Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-06 / 81. szám

1987. ÁPRILIS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A felnőttkor küszöbón a Bartók Kamarakőrua Hivatásuk az éneklés Szolnok szívében, a váro­si tanács egyik földszinti rodájából naponta halk jhekszó szűrődik a folyosóra. \z egyes számot viselő szó­jában tizenhárom lelkes fia­tal őrködik a zenei hangok .isztaságán. Tizennyolc esz­tendő óta szállt itt „szájrul szájra” az ének, tizennyolc tavasz áldozatos és szép munkájával elevenednek meg újra és újra a kottala­pok. Az egykori lányok, asszo­nyok Bartók Béla nevét vá­lasztották közös éneklésük „védjegyéül”, s időközben a jól csengő néven lassan pa­tina képződött. A kamarakó­rus éppen mostanában lé­pett a „felnőtt” karok né­pes táborába úgy, hogy a szakma áltai is elismert mozgalmas kamaszkort ha­gyott maga mögött. Az alapítás Buday Péter­nek, a városi tanács műve­ebben az évben már húsz általános és középiskolai if­júsági hangversenyen léptek fel. A lányok főfoglalkozása az éneklés, tehát a személyi igazolványukban a „hivatá­sos kórustag”.megjelölés sze­repel. Napjaikat ennek meg­felelően az ének tölti ki, ál­landóan próbálnak, hiszen szinten kell tartaniuk a ko­rábban tanultakat, emellett a továbblépésre, az új dara­bok feldolgozására is nagy energiát fordítanak. Hogyan áll össze a reper­toárjuk? Fennállásuk óta igyekeztek a magyar és az egyetemes zenetörténet gyöngyszemeiből válogat­ni, következésképp az álta­luk előadott művek az óko­ri zenétől a huszadik század zenéjéig terjedően vala­mennyi korból ízelítőt nyúj­tanak. Bár megemlíthető, korunk muzsikája áll a leg­lődési osztálya akkori veze­tőjének nevéhez fűződik. Két esztendővel később a kórus a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező iro­da „szolgálatába” állt; mint ilyen, egyedüli az országban. (Az intézmény tavaly óta Családi iroda néven fut.) A produkció színvonalát kezdettől fogva neves kar­mesterek szavatolták; idő­rendben Báli József, Molnár László, Berényi Bogáta töl­tötte be a dirigensi posztot. Majd 1979-től Vájná Katalin következett. A Bartók Béla Kamarakó­rus közben túl lépett az ere­deti elképzeléseken; a kórus­tagok többet és szebbet akartak, egyfajta nyitásra törekedtek. Így, ha manap­ság politikai és társadalmi ünnepségekről esik szó, kö­rükben nemcsak városi, me­gyei. hanem országos meghí­vásoknak is eleget tesznek. A Filharmónia egyébként rendszeresen foglalkoztatja őket, melynek köszönhetően közelebb hozzájuk, ezen be­lül is névadójuk műveit szó­laltatják meg előszeretetet­tel. , Néhány kortárs zeneszer­zővel igen jó a kapcsolatuk. Szőnyi Erzsébet például ne­kik írta a Három kórusmű női karra és orgonára cimű darabot, melyet két évvel ezelőtt a társadalmi ünnep­ségeken közreműködők or­szágos találkozóján a szerző orgonakíséretével adták elő. Karai Józseftől is sok művet kaptak, Loránd István pedig tavaly adta át Nagy László Szívem örökös ételed című versére írt szerzeményét. Zenei berkekben megszo­kott, hogy a kórusoknak egy­mást segítendő kapcsolataik alakulnak ki különböző ze­nekarokkal. A sorból a Bar­tók kórus sem lóg ki; két megyei együttessel is kiváló a viszonyuk. A Jászberényi Kamarazenekarral már rég­óta együttműködnek, a Szol­noki Fúvósötössel pedig ép­pen tavaly nyáron, finnor­szági útjukon barátkoztak össze. De sorolhatnánk még a Csetényi Gyula vezette Barokk tritót vagy L. Kecs­kés András együttesét. — Azon túl, hogy minden kórus igyekszik új művekkel szélesíteni a repertoárját, s a lehetőség szerint kapukat szándékozik nyitni az euró­pai zenére, gondolom, dédel­getett álma valamennyinek, hogy — ha csak egy mód van rá — csatlakozzon szű- kebb pátriája zenei követei­hez, és ismertté tegye a ne­vét — mondja Vájná Kata­lin. Örömünkre nekünk 1982- ben alkalmunk nyílott egy ausztriai vendégszereplés­re; a Klausi Nyár nyitóhang­versenyén vettünk részt. Azután a tallinni Dal ünne­pe következett. Itt a tv is felvette a programot, több­ször sugározták, videokazet­tára is rögzítették. Tavaly nyáron pedig a Riihimäen Naislaulajat kórus meghívá­sára Finnországba utaztunk. A kapcsolat tovább erősö­dik, most a kórus egyik tag­ja látogatott el Szolnokra a családjával. A Magyar Rádió is fog­lalkoztatja a kórust. Négy éve a Kóruspódium nagydí­ját nyerték meg, jutalmul meghívást kaptak az évad­záró nyilvános hangverseny­re. Egyébként ezen a nyáron is készül velük rádiófelvétel. Az idén a kórus, úgymond a felnőttkorba lépett. Nevük mindinkább ismert lesz a megyehatárokon túl is. Vál­tozik-e valami a jövőt ille­tően? — A megkezdett úton kí­vánunk tovább haladni, be­csülettel dolgozni. Készü­lünk a nyárra, többek között egy kuriózummal, Foure Mi­séjével lépünk a közönség elé, majd Kistétényi Melin­dával lesz egy közös hang­versenyünk. — A felmerülő nehézsé­gek ellenére a jövőben is komolyan vesszük a szerep­léseinket, és az általunk el­képzelt művészi színvonal­ból egy jottányit sem enge­dünk. — mondja Vájná Ka­talin. Hiszünk abban, hogy a művészet a legmagasabb rendű öröm, amivel az em­ber megajándékozhatja ön­magát, illetve másokat. A beszédre sok sallang tapad, a zene viszont a költői-írói értékeket tisztán közvetíti. Mi a zene mellett tettük le a garast, s az értékteremtés nemes szándéka vezérel ben­nünket, amikor felléDéseink- ben mérlegre tesszük zenei ars poeticánkat... Jurkovics János A hót filmjeiből A sánta dervis Magyar—tadzsik koop- rodukcióban forgatta jeles rendezőnk, Kis József A sán­ta dervis című filmjét, amely Vámbéry Ármin munkássá­gából, utazásaiból meríti té­máját. A szándékot — először is, hogy film készüljön a híres magyar orientalistáról, má­sodszor, hogy a film koopro- dukcióban készüljön — tisz­teletreméltónak tartottuk már a kezdet kezdetén, a forgatás előtt is. Akkori lel­kesedésünk pérsze a film el­készülte után nem ment fel semmi alól. Vámbéry ifjúkorunk egyik kedvenc olvasmánya volt. Nem hiszem, hogy tudomá­nyos értékeiből következően olvastuk volna az utazó könyvét — nemigen érthet­tük még ekkor Vámbéry he­lyét, szerepét a tudomány­ban, s megállapításai fontos­ságát stb — de minden bi­zonnyal az is nagyképűség­nek tűnne, ha azt állítanánk, hogy irodalmi értékéért ol­vastuk szívesen útleírásait. Marad tehát, hogy az isme­retlen távolságok megisme­résének vágya olvastatta ve­lünk a könyvet. Szókimon­dóbban fogalmazva: a ka­land izgalma. Ne Ítéljük el ezért az akkori vagy a mai kamaszt, hiszen a romanti­kus kalandok kedvéért elol­vasott könyvekből sok hasz> nosat megtudhatott, megtud­hat a világról, akár Vámbé­ry ről, akár a távoli tájakról az ott élő emberekről. Saját nosztalgiáitól nehe­zen tud szabadulni felnőtt korában az ember, repdes a szíve amikor Kis József filmjén élni kezd az ólom­betűk segítségével felidézett sivatag, s hogy a modern technika segítségével szinte kézközeibe kerülnek az ifjú­kori olvasmány megelevene­dő képei. A film nyitó képsorai sokat ígérőek, arra gondolhatunk, hogy egzoti­kus útirajzfilmet látunk majd. Netán megmozdulhat bennünk az elégedetlenség parányi ördöge, hogy a mun­kássága révén okkal, joggal becsült rendező csak ennyire vállalkozott, de később visz- szatáncolunk, örülnénk, ha csak annyira vállalkozott volna, mert akkor közelebb kerültünk volna a teljesség­hez, Vámbéry megismerésé­hez. Mert a fontos elvész a rész — bizony nehezen ösz- szefabrikált — darabjai kö­zött. S amit külön talánynak vélünk, hogyan lehetett eb­ből az izgalmas témából ilyen unalmas filmet készí­teni? Teveritmusban ballag a film is, a megjelenítés he­lyett az így történt szólama diktál, mintha egy nagyon lelkes kamasz mindent el akarna mondani Vámbéry- ről, de csak addig jut, hogy akkor az úgy volt. Nem ismerjük a Szemes Zsuzsa és Leonyid Mahka- mov írta forgatókönyvet, de ha az annyi, amennyit Kis József filmje bemutat, akkor arra kell gondolnunk, hogy a film a forgatókönyv elég­telensége miatt sikerületlen. De mindez nem érdekelheti a nézőt, egy ugyanazon pasz- szusnak is számos olvasata van, nem szólva egy érdem­legesnek tartott film forga­tókönyvéről. A handabandá- zó rablók nem helyettesíthe­tik — nem tudják — az iga­zi ütközést, a legjobb színé­szek átélt megjelenése sem pótolja a figurák megírat- lanságát. Sajnos csalódtunk A sánta dervisben, csak Baranyai László operatőri munkája nyújt számunkra időnként vigaszt a jobbára csak a könyvekből ismert tájak be­mutatásával. — «I — Évszázadom hagyomány Karcagon Szobrok „kalákában” Az emlékmű­vek, a köztéri szobrok erejét, szellemi hatását már felállításuk körülményei is kifejezik. Egy mű­vészileg viszony­lag kevésbé sike­rült emlékmű, szobor is lehet nagyon kedves annak a közös­ségnek, amelynek érezelem vilá­gához közel áll. Karcagon majd egy évszázados hagyománya van az emlékművek, szobrok „emelte­tésének”. A város közössége először a századfordulót követő években fogott össze, hogy köztéri szobrot állíttasson. A választás a kor érzelemvi­lágának, a város hagyomá­nyosan rebellis hangulatá­nak megfelelően természete­sen egy Kossuth-szoborra esett. így került felállításra a kunfőváros főterén 1907- ben — elsők között az or­szágban — Kossuth Lajos szobra. Alkotója a pécsi szü­letésű, de Bécsben tanult Horvay János szobrászmű­vész. Még két híres Kos- suth-szobor, a ceglédi és a New York-i kötődik nevéhez. Gálái Gyula lovasszobra — tanácsháza előtt áll — ugyancsak közadakozásból „emeltetett”, a Jász-Kun huszárezred első világhábo­rúban elesett hősi halottai­nak emlékét őrzi. Győry De­zső — szűkebb hazánk szü­lötte, 1908-ban az akkori Fusztatenyőn látta meg a napvilágot — Pető/i-szobrát 1948-ban állították, Hajdú Sándor Olvasó lánya pedig az Arany János Üti Általá­nos Iskolát ékesíti. Érdemes mesterek; Győry Szentgyör- gyi Istvánnál és Kisfaludt Strobl Zsigmondnál tanult. Hajdú pedig Párizsban az École des Beaux — Arts-on, a felszabadulás után tért ha­za. Régebbi időkből származó, történelmi vagy művészi megközelítésből külön is em­lítésre méltó szobor — az előzőeken kívül — nincs is Karcagon, hiszen a város monumentjeinek döntő és túlnyomó többsége húsz év­nél fiatalabb. A város Felszabadulási emlékművét Csikai Márta alkotását 1975-ben állították föl. A Karcag főútvonalának tengelyébe telepített emlék­mű az alföldi művészet rea­lista hagyományaiban fogant, örökérvényű motívumokból meríti témáját. Alkotója Pátzray és Mikus tanítvány. Az 1970-es évek Karcag köztéri szobrainak egyik aranykora. Az 1958-as brüsz- szeli világkiállításon Grand Prix-t nyert Kerényi Jenő Kossuth-díjas érdemes mű­vész szobra az Anya gyer­mekével az OTP irodája előtt áll, Kovács Imre — a város szülötte — Ülő lány-át pedig a múzeum — parkjá­ban helyezték el. Kovács Imre nevének em­lítéséhez kapcsolódva külön is érdemes arról szólni, hogy a szülőföld szeretete számos, értékes köztéri és belsőtermi szoborral, domborművel — ajándékozás révén is — gaz­dagította Karcagot. A Medgyessp-tanítvány, Somogyi Árpád Munkácsy- díjas szülővárosához való kötődése a Karcagon lévő domborműve, szobrai tema­tikáján is észrevehető. A Pásztorlányka, a Citeráslány, a Földosztás (dombormű) a Gábor Áron — és a Györffy István portré a gyermekkori emlékekhez kötődik, ahogy az örekdiákok is. A város szobrász fiai közül Györfi Sándor a főiskolás évek után hazatért Karcag­ra. Jelentős társadalmi se­gítséget kapott letelepedésé­hez, műtermének kialakítá­sához, s ez a harmónia a kunváros közterein, parkjai­ban a Györfi-szobrok meg­jelenítésével is érződik. A Ménesek emlékével a kun emberek és a lovak héroszá­nak áldoz a Munkácsy-díjas * művész, a múzeum előtti bronz ülőszobrával pedig a Kunság tudósát, Györffy Ist­vánt hozza életközeibe. Domborműveivel a Déryné művelődési központban — Petőfi, Arany, Liszt — a nemzet nagyjait idézi, a múzeum épületének oszlo­pán pedig Szűcs Sándor nép­rajztudósnak, írónak, a mú­zeum volt igazgatójának ál­lít emléket. A közelmúltban elhunyt kunszobrász, Papi Lajos ér­zelmi, baráti szálakkal kötő­dött Karcaghoz. Dózsája és a Györffy-relief az életmű megszakadásával értékes ha­gyatékká változott. örvendetes, hogy Szabó László Rackajuhok című szobra is Karcagra került, hiszen így a szolnoki művész egyik legjobb alkotása ott van, ahol ma is „zsenge fü- vön élnek a nyájak." Veréb József tanácselnök­helyettes értő segítségével huszonöt, különböző művészi értékű, de maradandó em­lékművet, köztéri szobrot, domborművet vehettünk számba Karcagon, de számuk a város főtere nyugati ré­szének rendezésével tovább növekszik. Tiszai Lajos Dramatikus iatszókörök megyei találkozóján Játékkedvben nem volt hiány Hungaroton újdonságok A Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat megjelentette második negyedévi kiadási tervét, melyben ezúttal ko­molyzenei és népzenei fel­vételek szerepelnek. A tájé­koztató számos lemezújdon­ságot kínál, közülük is ki­emelkedik Verdi Otelló cí­mű négy felvonásos operája (olasz nyelven), Rossini Sta- bat Mater ja (latinul) — olyan világhírességek közre­működésével, mint Luciano Pavarotti. Érdeklődésre tart­hat számot Mozart összes templomi szonátája, melye­ket Ella István orgonán, il­letve a Corelli Kamarazene- kar korhű hangszereken szó­laltat meg. A magyar népzene jeles Állami-díjas kutatója, Sebő Ferenc, a moldvai csángók népdalait, táncnótáit, balla­dáit, siratóit és katonadala­it gyűjtötte csokorba. A le­mez A moldvai csángók Ma­gyarországon címet viseli majd. Zagyvarékasi klubok Közös foglalkozást tartott a napokban délután a zagy­varékasi művelődési házban a nyugdíjasok és a nők klub­ja. A Szolnoki Szigligeti Színház képviseletében Kal­már Miklós tájékoztatta a hallgatóságot a színház mun­kájáról. az 1987/88-as évad terveiről, a Szobaszínház és a Pinceszínház feladatairól is. A beszélgetés után Kolo- zsi Sándor diavetítéses úti élmény-beszámolóját te­kintették. hallgatták meg. a Német Demokratikus Köz­társaságról. Dramatikus játszókörök megyei találkozóját tartot­ták tegnap délelőtt a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A nézőtéren és a színpadon ugyanazok: út­törők, akik ízelítőt adtak já­tékkedvből és játéktudás­ból. A hangulatos, színes tartalmú délelőttön egymás után „gördültek” színpadra a megye különböző települé­seiről érkező „színi” csapa­tok, szám szerint tizenegyen, s feltűnő volt, milyen ter­mészetes jókedvvel szólal­tatták meg — ha minőségi­leg eltérő színvonalon is — akár a népi mondókákat, akár a népmeséket, akár a kamaszok életévei foglalko­zó dramatikus játékokat. A szolnoki Rákóczi úti pajtá­sok népi mondókából szed­tek egybe egy csokorravalót és nyújtották át a közönség­nek szépen, formásán. A me­zőtúri Hermann Ottó raj korosztályuk, a tizenévesek problémáit vitte színpadra, a pórtelki Petőfi nevét vise­lő úttörőcsapat pedig azt mutatta be humorosan, hogy mennyi gondja-baja is van a felnőtteknek a kamaszok­Szombaton megnyitották Pécsett, a Tarr Imre Szak­munkásképző intézetben a huszadik országos diákfotó pályázat alkotásaiból rende­zett tárlatot és átadták a legjobb képek készítőinek odaítélt díjakat. A művészi kai. Volt, aki esztétikus mozgásformákkal, szép kiál­lítású játékkal aratott si­kert, például a tiszakürtiek népes, nagy játszóköre. De nem hiányzott a bővérű elő- adáíú mese sem. A jászbe­rényiek, a Gyetvai János Ál­talános Iskola kis színészei egy modem mesét, a berek­fürdői pajtások Lázár Ervin humoros írását vitték színre. Utóbbiak a találkozó legde­rűsebb pillanatait szerezvén a nézőknek, a legemlékeze­tesebb teljesítményt nyújt­va ezen a délelőttön: reme­kül tolmácsolták a fogafájó nagyképű oroszlán történe­tének humorát, ök képvise­lik majd Szolnok megyét a pécsi országos fesztiválon. Egyébként ez a csapat és a Rákóczi útiak kapott arany oklevelet; ketten ezüstöt, a többiek' bronz oklevelet ve­hettek át. A jól megszerve­zett bemutatón — rendező az Úttörő Szövetség megyei elnöksége — a résztvevők szép számú serege azt bizo­nyítja: a megye iskoláiban nem mostohagyerek a sze­mélyiségfejlesztő, játékos forma — hála a pedagógu­sok áldozatkész ügybuzgal­mának. igényességgel fényképező kö­zépiskolás és szakmunkásta­nuló fiatalok idei pályázata iránt minden eddiginél na­gyobb volt az érdeklődés. Félszáz iskola százhatvanöt tanulója több mint félezer képet küldött a pályázatra. Országos diákfotó~pályázat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents