Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁJUS 1. Világ munkálkodó népe, egyesülj! Tallózás a régi május elsejék történetében „fl múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz” „1942. szeptember 4-én, amikor a front kétezer kilométerre volt Magyarországtól, a két ország közötti hadiállapotnak megfelelően szovjet gépek röpültek kötelékben a főváros fölé. Bombatalálat érte Zilahy Lajos villáját, amit korábbi elképzeléseinek megfelelően — összes vagyonával együtt — az úgynevezett kitűnőek iskolája számára adott volna át. Az író 1939—40-ben — a közép- osztály megerősítésére — elindított egy mozgalmat, s ez 1941-ben egy állami döntés alapja lett: az agrárproletariátus, a nincstelen parasztgyerekek legjobbjainak taníttatását rendelte el kedvezményesen, ingyen ellátással. Ez volt az országos tehetségmentő akció, ami először a református iskolákban: Vásárhelyen, Nagykőrösön, Sárospatakon valósult meg, illetve kísérleti jelleggel Mohácson és a jászapáti gimnáziumban...” Először 1890. május elsején ünnepelt együtt a világ forradalmi proletariátusa. Még egy év sem múlott, Jász-Nagykun Szolnok vármegye alispánja már intézkedni kényszerült: . Köriratot írt a járási főszolgabírók — és rendezett tanácsú városok polgármestereihez: „A magyar kir. belügyminiszter úrnak folyó évi 233. sz. a kelt rendeletét, melyben a munkások által folyó év május l-ére tervezett tüntetésre hívja felji hatóságok figyelmét s elrendeli, hogy ilynemű tüntetések meg nem engedhetők, azon felhívással zárom ide másolatban, hogy azt szigorú alkalmazkodás végett figyelembe véve a legszigorúbb személyes felelősség terhe alatt intézkedjék, miszerint az ilynemű netaláni tüntetések megakadályoztassnak. Alispán helyett: Bagossi Károly megyei főjegyző:’’ Néhány évvel később a hatóságok — a május elsejei ünnepségek és az aratósztrájkok megakadályozására már kénytelenek voltak radikális lépéseket tenni. A megye alispánja újra a főszolgabírókhoz és a polgármesterekhez fordult: mutatkozó szociális és munkás mozgalmakról. Ugyanezen év április 25-én a megye alispánja a belügyminisztertől katonaság kirendelését kéri: „a gyalogkatonaság lehetőleg oda már május első napjára megérkezzék." 1899-ben Tiszaroffon és a környező településeken is megünnepelték május elsejét. A hivatalos rendőri je-: lentés a Tiszazugból is „rossz hírekről’’ számolt be: „A május elsejei felvonulás szervezését bizonyos elvtársak az éjjelt felhasználva végzik. Titkos gyűléseiket a különböző falvakban egy- egy meghitt emberük lakásán tartják, ezeken határoznak a bizalmi emberek a teendők felett". A századfordulón már szinte általánossá vált a megye területén, hogy május elseje előtt a különböző télenülések elöljárói az alispánon keresztül katonai erősítést kértek a csendőr- őrsök mellé. Így történt ni. 1902-ben Törökszentmik- lóson. 1904-ben Szolnokon és máshol. A munkásság a kénvszer- intézkedésekre munkabeSzolnok város összes területén lévő gőzfűrész' telepünkön az összes munkások a munkát beszüntették." Az első világháború idején a fokozódó terror ellenére a munkásság tovább folytatta harcát május elseje elismeréséért, sőt május 1-jét, a hagyományos nemzetközi munkásünnepet 1918-ban hazánk dolgozói háborúellenes tüntetésekké változtatták. Május 1-jén Szolnokon már a reggeli órákban hatalmas tömegek gyülekeztek a város különböző pontjain. Innen indult el délelőtt 9 órakor a felvonulás. A tömeg végigment a városon, követelve az azonnali békét. A hatalmas menet a Tiszán átkelve az Aranyiakat kerthelyiségébe vonult. Itt tartották az ünnepi gyűlést. Darvas Ferenc és Pálfy János méltatták a nagy nap jelentőségét, miközben támadták a kormányt és követelték a háború befejezését. A jelenlévő sokezres tömeg lelkes helyesléssel fogadta szavaikat. A dalárda énekszámai és a munkás-kultúrcsoport rövid jelenetei növelték az ünnepség fényét. Hasonló jellegű, bár kisebb méretű május 1-i ünnepekre került sor Jászberényben, Török- szentmiklóson. Karcagon és a megye más városaiban. Először 1919-ben ünnepelte szabadon a megye dolgozó népe május elsejét. Természetesen csak azokon a településeken, amelyeket a román intervenciós csapatok még nem foglaltak el. Nem túlzás az a megállapítás, hogy a május elsejék történetében az egyik legdrámaibb az 1919-es szolnoki május elseje volt. A felvonuló munkások a Kossuth térről egyenesen a frontra mentek. Egyetlen jelszó volt a város: Védjük meg a Tiszát! A tervezett majális elmaradt, mert kora délután már a folyó partján dörögtek a fegyverek. A túlerővel szem- beszálló — délelőtt még május elsejét köszöntő — munkásokat a bojár katonák megtizedelték, estére a kórházak megteltek sebesültekkel. Felszabadultan csak 1945- ben ünnepelhették meg először a Jászkunságban a nemzetközi munkásmozgalom jeles napját. összeállította: Tiszai Lajos Késő estébe nyúló beszélgetésünk előtt a szegedi bölcsészkar történeti tanszékeinek előadótermében Serfőző Lajos egyetemi tanár előadását hallgatom — micsoda érzés, mintha újra egyetemista lennék! — a Horthy rendszerről, Magyar- ország háborúba lépésének következményeiről. Bár azért vagyok itt, hogy Apátiról kérdezzem, mégsem gondoltam, hogy először így fog szóba kerülni. Már régen tudtam, hogy földiek vagyunk, de csak ma, késő este értettem meg: életének legszebb időszakát, a nyomorúságos paraszti helyzetből tűzön-vízen át való kitörést, a suszternek szánt kisbojtár nagy elszántsággal vívott küzdelmeit, az apáti gimnázium falai között eltöltött 8 keservesen gyönyörűséges évet rejti a mindig fegyelmezett történészi magatartás és a tudományos objektivitás. Most kezdem sejteni, hogy mennyire más lehetett iskolába járni, mint a csatakos tarlón futkosni! Azt már csak nekem mondja el, hogy a konviktusban alvó valamikori kisdiák, aki éppen az említett módon került az iskolába, aznap riadtan ébredt álmából. Nem a latin nyelvvel való küszködés, a szorongás ébresztette fel, hanem valami vészjósló dübörgés. Másnap, szeptember 5-én, a Jászapáti fölé tévedt bombák tölcséreit tágra nyitott szemmel bámulva találkozott először a történelemmel. A história persze nem itt kezdődik. Először 1767-ben nyílt meg egy kétosztályos kisgimnázium Jászapátin, amit 12 év múlva áttelepítettek Berénybe. A ma 12 ezer lakosú nagyközség nem hagyta magát: a képviselőtestület 1910-ben határozta el, hogy saját erejéből előteremt 150 ezer koronát, kikerekít három katasztrális hold telket, s küldöttséget meneszt a miniszterhez egy fiúgimnázium létrehozása érdekében. Erről fennmaradt egy kedves történet — meséli mosolyogva Kalmár Pálné, nagyhírű férfiak után a gimnázi- zium első asszony-igazgatója. — Kétszáz szép szál jász ember utazott fel kicsinosítva a fővárosba. A deputáció láttán elámult gróf Zichy, a miniszter, és valami megjegyzést tett e sokaságra. — Ha nem ma lenne hetipiac, jöttünk volna ötszázan is! — replikázott a jászok közül valaki. Persze nem alaptalanul, hisz 13 község kérvényét akarták „megtámogatni”. A hathatós érvelés azzal a következménnyel járt, hogy 1914-re Fábián Gáspár tervei alapján el is készült a ma is minden igényt kielégítő, impozáns épület. S máris elveszünk a 75 éves iskola történetének részleteiben. Az emlékezésben sorjáznak a nagytekintélyű tanárok: Haugh Béla, az alapító igazgató, Simon Ignác, a humanizmusáról híres utód, akinek feddő szava is szelíd volt, aztán Pókász Endre, Turchányi Ágota, Páll Ferenc, Rédl Jenó és László, s a többiek, a nem kevésbé ismert tanítványok, akik közül öten ma ország- gyűlési képviselők; többen nemcsak emlékezni, de dolgozni is visszatértek a kedves alma mater falai közé. (A tantestület egyharmada — s ez állandósult arány — itt végzett.) A hűséget, a lelkiismeretes munkát tekintette és tekinti ma Is legalapvetőbb értéknek a tantestület. Ádám János tanár, a Munkás- és Katonatanács helyi szervének tagja ezt így fogalmazta meg 1919 májusában, a Jászsági Néplap hasábjain: „A jövő iskolája a nevelők személyén fordul meg. Tanító nem mindenki lehet. Ide elhivatottság, áldozatos lélek, ideálokban bízó szív, szerető munkálkodás kell.” Ugyanitt írja: „... nemcsak a családnak, az iskolának is legelső feladata: a gyermeket nemcsak tanítani, hanem nevelni is...”, s azt már a kései utód, Kalmár Pálné teszi hozzá: szélsőségektől mentesen. Hisz az ország, a Jászság viharos történelme során — két háború vérzivatarában — bebizonyosodott, hogy a gimnázium elsősorban az emberi értékek megbecsülésére és védelmére tanítja, készteti diákjait. Hetvenöt év alatt sokat változott a világ, s az iskola is. 1963-ban szakközépiskolai oktatás kezdődött: ma mára gimnazisták és a leendő vasúti gépészek együtt ápolják elődeik s a névadók: Széchenyi, s Dózsa György többszörösen is legendás vezére, Mészáros Lőrinc emlékét. Ok is, mint a régi diákok, a Jászságból: Apátiból, Kisér- ről, Ladányból vagy mesz- szebb vidékről Pécsről, Csornáról, Gyoma-Endrődről jöttek. A konviktus helyett ma már kollégium várja őket. — Azért szeretem nagyon ezt az iskolát, mert jó közösségben önállóságra nevel — mondja igen határozottan Pethő Adrienne, egy harmadikos gimnazista, akivel a szünetben szóbaelegyedtem. Így azok is jobban megtalálják a helyüket az életben, akik nem tanulnak tovább. Szerintem ez azért van, mert a tanár-diák viszony ebben az iskolában nagyon bensőséges. A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Vasútépítő Gépészeti Szakközépiskola május 8—9 közöt ünnepli fennállásának háromnegyed százados évfordulóját. A jubileumi ünnepségen jelen lesznek a régi és mai diákok, tanárok és mindazok, akik az iskola múltja és jelene iránt érdeklődnek, és érte felelősséget éreznek. Bálint Judit A május elsejei ünnepség 1919-ben a szolnoki Kossuth téren (archív felvétel) „Vármegyénk területén a múlt évben mégcsak némely részeiben mutatkozó agrár — szociális mozgalom sajnos teljesen elterjedvén, a közhatóságok feladatát képezi annak a lehető szűk közre szorítása, illetve az arra való ügyelet, hogy ezen mozgalom hullámai oly magasra soha sem emelkedjenek, hogy a fennálló rend és törvényes állapot ez által veszélyeztetve legyen ... Felhívom ennél fogva a tek. főszolgabíró, polgármester Urat, hogy február hó 25-ig tegyen hozzám jelentést arról vájjon hatósága területén a létező csendörőrsök létszáma mily mérvben lennének szaporítandók.” Minden hiába. 1898-ban — miután megalakult a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete — Mezőtúron és a megye más városaiban a szervezett munkások megünnepelték a május elsejét. Először csak „körmenet" jellege volt a tüntetésnek — — ahogy a helyi lap írta — de a város főterén a felvonulók „kibontották vörös lobogójukat és gyűlést is rendeztek, 1 életkörülményeik javítását követelték." Egy évvel később Világ munkálkodó népe egyesülj! — feliratú táblát vittek végig a felvonulók Mezőtúron. A rendőrfőkapitány parancsának, hogy a csendőrök lőj jenek a nép közé, azok nem engedelmeskedő tek! A történtekből tanulva 1902-ben, 1903-ban a május elsejei felvonulást előre lehetetlenné tették. Az intézkedésekre a szervezett munkásság munkabeszüntetéssel válaszolt. 1898 májusában a jászsági felsőjárás főszolgabírója bizalmas jelentésben „panaszkodik" a megye alispánjának a járás területén szüntetésekkel válaszol. Ránk maradt egy 1905-ből származó, Nagy László „sztrejk” bizottsági elnök aláírásával ellátott „beadvány”. íme: Tekintetes Városi Tanács, mint elsőfokú iparhatóság. Alulírottak bejelentjük, hogy a május 1-i munkás ünnep elismerése érdekében m Vele kezdődik minden... Olyan nehezen bontakozott ki a tél szorításából. Szorongva figyeltük a küzdelmét a széllel, az esővel, a hideggel. Tudtuk hogy el kell jönnie, de bizonytalanná tett bennünket a hosszú várakozás. Már úgy éltük át a napokat, hogy a jövőbe vetítettük létezésünket, arcunkkal, lelkűnkkel a következő hetek, a jövendő hónap felé fordultunk. De most végre fellélegezve, diadalmasan itt van mégis. MÁJUS Vele kezdődik minden. A természet felébredt már, és annyira kinyitotta a szemét, hogy nem kell attól tartani; elalszik újra. Most már biztos az erdők, mezők kinyílása, biztos, hogy éltetőén fö- lénk borul és sugaraival átkarolja világunkat a Nap. Most már biztos, hogy várnak bennünket a jókedvű folyók, kirándulásra csábítanak a hegyek. MÁJUS A természet bőkezű; világgá szórja ajándékait. Ahogy a friss fű elborítja a töltés oldalát, ahogy a fák felöltik lombfátylukat, ahogy a felduzzadt folyók vize megcsöndesedve visszahúzódik a medrébe, ahogy a madarak a honfoglalás csicsergő örömével megtalálják, újraépítik fészküket; mind-mind a természet apró figyelmessége, kedveskedése. Az embernek szól: vedd észre, ne menj el mellette! Állj meg, nézd meg! Egy pillanatra csak! Egy pillanatra gyújtsd össze tekintetedben, hogy meg- őrizhesd! MÁJUS. Sokszor úgy elmegyünk mellette, hogy alig vesz- szük észre. Gondokba burkoltan, aggodalmaktól szorongatottan bandukolunk az utcán, hazafelé vagy éppen a munkahelyre tartva. Hozzuk magunkkal az otthon, a család megannyi, apró tüskéjét, ha éppen nem nagy tragédia terhétől súlyos a lélegzésünk. Kétségeket ültetnek belénk, bosszúsággá dagadnak a munkahelyi sérelmek. A mindennapok egyhangú ismétlődésében lassan elszürkül az arcunk, lassan elkopnak örömeink. Mert nagy-nagy örömre várunk, csodára, amely gyökerestül megváltoztatja az életünket. A kínálkozó apró örömökre sokszor türelmetlenül legyintünk csak. MÁJUS Nem csoda, nem világ- megváltás, csak egy naptári hónap. Amely tálcán kínálja a szépséget, a meglepetést, a csodát csak válogatni kell belőle. Csak meg kell állni útban hazafelé, észrevenni a virágot, amely napfényben fürdeti a szirmait. Csak meg • kell állni egy fa mellett, és néhány percig figyelni, hogyan szökkennek életbe a levelei. Csak hagyni kell gyermekünket kedvére játszani a hintán, a libikókán, s nem az óránkat nézve sürgetni. Csak gyönyörködni kell abban, hogyan adja át magát a kis emberke a szabad lélegzetnek, mozgásnak. Hiszen megvár a munka, megvár a kötelesség, nem nyílik el, nem fut el egy évre visszavonhatatlanul, mint a május. Paulina Éva Jubilál a Jászapáti alma mater
