Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
10 Hfrfflhilfrrtl Hut íiloiriitilf 1987. JANUÁR 31. Vizsgálta a NEB Legszebb emberi értékeink egyike A barátság nélkül szürkébb életünk JÓ TANULÓK— JÓ SPORTOLÓK Tanulók a betakarításban Az őszi mezőgazdasági munkák óta jó néhány hónap telt el. Volt hát idő a tapasztalatok átgondolására. Ezt tette a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is, amikor a közelmúltban áttekintette, miilyen a tanulóifjúság részvétele a betakarításban. Nélkülözhetetlen — summázhatjuk a felmérés legfőbb megállapítását. Az elmúlt évben tizenhárom és félezer tanuló vett részt ilyen közhasznú munkában. Különösen a munkaigényes ágazatokban jön jól a fiatalok segítése. A gazdaságok is tisztában vannak ezzel. Igénylik is ezt a közreműködést. Vajon gazdasági érdekeiknél fogva mennyire készítik elő az együttműködést, kellőkénp megszervezik-e a folyamatos munkavégzést? Érdekeltté tesz;k-e. a fiatalokat? A kérdések, jelzik, a vizsgáját igyekezett teljes képet alkotni a fiatalok foglalkoztatásának körülményeiről. A válaszok közül figyelemre méltó, hogy a gazdaságok ugyan évről évre számítanak az általános és középiskolásokra. a legtöbb helyen még sem kötnek velük illetve az intézményekkel hosszú távú együttműködési szerződést. Ami pedig magát a munkát illeti, az üzemek — állapítja meg a vizsgálat — biztosították a szükséges eszközöket, megteremtették az egészséges, kiegyensúlyozott foglalkoztatás feltételeit. (Előfordult ..persze, mint a Jász- szentándrási Haladás Termelőszövetkezetben, hogy konténerhiánv miatt két napig nem tudtak paradicsomot szedni a tanulók). Mindenütt betartották a munkaügyi előírásokat, az iskolások naponta 4—6 órát dolgoztak. Megszervezték a pedagógiai. szakmai felügyeletüket is. Az ivóvízellátásra és a higiéniai követelmények betartására azonban nem mindenütt fordítottak kellő gondot: Jó példaként említhető, hogy a gazdaságok keresték az ösztönzés különféle formáit. így a tanulók keresete is differenciáltan alakult. Az általános iskolások napi 40—60 forintot, a középiskolások 80—180 forintot kerestek munkájuk függvényeképp. A mezőigazdasági nagyüzemek összességében jó véleménnyel voltak a diákok munkájáról. Egyöntetűen megállapították: a későbbiekben is szükség van a fiatalok szorgos kezére. 8z. Gy. A tél hátralévő időszakában remélhetően már csak rossz álomként fogunk visz- szagondolni azokra a január közepi napokra, amikor az országutakat, a városok és falvak, utcáit bokái g-térdig lepte el a hó. Nem azért, mintha nem örültünk volna mi is a gyerekekkel együtt, de az örömbe jócskán üröm is vegyült. Élettelen telefon- vonalak, járhatatlan utak, a külvilágtól elzárt települések jelezték: akad halaszthatatlan tennivaló éppen elég. A KISZ Központi Bizottságának felhívására a megyénkben élő fiatalok ás hamar lapátot ragadtak, s mindenféle eszközzel igyekeztek segíteni az átmenetileg bajba jutottaknak. Kunszent- mártonban harminc tagú KISZ-es brigád takarította rendszeresen a buszmegállókat, a tanintézetek előtti járdákat. Mezőtúron 150—200 fiatal vett részt a hóeltaka- rításd akcióban, közülük töbminap egyik távoli ismerősöm arról panaszkodott, miután munkahelyén megvált a vezetői poszttól, megritkult körülötte a világ. Akiket korábban baráti köréhez sorolt, azok is megszéledtek, mintha a tekintetét is kerülnék, ha az utcán véletlenül összetalálkoznak. Pedig hát sok ember sorsán lendített, amíg módjában állt. Valóban arról lehet szó, hogy valami alattomos fondorlat kikezdi az egyik legintimebb közösséget, az emberi kötődések hajszálgyökereit rágja? A barátságok sokféle módon szerveződnek, elmúlnak, megújulnak. Legtartósabbnak bizonyulnak az iskolapadban, a munkahelyeken, lakókörzetben születő barátságok. Sokakat fűz össze a közös sors, a szakmaszeretet, rokon érdeklődés, hobbi. Akár tartós, akár alkalmi közösségek talaján sarjadnak is a barátságok, kétségtelen, hogy gazdagabbak leszünk általuk. Akár a fa gyökerei a talajban, úgy kapaszkodunk mi is egymásba ezernyi láthatatlan szállal. Régi igazság, de máig ható ereje van, hogy a bajban tudja meg az ember, ki az igazi barátja. A legközvetlenebb barátunkká] osztjuk meg olykor még azokat a gondjainkat is, amelyekkel nem akarjuk terhelni a családot, férjet, feleséget, szülőket, gyerekeket. A barátság nagy megtartó erő. képes átívelni roppant távolságokat, tartósan összefűzni egymástól messze élő embereket is. A baráti közösségek olyan értékképző folyamatok színterei, amelyek nélkül szürkébb lenne az életünk. A barátság olyan „takarék- intézmény”, amelyben dúsan kamatoznak emberi értékeink. Természetesen ha valaki nemcsak a kamatait élvezi, hanem gyakran megkísérli annak alaptőkéjét is megcsapolni, előbb-utóbb magára marad. Naponta kell tennünk a „közös vagyon” gyarapításáért, a közösség érdekeinek óvásáért. Kinek- kinek egyénileg is méltóvá kell lennie, hogy egy vagy több ember barátságába fogadja, s megtartsa barátságában. Az az ember, akinek tartós problémái vannak ott hol tanul, vagy a munkahelyén, s otthonában, családjában sem tud úrrá lenni baráti segítséggel sem a nehézségeken, emberi gyengeségein, ott már nehezebb a barát és a baráti közösség helyzete is. De a ilegreménytele- nebb helyzetekben sem szabad a közösségnek magára hagyni, akiknek gyengül az ereje, aki leépíti maga körül ben segítettek az idősebbeknek a bevásárlásban. Ugyanitt az áfész KISZ-esei arra vállalkoztak, hogy segítenek az áruszállításban, akár úgy is, hogy szánkóval húzzák el a kenyeret, a tejet a nehezen megközelíthető üzletekhez. Szolnokon a Vosztok úti lakótelepen dolgoztak a város fiataljai. A Közterületfenntartó Vállalat segítségével a szemétszállítás megkönnyítése volt a cél. A Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola diákjai a Tanácsköztársaság útja állomásig terjedő szakaszát tisztították meg a fehér takarótól. Karcagon éjszakai ügyeletet szerveztek: harminckét fiatal vállalta a szükség szerinti „bevetés” terhét. Túrkevén az Ifjú Gárdisták voltak a legszorgalmasabb idénymunkások, Jászberényben mindennap segítettek a közterületek, a bölcsődék, óvodák udvarának takarításában. az emberi kapcsolatokat. Szociológusok, tudományos kutatók régen felismerték, akik öngyilkosságra szánják magukat, körülöttük már leépült minden emberi kapcsolat, környezethez való kötődés. Sokakat érhet csalódás amiatt, hogy rosszul választják meg barátjukat, baráti körüket, hogy sokszor felülnek a látszatnak. A világ nagy mozgató ereje az érdek. Az érdek olykor nagy hízelgő arcát mutatja. Aki valamiféle befolyással, hatalommal rendelkezik egy közösségben — munkahelyen, lakóhelyen —, naponta tapasztalhatja, miként kísértik meg a barátság köntösében — hányán próbálnak közel férkőzni hozzá, színlelve barátságot, ragaszkodást. Aki nem lát túl az ilyen érdek- motivációkan, napi kis praktikákon, könnyen eshet csapdába, s abba az illúzióba ringathatja magát, hogy népszerű, sok barát veszi körül. Csalódás akkor éri, amikor elkerül a közösség éléről, s akár az éji lepkék, ha kihuny a lámpa, elsodródnak mellőle, más fénytestek közelében dongának, rajzanak. Lehet, hogy a rohanó tempó, a felgyorsult életritmus ritkítja meg a baráti összejöveteleket, jóízű tereferé- ket, eszmecseréket, hogy a napi munka után kevesebb idő, energia jut arra, hogy egymásra figyeljünk, örüljünk egymás örömének, s könnyebben viseljük el napi Ihaj ótöréseinket. A szkeptikusokkal ellentétben nem érzem szükségszerűnek, hogy társadalmunkban devalválódjon a barát, barátság értéke, hogy lemondhatnánk e szép emberi viszonylatok tartalmáról. Egy egészséges társadalomban megvannak a barátság fontos funkciói, átszövi életünk szinte minden mozzanatát. Az óvodától kezdődően fontos életelemünk, úgy kell, mint mindennapi kenyér a friss tiszta levegő. Nem szabad, hogy fénye megfakuljon, melege elapadjon. történelem nagyon sok példát szolgáltatott arra, s kinekT kinek az egyéni életéből is levonható a tanulság, miszerint éppen a nehéz helyzetben van szükségünk egymás megértésére. Az elszürkülés, elsekélye- sedés ellen egy módon védekezhetünk: mindent megtenni azért, hogy a barátság, a legszebb emberi kapcsolatok egyike méltó rangot, megbecsülést kapjon életünkben. H. J. WU-2 Genf ós Párizs után Prófétának lenni itthon A Néplap korábban már beszámolt a WU 2 együttes külföldi (genfi és párizsi) sikersorozatáról. A mostani tét viszont nem más, minthogy öt esztendő után meg tudja-e hódítani a zenekar a hazai közönséget is? A napokban a szolnoki színész klubban egy jóhangulatú videoklipp-felvétel- nek lehettek részesei az érdeklődők: barátok, ismerősök, segítők. A klippet a Hanglemezgyár rendelte meg a WU 2 együttestől, s a szolnoki kábeltévé munkatársai vállalták a kivitelezését — teljesen ingyen. S hogy mi ebben a tét? Nos, csupán annyi, hogy amennyiben ez a klipp a Magyar Televízióban „lemegy”, akkor újabb hódolókat, szurkolókat szerezhet az együttesnek. A tanár bácsi Hiába kerestem a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában, az érettségizett diákból időközben tanár bácsi lett... A Bethlen Üti Általános Iskolában dolgozik képesítés nélküli nevelőként, testnevelést tanít negyedikes gyerekeknek. — Milyen érzés a katedra másik oldalán? — Az elején nagyon furcsa volt, de most már belejöttem. Csak az osztályozással vagyok néha bajban, aZt már megszoktam, hogy a gyerekek tanár bácsinak szólítanak. Az öcsém is ... — Hogyhogy? — Ide jár ő is, most hatodikos. Hogy nézne ki, ha száát köszönne nekem a folyosón ? — Szakmával a zsebedben miért lettél pedagógus? — Nem egy, három szakmám van: állattartó-telepi gépész, hegesztő, és megvan a mezőgazdasági vontatóvezetői jogosítványom is. De én tanár akarok lenni, mert ezt szeretem csinálni. A szombathelyi tanárképző főiskolára jelentkeztem testnevelés—népművelés szakra, de nem vettek fel. Most újra megpróbálom... — Mit szóltak ehhez az osztálytársaid? — Az egész iskolából egyedül én jelentkeztem tanárképzőbe. A barátaim lassan szoknak le arról, hogy ők is tanár bácsizzanak ... — Van a családban pedagógus? — Igen, az édesanyám. Egy tantestületben vagyunk, ő a csapatvezető. — Mióta sportolsz? — Az általános iskolában kezdtem atlétizálni, először hosszútávfutó voltam, aztán 1—2 évig fociztam a TSE- ben. A Székácsban aztán újra visszatértem az atlétikához, hármasugrásban értem el az ifjúsági aranyjelvényes szintet, de távolt és magasat is ugrottam. Nagyon sokat köszönhetek Jávor László tanár úrnak, aki testnevelést tanított, az edzőm is ő volt, és az osztályfőnökömnek, Budai Ferencnek. — Gondolom, most már nagyon elfoglalt vagy, marad elég időd ahhoz, hogy felkészülj a versenyekre? — Hetente kétszer-háromszor lemegyek edzésre, a felnőttek között is szeretnék minél jobb eredményeket elérni. De nekem most a tanulás a legfontosabb, hajtani kell, hogy felvegyenek a főiskolára. Orbán Attila már javában tanított, amikor az elmúlt év decemberében arról értesült, hogy elnyerte a sportban és a tanulásban egyaránt kiemelkedő eredményt elért tanulóknak alapított Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést. Először tanítványai gratuláltak neki. .. — bálint — A búvárlány Amikor a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban érdeklődöm utána, megkérdezik: — A búvárlány? — Igen, a búvárlány, Bartha Anikó, a harmadik a-ból. — Mikor tanultál meg úszni? — Még óvodás koromban vettem az első leckéket. Hatévesen pedig bekerültem a szolnoki Dózsába. Első érmemet egy helyi versenyen nyertem ’77-ben. Hátúszásban rövid távon. De nem ez a lényeg, hanem hogy megtanultam rendesen úszni, és állóképességet szereztem. Mindemellett 7 évig zongoráztam is, bár ezt a gimnáziumban abbahagytam, mert sok lett volna együtt a sport, a zene, és a tanulás. — A sport ekkor már nem az úszást, hanem a búvárkodást jelenti nálad... — Igen. Ez teljesen véletlenül jött. A barátnőm hívott, aztán egy este apukámmal lementem a Damjanich- ba, a könnyűbúvár-edzésre. Így kezdődött... — Barátnőd még mindig búvárkodik? — Nyolcadikban abbahagyta. Talán nem volt elég kitartása. Pedig az eredményért meg kell dolgozni. Anikó két éve fölhagyott a gyorsasági búvárúszással, s a tájékozódási mellett döntött. Az első év a fölkészülésé volt, a másodikban már jöttek az eredmények is. Nem is akármilyenek. Az országos elsőség bejuttatta a felnőtt válogatott keretbe, s eredményei alapján egyik tagja volt annak az öttagú csapatnák, amely szeptemberben a bulgáriai Vidinben képviselte a magyar színeket az Európába jnokságon, — nem is akármilyen eredménnyel. — Mennyi munka van a sikereid mögött? — Hetente tizenegy edzés, ez naponta három órát jelent. Fél hatkor kelek — ez a legnehezebb — s hatra már az uszodában vagyok. — És az iskola? A tanulás? — Elsős korom óta matematika fakultációra járok, és ezt valahol kamatoztatni is akarom. Vagy a kereskedelmi főiskolán, vagy a közgázon szeretnék továbbtanulni. — Meddig akarsz vízközeiben maradni? — Szeretek ott lenni. Ezt a sportot elég sokáig lehet eredményesen csinálni. Végül is nem tudom. — Szabad időd? — Hát az elég kevés van. De nagyon szeretek olvasni, aztán régi szerelmem a zene. .. Néha még a zongora elé is visszaülök... — jene! — A nehéz fiú Nagy Róberttel, a 605-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet végzős tanulójával a MÁV MTE pályáján beszéltük meg a találkozót. Ezen a héten szakmai gyakorlatra jártak, nem iskolába, így azután csak pár perccel az edzés előtt fut be. gyorsan átöltözik, s mielőtt hozzákezdene, hogy napi edzésadagját teljesítse, sikerül néhány szót váltanunk. — Mióta sportolsz? — ötödik osztályos voltam, amikor az osztálytársaim, a barátaim biztatására beléptem iskolánk kézilabdacsapatába. Szerettem nagyon ezt a játékot, és igazán szép országos eredményeket is elértünk. Csak hát, amikor elkerültem Túrkevéről, abbahagytam, ugyanis Kocsis István tanár úr, aki máig is az edzőm, elcsábított a MÁV MTE atlétikai szakosztályához. Itt kezdtem el súlylökéssel, gerelyhajítással és diszkoszvetéssel foglalkozni. — Idáig mi a legszebb eredményed ? — A nyár elején volt a középfokú tanintézetek országos bajnoksága ebben a sportágban, ahol csúcsot döntött a súlylökő csapatunk. A korábbi 13,57 méterről sikerült 14,17 méterre javítani a rekordot. — Hogyan készülsz egy- egy versenyre, egyáltalán miből áll az edzésed?. — Hétköznaponként itt vagyok a pályán, ilyenkor télen a tornateremben. Napi két óra futás, medicin- labdázás, súlyozás, mikor mi. — Tudom, hogy központifűtés-szerelőnek készülsz, és jeles tanuló vagy. Szeretsz tanulni? — Hát, nem nagyon. Inkább csak a szakmai tárgyakat szeretem. — Ha végeztél, a szakmában akarsz maradni, vagy esetleg a sporttal vannak terveid ? — Mindenekelőtt érettségizni szeretnék, mert csak úgy vesznek föl a BM-hez, a nyomozóiskolába. Persze mindemellett nem akarok megválni a sporttól. — Mi a kedvenc időtöltésed, szabad idődben legszívesebben mivel foglalkozol? — Szeretek csatangolni a városban az ismerősökkel, a barátokkal. Szoktam járni moziba is. — Mint sportolónak van-e példaképed? — Az Arnold. — Igen? ö kicsoda? — Hát body-buildinges. Robi edzője, aki a beszélgetés végére megérkezett, rosszallóan csóválja a fejét. De Robi kitartóan somolyog, amúgy befelé. Ha neki Arnold a példaképe, akkor az Arnold példakép. J. Gy. (Fotó: M. J.) A KISZ KB fölhívására Hóeltakarítási akció
