Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-01 / 77. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. ÁPRILIS 1. A lenyűgöző úttisztító Nem találkoztam az utóbbi időben ahhoz fog- hatóan lenyűgöző emberrel, mint amilyen egyik városunk utcaseprője volt. Par- do£, úttisztítója, mert elnevezésekre oly kényes korunkban bizonyos mestersége^ átkeresztelésével — úgy vélték a névadók — a szakma rangja is emelkedik. De maradjunk az úttisztítónál, aki — ne áltassuk magunkat — még lakkozó jóindulattal nézve sem volt előnyös megjelenésű. Pantallója évek óta nem láthatott vasalót, ingje látnivaló- an nem az olcsó áruknak Pierre Cardin által fémjelzett úridivat szalonjából került ki. A jeles szakember körmei alatt meglapult egy maroknyi tisztátalanság, félrecsapott sipkája alól lucs- kosan őszes hajpamacsok kandikáltak ki, a lábbelije, finoman szólva is vásott volt. Valami fölösleges dolog folytán kezdtünk beszélgetni, már meg sem tudnám mondani miről. Ö köhhentett néhányat, lapátjára söpört valami szeméthabarékot, s egyszercsak kijelentette: „Kedves uram, engem itt mindenki lenéz. Még a presszó WC-jébe se szabad bemennem, hogy elvégezzem a dolgomat, pedig én tartom tisztán ezt a szakaszt. Büszke ember vagyok, uram, ha lekezelnek is sokan, én betöltőm a munkakörömet’-. Megragadott ez a fogalmazás — betöltőm a munkakörömet. Tekintetem végigpásztázza az utcát, rezes- orrú ismerősöm tagadhatatlanul tisztán tartják' Ami ugyebár sokak szerint természetes. Foszforeszkáló munkakabátban tevékenykedő beszélgetőtársam állítása egyebek közt azért nyűgözött le, mert valóságtartalmának ellenőrzése az ötéves gyermek számára ugyanúgy nem jelentett gondot, mint az aggastyánoknak. Se mikrométer nem kellett hozzá, se számítógép. Mindössze rá kellett nézni az utcára. Fájdalom, a munkaerkölcsnek és az emberi önérzetnek az a találkozása, amit az említett utcaseprő szavai fejeztek ki, ma még legendába vagy legalábbis szocialista prédikációba illő. Mert egyszerűbb betölteni a munkahelyet, mint a munkakört. Percenként rajta lehet csípni a legkülönbözőbb üzemeket, hivatalokat, kereskedéseket, hogy csak az úgynevezett létszámhiány pótlására törekszenek, az, hogy az új munkatárs milyen lesz annak csak a jóég a megmondhatója. Egyik szívbéli barátom fia lakatos. Nem olthatatlan szakmai érdeklődés vitte a pályára. Nyelvet nem tanult, a matek untatta, a történelemtől felbőszült. A középiskolában egykettőre kitelt a becsülete. Kényszeredetten szakmát választott. Azt se tudom az egyébként kedves és ritka nyájasságú fiúkról, hogy a lakatosság melyik ágazatában vált szakmunkássá. Csak azt jegyeztem meg valamelyik elejtett mondata nyomán, hogy most harminckét éves — a kilencedik munkahelyénél tart. Még soha nem nézték meg fölvétele előtt, vajon nem téveszti-e össze a reszelőt a lyukasztóval. Általában átvették a munkakönyvét; ösz- szeismertették a csoportve; zetőjével; megmutatták neki. hol lesz a szekrénye az öltözőben; kitől kapja majd az ebédjegyét; kinek fizeti be a CSÉB-et; kitől kapja a fizetést; hol van a szerszám- és hol az anyagraktár és pássz... Hisz mindenütt kell az ember. Levelet kaptam múltkor- jában egy jászsági asztalostól. A MÁV-nál akart elhelyezkedni járműjavító munkán. Leírta, hogy orvosi vizsgálatnak vetették alá Pesten, Szolnokon, sőt Debrecenben is, hogy alkalmas-e a munkára. Olyan vizsgálódásról nem írt, vajon tudja-e, hogyan kell szükség esetén összeenyvezni két lécet, mit nevez az öreg szak- társ falcnak, vagy milyen új megmunkáló gépek használatosak mostanság a szakmában... Természetes, hogy még ilyen helyeken is akad mesterségbeli vészfék. De elmondta nekem valaki, például az építőiparban előfordul, hogy azt a bizonyos egy hónapot, a próbaidőt átvészelheti a szakmailag tudatlan is. Bár annak van némi ellenőrző szerepe, hogy a többiek azért a körmére néznek az új embernek. Mivel sok helyütt olyan a munka összehangoltsága, hogy ha nyolc munkatárs közül akár egy is fuser — elvitte az ördög az egész társaság pénzét. Nehezebben védhető ki a mindent vállaló, de semmihez sem értők osztaga. Iskolatársam volt még apró diák koromban az az ember, aki szürke írnokként tevékenykedett jóidéig. Egyszercsak azzal lepett meg valamelyik véletlen találkozásunk alkalmával, hogy kertészetet vezet. Amikor kérdeztem, meg tudja-e különböztetni a germersdorfi cseresznyét a cigánymeggytől, ingerülten kioktatott: „Apám, én elvi ügyekkel foglalkozom, hagyd ezeket a pitiségeket”. Ami azt illeti, az elvi ügyekben sem jeleskedhetett, mert hamarosan egy műszerüzem harmadik embere lett. Magam sem tudom miért, de részvét lehetett a hangomban, amikor szelíden faggattam: „Ez most bukás számodra, vagy hogyan foghatom föl?-’ ö hetykén felelt: „Apukám, engem nem lehet a víz alá nyomni. Nem ment a kertészkedés, de a műszerszakmában nem leszek kutyaütő’-. Hát nem lett... Mert hamarosan tanácselnök-helyettessé „varázsolták”. Ott már vérbeli vezetőként akart mutatkozni. Talán még ment volna a dolog, ha italozásával nem dúlja föl még a főnöke életét is. Nosza, egyik tanácsi vállalathoz küldték igazgatóhelyettesül. Ott meglapulhatott valahogy nagytudású főnökének árnyékában, csak ne akarta volna hosszú és tudatlanságát akaratlanul is leleplező értekezleti hozzászólásaival megszolgálni beosztását. Egy szó, mint száz: „megfúrták”. Pedig a derék atyait a légynek se vétett, ott szerette volna kihúzni az időt nyugdíjazásáig. De egy harsány fiatalember közönséges élősdinek minősítette őt, mivel csak a státust tölti be, de a munkája semmi. Később védelmezői betuszkolták egy ipari szövetkezetbe személyzeti vezetőnek. Onnan ment nyugdíjba, bár hírlik, buzgón talpal egy tanácsadói foglalkozás után. Csak tudnám, kinek milyen tanácsot adhatna... Egyébként szelíden és nem minden kockázat nélkül szóvá tettem neki, hogy semmihez sem értve bármit vállal. Kevély ingerültséggel oktatott ki utolsó ilyen beszélgetésünk végén: „Vedd tudomásul, olyan vagyok, mint a kártyában a Jolly Joker. Ahol emberre van szükség, én oda illek”. Volt munkatársai másképp vélekedtek személyéről. Nem a maga fontosságát hangsúlyozó székfoglaló és egyéb szövegei alapján, hanem tette szerint minősítették. Talán nem túlzók, ha az ilyesmit nem nevezem kis tévedésnek. Ritkán lehet annál nagyobbat tévedni, mint amikor megfelelő szakértelmet nélkülözőket „szakemberekké” minősítenek. És az ilyesmi igazából nem is csupán tévedés. Mert gondoljuk meg: ki bízná valamelyik szeretett családtagjának csak a rutinfeladatnak minősülő vakbélműtétét is olyan orvosra, aki járatlan a sebészet tudományában? Bajor Nagy Ernő Riasztóberendezéseket is terveztek Úttörők technikai versenye Nagy sikere volt a diákok által otthon, 111. Iskoláikban készített technikai eszközöknek A megyéből hatvanhét diák nevezett be a tavaly szeptemberben meghirdetett technikai tehetségkutató pályázatra. Az elődöntőn legsikeresebben szereplő negyvenkilenc tanuló részvételével a napokban tartották meg Szolnokon, a Vízügyi Szakközépiskola tanműhelyében a megyei találkozót. A feladatok témája a víz, mint természetes alapanyag felhasználása volt. A gyerekek modelleket készítettek, riasztóberendezések terveit mutatták be a szakemberekből álló bíráló bizottságnak. Délután üzemlátogatáson vettek részt a vízműtelepen, ahol kihirdették a találkozó eredményét is. A kilenc legjobban szereplő tanuló tíz napot tölthet nyáron Csillebércen, hatan Nagyvis- nyóra mennek a megyei szaktáborba, tizenöten pedig könyvutalványt vehettek át. A gyerekek álta] készített modelleket április 5-től május 5-ig a Szolnok megyei művelődési központban kiállításon nézhetik meg az érdeklődők. (Fotó: M. J.) Egy komplex szűrés eredményei Gyógyítás és megelőzés Jászszent a ndráson Jászszentandráson csaknem háromezer-ötszáz ember él, több mint nyolcszázötven hatvan éven felüli. A községben három orvos feladata az egészségügyi alapellátás, két általános körzeti és egy fogorvos rendel. Munkájukat védőnő, két házi betegápoló, fogászati asszisztens, két segédasszisztens, három szociális gondozónő, nyolc tiszteletdíjas gondozónő és a kisegítő személyzet három tagja segíti. A gyógyító-megelőző munka személyi feltételei tehát adottak. Néhány évvel ezelőtt épült az új központi orvosi rendelő és tanácsadó. A rendelők, a várók, a tanácsadó jól felszerelt, esztétikus. Nem megoldott viszont a vetkőzőfülkék természetes megvilágítása, az ajtó feletti falrészbe üvegtáblát kell beépíteni. Problémát jelent, hogy az orvosi rendelő telefonja csak délután négyig működik, mentőt csak a segélykérő telefonon lehet hívni, amelyik a szabadban van, a beszélgetést az időjárás, a közlekedés zajai zavarják. Jó lenne, ha megoldhatnák, hogy az orvosi rendelőből is lehetne mentőt hívni, mivel az orvosok lakásán sincs készülék. A rendelők felszereltsége jó, szivvizsgáló, ultrahang- és galvanizáló készülék is van. Módosították a rendelési időt. Délután 16 óra helyett 17-től fogadják a betegeket 18 óráig. A késői rendelésre a munkából jövőket, a hirtelen megbetegedetteket várják. A körzeti orvosok a hét öt napján készenléti ügyeletet tartanak lakásukon. Munkaszüneti napon Jász- apátin van központi orvosi ügyelet, illetve az ápolónők helyben beadják a járó- és fekvőbetegeknek az injekciót. Jászszentandrás minden lakosa évente nyolcszor fordul a körzeti, egyszer a fogorvoshoz. Az utóbbi években emelkedett kissé a táppénzes napok száma, de a táppénzes fegyelem, a munkamorál javult. Időnként vannak még próbálkozások, hogy valaki egészségesen szeretné igénybe venni a táppénzt, de ezek csak próbálkozások maradnak. Az utóbbi években Jászszentandráson csökkent a születések száma, öt évvel ezelőtt, 1982-ben például harminchárom, 1985-ben csak huszonkilenc gyerek született a községben. A többgyerekes család itt se gyakori, a legtöbb családban egy vagy két gyerek van, kevesen vállalnak három utódot. A halálozásokat tekintve vezetnek korunk betegségei: a szív- és keringési rendszer, a daganatos betegségek a halálokok nyolcvan százalékát jelentik. A gyógyító munka mellett fontos a gondozás, a megelőzés valamennyi módszerének együttes alkalmazása. Javítani kell a lakosság egészségi állapotát, elérni, hogy a betegségekkel idejében forduljanak orvoshoz. Ezért az egészségügyi dolgozók komplex lakossági szűrést végeztek Jászszentandráson. A szűrésen a lakosság többsége megjelent. A mellkasröntgen, a légzési, keringési, laboratóriumi vizsgálatok során ötszázhatvannégy embert szűrtek ki és vettek gondozásba. A legtöbb — majdnem fele — keringésszervi betegségben szenved. Ezután — 69 esettel — a belső el választású mirigyek megbetegedései következnek. A szűrés alapján nyilvántartják a betegeket, .kontrollra, vizsgálatra behívják, ha nem jelennek meg, otthonukban látogatják meg őket. így szinte naprakészen ismerik állapotukat. P. É. Szerencse a szerencsétlenség utón Visszavarrták a fülét Szerencséjének és az orvosi segítségnek köszönhetően visszakapta fülét Márkus István útépítő munkás, szentpéteri lakos. Március közepén érte a baleset. Nagykapornak határában a Volán autóbusz a síkos útról az árokba csúszott, ezt_az utasok kisebb sérülésekkel vészelték át, ám Márkus Istvánnak a kitört ablaküveg levágta a jobb fülét. A Zalaegerszegi Megyei Kórház orr-, fül-, gégészeti osztályára szállították. Az orvosok már a seb bevarrásához készültek, amikor a mentők megérkeztek a fülével, amit a baleset után két órával találtak meg a hóban. A testrészt visszavarrták, a sebesült ember szépen gyógyul. Nyílt tárgyalás A távolsági autóbusz soká indul még, de a négy fiatalasszony olyan szigorú határozottsággal foglalta el a két, egymás utáni páros ülést, mintha helyük veszélyeztetve lehetne. Hallgatnak. Egyikük kezében összehajtogatott hivatalos cédula simul a zsebkendő mellé. Szinte felsóhajtanak, amikor a nagydarab kövér asszony is megérkezik. Billen a busz, mialatt felküzdi magát a lépcsőkön. Nem is köszön. Ügy kezdi, mint aki halálra van sértve. — Te is, Manci? Meg ti is. Bözsi, Rózsi?... Itt az egész Kőris utca?... Mi az istennek ráncigálják az embert?! — emeli meg a hangját, és mérgesen villan a negyedik menyecskére, akinek a nevét se említette az előbb. — Maga is az idézésre? — Arra. Mit tudom én, miért! Ekkor szólal meg élesen, keserűen a figyelembe se vett negyedik asz- szony. — Most már értem, miért nem köszönt Veronka néném. mikor a csemegeboltban találkoztunk. Míg mondja, megviselt arca idegesen megrándul, kisírt szeme új- fent megnedvesedik, halántékán pirosabbra gyúl a varasodon seb. — Én, ezért?. .. Egyszerűen nem vettelek észre. De miért is hívattál engem? Én nem tudok semmiről. Mindenkinek megvan a maga baja. Senki nem teszi ki a placcra. — Ugyan, ne állítson már ilyet, Veronka néném! Hisz’ maga is tudván tudja, hányszor zavarászott Péter a három gyerekkel, mikor berúgott. Hogy bicskával rontott utánunk, és a szomszédban kellett meghúznunk magunkat éjszakára. — Én semmiről se tudok, semmit se láttam. Mikor egy családra leszáll az este. bezárul minden a világ elől. Hol. mi történik — senkinek semmi köze hozzá. — Hogy mondhat ilyet! — csuklik sírásba az asszonyka hangja. — Hányszor mutogattam arcomon, karomon a kék foltokat magának is?! — Azt mondtad, véletlenül nekimentéi az ajtófélnek. — Igen... mert az ember takargatná, amíg lehet — zokog amaz. — Na és, akkor se látott semmit, amikor az uráért. Józsi bátyámért átjött hozzánk? Mikor a disznót vágtuk? Nem?. . . Akkor is egész nap a kocsmában volt Péter. Ügy mentem érte, rimánkodtam neki. jöjjön haza. segítsen. Erre — ott mindenki előtt egy székkel támadt rám. Ha a maga ura nem fogja le, talán agyon is üt. ö szerelte le, kísérte haza, Józsi bácsi. Sokáig csitítgatta itthon is, mert nem akart csillapodni. Felborogatta az asztalokat, pedig teli voltak hurkával, kolbásszal, meg még rengetek töltelékkel. Ott topor- zékolt rajtuk. Józsi bácsi alig bírta kicsavarni kezéből a késeket... Akkor jött át maga is, mindent látott... Hát annyit se tenne meg — legalább a gyerekeim érdekében —, hogy mindezt tanúsítsa a bíróságon?! — Én ilyesmihez sose voltam szokva. A mi családunkban ilyet én nem láttam.. . Sok mindent kibír az ember. Ki kell bírni! Asszony vagy. — Én egyszer mentem el az uramért a kocsmába — szól közbe bátortalanul a tanúnak beidézett egyik fiatalasszony. — Hogy én mit kaptam. te jóisten! Abból megértettem, hogy többet ne csináljam.. . Sok mindent el kell tűrnünk egymásnak. Most már harciasabban vitatkozik a válóperes asszony. — Ez az! Én is adtam anyám szavára, mikor négv-öt évvel ezelőtt kezdett tűrhetetlenné válni a sorsunk. ö is csak azt fújta: ..Rassz a rosszal, lyányom, de rossz nélkül még rosszabb.” Hát el lehet végtelenségig viselni, hogy jóformán már nem is alhatunk odahaza? Egy kis ztirdikban húzzuk meg magunkat Bűtöséknél. Négyen rívunk, álma'- lankodunk. Idejutottunk annyi esztendő után! Mondom, négy-öt éve látszott már. hogy a mi életünk zátonyra futott.. . Most végleg betette a kaput a drágalátos. Nem átallotta odahozni a szeretőjét is éjszakára. A gyerekei előtt! A terebélyes asszonyság — akiknél „ilyet nem láttak, ilyenhez nincsenek szokva” — hevesen közbevág. — Ki kell bírni! Hát az én lányom mit szólt, mikor a vejem szeretője evvel pofátlankodott be hozzájuk: „Még mindig kapaszkodsz az uradba, mi? Nem mondta még, hogy gyerekem lesz tőle? Nem? Nahát akkor most már tudod.” — A lyányom mégis kitartott az ura mellett, az se hagvta el. Sőt! összejárnak avval a lyánnyal. Az sokszor elviszi hozzájuk a vömtől való gyereket, hadd legyen náluk, míg ő boltba. piacon, hatóságnál jár... — A vejéék helyzetét én a maga helyében nem hasonlítanám össze a miénkkel. Már ne is haragudjon — maga hozta ki belőlem a szót —, de az egész falu tudja, hogy a maga asszonylánya meddő... De mondok egyet, Veronka néném — változik még határozottabbá a válóperes tárgyalásra utazó hangja. — Nekem maga ne is jöjjön tanúskodni. Menjen szépen haza! Verőn asszonyság csak ránt egyet mázsánvi testén. — Most már azért is elmegyek! Tóth István
