Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

1987. MÁJUS 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP. 5 Kevesebb zsíros, több rostos ótelt Enni, hízni vagy koplalni? Beszélgetés a korszerű táplálkozás lehetőségeiről Dr. Torday Zsigmond, a Szolnoki MÁVikórház bel­gyógyászati osztályának ve­zető főorvosa, a kórház igazgató-helyettgse nemrég érdekes előadást tartott a TIT megyei szervezetének előadói konferenciáján, A korszerű táplálkozás lehető­ségei hazánkban címmel. E témáról faggattam a főor­vost. — Először is tisztázzuk: milyennek kell lennie a kor­szerű táplálkozásnak? — Egészségesnek, az élet­módunknak és a pénztár­cánknak megfelelőnek. — Mindjárt benne va­gyunk a sűrűjében. Lehet-e korszerűen táplálkozni, ami­kor magasak a zöldség — gyümölcs és húsárak? Az embernek időnként az az ér­zése, hogy egészségesen táp­lálkozni — luxus. — Hagyományosan Htisfe- hérje-fogyasztók vagyunk. Az árak azt sugallják, hogy a növényi fehérjére álljunk ót, ez azonban nem könnyű dolog. Itt van például egyik kedvenc témám, a szója... — Sokan már attól „rosz- szul vannak”, ha a nevét meghallják. — Igen, mert az emberek­ben élnek a régi beidegződé­sek. A világháború után ugyanis sok szóját ettünk kényszerből. Meg kell mon­danom, hogy az akkori szó­jának teljesen más íze volt. mint a mainak. A mai annyi finomításon megy keresztül, nem elrettentő az íze. Demi történt a szójával is? Évek-" kel ezelőtt Szigetváron kezd­ték gyártani és forgalmazni, a boltokból azonban nem fo­gyott el. Nem volt jó propa­gandája. Magyarországon a reklám általában nincs szink­ronban a termék megjelené­sével. Tehát vagy reklám és termék még nincs, vagy ott található az áru a bol­tokban, de senki se tudja, mire jó. — Mint a szójával is... — Hétféle készítményük volt a szigetváriaknak. Volt például paradicsomos szója­bab konzervük, s lehetett ' kapni natúr szójababot, amely köretnek alkalmas. Egyáltalán nem fogyott. A kereskedők így nem rendeltek, azt mondták, nincs kereslet. A vevő nem vette észre, vagy ha észre­vette, nem tudta, mit kezd­het vele. Az új ételek elfo­gadtatása nagyon nehéz do­log, és nem megy máról- holnapra. Mi, itt a kórház­ban évekkel ezelőtt minden­nap ,,D’’ menüvel is szol­gáltunk, amely egészséges ételekből állt. Megtörtént, hogy néhányan becsületből ettük, hogy fogyjon, mert mások idegenkedtek tőle. Az­tán elmaradt a „D” menü, mert nem volt elég konyhai dolgozónk. Most megint be akarjuk vezetni. — Tehát nem szegte ked­vüket a kudarc... — Gondolja végig, mi tör­ténik, például az óvodák­ban! A gyerek kidobálja azt az ételt, amelyet otthonról nem ismer. Otthon meg me­gint riem főzik, mondván, hogy az óvodában sem eszi meg. A kör bezárult. Tehát a közétkeztetésben kell meg­ismertetni és megszerettetni ezeket az ételeket. Ez azon­ban önmagában nem elég. Olyan szakácskönyvekre is szükség van, amelyek a kor­szerű ételek elkészítési mód­ját ismertetik. Ezzel együtt az ország minden hírközlő szervének jobban kellene foglalkoznia az új egészsé­ges árukkal, mert ha sok helyről hallja az ember ugyanazt, akkor azt mondja: hát ebben tényleg lehet va­lami. Sokan legyintenek, ha a táplálkozásról esik szó, fmondván, hogy ennél már nem lehet rosszabb. Nem ér­tek egyet ezzel. Igenis, lehet rosszabb! — Éspedig? — Nagyon egészségtelenül táplálkozunk. Magas a zsír- a cukorfogyasztásunk, kevés zöldséget, gyümölcsöt, rostot tartalmazó ételt eszünk. Míg 1970-ben az ételeink kalória­értékének harminchárom százalékát a zsír adta, ma negyven százalékát. Az ideá­lis harminchárom százalék alatt lenne! Korszerűtlen táplálkozásunk következmé­nye nem marad el: gyakori a cukorbetegség, a koszorúér­betegség, az elhízás. Magyar- országon minden harmadik ember elhízott. — Visszakanyarodva az anyagiakra: a szóján kívül vannak-e olyan olcsó ételek, amelyeket javasolhatunk? — Az a baj nálunk, hogy mindig rántott húsban és sült burgonyában gondolko­dunk. Ha valaki ezt kapja ebédre, úgy kel föl az asz­taltól, hogy: „na most ettem egy jót.” Vannak olyan éte­lek, mint például a túrós csusza, vagy a rakott burgo­nya, amelynek nagyon ma­gas, majdhogynem maximá­lis a biológiai értékük, és ol­csóbbak, mint a hús. — Mit kellene változtatni evési szokásainkon? — Kevesebb zsírral élni és — furcsán hangzik ugyan — több szénhidráttal, de keve­sebb cukorral! A szénhidrát­szükségletünket ne a süte­mény, a csokoládé tegye ki, hanem a krumpli, a Liszt, a rizs. Cukorból ötven száza­lékkal kellene kevesebbet enni. Figyeljünk arra, meny­nyi üdítőt iszunk. Magas a cukortartalmuk. A rostos gyümölcslevek a rosttarta­lom miatt egészségesebbek. A mostani napi 20 gramm rost helyett negyven gramm­ra lenne szükségünk. A sze­szes italokkal nemcsak az alkoholtartalom miatt kell vigyázni, magas a kalória­tartalmuk is, féldeci konyak például százhúsz kalóriát je­lent. Jól tesszük, ha egy-egy étkezésnél többféle ételt fo­gyasztunk: növényi, állati eredetűt, nyerset, főttet, sül­tet. Ezek ugyanis kiegészítik* egymást, komplett étkezést biztosítanak. Fontos a lassú, nyugodt evés is. Paulina Éva (Fotó: Mészáros János) Levegőben lógó drótkötél avagy mikor lesz rend az Ady Endre úton? Szolnok második legfor­galmasabb útja, az Ady Endre út felbolydult han­gyabolyhoz hasonlít mosta­nában. Nem tegnap volt, amikor a közlekedési rend megváltoztatásának akár az úttesten és környékén hozzá­fogtak a munkálatokhoz. Egyetlen dolgot nem lehet ráfogni a kivitelezőkre, hogy a dolgot elkapkodták volna! Pedig ez az utca nem egy a sok közül: piac, buszpálya­udvar, számos irodaház biz­tosítja a közlekedési csomó­pontban a nyüzsgést, szinte a nap minden szakában, így érthető, hogy az emberek egyre türelmetlenebbül vise­lik a lassan tarthatatlanná váló hadiállapotot. A rendező elv tiszteletre méltó: a gyalogosok érdekét kívánják szolgálni azzal, hogy új átkelőhelyet jelöltek ki számukra, s így a 4-es számú főútvonaltól a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ, majd a Skála előtt elhaladva szinte nyílegyenes út vezet a buszpályaudvarig. Ennek következtében némi­leg módosult a járművek közlekedési útvonala is, ezért itt-ott járdaszigeteket kellett megszüntetni, másutt a járdák csücskéből kellett lefaragni, miközben a beépí­tett közművek vezetékeibe botlottak, azokat is át kel­lett tehát helyezni, egyszó­val mindez növelte az átépí­tésire fordított időt, ám így is tűrhetetlenül hosszú lett e rendkívüli helyzet, ame­lyik minden pillanatban bal­eseti veszélyt hordoz az itt közlekedők számára. Kap­tunk ígéretet arra, hogy április 4-re helyre áll a rend, villognak majd a jóté­kony jelzőlámpák és bizton­ságban haladhatnak mind a gyalogosok, mind a jármű­vek. Aztán egy újabb ün­nepnapra, május elsejére ígérték — amolyan ajándék­ként — a lámpák átadását. Egyikből sem lett semmi, s miután újabb ünnep nem közeleg — ha csak a távo­li augusztus 20-át nem szá­mítjuk, — így Csík Józsefet, a Szolnok Megyei Tanács közlekedési osztályának he­lyettes vezetőjét kérdeztük meg: mi az oka a vészesen elhúzódó építkezésnek és mikorra várható végre a n-égnyugtató megoldás? A közlekedési szakember válaszából kiderült, hogy a járulékos és előre nem lát­ható tennivalók mellett, el­sősorban az okozza a kése­delmet, hogy a tervező és a kivitelezők nem állnak a helyzet magaslatán. Mert aligha vall zsenialitásra és mindenre kiterjedő körülte­kintésre az a terv, amelyik nem számol azzal, hogy a gyalogátkelőhely fölé füg­gesztett lámpának a buszpá­lyaudvar felé eső drótkötél­végét valahová rögzíteni kell... Ügy gondolta a terv készítője, hogy majd hozzá­kötik a pályaudvar vasvázá­hoz, csakhogy a feszített te­tőszerkezetű építmény ké­nyes egyensúlyi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy több mázsával terheljék meg. így hát szükség van egy vas­oszlopra a pályaudvar felöli oldalon is. Csakhogy ez újabb kivite­lezés — azt pedig már Tóth István, a szolnoki tanács műszaki osztályának vezető­je mondta el, hogy a labda így a Kév-Metróhoz került. Na már most: attól a perctől kezdve, amikor ők felvonul­nak és elkezdik a munkát, várhatóan két hét múlva kigyulladnák a lámpák és helyreáll a hőn áhított rend. A nyilatkozat időpontjában, május 13-án, az építőknek se híre, se hamva. Ugyancsak nem foglalták el „hadállá­saikat” május 14-én sem, így hát egyetlen dolog bizo­nyos: az, hogy egy meghatá­rozatlan időponttól számítva két hétre végetór a gyalogo­sok fejvesztett rohangálása és a járművek kétségbeesett manőverezése. V. B, Leendő szakemberek a pult mögött és az iskolapadban Nehéz a munka — Kevés a pénz — Még kevesebb a férfi Olyan iskola ez is, mint a többi. Vagy mégsem? Abban nem különbözik se a középiskoláktól, se a szakmunkás- képzőktől, hogy túlságosan is zsúfolt. Pedig 24 tanterme — mit tanterme, 24, többségében szaktanterme — várja nap mint nap a tanulókat. Igaz, nem egész, sokszor nem is fél napra, mert osztani, szorozni kell, gazdálkodni a hellyel, mert a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába, s a vele egy tető alatt épp hogy meg­férő szakmunkásképzőbe kétezer tanuló jár. És még, ha csak ennyien! Tóth József igazgató szám­sorokkal igazolja, hogy a felnőttképzés is tömeges ná­luk. A szakközépiskola leve­lező tagozatán mindkét sza­kon nyolc osztályban a tan­év elején kétszáznál több volt a beiratkozó. A dolgo­Ennek ellenére kevés a szakképzett kereskedő a me­gyében. Pontosabban he­lyenként, területenként hiány van szakképzett ke­reskedőben. .Okait az igazga­tói asztaltól is látni. — Rengeteg bejáró tanu­lónk, van. Járnak hozzánk gyerekek 50—60 kilométer távolságról is naponta. Saj­nos, kollégiuma nincs a" in­tézetnek, néhány túlságosan távolról járó szakközépisko­lás tanulót be tudott fogad­ni a szomszédos középiskola kollégiuma, de a többiek, bi­zony megszenvedik a képzés éveit. Télen, nyáron napjá­ban utazni, gyerekfejjel se könnyű. És a másik nagy gondunk: hiába csak 11 éves az iskola, hiába a 24 tante­rem, egy helyiség sem jut arra, hogy ebédlőt rendez­zünk be, hogy valahol le­gyen egy iskolai konyhánk. A képzést támogató vállala­tok a gyakorlati oktatás ide­jén megoldják a tanulók ebédjét, de az elméleti ok­tatás heteiben egyszerűen le­hetetlen főtt ételt tenni a tanulók elé. Környező étter­mekben ebédelhetnének, de mire két óra körül befejező­dik az utolsó óra, a gyerek­nek az a fontos, érje el a vo­natát, autóbuszát. És ebben én is igazat adok neki, mert nincs értelme a városi tén- fergésnek... Nos, ha ilyen viszontagsá­gos három-négy év után megszárad a tinta az érett­ségi- vagy a szakmunkás­bizonyítvány oklevelén, még nem biztos, hogy a „gyerek” kereskedő lesz. Ugyanis: — Újabban iparvállalatok is élénken érdeklődnek ta­Tóth András, a megyei ta­nács kereskedelmi osztály- vezetője számokat, százalé­kokat sorol: — 1986-ban pontosan ti- zennyolcezer-hétszáz ember dolgozott a megye kereske­delmében, vendéglátásában. Hatvannégy százalékuk fizi­kai foglalkoztatott, 50 száza­lékuk szakmunkás, a betaní­tottak aránya 32 százalék. Ez még nem jelenti korántsem azt, hogy minden rendben. A szakmunkásellátottság a legkedvezőbb Jászberény körzetében (hogy el ne fe­lejtsem, Tóth József igazga­zók szakmunkásképzőjében majdnem ugyanennyi. És itt különböző tanfolyamokon is képeznek és képeznek to­vább kereskedőket, vendég­látós dolgozókat. Boltveze­tői, üzletvezető tanfolyamok vizsgáinak voltam tanúja ottjártamkor. nulóink iránt — folytatja az igazgató. — Árubeszerzőnek, raktárosnak, leltározónak igen alkalmasak. És az a kétezer forint körüli kezdő­fizetés a boltban, áruházban bizony nem csábító. Aztán, ha el is helyezkedett a ke­reskedelemben, vendéglátás­ban, jön a családalapítás ideje. Ha a falusi, kisvárosi gyerek helyben köt házassá­got, inár nem biztos, hogy vállalja a további bejárást, keres helyben munkát. Egyelőre talál is. A lányok? (Vegyük komolyan számba, hogy a szakma szinte telje­sen elnőiesedik!). A lányok az első, de méginkább a má­sodik gyerek után egyszerű­en nem vállalhatják például a kereskedelmet. Ha nincs mögöttük segíteni tudó szü­lői háttér, kire, mire hagyja ott szombaton, meg késő es­tére általában a gyerekét? És napokat lehetne arról is beszélni, mennyire nehéz ez a munka. Aki boltba jár, s nemcsak olyankor, amikor minden a helyén van, lát­hatja: még a konténerek to­logatásába is fájhat a derék, nem is szólva a sokkilÓ6 lá­dákról, kartonokról. Kevés a ■férfi, s például az élelmi­szerkereskedelemben min­dennapos és mindenórás az emelgetés, a fizikai megter­helés. Hatvankét pedagógus, ta­nár neveld az utánpótlást Szolnokon a kereskedelem­nek, vendéglátásnak. A gya­korlati oktatásban jelesked­nek a vállalatok, hiszen lét­érdekük is, hogy ne csak ta­nítsanak, szerettessék is meg a szakmát. Kérdés, lehet-e? tó említette, kihelyezett ta­gozat működik az ottani gimnáziumban), a legkedve­zőtlenebb Karcag és Tisza­füred térségében. Részben azért, mert a két helyről meglehetősen kevés gyereket lehet fölvenni a távolság miatt Szolnokra, másrészt azért, mert míg korábban Karcagon volt, 2—3 éve megszűnt a kereskedelmi szakmunkásképzés. Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnál Szikszai Ferenc- né személyzeti és oktatási osztályvezető, Tigyi Istvánná személyzeti oktatási előadó 115 bolt, áruház dolgozójáról tud adatokat. Tizenhárom helységben van a vállalatnak érdekeltsége, s összesen hét- százhatvan dolgozója közül most háromszáznyolcvanhét a szakmunkás. Rengeteg erő­feszítésük van e szám mö­gött. Évtizedénél több, hogy valamennyi érintett általá­nos iskolában ott vannak a pályaválasztási időszakban, ösztöndíjjal is próbálják a szakmához édesgetni a gye­rekeket. — Sajnos, kevés ered­ménnyel — mondja Szikszai Ferencné — a vállalati át­lagkereset most 4800 forint, a kezdőfizetés tavaly 2200 forint volt. Mégha jön is hozzá jutalék, mennyit kell ezért az élelmiszerkereske­delemben dolgozni! És nem biztos, hogy mindenütt eny- nyi, mert valahány új áru­ház, bolt nyílik akár Szolno­kon, akár máshol, igencsak találkozunk ott volt ÉKV-s dolgozókkal. És ugye a szak­képzett mindig kapósabb, mint a betanított. Különben az elnőiesedés annyira sújt bennünket, hogy fiúknak adunk ösztöndíjat is, mert a legnehezebbre, a hentes szakmára szeretnénk, ha je­lentkeznének. Nincs sok jó kilátásunk az idén se. Tigyi Istvánná sorolja a számokat. Jelenleg a szak­munkásképző három évfo­lyamán száztizenhat tanuló­juk készül a pályára. Két­szer ennyi kellene, s még jó, hogy a felnőtt dolgozók kö­zül évente harminc ugyan­csak megszerzi a szakmun­kás-bizonyítványt. Tanuló iskoiakonyhások Sipula József, a Jász- Nagykun Vendéglátó Válla­lat Gyermek- és Munkahe­lyi Étkeztetési leányvállala­tának igazgatója. Vajon az iskolakonyhák átvételével változott-e a szakmunkás­állomány? — 1981-ben, amikor har­mincöt iskolakonyhát vet­tünk át, a háromszáz dolgo­zó közül öt-hat szakképzett munkás volt. Azóta igye­keztünk lehetőséget és ked­vet csinálni a tanuláshoz. Az eredmény, most mindegyik konyhavezelő megszerezte a szakképzettséget, s a helyet­tesek nagy része is. Jelenleg minden konyhában dolgozik szakképzett szakács, s a to­vábbképzést ezután se ha­nyagoljuk el. A korszerű táplálkozás, a legifjabb kor­osztály érdekében tesszük. Sok vagy kevés? Ügy tű­nik, a változás megannyi akadály, nehézség ellenére is tapasztalható. Remélhető­leg segíteni fog a Karcag— Tiszafüred térségében kiala­kult helyzet javításában az is, hogy ez év szeptemberétől Tiszafüreden a gimnázium­ban 39 jelentkezőt már föl­vettek az első szakközépis­kolai osztályba. És épül ugyanott a szakmunkáskép­ző, amelyben a kereskedő, vendéglátó szakmák tanulói­nak is helye lesz. Igaz, a tá­volabbi jövő ez, de biztató. Sóskúti Júlia Bejárók ebéd nélkül Az élelmiszer-szakma a legnehezebb A Szolnok Megyei Fény­képész Kisszövetkezet színes laborjában egy Hope Liberty amerikai automata gyári kidolgo­zó egységet állítottak üzembe. Az új gép lehe­tővé teszi, hogy egy óra alatt a filmhívással együtt 9xl2-es színes képeket készítsenek (Fotó: Nagy Zsolt)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents