe­tesen a Diákélet tanévvégi számából a humor, a szere­lem sem. Szórakoztató tan­órái jelenetek, dolgozat­részletek adnak ízelítőt a diákok életéről, s tucatnyi szerelmes vers, novella árul­kodik a fiatalok érzelmeiről. Végül egy „dicsőség tábla” zárja az újságot a megyei illetve országos tanulmányi és sportversenyeken sikere­sen szereplők nevével. A kisújszállásihoz hasonló tematikával jelent meg a Rákóczi Magazin, amelyet a Szolnoki Rákóczi Üti Álta­lános Iskola jelentetett meg a tanévzáró alkalmából. A húsz oldalas kiadvány fel­idézi a tanév legizgalmasabb pillanatait, természetesen diák szemmel. Tíz-tizennégy éves gyerekekről lévén szó meglepően kiforrott, ügyes írások, versek is olvasható­ak a lapban. Szellemes pa­ródiát írt a hatodikos Bo­gácsi Balázs a Toldi XII. énekére, a parodists Nagy­1986/87-es tanév, az évzáró ünnepségen elbúcsúztak is­kolájuktól a Tallinnka ala­pító tagjai, a nyolcadikosok. Szebb búcsúajándékot nem is kaphattak volna, mint azt a meglepetést, amelyet az is­kola igazgatónője, Bereczki Lajosné jelentett be: telje­sült a régi vágyuk, Tallinn- ban táncolhat a Tallinnka. Meghívást kaptak a VI. gyermek dal- és néptánc­fesztiválra, amelyen Észtor­szág és a Szovjetunió leg­jobb gyermek-művészeti csoportjai között képviselhe­tik testvérvárosunkban me­gyéjüket, városukat, iskolá­jukat. Mit visznek magukkal a fesztiválra? Országos és európai hírű koreográfusok tervezték tán­caikat. akik a számok beta­nításában is közreműködtek. A csoport ma hajnalban indul a régen vágyott útra. — rónai — bandó paródiáját pedig két nyolcadikos Bárány Tamás és Horváth Zoltán készítet­te. Ugyancsak, hangulatos jól szerkesztett, rímes verset írt a hatodikos Polgár Edit Almos János címmel. Reménytkeltő próbálkozások, s várhatóan folytatják majd a középisko­lában is. Mondjuk a Fyrka- lapnál. A szolnoki diákújságírók klubja Fyrkalapja mindössze az első évfolyamnál tart az eddig megjelent három szá­mával. A legutóbbi immár negyven oldalasra duzzadt újságban képes beszámolók idézik az Egerben tartott or­szágos diáknapok rendezvé­nyeit, a háromszáz tanuló­ból álló Szolnok megyei cso­port sikereit, hangulatait. A lapszám másik terjedelme­sebb fejezetében érthetően a nyárról, a szórakozásról. a pihenésről, a sportolásról ol­vashatnak a fiatalok. Zenés műsorokra, irodalmi estekre, sportversenyekre, sportolá­si. táborozási és munkalehe­tőségekre hívják fel a vaká­ciózó diákok figyelmét. No, és persze arra, hogy a nyár végén írják meg élményeiket a Fyrkalap következő szá­mába. —tg— Fórum ’87 Jászberényben Pályázat pedagógusoknak A Debreceni Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Munkabizottsága a DAB-hoz tartozó három megye — Szabolcs-Szatmár, Hajdú- Bihar és Szolnok — közok­tatás irányító szerveivel kö­zösen évről évre fórumot rendez a pedagógia, az isko­la valamelyik időszerű kér­déseiről. Az idei fórumnak a Jászberényi. Tanítóképző Főiskola lesz a házigazdája. A tanácskozásra október 9-én és 10-én kerül sor. Az eszmecsere témája a nevelés és oktatás módszerei. A fó­rum ’87 alkalmából pályáza­tot hirdetnek a három me­gye pedagógusainak. A pá­lyázat tematikája felöleli a nevelés-oktatás szinte vala­mennyi területét az óvodá­tól egészen a pedagóguskép­zésig. A dolgozatokat szep­tember 5-ig küldhetik be a nevelők a tanítóképző főis­kolára. A pályázat ered­ményhirdetésére a tanácsko­zás záró plenáris ülésén ke­rül sor. Teljesült a vágyuk A Tallinnka táncolhat Tallinnban A múzeum szórakoztat la Szentélyből eleven intézmény öbb mint tíz éve írunk, olvasunk és beszélünk a múzeu­mi közművelődés­ről. mint a széles­körűen értelmezett közmű­velődés egyik területéről. Kezdeményezések, módszer­tani útkeresések (tévutak és jó megoldások), értelmezé­sek és magyarázatok sokasá­ga jellemzi. Mi történt a közművelődé­si törvény megalkotása óta? Nemcsak nálunk, szerte a világon alapvetően megvál­tozott a közönség és a mú­zeum viszonya. Ma múzeum- látogatásra más ösztönöz bennünket, mint régen. A múzeumok szentély-jellege megszűnőben van. ma példá­ul az emberek elvárják, hogy kételyeikre, gondjaikra a múzeumokban is választ kapjanak. E megváltozott szemléletet legjobban talán egy memorandum fejezi ki, amelyet a holland kormány 1976-ban nyújtott be az or­szággyűlésnek, s amelyben gondjaikat és új irányelvei­ket rögzítették. Ebből világo­san kitetszik, hogy az embe­rek nem kizárólag tanulni szeretnének a múzeumok­ban. hanem korszerű szóra­kozóhelynek tekintik őket. olyan ..gondolkodó” és „in­formáló” központoknak, ahol á hagyományosnak mondha­tó kikapcsolódás helyett — egy specifikusan múzeum nyújtotta — „lazítás” vár- (hat) rájuk. A közönség egy­szerre szeretne jól szórakoz­ni. gyönyörködni, és érdekes ismeretekhez jutni Mindezt valószínűleg régen is sze­rette volna, csak éppen er­ről nem kérdezte meg senki. Az áhitatos szemlélődést tehát egy másfajta múzeumi viselkedés váltja föl. Min­denki tapasztalhatja, aki — bármilyen minőségben — rendszeresen találkozik a múzeumokba járókkal. Az elmúlt tíz évben sikerült a magyar rrtúzeumoknak a Hol­landiában megfogalmazott, de itthoni vágyakat is kife­jező memorandumban leírtak egy részének, s közművelő­dési törvényünknek megfe­lelni. A múzeumi közműve­lődés ez alatt az idő alatt el­érte. hogy korszerűsödött ki­állításpolitikája. és érzéke­nyebb lett a látogatók óha­jaira. A .történeti múzeumokban rendezett, hosszabb-rövidebb ideig nyitva tartó kiállítások igyekeznek az életmód és an­nak változásai, a társadalmi mozgások és okai oldaláról megközelíteni és bemutatni az embert, a társadalmi cso­portokat vagy osztályokat. Sok a mozgalmas „jelenet”, enteriőr, életkép és bő és ní­vós a fényképanyag. (Egy- egy történeti kiállítás olykor fotókiállításnak is beillene). Gyakran látjuk, hogy az ön­magunkban is sok informá­ciót. hordozni tudó enterőrö- ket egymás mellett, ellen­pontozva mutatják be. A kissé nyomasztó tárgyhalma­zok helyett (amelyek zárt tárlókban vagy vitrinsorok­ban zsúfolódtak össze egy- egy kiállításon) tárgyegyüt­teseket látunk, amelyek do­bogókra, falakra, földre he­lyezve. levegősen elrendezve tájékoztatnak bennünket ké­szítőikről, használóikról és szerepükről. Ezek az érdek­lődésünknek. életünk ütemé­nek ilymódon jobban megfe­lelő. befogadhatóbb. játéko­sabb és bensőségesebb élet­mód-kiállítások technikai szempontból is újszerűek, nem ritkán megdöbbentőek. A kiállított anyag ..tálalásá­nak” módja gyakran ugyan­olyan izgalmas (sőt néha iz­galmasabb!). mint maga a téma. Fény- és hanghatáso­kat a legmodernebb, helyszí­nen működtethető gépeket (videót, számítógépet) is él­vezhet a közönség. Az élet­szerű megoldások segítségé­vel átélni képes azt. amit ko­rábban csak megnézni tu­dott A tárgyak nyomasztó tö­mege és „kincs”-jellegének kidomborítása helyett mód­szeres. koncentrált válogatá­suknak vagyunk tanúi a tör­téneti múzeumok egyre több kiállításán. Üj összefüggé­seket láthatunk és tudha­tunk meg az újfajta váloga­tásnak és elrendezésnek kö­szönhetően. Másfajta kapcso­latba kerülhetünk elődeink­kel és kortársainkkal. Olyan kiállítások látogatói va­gyunk, amelyek meglévő is­mereteinket átrendezik, vé­leményünket megváltoztat­ják. ítéleteink élét tompítják. Kételkedünk, csodálkozunk, elfogadunk és elutasítunk, így a múzeumból nem a szentélyt elhagyók áhítatával lépünk ki. Az ilyen módon működő múzeumoknak fel kellett ké­szülniük e változás kivál­totta igények, a kiállítások gerjesztette kíváncsiság ki­elégítésére. Rengeteg ren­dezvény. iskolai óra. foglal­kozás-sorozat. előadás, szak­kör. műhely és egyéb (köz- művelődési) forma létesült az elmúlt tizenöt évben. Ezeken a rrfúzeumi tárgyakhoz kap­csolódó és konkrétan egy- egy kiállítás miatt szervező­dő művelődési formákon el­sősorban gyerekek vesznek szívesen részt. A történeti múzeumokban viszonylag új szakemberként — ma már múzeumpedagógusok is dol­goznak. Az új. mindennapja­inkhoz. tevékenységünkhöz közelebb álló kiállításokban a gyerekek órákon át benne élnek a kiállított anyagban. Megfogják az ismeretlen anyagú, formájú vagy ren­deltetésű tárgyakat, hiszen így jobban megismerik, meg­értik azokat. Felöltöznek régmúlt korok ruháiba, vagy azok mintájára készítenek hasonlót, esetleg annak erő­sen stilizált, egyszerűsített változatát. Űj közönséget neveltek- nevelnek tehát a múzeumok, épp azért nagyon fontos, hogy később se (hiszen a gyerekek felnőnek!) veszít­sék el ezt a közönséget. legsürgetőbb fel­adat talán éppen az. hogy a bevált és igazán jónak meg­mutatkozó közmű­velődési módszereket (ame­lyek már nem „kezdeménye­zések”. „útkeresések” többé) megerősítsék, és mindenna­pi munkájukban mind hatá­rozottabban érvényesítsék a magyar múzeumok. Cs. Dl. Hála az iskolának A szülőföld, az első jó ta­nító, az első iskola emléke az esztendők teltével, bár egyre távolabb kerül az em­bertől, mégis kíséri az éle­tét, vesse bárhová a sors vagy a vakvéletlen. Ponto­san nem tudom milyen le­hetett a tízes esztendők vé­gén a tiszagyendai, vagy ahogyan akkor hívták a pusztagyendai általános is­kola, A visszaemlékezéseket hallgatva, szaknyelven fo­galmazva bizonyára osztat­lan, ami azt jelenti, hogy el­sőtől kezdve a hatodikig egyetlen, petróleumlámpa világította teremben sajátí­tották el a betűvetést, a szá­molás és mérés alapjait a gyendai kisfiúk, kislányok. Közéjük tartozott az 1915-ös születésű Sárközi Sándor is, akit a szülei ebbe az iskolá­ba írattak. Teltek, múltak az évek, rohantak az évtizedek, és Sárközi Sándor, a Budai ön­kéntes Ezred volt katonája, több nagysikerű könyv szer­zője — ma már nyugállomá­nyú ezredes —, két éve, ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére ala­pítványt létesített gyendai alma méterének. A magas termetű, ősz hajú férfi sze­mélyesen látogatott el az is­kolába, és azóta évenként háromezer forinttal támo­gatja az intézmény három legkiválóbb tanulóját, úttö­rőjét. Mint írásbeli indoklá­sában hangsúlyozza, ezzel is szeretne emlékezni szülőfa­lujára, hajdani tanítóira, ta­nulótársaira, a kezdődő is­kolai évekre, és arra, hogy ott kapta az első rendszeres ismereteket a világról. A ki­váló tanulmányi eredmé­nyen kívül ebből az összeg­ből olyan közösségi szelle­mű, többgyermekes csalód­ból származó úttörőt is ré­szesíthet a tantestület, aki­nek a segítése szociális szempontból indokolt. Az alapítvány élete végéig ér­vényes. Nagy utat bejárt Sárközi Sándor a pusztagyendai is­kolától a Küzdelmes katona­évek című könyv írásáig, napjainkig, de úgy tűnik, soha nem felejti el mezítlá­bas kisdiák éveit, egykori szigorú-igazságos tanítóit. Mint ahogyan nem felej­tette el első iskolai eszten­deit a nála sokkal fiatalabb Kőváriné Dézsi Mária sem, aki szintén ugyanebben a faluban fejezte be általános iskolai tanulmányait. Hálája emlékéül az alma méternek ajándékozta zsűrizett — há­rom korosztályt: az örege­ket, a középkorúakat és a fiatalokat ábrázoló — szob­rait. Az alakok tekintetüket az iskola felé fordítják, mintegy bizonyítva: lehet bármilyen idős az ember, arcát ráncos-barázdásra mintázhatják a megpróbál­tatások, a régi nevelőit sze­relni. tisztelni kell, elvégre tudást, új ismereteket első­sorban az iskolától várhat. Minden bizonnyal ők ketten is sokat kaptak attól a pici intézménytől, amelynek pad­jait napjainkban, is mind­össze százötven diák koptat­ja. Mégis gazdagnak számít ez a létesítmény, hiszen ki­csisége ellenére úgy tűnik, egykori neveltjei tarisznyá­jába pedagógusaik útravaló- ul annyi emberséget, jót raktak, amelyek melegéből, sugaraiból még a ma nem­zedékének is jut. D. Szabó Miklós A három nemzedék című szoboregyüttes az iskola bejárata előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents