Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

1987. JANUÁR 31 Irodalom, művészet 9 Bertók László: Prédikáció Minthogy az önsajnálat és az öndicséret ugyanannak az éremnek a két oldala, és mindegy, bogy csak ünnepnapokon, vagy csupán otthon az egyik faltól a másikig viseled, érdemtelenné válsz az őszinte érzelemre, és ne csodálkozz, ha elfordulnak, vagy összekacsintva a saját sebeikre mutatnak, a saját vállukat veregetik akkor is, amikor tényleg bajban vagy, s igazán megdicsérhetnének, mert tudod már, hogy az éremnek harmadik oldala nincsen, csak a rémület, amit nem lehet többé eltakarni. Kaszakalapálók Simái Mihály: Kérdések halott hová mennek a fák a fák? a körösparti kársak a kastélykerti koronák a szigeti fűzek hová mennek — megannyi véndiák vállukon bánat-tarisznyával? anyámhoz íme anyám: tüskés ágakon úszik hófürtű illatfeileg — mond hová jutnak a fájdalom akácosaiban a lelkek? kapcsolat ember és ember kö­zött... érti, nem? Maga spanyo­los? És még? — Spanyol, olasz. — Bravó! Pompás ötlet! Egy ilyen csodás szőke lány a medi­terrán nyelvek területén! Óriási sikere lesz, óriási! Bolondulni fog­nak magáért! — Most már válóban nézzük! Ez itt az első lecke ... — A, meghozták a sört! Hideg legalább? Miért nem jegelik ren­desen? És az üdítő? Megfelelő? — Meg, meg. Lássunk a dolog­hoz, mert hiába ketyeg az óra. És a nyugdíja bánja! — Maga tolmácsol is? — Néha. Meg az óraadás ... — Így keresi meg a jövő sze­zonra a pénzt? — Meg a jelenlegi költségek­re... — Persze, persze. Egyedül él? — Fontos ez? — Jó, pardon, nem akarok to­lakodó lenni. Igaza van, maga most a tanárnőm, bánjon velem úgy, mint egy diákkal, utasítson rendre ... Egy kis koktélt? — Délelőtt? Szó sem lehet róla. — Csak gondoltam, hogy oldjuk a feszültséget. — Bennem semmi feszültség nincs! Tessék! Olvassuk! — Kicsit közelebb ülök. Így. Még. Hogy jobban lássam a szö­veget ... Ó! Mi is ez? Uhmm. Mi is? Várjon, kitalálom! — Erre a szóra érti? Azt jelen­ti, hogy... — Nem, nem! A kölni! Ez az illat! Csak, nem Fidjit használ? Nahát! A kedvencem! — Csak egyszerű spray. — Majd kap tőlem egy üveg Fidjit! Pardon, igen. Figyelek. — Akkor olvassuk! — És ... megbocsásson, de elfe­lejtem, ha most nem mondha­tom meg. Véletlenül van két első­rangú jegyem a szabadtérire. Hol­nap estére. Igazán csak figyelmes­ségből ajánlom fel... — Holnapra már van progra­mom. — De estére? — Estére. És éjszakára is! Kezd­hetnénk végre? Első lecke ... — Milyen szigorú! Tetszik ne­kem, hogy ilyen kis szigorú! Kö­szönöm! Köszönöm, hogy nem érez­teti velem a koromat! Ki nem áll­hatom, amikor bácsinak tekinte­nek. .. különösen az ilyen csinos hölgyek, mint maga... — Nézze, kérem... — Egyébként, most jut eszem­be, alighanem egy spanyol tánc- együttes lép fel. Gyakorolhatnánk a nyelvet. Tolmácsolhatna ... Per­sze, rendes díjért! — Tánc közben, úgy tudom, nem beszélnek. De látom, ön nem gon­dolja komolyan ezt a nyelvtanu­lást! —■ De, de! Csakhogy mindjárt társalgási szinten szeretném. És ha nem spanyolul, hát magyarul leg­alább ... Összeállította: Rékasy Ildikó int általában- minden emberben, Gusztiban is többféle én lakozott. Csakhogy ő az átlag­gal ellentétben nem arra törekedett, hogy összemossa, kibékítse, hanem, hogy mind jobban elszigetelje egymás­tól ezeket az éneket. Sokszor úgy érezte, eltéved kö­zöttük. Visszatérő álmában birkózó dresszben ült a lecsukott fedelű WC-n, és egymás után szippantot­ta ki héjukból a nyers tojásokat, valaki váratlanul rányitotta az aj­tót, de ekkor már meztelen volt, aktmodell egy rajziskolában, mű­vésznövendékek helyett azonban födetlen fejű, zsíroshajú vén pa­rasztok állták körül, és arra vár­tak, hogy elkezdje nekik a misét celebrálni, ő azonban ima helyett hangos káromkodásban tört ki... Ennél a mozzanatnál azonban sze­rencsére sohase jutott tovább, min­dig sikerült fölébrednie. Szegény szülők, valami távoli ta­nyavilág bocsáthatta útjára, de er­ről sose beszélt. A jelennek élt minden porcikájával, a múltról nem akart tudni, a jövő nem ér­dekelte. A legnagyobb készséggel szórta ki emlékezetéből akár a teg­nap történteket, tette kockára a közvetlen holnapot, ha a pillanat­nyi érdeke úgy kívánta. Menekült minden olyan helyzet elől, amelyben életkörülményei úgy-ahogy elrendeződhettek, azaz megszilárdulhattak volna. Nem fogadta el a sportállást se, amit birkózóként fölajánlottak ne­ki. Már azoknak a feladatoknak a gondolatától is rosszul lett, ame­lyek fizetett sportolóként hárultak volna rá. Nem a fizikai képessé­geivel volt baj. Nem fogtak rajta a csonttörő megpróbáltatások. Mintha nem is izmok, sötétre cser­zett nadrágszíjak, bakancsfűzők tartották volna össze a csontjait. A szerep ellen lázadt. Ügy döntött, tovább tanul in­kább. A teológiát választotta. Val­lásos környezetben nőtt föl, de nem ezért. Itt nem alkalmazták a más­utt szokásos megalázó felvételi procedúrát, tehát protekcióra se volt szükség. A teológia különben is szabad világ volt, némileg sike­rült elkülönülnie a többi felsőok­tatási intézmény bürokratikus rendszerétől. Guszti pedig minden­nél többre becsülte a szabadságot. Igyekezett is, amennyire csak te­hette, elnyújtani a tanulmányok idejét. Évhalasztás évhalasztást kö­vetett. Nem voltak különleges anyagi igényei, beérte annyival, amennyi­ből a mindennapi kiadásait fedezni tudta. Ezt a pénzt azonban akár a föld alól is előkerítette. Ha az ör­döggel kellett volna érte cimborál- nia, akkor az ördöggel cimborái. Egyelőre azonban elég volt elját­szania a vásárcsarnoki rakodófiú szerepét. A fizetés, négyórás mun­ka lévén alacsony volt, de leg­alább az étkezésre nem volt gond­ja. Tizenkét tojást fogyasztott el naponta. Nemrég kezdte el külön­leges erősítő edzéseit. Ennek ala­posságáról csak, annyit: külön a lábujjak erősítésére ezres gyakor­latsorokat dolgozott ki. Kellett te­hát a fehérje. A tojásokat két részletben fo­gyasztotta el, hatot délben, a mun­kaidő kezdetekor, hatot estefelé, záráskor, zsebrevágta a zsákmányt, és bevonult vele a WC-re. Lecsukta az ülőke fedelét, kényelmesen el­helyezkedett, a bicskája hegyével két lyukat ütött a kiszemelt áldo­zaton, egyet fölül, egyet alul, és ki­szippantotta az élvezhető részt. A héjakat összeroppantotta, és lehúz­ta a WC-be. Talán sose bukott volna le, hi­szen a lopás bele volt kalkulálva a munkabérbe, és mindenki élt ve­le, ha nem szegül ellent más terü­leteken olyan látványosan a mun­kahelyi erkölcsöknek, ha nem nézi le a munkatársait, nem beszél olyan magos lóról velük. Eleinte megpróbálták kiutálni, de ez nem sikerült. Guszti jól tűr­te a legotrombább tréfákat is, fa- pofával tért napirendre a hangos röhögések fölött, az obszcén tréfá­kat meg se hallotta. Már-már úgy nézett ki, képtelenek lesznek meg­szabadulni tőle. Ezt a lopás ügyet Oláh János: Férfimodellt felveszünk végképp nem akarták szellőztetni, féltek, eljár a szája a gyereknek, és bemártja mindannyiójukat. Csak megfelelő puhatolózás után szánták rá magukat a cselekvésre. Kiderült, Guszti olyannyira magá­nyos farkas, hogy mit se tud a kol­lektíva üzelmeiről. A tárgyaláson a bírónő alig bír­ta leküzdeni a nevethetnékjét, ami­kor a lopás körülményeit firtató kérdéseire Guszti túlontúl részle­tekbe bocsájtkozó válaszait előad­ta. A peres felek még az okozott kár nagyságában sem tudtak meg­egyezni. A sértett ötszáz tojást em­legetett. Guszti szerint hatszázhet­venkettő lett volna a pontos adat. A munkahelyéről mennie kellett, de nem volt kétségbeesve. Jó előre kinézte magának a következő ál­lást. Nem kellett sokat keresgél­nie. Mindennap elment a városi rajziskola előtt, amelynek kapuján öles betűkkel díszelgett a csábító kiírás: FÉRFI MODELLT FELVE­SZÜNK ! Az irodában egy aprótermetű, tüskebajszos ember fogadta. Guszti könnyedén rándította rá a vállát, levetkőzik ő minden további nél­kül, akár itt azonnal is, ha megfi­zetik. A túlfűtött rajzterem paravánja mögött mégis zavarba jött. Csupa lúdbőr volt a háta, a jeges veríték is kiütött rajta, de már nem volt visszaút. Se látott, se hallott, úgy botorkált föl szinte vakon a pódi­umra. Csoda, hogy hasra nem esett közben. A teremben jóval több volt a lány, mint a fiú. Valószínű azért, mert lánycsemetéiket különös elő­szeretettel dugták be a főiskola akváriumába, legalább a megfelelő férj felbukkanásának idejéig, a tú­lontúl elfoglalt befolyásos szülők. Mind csupa tejeskávé illatú, elké­nyeztetett úrilány volt. Az első sort teljesen ők foglalták el. Eszük ágá­ban sem volt rajzolni, csak a mo­dellt nézték. Egyikük még a rajz­bakot is megfordította, hátát a támlának döntve olyan hanyagul vetette keresztbe a lábát, hogy a szoknyája combközépig csúszott, és kilátszott alóla a pasztelszínű bu­gyija. Guszti nem bírta tovább. Le­ugrott a dobogóról, és be a para­ván mögé. Odakint fölcsattant a lányok elégedett vihogása. Gyorsan hozzászokott az itteni légkörhöz, ami nem volt egyéb­ként nehéz. A kolleginák, az inté­zet női modellből hármat is alkal­mazott, rajongtak érte. Mindenho­va magukkal vitték, édes likőrök­kel itatták. Különösen Juli, a leg­fiatalabb élvezte a helyzetet, a leg­csiklandósabb titkait is kiteregette. — Képzeljétek, mit csinált ve­lem ma a Zsigovits tanár úr! Még a drapériát se terítette le, úgy lö­kött oda a dobogóra, avval se tö­rődött, hogy szálka megy a seg­gembe — visította szégyentelenül. Bori és Ica nem volt ilyen kö­zönséges. ök távolabbra néztek. Ha már nem sikerült egy megfelelően bamba festőnövendékhez hozzá­menniük, Gusztival is beérték vol­na. Komoly ábrázattal latolgatták a lehetőséget, és megpróbáltak a művészetről beszélgetni vele. Guszti azonban Éva után vetette magát. Éva volt abban a megszé­gyenítő tréfában a fő provokátor. Ez kelthette föl Guszti figyelmét, aki végül egészen belelovalta ma­gát e dühödt szenvedélybe. A lány lelkiismeretlenül játszott vele, úton-útfélen kinevette, mindhiába. A teológián befejeződtek a nyú- zott-húzott tanulmányok. Guszti letörten készülődött a püspök úr­hoz a búcsúvacsorára. Hibátlan kölcsöneleganciában álldogált egy sorban a többiekkel a fogadószo­bában, és várta, hogy a püspöki úr bemutassa a családjának. Elakadt a lélegzete, amikor a püspök úr lá­nyaként Éva állt előtte, de azért kezet csókolt neki, mintha mi sem történt volna. Átfáradtak az ebédlőbe, és helyet foglaltak a te­rített asztal körül. Már mindenki az étel fölé hajolt, amikor Guszti váratlanul hátratolta a székét, és fölemelkedett. — A toalett... — nyögte elvö­rösödve, s szemlátomást csak meg­játszotta a zavarát. Éva nézett föl először a tányérjából, s az előszo­ba felé biccentett. Találkozott a tekintetük. Mindketten érezték, va­lószínű, utoljára. Guszti kilépett a díszes társaság látóköréből. Talán, úgymond, visszasüllyedt a roskadó tanyavilágba disznót hiz­lalni, libát tömni, mivelhogy ma­napság ennek van itt a legfőbb ide­je. A sportbarátok szerint valami nyugati nyomornegyed tájékán szédült bele egy török vendégmun­kás kiábrándító szerepkörébe, ami a külsőségeket tekintve, kun ba­jusz, villogó, fekete szemek, nem is eshetett nehezére. néhány ványadt talál­gatás volt minden, amit hollétének felde­rítése érdekében a haj­dani cimborák meg­kockáztattak. Nem, a * rendőri nyomozás kierőszakolására senki se gondolt. Mindnyájan biz­tosak voltak benne, Gusztinak előbb-utóbb úgyis fel kell bukkan­nia valahol, hiszen annyi de any- nyi el nem játszott szerep várja még. Petri Csathó Ferenc: Tudósítás egy téli délutánról Köd száll pipára gyújt a tél faggyal szikrázó ég alatt bukdácsolva a levegőben kerengő károgó csapat komor madarak kerge varjak napszámban ordító pofák tucat habók bolond szalajtó a kocsma melegére gondol csatárláncban a tucat hajtó kerepelnek és hujjogatnak szállong a tél mennyezetéről lábnyomaikra porka hó üres mezőkben megriadt nyulak futnak a durrogó puskák föltarthatatlan hóval teli téli árok mélyén ha egy is meglapulna mi várna rá Néhány nap aztán 'újabb hajtők újabb vadászok másik golyó a puskacsőben Irodalmi oldalpárunk illusztrációiként Szőnyi István Szolnokon megnyílt grafikai kiállításának anyagából válogattunk. Beszélgetők (rézkarc) M E

Next

/
Thumbnails
Contents