Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-12 / 110. szám
1987. MÁJUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Mátyás király úti „modell** Tanárok, kutatók közös kísérlete A kunhegyesi művelődési központ kultúrtermében Szabó Ágnes grafikusművész mutatja be munkáit. Á kiállítást május 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők Fotó; Dede Géza Várakhoz, kastélyokhoz Műemlék téglák Mezőtúrról Az Alföldi Téglaipari Vállalat mezőtúri gyáregységében közismert burkolótéglákat gyártanak, melyek a mechanikus hatásoknak ellenállnak és az időjárás viszontagságait is jól viselik. A feladatuk is általában az, hogy az épületek legjobban, igénybevett részét, a lábazatát védjék a fagytól, a külső nedvességtől, csapóesőtől. Ezen túl a kedvező esztétikai megjelenése miatt az építészek előszeretettel alkalmazzák a kislakásépítésnél csakúgy, mint az ipari létesítményeknél. A mezőtúri (téglagyárban negyedes, feles, kétnegyedes iker és négynegyedes (egész) burkolótéglákat készítenek, ezen kívül padlóburkoló lapokat, pillértéglákat és 1984. óta a szigorú hőtechnikai követelményeknek is megfelelő thermoton téglákat gyártanak. Jó tulajdonságai és a természetes égetett kerámia színe miatt a keresett építési anyagok a mai építészetben egyre nagyobb szerephez jutnak. A gyár egyedi igények kielégítésére is felkészült. Az Országos Műemléki Felügyelőséggel két évtizedes kapcsolatuk van, az országban egyedül Mezőtúron gyártanak műemlék téglákat. A korábbi hagyományos üzemű téglagyár helyett 1981- ben kezdte meg a termelést a jelenlegi korszerű gyár, ahol szintén megteremtették az úgynevezett különleges téglák gyártásának a feltételeit. Hozott minta, vagy rajz alapján egy gmk elkészíti a célszerszámokat és az alapján megkezdődhet a sorozatgyártás. Várak, kastélyok műemléki helyreállításához a néhány tízből több ezer darabig szállítanak egyedi formájú téglákat. Mezőtúron készültek a Bu- da-vári sikló burkolótéglái, jelenleg pedig a Budapest; Orvostudományi Egyetem rekontsrukciójá'hoz szállítanak különleges elemeket. Köteles Lajos, szállítási vezető elmondta, hogy minden speciális igényt ki tudnak elégíteni, és a már legyártott különleges profilú téglákból a lakosságot is kiszolgálják, összesen több mint 10 fajta egyedi égetett kerámia termék közül lehet válogatni, kaphatók boltívhez éktéglák, párkány- és pillérelemek is. A műemlék téglák gyártása iránt az igény növekszik, jelenleg az éves termelésüknek mintegy 5 százalékát feszi ki. — lp — Fafaragó a szerencse szomszédjában Varga József jászberényi fafaragót Sárospatakon ismertem meg. A hetvenes évek elején a város régi kul- túrházának porosodó kirakatában állították ki a fafaragótábor lakóinak munkáit. A faragványok aztán valamilyen oknál fogva ott felej- tődtek a vitrinben, és porlepte, napszítta mivoltukban dacoltak az idővel — mindenesetre alkotóik nevét volt ideje megjegyezni a csendes városka ráérő sétálóinak. Aztán Varga József a közelmúltban a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsának Művészeti díját kapta. Mire vitte az egykori táTáncoló paraszt — a hagyományos megmunkálás jegyeit őrzi a faragás Három a kislány — kicsit költészet, kicsit virág, de valahol ott az ember is borlakó az eltelt másfél évtized alatt? — erre szerettem volna választ kapni, amikor beültem a jászberényi totózóba Varga József munkahelyére. — Sárospatak... Félelmetesen szép kezdet volt. Amikor meghívtak a fafaragótáborba és körülnézve csak népművészeket láttam magam körül, haza akartam jönni. Aztán ők bátorítottak, maradjak. Tizenegy éven keresztül vendégeskedtem nyaranta, Sárospatakon, aztán Vásárosnaményban, Rudabá- nyán tanultam a szakmából azt, amit tanulni lehet és érdemes. — A műhelye? — Egy szellős garázs, amiben nyáron még csak eldolgozgat az ember, de télre behúzódok a konyhába, ahol Commodore-klub A fogyasztási szövetkezetek vezetőinek, szakembereinek továbbképzését a korábbinál változatosabb oktatást formákkal, időszerű ismereteket adó tanfolyamokkal segíti a Szövosz. Továbbképzési és Oktatási Központja. A budafoki intézményben évente mintegy 2—2,5 ezer szövetkezeti vezető és választott tisztségviselő oktatására vállalkoznak, s kétezren pedig a vidéki, kihelyezett tanfolyamokon vesznek részt. Mind többen kapnak áruforgalmi, vendéglátói, felvásárlási, takarékszövetkezeti, költséggazdálkodási és _szá- mítógépes ügyvitelszervezői képesítést. A továbbképző központ megalapította a Commodore Klubot, amelynek munkája iránt a számviteli szakemberek körében nagy érdeklődés mutatkozik. Létrehozását elsősorban az indokolta, hogy nagyon sok szövetkezet még nem rendelkezik a speciális számítógépes programokkal, holott már igen keresettek az áfészek áruforgalmát, anyagnyilvántartását, a statisztikai adatok rögzítését, munkaügyi nyilvántartásokat korszerűsítő programcsomagok. apróbb munkákkal bíbelődöm. Úgy érzem, amit csinálok több mint farigcsálás, barkácsolás, de azért a hobbinál — a leghasznosabbak közül való hobbinál — néni taksálom többre a munkámat — mondja szerény önbecsüléssel Varga József. A jászberényi lakótelepi lakás előszobájában látható a faragásainak amolyan hevenyészett kiállítása. Az út, amit a hetvenes évek eleje óta megtett, meglehetősen merész ívű. A kezdet: bicskával faragott ülő paraszt arasznyi szobra. A ma: ékrovás technikájával „versbe szedett” mesemotívumok, a realitástól messzeszaladó A faragás helyett a díszitő- művészet dominál e táblaképen Bizonyára jó oka volt rá a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem nevelés- tudományi tanszékének, hogy öt évvel ezelőtt kapcsolatot alakítson ki a Szolnoki Mátyás király Üti Általános Iskolával, ahol a neveléselmélet gyakorlati megvalósítását kutatják az egyetem szakemberei. Mint azt Mis- kolczi Tamásné, az iskola i gazgató j a hangs úlyozta: nem kísérleti, hanem fejlesztő kutatásról van szó. Sok minden beletartozik, a nevelés tudományába, a gyermekek munkához való viszonyának fejlesztésétől a tantestület és az iskolavezetés kapcsolatának demokratizmusán át a tárgyi feltételek megteremtéséig. Az egyetem minden évben másmás városban rendez iskolakonferenciát — márciusban Szolnokon tartották — ahová meghívják azoknak az alsó fokú oktatási intézményeknek a pedagógusait, amelyekkel kutató-fejlesztő viszonyban állnak. Ezek az öt éve rendszeresített összejövetelek jó alkalmat teremtenek a tapasztalatcserére, az elmélet gyakorlati megoldása módszereinek megismerésére. Pedagógiai tanács, munkacsoport A Mátyás király úti iskolában pedagógiai tanács alakult, amelynek tagjai részt vesznek az intézmény életét befolyásoló döntésekben, felelősséget vállalnak a nevelő-oktató tevékenység hatékonyságáért. Működik a tantestületben egy alkotó munkacsoport is: a neveltségi szint időnkénti mérését, értékelését végzi. A csoportnak bárki tagja lehet, korántsem zárt közösség és nincsenek „bérelt” helyei. Az ötven tanár és tanító, amennyiben támad egy hasznosítható ötlete, a csoport tagjának érezheti magát. Rendkívül nehezen körülhatárolható téma a neveltségi szint, amit különböző módszerekkel igyekeznek balladai témák. Helyet keresni az indázó vonalszövevényeknek abban a műfajban, ahol elementáris életérzések feszítik a fa göcsört- jei ellenébe a bicskát, faragókést, vésőt, vagy — mint Pólyák Ferenc esetében — a baltát, nem könnyű. Az 53 éves fafaragó talán itt, a rajzos vonalvezetésnél kanyarodik vissza a grafikával kacérkodó, fényképező, agyagot formázó önmagához — a kezdethez. Hogy itt ragad-e, kissé távol a klasszikus fafaragástól, közelében a sokszorosító technika dúcainak — nem tudni. Mindenesetre továbblépését érdeklődéssel várjuk. — Almai? — A Kapoli-díj, a Népművészet mestere cím. — És itt a totózóban? — A legnagyobb nyereményem 6 ezer 400 forint volt, egy tizenkettessel, de töltöttek már itt ki 3 milliót érő szelvényt is. Miért ne teljesülnének Varga József álmai? Hiszen a szerencse közvetlen közelében él. — Pb — vizsgálni: kérdőíveket osztanak ki a tanulók között, interjúkat készítenek velük, hogy minél alaposabban megtudják: a nevelő és oktató munkának mely területein vannak hiányosságok. Természetesen, nem csupán a tanulóközösséggel foglalkoznak, hanem mint például idén januárban, a pedagógusok közösségével is, a kettő ugyanis hatással van egymásra. Az egyetem nevelés- tudományi tanszéke segítségével készült már helyzet- elemzés az iskolavezetés demokratizmusáról, a tantestület egységéről, aktivitásáról, az intézmény külső — a családdal, a szülőkkel kialakíA jó munkahelyi közérzet egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a pedagógusokat új ötleteik megvalósítására serkentsék, felkeltsék bennük a szakmai előbbre lépés iránti igényt. Mindehhez persze pénz is kell. Ezügy- ben a Mátyás király úti iskola sokat tett: a megyei tanács által kiírt pályázaton elegendő összeget nyertek ahhoz, hogy a tantestület tagjai az eddigieknél gyakrabban eljussanak a különböző továbbképzésekre. A pályadíjból fedezni tudják a pedagógusok pályázati anyagainak sokszorosítását, a pályaművek terjesztését. Máris Akár szundikálhatnak is egyet ebéd után, igaz, a kényelmes alváshoz nincsenek meg a feltételek, hiányoznak a heverők. Ezért minden kisdiák hazulról hozott kispárnájára hajthatja le a fejét. Elérték, hogy a tanítás nem megszakítás nélkül folyik, gyakran adnak időt némi üdítő levegőzésre, futká- rozásra, játékra, hogy később jobban fogjon az agy. Az iskola-otthon tapasztalatai kedvezőek: a gyerekek kiegyensúlyozottabbak, nyu- godtabbak, a pedagógusokkal bensőségesebb viszonyba Két pályázatot hirdet a Szolnok Megyei Tanács VB művelődési osztálya, a Ha- zaifas Népfront Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága. Az egyik néprajzi tárgyú, amelyen eredeti helyszíni témájú vagy levéltári gyűjtést tartalmazó pályamunkával lehet indulni. Kiemelt témaként javasolják a szervezők a folklór gyűjtést, hogy a Szolnok megyei folk- lórkutatások szélesebb körben is meginduljanak. Ünnepi szokások története, az emberélet nagy fordulóihoz kötődő népszokások, gyermekjátékok, népzenei gyűjtés, építkezés, lakáskultúra, népviselet, táplálkozás, kis- i párok története, paraszti önéletrajzok lehetnek a mélyebb vizsgálatok tárgyai. A másik pályázat megyénk új- és legújabbkori •történelmét állítja a középpontba. Itt a javasolt témák: a kiemelkedő helyi személyiségek életútja, a társadalmi szervezetek története, a közművelődési intézmények története, egy- egy üzem fejlődésének útja, a né píron tmozgal om 50 éve. Ezeken kívül a pályázó foglalkozhat Szolnok megye dualizmus kori történelmével, az 1918—19-es polgári demokratikus és szocialista forradalom időszakával, a két világháború közötti hetott — kapcsolatáról. Ebbe a vizsgálatba hetvenegy iskolát vont be az egyetem, az eredményt valamennyi érintett kézhez kapta, így lehetősége volt az összehasonlításra. Alighanem a vizsgálatot végzők nem eléggé pontos kérdezésének tudható be, hogy a pedagógusok többsége nem tudott válaszolni a demokráciát firtató kérdésekre. Az is feltételezhető, hogy a tantestületek tagjai nincsenek kellően tisztában a véleményezés, egyetértési és döntési jogaikkal. Ezért határozott úgy a neveléstudományi tanszék, hogy erről a témáról két éven belül továbbá öt felmérést végez. több javaslat került az iskola vezetőinek asztalára; foglalkoznak a képességfejlesztéssel, a tehetséggondozással, az ellenőrzéssel, az értékeléssel és az osztályozással, a társadalmi-nemzeti ünnepek érzelemfejlesztő hatásával. Helyi, és egyelőre kevés követőre talált ötlete volt az iskolának az alsótagozatos osztályok iskola-otthonos rendszerbe történt „átszervezése”. Az ötlet lényege, hogy miután a gyerekek reggeltől koraestéig az iskolában töltik az idejüket, érezzék magukat otthon az intézmény falai között. kerültek. És ami örvendetes, javult a tanulmányi eredményük. A rendszer tehát bevált, a folytatás valamivel könnyebbnek látszik, hiszen csökken a körzet tanulói létszáma, azaz enyhül a zsúfoltság. Lehet, hogy túlzás Mátyás király úti modellről beszélni, az viszont biztos; ebben az iskolában jó kezekben van a hatszázharminckilenc nebuló jövője, kutató-meg- újító kedvű pedagógusoktól kapják meg a továbbiakhoz szükséges segítséget. B. J. lyi történelemmel: ezen belül is a helységek gazdasági, társadalmi helyzetével, a rétegek életmódjával, a városi és falusi kézműipar, kisipar történetével, az olvasókörök, kulturális egyesületek fejlődésével. A népi demokratikus forradalomról is gyűjthetnek anyagot a pályázók egy-egy nagyobb köz- igazgatási egység keretein belül. Feldolgozhatják a szocializmus épülésének időszakát egy-egy helységben, a szervezetek mozgalmi tevékenységét, a rétegszervezeteket. E pályázat alapkövetelménye, hogy a szerző köz- gyűjteményben megtalálható és az oda még be nem nyújtott történeti forrásokra, muzeális értékű tárgyakra, dokumentumokra, fotókra, visszaemlékezésekre támaszkodjék, azok pontos lelőhelyének feltüntetésével. Mindkét pályázaton csak azok vehetnek részt, akik múzeumi gyűjtéssel és történetírással hivatásszerűen nem foglalkoznak. Csak nyomtatásban meg nem jelent, kiadás alatt nem álló munkákat lehet beküldeni két példányban, jeligével a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága címére: A beküldési határidő 1987. szeptember 20. A megyei pályázatok eredményhirdetése 1987. októberében lesz. Mire int a pályadíjból? Múzeumi pályázat Téma: megyénk néprajza és történelme Kispáraák a padokén