Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

Nemzetközi körkép 1987. JÚNIUS 27. Öbölháború Robbanásveszély az olajországúton Afganisztán A megbékélés esélyei Az utóbbi hetekben ismét felforrósodott a Perzsa (Arab)-öböl vize és légköre. A feszültség lázgörbéjének emelkedése nemcsak átvitt értelemben, hanem valósá­gosan is robbanásveszélyes helyzetet teremtett a közel- keleti „olajbirodalmak” leginkább gyúlékony szögle­tében. Az ok-okozati lánco­latban ennek közvetlen. a felszínen látható előidézője az immár hetedik esztende­je dúló iraki—iráni háború. Az öböl környékén — amely egyébként a parti ál­lamokkal kapcsolatban ál­ló külföldi exportőrök leg­főbb olajszállítási útvonala — sokféle és bonyolult ér­dek ütközik össze. A ham­burgi Der Spiegel adatai szerint Nyugat-Európa in­nen fedezi energiahordozó szükségletének 20—25, Japán pedig több mint 60 százalé­kát. Miután az USA ré­szesedése ebből a körzetből mindössze 6 százalék. Wa­shingtonban a meglehetősen nagy aránybeli különbséget hozzák fel annak indoklásá­ra, hogy a NATO nyugat­európai tagállamai a jelen­leginél jóval többet vállal­hatnának a hajózás hadi­tengerészeti biztosításában az Arab-tenger felé vezető kijárat legérzékenyebb „ütő­erénél”, a Hormuzi-szoros- ban. Az Omani-öbölre nyíló, 15—18 kilométer széles, és 85 kilométer hosszúságú szoros katonai szempontból valóban a legsebezhetőbb, és ezt — földrajzi elhelyez­kedésénél fogva — számot­tevő flottaerejével és parti telepítésű harceszközeivel — (köztük rövid hatótávol­ságú tüzérségi rakétáival) Irán előnyösen kihasznál­hatja. Irak ezzel szemben az öbölre is kiterjedő hadmű­veleteivel, főleg légifölényé­nek kiaknázásával igyekszik gyengíteni a vele szemben­A Der Spiegel térképvázlata a Stark-incidens színhelyéről és a fekete vonallal jelzett tankhajók útvonaláról tétével akár 20—30 kilomé­ter távolságból is indítható, s az ellene való védekezést rendkívül megnehezíti, hogy a vízfelszín felett au­tomatikus önirányítással alig 4—5 méterrel közelíti meg célját. Hatékonysága első ízben a Falkland (Mal- vin-szágetekért vívott 1982- es brit—argentin háború idején bizonyosodott be. . . A Reagan-kormányzat az öbölben járőröző fregattot ért iraki légicsapást most ürügyként próbálja felhasz­nálni arra. hogy a „hajózás szabadsága biztosításának” jelszavával fokozza katonai atommeghajtású repülő­géphordozókkal megerősí­tett haditengerészeti cso­portosítások tartós odakül- déséne készül, hogy ezáltal is minél jobban ellenőriz­hesse a neuralgikus térsé­get. Washingtonban máris bejelentették, hogy a Közel- Keleten augusztusban sor­ra kerülő „Bright Star” (Fényes csillag) fedőnevű hadgyakorlat keretében a kijelölt haditengerészeti erőik és az úgynevezett gyorsreagálású hadtest rész­vételével nagyszabású erő­demonstrációt rendeznek. A gyakorlat végrehajtása után — mint hírlik — egy repü­lőgéphordozó hajóval (fedél­zetén 85 harci géppel) meg­erősített flottakötelék állan­dóan az öböl közelében ma­radna, készen bármikori fegyveres beavatkozásra. Ez semmiképpen sem jó jel olyan feszültségi gócban, ahol a katonapolitikai hely­zet és az olaj egyformán rendkívül lobbanékony... Serfőző László A rakéta alig néhány perc­cel felszállás után érte el a repülőgépet. A pilóta jelen­tése szerint a Kandahárból Kabulba tartó AN—26-os jobboldali hajtóműve gyul­ladt ki, s hiába kísérelte meg kényszerleszállással le­tenni a gépet, az vagy 150 méteres csúszás után egy szakadékba zuhant. A robba­nást az 55 utas. illetve a sze­mélyzet tagjai közül mind­össze ketten élték túl. Koalíciós felhívások A június közepi merény­let ráadásul korántsem az első eset. Az afgán kormány ellen harcoló fegyveres cso­portok idén — éppen amióta Kabulban meghirdették a nemzeti megbékélés politi­káját — nem kevesebb, mint 15 repülőgépet lőttek le, köz­tük két utasszállítót. Aligha véletlen, hogy a támadások megszaporodása időben egy­beesik az amerikai fegyver- szállítók ütemesebbé válásá­val: az Egyesült Államok a hí­rek szerint 300 korszerű, vállról indítható Stinger tí­pusú rakétát juttatott el a pakisztáni utánpótlási csa­tornákon keresztül az ellen­zéki csoportoknak. (A repü­lőgépek elleni merényletek java része a fegyverek szám­lájára írható.) Jónéhány más példa is bi­zonyítja. hogy az immár nyolcadik éve folyó hadüze­net nélküli háború frontjain sajnos továbbra sem hallgat­tak el a fegyverek. Folyta­tódnak a békés lakosság el­leni akciók, terrorcselekmé­nyekkel igyekeznek megfé­lemlíteni a kormányzat irányvonalát támogató helyi, sőt egyházi vezetőket is. Az Afgán Népi Demokratikus Párt vezetése által január­ban egyoldalúan meghirde­tett tűzszünet ellenére rend-, szeresen támadják a kor­mánycsapatok állásait, illet­ve az országban állomásozó szovjet alakulatok létesít­ményeit. Több ezer súlyos sebesült, ezernyi halálos polgári áldo­zat, óriási anyagi veszteség — ez az elmúlt hónapok szo­morú mérlege. A jelek sze­rint tehát egyelőre nem kö­vetkezett be fordulat a jó­részt pakisztáni területen ténykedő ellenzéki szerveze­tek álláspontjában. A kabu- li felhívások lényege ugyanis Amerikai flottafelvonulás... DÉL-KOREA Olimpia, vagy polgárháború? álló fél hadviselési képessé­gét. Egyikük is, másikuk is arra törekszik, hogy egy­mást kölcsönösen elvágják a gazdasági-pénzügyi forrá­soktól, s megfosszák a fegy­veres küzdelem folytatását tápláló olajbevételektől. Ez az igen tetemes anyagi és élőerő-áldozatot követelő „gazdasági háború” — vagy ahogyan Nyugaton mondják: a „tankerháború” — 1981- től fokozatosan bontakozott ki. Amíg például 1981 és 1983 között „csupán" 45 olajszál­lító tartályhajót ért támadás az öbölben, 1984-ben már 67-et, 1985-ben 83-at. 1986­ban pedig 105-öt. Ez év első négy és fél hónapjában a mérleg serpenyőjében 34 „nagy tengeri célpont” sze­repelt, köztük a „Csujkov marsall” nevű szovjet tank­hajó. amely Kuvait portjai­nál futott aknára. Ugyanaz­nap. a késő esti. órákban az öböl közep>e táján tartózkodó amerikai „Stark” fregattra csapott le az iraki légierő egyik francia gyártmányú gépe. A 37 tengerész halálát követelő incidens nem túl nagy távolságra történt a Hormuzi-szorostól, ahol a legfejlettebb tőkés országok évi kőolajszállításainak ösz- szességében körülbelül egy­ötöde áramlik át. Az igen korszerű — szin­tén francia — Exocet repü­lőgépfedélzeti rakéta 160 kilogrammos robbanótöl­jellegét a térségben. A parti államok attól tartva, hogy egy nemkívánatos „eszkalá­cióba” sodródhatnak, aggo­dalommal szemlélik a fejle­ményeket. Noha nem azo­nos módon ítélik meg a ne­kik felkínált amerikai „véd­nökséget”, abban nagyjából egyetértenek, hogy az öböl­menti Együttműködési Ta­nács 1981-ben létrehozott poiitikai és katonai szerve­zete elegendő garanciát je­lenthetne az Arab-félsziget biztonsági érdekeinek védel­méhez. (A Tanács tagálla­mai: Szaud-Arábia, Kuvait, Oman. Bahrein és az Egye­sült Arab Emírségek.) A jel­zett országok haderőinek összlétszáma mintegy 150 ezer fő (ennek csaknem a felét Szaud-Arábia adja), így hát megfelelő elhatáro­zás és koordináció esetén valószínűleg képesek lenné­nek hatékony katonai in­tézkedésekre a stabilitás megőrzéséhez vagy helyre- állításához. Ez a szándékuk azonban egyrészt az USA-tól való (igaz. nem azonos mér­tékű) függésük, másrészt az iraki—iráni háborúval kap­csolatos eltérő állásnontiuk miatt távolról sem követke­zetes és egyértelmű. így hót azt várni, hogy a petrol- dollárok milliárdjainak ha­szonélvezői döntően befolvá- solhatnák az események me­netét. több mint kérdéses. Énnen ezt kihasználva a Pentagon igen jelentős. Egymás után kötik a kül­földi televíziók a szerződése­ket az 1988-as szöuli olimpia közvetítéséről. A múlt hé­ten az abu, az ázsiai és a csendes-óceáni televíziók szövetsége 1,5 millió dollár­ért szerezte meg' az adás jo­gát a szöuli szervezőktől. Másfélszer annyit fizetnek, mint az 1984-es Los Ange- les-i olimpia közvetítéséért. Előzőleg a közép- és dél­amerikai körzeti televíziós szövetség írt alá szerződést Szöulban, ők 2,92 millió dol­lárt fizetnek. Az előző olimpiára 2,1 milliót költöt­tek. A dél-koreai szervezők közölték, hogy az eddig meg­kötött szerződések értéke már 392,3 millió dolárra rúg. Ebben benne van az a 20, il­letve 15 millió dollár is, amelyet a Coca-Cola, illetve az Eastman Kodak cég fizet a jogért, hogy a sportese­mény hivatalos szponzora lehessen. A dél-koreai építőipar, amely az utóbbi évtizedben úgyszólván rohammal be­vette a nemzetközi beruhá­zási piacot, most odahaza is kitesz magáért. Az állami költségvetésből és a magán­tőke eszközeiből 3 milliárd dollárt fordítanak 32 ver- senyszínhely felépítésére — a 100 ezer férőhelyes köz­ponti stadion már meg­nyílt Szöulban. A földalatti vasúthálózatot megkétszere­zik, a Tiírközlő hálózatot négyszeresére duzzasztják, a fővárosi szállodai szobák számát háromszorosára nö­velik. A dél-koreai kato­nai kormányzat az or­szág nemzetközi tekin­télyének növelését várja az olimpiától. De az évtizede­ken át elnyomott, rendőrsor- tüzekkel tizedelt, halottainak ezreit gyászoló politikai el­lenzék is arra számít, hogy olimpiai készülődést, a kor­mányzat törekvését a sza­lonképesebb színben való feltűnésre, felhasználhatja ügye előmozdítására. Mióta Csőn Tu Hvan, a legutóbbi 1980-as puccsal hatalomra került katonai diktátor meg­hirdette, hogy jövőre béké­sen átengedi a hatalmat-ihét évvel ezelőtti hatalomra se­gítőjének és egykori tábor­noktársának, Ro Te Vu-nak, megsokszorozódtak a diák- tüntetések a dél-koreai fő­városban. Űj jelenség, hogy diákmegmozdulásokhoz sok­helyütt a hivatalok, vállalati székházak korábban csak a gazdasági növekedés szám­adataival elfoglalt hivatal­nokai is csatlakoztak. Vélet­lenül keveredett-e bele a középosztály a diáktünteté­sekbe — mint a kormány- nyilatkozatok állítják, arra hivatkozva, hogy ebédidőben mindig sokan vannak az ut­cán —, vagy új fejezet nyílik a dél-koreai belső küzdelem­ben : ez most a kérdés, ame­lyet a dél-koreai kormány­— az ellenségeskedések be­szüntetése. és a menekültek hazatérése mellett — egy kiterjedtebb hatókörű, koa­líciós kabinet létrehozása volt. Ám a békéltető, a ki­bontakozás lehetőségét fel­villantó javaslatok azóta sem hoztak kézzelfogható ered­ményt, s úgy tűnik, hogy a Kabul ellen küzdő csoportok nem a hatalom megosztását, hanem átvételét tekintik cél­juknak. Sikertelennek kell tehát tekinteni a nemzeti megbé­kélés irányvonalát? Ered­ménytelen lenne a határozott moszkvai törekvés is. amely az afganisztáni válság poli­tikai eszközökkel való lezá­Nadzsib főtitkár a nemzeti megbékélés esélyeiről beszél rasára irányul? Nem. erről nincs szó. Ellenkezőleg, a kabuli vezetők számos ténye­zőt sorolnak fel. amelyek — persze csak igen óvatos — optimizmusra adhatnak okot. Nadzsib, az ANDP fő­titkára egy nyilatkozatában például kifejtette, hogy a kormány katonai értelemben megerősödött, s szükség ese­tén önállóan (vagyis a szov­jet haderő kivonása után is) képes megsemmisítő csapást mérni az ellenséges csopor­tokra. Ám a kormányzatnak — tette hozzá — nem ez a cél­ja, hanem az. hogy a koalí­ciós irányítás kereteinek fo­kozatos megteremtésével, a tömegbázis kiterjesztésével. Afganisztán el nem kötele­zett státuszának fenntartásá­val törekedjenek a forradal­mi vívmányok megőrzésére. Nem lehetett azt várni, hogy a harcok hirtelen véget ér­nek — foglalta össze a főtit­kár a tűzszüneti felhívás óta eltelt időszak tanulságait. zatot támogató Egyesült Ál­lamok kormányhivatalain és az újságszerkesztőségeken kívül szerte a világon most leginkább a sportszakembe­rek feszegetnek. Olimpia, vagy polgárháború lesz-e Dél-Koreában? Aki csak a gazdasági fej­lődés adatait szemléli, alig­ha hiheti, hogy az olimpiára lenne szükség Dél-Kórea te­kintélyének növeléséhez. Az 1950—53-as koreai háború­ban lerombolt országrész az utóbbi húsz évben a vi­lág legszegényebb és leggaz­dagabb országai közötti tá­volság felét tette meg. 1960- ban az egy főre jutó nem­zeti jövedelem annyi volt, mint Szudánban, vagv Ghá­nában, most több mint Tö­rökországban és közel annyi, mint Portugáliában, vagy Jugoszláviában, s ha az ed­digi növekedési ütem folyta­tódik. egy nemzedéken be­lül eléri a Japán színvona­lat. Az utóbbi két évtized világviszonylatban élen já- róan magas, export által ösz­tönzött gazdasági növekedé­se az 1985-ös kisebb meg­torpanás után — akkor „csak” 5,4 százalékos volt a gazdasági növekedés — most ismét rohamléptű, idén az első negyedévben 15,6 szá­zalékos volt. Az export 27 százalékkal, az ipari terme­lés 24 százalékkal bővült. Tavaly a gazdaság egésze 12.5 százalékkal, a kivitel 26.3 százalékkal, az ipari ter­melés 17 százalékkal nőtt. Dél-Korea tavaly — történe­tében először — jelentős fi­zetési mérlegtöbbletet is el­ért, úgyhogy most már mil- liárdokkal csökkenti 40 mil­Egirtúttal rámutatott arra, is hogy az elmúlt néhány hó­nap alatt afgánok miüiói ér­tették meg: a nemzeti meg­békélés politikája az egyet­len valóban járható út. E felismerés tükröződött abban a közelmúltban nyil­vánosságra hozott kabuli döntésben, hogy — szimbo­likus módon, meg sem várva az egyoldalú fegyvemyugvás eredeti, júliusi határidejének lejártát, — újabb hat hó­nappal kiterjesztik annak ér­vényességét. Szintén a hatá­rozott kompromisszum-kész­séget tanúsítja, hogy a kibon­takozás érdekében tett lépé­sek közül Kabulban még olyan megoldásokat sem zár­nak ki. amelyek érintenék a hetvenes évek óta Rómában élő egykori uralkodó. Zahir sah személyét. Washingtoni kérdőjelek Az AN DP törekvése tehát egyértelműen a párbeszéd folytatása, illetve feltételei­nek kialakítása — ehhez vi­szont kétségtelenül a tűz­szünet elfogadása teremtené a legkedvezőbb légkört. A nagy kérdőjel így változat­lanul az ellenzéki szerveze­tek reagálása, valamint (nem feledkezve el az afganisztáni krízis tágabb, világpolitikai vetületeiről) az, mennyiben érdekelt az Egyesült Álla­mok elfogadni a regionális probléma rendezését. Az ugyanis régóta nyilvánvaló, hogy hathatós külföldi segít­ség nélkül a kabuli kor­mányzattal szemben álló erők aligha léphetnének fel a maihoz hasonló elszánt­sággal. Egyszerűnek, egyértelműen biztatónak tehát már csak a washingtoni kérdőjelek mi­att sem nagyon lehetne, ne­vezni az afganisztáni »össz­képet. Mégis, több tényező, mindenekelőtt a konstruktív moszkvai és kabuli kezdemé­nyezések sora utal arra. hogy a megbékélés esélyei válto­zatlanul tovább élnek. Az elkövetkező hónapok esemé­nyei mutatják majd meg. élni tudnak-e az érdekeltek a meghosszabbított tűzszünet kínálta lehetőségekkel, s kö­zelebb juthat-e a viharos történelmű közép-keleti or­szág az olyannyira áhított megnyugváshoz. Szegő Gábor liárd dollár feletti külföldi adósságát. A dél-koreai ipar egymás után hívta versenyre a ja­pán és az amerikai cégeket. Dél-Korea ma világelső a külföldi beruházási építési tevékenységben és a tojó- exportban, acélipara, autó­ipara és főleg elektronikai ipara pedig gyorsan felzár­kózik. Ezt nem csak a ha­gyományos fegyelemmel és az alacsony bérekkel, hanem a gazdasági egyenlőség eről­tetésével, a szegénység, a rosszultápláltság felszámo­lásával, az árak, az egész­ségügy és az oktatás bőkezű állami támogatásával érték el. 1960 óta évente átlago­san nyolc hónappal emelke­dett Dél-Koreában a szüle­téskor várható átlagos élet­tartam. Az írástudatlansá­got felszámolták, a közép­iskolákban évente 4 mil­lióan, a főiskolákon és egye­temeken évente több mint 900 ezren tanulnak a 40 mil­liós országban. Ezek az adatok teszik iga­zán érthetővé, miért tűri a lakosság mind nehezebben a véreskezű diktatúra poli­tikai gyeplőjét. A gazdasági fejlődésnek és a politikai de­mokratizálódásnak ' együtt kell járnia: ez az alapvető követelés. Az ellenzék nem érti, hogy évtizedes vezetői, a sokszor bebörtönzött, nem­egyszer halálra ítélt Kim De Dzsung és Kim Jong Szám, akik támogatják az amerikai támaszpontok és az amerikai stílusú tőkés rend megtartását, miért nem részesülhetnek a hatalomból. (ár.) Összeállította: Majnár Józaef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents