Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-16 / 90. szám
1987. ÁPRILIS 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Húsvétra készül a Caola Pigalle, Senator és a többiek Húsvétkor az ajándékozás az ünnepek éppoly természetes velejárója, mint a hétfői locsolkodás. Kedves hagyomány, hogy húsvét másnapján ma már jéghideg víz helyett kölnivízzel locsolják meg lány és asszony ismerőseiket a fiúk és a férfiak. De vajon lesz-e ehhez elegendő kölni? — kérdeztük a Caola Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalatnál. Meglepő volt az első információ. Hogy tudniillik 30 esztendeje nem jelent meg új kölnivel a piacon a Caola, mert nincs hozzá megfelelő üveg. Tökéletesen záródó, víztiszta, egyenletes falvas- tagságú üvegekre volna szükség, hogy minden palackba azonos mennyiségű kerüljön. Különböző próbálkozások után kikötöttek a lengyel kínálatnál, ami sajnos gyenge minőségű. A gondok ellenére 34-féle virágillat közül válogathatnak a vásárlók. Valamennyi úgynevezett kommersz kölni. A 96 százalékos szeszt NSZK- ból, Svájcból, Franciaországból vagy Angliából származó, máskor magyar illatanyaggal és desztillált vízzel keverik, majd érlelés nélkül üvegekbe töltik, s máris szállíthatják az üzletekbe. Am az idei Caola-nyuszi drágábbnak mutatkozik, mint a tavalyi. Mert mit is láthatunk? Annak, aki gyakorta megfordul az illatszer üzletekben, talán a magasabb árak tűnnek szembe először. Miután a tíz százalékos szeszáremelést nem vállalta magára a Caola, március 1-től drágábbak lettek a kölnik, hat és harminc százalék közötti a növekedés. Az még eldöntésre vár, hogy a magyar—francia kapcsolatból származó Pigalle, Primal és Parisienne négyszáz forintos ára sok vagy elfogadható. Mindenesetre a Caola először kötött francia céggel közös fejlesztésre szerződést, eredménye a három, úgymond középminőségű kölni, melyek illatalapanyagát természetesen a franciák szállították, ők terveztették az üvegeket is, a magyarok pedig késztermékkel fizetnek. Hogy pontosan milyen sikerre számíthat a három P., nehéz lenne megjósolni. Nyilván sokan megvásárolják majd kíváncsiságból; 15 ezer üveg már az üzletekben várja a betérőket. Számos más újdonsággal is találkozhatnak a vásárlók. A Caola évente 30—35 új terméket visz piacra. Az idei esztendő bővelkedik slágerekben. Olyan márkák kerültek könnyen elérhetővé, mint mondjuk a Háttrich, a Fa vagy éppen a Nívea. Igazi húsvéti ajándéknak tekinthetik a férfiak a tíztagú Senator sorozatot, amelyet akárcsak a többi márkás terméket, a Caola gyárt li- cenc alapján. Tizenöt esztendővel ezelőtt a Nívea, a Bac, s aztán a 8x4 vezette be Magyarországon a világmárkák szélesebb elterjedését. A vállalatnál elmondták, a licenc alapján itthon gyártott termékek tíz-tizenöt százalékkal olcsóbbak mint az ezekkel azonos importált cikkek. Négy évszakot érintve Tizenkét napos NSZK— olasz koncertkörút után a napokban érkezett haza a Szolnoki Kodály Kórus. Vendégszereplésük alkalmával felléptek Kölnben, a Musik Hoohschüléban. A város az NSZK zenei életének központja, itt közönség elé állni már önmagában is rangot jelent. A Kodály Kórus hangversenyét hosszantartó vastapssal jutalmazták az egyébként „visszafogott” német zenerajongók. Az eseményen megjelent a magyar nagykövetség kulturális attaséja, aki szerint a kórus sikere párja volt a korábban az István a királlyal ott szereplő Nemzeti Színház A Szolnoki Kodály Kórus ___külföldi sikere s ikerének. A másnapi templomi hangverseny fogadtatása is minden várakozást felül múlt. Olaszországi programja során Doberdóba is ellátogatott a kórus, s megtekintette az első világháborús emlékművet, illetve a katonai temetőt, ahol Kis Jánosok, Szabó Istvánok, Varga Sándorok nyugszanak. Az egykor elesettek tiszteletére elénekelték a Kimegyek a do- berdói harctérre kezdetű népdalt. A monfalcone-i városi színház volt a következő koncert színhelye, majd Velence után a kórus Triesztbe utazott, ahol a Kongresszusi Palotában a helyi énekkar 40 éves jubileumán vendégeskedtek. Az éjfélig tartó hangversenyen a környező települések karvezetői is megjelentek, következésképp a mieinket ünneplő vastaps nem tekinthető udvarias gesztusnak. — A kórus tagjai becsülettel viselték a fárasztó utat — mondja Buday Péter karnagy —, melynek során mind a négy évszakot átéltük. Ügy érzem, maximálisan helytálltunk, jó hírnevet szereztünk városunknak, (Kodály és Bartók zenéjének. Köszönet illeti a vállalatokat, amelyek biztosították a lehetőséget a kórustagok külföldi szerepléséhez. A. kölni Musik Hochschulé ban énekel a kórus Fotó: Szűcs A Kritika áprilisi számában Az írószövetség közgyűléséről A Magyar Írók Szövetsége 1986. november 29-én és 30-án tartotta közgyűlését a Pesti Vigadó dísztermében. Eseményei — a külföldi rádiók magyar adása és a nemzetközi sajtó által is visszhangoztatva — különleges érdeklődést keltettek. Fokozta ezt, hogy az Élet és Irodalomban megjelent nyilatkozatok hírül adták: a történtek miatt, tiltakozásuk jeléül többen kiléptek a szövetségből, s Köpeczi Béla miniszter a Népszabadság 1987. január 31-i számában bejelentette, hogy a minisztérium a továbbiakban nem tekinti az Írószövetséget az egész magyar Írótársadalom képviseleti és konzultatív szervének. A közgyűlés egyes felszólalásait közölte az irodalmi sajtó, s a kilépők és bennmaradok nyilatkozatai is jelezték a történtek körvonalait. A máig sem szűnő érdeklődés, a szóbeszéd legendái azonban szükségessé teszik, hogy az események részletesebb képét kapják az olvasók. A Kritika 1987. áprilisi számában ezért Szerdahelyi István főszerkesztő nagy terjedelmű, részletes, a legfontosabb ponto- kori szöveghű idézetekre^ támaszkodó áttekintést nyújt a közgyűlés fő vitakérdéseiről. Minthogy a közgyűlés hangulatát leginkább a Csurka- ügy és a Tiszatáj-ügy korbácsolta fel, az ismertetés bemutatja, milyen beállításban tüntette fel ezeket az ügyeket Fekete Gyula, Köteles Pál, Kiss Gy. Csaba, Sánta Ferenc, Buda Ferenc és Albert Gábor felszólalása, miként reagált ezekre Be- recz János, az MSZMP KB titkára, Vajda György miniszterhelyettes és Hubay Miklós, a szövetség elnöke, s melyek azok a konkrét tények, amelyek e konfliktusok megítélésénél figyelembe veendők. Hosszú idézettel mutatja be az ismertetés Köpeczi Béla miniszter felszólalása alapján a konfliktusok hátterét is. Végtelen történet avagy a beleérzést Is oktatni kell helyi kis piszkos A moziban megnéztük gyermekeimmel a Végtelen történet című mesefilmet. Nem a filmről akarok most szólni, hiszen annak, aki nem látta, vagy nem olvasta Michael Ende fantasztikus meseregényét, amúgy is érdektelen a tartalomfölmon- dás. Láttam már jobbat, de gyermekeimnek felhőtlenül tetszett a szerencsesárkány, a versenycsiga, a kőevő és Meseország megmentésre váró királykisasszonya. Hanem a korántsem „úri”, vegyes közönség most, napok múltán is töprengésre késztet, mert nem egyszeri esetről van szó, hanem jellegzetesen magyar jelenségről. Az ízlés, a jóneveltség, az emberi együttérzés hiányáról. A pszichológiában empátiának nevezik az emberi együtt- és beleérző képességet. Egyes szakemberek szerint ez a legfontosabb emberi képesség, ezzel mérhető a szocializáció foka: mennyire vagyunk képesek ember- és sors (kor?) társunk bőrébe bújni, szemével látni, agyával gondolkodni és ítélkezni. Az empátia hiánya mai életünkben aggasztó módon mutatkozik meg: a társas együttlét valamennyi fórumán rosszul vizsgázunk, közlekedésben, áruházban, hivatalban, munkahelyen, és — legyünk őszinték — otthon is. Eldurvult a mai magyar társadalom, talán mentségére legyen tnondva, a nehezedő külső körülmények szorításában is. De hát nehéz külső körülmények történelmünkben csaknem mindig is voltak, a mainál súlyosabb gazdasági válság akadt már nem is egy századunkban, s az elemi udvariasságot, az emberi együttérzést az akkor már élt idősek s a korabeli sajtó sem hiányolták. Igaz, manapság az erkölcs szóról sok gyermek talán azt sem sejti, mi fán terem, a gyakorlati ismeretszerzés és az erőszakot dicsőítő kalandfilmek világától egyformán távol van az. Végtelen történet ez is: a kis és nagy közösségek életében vannak apályok és dagályok, van, hogy erősödik az öskzetartozás érzése, van, hogy gyengül. Jómagam, aki az erőszakolt ösz- szetartozás időszakában nőttem fel, sokáig az egyén jogaiért, elismertetéséért igyekeztem a magam módján küzdeni, most, hogy a gátlástalan individualizmus lassan minden korosztályt hatalmába kerít, időnként visz- szasírom még az erőltetett és államilag szorgalmazott közösségtudatot is. Ott tartunk, hogy csupán vezércikkekben vagy szónoki emelvényről lehet nevetségesség nélkül szólni közös dolgainkról, érdekeinkről , kötelességeinkről — magánemberként a hirdetett közösségi erkölcs és magatartás — netán: példa! — többnyire írott ma- laszt marad. Lehet, persze, ez is hatás és ellenhatás dialektikájának végtelen története. Nem feltétlenül azt jelenti mindez, hogy mi, mai emberek rosszabbak vagyunk, mint a tegnapiak. Csak a szabadságot összekeverjük a szabadossággal, a jogokat a kötelességekkel. Mert — a példánál maradva — az a kiskamasz, aki hangosan és tüntetőén végigröhög a mások által csöndben nézett filmet, elrontva mulatságukat, nos, az a kiskamasz egyszerűen azt hiszi, ehhez jóga van. Megváltotta a jegyét, senkinek semmi köze hozzá, miként szórakozik. Ugyanígy érvel anyja és apja is az élet mindennapos küzdőterein, tolakodva, durvaságokkal fűszerezett beszéddel, mindenki másra fittyet hányva. Az empátiát tanítani kellene. Otthon, iskolában, munkahelyen, mindenütt. Amit a kétezer évvel ezelőtti tanítás olyan világosan kimond, s amit oly nehéz betartani: ne cselekedd embertársaddal azt, amit magad sem szeretnél, hogy veled cselekedjenek. udom, ez nem olyan érdekes, mint a video, a diszkó, a karate — de az emberiség végtelen történetében csupán ez az igazán fontos. Egy ilyen csepp kis országban, ahol szegről-végről mindenki mindenkinek rokona, ezt felidézni, tanítani, cselekedni (úgyszólván családi kötelesség. Nem a „szeressük egymást gyerekek!” spicces érzelgősségére gondolok. Csak arra, hogy vegyük észre: mások is vannak a világon. Szentmihályi Szabó Péter Egyen burkát, fújjon permetet! Újítások és vétségek a kereskedelem és a reklám ayelvében A Cipő shopnak nevezett „üzletházban”, tíz négyzet- méteren toporog öt-hat ember. (Cipőt a cipőboltból!) Nyílik az ajtó, becsoszog még egy kedves vevő, egy hetven év körüli bácsika. — Jó napot kívánok! — köszön a korához képest harsányan. Az utána következő mély csendet nem töri meg semmi. Néhány perc múlva odatéved egy eladó: Mi tetszik? Egyáltalán hányas lába van fiatalember ? Még mielőtt bármelyik, az állami vagy magánszektorban dolgozó udvarias kereskedő kikérné magának ezt a cseppet sem vigasztaló törté- (netet, szeretném megnyugtatni : a jelenet kitalált, mint a színművészeti főiskolások helyzetgyakorlata — persze mélységes nyugalomra semmi ok, hisz mégiscsak van valami „életszaga”. Nemcsak arról szól, hogy a kereskedelmi tevékenységnek is van egy sajátos illemtana, hanem arról is, hogy mennyire befolyásolhatja mindennapi közérzetünket a kereskedelem és a reklám nyelv- használata. Erről a mellékesnek semmiképpen nem mondható kérdésről volt szó azon a szakmabélieknek rendezett ankéton, ahol Szűts László, az MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos munkatársa tízéves kutatómunkájának eredményeit elemezve, példákkal 6űrűn megtűzdelve jellemezte e szaknyelv szókincsét, sajátosságait, és sajnos elég gyakori, nyelvi vétségekben megnyilvánuló hiányosságait. Más, kevésbé nyitott szakmákhoz képest a kereskedelem és az ehhez kapcsolódó reklám nyelve — stílusosan szólva — szinte kirakatban van, szavai sokkal inkább bekerülhetnek a mindnyájunk által használt alapszó-- kincsbe, mint más, úgynevezett terminus technicusok. Ez — adott esetben — ronthatja a nyelvérzéket, ami a zsargont használók felelőssége igen nagy. Néhány példával megvilágítva: a zsákos cukrot kiszerelik (azaz kicsomagolják) apróbb zacskókba; a jó, közepes, rossz minőségű áruból minőségi lesz, pedig ez a jelző nélküli szó nem hordoz értéket. A sznobizmusból, nagyzási mániából ered az elburjánzó anglománja: így lesz a kut- ricának is alig nevezhető boltocskából shop, ne adj’ isten üzletház: hiper-, szupermarket, butik vagy előkelőbben boutique. Nemcsak a francia sajtóban van már törvény az angol szavak-használatának tilalmáról — természetesen a francia nyelv védelmében —, egy miniszteri rendelet szerint szerencsére, itthon is megálljt paracsoltak már az efféle, az utcakép magyarságát is rontó jelenségnek. A mértéktelen idegennyelvi hatások ellen, ahol lehet, szómagyarosítással kellene — jobban — védekezni, ha másképp nem, Kosztolányi Dezső példáján, aki harminc rokon értelmű szóval tudta helyettesíteni a ma is jóformán egyetlenként közszájon forgó dicsérő jelzőt, a fantasztikust. A nyelvészek és a magyar nyelv tisztaságát magukénak érző amatőr nyelvőrködők javaslatai szerint legyen a sp»ray-ből p>er- met, a hot-dogból burka, az audiovizuálisból pedig hangos-képes. Külön fejezetet érdemelne a magyar reklám nyelve: ma még hiányzik belőle a magyar nyelv „vitamint® leve”, túl sok a kevés információt hordozó mondat, a felszólító mód: vásároljon, vegyen!, négy jelzőn kívül nincs szavunk a minőségre. Szűts László szavait megszívlelve, a magyar nyelv hete után, talán az illetékesek is többet adnak majd az effajta, nyelvi minőségre. Harmincnégy virágillat a cég választéka. Képünkön a Caola mintaboltjában (Fotó: Hauer Lajos — KS) T
