Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-04 / 103. szám

1987. MÁJUS 4. SZOLNOK MEGYEÍ NÉPLAP 3 Május elsejét ünnepeltük sem lehetett igazán meghú­zódni. * * • A munkásosztály ünnepe idén is a hagyományok sze­rint zajlott Jászberényben. A Palotásy János zeneiskola és az ifjúsági ház úttörőgár­da zenekara ébresztette a várost. Kilenc órakor indult a Lehel vezér térről az isko­lások májusi stafétája az ünnepség színhelyére, ahol már szépszámú közönség várta a befutókat. A kiváló és élenjáró dolgozók, munka­helyi kollektívák köszönté­se után ünnepi nagygyűlés volt, amelyen részt vett Szabó István, a jászberényi pártbizottság első titkára is. Ünnepi beszédet Nyitrai István, a SZOT osztályveze­tője mondott. Ezután kezdődött a liget­ben a vidám majális, ahol rég nem látott tömeg gyűlt össze a csaknem szülőiek tetsző tágas réteken és ha­talmas fák között. A szóra­A területfejlesztésben elért kiváló eredmények elismerése­ként Bugán Mihály megyei tanácselnökhelyettes átadja a zászlót Kóródi Antalnénak, Törökszentmiklós tanács­elnökének. (Folytatás az 1. oldalról) front Országos Tanácsa a te­lepülésfejlesztési társadalmi munkamozgalomban elért kiemelkedő eredményt el­ismerő oklevéllel jutalmaz­ta. A Szolnok Megyei Tanács és a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottsága, az 1986. év­ben meghirdetett területi fejlesztési versenyében a vá­rosi tanácsok között az első helyezést elért Törökszent­miklós Város Tanácsának elismerő oklevelet adomá­nyozott. Az elismerésekkel együtt a város egymillió há­romszázezer forint jutalmat kapott, amelyet Törökszent- mriklág fejlesztésére fordít­hatnak. Az okleveleket, a vándorzászlót — az adomá­nyozó szervek nevében — Bugán Mihály adta át, a vá­ros nevében Kóródi Antalné vette át. Mi is van az elismerések mögött? Törökszentmiklóson bővült az úthálózat, fejlő­dött az egészségügyi, a kul­turális, a művelődési, a ke­reskedelmi szolgáltatás szín­vonala. Mindez nem valósul­hatott volna meg a lakosság társadalmi munkája nélkül. A heteket késő tavasz Jászberényben a Béke és barátság ligetben idén gyér lom bú fákkal fogadta a má­jus elsejei ünnepségre és a majálisra gyülekező töme­get. A délelőtti órákban még ez keveseknek tűnt fel, ha­nem amikor a Nap magasra hágott, a sátrak árnyékában Martfűn sem csak a cipőgyárlaké már a majális. Új üzemek csatlakoztak a sok évtizedes hagyományokhoz. Felvételünk a Növényolajgyár dolgozóinak sátránál készült, a gyerekek kötélhúzó versenyén. 0 jákóhalmi Toldi Miklós Május elsején Jászjá- kóhalmán is megrendez­ték a helyi sportkör, két KlSZ-alapszervezet és a honismereti szakkör tá­mogatásával a település első olyan versenyét, ahol az indulók a köz­ség Toldi Miklósa címért mérhették össze erejü­ket. A sportpályán szer­vezett viadalon temér­dek érdeklődő kíséreté­ben Húszán próbáltak szerencsét. A három mé­ter hosszú petrencerudat Muhari Ottó asztalos tar­totta ki legtovább, míg a 36 kilós malomkövet Forgács László fuvaros hajította a legtávolabb­ra, 349 centire. Ugyanő nyerte a „Jákóhalmi Toldi Miklós’’ címet is, és a vele járó oklevelet, illetve vándorserleget is, amely további birtoklá­sáért esztendő elteltével újabb erőpróba követke­zik. Jobb életet, békét és biztonságot akarunk Kádár János nyilatkozata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára a budapesti dolgozók május 1-jei felvonulásán nyilatkozatot adott a televíziónak és a rádiónak. — A Központi Bi­zottság nevében szívből köszöntöm a rádió hall­gatóit, a televízió nézőit, a nyomtatott sajtó olva­sóit és a hírközlő szer­vek dolgozóit május 1-je alkalmából. Népünk, munkásosztályunk nagy nemzetközi ünnepén kö­szöntőm a Budapesten felvonuló embereket, az élenjáró kollektívákat, egész dolgozó népünket. Szép ünnep ez a mai, még az időjárás is ked­vez. Az ünnepség fele­melő hangulatát, jó lég­körét mindenki érezhe­ti, ellenőrizheti. Én már tegnap megkezdtem a május elsejét Budapest XIII. kerületében, An­gyalföldön, egy gyárban, ahol közös dolgainkról is szóltam. Olyan helyzet­ben vagyunk, hogy a fej­lődésnek most jobb mun­kával tudunk lendülete* adni. Ezt szolgáljuk min den cselekedetünkkel, mert az utóbbi idők ta­pasztalatai azt mutat­ják, hogy egy dinamiku­sabb fejlődéshez és cél­jaink eléréséhez hatéko­nyabban kell dolgoz­nunk. Nem többet, ha­nem hatékonyabban. Ve­zetőknek — országos és üzemi vezetőknek —, minden dolgozónak hoz­zá kell járulni a fejlő­dést szolgáló tennivalók­hoz. Nemcsak kézzel, ha­nem ésszel is. Pártunk Központi Bi­zottsága, kormányza­tunk .komolyan dolgo­zik, hogy a jelenlegi, nem könnyű helyzetből megkeressük a szocialis­ta kibontakozás útját. Hangsúlyozom; a szocia­lista kibontakozás útját! Ügy kell hatékonyan dolgozni és cselekedni, hogy az összhangban le­gyen szocialista elveink­kel, törekvéseinkkel és céljainkkal. Az utóbbi időben na­gyon sokszor hallhattak és olvashattak arról, hogy a helyzet nehéz. Ez — természetesen — igaz. De az is tény, hogy sok minden van, amire támaszkodhatunk. Je­lentős fejlődés van már mögöttünk; termelőbe- rende^éseink lényegesen fejlettébbek, mint koráb­ban voltak, számottevő eredményeket értünk el a népjólét megteremté­sében. Ünnepünk tartalma és hangulata egyben né­pünk üzenete is a hatá­rainkon túl élőknek: a Szovjetunió és a többi szocialista ország népei­nek, a kapitalista világ­ban a haladásért küzdő embereknek, mindazok­nak, akik megértik, hogy az emberiség további lé­tének, előrehaladásának van egy alapvető feltéte­le: a nyugodtabb, rende­zettebb nemzetközi hely­zet, a szilárdabb béke. Ennek a kilátásai is ja­vultak az utóbbi időben. Mi szocializmust aka­runk: jobb életet, fejlő­dést, békét és biztonsá­got. Tartós, szilárdabb biztonságot, megalapo­zottabb, jobb életet. Ezt valóra fogjuk váltani! A Szovjetunió új tö­rekvéseit az egész világ ismeri, s szívből üdvö­zöljük azokat. Szándé­kuk megvalósításához teljes sikert kívánunk a szovjet népnek, csakúgy, mint a szocializmust épí­tő többi népnek, minden jóakaratú, békét akaró embernek a világon. Ez a mi népünk üdvözlete, és szeretnénk, ha úgy számolnának a mi orszá­gunkkal, a mi népünkkel, hogy ott van a maga he­lyén és ott is lesz. Mind­azon erők, amelyek a bé­két és a haladást kíván­ják előremozdítani, a mi népünkre is számíthat­nak. Ez a mi május el­sejénk igazi mondaniva­lója és üzenete. Még egyszer köszönöm az alkalmat, hogy szól­hattam, s mindazoknak, akik velünk ünnepelnek, egész népünknek, egész­séget és boldogulást kí­vánok május elseje al­kalmából — modotta be­fejezésül Kádár János. Estig tartó vidám majális a Tiszalígetben Szalai József nyerte a Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat tombolájának főnyereményét, a karcagi gyertyamártó kerámiát. A SZŰR után, koradélután százak és százak vették kö­rül a salakpálya melletti szabadtéri színpadot, ahol a tombolajegyek sorsolása kez­dődött. Itt a nap hőse. illet­ve Fortuna kegyeltje címet a 19 éves, szolnoki Lángi Lász­ló a MÁV MTE első osztá­lyú atlétája érdemelte ki, akinek négy jegye is nyert, és köztük az egyik főnyere­ményt, a csalikorsót is ő vihette haza! A második ér­tékes díj, a gyertyamártó, Szalai József szolnoki diáké lett. Ezt követően a színpadon a Killián György Repülő Műszaki Főiskola együttesei, szólistái, a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ népdalköre, citerásai, tán­cosai, a Szigligeti Színház művészei, illetve a Szemafor együttes szórakoztatta a nagyérdeműt. Időközben a másik, a strand melletti színpad sem maradt üresen: itt a Lakó- területi Tömegsport Egye­sület aikido klubja, Koron- czai László karatézói, az aerobik-bemutatócsoport, majd az Integrál zenekar lé­pett fel. Természetesen — akár a korábbi esztendőkben — az idén sem maradtak ki a műsorból az MHSZ szakági klubjainak tagjai sem. így a tiszaligeti csónakázótó part­jairól déltől fél ötig renge­tegen gyönyörködhettek a gyorsvonati sebességű moto­ros hajómodellek száguldá­sában. Akik fjedig a levegő szerelmesei, azoknak volt körrepülő-bemubató, sőt szemtanúi lehettek annak is, amikor a Tisza gátjáról startoltak és köröztek az égi országutakon a rádió-irányí­tású repülőgép-miniatűrök. A szellem táplálékain kí­vül, ha valaki egyszerűbbre, a gyomrára gondolt, annak sem kellett sokat gyalogol­nia. A temérdek sátor, bó­dé között akadt jónéhány olyan, amelyben sült hurkát, kolbászt mértek, az utóbbi tíz dekáját egy húszasért. De lehetett venni pacalt 61.50- ért. birkát 64.60-ért, noha arra képtelenek voltunk rá­jönni. hogy ezek a filléres végek mi módon alakultak ki. Igaz, aki éhes. nem effé­le kicsinységen rágódik, ha­nem mondjuk a birkán, mi­vel a feltrancsírozott gyapja­sok földi maradványai kö­zött nem mindegyik adag tartozott — mozgalmi zsar­gonban fogalmazva — az if­júsági kategóriába. Bár ne legyünk elégedet­lenek, mert volt itt minden, ami pénztárca-nyitogató. Le­hetett kapni hanglemezt és kazettát, papagájt, kalitkás- tól 420-ért, ruhafélét, keleti édességet — már-már nyu­gati áron, könyveket, újsá­gokat. fakanalakat, műanyag játékförmedvényeket, sült halat, sört, bort, lufit, zsák­bamacskát, csipkét, és aki nem vigyázott, bizony még kisebb hőgutát is. Akinek még maradt ereje, és nem fáradt el, az tízig „rázhatott” a stadion előtti téren a Buöu-diszkó mesz- szehangzó akkordjaira. Ha pedig a láb felmondta a szolgálatot, nyűgösködtek a gyerekek vagy unokák, az illető megspórolhatta haza­felé a gyaloglást, mivel a Tisza-taxi kocsijait közvet­lenül lehetett hívni, meg­rendelni egy. a Ligetbe kite­lepült központból. Ez nem bizonyulhatott rossz üzlet­nek, mivel koraestig több mint kétszázötvenen vették igénybe a szolgáltatást. Mivel az időjárás is szer­fölött kegyeibe fogadta má­jus legelső napját, a több tízezer ember szórakozásá­nak, vidám majálisának szó szerint csak az este vetett véget. A május elsejei eseményekről tudósítottak: Krizsánné Józsa Piroska, Lukácsi Pál, Paulina £va. Sóskúti Júlia, D. Szabó Miklós és Veres István. Fotó: Dede Géza ég Nagy Zsolt. Találkozó szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, az MSZMP főtitkára a felvonulási téren találkozott azokkal a külföl­di szakszervezeti vezetők­kel, akik május elseje al­kalmából e magyar szak- szervezetek meghívására tartózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dol­gozók ünnepi seregszemlé­jén. A találkozón részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT fő­titkára. Kádár János az MSZMP KB nevében üdvözölte a vendégeket, majd a szocia­lista építő munka hazai fel­adatairól szólt, kiemelve . a párt és a nép cselekvési egy­ségét a tennivalók megoldá­sában. Végezetül hangsú­lyozta: — Mindazok, akik a világ bármely országában a társa­dalmi haladásért, a békéért küzdenek, számíthatnak a magyar nép szolidaritására. Kérte a jelenlévőket, hogy hazatérve adják át a ma­gyar nép jókívánságait hon­fitársaiknak. A szolnokiak hajdani kedvence, az Integrál együttes nagy­sikerű koncertet adott a ligeti majális közönségének. koztató műsorban fellépett Halász bácsi cirkusza, a gya­korló iskola irodalmi cso­portja, majd a Lehel SE ön­álló Teakwon-dó csoportja tartott karate bemutatót. A közönség hallhatott zenés irodalmi összeállítást a Szig­ligeti Színház színészei elő­adásában. Azután pedig a tápiószecsői hagyományőrző együttes színes műsorát néz­hették meg. Késő délutánig megszakítás nélkül hullám­zott a tömeg a sátrak, a kü­lönböző sergő-forgó szerke­zetek előtt. Fogyott a sör, fogyott a kolbász és a vatta­cukor, megállás nélkül ját­szották a rajz és piff-paff videó-filmeket, s akinek kedve tartotta, póni-fogaton kerekezett. A KISZ-esek a sportba­rátokat játékos vetélkedőkre invitálták, ahol fityiszért játszhattak és ugyanezért ajándékokat is lehetett nyer­ni. A rönkdobás sajnos el­maradt, mert kora reggelre valaki „meghajította” a rönköket. A majális a Dé­ryné Művelődési Központ előtti utcabállal ért véget. * * * A zászlókkal, színes sza­lagokkal ünnepi díszbe öl­töztetett Mezőtúr főutcáján, a Dózsa György úton, a vá­ros 47 kollektívájának mint­egy hétezer tagja vett részt a színpompás felvonuláson délelőtt 9 órától, akik a Kos­suth téren felállított dísztri­bün előtt haladtak el. A vá­rosban tartózkodó szovjet és mongol vendégek is a vá­roslakókkal együtt vonultak fel. Szép hagyomány, hogy a felvonulás után több mun­kahely az Erzsébet ligetben megvendégeli dolgozóit. Az áfész és a vendéglátó ipari egységek gondoskodtak a fi­nom falatokról, lacikonyhák­kal, meleg büfékkel .gEy kai, meleg büfékkel. Egy stúdiókocsi a zenét, a jó hangulatot teremtette meg. A gyerekeket valóságos vidámpark fogadta körhin­tákkal, bazárokkal. A lab­darúgás kedvelői megnézhet­ték délután kedvenceiket, akik a debreceniekkel mér­ték össze tudásukat. Sokan múzeumi családi délutánt szerveztek a túri fazekas múzeumban. a kiállítási csarnokban pedig Csabai Vágner József festményeit láthatták.

Next

/
Thumbnails
Contents