Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. ÁPRILIS 25. Moszkva után — Washingtonban Hivatalos derűlátás, óvatos hangokkal Alighanem óvatosan kell bánni azokkal a nyilatkozatokkal, amelyek mostanság az amerikai politikusok részéről hangzanak el. A megállapodás elérhető közelségbe került — mondotta Reagan elnök. Bízom abban, hogy még az idén megtartjuk a csúcstalálkozót és aláírjuk a megállapodást — jelentette ki kabinetfőnöke, Howard Baker. „A második világháború óta még nem jutottunk ilyen közel egy igazi békés megállapodáshoz” — vélekedett Jim Wright, a képviselőház Moszkvában járt elnöke. S George Shultz külügyminiszter is aligha mosolygott olyan sokat a maga csendes módján az utóbbi időben, mint a kaliforniai Santa Barbarában megtartott sajtókonferenciáján, a szovjet fővárosból hazatérve. Mi a toondő 7 A hivatalos derűlátásba azért persze óvatosabb hangok is vegyülnek. A refrén- szerűen visszatérő mondat: „még nagyon sok részletet kell kidolgozni, s a részleteken sok minden múlhat”. Ezt szinte minden politikus megismételte Moszkva után. Az "azonban egyértelmű, hogy az amerikai sajtó sikernek minősíti a külügyminiszter moszkvai tárgyalásait — s azt is elismeri, hogy ez elsősorban a szovjet vezetés rugalmasságának, gyors reakcióképességének, bátor, nem egyszer meglepetésszerű kezdeményezéseinek következménye. Ha Washington tagadja is, hogy Gorbacsov új lépései „sarokba szorították” volna, azt elismeri, hogy neki kell lépnie, sőt az is kicsendül a nyilatkozatokból, hogy bizonyos értelemben kényszerűségnek tekinti ezt a helyzetet. Hol állt a közepes hatótávolságú európai nukleáris eszközökről folytatott tárgyalás Moszkva előtt? Amikor úgy tűnt, hogy a szovjet kezdeményezés, az európai „nulla-megoldás” elfogadása valóban elérhető közelségbe hozza a megállapodás megvalósulását, Washington új feltétellel állt elő. Kijelentette: a Szovjetuniónak legalább 130 rövidebb, 500—100 kilométer hatótávolságú rakétája van az európai térségben s ezek „egyoldalú fölényt” jelentenek számára. Az amerikai fél tehát jogot követel magának hasonló mennyiségű és kapacitású fegyver európai telepítésére, mégpedig úgy, hogy Pershing—2. típusú jelenlegi rakétáit alakítaná át erre a célra, A helyzet így lényegéA Szovjet Tudományos Akadémia meghívására Moszkvában járt Jacque Yve Cousteau,, a híres utazó, a Világtenger kutatója, kiemelkedő feltaláló, számos könyv és, film szerzője. A közvéleménykutatás szerint Cousteau Franciaországban a népszerűségi listán az első helyen áll. Szovjetunióbell tartózkodása idején a francia tudós Interjút adott az APN tudósítójának. Az alábbiakban látogatásának céljáról beszél. — Moszkvába azért érkeztem, hogy részt vegyek a Bering-tengePben folytatandó közös francia—szovjet— amerikai expedíciót felkészítő tárgyalásokon A kutatásokhoz felajánlottam Al- sion nevű hajómat, amelyik jelenleg a Csendes-óceán észak-amerikai partjainál horgonyoz. Tanulmányozni kívánjuk a tengeri növények és mikroorganizmusok fotoszintézisét, amelynek termelékenységétől egyenes arányban függ a vízi élet, hiszen a tenger afféle „kék legelő”. Hasonló kutatásokat folytatnak a Világtenger más részein is. Második hajóm, a Calipso, jelenleg Oj-Zé- land partjainál található, onnan Mikronéziába, Ausztráliába és Üj-Güineába indul majd tovább. A kor egyik legégetőbb problémájának Cousteau a környezet- és egyebek között a vízszennyezést tartja. — Nehéz lenne megmondani, hogy a Világtenger szennyezésének melyik fajben változatlan maradt volna ebben az esetben, sőt az átalakítandó Pershingekre viszonylag igen könnyen lehetett volna visszaszerelni azt az egy fokozatot, amely már ismét képessé tette volna azokat távoli szovjet célok elérésére. Gorbacsov válasza valóságos villámcsapásként érte az amerikai felet: inkább számoljanak fel minden ilyen rakétát is — a Szovjetunió egy éven belül kész erre. Ez olyan javaslat, amely elől kitérni szinte lehetetlen: ha valaki, mint Reagan, hivatalosan a nukleáris fegyverek egész kategóriáinak megszüntetését prédikálja, nem mondhat nemet olyan elképzelésre, amely mindjárt két kategóriát is megszüntetne. Washington, amely új fegyvereket akart a kontinensre hozni, úgy tűnik, kénytelen elvben elfogadni a meglévők eltávolítását is. Igaz, a kérdések még korántsem tisztázottak. Az egyik legnagyobb akadály az a szándék lehet, hogy Washington megmaradó száz közepes hatótávolságú rakétáját Alaszkába akarja telepíteni, ahonnan azok elérhetik a Szovjetunió távol-keleti körzeteit. Az Ázsiába telepítendő száz szovjet rakéta természetesen kívül maradna azon a körzeten, amely elérhetővé tenne számukra amerikai célokat — ez egyértelmű amerikai előnyt jelentene. A másik kérdés, amelynél sok az „apró betű” a buktató a szövegekben, a megállapodások ellenőrzésének témája. Itt sok akadályt lehet mesterségesen felállítani, s bár a szovjet fél eleve elébe vágott jó néhány ilyen A mélység világa tája a legveszélyesebb. Bolygónk víztartalékát, hogy úgy mondjam, „kompüex” károsodás éri. Ezalatt értendő mind a vegyi szennyezés, mind pedig a mechanikus rombolás, amelyek együttesen sokszorosára növelik a pusztító hatást. Az óceánt egyelőre nem fenyegeti halálos veszedelem, de kétségtelenül gyógykezelésre szorul. Egyetlen reménysugarunk a Világóceán szennyezésének az utóbbi időben megfigyelhető lassuló üteme. Lehet, hogy 15—20 év múlva a helyzet stabilizálódik, sőt, javulni kezd. Ugyanekkor nem engedhetjük meg, hogy a dolog spontán módon folytatódjék. Kötelesek vagyunk ellenőrizni az óceánban végbemenő folyamatokat, minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon keld lennünk, hogy javítsunk a helyzeten. Most az elsöszáakadály megteremtésének azzal a javaslatával, amely az igen mélyreható helyszíni ellenőrzést teszi lehetővé, nem lehet ezek után sem arra számítani, hogy az amerikai küldöttség nem támaszt nehézségeket. A moszkvai tárgyalásnak volt egy váratlan, szenzációs fordulata is: az a szovjet javaslat, hogy az atomfegyver-kísérletek megbízható távoli ellen őrz és ér e a két fél kölcsönösen hajtson végre nukleáris robbantást a másik kísérleti központjában. Ez a szinte hihetetlen javaslat — úgy tűnik — megvalósítható lesz: Washington elfogadta s most már a részleteket kell kimunkálni. Miért fontos ez a szovjet javaslat? Az amerikai fél évek óta azzal tér ki minden, a kísérletek számának csökkentésére, vagy azok teljes mgszüntetősére vonatkozó javaslat elől, hogy az ilyen tilalmat ellenőrizhetet- lennek minősíti. Ma mindkét fél elsősorban saját nemzeti eszközeivel figyeli a másik robbantásait: szeizmikus műszerek jelzik a távoli rengéshullámokat, amelyeket a földalatti robbantások váltanak ki. A Szovjetunió úgy véli, hogy ezek bőségesen elegendőek, bár nem kifogásolja a helyszíni ellenőrzés bizonyos formáit sem. Washington viszont arra hivatkozik, hogy a távoli műszerek méréseredményei pontatlanok. Bizonyos fokú problémát kelt, hogy a két fél nukleáris kísérleti telepe nem ■ azonos geológiai körülmények között létesült: a szovjet robbantásokat szilárdabb, keményebb talajban hajtják végre, így a rengéshullámok is másként terjednek. Ha a javaslat megvalósul, az amerikai fél a szovjet kísérleti telepen pontosan meghatározott robbanóerejű töltetet próbálhat ki, saját műszerei működéséről pontos adatokat kaphat — így ez a kifogás már nem lesz fenntartható s talán egy lépéssel közelebb kerül az atomfegyver-kísérletek korlátozása, ha nem is teljes eltiltása. Ezt ismét csak a szovjet kezdeményezés tenné lehetővé. Kis Csaba (Fotó: TASZSZ—APN—KS) mú teendő kijelölése a legfontosabb feladat. A Szovjetunió kormánya például az óceán megmentésére egy globális program megvalósítását javasolja. Cousteau ezt a következőképpen kommentálja: — A Szovjetunió helyesen járt el, mivel kézzelfogható eredményt csakis az országok többségének egyesített erőfeszítése révén érhetünk el. Nem szabad ölhetett kézzel várni, amíg megrázó események késztetnek majd cselekvésre. A bhopali, a rajnai, csernobili és más szerencsétlenségeket értem ez alatt. Ezek tragikus események voltak, de legalább egyes országok vezetőit kimozdították a tétlenség és önnyugtatás .állapotából. Hogy előbb-utóbb egyesí- tik-e majd erőfeszítéseiket, az nagyban függ a közvélemény nyomásától APN—KS Jugoszlávia Ki kivel számol le? — kérdi legutóbbi számainak egyikében a belgrádi Nin című, tekintélyes politikai hetilap. S hogy még érthetőbb legyen, a cikk így kezdődik: „A párt bírálja a kormányt, azért, mert adminisztratív eszközökkel csökkenti a fizetéseket, éppen akkor, amikor általános áremeléseket engedélyez. Ezt aláhúzza a kitörő sztrájk- hullám. Az illetékes miniszter erre sajtóértekezletet tart, amelyen bejelenti: a kormány nem mond te, és nem is vonja vissza saját rendeletét, mivél az megfelel az alkotmány előírásainak. Mindez bármely többpártrendszerrel rendelkező országban lejátszódhatna, halott éppenséggel Jugoszláviában történt, ott, ahol nincs többpártrendszer”. Válságban lenne hát az önigazgatás? A válaszért messzebbre 'kell visszanyúlni. Jugoszláviában már lassan másfél évtizede küzdenek az infláció ellen, és ezzel párhuzamosan- a gazdaság teljesítményének javításáért A már említett Nin- íbeli írás is figyelmeztet: mái- húsz éve, hogy először felvetődött a változás szükségessége. Akkor komoly elégedetlenség volt tapasztalható, de a vezetés elállt határozott és az egész társadalmat átfogó reformterveitől. Ehelyett jött a hitelpolitika, amely messze nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: sok elhibázott beruházás, fölösleges, azóta sokat bírált kiadás jelzi ezt. v,A pénz elszállt — írja a Nin — az adósság maradt.” „Minden nyugodt. Zavargásokat nem észleltünk. Háború nem lesz. Vissza akarunk menni” — írta 1896- ban havannai táviratában egy Remington nevű amerikai újságíró. A New York-i válasz ugyancsak sürgönyben érkezett: „Kérem, maradjanak. Az önök dolga, hogy szemléletes anyagokat biztosítsanak. A tóborút majd ón biztosítom. Hearst.” 1896. február 15-én a kubai partoknál felrobbant és elsüllyedt az amerikai Maine hadihajó. Kitört a spanyol— amerikai háború. Azóta a sajtótőke koncentrációja és centralizációja révén soha nem látott méretű tömegkommunikációs birodalmak jöttek létre, amelyek tulajdonosai eddig elképzelhetetlen mértékben tudják manipulálni a közvéleményt. A nemrégiben elhunyt nyugatnémet Axel Springer, az olasz Silvio Berluscioni tévékirály, az amerikai Ted Turner, a francia Robert Hersant és az ausztrál származású Rupert Murdock neve nem ismeretlen a magyar olvasó számára. Ezek az emberek még a nagyobb formátumú sajtócézárok közül is a legnagyobbak. Sokat megérthetünk a nyugati tömegtájékoztatás világából, ha közelebbről megvizsgáljuk egyikük-másikuk egyéniségét, életútját. „Azt akarjuk, hogy Franciaországban új, igazságos, erős állam jöjjön létre. Azt akarjuk, hogy ezt az erőt többé ne használhassák fel a zsidók, a szabadkőművesek ...” — írta a hitleri megszállás alatt álló Párizsban a La Jeune Force című újság. E lap kiadóját, a fiatal Robert Hersant-t a nácik elég megbízhatónak tartották ahhoz, hogy az ellenséges Franciaországban saját lappal rendelkezzék. A fel- szabadulás után a francia igazságszolgáltatás felelősségre vonta, majd tíz évre korlátozta állampolgári jogait. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy 1950-ben engedélyt kapjon egy turisztikai kiadvány Később pedig nőtt, merthogy egyre nehezebbé vált a visszafizetés. És eközben senki sem vállalta, hogy közbelépjen. A vállalatok a látszaitönállóság lehetőségei és félig-meddig piaci körülmények között tehették, amit lehetett. Igyekeztek javítani hatékonyságukat, de végül is mindig a könnyebb megoldások győztek; az áremelések, a kétes pénzügyi manipulációk, a tényleges teljesítmény nélküli, politikai hátterű béremelések. Mindezek után a most már hatalmasra duzzadt, közel huszonegy milliárd dollárnyi adóssággal, no meg az egyre vadabb inflációval a hátukban, a jugoszláv kormányzat tagjainak nem nőtt meg a bátorsága átfogó gazdasági és társadalmi reformokba kezdeni. Az alig tíz hónapja miniszterelnökös- ködő Branko Mikulics viszont már a kezdet kezdetén határozott volt: vagy nekivágnak a fájdalmas műtétnek, vagy nincs értelme a munkájának. Nos, ez a határozott fellépés döntött: végül is, sok ellenkezés után, de megkapta az engedélyt a ■parlamenttől, és idén februárban jött a bérbefagyasz-, tás, amely egyeseknek sajnálatosan egyszerre ötven százalékos jövedelemzuhanást jelentett. Most sokan a miniszterelnököt teszik felelőssé a jelenlegi helyzetért. Sokan kifejezetten a demokrácia megnyirbálását, adminisztratív erőszakot emlegetnek. Csakhogy a tavaly elmaradt, közel hárommólliárd dolláros hiteltörlesztést, és ehhez Rupert Murdock világméretű sajtóbirodalom létrehozására készfii (Fotó: — KS) i előállításához. E célra mintegy hatszáz szállodatulajdonostól fejenként kettőezér- nyolcszáz frankot gyűjtött össze. Ekkor azonban sutba dobta eredeti tervét, s a kicsalt pénzen autós-magazint indított. Hersant gyors ütemben terjeszkedni kezdett, egymás után indított és vásárolt fel szabadidő- és vidéki lapokat. Hersant hosszú ideig ábrándozott arról, hogy megvesse a lábát Párizsban is. Erre 1975-ben adódott alkalom, amikor kalapács alá került a Le Figaro. Hatvan- •milliót kértek érte, Hersant- nak azonban csak tíz volt. Honnan, honnan nem — néhány nap alatt előteremtette a hiányzó ötvenmillió frankot. Még néhány év, és a Le Figaro mellé megkaparintotta a France Soir és a L’Aurore című nagy múltú országos lapokat is. Legalább ennyire pikáns Rupert Murdock felemelkedésének története. Murdock és Hersant sztorijában talán csak annyi a közös, hogy mindketten főként a csőd szélére jutott sajtószervek felvásárlásának taktikáját alkalmazzák. A tulajdonos- váltás pillanatától kezdve a lapok természetesen konzervatív irányvonalat követnek. A sors fintora, hogy az ausztráliai születésű Murdock angliai diákéveiben az idén esedékes majdnem ugyanennyi kifizetését miként tudná másként megoldani a jugoszláv gazdaság? Erre a kérdésre nem tudnak válaszolni a kormányfő bírálói. Mindenesetre, Mikulics miniszterelnök most fegyelmet és türelmet kér. Jelenleg nincs idő vitákra, hanem a megbillent egyensúlyt kell mielőbb visszaállítani, hangsúlyozza. Azután lehet majd vitát folytatni azon, ki a fe- 'lelős a jelenlegi helyzetért, és vajon melyek legyenek a további lépések. S hogy komoly vita várható, azt tükrözi az a tény, hogy szinte senki sem tudja pontosan megfogalmazni a teendőket, többnyire csak a vélemények különbsége dominál. A közgazdászok jórésze azonban arra hívja fel a figyelmet Jugoszláviában, hogy a kiút már távolról) sem gazdasági kérdés, átfogó társadalmi reformra van szükség. Az érdekek és a lehetőségek jelenlegi helyzetében azonban Belgrádiban is azt kérdezik: ki lesz az, aki vállalja a változással járó, és nemcsak gazdasági megrázkódtatásokat, tudva, hogy az elmúlt hét évben folyamatosan csökkent az életszínvonal, és eddig a lemondás nem hozta közelebb a megoldást Vajon konkrét eredmény igazolja-e majd a mostani óriási áldozatot? — teszi fel a kérdést cikke végén az idézett Nin 'című hetilap. Válasz — később várható. baloldali nézeteket vallott, szobájában Lenin-könyveket és -szobrot tartott, s társai „vörös Ruipertként” emlegették. Apjának és környezetének később sikerült kinevelni belőle világnézeti „eltévelyedését”. Hazatérése után Murdock belevetette magát a sajtó világába, s a bombasztikus jellegű tömeglapok felé fordult. A szex- botrányok és egyéb szenzációs hírek rakétaként hajtották fel az addig lagymatagon vásárolt újságok példány számát Az óriási vagyonra szert tett Murdock számára Ausztrália szűknek bizonyult, ezért Angliában próbálta birodalmát kiterjeszteni. Nagy meglepetést keltett, amikor a „gyarmati ripacs” megszerzett két, több milliós példányszámú bulvárlapot, ám igazi sokkot akkor keltett, amikor 1981-ben ötvenedik születésnapján megajándékozta magát a brit nemzeti intézménynek számító The Times-szal. 1973-ban megkezdte behatolását az amerikai Média-piacra, ahol egy sor tekintélyes újság és könnyű lapocska megszerzése mellett már-már odáig jutott, hogy az ABC, NBC és a CBS társaságok mellett létrehozza a negyedik, az Egyesült Államok egész területére kiterjedő televíziós hálózatot: Több százmillió dolláros üzletei és hajmeresztő jogi manőverei révén Murdock elérkezett annak a küszöbére, hogy európai, amerikai, ausztráliai — és újabban — ázsiai nyomtatott és elektronikus eszközei összehangolásával világméretű sajtóbirodalmat hozzon létre. Bár a múlt század végén feljegyzett Hearst-afférhoz hasonló az utóbbi évtizedekben nem fordult elő a sajtófejedelmek gyakorlatában, ennek potenciális veszélye mégis megmaradt. A manipuláció módszerei finomodtak, s tökéletesedtek a ■technika eszközei is, a média mai urai azonban máig is sokat megőriztek régi stílusukból. p. r Expedíció a „kék legelőn" Cousteau a Szovjetunióban Nógrádi Péter Haarat-töt Murdocklg A sajtófejedelmek világa
