Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-30 / 75. szám

1987. MÁRCIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda Továbbra is NB l-es az Olajbányász Labdarúgó NB /# Rövidzárlat a hajrában Az Alföldi Olajbányász NB I-es férfi kosárlabda­csapatának a játékosai a H. Táncsics elleni rájátszás előtt egyértelműen kijelen­tették, hogy bentmaradnak az első osztályban. Abban megoszlottak a vélemények, hogy két vagy három mér­kőzés dönt, de a bentmara- dást mindenki biztosra vet­te. Pénteken este aztán jó­kedvűen és boldogan utaz­hattak haza Kaposvárról, mert ott is győztek, harma­dik mérkőzést nem kellett játszani, mindkétszer diadal­maskodtak ellenfelük felett és a következő bajnokság­ban is tagjai lesznek az első osztálynak. Gratulálunk a csapatnak és várjuk a jó folytatást. Egy sorozat azon­ban még előttük áll. A SÁÉV csapatával meg kell mérkőz­ni a 15—16. helyért. Mivel a SÁÉV előttük végzett a táb­lázaton, az első mérkőzést Kaposvárott játsszák április 5-én, a másodikat pedig 10- én, pénteken Szolnokon. Iga­zi showműsor vár a szurko­lókra. Ugyanis 17 órakor lesz az Alföldi Olajbányász —Bp. Spartacus NB I B-s férfi bajnoki kézilabda-mér­kőzés, utána pedig a kosara­sok lépnek a küzdőtérre. Látványos játékkal szeret­nék befejezni a bajnokságot szép élménnyel búcsúztatni közönségüket. Persze ezzel még nem ér véget az idény, mert következik a Felszaba­dulási Kupa. De az már más lesz... Képünkön az NB I-ben maradt kosárlabda-csapat álló sor, balról: Farkas Já­nos, Molnár Gábor, Mikola Afidrás, Misek Csaba, Mak- szin László, Kiss Károly, Földvári Tibor, Földi Sándor edző. Guggolnak balról: Kmézics Zorán, Vida Béla, Tóth Zoltán csapatkapitány, Szalay Ferenc, Hász György. Fotó: Novak Ifjúsági vízilabdázók bajnoksága Szolnokon, a Damjanich uszodában rendezték meg az országos ifjúsági vízilabda­bajnokság harmadik fordu­lóját, amelyen a Szolnoki Vízügy SE, a Szentesi Vízmű, az Újpesti Dózsa és az OSC szerepelt. Az idei kiírás sze­rint nem a hagyományos bajnoki rendszerben döntik el a helyezéseket, hanem csoportmérkőzéseket játsza­nak a csapatok. Előbb sorso­lás, majd az erőviszonyok alapján alakították ki a cso­portokat, ahonnan az ered­ményeiket magukkal viszik a csapatok. Két hét múlva lesz még egy csoportmérkő­zés és utána alakul ki, hogy melyik négy csapat játszik az első négy, az 5—8. és a 9 —12. helyért. NB II. Női. Szolnoki Ve­gyiművek—Izsák 3:0 (3, 1, 2) Szolnok. V.: Bihari, V. Nagy. Szolnok: Sza'kmár, Benke, Makóiné, Sülyösné, Sipos, Egervári, csere; Vasicsek, Pajkos. Edző: Vasicsek Já­nos. A táblázat utolsó előtti helyén tartózkodó Izsák nem okozott különösebb gondot a Vegyiművek játékosainak. Főleg a fiatalok jutottak szó­A Szolnoki Vízügy SE a szombat-vasárnapi csoport- mérkőzéseket 9 szerzett ponttal kezdte, ehhez a két napon újabb négyet szerzett, és jelenleg 13 ponttal ren­delkezik. Az SZVSE szom­bat-vasárnapi eredményei: —OSC 10:5, —Szentes 10:10, —Újpesti Dózsa 13:13. A töb­bi eredmény: Szentes—Ű. Dózsa 12:11, Ű. Dózsa—OSC 13:8. A szolnoki csapatban a következők szerepeltek; Kiss Tamás, Weither Dániel ka- kus, Tóth Péter, Kiss And­rás, Kiss Zoltán, Dinnyés Zsolt, Bata Péter, Dóczi András, Bársony János, Do­bos Péter, Molnár Péter, Magyar István, Kiss Attila, Krasznai Géza és Nyerges Attila mezőnyjátékos. Edző: Urbán Lajos. hoz és a közönségnek is az jelentette az izgalmakat, hogy sikerül-e a Vegyinek nullra nyerni a játszmát. A vendégcsapat ezen a 12. vagy a 13. pont után érte el első pontjait. A fél óráig tar­tó mérkőzésen Szakmár, Sü­lyösné és a 16 éves Benke nyújtott átlagosnál többet. Ifjúsági; Szolnoki Vegyi­művek—Izsák 3:0. Kézilabda NB I férfi Bajnoki rajt vereséggel Alföldi Olajbányász — Dunaújvárosi Kohász 17—21 (10—9). (9—10). Szolnok, 400 n. V.: Nyári, Veszter. Alföldi Olajbányász: Szintai—Danyi (6), Csuti, Dankó (6), Takács, Winkler, Dobó (2), csere: Árvái (kapus), Berényi (3). Edző: Horváth József. DKSE: Dolezsál—Józsa (2) Csoknyai (1), Rapatyi (1), Pribék (3), Takács J. (3). Tenke (8). Csere: Szurok (3). Sárai. Edző: Móró Gábor. Bár a vendégek szerezték az első gólt, 4—2-re mégis az Olajbányász húzott el. A két­gólos előnyt tudták is tarta­ni 6—4-ig, de ettől kezdve a védekezésben feljavult Kohász talpraállt, s rendre válaszolt a Bányász talála­taira. 9—9-es állásnál a le­fújás előtt szerencsére Da­nyi átlövése megnyugtatta a szurkolók kedélyeit (10—9). A második játékrészben Be­rényi majd Dobó góljaival ismét vezetnek (12—10), de a szívós dunalújvárosiak nem törnek meg. Oda-vissza ala­pon rezdült meg a háló egé­szen 14—14-ig. Innen kezdve érthetetlen módon leblokkolt a hazai gárda, nem úgy az ellenfél: Tenke vezérletével egymás után hat gólt szerez­tek, s ezzel eldőlt a mérkő­zés. A hátralevő percekben már csak a tisztes vereség volt a tét, s a hátrányt vé­gül is sikerült négyre csök­kenteni. (17—21). Jó kezdés után az Olajbányászt a mér­kőzés esélyesének lehetett elkönyvelni, de a második félidő közepén történt rövid­zárlat és az önbizalom hiá­nya megfosztotta őket egy sikeres bajnoki premiertől. — lazányi — Totóeredmények 1. Dunaújváros—O. Dózsa 1 2. Rába ETO—Bp. Honvéd 2 3. Nürnberg—Leverkusen x 4. Hamburg—Bayern M. 2 5. Schalke 04—VJB Stuttgart 1 fi. Darmstadt—Aachen x 7. Aschaftenburg—Bielefeld 2 8. Stuttgarter K.—St. Pauli 2 9. Milan—Sampdoria 2 10. Napoli—Juventus 1 11. Torino—Internazionale x 12. Udinese—Roma 1 13. Taranto—Cesena 2 Pótmérkőzések: 14. Genoa—Cremonese x 15. Bologna—Lecce x 16. Cagliari—Parma x Röplabda Győzelem 30 perc alatt Bp. Volán SC — Szolnoki MÁV MTE 3:1 (1:0). Rákos­palota. 1000 n. V.: Kovács II. Volán: Varga—Szabó S., He­gedűs, Tóth J., Huszár, Kiss Z., Seres, Herceg (Szávai), Hatvanger, Kovalik (Simon). Szokolai. Edző: Bálint Lász­ló. MÁV MTE: Boros—Kiss A., Ágh, Szilágyi, Rózsavöl­gyi—Csábi, Sugár, László Tóth T., Hegedűs B., Szabó J. (Katona). Edző: Szatmári János. A több órás délelőtti eső­zés ellenére száraz, de he­lyenként -mély volt a talaj. A nézők egy részét viszont távol tartotta a hideg idő. Veszélytelen támadások, pontatlan indítások jellemez­ték az első fél órát. A vé­delmek erőteljesen rombol­tak. A hazaiak birtokolták többet a labdát, elsőként Kiss Z. célozta meg a kaput a 7. percben, de Boros hárí­tott. A 16. percben Tóth J. ■a másik oldalon Kiss A. lö­vése tévesztett célt, majd a Volános Hegedűs is messzi­ről a kapu mellé durrantott. A következő pontosabb cél­zás Huszár nevéhez fűződött, de a Borosról kipattanó lab­dát a vendégek szerezték meg. A 30. percben László meglökte Herceget, aki a vállára esett és megsérült, később le is kellett cserélni. Seres 22 méteres szabadrú­gását a szolnoki kapus véd­te. A 34. percben Kovalik sárga lapot kapott, mert sípcsont védő nélkül akart tovább játszani, de a játék­vezető intézkedésére vissza kellett vennie. Két perccel később vezetést szerzett a Volán: Seres 17 méterről vé­gezhetett el szabadrúgást és a sorfal fölött védhetetlenül a bal felső sarokba lőtt. 1:0. Szünet után Szilágyi ka­pott először sárga lapot, mert visszafelé futtában megrúgta Serest. Aztán Ró- szavölgyi is kiérdemelte a színes kártyát: túl keményen lépett oda Szokolainak. A 60. percben cseréltek a szol­nokiak és egyre többet ve­szélyeztették a kaput, öt perccel később a hazai tizen­hatosnál pattogó labda hát­ra került Rózsavölgyi elé, aki mintegy 28 méterről ka­pásból irtózatos erővel, óri­ási gólt ragasztott a bal fel­ső sarokba. 1:1. Tovább ve­szélyeztetett a Szolnok, igyekezett kihasználni, hogy a gól után kitámadó Volán védelme időnként fellazult. Közben a 72. percben Kiss A. is sárga lapot kapott, mert fütty után elrúgta a labdát. Hamarosan cserélt a Volán is, és az újonnan be­állt Simon a 83. percben el­futott a jobb szélen, ponto­san adott be, és Szávai kö­zelről jobb belsővel laposan a hálóba pofozta a labdát. 2:1. öt perc sem telt el, és Szokolai kapott pontos in­dítást elől. Ágh-gal csatá­zott a labdáért, és a támadó került ki győztesen a pár­harcból, közben Boros kifu­tott a kapujából, és Szokolai 17 méterről higgadtan emelt át fölötte az árván maradt kapuba. 3:1. Alacsony színvonalú kap­kodó játékot nyújtott mind­két együttes. A hazaiak me­zőnyfölénye csak pontrúgás­ból hozott gólt, amit a ven­dégcsapat a szünet után megérdemelten egyenlített ki. A hajrában aztán várat­lanul összeroppant a MÁV MTE, amely addig jól állta a sarat. Kár volt az utolsó percekben kapott gólokért... Jók: Tóth J., Huszár, Seres, Hatvanger, ill. Csábi, Sugár. Várkonyi További eredmények: Met- ripond—Vác 1:2, Diósgyőr— Szarvas 2:1, Komló—Nagy­kanizsa 3:0, Nyíregyháza— Ganz-Mávag 1:1, Kaposvár— ózd 2:1, Csepel—Salgótarján 2:1, Keszthely—Szeol-Délép 0:2, Veszprém—Budafok 1:3, Baja—Szekszárd 0:2. AZ NB U ALLASA 1. Bp. Volán 23 15 3 5 47-28 33 2. Kaposvár 23 13 6 4 29-21 32 3. Csepel 23 10 9 4 30-15 29 4. Vác 23 11 6 6 30-25 28 5. Nyíregyh. 23 10 7 6 35-30 27 6. Veszprém 23 11 4 8 26-26 26 7. Komié 23 11 3 9 35-31 25 8. Szeol-D. 23 10 4 9 35-24 24 9. Szolnok 23 9 5 9 -28-27 23 10. Ganz-M. 23 8 6 9 28-29 22 11. P.-tarján 23 7 8 8 22-24 22 ’2. Metripond 23 7 7 9 30-24 21 13. özd 23 8 3 12 31-31 19 14. Szarvas 23 7 5 11 29-32 19 15. Szekszárd 23 7 5 11 35-43 19 ifi. Dióssvőr 23 4 11 8 23-34 19 17. Budafok 23 7 5 11 25-39 19 in. Keszthely 23 5 8 10 22-28 18 19. Baja 23 7 4 12 20-33 18 20. N.-kanizsa 23 5 7 11 25-41 17 Területi labdarúgó-bajnokság ■ ■ ... Lehel és Volén-Rékóczl diadal, martfűi pontszerzés Jászberényi Lehel—Kábái Egyetértés 2:0 (0:0). Jászbe­rény, 600 n. V.: Tamaskovics. Lehel: Havasi—Gál, Szántai T. (Nagy), Bukhár, Palásti, Szántai A., Győré, Sulyok, Fejes (Mosonyi), Szabó, Vo- nyigás. Edző: Néder István. Kábád Egyetértés: Szűcs— Macskin, Szalánzi, Pistár, Szilágyi, Kaszás, Berki, Ko- lozsi (Makszin), Sugár, La­katos, Kovács G. (Kovács L.) Edző: Kiss Gyula. Az első negyedóra esemé­nye Macskin bombaerős ka­pufája volt, majd kiegyenlí­tett játék után, a 33. perc­ben Győré jó labdát tálalt Fejes elé, lövését azonban Szűcs védte. Szünet után na­gyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, és az 54. perc­ben Sulyok került helyzetbe, lövése azonban a kapufán csattant. Az 56. percben ve­zetést szerzett a Lehel: Pa­lásti húzott el középen, jó ^labdát tálalt a jobb szélen felfutó Szabó elé, aki a baj sarokba fejelt. 1:0. A 67. percben növelte előnyét a Lehel. Szántai A., futtatta a jobb oldalon Mosonyit, aki a hosszú sarokba lőtt. 2:0. A 74. perében Mosonyi és Szalánczi összecsapott, s a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A 81. percben Sulyok került abszolút hely­zetbe, de elhamarkodottan az üres kapu mellé lőtt. A végig közepes színvonalú mérkőzésen a Lehel megér­demelten győzött. Jók: Szán­tai A., Havasi, Szabó ill. Macskin, Pistár. Ifi: Lehel—Kaba 8:0. — Bankovics — Tisza Cipő—Püspökladány 1:1 (0:0). Püspökladány 400 n. V.: Fodor. Tisza Cipő: Németh—Sipos (Benedek), Fürtös. Hábensusz, Szőke L., Szántai (Kardos Z.), Kesjár, Földi, Szőke J., Szőke Zs., Kardos M. Edző: Árvái Ist­ván. Az első félidő jobbára kap­kodó játékot hozott, a kapu­soknak alig volt dolguk. Az első eseményt Kardos M., sárga lapos figyelmeztetése jelentette. Fordulás után élénkebb lett a játék, és az 55. percben a hazaiak meg­szerezték a vezetést. A jobb oldalról laposan belőtt szög­let után Ulveczkihez került a labda, akinek jól eltalált lövése a kapu jobb oldalába kötött ki. 0:1. öt perccel ké­sőbb Kardos Z., távoli lövé­sét a bal felső sarokból men­tette szögletre a hazaiak ka­pusa. A 68. percben egyen­lített a Martfű. Földi labdá­jával Szőke Zs., elfutott, be­adását Kesjár Kapta, akinek a kapussal történő összeüt­közését a játékvezető tizen­egyesnek minősítette. A bün­tetőt Földi a jobb alsó sa­rokba lőtte. 1:1. A 75. perc­ben a hazaiak közeli lövése a kapufáról pattant vissza, és a másodszorra (veit labdát Németh már biztosan fogta. A 79. percben Éles távoli, jobb alsó sarakba tartó lö­vését vetődve hárította Né­meth. A 85. percben talán a mérkőzés legszebb támadá­sa futott a pályán. Földi bea­dását Kardos M., közelről a hosszú sarokba fejelte, de a játékvezető les címén a gólt érvénytelenítette. Közepes iramú és színvonalú mérkő­zésen a döntetlen eredmény igazságosnak mondható. Ifi: Tisza Cipő—Püspökla­dány 1:0. — Lepsényi — Volán-Rákóczi—Nyíregy­házi Volán Dózsa 2:0 (0:0). Rákóczifalva, 500 n. V.: Ba­logh. Rákóczi: Nagy—Ladá­nyi, Silye, Bencsik, Szmutkó, Rácz (Török), Horváth, Menyhárt, Vadicska Zs., Er­dős, Szénási (Kántor). Nyír­egyháza: Vitkai—Orosz, Bá­csi, Pór, Magyar (Hasujó). Szálkai, Kosztyu, Szalontai, Papp, Nagyidai (Gáli). Ker­tész. Szemerkélő esőben kez­dődött a mérkőzés. A hazai csapat kezdés után átvette a játék irányítását, és egyre másra vezette támadásait, a helyzetek azonban sorra ki­használatlanok maradtak. Az első félidő alapján a Volán- Rákóczi akár négy góllal is vezethetett volna. A második félidőben is a hazai csaptát támadott, a vendégek be­szorultak a kapujuk elé, de kontratámadásaikból két- három óriási gólhelyzetet hagytak ki. A 78. percben a csereként beállt Kántor szögletét Vadicska Zs., fejjel csúsztatta a kapuba. 1:0. A 86. percben a vendégcsapját kettős cserét alkalmazott. Két nerccel később Meny­hárt Erdőst futtatta a jobb oldalon, beadását Kántor mintaszerűen fejelte a kapu bal felső sarkába. 2:0. Kor­rekt játékvezetés mellett nagy iramú küzdelmet lát­hatott a szép számú közön­ség. A küzdelemért és a színvonalért dicséret illeti mindkét csapiat játékosait. A jók közwtt is legjobbak: Si­lye, Menyhárt, Vadicska Zs., ill.; Litkai, Orosz, Szálkai. Mi: Volán-Rákóczi—Nyír­egyháza 1:4. Balogh További eredmények: Haj­dúböszörmény—Karcag 2:1 (0:0). DUSE—H. Asztalos SE 1:1 (0:1), Mátészalka—Mező­túri Honvéd 1:1 (0:0), Haj­dúszoboszló—Balmazújvá­ros 1:2 (0:0), Rakamaz—D. Kinizsi 0:4. (0:2). NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság: Ifjúsági: SZEOL- Délép —MÁV MTE 2:1 (1:0). Szeged. 200 n. V.: Keresztú­ri I., MÁV MTE: Hatvani— Szabó, Horváth Cs., Ba­lázs, Horgos! (Lénárt) — Kő­vári (Hosszú), Bíró, Pető, Nagy (Zsidai) — Bojtok, Bontovics. Színvonalas, ke­mény mérkőzésen nem érde­melt vereséget a szolnoki csapiat. Góllövő: Bontovics. Jók: Szabó, Horváth Cs., Bontovics. Serdülő: SZEOL-Délép— MÁV MTE 2:0 (0:0), Szeged, v.: Dudás L., MÁV MTE: Kulcsár—Ombodi (Morvái), Palla, Zsidai (Buknicz), Sza­bó A.—Dankó, Rimóczi (Bi- rinyi), Bíró, Kiss—Szabó L., Kecsmárik. Egyenlő erők ^küzdelméből a hazai csapiat a második félidei határozot­tabb játékával megérdemel­ten került ki győztesen. Jók: Zsidai, Dankó, Kiss. A szolnokiak első gólja az OSC hálójában

Next

/
Thumbnails
Contents