Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-07 / 82. szám
1987. ÁPRILIS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kontra középszer Kitüntetettjeink Próféta a saját hazájában Parlamenti bizottság napirendjén II filmszakma helyzete A nagy igazságok megcáfolásukra ingerelnek bennünket Ezúttal egy bibliai ízű mondás sarokköveit próbálom kilazítani. „Senki nem lehet próféta a saját hazájában” — mondta a meghasonlott igehirdető, nem kis rezignációval. Ellenpéldaként Bordás Imrét, a Tiszaörsi Nagyközségi Közös Tanács elnökét említem, úgy gondolom joggal. Nagy- ivánban született, Tiszaör- sön lakik, de élnek rokonai a felesége révén Tiszaigaron is. Mégis ezt mondja róla a legközelebbi munkatárs. Kocsis Mihály vb-titkár. — Meggyőződésem, hogy Imrén kívül senki más nem tudta volna a három falut ilyen szépen „összepasszíta- ni”. — Mi a titka annak, hogy a három falu frigyét követendő példaként emlegetik szinte országszerte? A válasz készen van, látszik nem először meditált el ezen Bordás Imre. — Ha itt kevesebb súrlódással mennek a dolgok, akkor ez attól van, hogy soha nem akartuk a három falut egyformára gyúrni. Eltérő a múltjuk: az egyik világi nagybirtok volt, a másik egyházi, a harmadikban agrárproletárok éltek, mindez meghatározta az emberek gondolkodásmódját is, nem tarthatok tehát Igaron tanácsülést tiszaörsi módra, hiszen még ma is különböznek a problémák. Az egyik helyen kevés a munkalehetőség — emiatt morgolódnak, a másik községben a gyermek- és az ifjúságvédelem a téma, és ha mi ezt nem fogjuk fel, elveszítjük az emberek bizalmát. — Valamikor itt is a körzetesítés divatja hódított. Emlékszem még arra, amikor a tiszaörsi egyesített sportegyesületről beszéltél, amelyet majd egy körzetesi- tett sportiskola fog kiszolgálni ugyancsak Őrsön. — Belementünk mi is ebbe az utcába nem tagadom. Idehoztuk Tiszaörsre Nagy- ivánból a legjobb futballisEzen a tavaszon lassan, nagyon lassan vált színt a határ. Ahol állunk, messzire futhat az üdezöídre éhezett tekintet. Csaknem ezer hektáros egybefüggő tömbbe vetettek búzát az elmúlt őszön a jászapáti téesznek ezen a határrészén. Borbás János óvatosan, két újjal kihúz a földből egyet a március végi, április eleji esőktől kisorolt növénykékből. — Mindig mondom, csodálatos a természet. Majd félesztendőt senyvedett a száraz, fagyos földben ez a kis mag. Mihelyst enyhet, nedvességet érzett, mégis erőre kapott a csíra. Nem emlékszem ilyen kései búza-^ kelésre. Igaz, még csak negy-^ ven esztendeje annak, amikor én először a lóhúzta vetőgép mögé álltam. Tizenkét éves tanyasi legényke volt akkor — idézi tovább az emlékeket a Ve- lemi Tsz elnöki irodájában. Érthetően csendesedő szavaiból annyi idő után is kiérződik a tehetetlenség miatti keserűség. — Az akkori népbetegség aratott a családunkban. Elvitte a TBC apámat, a hatból hárman maradtunk testtákat, aztán kiderült, hogy ettől a fiúk még nem lettek örsi focisták. Ezt aztán jelképnek is felfoghatjuk. Aztán: az iskolák körzetesítése ugyancsak a pedagógusokat érintette, ők jártak el a szomszéd faluba is a szakjukat tanítani, csak éppen a nevelő ettől nem érezte magáénak a községet, ahol óraadóként megjelent. Mentettük hát a szellemi erőt „szétlöktük” a körzeti iskolát még azelőtt, mielőtt erre felsőbb bátorítást kaptunk volna. — Az biztos, hogy az elöljáróságok önállósága talán a megyében sehol nem él olyan csorbítatlanul, mint az itteni társközségekben — mondom én. mire az elnök egyetértőén bólogat. — Mi már az előző ötéves terv során is szabadkezet biztosítottunk az akkori társközségi tanácstagi csoportnak. ök döntötték el. melyik utcába akarnak járdát építeni, merre viszik tovább a vizet, hol nyíljon bolt és mit áruljon. A hetedik ötéves tervben pedig valamennyi pénzt ott hagytunk, ahol képződött: a fejkvótát, a tehót, az ingatlanok eladásából befolyt ösz- szeget költség el azok, akik ott élnek. Egyébként van mire: Nagyivánban ABC épül, de lesz otthona a párt- szervezetnek és a tanácsi ki- rendeltségnek is. Tiszaörsön a művelődési ház kerül hamarosan tető alá, Tiszaigaron pedig tornatermet kapnak a kisiskolások és a sportolni vágyó felnőttek. — A kérdés talán naivnak hangzik, de kikívánkozik belőlem: Ha már ilyen nagy az önállóság, miért van szükség a centralizált közigazgatásra? Az eretneknek szánt felvetés nem lepi meg Bordás Imrét. — Hasonló kérdésekkel már álltak elő mások is. A válaszom az, hogy a tanácsi feladat nemcsak gazdálkodásból áll. A nagyközségi tanács apparátusában — egyebek mellett a státusunkból adódó kedvezőbb bértételek miatt is — magasabban képzett szakembereket tudunk foglalkoztatni: jelenleg öt felsőfokú végzettségű dolgozónk van és még többre lenne szükség ahogy a munkánk bonyolultsága növekszik. Aztán nem hátrány az sem, hogy a saját magunk bankjai vagyunk. Ha valahol egy építkezés hamarabb ér a végéhez, ahogyan azt a pénz ütemezése megengedi, adunk rá olyan összegből, amelyik egy másik, lassabban realizálódó beruházásra van éltévé. — Ezek szerint valóban paradicsomi állapot uralkodik itt a három községben? — Hadd válaszoljak erre is egy sportból vett hasonlattal. Amikor Tiszaörs bajnokságot nyert futballban egyetlen veresége volt, Nagy- ivántól kapott ki. Nem dőlt össze a világ, mert meggyőződésem, hogy a presztízsmeccsek szenvedélye egy irányba is viheti az embereket. Miért ne vihetné, ha a „játékvezetők” vigyáznak arra, hogy indulataikkal a résztvevők ne egymás ellen forduljanak? Bordás Imre egyike azoknak, akik éppen erre ügyelnek. Ezt a tevékenységét ismerte el az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával, melyet április 4-én vett át a Parlamentben. Palágyi Béla A filmszakma helyzetét, szervezeti átalakításának kérdéseit vitatta meg az Országgyűlés kulturális bizottsága Horn Péter elnökletével hétfőn, a Pannónia Film Vállalat székházában. A Művelődési Minisztérium írásos tájékoztatójához fűzött szóbeli kiegészítésében Vajda György művelődési miniszterhelyettes emlékezett rá: az utóbbi évtizedben sem a filmgyártásban, sem a forgalmazásban nem alakultak ki a megváltozott gazdasági feltételekhez igazodó működési és szervezeti formák, hiányzik a kultúrpolitika és a gazdaságosság szempontjait egyaránt érvényesítő hatékony érdekeltségi rendszer. A filmszakma ugyanakkor nem tudott érdemben válaszolni a rohamos technikai fejlődés — a tévé, a video és a kábeltelevíziózás elterjedése — nyomán kialakult változásokra sem. A filmkészítés,-forgalmazás egyre súlyosbodó anyagi és működésbeli gondjait fokozza, hogy a gyártás — mind a mai napig — elsősorban a költségvetés függvénye. Az állami támogatás azonban mintegy öt esztendeje már csak névleges értékben változatlan: ez csak játékfilm-készítés legelemibb feltételeit, s a műszaki színvonal szinten tartását képes biztosítani. Az ülésen szó volt a mozgókép különböző műfajai közötti koordináció szükségességéről, a mozi, a videó, a tévé kapcsolatának egy, a mainál átgondoltabb, a rendelkezésre álló források észszerűbb kihasználását eredményező együttműködésről. Duna Bizottság Egy é* mérlege Hétfőn megkezdődött a Duna Bizottság 45. ülésszaka, amelyet Borisz Sztuka- lin, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete, a bizottság elnöke nyitott meg a nemzetközi szervezet Benczúr utcai székházában. Az ülésszakon nagykövetek vezetésével vesznek részt a tagállamok — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia és a Szovjetunió — delegációi, továbbá jelen vannak az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság, a KGST a Meteorológiai Világszervezet képviselői, valamint az NSZK közlekedési minisztériumának és az Odera Bizottságának a szakértői. A nyitó plenáris ülést követő tanácskozásokon több szekcióban tárgyalnak egyebek között a dunai hajózást segítő időszerű hajózási, vízépítési és hidrometeorológiai, valamint pénzügyi kérdésekről, beszámolnak a hajósoknak rendszeres információkat nyújtó különböző kiadványokról, összegzik a Duna Bizottság egy év alatt végzett munkájának tapasztalatait és munkatervben határozzák meg a bizottság további teendőit. Időszerű kérdés: ugyan ki és mi módon ítéli meg azokat a cselekvőképes gazdasági vezetőket, akik az általuk irányított vállalat sikeréért, anyagi gyarapodásáért a cselekvéssel, szükségképpen együttjáró kockázatot is vállalják? A mérce mindenki számára ugyanaz: tisztes — és nem áremelésekből származó — nyereség, biztos piaci pozíció, megújulási készség és stabil adófizetői képesség, no és persze — főleg a munkások és az alkalmazottak anyagi és más módon történő megbecsülésének eredményeként — nyugodt, kiegyensúlyozott vállalati, munkahelyi légkör. Nehéz, de a jelenkori gazdálkodási körülmények között sem megoldhatatlan feladat, mint ahogy ezt sajnos nem túl sok gyakorlati példa is bizonyítja. S talán azért sem sorolhatók az efféle jó példák túl hosszan, mert a gazdasági racionalitás által motivált cselekvő- képesség gyakorta — s még viszonylag ideális állapotok esetén is szükségképpen — vezet kiélezett konfliktushelyzetekhez. És a konfliktushelyzetekben nagy hirtelen felszínre kerülő érdekellentétek megfelelő kezelése olyan politikai kultúrát és gyakorlati jártasságot követel (ne), amellyel bizony, lássuk be, manapság is hadilábon állunk. Az év emberének megválasztott vezérigazgató évtizedek óta — vagyis amióta az általa irányított vállalat folyamatosan a legjobbak közé tartozik — kíméletlenül kemény hangvételű viták kereszttüzében kénytelen dolgozni. Egy-egy, a vállalat irányításával kapcsolatos akciója most már rendre országos beszédtéma — ez nem baj —, szikrázó indulatok kiváltója — és ez már figyelmeztető, mi több: aggasztó jelenség. Nem mintha a szóbanforgó vezérigazgatót és stábját jottányit is visszariasztanák a viták a további és határozott cselekvéstől. De ugyanezek a viták, vagy éppen ellenkezések — nem is minden gerjesztés nélkül — kevésbé határozottakat, a kevésbé vezetésre termetteket igenis visszariasztják minden kezdeményezéstől és határozottságtól. „Kinek kellenek az ilyen rumlik?” — kérdik ők, s mi tagadás sok esetben okkal-joggal kérdik és döntenek úgy, hogy maradnak inkább a szokványos és biztonságos mederben. A szabályozók által behatárolt gazdálkodási mozgástér is olyan, hogy sokan inkább választják a középszerűséget; dolgoznak ugyan tisztességesen, de aggályoskodva messze kerülik a látványos kiugrás lehetőségét, mondván: „a nagy törekvések szülte nagy eredményekből különösebb hasznunk nincs, viszont ha a jeles eredményeket azonnyomban nem növelhetjük tovább, akkor abból csak bajunk lehet”. Elfogadható magatartás? Mondjuk inkább így: esetenként érthető, ám elfogadhatatlan. Ebből a szempontból egyébként' nagyon figyelemreméltó a hír, miszerint a feldolgozóipar legjobbjai nyereségadó-kedvezményt kapnak. Nyereségükből tehát több pénzt tarthatnak meg és használhatnak fel béremelésre, vagy műszaki fejlesztésre. Ez — hisszú viták és főleg vállalati protestálá- sok után — az első intézkedés az ügyben, hogy ne a jók és a legjobbak anyagi kárára próbálják eltartani a gyengéket és a legrosszabba- kat. S ez az intézkedés egyúttal annak beismerése is, hogy ama bizonyos sokat emlegetett és vitatott „nagy kalap” elv sokáig már nem tartható, legalábbis az eddigi és évtizedeken át rögzült klasszikus formájában. S ha nem a legjobbaknak kell eltartaniuk a haszontalanokat, továbbá ha a gyengék az alkalmazkodás- és cselekvőképtelenség miatt elbukhatnak — s ha ez konzekvens gazdaságirányítási elv —, akkor remélhetően a mai vezetőgárda összetételére sem lesz hatástalan a gazdaságban is olyannyira kívánatos szelekció. A vállalkozókedvűeknek persze nagyon kemény követelményekkel kell szembenézniük. Ráadásul — s főleg rövidebb távon — népszerűtlen intézkedések sorozatát kell vállalniuk, tudván, hogy az esetleges eredmények csak hosszabb távon várhatók. Kockázat ez a javából, ám a legjobbak, a legképzettebbek, a profi szakemberek számára vállalható kockázat, mert megoldható feladat. S ha munkájukat esetleg vitatják is, de felesleges és értelmetlen akadékoskodással nem nehezítik, akkor talán sokkal kevésbé lesz vonzó a középszer státusa. Mert biztos, hogy e szürke középszerűségbe rejtőzve manapság is nagyon sok tehetséges vezető dolgozik, akikből mindeddig nem sikerült kihozni a lehető legtöbbet. És milyen kár, hogy ők semmiféle vitát nem kavarnak; ők csak úgy vannak, dolgozgatnak, különösebb gond ok-bajok és figyelemreméltó eredmények nélkül. Elutasítják a kiemelkedés lehetőségét, de a bukás veszélyétől sem kell félniük. Feletteseik és a közvélemény által történő megítélésük annyira egyértelmű, hogy az már semmitmondó, mert jellegtelen. Válójában nem az a nagy kérdés, hogy ők, az óvatosak, vállalják-e a siker, vagy a bukás kockázatát, hanem sokkal inkább az, hogy olyan körülmények közé kerülnek-e, amikor ennek kockázatát igenis vállalniuk kell! Azt is tudva, hogy személyes működésüket nem annyira a „felsőbbség”, még csak nem is a politikai és a társadalmi intézmények, sokkal inkább — és megfellebbezhetetlenül — az általuk irányított munkavállalói kollektíva minősíti. Vértes Csaba Egyebek között elektromos elosztó szekrényeket, különböző vezérlő pultokat Is készít aTúr- kevei Városgazdálkodási Vállalat villanyszerelő részlege. Termékeiket a vállalat szakemberei építik be végleges helyükre. (Fotó: T. K. L.) II tagság bizalma ösztönzi vérek. A bátyámmal, a nővéremmel birkóztunk a 18 holddal. ötvenkilencben, harmincéves voltam akkor, fölszántották Apátin is a mezsgyéket. Mi is bevittük a közösbe, a mostani szövetkezet öt jogelődjének egyikébe a földet. Kertészeti brigádvezető lettem a Kossuthban, hat elemivel. Nem hagyott nyugtomat az akkori párttitkár. Noszogatott: nem elég, ha valaki jó, dolgos ember, csiszolni kell az elmét is. Attól kezdve sok esztendőn át tanultam, a munka mellett. Jó hallgatni, hogy a nehéz időkre sem csak keserűen tud emlékezni. Mondja, hogy a régen volt gondokat- bajokat, a sok küzdelmet megszépíti az eijilékezet, de érdemes volt. Hogy mi minden fér egy küzdelmes évtizedbe? — Hetvenben végeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az időközben történt egyesülések során az Alkotmány nevet vette fel a téesz, egyedül voltam felsőfokú végzettségű szakember. Az elemi iskola hiányzó két osztályát, a technikumot is estin, meg levelezőn végeztem el. Nem volt köny- nyű, persze, hogy nem, dehát akkor is huszonnégy órából állt a nap, hét napból a hét. Az 1972-es esztendő egy életre emlékezetes maradt a jászapáti téeszelnöknek. Agronómus volt már akkor az Alkotmányban. Ott ült a többi téeszíag között a vezetőségválasztáskor. Volt természetesen „hivatalos” jelölt az elnöki tisztre. Meglepetésre, jelölés nélkül, nagy többséggel Borbás Jánosra szavaztak a gazdatársak. — Azóta élvezem a bizalmukat. A további egyesülések során 10 ezer 700 hektárosra nőtt gazdaságunkban szép eredményeket értek el a jászapáti és jász- iványi szövetkezeti gazdák. A két jászsági település határát művelő kollektíva 1985-ben az addigi legjobb eredményét érte el: 73 millió forint nyerreséget. A dinamikus fejlődést — amit a tavalyi rendkívüli aszály időlegesen megtorpantott — Termelési Nagydíjjal ismerte el a MÉM. — Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy valóban csak időleges legyen a megtorpanás. Bővítjük, korszerűsítjük a szarvasmarhatartást, folyékony műtrágyatelepet alakítunk ki. és ráfér a melioráció a jásziványi földjeinkre is. A tagságnak üzemi konyhát, a községnek ABC- áruházat építünk. Nemcsak a téesztagok, hanem a községbeliek bizalmát is élvezi Borbás János. Nem alaptalanul: a választókörzet, ahol a harmadik ciklusban tanácstag, vezetékes vizet, szilárd útburkolatot kapott az utóbbi években. Talán a szerénysége nem soroltatta fel Borbás Jánossal a munkásságáért eddig kapott elismeréseket. A MÉM-től két alkalommal vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést, megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát, és ugyancsak kétszer a Haza Szolgálatáért érdemérmet. E rangos elismerések számát gyarapítja ■most a felszabadulási évfordulón átvett Április Negyediké Érdemrend. T. F.
