Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

10

Nyugdíjasok fóruma

1987. MÁRCIUS 21.

Mézeskalács — reneszánsz

Újból dögönyöz a dagasztófa

Nemcsak a húszéveseké a világ

Mézeskalácsszívet... és küldték, vitték és kapták és ott díszelgett a kredenc üvegajtaja mögött, a becses tárgyak között színesen és tükörrel a közepén a legékesebb vallomásnál is beszédesebb mézeskalácsszív. Díszelgett a következő búcsúig, vagy kirakodóvásárig, mert akkor újabb — tán nagyobb és díszesebb — remekmű súgta meg a kiválasztottnak, hogy tart még a szerelem, a hűség, a ragaszkodás.

Aztán elmaradtak a tükrös vallomások, nem mintha nem születtek volna mindig és újra rövid, vagy tartós kötődések. A mesterek, akik gyúrták, sütötték és díszítették a mézeskalács szívet, azok öregedtek meg, majd mentek el és vitték magukkal érdekes és szép mesterségük titkát.

Nem tudta — vagy nem is akarta — magával vinni a hasznos tudnivalókat Gyűszű Mihály, akit Jászberényben mindvégig a jó hírű mé- zeskalácsosok között tartották számon. Hivatalosan ő sem adta át senkinek a stafétabotot, de lánya elleste az akkor még divatos szakma fogásait. Érdeklődése csak fokozódott, miután férjhez ment és látta, hogy férjét, Lampé Károlyt is ámulatba ejtik a romantikus mesterség színei, formái és ízei.

— A Gyüszü családban sokan választották a mézes- kalácsos mesterséget, az volt apám, két nagybátyám. Édesapám kitanulta a cukrász szakmát, mestervizsgát is tett belőle. Én vendéglátós lettem, a Kőhidi vendéglőnek voltam a vezetője, onnan mentem nyugdíjba. Férjem a tanácsnál, majd az Építőipari Szövetkezetnél dolgozott nyugdíjas koráig. Egyikünk se volt mézeska- lácsos, mégis, amikor csak tehettük — szombaton és vasárnap — ott sündörögtünk apám körül, lestük és csodáltuk, hogy milyen biztonsággal választja ki a termékeihez legmegfelelőbb lisztet, mézet, vagy festéket és milyen kitartással forgatta a brehelő (dagasztófa) alá a mézespuszedli szívós, nehezen gyúrható tésztáját.

— Szóhoz se jutok a csu- dálkozástól, hogy tanult ember létére, aki tán hisz is az ilyen micsodákban, tőlem, a tudatlan öregembertől, akinek az egész tudománya a kötélgyártás, tőlem kérdi, hogy miként vélekedek — igen ilyen cifrán kérdezett — a nemzedéki ellentétekről. Én, aki a nyugalmat keresem és, akit hidegen hagynak az eféle okoskodások, mit érthetek én abból amiben maguk, a mindent tudók — elnézést az egyenes szóért — maguk is belegabalyodtak.

Jól van, nem tagadom, nem először lepnek meg ilyesfajta kérdéssel. Azt se, hogy sokszor hallottam már az áldatlan marakodásról. Mostanában a fiam, meg az unokám húzza a kötelet egymással — na nem ők nem kötélgyártók — azelőtt régen, még legénykoromban köztem meg az apám közt tört ki a nemzedéki háború.

Az utódaim — igen ók ősüknek neveznek — és nemcsak a fiamra, meg az unokámra gondolok. mert ugyanaz az ábra a nagyon öreg és az alig öreg. a középkorú és a huszonéves, a kamasz és a siheder esetében. ök a nagy meg a íiók- nagy, aztán a még fiókabb- nagy generáció kérdésén rágódnak. Az egyik el van telve az „akkor még”-jával, a másik a „na és most" igazáért perel, megint a másik a

Szerettük a munkahelyünket, munkánkat is, titokban mégis gyakran játszottunk a gondolattal; mézeskalácso- sok vagyunk. Közben szaladt az idő, nyugdíjba vonultunk és elhatároztuk, hogy hasznosítjuk azt, amit apámtól tanultunk. Az öreg műhely sajnos elárvult, működési engedélyt kértünk és néhány éve folytatjuk azt, amit Gyüszü Mihály abbahagyott.

— Sokáig irigykedtem, mert feleségem ott nőtt fel a csodálatos műhely közelében, „lemaradásomat” szakkönyvek segítségével igyekeztem behozni. így tudtam meg, hogy a mézeskalácso- sok legrégibb ősei a báböntő szerzetesek voltak. A test különböző részeit (láb, kar, orr, fül) ábrázoló fém, vagy fa sablonokba viaszt öntöttek, a viaszfigurákat vitték a búcsúkba és az emberek azokat a bábukat vették meg — a gyógyulás reményében — amely testrészük éppen fájt. Később az Offerek (szerzetesek) báböntő munkáját a mézeskai ácsosok vették át, viasz helyett tésztát gyúrtak a sablonokba. A gyertyaöntés azonban még jó darabig a mézeskalácsosok dolga volt. A hiedelem, hogy a figuráknak gyógyító hatása van, jó ideig még tartotta magát. Érdekes néprajzi feljegyzés például, hogy a perecalakú „frázkarika",

amelynek a lisztjét 9 napon át 9 helyről szedték össze, és a gyúrásnál szentelt vizet használtak, sokféle nyavalyára hatásos.

... és mosolyognak azon, • milyen sok babonás hiedelem tarkította valamikor a mézeskalácsosok munkáját. Komolyan és egymás szavába vágva bizonygatják viszont, hogy a reneszánszát élő szakma régi és új termékeinek újból fontos szerepe van a különböző rendezvényeken, az ajándékozásban és az étkezésben. Mint mondják, a ropogós tésztává sült nyaklánc (füzér) nélkül a búcsú nem búcsú, a tükrös mézeskalácsszívnek az a lány is örül, aki már hozzászokott, hogy rádiót vagy magnót kap ajándékba.

I A.

„majd" miatt türelmetlenkedik.

Semmit sem értek az egészből, hiszen tudatlan öregember vagyok, csak mocorog bennem egy olyan sejtés, hogy ugyanarról az igazságról mindenki másként papol, ki-ki a magáét — múltját, jelenét, vagy jövőjét — féltve. Elmondom azt is, hogy az én meg az öregem esete táplálja bennem a gyanút.

• • •

Én édesapámnál tanultam ki a mesterséget, ő az apjától — az aranykezű nagyapámtól — vette át a stafétabotot. Hatvan esztendeje, hogy beálltam inasnak hivatalosan, mert igaziból már 7 éves koromban ott lábat- lankodtam apám műhelyében. Mi vonzott oda? A műhely mesés világa és a gyerekfejjel felfoghatatlan csoda, hogyan lesz a kócos lenből lovat megzabolázó, sok mázsás harangot himbáló kötél.

Jókora folyosóhoz hasonlított a műhely, ez kellett a kötélgyártónak, a távolság, a fonógéptől a szálozóig és tovább a zsinórozó masináig. Néha még az se volt elég, mert ha egy rudaló kötelet kértek — hossza legalább 12 méter — az egyik gépet szembeállítottuk az ajtóval, a másikat meg kivittük az udvar végébe, így lett hosszabb a műhely. Volt úgy, hogy harang kötél kellett, olyankor kitártuk a

Kunhegyesen, a művelődési házban tevékenykedő nyugdíjas klubot 1964. október 24-én Oláh Miklós alapította. Ez a derék nyugdíjas akkor határozta el, addig nem hagyja abba a szervezőmunkát, amíg legalább százan nem lesznek. A belépési feltételt végtelenül egyszerűen fogalmazták: bárkit kedvesen fogadtak — függetlenül attól, hogy dolgozó korában mi volt a beosztása —, aki jó szívvel közeledett hozzájuk.

Ma már úgy tűnik, szerények voltak a kezdeti elképzelések, hiszen napjainkban a klub 260 taggal büszkélkedhet, és a megye azon kevés, hasonló összetételű közössége közé tartozik, amelyik szaknyelven fogalmazva önálló gazdálkodó. Egyetlen fillér pénzbeli támogatást sem kapnak: a tagdíj személyenként évente tíz forint, de ezt oda is adják a művelődési központnak, amiért helyiséget, fűtést, világítást biztosít számukra.

Hetente kétszer, szerdánként és vasárnaponként találkoznak, este hattól tízig. Ezekre a kötetlen foglalkozásokra rendszerint húsz„Kétszer hét már a hét” — de Kardos Balázs kunszentmártoni nyugdíjason cseppet se látszik, hogy élete hetvenhetedik esztendeje az idei. Pedig nem volt könnyű sose az élete, szinte tízéves gyerek volt, amikor megismerte a munkát, ráadásul a legnehezebbjét. Húszéves legényember volt, amikor a cselédsorsot a kubikus élettel váltotta föl.

Azóta sok víz lefolyt a Körösön, amelynek partjához, s Kunszentmártonhoz sose volt hűtlen. Oda köti most is munkásélete szinte valamennyi emléke, a családja, a szép háza, s természetesen a három kedves unokája, fia családja.

Kardos Balázs élete egy kicsit élő történelem. A régi ismerősei, barátai többnyire úgy beszélnek róla maguk között, hogy ő az alapító. Valóban az s nem is egyszeres. Hadifogságból hazakerülve a helyi kommunista pártszervezet egyik alakaput — hajnalban, amikor üres volt az utca — én a túlsó oldalon vigyáztam a végét, apám a masinát pergette addig, amíg a kötél be nem zsugorodott az udvarba.

Kemény munkával készült az istráng, a kötőfék, a rudaló, meg a harangkötél. Megizzasztott a borjú kötél, vagy a villanyszerelők biztonsági övéhez használatos karikás kötél. Kézzel tekertük a masinákat, kézi munka volt a gerebenezés is egy olyan tákolmányon, amely inakat szaggató munkát követelt az emberfiától. Igen, nehéz munkával kerestük a kenyerünket, mégis azt mondom még most is, hogy szép mesterség a kötélgyártás.

• • •

Az inasévek után is ott maradtam apám műhelyében, vagy ahogy ő nevezte, a mi műhelyünkben. Komolyan is gondolta, inas koromtól úgy bánt velem, mint felnőttel, miután segéd lettem munkatársnak és „cégtársnak” nevezett. Mindenről volt véleménye és mindenben kikérte és meghallgatta az én véleményemet. Meggyőződéssel vallotta. hogy a kötélgyártás két embernek való munka és ha a kötél mindkét végén olyan szakember szorgoskodik, aki megérti egymást, az a kötél csak jó lehet. Élete végéig együtt dolgoztunk és rossz szó nem esett volna köztünk ha nem jön közbe egy olyan félév, amit azóta is szégyellek.

Farsang elején történt az iparos bálon. A legényegylet

negyven ember jön el. A tagok kétharmada nő, egyhar- mada férfi. Az asszonyok kötnek, varrnak, kézimunkáznak, beszélgetnek a férfiak általában kártyáznak. Havonta egyszer teaestet rendeznek, ami a résztvevőknek személyenként tíz forintba kerül. Ebből az ösz- szegből az üdítő italon kívül jut ajándékra is; így nőnapon a lányok, asszonyok teáscsészét kaptak alátéttel, egy csomag teával, de, hogy az erősebbik nem képviselői se maradjanak ki a jóból, az ő ajándékuk egy-egy bögre lett. A programok csúcspontja az évente kétszeri birkavacsora, amelyekre általában meghívják a szolnoki Hámán Kató és a törökszentmiklósi nyugdíjas klub képviselőit, tagjait is. Ezeknek a népes rendezvényeknek a művelődési ház nagyterme biztosít otthont, ahol nem ritka a 240—250 résztvevő sem.

Mindezeken túl a névnapokról is megemlékeznek és amikor az idő morcos arca helyett a kedvesebbiket mutatja, egy-egy országjárás, kirándulás is szerepel a terveik között. A buszt aKunpító tagjaként kereste az új élet lehetőségeit. Így került a közösbe — így lett alapító tagja a valamikori Zalka Máté Termelőszövetkezetnek is. (A mostani Körösmenti Tsz jogelődje volt ez a közös gazdaság.) És — neki nagyon természetes ez is — alapítója volt a kisvárosban a munkásőrségnek is. A Zalka Máté Tsz 1975-ben külön munkásőrszakasszal állt a helyi erők, a jószándék megvalósításának, a néphatalom védelmének élére. Természetesen ő is e szakaszban serénykedett, de segített máshol is: a lovas szakasz megalakításánál, a munkásőrzenekar megszerzésének. Közben kivette a részét a párt újjászervezéséből, az életet jelentő termelésből.

Aki azt hinné, élete már csendes, téved. Az évtizedek során sokat tanult, képezte magát megszerette a könyveket, az olvasást. Azt is mondják róla az ismerői: nagy műveltségű, olvasott

ifjúsági dékánya — az iparos bálok mindenkori rendezője — egy, a falunkból elszármazott korombeli fiatalember előadásával nyitotta meg a farsangi mulatságot. A szónok rekedtes hangon világosított fel bennünket, hogy el vagyunk nyomva, mert apáink, mestereink, főnökeink görcsösen ragaszkodnak jogaikhoz, őrzik javaikat, ebből adódnak a nemzedéki ellentétek. A mulatság végén hazafelé menet töprengtem, hogy az előadástól, vagy az italtól kóvályog a fejem.

Hétfőn, amikor benyitottam a műhelybe, úgy tűnt, mintha az ócska gépiek gúnyosan merednének rám és én „felfedeztem” hogy rútak, emberkínzó szörnyetegek villanymotor nélkül. Elkezdődött a civakodás, a vita, hogy a fonógépet, vagy a szálazót lássuk el először villanymotorral. Elfelejtettem, hogy a villamosítás sorrendjét egyszer már megbeszéltük, abban is megállapodtunk, hogy mindenekelőtt a nemrég elhunyt édesanyámnak csináltatunk síremléket Nem tudom, mikor kezdődött, hogy külön vettük fel a megrendeléseket és külön fontuk a kötelet. A nehezebb — a két embert követelő — munkához inkább napszámost fogadtunk, de egymásnak nem segítettünk. Fitymálni, megvető tekintettel méregetni egymás munkáját, az igen. Ezt mind gyakrabban megtettük.

Azon a nap>on is kerültük egymás tekintetét, annál sűrűbben kémleltük a kaput.

ság Népe Tsz vagy a Vízgépészeti Vállalat ingyen biztosítja nekik. így már eljutottak a Nyírségbe és a Hor- tobágyra, de voltak Egerben és Pesten is.

Nyaranta közös szalonnasütés, fürdőlátogatás is szerepel a programban, ámbár a közelmúlt egyik összejövetele, a pótszilveszter is említésre méltó. Már csak azért is, mert a jeles eseménynek az volt a mottója, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”, és erre a jól sikerült estre eljöttek a törökszentmiklósi testvérklub tagjai is.

A rendszeresség, folyamatosság nem kevés ember áldozatvállalását, szorgoskodását dicséri, akik közül leginkább Kasza Sándor, Andrási Lőrinc és Irházi Sán- dorné neve kívánkozik az élre. Igaz, ez a 260-as létszám újabb feszültségeket is hordoz magában, mivel kinőtték a művelődési központ szobáját. Jó lenne valamilyen nagyobb helyiség, hiszen ez a közösség az elmúlt huszonhárom évben már nemegyszer bizonyította életképességét.

D. Szabó Miklós

ember. És a könyvek mellett máig nem hanyagolja el a munkásőrséget se, aktiv tagja, szolgálatot is teljesít.

Ezen a tavaszon — mert csak ideér már a Körösök vidékére is az enyhülés — a 77 éves Kardos Balázs az életet szerető kunszenti emberekkel együtt várja a megújhodást, a virágba serkenő ligetes Körös-parton.

— veres —

Az öreg „becsüst” vártuk, aki akkoriban Mezőberény- ben osztályozta az újonnan készült kötélféléket és lószerszámokat. Mi hívtuk —• vállalva minden költséget — hogy mondja meg, az eléje tett egy-egy istrángról, kötőfékről és rudaló kötélről, melyik a jobb. Mindegyik kötélféléből az egyiket én, a másikat az apám készítette. Természetesen erről a becsüs nem tudhatott.

Megérkezett, elmondta, hogy 20 éve nem járt a Jászságban, megdicsérte a lehörpintett kisüstit, aztán munkához látott. Megtapogatta, körmével megkaparta, aztán csuklójáról csavarva megrángatta egyenként mindegyik kötelet. Gyanakodva nézett ránk, aztán újból kezdte élőiről az egészet. Végül bosszúsan ránk formed!, hogy ő elfoglalt ember, ne lopjuk az idejét. Kijelenti — ha kell írásba adja — a megvizsgált kötél, mind a hat —- príma termék és egy kéznek a munkája.

* • *

Mondtam, tudatlan öregember vagyok, keveset értek meg ebből a mai világból és az én történetemet nem akarom összehasonlítani azokkal a gondokkal, amelyek ma vernek éket az emberek közé. Gyanakszom azonban, így tudatlan öregember létemre is gyanakszom, hogy manapság is rágódnak és fennakadnak sokan olyan létező, vagy kitalált de égetőnek kikiáltott kérdésen, amelynek nagyobb a füstje, mint a lángja.

— illés —

Az orvos tanússal

Az öregedő szem problémái

A szervezet korral járó általános sorvadása nem kíméli a szemhéjat sem, lazább, ráncosabb, p>etyhüd- tebb lesz. A felső szemhéj lecsüng és nagyobb részt takar el a szaruhártyából, míg az alsó szemhéj a szern- tekei kötőhártya keskeny sávját is lóitni engedi és zacskószerűen kitágul. Ezek kezelést nem igényelnek. Könnyen be- és kifelé is fordulhat a szemhéj. A befelé forduló pillaszőrök izgatják a szaruhártyát, gyulladást okoznak. A kifelé forduló szemhéj állandó könnyezés, könnycsorgás, kötőhártyagyulladás forrása. Megoldásuk csak a plasztikai műtét.

A mirigyek sorvadása miatt a könnytermelés mintegy harmadára csökken és összetétele is megváltozik. Ez okozza a gyakori égő-, viszkető-, idegen test-ér zést, a szemhéjak összetapadását. Műkönny rendszeres használatával csökkenthetjük a panaszokat.

Romlik a lencse rugalmassága is, mivel a benne lévő rostok megkeményednek és ezáltal a lencse alkalmazko- dóképessége csökken. Ezt nevezzük szürkehályognak, amely a normális öregedés velejárója lehet. Miatta közeli munkához a legtöbb idős embernek szemüvegre van szüksége. Ezt tovább rontja a lencse törőerejének csökkenése. Az elváltozás kezdetben csak a lencsemagra korlátozódik, később annak teljes elhomályosodásóhoz vezethet. Ilyenkor a látás már üveggel sem javítható, csak a műtét segít. Gyógyszerekkel nem befolyásolható, s ha a beteg életét a rossz látás megkeseríti, nem célszerű a műtétet halogatni. A műtét után megfelelő erősségű lencsével lehet korrigálni a látást.

A zöldhályog vagy glau- koma oka a csarnokvíz elvezetésének akadályozottsága. Emiatt a szemfeszülés fokozódik, a látóidegrostok károsodnak a rájuk nehezedő nyomás miatt. A magas szemnyomás sokszor évekig észrevétlen marad és csak egy nagy fájdalommal járó roham kapcsán derül ki. A kezelés fő eszköze a pilocar- pint tartalmazó szemcsepp. Ezzel a szemfeszülést normális szintre kell beállítani. A glaukomás beteg rendszeres gondozásra 6zorul, és így látása megtartható.

Főleg a szabadiban dolgozóknál fordul elő a szemzugban a kúszóhártya, mely ronthatja a látást, ezért mielőbb műtéttel kell eltávolítani.

A lencse és az érhártya között elhelyezkedő üvegtest állományt sem kíméli az öregedés: szerkezete átalakul. Ez magyarázza a pont és vonalak látását főleg világos felüíeten olvasás közben, valamint azt az érzést, mintha bogárfélék úszkálnának szemünk előtt. Értágítók, nagy ad ágú C-vitamin szedése segíthet.

Az érelmeszesedés nem kíméli a szemfenéki ereket sem. A keringési zavar elfajulásához vezet az érhártyán, ez is látásromlást okozhat. Agyi értágítók (Cavin- ton, Stugeron) alkalmazása csak szerény eredményt hoz ezen elváltozások kezelésében.

A különböző agyi történések (vérzés, lágyulás) gyakran járhatnak szemizombé- nulásal, szemfenéki bevérzéssel. Az alapbetegség kezelése az elsődleges, spxmtán javulás is előfordulhat, de szemészeti kezelés, ellenőrzés szükséges.

Dr. Cz. L.

n füstje vagy a lángja

Az alapító