Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

1987. MÁJUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Tegnap délelőtt 11 órakor bensőséges bállá gási ünnepségen vett búcsút a három éven át otthont adó iskolától a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tago­zatának hetven végzős hallgatója. A búcsú zó harmadéveseket a tagozat vezetői, a fia­talabb diáktársak, a szülők és barátok köszöntötték életük egy fontos szakaszának lezárulása alkalmából (Fotó: Mészáros) KEDVEZMÉNY DIÁKOKNAK Ifjúsági bérlet, vándormozi, napközis vetítések Erősödik a bizalom, nő a társadalmi felelősség Beszélgetés Kalju Lutsz észt művelődési miniszterhelyettessel A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására Kalju Lutsz észt művelődési miniszterhelyettes vezetésével kulturális küldöttség tartóz­kodik hazánkban. A főleg pedagógusokból álló csoport a magyar közok­tatás helyzetével, eredményeivel ismerkedik. Tanulmányútjuk során a héten két és fél napot a megyében töltöttek. A Tallinnból érkezett ven­dégeket tájékoztatták a megye közoktatásáról, az iskolareform végrehaj­tásának tapasztalatairól, eddigi eredményeiről, majd iskolákban, az út­törőházban és a művelődési házban tanulmányozták a tanórai illetve is­kolán kívüli nevelést. Tapasztalataikról, benyomásaikról s a Szovjetunió­ban kibontakozó társadalmi-gazdasági reform és a közoktatás kapcsola­táról, helyzetéről, feladatairól beszélgettünk Szolnokon a küldöttség ve­zetőjével, Kalju Lutsz miniszterhelyettessel. Év elején módosították a mozijegyek árát Vannak fil­mek, amiket továbbra is ol­csón nézhet a moziba járó közönség, ám némelyiknek annyit ugrott a tarifája, hogy gyakran egy egyrészes film megtekintéséért cserébe száz forintot is a pénztárban kell hagynia annak az ifjú em­bernek, aki — mondjuk ba­rátnője társaságában — mo­ziban kívánja elsölteni esté­je egy részét. Sajnos az oly­kor nívós filmek vagy széles­vásznú romantikák nézettsé­gét jelentősen behatárolják az anyagi lehetőségek vagy lehetetlenségek. Bosszantó, hogy a „videosalakhoz” gya­korta olcsóbban hozzájuthat a néző, mint például egy igé­nyes filmművészeti alkotás­hoz. Dicséretes hát a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat akciója, amely nagyban könnyíti a moziba járó fia­talok nyári szórakozását. A megye filmszínházaiban ugyanis nyolcszelvényes nyá­ri ifjúsági mozibérletet vált­hat minden általános-, kö­zép- és főiskolás diák. A bérlet négy alaphelyáras és négy felemelt helyáru játék­film megtekintésére jogosít­ja fel tulajdonosát. (Nem ér­vényes viszont a kiemelt helyáras vetítésekre.) A bér­let 24 forintért váltható a pénztárakban, s a szelvények beváltásakor három forintot kell még ráfizetni, vagyis hat forintért első rendű helyről nézhetik a vásznat a diákok mától augusztus legvégéig.) És még egy kedvezmény a filmbarát fiatalok számára. A megyében működik hat vándormozi (úgynevezett ve­títőszolgálat), amely féláru kedvezményt biztosít a fenti időszakban. Profiljukba első­sorban rövidfilmek tartoz­nak. A moziüzemi vállalat hamarosan a megye vala­mennyi oktatási intézményé­be eljuttat egy ajánló listát, az viszont csupán kereszt- metszetét tartalmazza a vá­lasztható, illetve kérhető filmeknek. A szervezők a hetvenedik évforduló tiszte­letére elsősorban szovjet kis- filmeket kínálnak, de akik mondjuk Balázs Béla-stúdiós filmeket akarnak nézni, azoknak a vetítését is kérhe­tik a megye vándormozijaitól. A vállalat a nyáron ingyenes rövidfilmvetítéseket is ter­vez a napközis táborokban. Szolnoki Galériában ■ XIX-XX. századi szobrászat Vasárnap délelőtt nyitják a XIX—XX. századi szobrá­szat című kiállítást a Szol­noki Galériában. A váloga­tás a Szépművészeti Múze­um gyűjteményének anyagá­ból készült. A bemutatott művek — Dubois, Meuniér, Minne, Rombaux, Rosso és más al­kotóktól — között több ma­gyar mester munkája, Bor- bereki Kovács Zoltán, Schöf- fer Miklós, Tóth Imre és má­sok szobra is szerepel. Kortárs xenel alkotótábor Zenei alkotótábort szervez a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Vas Megyei Bizottsága, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem jazz-klubja és a szombathelyi Münnich Fe­renc Művelődési Központ június 19—27. között Szom­bathelyen. Az alkotótáborban az imp- rovizatív kortárs zene fej­lesztését célzó, a magyar és kelet-közép-európai kulturá­lis és zenei hagyományokból építkező alkotók és előadók találkoznak. A résztvevők az itt megalakított alkalmi ze­nei együttesekben zenei kép­zést kapnak, és gyakorolhat­ják a közös improvizációs játékot. — A Szovjetunióval kap­csolatban mostanában újabb két szót tanult meg a világ. A két orosz szó a „pereszt­rojka" (átépítés) és a „glász- noszty’’ (nyilvánosság) illetve a fogalmak, amit jelentenek, kíváncsisággal, érdeklődéssel töltenek el bennüket is. Ho­gyan tükröződik a nagy mé­retű társadalmi-gazdasági re­form észt barátaink minden­napi életében, munkájában? — Miként a Szovjetunió egész területén, nálunk is a lakosság abszolút többsége üdvözli az átalakítást. A „pe­resztrojka" a valóságban azt az akaratot jelenti, hogy több demokrácia, magasabb szintű szocializmus, a tör­vényesség betartása jelle­mezze a közéletet valameny- nyi munkahelyen, az egész társadalomban. Akik ezzel azonosulnak, érthető, hogy örülnek a kibontakozó küz­delmeknek, amelyek a köz­élet megtisztítását szolgál­ják. Ez a folyamat lassan­ként lezárul, többé-kevésbé már mindenütt leváltották azokat, az esetenként magas rangú vezetőket, akik visz- szaéltek hatalmukkal, de más beosztásba helyezték azokat is, akiknek az volt a legfőbb érdemük, hogy valamikor szolgálatokat tettek a hazá­nak, s cserébe szakértelem nélkül is jó állásokat kap­tak. Bár nálunk, s a többi balti köztársaságban nem­igen volt erre példa, nem voltak eddig sem lényeges különbségek a vezetők és be­osztottak életszínvonalában, s visszaélések sem igen tör­téntek. A másik reformtörekvés a glásznoszty, a nyilvánosság, a nyíltság, amely feltételezi az igazi demokráciát, ugyancsak a lakosság igényét tükrözi. Mindenkinek joga van tudni, hogy mi történik körülötte, hogy őszintén, nyíltan tájé­koztassák. Amíg korábban csak a sikereket hangsúlyoz­ták mindenféle fórumon, s az újságokban, ma már a hibákról, kudarcokról, sze­rencsétlenségekről is hal­lunk, olvashatunk. Lassan­ként viszatér az emberek bi­zalma a különböző értekez­letek s a lapok iránt. Hi­szen a teljes valóságot, gond­jainkat, eredményeinket tük­rözik. Azzal, hogy bárki bí­rálhat, elmondhatja észrevé­teleit, számtalan jó ötlet ke­rül felszínre, s aztán meg­valósulásra, s mindez növeli az emberek jó közérzetét is. — Az átalakítás másfajta iskolát kíván. Az ön mun­katerülete az észt közokta­tás. Milyen feladatok állnak ma az irányítás és a peda­gógusok előtt? — A Szovjetunióban és köztársaságunkban is két év­vel ezelőtt kezdődött el az oktatás reformja. Ebbén nagy hangsúlyt kapott a tárgyi és személyi feltételek fejleszté­se. Különösen az alábbi te­rületen sok a törleszteni va­lónk. Kevés az iskola, a tan­terem. Az Észt SZSZK-ban az intézmények 18 százaléká­ban váltott műszakban taní­tanak. tehát a jövőben min­den eddiginél több iskolát kell építenünk. A jelenlegi ötéves tervben kétszer any- nyi — évente 10—12 — in­tézmény épül, mint koráb­ban. Az idő sürget bennün­ket, hiszen a tanköteles kort az eddigi hét évről szep­tembertől hatéves korra szál­lítottuk le, de a tárgyi fel­tételek nincsenek meg hoz­zá. Az elsősök 30 százaléka az óvodában tanul, az isko­lák kihelyezett osztályaiban. Nagy figyelmet fordítunk a pedagógusok anyagi, erköl­csi elismerésére is. Tavaly nagyszabású bérrendezésre került sor, s ennek nyomán ma a mérnökök után a pe­dagógus társadalom az ér­telmiség legjobban fizetett rétege. — Ez egyben jelzi munká­juk minőségét is? — Az az iskola, amiről Marx és Lenin beszélt, iga­zából még ma sem létezik. Az oktatás elszakadt a ter­meléstől. a gazdaságtól, s tulajdonképpen a valóságtól. Az iskolareform egyik fő vo­nása éppen ezért az, hogy az oktatás feleljen meg a népgazdasági követelmé­nyeknek ; továbbá ezzel egy­idejűleg a nevelés a tanítás minőségének javítása a céL Üj nevelési koncepcióban, új tanterveken, tankönyveken dolgozunk. S hogy ezek meg­valósításában partnerek lesz­nek-e a pedagógusok? Nos, lelkesedésből nincs hiány, de úgy érezzük, hogy a tanítók, tanárok egy része, főleg azok. akik már hosszabb ide­je dolgoznak már csak na­gyon nehezen tudnak eleget tenni az új követelmények­nek. — Az iskolareform hatá­sa majd jobbára 2000 felé érződik. Milyen lesz az ez­redforduló észt iskolája? — A kilencvenes évek ele­jére jelentős mértékben ja­vul az óvodáztatás, s az el­sősök megfelelő felkészítés után kezdhetik majd meg ta­nulmányaikat a tervek sze­rint tizenkét osztályos isko­lában. A kilencedik osztály befejezése után humán, nyel­vi, természettudományi, mű­vészeti vagy közgazdasági ta­gozaton folytathatják tanul­mányaikat, majd ezt köve­tően természetesen egyete­meken, főiskolákon. Az ál­talános. de főként a közép­fokú képzés legfőbb feladata, hogy többfajta munkára, szakmára készítse fel a fia­talokat, s megalapozza a to­vábbi önművelés igényét. Ugyancsak terv — hiszen ezekben a kérdésekben júni­us elején a pedagógusok össz- szövetségi kongresszusán ha­tároznak majd —, hogy nem lesz száz százalékban egysé­ges a tanterv az egész Szov­jetunióban. Az elképzelések szerint a tanterv 70 százalé­ka lesz egységesen kötelező, további 15 százalékát az egyes köztársaságok határoz­ták meg, míg a fennmaradó ugyancsak 15 százalékról az iskolák döntenek. Mindez na­gyobb önállóságot, bizalmat jelent, de az eddiginél sok­kal nagyobb felelősséget is az oktatásügy irányítói és a pe­dagógusok számára. — Számos hasonló törek­vés jellemzi a magyar köz­nevelési reformot is. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek nálunk? — Sok jó iskolában jár­tunk. Tetszett a pedagógu­sok és a diákok közötti kap­csolat. Színesek, érdekesek, magas színvonalúak a tan­könyvek. Változatosak, a gyerekek életkori sajátossá­gaihoz igazodnak a pedagó­giai módszerek, a “tanítási órán s az iskolán kívül is. Örömmel tapasztaltuk, hogy az úttörőházak, közművelő­dési intézmények mennyire segítik a nevelők munkáját. Az utcákon láttunk gyerme­küket nagy szeretettel, tü­relemmel kísérő, sétálgató családokat. Másutt meg a szülőkkel együtt dolgozó gye­rekeket. Mindebből úgy tűnt, hogy Magyarországon min­denki, aki közvetlen kapcso­latban áll a gyerekekkel, ér­ti a dolgát, törődik a felnö­vekvő nemzedék nevelésével. Ügy érezzük, hpgy számos olyan tapasztalattal gazda­godtunk, amelyek segítenek majd otthon, a mindennapok során megbirkózni a közok­tatási reform feladataival. — Köszönöm a beszélge­tést! Tál Gizella Kellene még egy szólógitár Ifjúmunkás klub a megyei művelődési központban A két, véletlenszerű elcsí­pett klubtag nem örül külö­nösebben, de nem is tiltako­zik, amikor elárulom, hogy éppen róluk akarok írni. Azt kérik csupán, hogy csak be­cenevükön emlitsem őket. A klubnak is jó lenne nevet adni. Nem mintha a mostaninak, az ifjúmunkás klubnak az igazságtartalmával lenne baj, hiszen a tizenöt-húsz ta­gú, húszon inneni életkorú tár­saság nagyobb része dolgozik, vagy most jár szakmunkás- képzőbe, szakközépbe. Néhány gimnazista is akad persze közöttük. Vágyaik, céljaik ennek megfelelően elég vál­tozatosak. Ami közös ben­nük, az a zene iránti rajon­gás. Persze az sem azonos fokon, s főként nem ugyan­azon zene iránt, mert nem mindenki „rocker”, nem min­denki „haevy-metal”. Az egyik lány például Debrecen­be jár konzervatóriumba. Hetero meg most járja a nagy kitörés útját egy nem­rég át- és újjá alakult együt­tes dallámcentrikus énekese­ként. Történetük — klubtör­ténetük — nincs olyan hosz- szú, hogy akár egy rövid új­ságcikkbe bele ne férne. A Megyei Művelődési és If­júsági Központ előcsarnoká­ban gyülekező, üldögélő fia­talokat tavaly januárban szó­lította meg először Tóth Ist­vánná népművelő, ne 'nyis­sa-e ki nekik az egyik klub­szobát. Bizonytalanok és bi­zalmatlanok voltak; ők a maguk útját akarják járni, szabadon, formális kötöttsé­gektől mentesen. A népmű­velő nem tolakodott, más­nap megint megismételte az ajánlatot. így telepedtek be az egyik klubba, ahol zenét hallgattak — talán hangosab­ban, mint otthon — aztán, amikor halkabbra csavaták az erősítő gombját, beszélget­hettek, vitatkozgathattak magukban, magukról. Érzésekről, könyvekről, ze­néről, a fiatalság mai gond­jairól, a családról, a szere­lemről, a szakításról, a vá­lásról, a széthúzásról és az összetartozásról. Nos, ezek a zenehallgatások, viták, be­szélgetések minden pénte­ken estg folynak, s időköz­ben egy csomó játékkal egé­szültek ki Baricz Péternek, az MMIK munkatársának köszönhetően. — Olyan játékokat játszunk — mondja Hetero —, ame­lyek elszórakoztatnak, érde­kesek, tanulságosak. Kitalá­lunk „mi lenne ha ...” kez­detű játékokat, és végig- játsszuk a szituációt. Szeret­jük a rejtvényeket, a teszte­ket, a szellemi totót, úgy­hogy a társaság nagy része jól érzi magát. Ilyenek hát a hétköznapok, a hétköznapi péntek dél­utánok. S az ünnepek? A legjobb „bulinak” Tiszavár- konyt említik. Ott épül, ké­szül a megye első képző­népművészeti alkotóháza, amelynek építése fölött az MMIK dolgozói vállaltak védnökséget. Tavaly nyáron Péter megkérdezte a klubta­gokat, vállalnának-e ott egy kis társadalmi munkát. Örömmel vállaltak. Ilyen ün­nepi alkalom volt a tavalyi kisújszállási klubtalálkozó is, aztán a klubkarácsony, a két farsangi buli, meg ami­kor az LGT-t hallgatták Bu­dán, a Tabánban. És ilyen új szín újabban a színház, idehaza, Szolnokon. Nem ti­tok; a klubtagok némelyike most ült életében először nézőtéren. Annyira megtet­szett nekik a dolog, hogy most már arra kíváncsiak, milyen a szobaszínház — be» lülről. A vágyakról — az egyéni­ekről is — így beszélnek a megszólaltató ttak: Suri 17 éves: — A 633-as- ban tanultam kőműves szak­mát. de változtatok; most a Sütőipari Vállalatnál dolgo­zom, szeptemberben Űj szász­ra megyek, a közlekedési szakközépbe. Aztán főiskolá­ra készülök, üzemmérnök­nek. Hetero 18 éves: — Nyom­dásznak tanulok, magasnyo­mó gépmester leszek, de én is szeretnék Üjszászon le­érettségizni, aztán továbbta­nulni. Mostanában énekelek, két éve írok dalszövegeket. Hogy kezdődött? Szerettem volna énekes lenni, ez a nagy álmom. Egyszer az egyik barátom elcipelt a ze­nekaruk próbájára és én el­énekeltem egy bluest. Meg­tetszett a gitárosnak, azóta énekelek. Most a kertvárosi könyvtárban próbálunk. So­kan elítélik a zenénket — amelyet a W. A. S. P. és a Mötley Crüe stílusa fémjelez leginkább —, túlságosan vad­nak tartják. Mert nemcsak dallamos, hanem ugyanakkor a refrének gyorsak, dina­mikusak. Négyen vagyunk; az éneket egy szólógitár, egy basszus és egy dob kíséri. Nagyon kellene még egy szólógitáros. Ezt jó lenne, ha megírnád. Egri Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents