Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-28 / 74. szám

Nemzetközi körkép

1987. MÁRCIUS 28.

Finn véia,z.É.ok SOfSa SOTS3

A helsinki parlament épülete

Kalevi Sorsa, az 57 esztendős finn politikus, aki a hetvenes évek elejétől — több mint tíz éve — tölti be északi nyelvrokonaink földjén a miniszterelnöki tisztet, többé-kevésbé elégedett lehet. Egyrészt azért, mert a most leköszönő kabinetje a leghosszabb ideig volt hivatalban a független finn állam történetében, és teljes mandátumát kitöltötte, másrészt azért, mert a márciusi választásokban pártja, a Finn Szociáldemokrata Párt némi visszaesés ellenére is, a legtöbb szavazatot (24,3 százalék) szerezte meg.

A lagymatag kampány után lezajlott parlamenti választások lényeges meglepetést nem hoztak. A szociáldemokraták megmaradtak az ország legnagyobb pártjának, 57 helyük van a 200 fős finn parlamentben. Az ország második politikai ereje, az egykor egyértelműen jobboldali Koalíciós Párt, finn nevén a Kokoo- mus 1966 óta ellenzékben van. Ez a konzervatív tömörülés az elmúlt években egyre inkább centrista irányzatú, polgári tömegpárttá akart válni, s szándéka sikerességét jelzi, hogy húsz év óta a legjobb választási eredményét érte el: szavazataránya megközelítette a szociáldemokratákét (23,2 százalék), 53 mandátumával pedig Finnország második legnagyobb politikai pártjává lépett elő, s így ismét kormányképes lett. Megerősítette helyzetét, s ezáltal a parlament legnagyobb politikai tömörülésévé vált a polgári középpártok Centrista Szövetsége, az eddigi kormányban is szereplő Centrumpárt, a Svéd Néppárt, a Liberális Néppárt, és a kersztény szövetség. A konzervatívok előretörése, és a centrumpártiak megizmosodása a polgári pártok megerősödését jelzi a Finn Köztársaságban.

És a baloldal? — kérdezheti az olvasó, aki emlékszik rá, hogy a finn KP a másolitika porondjára az ezer tó országában, és rögtön két képviselőt küldött a törvényhozásba.

A bőség zavara — így is jellemezhetnénk a finn parlamenti választásokat, hiszen tizenhárom párt kapcsolódott be a kampányba, és több mint 1900-an indultak a 200 képviselői helyért. Az erőviszonyok ismeretében nem kétséges, hogy az április másodikén összeülő új parlamentben folytatódik a koalíciós kormány megalakításának hagyománya. Elméletileg elképzelhető

ugyan, hogy csak polgári pártokból alakuljon kormány, a megizmosodott konzervatívok és centristák vezetői azonban már első nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy a szociáldemokratákkal közösen kívánnak kormányozni. A hagyomány amellett szól, hogy Kalevi Sorsa pártja, amely az 1907-ben megtartott első finn választások óta három kivétellel mindig a legerősebb frakciója volt a finn parlamentnek, 1916-ban pedig az abszolút többséget is megszerezte, az idén is helyet kapjon az új kormányban. Annál is inkább, merte gazdaságilag is kiegyensúlyozott, válságmentes négy év után semmi sem indokolja, hogy a választások győztesei elforduljanak az SZDPT-től. Ez egyébként kockázatos is lenne, hiszen a szakszervezeteket maga mögött tudó finn szociáldemokrácia ellenzékben veszélyes lehetne.

Helsinki megfigyelők szerint az ország három vezető pártja a szociáldemokrata, a Centrumpárt, és a konzervatív tömörülés próbálja tető alá hozni a kormánykoalícióit. Bizonyos politikai megélénkülésre lehet tehát számítani Suomi földjén a csöndben lezajlott parlamenti választások után. Először a közös kormányprogram kidolgozása kerül napirendre, s csak aztán a tárcák elosztása. (Emlékeztetőül : Kalevi Sorsa

négypárti kormánya a parlament polgári többségét tükrözte, a miniszteri tárcák 9:8 arányban oszlottak meg a centrista pártok, illetve a szociáldemokraták között.) A szociáldemokraták szerint a kormányprogram kidolgozása — és ezt a nézetet osztja pártelnöki Kalevi Sorsa is — fontosabb, mint a személyi kérdések. Mégsem kerülhető ki a címbeli fordulat: mi lesz Kalevi Sorsa sorsa? A helsinki sajtóközpontban a választási eredmények közzétételekor senki sem volt hajlandó biztosat mondani a leendő finn miniszterelnök személyéről. Sokat sejtet azonban a Centrumpárt elnökének, Paavo Väyryenennek az a kijelentése, hogy a kormányfői tisztséget, figyelembe véve a választási eredményeket, más párt képviselője is betölthetné...

Összeállította: Majnár József

A három legerősebb párt vezetői az eredmények ismertetése után; balról-jobbra: Kalevi Sorsa, Ikka Suominen és Paavo VSyrynen (Fotó: AP—MTI—KS)

Harmincéves a Római Szerződés

Harmincéves a nyugat-európai gazdasági integráció, az Európai Gazdasági Közösség, közkeletűbb elnevezésével a Közös Piac. A szervezet alapító okmányát 1957 március végén írták alá az olasz fővárosban, ezért viseli a Római Szerződés nevet. A hat alapító ország: Belgium, az NSZK, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia. A szerződés kiterjedt továbbá Andorrára, Monacóra, és San Marínéra is, mivel a törpeállamok külügyeit a hat szerződő fél valamelyike intézi.

A Római Szerződés nemzetközi jogi megállapodás: hat részből és 248 cikkelyből áll. Az első rész az alapelveket, a MÁSODIK a Közös Piac alapjait, a harmadik a közösségi politikát, a negyedik a tengerentúli országokkal és felségterületekkel kapcsolatos előírásokat rögzíti, az ötödik a Közös Piac szervezeti felépítését írja le, a hatodik általános jellegű

4. közös mezőgazdasági politika bevezetése;

5. közös közlekedési politika;

6. olyan rendszer kidolgozása, amely a közösségen belüli versenyből kizárja a visszaéléseket;

7. olyan eljárások alkalmazása, amelyek lehetővé teszik a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolását és a fizetési mérlegek zavarainak kiküszöbölését;

8. a tagállamok belső jogszabályainak egyeztetése olymértékben, amennyire a Közös Piac szabályos működése szükségessé teszi;

9. szociális alap létesítése a munkavállalók foglalkoztatási lehetőségeinek javítására, és életszínvonaluk emelésére;

10. Európai Beruházási Bank létesítése a gazdasági fejlesztéshez szükséges anyagi eszközök finanszírozására;

áramlására összpontosított. Arról van inkább szó, hogy az átmeneti időszak sikeres lezárását nem követte az integráció elmélyülése. Ebben nyilván nagy szerepet játszott a hetvenes években a gazdasági növekedés lelassulása — sőt. bizonyos esztendőkben és tagállamok esetében a recesszió —, illetve a Közös Piac bővülése új országokkal. Hiszen a közösségnek ma már tizenkét tagja van (legutóbb Spanyolország és Portugália lépett be). Az eltérő fejlettségű és érdekeltségű tagországok integrálódása nyilvánvalóan lassúbb folyamat a korábban elképzeltnél.

Mindez azonban mit sem von le annak értékéből, hogy a Közös Piac a világ- gazdaság rendkívül fontos tényezője, s létével nemcsak ajánlatos, hanem szükséges is számolni valamennyi régióban, A szocialista országok is tudatában vannak ennek. Köztudott, hogy tárHat nyugat-európai állam képviselői Rómá ban 1957. március 25-én aláírják a Közös Piac alapitó okmányát (Archív fotó; AP—MTI—KS)

és záró megállapodásokat tartalmaz. A megállapodás előirányozza, hogy tizenkét éves átmeneti időszak alatt fokozatosan valósítják meg a Közös Piacot.

Miben jelöli meg az alapító okmány a közösség tevékenységét? A harmadik cikkely ezt ilyenképpen sorolja föl:

1. a behozott és kivitt árukra vonatkozó vámok és mindenfajta hasonló korlátozás megszüntetése a tagállamok között;

2. közös vámtarifa és közös kereskedelem-polrika kialakítása a kívülállókkal szemben;

3. a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése a tagállamok között;

11. a tengerentúli országok és felségterületek társulása, hogy a kereskedelmi forgalom növekedjék, közös erőfeszítésekkel előmozdítsák a gazdasági és szociális fejlődést.

Látható e részletes felsorolásból, hogy a Római Szerződés nem szűkölködik látványos célokban. A Közös Piac létrehozásának tizenkét éves átmeneti periódusa lejártával, 1970. január 1-jével kezdetét vette az úgynevezett végleges időszak. 1980- ra már meg kellett volna teremteni a gazdasági és pénzügyi uniót. Ez azonban mind a mai napig nem valósult meg. Aligha azért, mert a Római Szerződés —, mint láttuk —, alapvetően a vámunióra, illetve a munkaerő és a tőke szabad

gyalások folynak a KGST és a Közös Piac kapcsolatainak normalizálásáról, ami magában foglalja a kölcsönös diplomáciai elismerést, és a két szervezet együttműködését megalapozó közös nyilatkozat elfogadását. Ezen kívül a Közös Piac és az egyes KGST-tagállamok is tárgyalnak egymással kétoldalú szerződések megkötéséről. E kapcsolatok szerződéses keretbe foglalása érdeke az egyes országoknak, s minden bizonnyal jótékonyan hatna az összeurópai együttműködésre is.

A Közös Piac harmincadik évfordulójáról alighanem helyén való e gondolat jegyében megemlékezni.

Laczik Zoltán

dik világháborút követő években az olasz és a francia Után Európa nyugati felének legerősebb kommunista pártja volt. „A kommunisták várható veszteségei, és a konzervatívok nyereségei révén a parlamentben a szocialista és a nem szocialista pártok viszonya tovább módosult a polgári pártok javára” — jósolta a választások előtt az osztrák Die Presse. Igaza lett. A legutóbbi választások óta kettészakadt kommunista, népi demokratikus mozgalom nehéz helyzetbe került. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi szárny — ellentétben a várakozással — megtartotta pozícióját, a többségi kommunistákat tömörítő Népi Demokratikus Szövetség viszont szavazatot veszített: 16 mandátummal kell beérnie. Kétségtelen tény az is, hogy a voksolásban való alacsonyabb részvétel — a négymillió választó alig háromnegyede élt alkotmányos jogával — elsősorban a baloldalt sújtottá. Megkétszerezte viszont mandátumai számát a zöldek pártja, amely 1983-ban lépett a poJovanka Broz pereskedése

A belgrádi 4. kerületi bíróság a közelmúltban pontot tett egy három éve megindított per végére: elutasította Joszip Broz Tito özvegye, Jovanka Broz, valamint a néhai jugoszláv köztársasági elnök előző házasságaiból született két fia, Zsar- ko és Miso részben együttesen, részben külön-külön benyújtott keresetét bizonyos ingatlan és ingó vagyontárgyak, továbbá szerzői honoráriumok ügyében. Jovanka Broz a kerületi bíróság ítéletét a szerb köztársasági bíróságon nyomban megfellebbezte...

Jovanka Broz a perben azt követelte, hogy az ő tulajdonába menjen át Joszip Broz Tito számos olyan ingatlana és ingósága, amely volt férje halála után társadalmi tulajdonba került. Követelése 77 tételből áll. Ezek között szerepel Brio- ni szigetén az ú.n. Fehér Villa, a belgrádi Uzsicska utca 15. szám alatti rezidencia, öt olyan személy- gépkocsi, amelyeket az elhunyt államfő ajándékba kapott, valamint értékes szőnyegek, étkező-, teás- és kávézó készletek, briliánsokkal díszített aranyékszer gyűjtemény, vadászfegyverek, festmények, szobrok, óragyűjtemény stb. Mindezek olyan államférfiak, politikusok és vállalati kollektívák ajándékai, akikkel Tito elnök életében, Jovanka Broz társaságában, látogatásai, utazásai során, bel- és külföldön találkozott.

Jovanka Broz követeli, hogy neki adják át Joszip Broz Tito száznál több hazai és külföldi kitüntetését, amelyek közül néhány kivételes művészi és anyagi értékű és jelenleg a belgrádi emlékközpont múzeumában található. (A szakértők csupán a Szovjetuniótól kapott gyémántokkal díszített érdemrendet, amelyet Sztálin adott át, legkevesebb 1 millió dollár értékűre becsülik.)

A perben az alperest, a jugoszláv államelnökséget, a szövetségi jogvédő hivatal képviseli. Mivel Joszip Broz Tito végrendelet nélkül hunyt el, két koronatanúja van: Nikola Ljubicsics, a jugoszláv államelnökség jelenlegi tagja és Branko Mi- kulics, a szövetségi kormány mostani elnöke. .

Nikola Ljubicsicsnak a néhai elnök egy beszélgetés során azt mondta, hogy halála után ne szülőfalujában, Kumrovecben. ne a szutjesz- kai csatatéren, ahol a hitleristák elleni legendás ütközetet vezette, hanem Belgrádban, és pedig az Uzsicska utca 15. szám alatti magánlakása mellett épült ú.n. Virágházban temessék el. Branko Mikulicsnak pedig 1979 novemberében kijelentette, hogy minden ingatlan és ingó vagyona a JKSZ Központi Bizottságát illeti.

E meghagyás alapján döntött úgy az államelnökség, hogy az elnök halála után özvegyének az Uzsicska utcai villa helyett más lakóhelyet ajánl fel. Miután Belgrádban egyetlen olyan villa sem akadt, amelyet Jovanka Broz véglegesen elfogadott volna, 100 millió dínáros költséggel az Uzsicska utca szomszédságában egy új, ízlésének megfelelő lakóházat építettek számára. Ez a per ideje alatt elkészült, de Jovanka Broz nem volt hajlandó átvenni.

Röviddel a per kezdete után a jugoszláv parlament gyorsított eljárással rövid, 239 szavas törvényt alkotott „a Joszip Broz Tito életével és munkájával kapcsolatos hagyaték társadalmi tulajdonba vételéről”. A belgrádi 4. kerületi bíróság a tárgyalás során ehhez tartotta magát.

Jovanka Broz közben megkapott számos használati tárgyat, egy nagy értékű nyakékgyűjteményt, arany fülbevalókat, gyűrűket, briliáns kövekkel díszített arany ékszereket, drágaköveket, amelyek nagyobb részét akkor kapta ajándékba, amikor Titoval bel- és külföldi utakon járt. A legmagasabb párt és állami tisztségviselőkével azonos nyugdíjat állapítottak meg és folyósítanak részére.

Jovanka Broz védőügyvédjei most elvitatják a Tito hagyatékának államosításáról hozott törvény alkotmányosságát. A szerb köztársasági bírósághoz benyújtott fellebe- zésükben hangzotatják, hogy a belgrádi, Uzsicska utca 15. szám alatti villa a néhai elnök magántulajdona volt, s azt állítják, hogy a Titonak adott anjádékokat nem lehet társadalmi tulajdonba venni. Jovanka Broz a kerületi bírósági per idején „nyílt levelet” intézett az ország számos vezető személyiségéhez és testületéhez, s követelésének mielőbbi teljesítését sürgette.

A per tehát folytatódik és megosztja a közvéleményt. Mindenesetre azok vannak óriási többségben, akik sajánlják, hogy Tito neve ilyen ügyben immár három esztendeje szerepel a nyilvánosság előtt.

Márkus Gyula