Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-23 / 146. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚNIUS 23. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel közölr jük mindazokkal, akik is­merték és szerették. hogy édesanyánk, nagymamánk. ÖZV. BEDE JÁNOSNÉ született Ragó Erzsébet 1987. június 8-án életének 87. évé­ben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1987. jú­nius 26-án (pénteken) 12.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. A gyá­szoló család. Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEME ISTVÁN ny. MAV-mozdonyfelvigyázó küzdelmes életének 92. évében, házasságának 68. évében jú­nius 19-én meghalt. Drága halottunkat 1987. június 24-én 14.30-kor helyezzük örök nyugalomra a szolnoki római katolikus temető ravatalozó­jából. Gyászoló család, Szol­nok. Szandaszőlős. A gyászoló család tudatja a rokonokkal és ismerősökkel, hogy CSŐSZ ISTVÁN hosszú betegség után el­hunyt. Temetése 1987. júni­us 24-én délután 4 órakor lesz a rákóczifalvi temető­ben. Ezúton mondunk köszönetét a Titász Vállalat dolgozói­nak. rokonoknak, szomszé­doknak. akik szeretett fér­jem. SZENTPÉTERI SÁNDOR elhunyta alkalmából részvé­tüket fejezték ki. koszorúik­kal gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Szolnok. Fájdalomtól megtört szívvel ezúton is hálás köszönetét mondunk az összes roko­noknak. jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek. valamint kollégáimnak, akik szerető feleségem, a drága jó édesanya. DR. BALÁZS JÖZSEFNÉ született DOBÖCZKY ERIKA SAROLTA temetésén megjelentek, utol­só útjára elkísérték, sírjá­ra elhozták a kegyelet ko­szorúit és virágait, részvét- nyilvánításukkal igyekeztek mélységes gyáészunkat eny­híteni. Dr. Balázs József férje. Zsolt és Gábor fiai, valamint Dobóczky László és felesége, Jászberény. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, SZABÓ FERENCNÉ született Agócs Ilona teme­tésén részt vettek, megjelent testvérének, rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Rákóczi Tsz szállítási ágazata dolgozói­nak. vezetőinek, a Szolnoki óvodai Intézmények dolgo­zóinak. akik koszorúikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló férje. fiai. menyei és unokái. Rákóczifalva. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősök­nek. akik felejthetetlen ha­lottunk. NAGY ISTVANNÉ született Steinberger Klára temetésén megjelentek, virá­gaikkal. részvétnyilvánítá­sukkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. Szolnok. 2EE ESSZ ÜJ Simson 51 B motorkerékpár. NDK túrakajak és búvárszivattyú el­adó. Érdeklődni es­te 18 óra után, Szol­nok. Bajcsy-Zs. u. 4.__(7847) _____ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó, lakha­tó melléképülettel. Érdeklődni Szol­nok Bokréta út 3. (8215) _ 2 q cirokszakáll el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Krúdy Gy. út 3. (8136) VAROSKÖZPONTI 2 és fél szobás, 68 ma- es. kétszintes tár­sasházban levő la­kásomat kp. + OTP-átvállalással, esetleg közeli ga­rázzsal együtt el­adnám. Érdeklődni: Szolnok. Jászkürt út 20. fsz. 1. 18 órá­tól 20 óráig. (8243) ELADÓ jó állapot­ban levő Silver Cross sportkocsi, gyermekágy. Kom­fort BS gáztűzhely, palackkal. Komfort ST (földgázra). Le­hel Bosh 2 csillagos hűtő. krómvázas iparművészeti álló­lámpa, narancssár­ga búrával. Érdek­lődni : Szandasző­lős. Gorkij út 34. 11/13. dr. Szili. (8239) SZOLNOKON 48 m2- es és 30 m2-es össz­komfortos lakások eladók. Érdeklődni: Szolnok. Kulcs út 1. szám alatt. (8237) HOSSZÜPLATÖS Ifa pótkocsi — kü- lön-külön is eladó Érdeklődni: Tisza­gyenda. Vörös Had­sereg út 17. (8246) TARSASHAZ építé­sére alkalmas telek eladó Szolnok. Dobó I. út 25. szám alatt. Érdeklődni lehet: ,,Profil”. dr. Győ­ző Károly. Szolnok, Bálvány út 5. -tele­fon: 16-258.( 8180) HAROMSZOBAS családi ház beköl­tözhetően. sürgősen eladó. Szolnok, Tig­ris út 3. (8170) OLCSÓN eladó épít­kezéshez 6 m-es emelőgép és garázs­ajtók. Érdeklődni: Szolnok. Qz út 4/a. szám alatt 17 óra után. hétvégén egész nap. (8217) TISZAJENÖN kis ház. 400 négyszögöl szőlőstelekkel sür­gősen. olcsón eladó. Érdeklődni: Tisza­jonő. Kishegy 4. vagy Szolnok. Ecse- ki út 11. 1/15. (8159) JÖ állapotban lévő ZA írsz. Zsiguli el­adó, elfogadható áron. Tiszaföldvár, Homok, Ökincsem I. út 94. Lovász. (7837) 3 szobás, fürdőszo­bás. kertes. gará- zsos. központi fűté- ses családi ház el­adó. Szolnok, Vágó­híd út 28. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen minden­nap 17 óra után. (8122) INGATLAN RÉGI típusú pa­rasztház olcsón el­adó. Hunyadfaiva. Damjanich út 17. (1130) 3 szobás, összkom­fortos. kertes csalá­di ház eladó. OTP-s vagy tanácsi csere is érdekel. Széche­nyi kizárva. Érdek­lődni egész nap. Ti- szavárkony. Árpád út 14/1. Harányi. (1129) SZOLNOK. Kocso- ros út 33. kertes, 1,5 szobás kis csalá­di ház eladó. Für­dőszoba. villany, víz a lakásban. Ér­deklődni a helyszí­nen minden nap. (1128) 1016 négyszögöl zárt- kert gyümölcsös hobbinak Nagykörű, Homok I. dűlőben eladó. Érdeklődni: Nagykörű. Bajcsy- Zs. út 14. (1127) SZOLNOKON. az Alcsi Holt-Tisza- parti üdülőövezet­ben. Tünde út 13. alatti 2 szobás nya­raló eladó. Érdek­lődni lehet: telefo­non naponta 17—19 óra között Cegléd 11-639. (1126) UAZ eladó. Tisza­földvár. Retek út 27. Érdeklődni: minden vasárnap. (1125) EGY- vagy másfél szobás lakást ven­nék Szolnokon 340 ezer kp. + OTP-at- vállalással. Tel.: 16- 498, hétköznap 17 óra után. hétvégén egész nap. (3048)_ CSALÁDI ház eladó. Jászberény, Akadé­mia út l. Pelyhes­parti lakáscsere is érdekel. (8020) HÁZ eladó Beseny- szög. Táncsics út 11. szám alatt, 400 négy­szögöl telekkel, nagy alsóépületek­kel. Érdeklődni: Be- senyszög. Petőfi út 68. vagy Széchenyi út_ 50. (8185) _______ H ÁZ eladó Jász- árokszállás. Széche­nyi út 113. szám alatt, érdeklődni na­ponta a helyszínen. (8106) ____ S ZOLNOK. Kertvá­ros. Holt-Tisza-part 7. szám alatt hét­végi ház eladó. Ér­deklődni : 16 óra után. (6476) GÁZFŰTÉSES ház­rész eladó. Karcag. Győrffi István út 22. (7655) ______________ K ISÚJSZÁLLÁS. Öváros 59. szám alatti ház beköltöz­hetően. olcsón el­adó. Állattartásra lehetőség van. Ér­deklődni: Ügyvédi Munkaközösség Kisújszállás. (8043) JÁSZBERÉNY, szá­razmalom út 11. S2ám alatt 3 szobás családi ház kp. -f OTP-átvállalással el­adó^ (8027) 3 szobás családi ház eladó melléképület­tel, Nagykáta, Jász­berényi út 9. szám alatt, a jászberényi buszmegállónál. Ér­deklődni: Jászbe­rény. 12-611/224. 12-244/224-es mellé­ken, Tamásiné, dél­után 16 óráig. (7604) 3 szobás, összkom­fortos. kertes csa­ládi ház eladó. Két család részére is al­kalmas. Jászberény, Szélmalom út 20. (7605) __ K ÉTSZOBÁS. köz­ponti fűtéses. für­dőszobás tégla épü­let lakható mel­léképülettel. 680 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok, Sas­halmi út 81. Érdek­lődni: 13—18 óráig. (H. 915) " JÁSZBERÉNYBEN ház eladó. Gyöngy­tyúk út 22. szám alatt. Érdeklődni : szombat. vasárnap Fátyol út 24. szám alatt. (8028) KERTES családi ház. 200 négyszögöl telekkel. azonnali beköltözéssel eladó. Törökszentmiklós, Vörösmarty út 72. Érdeklődni: Szol­nok. Horgász út 25. szám alatt 17 óra után. (7466) 62 m2-es. gázfűtéses lakás eladó. Jászbe­rény, Tanács krt. 41. fsz. 1. Érdek­lődni: 16 óra után. Telefon: 11-096. (8021) ELADÓ Balatonsze- mesen két utcára néző. kétszintes üdülő. vállalatnak is alkalmas. 10 sze­mélyig. Érdeklődni: Szolnok. Keskeny J. u. 53. (1093) ________ 2 szobás, összkom­fortos. központi fű­téses. garázsos csa­ládi ház eladó vagy elcserélhető szolno­kira, 500 négyszög­öl gyümölcsössel, szőlővel. Homok, Aranykert út 12. (6106)________________ B ESENYSZÖG. Ta­vasz út 11. szám alatt 1150 m2 építé­si telek lakható melléképülettel el­adó. Hobbikertnek is alkalmas. Víz be­vezetve. kövesút, villany, járda van. Érdeklődni: Darnyi Máténál, a Kossuth út 45. szám alatt. (6467) ____ G ARÁZS eladó. Ér­deklődni : Jászbe­rény. Faiskola út 7. 11/1. (7742)__________ S ÜRGŐSEN eladó Vámosgyörk. Vörös Hadsereg út 163. szám alatt kétszo­bás. azonnal beköl­tözhető családi ház, nagy kerttel. mel­léképületekkel, kb. fél hold szántóföld­del. Érdeklődni a helyszínen. vasár­nap 11—13 óráig (7474) TAPIÖGYÖRGYÉN 2 szobás kis ház 200 négyszögöles kert­tel. gyümölcsfákkal, nyári konyhával, el­adó a központban, 120 ezer Ft. Érdek­lődni: Jászberény, Bercsényi út 36. (8011) TANYA eladó Jász­berénytől 7 km-re., Üjerdő 207. szám alatt, közvetlenül a kövesút mellett, kör­ben fenyő. akác, nyárfaerdő. busz­megálló 50 m-re, üdülésre. állattar­tásra kiválóan al­kalmas. Érdeklődni: munkaidő alatt a 11- 799-es telefonszá­mon. (6837) __ GARÁZS- eladó- Ér­deklődni: Jászbe­rény. Faiskola út 7. II/l. (7742) KERTES családi ház kétszobás. Tószeg, Bocskai út 4. szám alatt eladó. Érdek­lődni: 17 óra után. (8144) TISZAVARKÖNY, Bajcsy-Zs. út 57. szám alatt levő régi típusú családi ház 405 négyszögöl te­lekkel. gyümölcs­fákkal eladó. (7264) NAGYKÖRŰBEN.- a Homokon. 984 négy­szögöl termő gyü­mölcsös. hétvégi házzal eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Vosztok u. 7. 1/4. Kovács Imre. (1090) AZONNAL beköltöz­hető 3 szobás ház 200 négyszögöl kerttel eladó. Szolnok. Kiss János _út J34. (7793) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON. kőút mel­lett 624 m2 telek alappal. lábazattal eladó. Érdeklődni: Béke Út 46. (7776) 2 szoba összkomfor­tos. -f- központi fű­téses. hideg-meleg víz,, 220 négyszögöl termőre fordult gyü­mölcsöskerttel eladó. Irányár: 700 000 Ft. Érdeklődni: Abony, Juhász Gy. út 2. (7554) KERTES családi ház eladó, olcsón. Zagy- varékas. Ponty út 1. szám alatt. Érdek­lődni: szombat 10—15 óráig, a helyszínen vasárnap vasútál­lomás. Csárda út 89. szám alatt. (6557) ZAGYVARÉKASON 200 négyszögöles be­építhető. bekerített telek a vasútállomás mellett eladó. Ér­deklődni: Csárda út 89. szám alatt hét­köznap este. 17 óra után vasárnap, szombaton egész nap. (6765) TISZA JENÖ-ALSÖN. a Zöldfa utcában, 200 négyszögöl zárt­kert eladó. Épület, víz. villany van. Ér­deklődni: Szolnok. Móra Ferenc út 11. IV/2. (8567) T ö Rö K S Z ENTMIK- LÓSI kertes, 2,5 szobás, gázos, für­dőszobás házam el­adom vagy elcse­rélem 1 -j- 2 félszo­bás vagy 2 -I- félszo­bás, lakótelepi, OTP-s lakásra. ..Nyár” jeligére a kiadóba. (7777) ■■■■■■■■■■■■■■ni GÉPJÁRMŰ FELÚJÍTOTT ZC írsz. 601-es Trabant eladó. Kun út 8. szám alatt. Érdek­lődni : hétköznap 15 óra után. hétvégén egész nap. (7679) 452 Uaz kompletten, bontásra eladó. Cs. Németh Lajos, Kar­cag. Kacsoh út 4/a. szám alatt. (7684) 4 sebességes, 2 éves 5 51 B Simson jó állapotban eladó. Karcag, Maros út 8. (7676) DB frsz. 2107-es La­da. extrákkal fel­szerelve eladó. Kar­cag. Maros út 8. (7657) __________ J AWA Babetta új­szerű állapotban el­adó. Érdeklődni: 15 órától, Törökszent­miklós Templom út 14. (7893) Pl frsz. 1500-as La­da, vonóhoroggal, friss műszakival el­adó. Kisújszállás, Fejér út 11. (Ben­zinkútnál.) (8045) UV frsz. 1200-as Zsi­guli eladó. Németh Lajos. Karcag, Reg­gel út 49. 7681) ELADÓ lassújármű­re átalakított Zsuk kocsi, Trabant-mo- torral. Jászkisér, Virág út 14. (7927) HOSSZÜPLATÖS Ifa tehergépkocsi el­adó. 1988. februárig vizsgáztatva. Tö­rökszentmiklós. Csokonai út 1. (7345) 3 éves Skif sátras utánfutó eladó. Ér­deklődni: Jászbe­rény. Gárdos Ma­riska út 20. 17 óra után. (7691) 3,5 éves felújított Lada 1200 S reális áron eladó. Érdek­lődni lehet: Jászbe­rény. Vásártér 20. 15 óra után. (7289) r ELADÓ 4 személyes kempingsátor. egy köszörű, egy varró­gép. egy szivattyú, 10 literes villany- bojler. Érdeklődni: Szolnok. József At­tila út 92. _(6603)___ Z R-es frsz. Trabant gépkocsi eladó. Szolnok. Hóvirág út 55. szám alatt. Érd.: 17—20 óráig. _ (0034) JÓ állapotban levő SB 51-es Simson se­gédmotorkerékpár eladó. Szolnok, Ság­vári krL 79. fsz._1. E LADÓ TF frsz.-ú Trabant érvényes műszakival. Érdek­lődni: Bucsa. Vö­rösmarty út 17. (7611)________________ PX-es Trabant Com­bi vonóhoroggal, 1980-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Jászberény, Zerge út 17/a. (8013) 5 q teherbírású utánfutó 5 éves el­adó. Jászberény, Fátyol út_22. (8066) 2 000 km-t futott új típusú Babetta el­adó. Szolnok. Szán­tó krt. 28. II/8. (H. 1097) PM-es 1200-as Lada teljesen felújított karosszériával el­adó. Jászberény, Szilfa út 3/b. (8065) TH-s fehér 1500-as Lada jó állapotban eladó. Irányár: 90 000,— Ft. Érdek­lődni : 16 óra után szombat vasárnap egész nap. Jászbe­rény, Tompa Mihály Út 35. (8034) ADÁSVÉTEL EGY felújított Tra- bant-motor. váltó, lámpák, üvegek, aj­tók. 6 és 12 W-os dinamók. főfék, hengerek és négy kerék. 100%-os gu­mikkal. Wartburg ajtóüvegek és szél­védők. valamint egy Jáva Musztáng ol­csón eladó. Szolnok, Kun Béla krt. 3. VI/6. (1131) KÉT 5 éves ló. 190 cm magas, herélten eladók. valamint egy Veimar rako­dógép is eladó. Karcag. Liget út 41. (7685) KISEBB. nagyobb boroshordók, vala­mint cefrés hordók eladók. Kisújszál­lás. Ady E. út 22/a. Érdeklődni a virág­boltban. (Strassné.) (9226) BERNÁTHEGYI fe­dező kan és ko- mondorkölykök el­adók. Dr. Mándo- ki. Karcag. Mada- rasi út 9—11. este 6-tól. (7673) SZÍNES tv és szte­reo lemezjátszó el­adó. Szolnok. Jó­zsef Attila út 92. (8646) MEGKÍMÉLT álla­potban 4 személyes Krisztina kemping­sátor. valamint mo- dellvasút 9 db moz­donnyal 69 db ve­gyes kocsival. pá­lyával és trafóval eladó. Érdeklődni lehet: .,Pikó” jel­igére a kiadóba. (8765) HIFI toronyba való rádió és erősítő 5500 Ft-ért eladó. Meg­bízható. sokoldaliú. Káposznyák József, Jászárokszállás. Akácfa út 9. (788) Jó állapotban gyors. kétszemé­lyes műanyag mo­torcsónak. új mo­f A SKALA KOPE r^A.lAYLATA 3 szolnoki Skála áruházban 220 V hálózatról, 12 V gk-akkumulá- torról üzemeltethető Junoszty hordoz­ható tévé ÍWtt—3800 Ft (OTP-re is) ETZ—125 motorkerékpár ETZ—150 motorkerékpár Kárpáti moped 5970,— Ft MOTORKERÉKPÁR VÁSÁRLÁSA­KOR 1 DB BUKÓSISAKOT, 1 DB EL­SŐSEGÉLY CSOMAGOT AJÁNDÉKO­ZUNK. Várjuk kedves vásárlóinkat. 22 100,— Ft 21 500,— Ft (OTP-re is) & ___,__________________,______ . VVE IGÉNYBE A SKÁLA TAXIK SZOLGALTATASAITY torral vagy anélkül is eladó. Érdeklőd­ni : MÁV Kórház­zal szembeni virág­boltban. (8366) VATTACUKORÉ KÉSZÍTŐ-GÉP és kukoricapattogató- gép eladó. Kisúj­szállás, Malom út 50, (7788) JO karban levő 2 regiszteres. 4 oktá- vos harmonium és ugyanitt egy kiváló hangú pedálos cim­balom eladó. Jász­kisér, Református Egyház Hősök tere 5. (7551)____________ T HOSIBA hifi to­rony. hangfallal el­adó. Még féléves jót­állással. Érdeklőd­ni: 18 óra után, Tiszafüred. Váci Mi­hály út_5. 1/4. (8238) ELADÓ egy sodrott fias hasas ló. Nagy Kálmán. Túrkeve, Sallai Út5 . (7435) NAGY mennyiségű Frézia hagyma kap­ható. Nagy József, Tiszaföldvár. Kurá­zsi szőlő_26. (7608) VESZEK egy-két- éves németjuhászt, dobermant. Szanda­szőlős, Kassák út 15. 1/5._(H. 1072) I GEN szép külle­mű. többszörösen győztes szülőktől (Marko és Gera) származó németju­hász kutyakölykök eladók. Tóth Lajos, Kunmadaras. Esze Tamás út 4/a. (7842) ANTENNAREND­SZEREM és fekete­fehér televízió el­adó. vagy szobanö­vényre. illetve tető- gerendára cserélhe­tő. Jászberény, Bar­tók Béla út 4. (6885) SZÉP hálószobabú­tor eladó. Török­szentmiklós. Ifjúság út 24. __(7758)________ D ÍJNYERTES, törzs­könyvezett bernát­hegyi kankutya el­adó Tiszafüred, Schön B. út 7/a. (7942) ______________ E LADÓ egy fekete­tarka 3 hetes üsző- borjú. Csataszög, Akác út 5. Érdek­lődni : egész nap. (6444) ____________ 2 éves kancacsikó és kancaszamár és vemhes tehén eladó. Kétpó. Petőfi út 33. szám._(7082) _____ J Ó minőségű kuko­rica méltányos áron eladó. Jászberény, Réhely út 23. (7841) YAMAHA szólógitár eladó. Érdeklődni: „Heavy metal” jel­igére a kiadóba. (5774) EGYÉB SURRANOK most 150—200 Ft-os áron, munkára való fél­cipők 150 Ft. mun­kásnadrágok több színben 230—280 Ft, kertésznadrágok 320—350 Ft-ért kap­hatók. A nadrágok rendelésénél a de­rékbőséget szíves­kedjen megadni. Az árukat postán is megküldöm. Ba­racskai Edéné. Pol— gárdi Május 1. u. 1/a. (8334) KÜLÖNBÉ JA RATO, telefonos helyiséget vagy lakást bérel­nénk Iroda céljára a belvárosban. „1988. január 1-től” jel­igére a kiadóba. (8201) MATEMATIKÁBÓL korrepetálást és pót­vizsgára való felké­szítést vállalok. „Biztos siker” jel­igére a kiadóba. (6581) MATEMATIKÁBÓL középiskolást pót­vizsgára felkészítek. „Eredmény 868” jel­igére a kiadóba. (6502) 3 szobás, bútorozott lakás szeptember vé­géig kiadó. Jászbe­rény, Gács László út 5. U/4. (7694) NEMDOHÁNYZÓ, kötetlen. jogosít­vánnyal rendelkező női munkaerőt autó- ápoló.ccnt felveszek, jó keresettel. Ken­deres. Petőfi út 32. (7856) ________________ L AKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM föld­szinti. kétszobás, ebédlőfülkés, erké- lyes, összkomfortos, tanácsi lakásom kis kertes házért. „Ba­kai környékire” jel­igére a kiadóba. (0551) SÜRGŐSEN elcse­rélném 1,5 szobás, fürdőszobás családi házamat hasonló szövetkezetire vagy tanácsira, megegye­zéssel. Karcag. Dé- libáb út 67. (7680) BUDAPESTI, belvá­rosi. 2 szobás, ta­nácsi lakásom víz- közeli parasztházra cserélném. „.Költ­ségtérítést kérek 176575” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (6854) 63 mJ-es: OTP-s öröklakásomat el­cserélném hasonló jászberényire. Ér­deklődni : 17 őrá után. Heves. 11-834- es telefonon. (7700) iiazassAg 32 éves. csinos el­vált nő egy gyer­mekkel. rendezett anyagiakkal, megis­merkedne utazást, természetet kedvelő férfival házasság céljából. A fényké­pet megköszönöm. ..Megbízható 12” jel­igére a kiadóba. (8103) Hirdetmények 1987. június 29-én reggel 8 órától árverésre kerül a Szolnok, Csokonai út 90. szám alatti lakóház ingatlan, valamint a Szolnok, Széche­nyi út 2. 1/5. szám alatti la­kás ingatlan. Áz árverés he­lye: 5001 Szolnok, Kossuth L. út 1. szám. (Á Szolnok Megyei Bíróság Végrehajtó Iroda II. emeleti helyiségé­ben.) (8093) Elveszett a „Tigáz Szolnoki üzemigazgatóság Szolnok Megyei Kirendeltség” lenyo­mató bélyegzője, használata érvénytelen. Tigáz Szolnoki üzemigazgatósága. (7844) IkEVIÉP VÁLLALAT 4. sz. Főépítésvezetősége főépítésvezető-helyettest [deres felvételre Követelmény: építőipari műszaki egyetemi vagy föisico-l laá végzettség és 5 éves szakirányú vezetői gyakorlat.! entkezés: Szolnok, Landler Jenő u. 22. (H. 793)|

Next

/
Thumbnails
Contents