Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

10 Hfrfflhilfrrtl Hut íiloiriitilf 1987. JANUÁR 31. Vizsgálta a NEB Legszebb emberi értékeink egyike A barátság nélkül szürkébb életünk JÓ TANULÓK— JÓ SPORTOLÓK Tanulók a betakarításban Az őszi mezőgazdasági munkák óta jó néhány hónap telt el. Volt hát idő a tapasz­talatok átgondolására. Ezt tette a megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság is, amikor a közelmúltban áttekintette, miilyen a tanulóifjúság rész­vétele a betakarításban. Nél­külözhetetlen — summázhat­juk a felmérés legfőbb meg­állapítását. Az elmúlt évben tizenhárom és félezer tanuló vett részt ilyen közhasznú munkában. Különösen a munkaigényes ágazatokban jön jól a fiatalok segítése. A gazdaságok is tisztában van­nak ezzel. Igénylik is ezt a közreműködést. Vajon gaz­dasági érdekeiknél fogva mennyire készítik elő az együttműködést, kellőkénp megszervezik-e a folyamatos munkavégzést? Érdekeltté tesz;k-e. a fiatalokat? A kérdések, jelzik, a vizsgáját igyekezett teljes képet alkot­ni a fiatalok foglalkoztatásá­nak körülményeiről. A válaszok közül figyelem­re méltó, hogy a gazdaságok ugyan évről évre számítanak az általános és középiskolá­sokra. a legtöbb helyen még sem kötnek velük illetve az intézményekkel hosszú távú együttműködési szerződést. Ami pedig magát a munkát illeti, az üzemek — állapítja meg a vizsgálat — biztosítot­ták a szükséges eszközöket, megteremtették az egészsé­ges, kiegyensúlyozott foglal­koztatás feltételeit. (Előfor­dult ..persze, mint a Jász- szentándrási Haladás Ter­melőszövetkezetben, hogy konténerhiánv miatt két na­pig nem tudtak paradicso­mot szedni a tanulók). Min­denütt betartották a mun­kaügyi előírásokat, az isko­lások naponta 4—6 órát dol­goztak. Megszervezték a pe­dagógiai. szakmai felügye­letüket is. Az ivóvízellátásra és a higiéniai követelmé­nyek betartására azonban nem mindenütt fordítottak kellő gondot: Jó példaként említhető, hogy a gazdasá­gok keresték az ösztönzés különféle formáit. így a ta­nulók keresete is differenci­áltan alakult. Az általános iskolások napi 40—60 forin­tot, a középiskolások 80—180 forintot kerestek munkájuk függvényeképp. A mezőigazdasági nagyüze­mek összességében jó véle­ménnyel voltak a diákok munkájáról. Egyöntetűen megállapították: a későbbi­ekben is szükség van a fia­talok szorgos kezére. 8z. Gy. A tél hátralévő időszaká­ban remélhetően már csak rossz álomként fogunk visz- szagondolni azokra a január közepi napokra, amikor az országutakat, a városok és falvak, utcáit bokái g-térdig lepte el a hó. Nem azért, mintha nem örültünk volna mi is a gyerekekkel együtt, de az örömbe jócskán üröm is vegyült. Élettelen telefon- vonalak, járhatatlan utak, a külvilágtól elzárt települések jelezték: akad halaszthatat­lan tennivaló éppen elég. A KISZ Központi Bizottsá­gának felhívására a me­gyénkben élő fiatalok ás ha­mar lapátot ragadtak, s min­denféle eszközzel igyekeztek segíteni az átmenetileg baj­ba jutottaknak. Kunszent- mártonban harminc tagú KISZ-es brigád takarította rendszeresen a buszmegálló­kat, a tanintézetek előtti jár­dákat. Mezőtúron 150—200 fiatal vett részt a hóeltaka- rításd akcióban, közülük töb­minap egyik távo­li ismerősöm ar­ról panaszkodott, miután munkahe­lyén megvált a ve­zetői poszttól, megritkult kö­rülötte a világ. Akiket ko­rábban baráti köréhez so­rolt, azok is megszéledtek, mintha a tekintetét is kerül­nék, ha az utcán véletlenül összetalálkoznak. Pedig hát sok ember sorsán lendített, amíg módjában állt. Valóban arról lehet szó, hogy valami alattomos fon­dorlat kikezdi az egyik leg­intimebb közösséget, az em­beri kötődések hajszálgyöke­reit rágja? A barátságok sokféle mó­don szerveződnek, elmúlnak, megújulnak. Legtartósabb­nak bizonyulnak az iskola­padban, a munkahelyeken, lakókörzetben születő barát­ságok. Sokakat fűz össze a közös sors, a szakmaszeretet, rokon érdeklődés, hobbi. Akár tartós, akár alkalmi közösségek talaján sarjadnak is a barátságok, kétségtelen, hogy gazdagabbak leszünk általuk. Akár a fa gyökerei a talajban, úgy kapaszko­dunk mi is egymásba ezer­nyi láthatatlan szállal. Régi igazság, de máig ható ereje van, hogy a bajban tudja meg az ember, ki az igazi barátja. A legközvetlenebb barátunkká] osztjuk meg oly­kor még azokat a gondjain­kat is, amelyekkel nem akar­juk terhelni a családot, fér­jet, feleséget, szülőket, gye­rekeket. A barátság nagy megtartó erő. képes átívelni roppant távolságokat, tartó­san összefűzni egymástól messze élő embereket is. A baráti közösségek olyan ér­tékképző folyamatok színte­rei, amelyek nélkül szürkébb lenne az életünk. A barátság olyan „takarék- intézmény”, amelyben dúsan kamatoznak emberi értéke­ink. Természetesen ha vala­ki nemcsak a kamatait él­vezi, hanem gyakran meg­kísérli annak alaptőkéjét is megcsapolni, előbb-utóbb magára marad. Naponta kell tennünk a „közös vagyon” gyarapításáért, a közösség érdekeinek óvásáért. Kinek- kinek egyénileg is méltóvá kell lennie, hogy egy vagy több ember barátságába fo­gadja, s megtartsa barátsá­gában. Az az ember, akinek tartós problémái vannak ott hol tanul, vagy a munkahe­lyén, s otthonában, családjá­ban sem tud úrrá lenni ba­ráti segítséggel sem a nehéz­ségeken, emberi gyengesége­in, ott már nehezebb a ba­rát és a baráti közösség hely­zete is. De a ilegreménytele- nebb helyzetekben sem sza­bad a közösségnek magára hagyni, akiknek gyengül az ereje, aki leépíti maga körül ben segítettek az idősebbek­nek a bevásárlásban. Ugyan­itt az áfész KISZ-esei arra vállalkoztak, hogy segítenek az áruszállításban, akár úgy is, hogy szánkóval húzzák el a kenyeret, a tejet a nehezen megközelíthető üzletekhez. Szolnokon a Vosztok úti la­kótelepen dolgoztak a város fiataljai. A Közterületfenn­tartó Vállalat segítségével a szemétszállítás megkönnyíté­se volt a cél. A Szamuely Ti­bor Gépipari Szakközépisko­la diákjai a Tanácsköztársa­ság útja állomásig terjedő szakaszát tisztították meg a fehér takarótól. Karcagon éjszakai ügyeletet szervez­tek: harminckét fiatal vál­lalta a szükség szerinti „be­vetés” terhét. Túrkevén az Ifjú Gárdisták voltak a leg­szorgalmasabb idénymunká­sok, Jászberényben minden­nap segítettek a közterületek, a bölcsődék, óvodák udvará­nak takarításában. az emberi kapcsolatokat. Szociológusok, tudományos kutatók régen felismerték, akik öngyilkosságra szánják magukat, körülöttük már leépült minden emberi kap­csolat, környezethez való kö­tődés. Sokakat érhet csalódás amiatt, hogy rosszul választ­ják meg barátjukat, baráti körüket, hogy sokszor felül­nek a látszatnak. A világ nagy mozgató ereje az érdek. Az érdek olykor nagy hízel­gő arcát mutatja. Aki vala­miféle befolyással, hatalom­mal rendelkezik egy közös­ségben — munkahelyen, la­kóhelyen —, naponta tapasz­talhatja, miként kísértik meg a barátság köntösében — hányán próbálnak közel férkőzni hozzá, színlelve ba­rátságot, ragaszkodást. Aki nem lát túl az ilyen érdek- motivációkan, napi kis prak­tikákon, könnyen eshet csap­dába, s abba az illúzióba rin­gathatja magát, hogy népsze­rű, sok barát veszi körül. Csalódás akkor éri, amikor elkerül a közösség éléről, s akár az éji lepkék, ha ki­huny a lámpa, elsodródnak mellőle, más fénytestek kö­zelében dongának, rajzanak. Lehet, hogy a rohanó tem­pó, a felgyorsult életritmus ritkítja meg a baráti össze­jöveteleket, jóízű tereferé- ket, eszmecseréket, hogy a napi munka után kevesebb idő, energia jut arra, hogy egymásra figyeljünk, örül­jünk egymás örömének, s könnyebben viseljük el napi Ihaj ótöréseinket. A szkepti­kusokkal ellentétben nem ér­zem szükségszerűnek, hogy társadalmunkban devalvá­lódjon a barát, barátság ér­téke, hogy lemondhatnánk e szép emberi viszonylatok tartalmáról. Egy egészséges társadalomban megvannak a barátság fontos funkciói, át­szövi életünk szinte minden mozzanatát. Az óvodától kezdődően fontos életele­münk, úgy kell, mint min­dennapi kenyér a friss tiszta levegő. Nem szabad, hogy fénye megfakuljon, melege elapadjon. történelem nagyon sok példát szolgál­tatott arra, s kinekT kinek az egyéni életéből is levonha­tó a tanulság, miszerint ép­pen a nehéz helyzetben van szükségünk egymás megérté­sére. Az elszürkülés, elsekélye- sedés ellen egy módon véde­kezhetünk: mindent megten­ni azért, hogy a barátság, a legszebb emberi kapcsola­tok egyike méltó rangot, megbecsülést kapjon éle­tünkben. H. J. WU-2 Genf ós Párizs után Prófétának lenni itthon A Néplap korábban már beszámolt a WU 2 együttes külföldi (genfi és párizsi) si­kersorozatáról. A mostani tét viszont nem más, mint­hogy öt esztendő után meg tudja-e hódítani a zenekar a hazai közönséget is? A napokban a szolnoki színész klubban egy jóhan­gulatú videoklipp-felvétel- nek lehettek részesei az ér­deklődők: barátok, ismerő­sök, segítők. A klippet a Hanglemezgyár rendelte meg a WU 2 együttestől, s a szol­noki kábeltévé munkatársai vállalták a kivitelezését — teljesen ingyen. S hogy mi ebben a tét? Nos, csupán annyi, hogy amennyiben ez a klipp a Ma­gyar Televízióban „lemegy”, akkor újabb hódolókat, szur­kolókat szerezhet az együt­tesnek. A tanár bácsi Hiába kerestem a török­szentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépis­kolában, az érettségizett di­ákból időközben tanár bácsi lett... A Bethlen Üti Álta­lános Iskolában dolgozik ké­pesítés nélküli nevelőként, testnevelést tanít negyedikes gyerekeknek. — Milyen érzés a katedra másik oldalán? — Az elején nagyon fur­csa volt, de most már bele­jöttem. Csak az osztályozás­sal vagyok néha bajban, aZt már megszoktam, hogy a gyerekek tanár bácsinak szó­lítanak. Az öcsém is ... — Hogyhogy? — Ide jár ő is, most ha­todikos. Hogy nézne ki, ha száát köszönne nekem a fo­lyosón ? — Szakmával a zsebedben miért lettél pedagógus? — Nem egy, három szak­mám van: állattartó-telepi gépész, hegesztő, és megvan a mezőgazdasági vontatóve­zetői jogosítványom is. De én tanár akarok lenni, mert ezt szeretem csinálni. A szom­bathelyi tanárképző főisko­lára jelentkeztem testneve­lés—népművelés szakra, de nem vettek fel. Most újra megpróbálom... — Mit szóltak ehhez az osztálytársaid? — Az egész iskolából egye­dül én jelentkeztem tanár­képzőbe. A barátaim lassan szoknak le arról, hogy ők is tanár bácsizzanak ... — Van a családban peda­gógus? — Igen, az édesanyám. Egy tantestületben vagyunk, ő a csapatvezető. — Mióta sportolsz? — Az általános iskolában kezdtem atlétizálni, először hosszútávfutó voltam, aztán 1—2 évig fociztam a TSE- ben. A Székácsban aztán új­ra visszatértem az atlétiká­hoz, hármasugrásban értem el az ifjúsági aranyjelvényes szintet, de távolt és magasat is ugrottam. Nagyon sokat köszönhetek Jávor László ta­nár úrnak, aki testnevelést tanított, az edzőm is ő volt, és az osztályfőnökömnek, Budai Ferencnek. — Gondolom, most már nagyon elfoglalt vagy, marad elég időd ahhoz, hogy felké­szülj a versenyekre? — Hetente kétszer-három­szor lemegyek edzésre, a fel­nőttek között is szeretnék minél jobb eredményeket elérni. De nekem most a ta­nulás a legfontosabb, hajta­ni kell, hogy felvegyenek a főiskolára. Orbán Attila már javában tanított, amikor az elmúlt év decemberében arról értesült, hogy elnyerte a sportban és a tanulásban egyaránt ki­emelkedő eredményt elért tanulóknak alapított Jó ta­nuló, jó sportoló kitüntetést. Először tanítványai gratulál­tak neki. .. — bálint — A búvárlány Amikor a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban ér­deklődöm utána, megkérde­zik: — A búvárlány? — Igen, a búvárlány, Bartha Anikó, a harmadik a-ból. — Mikor tanultál meg úszni? — Még óvodás koromban vettem az első leckéket. Hat­évesen pedig bekerültem a szolnoki Dózsába. Első érme­met egy helyi versenyen nyertem ’77-ben. Hátúszás­ban rövid távon. De nem ez a lényeg, hanem hogy meg­tanultam rendesen úszni, és állóképességet szereztem. Mindemellett 7 évig zongo­ráztam is, bár ezt a gimná­ziumban abbahagytam, mert sok lett volna együtt a sport, a zene, és a tanulás. — A sport ekkor már nem az úszást, hanem a búvár­kodást jelenti nálad... — Igen. Ez teljesen vélet­lenül jött. A barátnőm hí­vott, aztán egy este apukám­mal lementem a Damjanich- ba, a könnyűbúvár-edzésre. Így kezdődött... — Barátnőd még mindig búvárkodik? — Nyolcadikban abba­hagyta. Talán nem volt elég kitartása. Pedig az eredményért meg kell dolgozni. Anikó két éve fölhagyott a gyorsasági bú­várúszással, s a tájékozódási mellett döntött. Az első év a fölkészülésé volt, a második­ban már jöttek az eredmé­nyek is. Nem is akármilye­nek. Az országos elsőség be­juttatta a felnőtt válogatott keretbe, s eredményei alap­ján egyik tagja volt annak az öttagú csapatnák, amely szeptemberben a bulgáriai Vidinben képviselte a ma­gyar színeket az Európá­ba jnokságon, — nem is akármilyen eredménnyel. — Mennyi munka van a sikereid mögött? — Hetente tizenegy ed­zés, ez naponta három órát jelent. Fél hatkor kelek — ez a legnehezebb — s hatra már az uszodában vagyok. — És az iskola? A tanu­lás? — Elsős korom óta mate­matika fakultációra járok, és ezt valahol kamatoztatni is akarom. Vagy a kereske­delmi főiskolán, vagy a köz­gázon szeretnék továbbta­nulni. — Meddig akarsz vízkö­zeiben maradni? — Szeretek ott lenni. Ezt a sportot elég sokáig lehet eredményesen csinálni. Vé­gül is nem tudom. — Szabad időd? — Hát az elég kevés van. De nagyon szeretek olvasni, aztán régi szerelmem a ze­ne. .. Néha még a zongora elé is visszaülök... — jene! — A nehéz fiú Nagy Róberttel, a 605-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet végzős ta­nulójával a MÁV MTE pályáján be­széltük meg a ta­lálkozót. Ezen a héten szakmai gyakorlatra jár­tak, nem iskolába, így azután csak pár perccel az edzés előtt fut be. gyorsan átöltö­zik, s mielőtt hozzákezdene, hogy napi edzésadagját tel­jesítse, sikerül néhány szót váltanunk. — Mióta sportolsz? — ötödik osztályos vol­tam, amikor az osztálytár­saim, a barátaim biztatására beléptem iskolánk kézilabda­csapatába. Szerettem na­gyon ezt a játékot, és igazán szép országos eredményeket is elértünk. Csak hát, ami­kor elkerültem Túrkevéről, abbahagytam, ugyanis Ko­csis István tanár úr, aki máig is az edzőm, elcsábí­tott a MÁV MTE atlétikai szakosztályához. Itt kezdtem el súlylökéssel, gerelyhají­tással és diszkoszvetéssel foglalkozni. — Idáig mi a legszebb eredményed ? — A nyár elején volt a középfokú tanintézetek or­szágos bajnoksága ebben a sportágban, ahol csúcsot döntött a súlylökő csapa­tunk. A korábbi 13,57 mé­terről sikerült 14,17 méterre javítani a rekordot. — Hogyan készülsz egy- egy versenyre, egyáltalán miből áll az edzésed?. — Hétköznaponként itt vagyok a pályán, ilyenkor télen a tornateremben. Na­pi két óra futás, medicin- labdázás, súlyozás, mikor mi. — Tudom, hogy központi­fűtés-szerelőnek készülsz, és jeles tanuló vagy. Szeretsz tanulni? — Hát, nem nagyon. In­kább csak a szakmai tár­gyakat szeretem. — Ha végeztél, a szakmá­ban akarsz maradni, vagy esetleg a sporttal vannak terveid ? — Mindenekelőtt érettsé­gizni szeretnék, mert csak úgy vesznek föl a BM-hez, a nyomozóiskolába. Persze mindemellett nem akarok megválni a sporttól. — Mi a kedvenc időtöl­tésed, szabad idődben leg­szívesebben mivel foglalko­zol? — Szeretek csatangolni a városban az ismerősökkel, a barátokkal. Szoktam jár­ni moziba is. — Mint sportolónak van-e példaképed? — Az Arnold. — Igen? ö kicsoda? — Hát body-buildinges. Robi edzője, aki a beszél­getés végére megérkezett, rosszallóan csóválja a fejét. De Robi kitartóan somolyog, amúgy befelé. Ha neki Ar­nold a példaképe, akkor az Arnold példakép. J. Gy. (Fotó: M. J.) A KISZ KB fölhívására Hóeltakarítási akció

Next

/
Thumbnails
Contents