Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
10 Barangolás a megyében 1987. FEBRUÁR 7. A l ékon Ruházati Vállalat kisújszállási üzemében négyszáz- harmincan dolgoznak hogy mind felnőjön, meghízzon, és olyan „kutya" ne legyen közte, amelyik a kukorica helyett az akoldeszkát rágja. Mindezek ellenére érdekes sajátosság, hogy ebben a tipikus mezőgazdasági környezetbe települt városban már évek óta nem a két termelőszövetkezet és az állami gazdaság foglalkoztatja a legtöbb embert. A számok azt mutatják, hogy e három gazdaságban 1 ezer 523-an dolgoznak, míg az ipari munkahelyeken 2 ezer 684-en. Ide kívánkozik a Fékon Ruházati Vállalat neve. Ha másért nem, azért, hogy a 430 ecseg- falvi. karcagi, püspökladányi, kenderesi dolgozónak a 98 százaléka nő. Az átlagkereset havi 4 ezer 400 forint. Igaz, akadnak olyan munkások is, mint a 17 éve itt dolgozó Lakatosné Kovács Ildikói, aki havonta hét-nyolcezer forintot is hazavisz. fi fakanál mellől Ezeknek a lányoknak, asz- szonyoknak a zöme a fakanál mellől érkezett, és sajátította el hosszú évek során a szakmát, szokott hozzá a feszes munkarendhez; ahhoz, hogy időre kell érkezni, varrni, szegni, szóval mindent percről perce csinálni. Bizony, nem volt zökkenő- mentes ez a folyamat, de mára már kialakult olyan kollektíva, törzsgárda, akik keze alól szebbnél szebb blúzok, ruhák kerülnek ki, és jutnak el az NSZK-ba, a szocialista országokba, a belföldi üzletekbe. Kisújszállás már csak a fekvése, földjeinek a minősége miatt sem tartozik a megye legtehetősebb települései közé. Mindezek ellenére a kisúji ember neve elé bátran odatehetnénk az errefelé oly divatos előnevek közül az „S”-et, ami spórolást jelentene. Mert itt helye van minden forintnak, és nagyon megnézik a családok, mire költik a bankókat. A számoknál maradva, a városban a betétállomány már 248,5 millióra növekedett. Részben OTP, részben családi segítItt még a naplemente és az utcák hangulata is más — mondja műtermében szülővárosáról Papi I.ajos szobrászművész Kisújszállás neve eredetét a múlt köde takarja, hiszen erre a régi, elsárgult iratok sem adnak egyértelmű választ. Valószínű, Kisszállásnak, esetleg Péterszállásnak hívták egykoron, bár a XVIII. század közepétől a mai nevét viseli. Vajon hová tűntek, mit csinálnak napjainkban a régi halászó, vadászó, legeltető, nádi, vízi életet élő, jószágtartó kunok tizenvalahanyadik leszármazottai? Itt laknak ma is az utódok, csak az elmúlt emberöltők óta alapvetően megváltozott környezetük, így az életük is. Igaz, közöttük még ma is akad egy olyan ember, akinek a foglalkozása a hajdani irdatlan kiterjedésű nádi világot idézi. Kémeri Károly- nak hívják, és nádtetőfedő. Noha már 74 tavasz meszelte ezüstösre üstökét, azért még ma is jókötésű ember Ámbár a városban 183 mester 29 féle szolgáltatást végez,-ő a szakmájában egyedüli kisiparos Kisújszálláson. így vall róla: Egvedül a megyében — Nem volt ennek iskolája soha, mégis tudta valamikor sok parasztember. Aztán koptak a nádtetők, a hozzáértő öregeket meg lassan, egymás után kivitte a fekete fedeles hintó az örökös tanyára, így egyedül maradtam a tudományommal. — Nehéz? — Ugyan, semmi sem, csak akarni, meg szeretni kell! Igaz, szédülni azért nem illeginkább a hatvan körüli, feletti emberek foglalkoznak. A dologban az az érdekes, hogy nyolc osztállyal, meg még kevesebbel bajos ezeket a kacskaringókat követni, mert a feltételek szinte évenként módosulnak. Egyszer 95-től 110 kilóig kérik a hízót, azután 125-ig, majd 120- ig. Leviszik a táp árát, de emelik a zsákét. Arra biztatnak, több évre kössek szerződést, majd mindez módosul. .. — ön városban él. Mit szólnak a szomszédok ehhez az intenzív jószágtartáshoz? — Mi fiatalabbak ezt már nem afféle kunos módon csináljuk, hogy minden arrafelé follyon amerrre bír. Tessék szétnézni! Hátul fedett szennyvízaknát építettem, és külön helyet alakítottam ki a trágyának is, melyet bejelentésre a téesz rögtön elszállít. — A haszon? — Sertésenként talán 300 forint. De ehhez az kell, Hogy az itt lakók szeretik a városukat, mi sem bizonyítja jobban, hogy öt év alatt 75 millió forint társadalmi munkát végeztek, — mondja Ponyokai Bálint tanácselnök ük, mert csak egyszer esik le az ember. Érdekes., hogy megint divatba gyött a nádtető, főleg a hétvégi házaknál, nyaralóknál. — Mennyi idő alatt -fed be egyet? — Ahhoz jó nád kell, ami csak akkor lesz belőle, ha megíagy és lehull a levele. Mivel markonként keli bedolgozni, huszonöt nap az ideje. Amikor az utánpótlásról faggatom, legyint: jelentkező se akad ma már erre a ge- beszkedő, létrán kucorgó szakmára. Változás ide, változás oda, azért az ősök néhány érdekes sajátossága ma is él. Közismert: errefelé az embereknek mindig a föld, meg a jószág volt mindene. Noha Kisújszállás 1802 óta mezőváros, 1876-tól rendezett tanácsú város, azért a tizenhárom és félezer lakos tekintélyes része — ahol az egészségügyi előírások engedik — ma is bíbelődik jószággal. Nem elírás: évente ezekből a mini gazdaságokból több mint húszezer hízó kerül ki Noha a helybeli téeszek sok természetbeli juttatással segítik szerződő tagjaikat, tavaly mégis csökkent a leadott sertések száma. Mi lehet mindennek az oka, erre igyekeztünk magyarázatot keresni Posztós Albertnál, a Nagykun Téesz traktorosánál. Évente 20—25 hízót nevel Nagy Imre úti portáján, amelynek udvaráról az első ránézésre kitetszik, hogy a gazda korszerű tartásra rendezkedett be. — Megmondom őszintén, lassan én is oda jutok akár a régi kisújiak: hobbiból tartom a jószágot. Az állandóan változó feltételek mellett az ember képtelen nyomon követni a gazdaságosságot. — Pontosan mire gondol? — Arra, hogy errefelé is, meg mindenhol a hizlalással séggei tavaly 138 lakás épült; zömük kertes ház, és egyre több emeletes épület is „kinő” a főtér környékén. A város legnagyobb „szabásza” a Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet, amelynek szakemberei most is 30 többszintes lakás alapozását, építését végzik. Van-e valamilyen sajátossága az itteni emeletes épületnek? Kívülről olyanok, akár a többi városban lévő, bár a belső elrendezettségük már nagyobb változatosságot mutat a megyei átlagnál. Sok közöttük a garzon, és a két, plusz fél szobás, vagy az egy, plusz két félszobás a több gyermekesek nem kis örömére. Az áruk négyzet- méterenként 13 ezer 500 forint volt tavaly. A település arculatához egy régi, patinás intézmény, a Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola mindenképpen hozzátartozik. A monumentális épület pincerendszerével együtt 93 évvel korábban egyetlen esztendő alatt került tető alá. A gimnáziumi oktatás 270 éves, és a létesítménynek — a levelező hallgatókat nem számítva — 510 nappali tagozatos diákja van. Vajon mi jellemzi az itt tanuló tizenéveseket, kérdezem dr. Kiss Kálmánná igazgatótól. — Az, hogy körülbelül húsz helyről érkeztek hozzánk. Egyharmaduk bejáró, egyharmaduk kollégista és csak egyharmaduk helybeli. — Ellányosodtak? — Alaposan. Valaha az intézményt tipikus fiúgimnáziumként ismerték, és például a felszabadulás előtt a lányok csak külön püspöki engedéllyel látogathatták az órákat. Jelenleg a létszám húsz százaléka fiú. — Mit jelent az iskola léte a város életében? — Zömében szakember- képzők lettünk, de azért — a tavalyi évet leszámítva — büszkék lehetünk a felvételi arány alakulására is. Hozzáteszem mindehhez, hogy a tanulóink nyolcvan százaléTavaly készült cl a Szabadság téri lakótelepen, a 4-es főútvonal szomszédságában ez a négyszintes, mutatós szalagház megvásárolta ezt a házat. Lakhatok benne életem végéig, azután majd alkotóház, vagy kiállítóterem lesz. Fizetik a rezsimet, a fűtést, a világítást, én pedig ennek fejében az 1985-ig elkészített munkáimat, meg a gyűjteményemet a városra hagyom. Ezek között könyvritkaságok, éppúgy akadnak, mint Kondor-, Szandai-, Palicz-alko- tások. Minden bizonnyal a nem kevés anyagi ráfordítással kialakított, illetve tovább alakítandó alkotóház a város egyik jellegzetessége lesz, mint ahogyan az a hajdani Margó kocsma is, amelyet néprajzi kiállítóteremmé alakítottak. A felsorolásból az is kitűnik, hogy az itt élők szeretik a városukat, áldoznak múltjáért, emlékeiért, de a jelenért, a jövőért is. Mindezt Ponyokai Bálint tanácselnök szerint több dolog bizonyítja. Az egyik az, hogy a telePosztós Antal portáján ennyire kevés malac, csak kilenc süldő régen volt kisugárzással rendelkeznek, és sokszor visszavonzzák az itt született, de máshová elszármazókat. Erről beszélgettünk a Pro Urbe-díjas Papi Lajos szobrászművészszel. — Nekem mindent az itteni kun mivoltom jelent, ahová én kitéphetetlenül tartozom. A szobraim itt őrzik az általam tisztelt emberek arcvonásait, a temető hantjai alatt itt találtak pihenőt őseim, de itt más a naplemente, az utcák hangulata, és még estéli harangszó is. Noha első sikereimet külföldön értem el, és hat évig szolnoki tisztviselő is voltam, máról holnapra néhány bőröndbe összecsomagoltam az ottani életemet, és hazajöttem. — A Pro Urbe-díj? — Ha adták, úgy vagyok vele: megérdemeltem, ha meg nem, igyekszem továbbra is úgy dolgozni, hogy megfeleljek a tisztességnek. — Mondják, szókimondó... — A gazsulálás fényévnyire áll tőlem. Soha nem a rang, vagy a beosztás irányítja mondataimat, mivel én ezeket a tünékeny értékeket csak akkor becsülöm, ha őszinte, tiszteletre méltó egyéniség a hordozójuk. Ismétlem nem vagyok hálálkodó típus, de az kimondhatatlanul jól esett, amikor a megyei tanács hathatós támogatásával a városi tanács pülésfejlesztési hozzájárulást — amelyből óvodákat bővítenék, tornatermet építenek — már tavaly szinte száz százalékig kifizette a lakosság. Azután az is mond valamit, hogy az elmúlt öt év alatt az itt élők 75 millió forint társadalmi munkát végeztek. Maraji tennivaló Persze a tanácselnök dosz- sziéjában további, nem kevés, ezévben időszerű tennivaló is sorakozik. Fejlesztésre 41 millió forintjuk van, és ezt kell ügyesen forgatni, felhasználni úgy, hogy jusson is, meg maradjon is. Jusson például a vízmű további rekonstrukciójára, a korábban lakossági befizetésekből, összefogásból épült útalapok lefedésére, az áfésszel együtt a bolthálózat fejlesztésére, a telekkínálat, a gázvezeték- rendszer bővítésére. Mindezek megvalósítása révén, az itt. élők nem kevés kétkezi, áldozatos munkája eredményeképpen bizonyára 1987-ben is tovább csinoso- dik, gyarapodik, szépül ez a tipikus alföldi kisváros, amelyet nemes egyszerűséggel az itt lakók, meg a környékbeliek csak Kisújnak hívnak. Fotók: Mészáros János D. Szabó Miklós ka fizikai dolgozó gyereke. Néhány érdekességet is megemlítek : tudtom szerint egyetlen városi lap a megyében a mi Diákéletünk. Noha errefelé az emberek az alap- természetüknél fogva zárkó- zottabbak, mindezek ellenére az iskolánkat, az itt oktatókat a nyitottság, a köséleti- ség, a tudományos munka jellemzi, amelyekre a gyerekeket is igyekszünk nevelni. Jelenleg négy pedagógusunk rendelkezik doktori fokozattal, és talán az is mond valamit, hogy a város monográfiájának hat szerzőjéből öt a mi iskolánk tanára. Diákból ugyanott tanár — Kik a mostani nevelők? — Negyven százalékuk valaha itt volt diák. őket egyetemi tanulmányaik befejezése után a szívük, a család visszahúzta. Ügy tűnik, hogy az itteni szik, levegő, emberek utcák, egyféle mágneses A kisszállási kunok utódai
