Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
1987. ÁPRILIS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ellemerés gyógyszerészeknek Kiváló a megyei központ Kutatás-, szabadalmak, pénz Intézet a cukorgyár szomszédságában Ezt követően Fűzi István elismeréssel szólt a kollektíva kimagasló szakmai munkájáról. A gazdasági eredményeken túl ugyanis a vállalat több, országos érdeklődést kiváltó kezdeményezése is — mint például az új információs rendszer kidolgozása — méltóvá tette a megyei központot arra. hogy az egészségügyi miniszter az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete elnökségével egyetértésben idén 13 arra pályázók közül a Szolnok Megyei Tanács Gyógyszertári Központjának Kiváló Gyógyszertári Központ címet adományozzon. A kiemelkedő sikerekhez gratulálva adta át beszéde végén dr. Kapitány Istvánnak a Kiváló Vállalat kitüntetést dokumentáló oklevelet. Az ünnepségen ezt követően Ürmössy Ildikó köszöntötte a központ dolgozóit, majd kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Az egészségügyi miniszter a gyógyszertári központ munkatársai közül négyet Kiváló Dolgozó kitüntetésben, ötöt pedig dicséretben részesített. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetést egy vállalati dolgozó vehette át. A kitüntetett gyógyszertári központ dolgozói A jók között is a legkiválóbb — hangzott el a Szolnok Megyei Gyógyszertári Központ tevékenységét értékelő megállapítás azon a tegnap délután a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban megtartott ünnepi munkaértekezleten, amelyen részt vett dr. Illés Béla egészségügyi miniszterhelyettes, Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára, dr. Fűzi István, az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Ürmössy Ildikó, a megyei tanács elnök- helyettese és Fekete István, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára. A kiváló vállalati ünnepségen dr. Kapitány István, a gyógyszertári központ igazgatója a vállalat elmúlt két évi fejlődéséről számolt be, azokról a gazdasági eredményekről, amelyek alapján a központ 1984 után ismételten kiérdemelte a Kiváló Vállalat kitüntetést. Veszólyes áruk vasúton és vízen Országos szakmai konferencia A veszélyes áruk vasúti és belvízi szállításának szabályairól tartottak csütörtökön és pénteken kétnapos országos szakmai konferenciát Szolnokon, a Közlekedési Minisztérium közlekedési főosztálya, a Központi Szállítási Tanács és a Közlekedés- tudományi Egyesület szervezésében. Az ország egyik fontos vasúti és közúti közlekedési csomópontján összegyűlt szakembereket Berecz- ki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese üdvözölte, majd Ónozó György közlekedési miniszterhelyettes tartott bevezető előadást. Többek között hangsúlyozta, a nemzetközi statisztika alapján az összes fuvarozott árunak majdnem a fele veszélyes árunak számít. A veszélyes, környezetszennyező és mérgező anyagok, tárgyak szállítása állandóan növekszik és a fuvarozásból a közút mellett a vasút és a folyamhajózás fokozott mértékben veszi ki a részét. A gondatlan kezelésük — elsősorban külföldön — már több katasztrófát idézett elő, a nálunk előfordult közúti, illetve vasúti balesetek azonban eddig még mindig szerencsés kimenetellel jártak, ez a tény azonban korántsem jelenthet megnyugvást. A vasúti közlekedésben a veszélyes áruk belföldi és nemzetközi fuvarozásának szabályozása már több mint fél évszázadra nyúlik visz- sza, a belvízi szállításban a szabályozásra irányuló igények viszont egészen frissek. Az élet sürgeti a régebbi szabályok 'új helyzethez való igazítását, illetve új szabályok kidolgozását, érvényesítését a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával. Kiemelt feladat a veszélyhelyzetek megelőzése, a fokozott ellenőrzés, veszély esetén pedig a szervezett, gyors elhárítás. A mostani konferencia a másik két fontos közlekedési ágazat, a vasúti és a belvízi szállítás szabályait volt hivatott megfogalmazni, és ezzel a környezetvédelem széleskörű és hatékony megoldását, az élet- és vagyonbiztonságot elősegíteni. A kétnapos konferencián nyolc szakmai előadás foglalkozott a vasút és a hajózás biztonságos műszaki, szállítási feltételeivel, a megelőzés, a balesetelhárítás és mentés fontos, időszerű kérdéseivel. Pedagógiai napok Szolnokon (Folytatás az 1. oldalról) helyzetű tanulók képességeinek fejlesztésében, a középfokú oktatás általánossá tételében, az értelmiség képzésében. Ezek a feladatok azonban nemcsak a pedagógusoké, hiszen amíg a társadalom nem ismeri el jelentőségének megfelelően, s nem akként javadalmazza a képzettséget, az iskola önmagában nem tudja érvényre juttatni a minőséget, megteremteni illetve növelni a tudás presztízsét. A miniszterhelyettes részletesebben is szólt a középfokú szakképzés gondjairól, fejlesztésének lehetőségeiről. Az egyetlen szakmára felkészítő iskola már nem felel meg a kor igényeinek — hangsúlyozta, hiszen köz- gazdasági törvényszerűség, hogy a ma még tanuló diákok munkájuk során majd többször is szakmát, munkahelyet változtatnak. Azért, hogy ne sorscsapásként éljék meg ezeket a szükségszerű változtatásokat, átcsoportosításokat, az iskolában olyan alapokat kell megszerezniük, amelyek lehetővé teszik a rugalmasságot, lerövidítik az átképzésre fordított időt. Gazsó Ferenc végezetül a társadalom szerkezeti változásainak iskolai hatásairól illetve az iskola szocializációs szerepéről szólt. Miként a minőség kérdésében, ugyanúgy a veszélyeztetettek helyzetének javításában is igen nagy fefle- lősség hárul a pedagógusokra — húzta alá — hiszen, a többszörösen hátrányos helyzetű családok gyermekei számára — az iskolások mintegy 16—18 százalékát teszik ki — az egyetlen lehetséges út a felemelkedésre, a társadalomba való beilleszkedésre a szakképzettség megszerzése. E feladattal sem tudnak azonban a nevelők önmagukban megbirkózni, miként az iskolával szemben támasztott valamennyi elvárás is csak akkor valósulhat meg, ha a társadalomban végbemenő folyamatok, tendenciák erősítik is azokat. A művelődési miniszterhelyettes előadását követően Genzwein Ferenc, az Országos Oktatástechnikai Központ főigazgatója a tudomány társadalmi hatását elemezte. Beszédében felidézte, milyen kapcsolatban volt a különböző korok társadalma a tudománnyal. Vekerdy Tamás pszichológus, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa az Érzelem és meggyőződés formálása a gyermeknevelésben címmel tartott előadást, amelyben többek között hétköznapjaink elsivárosodásá- ra hívta fel a fiigyeimet. A plenáris ülés utolsó előadásaként Szabolcsi Miklós akadémikus, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója a műveltségképünkről szólt. Megállapította, hogy az új oktatási törvény és a fejlesztési program többek között a rugalmasságot helyezi előtérbe, s ezzel tulajdonképpen a műveltség tartalmának változásait, szélesítését is szorgalmazza. Az előadások után szekcióülésekkel folytatódtak a pedagógiai napok. (A tanácskozás résztvevői a tudomány, a politika és a pedagógiai gyakorlat kérdéseiről, az iskolai kísérletekről, a könyv és a korszerű oktatástechnikai eszközök tanórai és órán kívüli felhasználásának lehetőségeiről cserélték ki gondolataikat). Ma reggel folytatódnak a viták a szekcióüléseken, majd záró plenáris üléssel ér véget a kétnapos értekezlet, amelyen átadják a pedagógiai napokra kiírt pályázatok díjait is. T. G. Gond az utánpótlás biztosítása A Cukortermelési Kutatóintézet tíz esztendővel ezélőtt, 1977. január elsejével települt Szolnokira, azzal az eredeti elképzeléssel, hogy a két alapvető és korábban teljesen elkülönülő kutatási területet — a cukoripari technológia és a répatermesztés — egy helyre koncentrálják. Megyénk és szék- . helye mellett azért döntöttek, mert itt van a cukorgyár, ugyanakkor a répatermesztés is nagy területen, jó eredményekkel folyik a körzetben. Az eredetileg 640 millió forint értékűre tervezett beruházás pénzügyi feltételeit azonban nem sikerült biztosítani. A telepítés félbemaradt, s Budapesten, valamint Sopronhorpácson is tovább működik egy-egy részleg. (A fővárosban jelenleg a cukorgyártás technológiájához kapcsolódó kutatások folynak, míg a másik helyen agrotechnikai és fajtakísérletekkel foglalkoznak a szakemberek) . Az intézet irányításában és tevékenységének finanszírozásában is jelentős változások történtek az elmúlt évtizedben. Eredetileg az állami költségvetés biztosította az anyagiakat a kutatásokhoz, 1977-ben azonban a Cukoripari Vállalatok Trösztje kapta meg ezt a szerepet, mondván, hogy az A mészsó meghatározását végzik, eukorgyári 1 evekben « technológiai labor dolgozói. (Fotó: "Mészáros) ágazat, amelyet szolgál az intézet, az tartsa is el, e szolgálatokért cserében. A tröszt három évvel később megszűnt, a gyakorlat azonban toYábbra is maradt; a cukorgyárak és a répatermesztők biztosítják a pénzt a kutatásokhoz és a működéshez. A fenntartók határozzák meg időről időre a kutatási feladatokat, mégpedig oly módon, hogy egy e célra alapított gazdasági társaság vezető testületé hagyja jóvá az éppen esedékes kutatási tervet. (A társaságnak, az intézeten kívül, a cukorgyárak és a répával foglalkozó térj melési rendszerek a tagjai). Pénz, pénz, pénz... A társasági szerződés rögzíti ugyanakkor az anyagi támogatás rendjét is. A gyárak az előállított cukor mennyiségének, a termelési rendszerek pedig tag gazdaságaik répaterületének arányában fizetnek. Tavaly például 45 millió forintot költöttek összesen a kutatásokra, amiből 35 milliót a répa termesztésével összefüggő feladatok megoldása vitt el. A „maradék” tízmilliót fordították a cukorgyártás technológiájához kapcsolódó kutatások finanszírozására. Érdekes, hogy ennek ellenére a költségek nagyobbik részét — ez az arány ’87-<ben már 80 százalék lesz — a gyáriak fizetik. Ha már ennyire „zsebbe nyúló” a kapcsolat az intézet és a termelők között, nem érdektelen, hogy milyen véleménnyel vannak a partnerek az Itt folyó munkáról. Veres Sándor, a Szolnoki Cukorgyár igazgatója így vélekedett: — Kapcsolatunk az intézettel élő és jó. Jelenleg például öt közös programban közreműködnek gyári kollégáim. Tavaly két kutatásifejlesztési eredmény bevezetésére kötöttünk szerződést az intézettel, s két szabadalmat is megvásároltunk tőlük. Jelentős megtakarításaink vannak ezek révén: ’85- ben 11 millió forintra rúgott ennek összege, de 1986-ban is elérte a 6,5—7 milliót... Mi egyébként állandó támogatást fizetünk az intézet fenntartására, s a továbblépésit talán az jelenthetné, ha ez az összeg jobban függene az intézet eredményeitől. Mi szívesen fizetnénk jóval1 többet is, de a szabadalmak és kutatási eredmények ellenértékéként... rótt és Szerencsen 5—10 mil>~ lió forint megtakarítást eredményezett. Sajátos, figyelemre méltó módon igyekszik az intézet vezetése alakítani a belső egyéni ösztönzés rendszerét. Egy-egy szabadalom vagy kutatási-fejlesztési eredmény bevezetésére haszonrészesedési szerződést kötnek a felhasználóval, így az eljárásból származó bevétel egy része visszakerül az intézethez. Ennek aztán bizonyos százalékát jutalmazásra, anyagi ösztönzésre fordítják. — Szükség van ilyen megoldásra — mondta a főigazgató —, mert kutatóink jövedelme alacsony. Az intézet keresétszintje 71 ezer forint, s ha figyelembe vesz- szük, hogy negyven kutatónk közül hétnek van tudományos minősítése, tízen pedig egyetemi doktorok, akkor ez önmagáért beszél. Nem csoda, hogy a kutatói gárdánk elöregedett, és az utóbbi években elég nehezen kaptunk fiatal munkatársakat. A gyakorlatban, a gazdálkodó szervezeteknél ugyanis sokkal jobban ifteg- fizetik őket, mint amit a mi lehetőségeink megengednek. Szerencsére, ezen a téren tavaly némi élénkülést tapasztaltunk, és amire régen nem volt példa, öt fiatal munkatárs is jött hozzánk. — Az utóbbi időben kritikák is érték az intézetet. Ezek egyik visszatérő kérdése az volt, hogy tevékenységükben nem eléggé „megyeiek”. Mi a véleménye erDréga az Import vetőmag Szőke Antal, a Gabona- és Iparinövény Termesztési Rendszer osztályvezetője, többek között: hozzávetőleges képet is rajzolt a magyarországi cukorrépa-helyzettől: — Mi termelők szerencsés helyzetben vagyunk, s ez egyben megnehezíti az intézet dolgát. A világ legjobb fajtáival dolgozhatunk ugyanis, s ezekkel a magyar fajtáknak nehéz versenyezniük. Húsz éve még kilencven százalékban használt a magyar mezőgazdaság hazai nemesítésű répavetőma- gdt, 1985-<ben viszont ez az arány 40 százalékra csökkent. A folyamat továbbra sem állt meg, s ez évben már a répa-termőterület 20 ■—30 százalékán vetünk csak magyar fajtákat. A csökkenés okai egyértelműek: hazai vetőmaggal nem tudunk olyan termelési eredményeket elérni mint a legjobb dán vagy NSZK-beli fajtákkal. Azok jelenleg többet tudnak, mint a hazai versenytársak. Ennek ellenére, határozott igény van a termelők körében a verseny- képes, hasonlóan jó magyar fajtákra. Az eredeti import vetőmag ugyanis drága, a termelési költségek 30—40 százalékát éppen erre fordítják a gazdaságok. Ezért nem mellékes, hogy kapunk-e olcsóbb, azonos értékű magot. Az intézet hibridjei egyébként, a dánokkal közös Dáma, és az NDK kooperációban nemesített Viitola, már elérik ezt szintet. — Mi az, amiben még tovább kellene lépnie az intézetnek? — Fontosnak tartom, hogy a répatermesztésd technológiai kutatásokat a partnergazdaságokban végezzék, ahol megfelelő géppark áll rendelkezésre, és valóban nagyüzemi feltételek között lehet kísérletezni, teljesen díjmentesen... Jöjjenek ki a kutatók hozzánk, és a gazdaságok partnerek lesznek ehhez... Hangyái Károly, az intézet főigazgatója, természetszerűleg eredmény-centrikusán értékelte tevékenységüket. Az intézetben született szabadalmak és kutatási eredmények bevezetése jelentősen csökkentette {Jóidéul a cukorgyártás energia- igényét, s ennek eredményeként az ország 12 cukorgyára mintegy 50 ezer tonnával kevesebb tüzelőolajat használ fel évente a korábbinál. Korszerűsítették a gyártás- technológiát, amely az elmúlt évben például Sárváréi ? — Nézze, én egyetértek azzal az igénnyel, hogy erősebb legyen a kapcsolatunk a megye üzemeivel és ezt a kölcsönös érdekek alapján nagyon fontosnak tartom. Ehhez azonban a mi szándékunkon kívül az is szükséges, hogy a megyebéli partnerek fogékonyabbak legyenek az újra. Az. ugyanis a tapasztalatom, hogy a mező- gazdasági nagyüzemek nehezebben hangolódnak át az új megoldásokra, erősebben ragaszkodnak a régihez. Mindenképpen nagy előrelépésnek tartom azért, hogy 1985-ben egy Cukorrépa Társulást hoztunk létre a megyében, hat répatermelő gazdaság, a cukorgyár és intézetünk részvételével. A társulás tagjai vállalkoznak a kutatási eredményeink nagytáblás kipróbálására, ezzel segítve a munkánkat. Az intézet telepítése félbe maradt, Az intézet azonban így is kétségtelenül szolnoki — tehát a megyéé. Munkájuk haszna csak részben mérhető pontosan, részben viszont nehezen forinto- sítható. Ágazati értékelések szerint az elmúlt tervidőszakban több&zá zm HHiós népgazdasági megtakarítást hozták az intézet kutatási eredményei. Ez pedig kétségtelenül objektív értékmérő'. JU Murányi László