Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁJUS 5. Gvászhir — köszönetnyilvánítások Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH ISTVÁN a MÁV Járműjavító nyugdí­jasa 73 éves korában elhunyt. Temetése 1987. május 6-án 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásör úti temetőben. Gyászoló felesége és fia, unokája, dédunokája és a rokonság. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mind­azoknak, akik drága édes­anyánk, ÖZV. HORNYIK JÖZSEFNÉ született: Eszes Rozália te­metésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték. Köszöne- tünket fejezzük ki a Mező­gép Vállalat szakszervezeti bizottságának együttérzésü­kért. A gyászoló család, Szol­nok, Kecskemét, Tiszajenő. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, jó barátok­nak, a Hűtőgépgyár dolgozói­nak, akik szeretett férjem, édesapám, PÓCZ BÉLA temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyllvánitá- sukkal fájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. A gyászoló család. Pórtelek. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a Fodrász Szövetke­zet vezetőségének és dolgo­zóinak, a Patyolat Vállalat vezetőinek, rokonoknak, Is­merősöknek, barátoknak, a dr. Szana A. úti jó szomszé­doknak, akik RAJKORT ANTAL elhunyta alkalmából mély fájdalmunkat jelenlétükkel, koszorúikkal, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek, a Városi Tanács Rendezvény Irodájának, akik testvérünk, BEDE ERZSÉBET temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztozva részvé­tüket nyilvánították. A gyá­szoló Váczl és Kun család, Szolnok, Budapest. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak és a munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, ID. MADURA JÓZSEF temetésén megjelentek, ko­szorúikkal, virágaikkal fáj­dalmunkban osztoztak. Gyá­szoló felesége és családja. Mezőtúr. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, a Szolnoki Cu­korgyár gazdasági és társa­dalmi vezetőségének, akik MÉZES GYULANÉ temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család, Szol­nok. TISZAFÖLDVARON, családi ház megoszt­ható telekkel sür­gősen eladó. Érdek­lődni : Széchenyi út 30. _(4882)____________ C IBAKHAZA, Bá- nomszőlőben, 3 épí­tési telek, a köves- út mellett, és Bá­torszőlő I. úton 500 négyszögöl szőlő tégla kunyhóval kedvező áron el­adó. Érdeklődni: Cibakháza, Május 1. út 3. Bense László­né. (4095)_______ U H-s piros Lada személygépkocsi el­adó. Szolnok, Jászi Ferenc út 14. IX/36. Tóth. (4094) _______ S ZOLNOKON 68 m2- es társasházi tető­teres lakás 1988. március havában beköltözhetően el­adó. Érdeklődni le­helt : Szolnok, Ady E. Út 1«. mii. (877») 400 ezer Ft készpén­zért + OTP hitel- átvállalással vennék 2—3 szobás társas­házi vagy szövetke­zeti lakást Szolno­kon. Leveleket: „összkomfortos” jel­igére a kiadóba ké­rem. (5778)__________ CIBAKHAZÁN 2x350 négyszögöles zárt kert gyümölcsfák­kal, szőlővel telepi­tetten olcsón eladó. Érdeklődni: Szol­nok. Ady E. út 16. III/7. (5779) 1500-as Lada 1989-lg műszakizott eladó. Telefon: 12-870. (5790) SZANDASZÖLÖS, Eper út 34. szám alatt levő 786 négy­szögöl szőlő-gyümöl­csös, beépítésre al­kalmas telek eladó. Érdeklődni: szom­bat-vasárnap a hely­színen. (5818) MARTFŰ. Bocskai út 5. szám alatti la­kás eladó vagy szol­noki másfél szobás lakásra cserélhető. Érdeklődni lehet minden nap: szol­noki telefonon: 16­401.(5628) ___________ U S Trabant, friss műszakival és 850-es Fiat egyben vagy bontva eladó. Szol­nok, Szántó krt. 9. III/22. Dabis Já­nos. __(5629) ______ K ERTES családi ház eladó. Szolnok, Kertváros, Szellő út 28._(5717)____________ 2 00 négyszögöl abo- nyi zártkert telepít­ve, gazdasági épü­lettel, vízzel, vil­lannyal ellátva el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Rózsa Fe­renc út 3. Bulyáki János. (5716)________ s zólnok! strand út 44. szám alatti telek, kis házzal el­adó. Érdeklődni: Csokonai út 28. szám alatt szombat, va­sárnap a helyszí­nen._(5691)_________ T X-es Trabant meg­kímélt állapotban, kevés kilométerrel eladó. Érdeklődni: hétközben az esti órákban Szolnok, Mártírok út 33. III/ 13. Jakab. (5641)__ N AGYKÖRŰ, Lehel út 10. szám alatt levő kis családi ház hétvégi \ háznak is megfelelő 326 négy­szögöl telekkel kp.- ért eladó. Irányár: 130 000 Ft. Érdeklőd­ni : Sándor József. Tiszasüly. Szénási út tanya. (5646)________ M Z 150-es motorke­rékpár, bukósisak­kal és 5 személyes műanyagtestű mo­torcsónak eladó. Szolnok, Mosonyi út 8. II,'6. (5647)_______ F ŐÚTVONALNÁL helyi és távolsági buszjáratok közelé­ben komfortos csa­ládi ház. 400 négy­szögöl gondozott gyümölcsössel el­adó. szandaszőlős. Karinthy út 44. (5648)________________ S ZOLNOKON. a belvárosban, a Vi­rág János út 6. szám alatt 2 szobás, ker­tes családi ház, al­sóépülettel, garázs- zSal eladó. Érdek­lődni: 1. sz. Ügyvé­di Munkaközösség fsz. 5. Telefon; 11­661. (5650)___________ 2 szobás, 55 m2-es, loggíás lakás eladó. Szolnok, Kassal út 80. IV/14. Érdeklőd­ni: május 11-13—16- án este 16—19-ig. (5651) ________________ T ÖRKEVÉN családi ház eladó, Pókama- rai út 3. Érdeklőd­ni a helyszínen má­jus 9-én 10—16 órá­ig. (5684)___________ K UNSZENTMAR- TONBAN építési te­lek eladó. Érdeklőd­ni: Marx K. út 4. (5732)________________ 1 + 2 félszobás, szövetkezeti lakáso­mat eladnám vagy elcserélném nagy méretű másfél szo- .básra. Érdeklődni: 17 óra után, Szol­nok, Vörös Csillag út 76. VI/4. (5728) GYÁRI új karosszé­riával, motorral szed­reit Lada 1500 S 1987-es évjáratra módosítva eladó. Szolnok, Bercsényi út 17. II/«. (5726) SZOLNOK belvárosa területén társasház­építéshez társakat keresünk. Érdeklőd­ni lehet hétköznap, Szolnok, Bálvány út 5. fsz. 3. Telefon: 16-258, dr. Győző Károly. (5155) KÉTSZOBÁS, kertes családi ház Szol­nok, Szántó krt. 54. szám alatt eladó, OTP-s lakást beszá­mítok. Érdeklődni egész nap. (5179) INGATLAN ELADNÁM vagy el­cserélném négyszo­bás, központi füté- ses családi házam szolnoki 2 + ebéd- lős lakásra, III. emeletig. Érdeklőd­ni: Tószeg, Fürst S. út 32. 17 órától. (H. 729) _________________ S ZÜLŐFÖLD 800 négyszögöl gyü­mölcsfákkal és 800 négyszögöl lucernás épülettel Jászfelső- szentgyörgy. Bán­hegyen eladó. Ér­deklődni : Laczkó István, Jászfelső- szentgyörgy. Fő út 96. (5528) __________ H ÁROMSZINTES kertes családi ház, amely alatt üzlethe­lyiség (műhelynek is megfelel) + ud­varban berendezett tésztaüzem eladó. Ipari áram van. Gyál, Vecsési út 44. Érdeklődni a hely­szlnen. (5606)_______ J ÁSZBERÉNY, Ne- szür 2. dűlőben 14 sor szőlő, faházzal 60 000 Ft-ért sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni : Hajdú Attila, Jászberény, Berényl u. 9. Telefon: 12-611/ 436. (5535)___________ S ZOLNOKON, a vá­ros központjában 3 szobás. 100 m2-es I. emeleti lakás (tár­sasházban) pincé­vel, garázzsal el­adó. 1973-ban épült. Érdeklődni: Szol­nok, Batthyány út 43. egész nap. Tele- fon: 11-713. (H. 732) IKERHÁZ építésére is alkalmas családi ház eladó. Szolnok, Ibolya űt 2. (H. 731) TOSERDÖBEN 80 négyszögöl üdülő, faházzal eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Bajcsy út 8. VIII/46. (H. 730) KIS családi ház 212 négyszögöl telekkel eladó, átépíthető. Jászbeiény, Túzok út 26. Érdeklődni Túzok út 40. alatt. (5532)______________ T ISZASASON két­szobás. családi ház nagy kerttel, termő gyümölcsössel, ga­rázzsal. kövesút mellett eladó. Ér­deklődni: Nagyné, Tiszasas, Alpári út 11. (5739)____________ C SALÁDI ház eladó Karcag, Püspökla­dányi út 28. szám alatt. (Zugkertben.) Érdeklődni lehet: minden nap 9—18 óráig ugyanott. (5114)________________ K ÜLÖNBEJARATÜ kétszintes, egyen­ként 84 m2 alapterü­letű, 1119 mi telek­kel + lakható mel­léképülettel eladó. Három családnak is. Érdeklődni: minden nap Karcag. Aszta­los János út 50. (5121)________________ E VEZŐS csárdához közel, 2 szobás, gáz­fűtéses, padlástér beépítési lehetőség­gel + melléképüle­tekkel, 220 négyszög­öl telken családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Napsugár út_36. 17 órától. (5822) U JSZASZON, Nagy út 40. szám alatt 2 szoba, konyhás, für­dőszobás családi ház gazdasági mellék- épületekkel, 300 négyszögöl telekkel, beköltözhetően sür­gősen eladó. Érdek­lődni lehet: szom­bat, vasárnap Oj- szász, Horgász út 13. szám alatt. Munka­napokon 17 órától Szolnok, Csanády krt. 15—17. IV/37. (5786) _________ C IBAKHAZA, Vé- csey út 3. szám alat­ti lakóház eladó. Ér­deklődni : minden nap. (5240)__________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÖS, Táncsics M. út 56. szám alatt 3 szo­bás családi ház el­adó. (4188) __________ 3 szobás, kertes csa­ládi ház garázzsal, nagy udvarral eladó. Szolnok, Sztrájk út 3. szám alatt. Alat- tartás lehetséges. Érdeklődni: Szol­nok, Csokonai út 15. 1/4. (4201)________ M ÁSFÉL szobás kis ház, beépíthető te­lekkel eladó. Tó­szeg. Molnár L. út 16. Érdeklődni 18 óra után. (5597)__ T ÓSZEG, Ady E. út 10. számú, 175 négy­szögöl építési telek eladó. Kiss. (5596) KISÚJSZÁLLÁSON, a Felszabadulás út 122. szám alatt há­romszobás, étkezős, központi fűtéses, kertes társasházi OTP-s öröklakás (90 m2) eladó, OTP-n keresztüli értékesí­téssel. Érdeklődni: délután 17 órától. (5669) _______________ ' KISÚJSZÁLLÁS, Vas út 13. szám alatt házrész eladó. Ér­deklődni : Csokonai út 17. (5671) ________ A BADSZALOK, Me­ző I. út 9. szám alatt 2 szoba, kony­ha. fürdőszobás la­kás eladó. Érdeklőd­ni: a helyszínen vagy Farkas János, Bajcsy út l. szám alatt. (5674) __________ 3 1 m2-es garzon la­kás eladó OTP-ált- vállalással. Jászbe­rény, Pesti út 21/a. 11/29. Érdeklődni: 17—19 óráig. Dr. DU­dás.__(5607)__________ S ÜRGŐSEN eladó Szolnok. Szántó krt. 10. fsz. 2. szám alat­ti 43 np-es, 1,5 szo­bás, tehermentes szövetkezeti lakás 15 000 Ft/m2, továbbá Abonyban zártkert, termő gyümölcsfák­kal, szőlővel, alá­pincézett, téliesített hétvégi házzal. Víz, villany van. Érdek­lődni a fenti címen 17 órától szombat, vasárnap egész nap. (5736) _____________ ' törökszentmik- LOSON kertes házat vennék 700 000 Ft kp. + OTP-átválla- lással. „Gáz az ut­cában” jeligére a tö­rökszentmiklósi hir­detőbe. (5599)_______ G ARÁZS sürgősen eladó a Mezőgép alatti garázssoron, Szabó, Törökszent- miklós. Táncsics út lkt. 7. ép. II/9. Ér­deklődni 17 óra után. (5660)_________ S ZELEVÉNY, Halesz belterületén kb. 500 négyszögöl szőlő el­adó. Érdeklődni 18 óra után Kunszent- márton, Bercsényi út 11. (5134) KARCAG, Kinizsi út 81. szám alatti ház eladó. (5123) KARCAG. Zádor út 9. szám alatti 250 négyszögöl porta el­fogadható áron el­adó. (5118)___________ É PÍTÉSI telek eladó. Törökszentmiklós, Dugovics út l/a. Ér­deklődni: Vörös Hadsereg út 5. (5322) HÁZ eladód-Török­szentmiklós, Tópart út 29._(5316) A BADSZALÓKON üdülő körzetben 700 négyszögöl közmű­vesített telek meg­osztva is eladó, to­vábbá Törökszent­miklós belterületén tanya 900 négyszög­öl földdel, három fehér 80 kg-os koca, három 10 hónapos üsző, három tehén, kettő május végén ellik, eladó. Érdek­lődni : Törökszent­miklós, Kun Béla út 92. (5318) _____________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÖS, Munkácsy út 3. szám alatt levő ház sürgősen eladó. Ér­deklődni: Munkácsy út 3. vagy Zrínyi út 18. (5315) ____________ E LADÓ kertes ház 200 négyszögöl tel­ken. Kunszentmár- ton, Ságvári út 44. (5302)_________________ 2 szobás, fürdőszo­bás lakóház sok gaz­dasági épülettel és gazdasági szerszá­mokkal eladó. Öcsöd, Batthyány út 80. Várszeginé. (5251) SZOLNOKON, a Ta­nács utcában levő társasházban 117 emeleti, kétszobás lakás garázzsal együtt eladó. Ér­deklődni : a 16-480- as telefonon, 17 óra után. (5677) __________ K OMFORTOS csal* di ház. 400 négy­szögöl bőven termő gyümölcsössel el­adó. Rákólczifalva, Bartók út 102. (5244) TISZAFÜRED, Kor- nyik-szőlő 43. szám alatt 450 négyszögöl beépíthető telek alap lábazattal el­adó. Érdeklődni minden nap, 17 óra után. Kakukk út 12. (5602) ■ 3 szobás szuterénos, kertes családi ház eladó. Jászberény, Harcos út 21. (5529) RAKÖCZIFALVAN, a műút mellett Vö­rös Hadsereg út 14. szám alatti családi ház eladó. Garázs, melléképület van. Érdeklődni a hely­színen, egész nap. (5243) _______________ H Az eladó vagy el­cserélhető. Szolnok, Törteit út 6. Nagy kerttel. (3879)____ C SALÁDI ház, Szol­nok, Pipacs út 9. szám alatt eladó. Ér­deklődni lehet: Pi­pacs út 8. szám alatt. (3780)______________ T ISZAFÖLD VAR! Kertész út 40. szám alatt családi ház el­adó. nagy kerttel. Érdeklődni: Mező­túr. Klapka út 8. szám egész nap. (5039)_______._______ E LADÓ Jászberény, Neszür 7. dűlőben 7 sor gondozott szőlő. Érdeklődni lehet: Jászberény. Autó­szerviz, Mizsei And- rás. (5064)___________ k étszobás. für­dőszobás kis csa­ládi ház, gázbeveze­tési lehetőséggel, a 4-es főúthoz közel eladó. Törökszent­miklós, Szabadsajtó út 31. Érdeklődni 17 órától. (4737) TISZAFÖLDVAR központjában kis családi ház eladó. Bajcsy-Zs. út 95. Érdeklődni: Bajkai G. út 79, (4888)_ T ÖRÖKSZENTMIK- LOSON, a központ­ban, a kőút mellett, nagy méretű családi ház állattartásra al­kalmas új mellék- épületekkel 450 négyszögöl portával eladó. Ar megegye­zés szerint. Mártí­rok út 72. (4892) GÉPJABMÜ BANANSARGA 6 éves Lada Combi 62 000 km-rel kitűnő állapotban eladó. Jászberény, zagyva­part tanya 60/a. Jászfelsöszentgyör- gyl út mellett. Kö­vér János. (5680) 8 éves S 50 N mo­tor 9500 Ft-ért el­adó. Tószeg, kozme­tikaiul. 733) UM-es DACIA el­adó. Szolnok, Tán­csics Mihály út 3. fszt. 1. Telefon: 12- 458. Érdeklődni: 13 órától. (H. 735) ____ L ADA gépkocsi el­adó. Karcag, Kórház út 12. D lh. fsz. 3. (5711)________________ B ARKAS. Skoda 1203-ast vagy Latvia mikrobuszt vennék. „Reális áron” jel­igére a jászberényi szerkesztőségbe. (5799)________________ Z A frs. 1200-as La­da sürgősen eladó. Tiszavárkony, Jó­zsef Attila út 2. (4099)________________ U Z írsz. 1200-as Lada sürgősen eladó. Ti­szavárkony, Árpád út 14. (4099)________ E LADÓ TZ írsz. Lada 1200-as. Ken­gyel, Achim út' 8. Érdeklődni: 18 óra után. 1989. márciu­sig érvényes műsza­kival. (4158)_________ MEGKÍMÉLT álla­potban, garázsban tartott UC írsz. Wartburg személy- gépkocsi friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni lehet hét­főtől péntekig 18 órától. Szolnok, Haj- nóczy út 56. (4137) PX-es 1300-as Lada eladó. Kozsuch Pál, Kunszentmárton, Kossuth 38/c. Ér­deklődni 17 óra után. Telefon 193. (5252) ZÁRT dízel kiste­herautó, 5 kW-os áramfejlesztő, Tra­bant motor, búvár- szivattyú eladó. Dudás, Alattyán, Szabadság út 48. 15536)____________VMj MÁJUS végéig ér­vényes műszakival 9 éves Wartburg el­adó. Alattyán, Daru út 12. (5537) FELÚJÍTOTT, lefes­tett, friss müszakls IM-es Zsiguli eladó. Irányár: 53 000 Ft. Jászdózsa, Lenin út 28. (5256) ____________ P O írsz. Trabant el­adó. Karcag, Kun­gát út 32. (4956)__ V ADONATÚJ, 1600x 1100-as fék nélküli utánfutó, névre szó­ló vizsgáztatással, 22 000 Ft-ért eladó. Törökszentmiklós, Petőfl út 9/3. ( 5142) ZT -<frsz. Lada 1500- as gépkocsi eladó. Bodnár János, Kun­hegyes, Rákóczi út 48. (5727)_______ S 100-as friss mű­szakival eladó. Jász­berény, Béla út 11. (5609) ZM írsz. 1300-as La­da eladó. Irányár: 70 000 Ft. Érdeklőd­ni lehet Kunmada­ras, Kiss Ernő út 18. 16 óra után. (51113) UV írsz. 412-es Moszkvics érvényes műszakival, olcsó áron eladó. Érdek­lődni : 5300 Karcag, Dózsa György út 82. (5120)_______;________ 4 sebességes, s 51B Simson, 2 éves. Jó állapotban eladó. Balogh József, Kar­cag. Maros út 8. (5116) 8 éves, 1200-as Lada sürgősen ela'dő. Irányár: 65 000 Ft. Mezőtúr, Ságvári út 53. (5046) Pályázati felhívás A Jász-Nagykun Vendég­látó Vállalat. Szolnok, Kossuth téri Irodaház a 38/1980. (IX. 30.) MT. sz. és a végrehajtására ki­adott 14/1980. (IX. 30.) BkM. sz. rendelet alapján pályázatot hirdet az aláb­bi üzletek szerződéses for­mában történő üzemelte­tésére; 1987. június 16-tól 1992. június 15-ig terjedő időre: EVEZŐS CSÄRDA Szolnok, Vízpart krt. 1 ZAGYVA CUKRÁSZDA Szolnok, dr. Sebestyén krt. 2. PANNÓNIA ESZPRESSZÓ Jászberény, Táncsics M. út 4. VADÁSZ VENDÉGLŐ grill Ételbár KEVI BÜFÉ Pályázhat, aki — a vállalat által előírt szakmai képzettséggel, gyakorlati idővel ren­del k,ezik, — nem esik foglalkoztatá­si tilalom alá, — a vállalattal munkavi­szonyban áll, hogy si­keres pályázat esetén szerződést köt a válla­lattal. A pályázat feltételeiről, az üzletek adatairól írásban adunk tájékoztatást az ér­A VERSENYTÁRGYALÁS IDŐPONTJA: 1987. június 5-én 9 órakor. A VERSENLTÁRGYALÁS HELYE: PELIKÁN ESZ­PRESSZÓ, Szolnok, Jászkürt út. 1. (5637) Tiszafüred, Lenin út 4. Mezőtúr, Dózsa Gy. út Túrkeve, Piactér deklődőknek, melyet 1987. május 18-tól vehetnek át, Szolnok, Kossuth téri Iro­daház II. emelet 8-as vagy 18-as számú szobában. A pályázatot, amely egy­idejűleg a versenytárgya­lásra jelentkezést is, sze­mélyesen, két példányban megírva kell benyújtani legkésőbb 1987. május 27- ig; Szolnok, Kossuth téri Irodaház II. emelet 8-as vagy 18-as számú szobá­ban. TL-es 105-ös Skoda eladó. Kisújszállás, Ostrom út 7. (5585) 1500-as Lada, 11 éves, friss műszakival el­adó. Rézsó József, Tiszaroff, Petőfi út 2. (5320) ADÁSVÉTEL BENZINMOTOROS szivattyú eladó. Ér­deklődni 17 órától. Szolnok, Jubileum tér_6._I/6.__________ 4 00-as bujtató kelte­tőgép eladó. Irány­ár: 5000 Ft. Jászapá­ti, Árpád vezér út 29. Ezsiásné. (5679) 3 személyes, mű­anyag motorcsónak­test eladó. Dr. Nagy Ferenc, Jászkisér, Szabadság út 4. Ér­deklődni : 16 óra után vagy délelőtt telefonon 6. _(5582) 2 0 m2 erőművi salak + salakblokkverő- gép, 6 cm-es válasz­fal tégla. 40 q ol­tott mész, állvány­anyag, 300 db bar­na tetőpala, fa-vas anyagok eladók. Szandaszőlős, Köl- csey út 59. (4096) ELADÓ két nyolc- hónapos magyar­tarka borjú és egy gumis kocsi. Érdek­lődni : Busl István, Martfű, Damjanich út 12. (5241)________ E GY 7 hónapos vem­hes üsző eladó. Martfű. Kossuth út 23. (4101)____________ 3 00-as gyalugép 3 fázisú 4 LE-s vil­lanymotorral beton­keverőgép 220-as villanymotorral el­adó. Kónya, Pusz­tamonostor. Rákóczi út 71. (5068) KERTI traktor el­adó. Törökszentmik­lós, Mészáros Lő- rinc út 3. (5061) ELADÓ egy vegyes­tüzelésű bojler, zo­máncozott, ára: 2500 Ft. Egy vegyestüze­lésű Totya 3200 cal. Ara: 5000 Ft. Kisúj­szállás, Sugár út 22. (5673) SZÁRAZTÉSZTA készítéséhez teljesen új gépsor, nagy tel­jesítményű — eladó. Lajosmizse, Ybl Miklós út 11. Mé- száros István. (5605) EVEZŐS, műanyag csónakot vennék. Levélcím: Pintér Ferenc, 5000 Szol­nok, Madách út 31. (5623)________________ E LADÓ MIB dízel motorból készült munkagépnek vizs­gáztatott kerti trak­tor egytengelyes pótkocsival, hidrau­likus ekével, egyéb tartozékokkal. Ér­deklődni lehet: szombat 12—14-lg Karcag, Baross út 40/b. szentesi. (5122) FELSZÁMOLÁSRA szánt méhészetet vásárolnék, kereten is. Ármegjelölést ké­rek. Futás Sándor, Törökszentmiklós. Váci Mihály út 44. (5317)________________ K ÉT magyar-tarka hasas üsző, május végén vagy Június eleién ellenek, el­adó. Törökszentmik­lós. Erdős I. út 21. Oláh Ferenc. (5334) IPARI gyorsvarró- gép eladó. Jászbe­rény, Zagyva-part 45. (Tüzép előtt.) (5534) BIMBÖS poharas paprika, paradi­csom-, uborka- és dinnyepalánta, diny- nye ezres tételben is eladó. Ugyanitt muskátli, begónia, szegfű és vegyes virágpalánta kap­ható. Barta Barna, Abádszalók. (4926) DOGKÖLYKÖK. győztes szülőktől el­adók. Tata. Dózsa Gy. út 58. Telefon: 80-512/34. (3310) ____, E GYÉB TRAKISZ gyártmá­nyú Hetra trafók szervize. Jászbe­rény, Fáy András út 30/a. (5681)__________ Ű TATFÜRAST, vé- dőcsőátsajtolágt ,400 mm átmérőig és mindenfajta csőfek­tetést vállalok. Tú- róczi Dezső, Jászte- lek, Úttörő út 2/a. diáklányok! Szolnokon hétköz­nap ablakmosást, ta­karítást vállalnak. Részletekről szemé­lyesen. „Házimun­ka” jeligére a ki­adóba. (4149) ÁPRILIS 23-án el­veszett egyéves, vi­lágosbarna, kajla fűlő németjuhász keverék szuka ku­tya. Kérem a be­csületes megtalálót, hogy jutalom ellené­ben szolgáltassa vissza. Pcítemkln, Jászberény, Kender út 1.________________ M UNKAVÉDELMI (zajszlnt, megvilá­gítás) méréseket vállal a gyulai tsz. Telefon: 46-86-618 vagy 66-62-811 MH 139218, (H. 569) EXPRESSZ OKA- JAV1TAS Tiszafőld- vár, 1—3 nap ha­táridővel a vasbolt­tal szemben. Dőtsch András órás. Kos­suth út 123. Tel.: 195. (3694) Dolgozókat alkalmazunk A SKÁL A AJÁNLATA Import béby együttesek, pulóverek 291—355 Ft-ig import méteres karton­anyagok 30—50 Ft-ig maradék padlószőnyegek, függönyök 30 7, engedménnel AMlG A KÉSZLET TART tarjuk kedves vásárlóinkat. ^SÁRLÁS UTÁN VEGYE IGÉNYBE A SKÁLA LGÁLTATÁSAIT ................... '------------TAXIK SZOLÉ K öltségvetésben jártas rovat-tétel könyvelők, valamint karbantartó műhelyünkbe építőipari kivite­lezésben gyakorlott művezetőt és gápjármű-Ugyintézésben jártas adminisztrátort keresünk felvé­telre. Jelentkezés: Alsófokú Ok­tatási Intézmények Gazdálkodási Szervezete, Szolnok, Vágó B. út 24. A Szolnok Megyei Tanács Épí­tőipari Vállalata (SZOTEV) kö­zépiskolai végzettséggel és gya­korlattal rendelkező dolgozókat alkalmaz pénztáros és pénzügyi előadó munkakörök betöltésére. Jelentkezni lebet a vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztályán, Szolnok, JAzsef Attila út 36. Valamint felvesz víz-, gáz-, központifűtés-szerelö szakmun­kásokat. jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztályán és bérosztályán, Szolnok, József At­tila út 36. sz. (5591) Vízgépészeti Vállalat kunhegye­st gyáregysége felvételre keres gépészmérnököket, gépésztechni­kusokat, géplakatos, hegesztő, esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezés a gyáregység sze­mélyzeti vezetőjénél. Fizetés megegyezés szerint. (5173) IDC3E»MDIOC3£][IK A Szolnok megyei Szol­gáltató Ipari Termelő Szövetkezet Szolnok Dózsa Gy. u. 5. vezetői beosztásba műszaki te­rületre munkatársat keres. FELTÉTEL: egyetemi vagy főiskolai végzett­ség, 5 éves vezetői gya­korlat. BEREZES: 5/1983 (XI. 12.) M. E. sz. rendelet szerinti besorolással, kö­zös megegyezés alap­ján. Jelentkezésnél részletes Ön­életrajzot ké­rünk. (3991) NC3&H3M x SZOLTISZ

Next

/
Thumbnails
Contents