Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-07 / 5. szám
SZOLNOK MEGYET NÉPLAP 1987. JANUÁR 7. Hortobágyi anziksz Keszthelyen is átadták a nyilvános telefon- és telexállomást. A felújított, műemlék- jellegű épületben 70 négyzetméter alapterületen öt nemzetközt távhívásra is alkalmas telefon, valamint telexgép várja a keszthelyieket és az üdülőket (MTI-fotő: Zóka Gyula —■ KS) Szerdal egyperces Aprókból nagyok szerte a Hortobágy. így is. És ennek nagyon örülök! Nem tudom érte eléggé dicsérni a Hajdú-Bihar Megyei Vendéglátóipari Vállalatot, amelyik szíves szóval invitálja — éppen a kevésbé forgalmas hónapokban az egyébként üresen kongó szobákat a képzőművészeket. De jó is lenne, ha hasonló alkotókkal telnének meg időről-időre a Szolnok megye elhagyott tájain, üresen álló kastélyok, kihasználatlan vendéglátóhelyek, vadásztanyák! » • • De a Hortobágyat nemcsak magasztalom, sajnálom is. Kitől? Könnyen elintézhetném. Azoktól, akik rosszul bánnak vele! De hát ezzel nem sokat mondok. Sorolja ám a bajokat Sarai István csikós barátom, mondja: arca pirult a szégyentől, ahogy elővezette az árverésre a selejt lovakat, a girhesebbnél girhesebb gebéket. Bizonygatja, hogy nem a nyáron, rekkenő hőségben kellett volna árverésre bocsátani ezeket a sokat szolgált rozzant hátasokat, kancákat, hanem májusban, amikor életre térítette őket a frissen sarjadó fű! De hát nem mi vagyunk az illetékes jószágigazgatók, mi csak dörmöghetünk a bajszunk alá. Dörmög is a csikós, le akar szállni a lóról. De bizony, örökre! Az egyik nagy bukás következtében összetört, úgy-ahogy összeforrt vállcsontjai, sokat a Hortobágyon telelt, nyaralt, gerince tiltakozik a rázkódás ellen. Pedig innen jár még Garai István jócskán a nyugdíjon! Húzza, halasztja, de úgy látom döntése ugyancsak érlelődik. No hiszen István öccse, Garai János sincs jobb bőrben, tán még ilyenben sem! ö is a lovakkal való foglalatoskodás közben sérült meg, hosszú hónapokat töltött betegállományban. A fejét fájlalja. Ellenőrzésre jár az orvosokhoz, meg kivizsgálásra. Nem szeret már lovon ülni. Bír-e még valaha? Egyedül a brigádvezető Lajos rettenthetetlen a Ga- raiak közül. Ö álljá a sarat, kisújjából kirázza a csikósbravúrt. Vendégek érkeznek, az Ibusz legmagasabb főnökei. Előttük bizonyítani illik, mi lesz a jövő évben a vendégcsalogató. Kis bográcsokat kerítünk, megteszik egyelőre köcsög helyett a mostani bemutatón, és ágasokra akasztjuk őket hármasával. A csikósok egyenként vágtatnak az ágasok felé és ostorheggyel próbálják elérni, leverni a köcsögöket. A fiatalabb csikósok a bátortalanabbak, nem is nagyon izgatja őket a mutatvány. Lesz egy telük begyakorolni. De Garai Lajos most sem hagyja magát; üti- veri, csépeli az ágasokat, hullanak a köcsögök, elismerő moraj nyugtázza a produkciót. • • • Mindezt miért? A bolond is tudja! Azért, mert a Hortobágyi Állami gazdaság mátai kerülete az idegenforgalomból tartja fönn magát. Abból kell nyereségre szert tennie, mert a nóniuszte- nyésztés veszteséges, ugyanez igaz a rackára, meg a szürke marhára. Ám „valamiből" élni kell, hozni a tervet, kitölteni a százalékokat a rubrikákban. Elvégre gazdálkodunk, gazdálkodik az állami gazdaság a Hortobágyon. És tervei vannak, mutatói, százalékai. Kérdés azonban: Lesz-e, aki végre-valahára belátja, hogy a tervek embereket takarnak, a ráfizetések állatokat, sziket, sarat, port, a Hortobágyon? Mi volna, ha törölnénk azokat a terveket, számokat, mutatókat és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága meg az állami gazdaság gondolkoznának a szorosabb együttműködésen, valami ésszerű egyezségen? A gazdaságot nem sanyargatná — a mátai kerületre értem — a mutatók teljesítése, és a természetvédelem is nyerhetne az ügyön. • * • Emberek mondják menynyire megéri a nagy tömegű libanevelés a Hortobágyon. Most megéri! Csakhogy a libalegelőn évtizedekre kipusztul a növényvilág, tövig rágják a jóféle májhizlalók. Néhány libatelepet felszámoltak. másokat körülkerítettek, ott, ahová a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága meghúzta a határt: idáig és ne tovább! Nincs okom kételkedni benne; eny- nyit tehetett egyelőre — és nem többet — a környezet- védelem. De sorolják az Állami Gazdaság dolgozói a maszek libatelepeket. Félreértés ne essék, senkit sem akarok igaztalanul megvádolni. Jól tudom, mindenki betartja a törvényt! Csakhogy amíg azok a maszek libatelepek is léteznek, ugyan ki hoz határozatot a libák hortobágyi száműzésére? Egri Sándor Vízkereszttől legényvágásig Farsangi népszokások Vas megyében A vízkereszttel megkezdődött a farsang, a vígságok, a bálozások ideje. Vas megye számos településén az idén is felelevenítik, tovább ápolják az évszázados farsangi népszokásokat, ősi vidám néphagyomány több községben, főleg az őrségi és a Gyöngyös menti falvakban, hogy ha a farsangban nincs esküvő, rönkhúzást rendeznek, mókalakodalmat, álesküvőt tartanak. A horvát nemzetiségű Felsőcsatáron rozmaringolásra készülnek. Az őrségi Őrimogyorósd községben is példásan ápolják a régi hagyományokat. Télen szinte minden házban ölnek egy-két disznót. Az eseménykor a fiatalok odalopakodnak ezekhez a házakhoz, s egy nagy szalmacsutakot dobnak be, szórnak szét az előszobába. A gazda ilyenkor rendszerint behívja, megvendégeli a látogatóit. A „lesés” a tollfosztóban van. A házaknál fosztják a tollat, a legények pedig az ablak alá járnak „lesni”. Ha a fosztok között fiatal lányok is akadnak, nótáznak nekik. Kőszegfalván hagyomány, hogy a farsang búcsúztatása három napig tart, s az egyik nap az asszonyoké, amikor csak a nők mulatoznak. A farsang végén tartják a „legényvágást” amikor a falu legöregebb embere legénnyé avatja a tizennyolc éves fiatalokat. A kis dolgokból lesznek a nagyok ... hangoztatjuk gyakorta egy-egy probléma kapcsán, aztán legyintünk egyet, mert ezzel az épületes mondással elintézettnék véljük az egészet. De az élet azért élet, hogy olykor valóban a kicsiből csináljon nagyot! Most csupán két kis példát erre... A tízemeletes lakóházak márcsak olyanok, hogy legalább egy biztonságosan működő lift nélkül elképzelhetetlenek. Reggel, 9 óra 5-k.or gyanútlanul beléptem az egyik szolnoki, Ady Endre úti lakóház jobb oldali liftjébe, a kilencedik emeletre kellett volna ugyanis „fel- ugornom”. Mindez sikerült is az 5. és 6. emelet közötti távig, ott azonban makacsul megállt a szóban forgó felvonó. Csengettem ... csengettem ... Majd amikor hosszú percek múltán már- már arra gondoltam, hogy itt töltöm bezárva a maradék ifjúságom, egy érces hang közölte velem az egyik folyosóról, hogy hiába is csöngetek, liftügyelet csak reggel 6-tól 9-ig és délután 4-től 8- ig van. Ha mindenáron ki akarok jönni délután négy előtt a fülkéből, akkor ugráljak egy kicsit, hátha a testsúlyom mozgásba hozza a kiakadt érintkező-érzékelőt! Ügy tettem, s csodák csodája, a szerkezet elindult, bár merő óvatosságból mostmár a földszintre irányítottam, s inkább gyalog tettem meg az oda-vissza legalább százötven lépcsőfokot. Arra azonban már gondolni sem merek, mi van akkor, ha a testsúlyom nem elegendő a liftügyelet pótlására ... Az alig kétéves Csajka—3 típusú, mindeddig ragyogóan működő porszívóm az ünnepek kellős közepén „bedobta a törülközőt”! Gondoltam, nem nagy ügy, kicserélik a motort, és minden megy tovább. Én vén naiv ... a Gelka Beloiannisz úti irodájában döbbentem rá január 5-én, hogy már december 27-én ki kellett volna dobnom a kukába makrancos masinámat, mert a javításról — alkatrészhiány miatt — szó sem lehet. Kellene bele ugyanis egy kb. 250—300 Ft értékű forgórész (+ munkadíj), s a majd kétezer forintos masina működhetne tovább vidáman... De nincs forgórész, mert a Gelkánalc és a többi háztartási gépeket javító cégnek nincs alkatrész-utánpótlási szerződése a porszívót gyártó külföldi vállalattal. (És egyébként is számtalanszor megmondták már az ügyfeleknek, hogy ha nem magyar gyártmányú háztartási gépet vásárolnak, a javítást illetően hagyjanak fel minden reménnyel!) Hát én nem adtam fel a reményt, csak félig, amíg a sors az utamba nem hozott egy amatőr kisiparost, aki kb. 20 perc alatt kicserélte a rakoncátlankodó forgórészt (cakpakk 350 forintért), s a készülék így még évekig biztonsággal működhet. Lehet, áogy neki volt szerződése a gyártóval... ? — I. *y. — Élettöredék Hogy mit ki nem találnak a Hortobágyon? Ülök a Fogadó éttermében, várom a tojásrántottámat, és közben gyönyörködöm. Igen, gyönyörködöm a Hortobágy színeiben. Csodálatos képek körös körül a falon, a Hortobágyi Téli Alkotótábor festőinek, fotósainak alkotásai. Helyben megvásárolhatók. Ha lenne pénztárcám és tartanék benne számlákon, meg az elintézni való dolgokat tartalmazó listákon kívül mást is, bizony kinyitnám ahogy tudom. Ki én! Nem sajnálnám azt a háromezerötszáz forintot, amennyibe itt egy kép kerül! Hogy olcsón, avagy drágán mérik-e a hortobágyi fogadóban a kultúrát, azt döntse el ki-ki maga! Nekem tetszenek ezek a képek, ezek a fölvételek. Kapok útmutatót is hozzájuk, elolvashatom a megyei lap — a Hajdú-bihari Napló egyik számát. Benne a képzőművészeti kritikus éppen ezeket a képeket bírálja. Hát kívánhatok ennél komfortosabb reggelit ott a pusztán, Európa legeldugottabb szögletében? Aligha! És kívánhatnak-e többet, kívánhatnak-e szebbet, má- sabbat azok az alkotók, akik téli napjaikon künn fagyoskodnak a pusztán, hogy megörökítsék Európa ezen eldugott szögletének csodálatos színeit? A napfölkeltét, a téli naplementét, a befagyott folyót a nádassal, a madarak röptét, a rackanyájat terelő juhász vonásait. Amatőrök, félamatőrök, félprofik és profik azok a festők, fotósok, akik immár fél évtizede hűségesen visz- sza-visszajárnak elsősorban a közeli településekről — Hajdúból, Biharból, Debrecenből —, azután a fővárosból, sőt Jugoszláviából Franciaországból. Miben különböznek ők azoktól a turistáktól, akik megelégszenek' a pillanatnyi — félnapi — élménnyel és már kormányozzák is puhán tovagördülő kocsijaikat a pusztáról a vendégfogadásra jobban berendezkedett tájak; a főváros, a Balaton felé? Mert tagadhatatlan, hogy ezeket a márkás kocsikon tovasuhanó turistákat is megérinti, megérintette valami. Csakhogy a téli festőknek mélyebb a merítésük! ök életük egy darabját is otthagyják évről évre ecsetvonásaikkal. S aztán mennek, vándorolnak a képek az öreg kontinensen, így fedezik fel Európa népei évről évre a ídortobágyot, így ad hírt magáról Európa— Tudja, én tipikus balek vagyok. Bizonyos helyzetekben borzasztóan naív tudok lenni, és ez nagy hátrány. Nem nézné ki belőlem, de roppant romantikus az alaptermészetem. Szeretném. ha pontos képet alkotna rólam. Az a véleményem, hogy vállaljuk a részünket, ha másból nem, a bűnből. Ez persze nem az én gondolatom, idéztem, nem is tudom hirtelenjében kitől. Azt mondja Éva, hogy körmönfont vagyok? Tudja, a szakmámból adódik, a kereskedelemben dolgoztam, ott ragadt rám. „Kedves Éva! Beszélgetésünk óta megpróbálok kevésbé körmönfont lenni. Ismeretlenül kerestem meg Magát, és Maga nagy türelemmel hallgatott végig. Nagyon sok dolgot nem mondtam el, így megpróbálom most leírni, ami kimaradt.” — Mérnök vagyok, egy időben csoportvezetőként dolgoztam. A feleségem csinos, jó asszony volt, szerelmi házasságban éltünk. Nagyon féltékeny asszony, először ok nélkül gyanúsítgatott, később okkal. Ennek ellenére jó feleség volt. A munkahelyemen nem éreztem jól magam. Tudja, milyen borzasztó, ha az ember felveszi a fizetését, a munkája meg nem kell? Egyik délelőtt, amikor unatkoztam, fölhívtam az egyik cég főmérnökét, aki vezető beosztást ajánlott. Akkor persze nem tudtam, hogy ezt az állást senki nem akarja elfogadni. Azt kérdezi, nem találtam gyanúsnak, hogy telefonban vezetői állást ajánlanak? Nevetni fog: nem. Mondtam, hogy naív vagyok. Nem akarok dicsekedni, de fellendítettem a gazdaságot. A baj abból származott, hogy két éven keresztül árutöbbletem volt, amelyet nem leltároztam fel. Ott állt a hetven- háromezer forint értékű áru az udvaron. „Ez egyébként más cégeknél is megtörtént már — nagyobb tételben is. De ez egy kicsit se menti az én bűnömet, vétkemet, ha úgy tetszik, törvénysértésemet. Felfüggesztettek az állásomból”. — Próbáltam olyan embereket keresni, akik segíteni tudnak. Egyikükkel nagyon sokszor találkoztunk. és órákig elbeszélgettünk. Ekkor megint gyanús lettem a feleségemnek. A házasságunk alatt először fordult elő velünk, hogy ingerültebben szóltunk egymáshoz és a fiam megkérdezte: Apa, ti veszekedtek? A munkahelyi botlásomból bírósági ügy lett, felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek. Egyik munkahely kereső utamon ismerkedtem meg Margóval,, pontosabban az ismerősöm, aki állást ígért, mutatott be neki. Első találkozáskor szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk, de én ebből nem vontam le messzemenő következtetéseket, mert előfordul az ilyesmi tisztességes emberrel is. Végül nem ez a vállalat alkalmazott, hanem egy másik. Zsákoltam. Tüdőgyulladást kaptam a por miatt. Betegségem ideje alatt ismét találkoztam Margóval. Ott maradtam nála. „Mikor megmondtam a feleségemnek, öngyilkos akart lenni. A fiam, aki nagyon apás volt, azóta se bocsátotta meg nekem”. — Űjabb munkahelyek következtek. Az egyik cégnél kértem a telepvezetőmet, lehetőleg senkinek ne mondja el, hogy felsőfokú végzettségem van. De tudja, hogy van ez? Egyszer egy szórakozóhelyen ültünk munkatársaimmal, én ittam a szokásos kólámat, mire egyik kollégám megjegyezte: „Azért, mert mérnök vagy, még ihatsz velünk egy felest”. Megittam. Bent a munkahelyemen is sokszor összedobtuk a pénzt és megittunk valamit. Közben fiam született Margótól. A feleségemtől elváltam, mindent otthagytam neki. a lakást, a bútorokat. Higgye el, és ezt nagyon őszintén mondom, akkor se, azóta se bántam meg. Próbáltam maszekként keresni a kenyeremet, de nem ment. Aztán termeltetési előadóként helyezkedtem el. Ekkor már újra volt erkölcsi bizonyítványom. Szerződéssel vettek föl, de nem bántam, mert nagyon szép terveim voltak, hogyan lehetne a cég és a kistermelők kapcsolatát virágzóvá, hasznot hozóvá tenni. A dolgom körülbelül az volt, hogy időnként fölkerestem az egyik faluban a három kistermelőt. Az egyikkel jókat söröztünk. „Utólag látom, hogy bár borzasztó a tétlenség, de nem lett volna szabad inni egy kortyot sem. Akkor talán minden másképp alakult volna”. — Közben meghalt az édesanyám. A bútorait Margó rokonai potom pénzért eladták, az örökség meg elment, úgy. hogy én csak egy nadrágot meg egy cipőt kaptam belőle. Ekkoriban már rosszul éltünk Margóval. Egy presszóban megismerkedtem egy csinos ... olyan lánnyal, aki ellopta a nálam levő pénzt. Nyomoztam utána a presszóban, ahol voltunk, de hiába. Hazafelé menet megbotlottam a lépcsőn, elkaptam a korlátot, és kicsavarodott a kezem. Spiráltörés. Derékig begipszeltek. „A lakás a börtönöm lett. Eleinte olvastam, magnóztam, lemezt hallgattam. Aztán meguntam. Közben a munkahelyemtől jött egy értesítés: a szerződésemet nem hosz- szabbítják meg. Reggelente felöltöztem — egy órába telt — leszaladtam újságért és megvettem 1 liter bort, elkortyolgattam, és egy kicsit rózsaszínűbb lett minden. Ez így ment hónapokig, azzal a különbséggel, hogy az 1 üvegből a végére 2—3 lett. Ilyenkor már nem gondolkoztam. Mámorosán hallgattam kedvenc számaimat”. — Amikor meggyógyultam, jött a másik betegség, immár másodízben: mélyvénás trombózis. Margóék elmentek nyaralni. Akkor engem már nem érdekelt különösebben semmi. Betegség ide, betegség oda, felszálltam a buszra, végigjártam a gyárakat, üzemeket. Ha a szakmámba akartam menni, az volt a baj, hogy korábban fizikai melón voltam, ha fizikai munkát kerestem, csak néztek, mit akarok ott a diplomámmal? Ügy higy- gye el, akkoriban csak mellékutcákon mertem járni, nehogy ismerőssel találkozzam. — Közben Margóval befejeződött a kapcsolatunk.. El kellett költöznöm tőle. Azért, mert otthagytam a lakást, kaptam tőle néhány ezer forintot. Albérletek következtek. Laktam olyan helyen, ahol se fűteni, se főzni nem lehetett. Télen a kályhában mindig megdermedt az olaj. Az új munkahelyemre szerződéssel vettek fel. „Ekkor kellett volna mellém egy olyan társ, aki bátorít: hogy most már rendben lesz minden. De nem volt. Nem tudtam: mi lenne jó? Nem tudtam: hogyan tovább?" — Ezen a munkahelyen sem éreztem jól magam. Háromszor kellett köszönnöm, hogy egyszer fogadják. A névnapomon berúgtam, és közös megegyezéssel felbontottuk a szerződést. Akkor már nagyon ittam. Elmentem Űjszászra, a pszichiátriára, egy ismerős orvoshoz, azt mondtam neki: „Itt vagyok, hozzatok rendbe”. Félévet töltöttem bent. — Azóta találtam munkahelyet. Egy téeszben dolgozom, adminisztratív munkakörben, havi négyezer - hatszázért. Albérletben lakom. Néha elhozhatom Margótól a kisebbik fiamat. Láthatáskor a küszöbön adja át az édesanyja. Társam nincs, egyedül élek. Talán azért, mert vannak igényeim. Igényeim, nekem? Havi négyezer-hattal, albérlettel a hátam mögött? „Megpróbálok változtatni, vagy legalábbis szeretnék. Ezért lenne jó tanulni, és végre új életet kezdeni. Am el se tudom képzelni, hogyan. És kiért, miért? A bűnt én követtem el. A legnagyobb az volt, hogy otthagytam a feleségem és a fiam. Ügy érzem, a többiért már eleget bűnhődtem. Vagy mégsem? Köszönöm, hogy meghallgatott. Ugye, most nem voltam körmönfont?" Paulina Éva
