Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-08 / 83. szám
1987. ÁPRILIS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé képernyője előtt Hajdú ment, Sugár jött — váltás a televízió politikai hetilapjánál; az eddigi fő- szerkesztő átadta helyét az újnak, aki vasárnap este már le is tette névjegyét formás székfoglalóval, hivatkozva nagyhírű elődeire és az eddig kialakult jó hagyományokra, s megvillantván ugyanakkor újító elképzeléseit is. Viliozások a Hét-nél • Érdekes: ez az esemény valójában a televízió bel- ügye lehetne. Hisz hasonló változás ebben az óriási intézményben, amely szüntelenül szervezeti és szerkezeti változások idejét éli, gyakorta megesik. Hogy Hajdú János távozása és Sugár András belépése kiválik az efféle események megszokott rendjéből, az egyértelműen a HÉT kivívott és megszerzett népszerűségéből fakad. És természetesen köszönhető azoknak, kiknek nagyvonalú Szellemi irányításával kinőtte magát a képernyőn a többi közül ez a vasárnap esténként várva várt, kül- és belpolitikát érdekesen szállító program. Érdekesen és mondhatni európai színvonalon. Ami megnyilvánul fokozott nyitottságában, mindenkori határozott véleménynyilvánítási igényében, a megformálás kivételes esztétikai igényességében. És mindebben oroszlán- része volt Hajdú Jánosnak, akit lehetett szeretni vagy nem szeretni, ki-ki ízlése szerint alakíthatta ki véleményét. Jómagam például csupán manirnak tartottam szertartásos meghajlásait, viszont van, aki épp ezt csodálta benne. Mint például Gobbi Hilda is, akit a változás alkalmából többek között arról faggattak, mit vár, mit szeretne kapni a HÉT- től. Megoszolhatnak tehát a vélemények, egyet azonban semmiképpen nem lehet elvitatni: Hajdú markáns szellemiségét, rendkívüli felkészültségét és nem utolsósorban anyanyelvi pontosságát. Egyéniségének pecsétjét viselte minden cselekedete. A fenti erényeket tükrözték egyébként azok a világpolitikai műsorok is, amelyeket ő vezetett, és épp kedd este az utolsót. Az öreg tekintetes Az öreg tekintetes televíziós bemutatóját már az is érdekessé tette, hogy a kisregény szerzője igen ritka vendég a képernyőn, sőt egy kicsit még a közvéleményből is kikopott vagy kiesett — egyre megy — az Egri csillagok szerzője. Gárdonyi Géza — sajnos — nem örvend valami nagy népszerűségnek az utóbbi időben, holott régebben milliók olvasmánya volt. Most újra az lett — a képernyőn. Az öreg tekintetesből készített tévéjátékot — forgatókönyv Munkácsi Miklós — úgy is tekinthetjük, mint kísérletet az író újbóli népszerűsítésére, valamiféle televíziós rehabilitálásnak. A kérdés persze, hogy miért éppen Az öreg tekintetesre, egy kevésbé ismert Gárdonyi-kisregényre esett a választás, amely nem tartozik a regényíró jelentősebb műveinek sorába. A válasz bizonyára a kisregény témájában keresendő, mely sok hasonlóságot mutat mai korunk, modem korunk bizonyos jelenségeivel. Például a nagyvárosi elidegenedéssel. Gárdonyi ugyanis ragyogóan írja le, hogy a világ- városiasodó Pesten, hogyan távolodtak el egymástól az emberek, mennyire lótás-fu- tás az életünk. Bemutatja, mennyire eluralkodott ebben a városi világban a lélektelen pénzhajszolás. És mindezt egy faluról a lányához fővárosba felkerült idős ember szemszögéből láttatja és ábrázolja. Aki nem Göre Gábor módjára csodálkozik el e világ új dolgain, hanem a nép egészséges erkölcsi felfogása szerint akad fenn a látottakon. Azon, amit családjában tapasztal, amit maga körül lát a szélesebb társadalomban. Ugyanakkor a regénynek van egy másik „vonulata” is, amely ugyancsak ismerős problémákat hordoz. A faluról városba költözött idős apa és az ott élő gyerekek közötti konfliktus az együttélés során, azaz elidegenedés egy családon belül. Más szemlélet, más elképzelések, más ritmus — összegyeztethetetlen világok. Hány családot ismerünk ma is, amelyben tragédiával végződik a vidékről városba költöző idős szülők vagy épp csak szülő és az őt befogadó gyermekek kezdetben boldognak hitt együttélése! Jól választottak tehát, amikor Az öreg tekintetes mellett döntöttek Horváth Tibor rendező és alkotótársai. Hisz olyan kisregényt vittek képernyőre, amely problematikájában nem áll távol tőlünk, a ma emberétől sem idegen. Csakhogy a jó választás még korántsem minden! Helyesen döntöttek, hogy az átdolgozás során a családon belüli konfliktusokra teszik a hangsúlyt, s ebből igyekeznek levezetni a bekövetkező tragédiát, az öreg tekintetes öngyilkosságát, aki végül is nem bírja már elviselni a szüntelen szekatúrát, az erősen fojtogatóvá váló légkört, a bezártság és kizártság érzését, s így végül örökre elmenekül a számára poklot jelentő családi körből, sőt az élők sorából is. Sajnos, az átdolgozok elkövettek azonban, nyilván dramaturgiai igyekezetből egy végtelenül súlyos hibát. Az egyre inkább pénzszűkébe kerülő idős emberrel: lo- pattak. Az öreg tekintetes lopásra vetemedik, hogy pénzt szerezzen magának. Lehet, hogy az átdolgozók ezzel azt kívánták jelezni, hogy milyen mélyre is süly- lyedt ez a talpig becsületes ember, hogy még a bűntől sem riad vissza. Csakhogy ez átdolgozó! merénylet! Piti tolvaj lett a képernyőn a Lear király sorsára jutott idős ember, akit gyermekeinek embertelensége — ami egyben az adott kor tulajdonsága is — kergetett az öngyilkosságba. így most már, az átdolgozásban a tolvaj bűntudata is kergethette ezt az ártatlan embert a halálos menekülésbe. Gárdonyi bizony ilyesmit nem írt le kisregényében, még csak nem is utal hasonló bűnös tett elkövetésének lehetőségére. Álmában nem gondolt volna arra, hogy drága kedves öreg tekintetes ura ilyesmire vetemedjék. Ezzel a lopás-mozzanattal lefokozódott szemünkben az öreg tekintetes erkölcsi nagysága, s bizony tragédiájának súlya is alaposan megcsappant. A jó választás tehát nem párosult jó kivitellel. Ami kiütközött a helyzetek erőtlenségében, a drámai fokozás hiányában is. Itt csak folynak, folydogálnak az események, igazi dráma helyett szomorú mesét kapunk egy öngyilkos öregemberről. Horváth Tibor rendezői munkájának végeredménye: a jellegtelen szürkeség. Még a kitűnő színész, Mádi Szabó Gábor is csak pillanatokra fog meg, igazán ő sem tudja ábrázolni azt a belső drámát, ami ennek az öregembernek a lelkében zajlik és visz el az öngyilkosságig. Ismétlem: csak sajnálni lehet, hogy a televízió elszalasztottá a lehetőségét, hogy egy izgalmas tárgyú Gárdo- * nyi-munkából egy izgalmas mai tévéjátékot teremtsen, ezzel irányítva figyelmünket a kissé elfeledett íróra.— V. M. fl finn és a magyar nyelv rokonságáról Verseghy-levél hasonmás kiadásban I Szakma Kiváló Tanulója IsztalosjelSIlek országos versenye A megyében folyó szakmunkásképzés színvonalának elismerését is jelzi a tény, hogy immáron a negyedik szakmában mérik össze tudásukat országos versenyen a leendő szakmunkások szű- kebb pátriánk valamelyik helységében. Ezúttal a Szolnoki 633-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet a házigazda-rendezője a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjének bútor- asztalos szakmában. A hétfőn Szolnokra érkezett versenyzők tegnap kilenctől már az írásbeli feladatok megoldásával foglalatoskodtak, délután egytől pedig a Tisza Bútoripari Vállalatnál bebizonyították, mit tudnak a gyakorlatban. Ma újabb írásbeli megméretésen vesznek részt a fiatalok, egy órakor pedig az ünnepélyes eredményhirdetésen megtudják, ki az a hat harmadéves tanuló, aki — helyezéseinek köszönhetően — már a zsebében érezheti a szakmunkásbizonyítványt. Operafesztivál Szegeden Negyedik alkalommal rendezik meg az Operafesztivált hazánkban: április 27. és május 4. között ismét Szeged ad otthont a rendezvény- sorozatnak. A programról kedden sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója elmondotta: először 1974-ben Debrecenben, két évvel később Szegeden, majd 1984-ben ismét Debrecenben rendeztek Operafesztivált. Idén a Művelődési Minisztérium felkérésére ismét Csongrád megye székhelye lesz a kulturális esemény helyszíne. Verseghy Ferenc tudománytörténeti jelentőségű, Finnországba küldött levelét jelentette meg a magyar felvilágosodás nagy , alakja születésének 230. évfordulója alkalmából a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár. A terjedelmes latin nyelvű levelet Verseghy 1794-ben írta Portban finn nyelvészprofesszornak, ' a turkui egyetem könyvtárosának, a finnugor nyelvek és a finn—magyar nyelvrokonság kutatójának. Egyebek között közli a finn professzorral: negyedik éve kutatja a magyar nyelv szerkezetét. Célja, hogy ösz- szehasonlítsa a magyar nyelv etimológiai—filológiai szótárát, valamint grammatikáját oly módon, hogy ebből kitűnjenek a nyelvnek mindazon sajátosságai, melyeket ismernie kell azoknak, akik a magyar nyelvet valamelyik másikkal össze akarják hasonlítani. Finnországban őrzött Ver- seghy-levél hollétére Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató kutatásai nyomán derült fény. A megye irodalomtörténeti emlékei után búvárkodó muzeológus kezébe került Csekey István egyetemi tanárnak — a szolnoki Verseghy Gimnázium egykori diákjának, s 1923—1931 között a tartui egyetem professzorának — Szolnok polgármesteréhez írt levele, amelyben közölte, hogy a Verseghy-dokumen- tumot Helsinkiben, az egyetemi könyvtár kézirattárában őrzik. Kaposvári Gyula Henrik Grönrooshoz, a kézirattár vezetőjéhez fordult, és kérte, mikrofilmen vagy xeroxon küldje el Szolnokra a levél másolatát, ö nemcsak a levélmásolatot küldte el, hanem annak a finn lapnak a másolatát is, amelyben Verseghy levelét először publikálták. Másnap mentünk a Gyermekvárosba A nemrég felújított vezse- nyi faluszéli ház frissen festett kerítésével, gondozott kertjével elüt a környezetétől. A zörgetésre a gazda jön elénk, bevezet az udvarra, ahol a felásott kert, a metszett gyümölcsfák már a tavaszra készülődnek. A hátsó udvart — annak rendje és módja szerint — állatok népesítik be. A munkával megtermelt gazdaság látható jelei, ha nem is hivalkodóan, de lépten-nyomon szembeötlenek. A lakás bejárata előtt kerékpár, a hátsó csomagtartóján fonott karosszék. De kedves kis terhet szállítanak vele... Az ajtónyílásra Péterke szalad ki az előszobába. Megtorpan. — Téged ismerlek — mondja szinte köszönés helyett Rózenberszky Lászlónak, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatójának. Majd hozzábújva átkarolja a vendég lábát a bogárszemű három és fél éves legényke. • • • i — Csak akinek nincs gyereke, az tudja, hogy milyen elviselhetetlen a csend egy ilyen házban — mondja később Balogh pétemé a gyerekek zsivajánál hangosabban. A két és féléves Mónika totyog elé. — Haj kako? — fogja meg a fülét. — Kan válaszol a négy-. venhat éves asszony. — A kicsi csak cigányul tud — teszi hozzá magyarázatképp, majd sorolja a kérdezett testrészeket: jakha, nak... A nagyobbik a kezemben lévő tollat figyeli. — A pukam, dema palyi, dik — szól édesapjának, akitől csak az imént tudtam meg, hogy minden, amit itt látok, az ő keze munkáját dicséri. A három szobás épületbe ő vezette be a központi fűtést, a fürdőszobát is maga alakította ki. Meg lehet nézni, a kőműves se találna benne hibát. Pedig ő mindent maga tanult meg az életben, a Bútorgyárban dolgozik, víz- és gázszerélő szakmában. A felesége volt vezsenyi, aki takarítónő a BVM-ben, de most otthon van a gyerekekkel. — Egy vasárnap jöttünk haza a rokonságtól. Leültem ide a fotelba. Akarsz-e velem maradni, mondtam páromnak — meséli történetét. — Ne bomolj már meg, asz- szony, volt a válasz, hát any- nyi év után most menne el az eszed? — fűzi tovább. A férj elmosolyodva bólint. — No, akkor vegyünk magunkhoz egy kislányt — mondom én, mire ő csak annyit szólt: Jól megfontoltad? Mondanám, ha nem? — én meg így. Hát akkor vegyünk ki egy gyereket is — mondta hogy fiút is akar. — Már aztán többé nem beszéltünk erről, másnap mentünk a Gyermekvárosba. . A háziasszonyt teendői szólítják el, kávét tesz fel a vendégeknek. A férj tart szóval bennünket. Cigarettával kínál. — Ennyi — húz elő egy szál gyufát, mutatja — eny- nyi segítséget nem kaptunk. Ez a nyolcadik házunk, az elsőt 18 ezerért vettük ’64- ben, amikor összeházasodtunk. Magunk teremtettünk itt meg mindent. Ez már elég lesz nekünk, meg a gyerekeknek is. A faluban is elismeréssel szólnak Baloghékról, dolgos emberek. Szorgalmukkal küzdötték le az évtizedes hátrányt, s ezzel együtt az előítéletet. Fokról fokra jutottak előbbre. Mostanában, ha elalszanak a gyerekek, újabb tervekről, beszélgetnek. — A tavasszal ólakat akarok felhúzni, így egyeztünk meg, hogy beállítunk húsz sertést. Az asszony úgy is itthon lesz — magyarázza. Aztán kiböki a valódi okot: — ifjúsági takarékot akarunk mindkettőjüknek, hogy majd könnyebb legyen az indulásuk. — Van már értelme a gürcölésnek — tér vissza a feleség. — Köszönjük. drága igazgató úr — kínálja a feketét. Kávézás közben idézi föl az első találkozást. — Én csak azt kértem, hogy olyan szép barna hajú sötét szemű gyerekek legyenek, mint amilyenek mi vagyunk. No, amikor aztán Péterke egyből az ölünkbe ugrott, el is dőlt minden — simogatja meg a rajzolásba feledkező gyermeket. — Ki ez neked? — szólítja meg a férjére mutatva. A fiúcska talán a szereplés ellen tiltakozva csökönyösen szegi le a fejét. — No, mond, hogy apu — biztatja. — Nem apu, — somfordái a fotelben ülő férfihez. — Éjdeszapa... De régóta is várt szó melegségét érzi. — Látja, igazgató úr, Bele is bolondultam volna, ha a karácsony nélküle ért volna bennünket — veszi a szót magához a feleség. — Hát még,' annak hogy megörültünk, amikor megtudtuk, Mónika édestestvére Petinek. • * * • A testvérek az állami gondozásból így kerültek ide. Sorsuk rendeződött. Valahol fölöslegessé váltak, itt azt kapják, amit amott megtagadtak tőlük: szeretetet. Szőke György mmmm Nyolcvan évvel ezelőtt született Domanovszky Endre festőművész, a Magyar Képzőművészeti Főiskola egykori rektora. A sokoldalú művész 1945-től a monumentális művek reprezentáns alkotója lett, melyről dunaújvárosi freskója, a Gellért Szállóban látható go- belinja és gödöllői mozaikja is tanúskodik. Születése évfordulója alkalmából emlék- kiállítás nyílt a napokban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Képünkön a Pihenő lányok című alkotása. (Fotó: KS) ——mai— Egy kitüntetés margójára A sort már évekkel korábban megnyitotta a hazai könnyűzene néhány meghatározó alakja: Koncz Zsuzsa, Sztevanovity Zorán, Presser-Gábor. Az idén április negyedikén a kitüntetettek között szerepel az Omega együttes is; az a zenekar, amely könnyűzenei életünk élvonalában idestova negyedszázadot töltött el. (A megért magas kor tiszteletet parancsol, hiszen a rockzenében jószerével csak az angol Status Quo dicsekedhet hasonló rekorddal szerte a világon.) Huszonöt esztendő zenei munkáját Liszt-dijjai jutalmazták az Ómega-legénységnek — elismervén ezzel azt, hogy a hatvanas években a csoport a beat zászlóvivői közé tartozott, és mint ilyen, egy új zenei kultúra elterjesztésében jeleskedett; s hogy pályafutásában a kísérletezés stádiumától a nemzetközi hírnevet jelentő nagylemezekig terjedő korszak értékteremtő munkával, a popzene szakadatlan nagykorúsításával telt. Az Omegának úttörő szerepe van abban, hogy a könnyűzene és igényesebb művelői a kezdeti kakofonikus zörejkeltéstől eljutottak az igényes, művészi színvonalú produkciókig. Az együttes felnőttéválá- sa során kétségkívül tekintélyt vívott ki magának, s hosszú ténykedésével elérte azt, hogy új lemezeire nemcsak itthon, hanem határainkon túl is odafigyelnek — s ami a legfőbb: gyorsan felejthető albummal még nemigen lépett rajongói elé. Valószínűleg akadtak- akadnak olyanok, akik nemtetszéssel fogadják egy rock- zenekar ilyen magas kitüntetését. Közismert, előítéletek — sokszor teljesen jogosak — még vannak a könnyűzenével szemben. De igazat kell adnunk Bárdos Lajosnak, amikor azt mondja: ,Jiincs komoly- és nincs könnyűzene,' csak jó zene.” (Tény, hogy o könnyűzene nem egy esetben igazolhatóan nem tud felzárkózni a jó zene kategóriájához.) Az Omega pályája bizonyítja, mindvégig komolyan vették a könnyűzenét, és sikerült elismert, jó zenét hagyniuk az utókorra. 3. J. Megújuló kódexek A középkori kódexek restaurálására új eljárást fejlesztettek ki az Országos Széchényi Könyvtárban. Ezzel a módszerrel kezdték meg annak a 35 felbecsülhetetlen értékű kódexnek, köztük több Corvinának restaurálását, amelyet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem könyvtárában és a Széchényi Könyvtárban őriznek.
