Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

1987. JANUÁR 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Végállomásból szabadidőközpont Budapesten. Néhány vállalkozó szellemű ember elhatá­rozta, hogy nem hagyja tönkretenni a régi 58-as villamos műemlék-jellegű végállomását és környékét. Az ötlet: szabadidőközpont léte sítése. Télen korcsolyapálya — amely egyben enyhít a fővárosi jégpályagondokon is — nyá ron pedig kemping és más sportolási, szórako­zási lehetőségek várják a kirándulókat. (MTI Fotó — KS1 Kun Béla Emlékbizottság Záróülés Németh Károlynak, az MSZMP főtitkárhelyettesé­nek elnökletével a Kun Béla Emlékbizottság tegnap meg­tartotta záróülését. A bizott­ság megállapította, hogy a Kun Béla születésének cen­tenáriuma alkalmából meg­jelent nagyszámú kiadvány reális képet adott történel­münk e nagy alakjáról és a korszakról, amelyben élt és dolgozott. Rámutatott a bel- és a külföldi rendezvények, a különböző rríűalkotások, fil­mek, jelentőségére és foglal­kozott a további feladatok­kal. Hangsúlyozta, hogy a centenárium előrelendítette a kutatást, amelynek kapcsán a párt, a magyar nemzet, il­letve a nemzetközi munkás- mozgalom története kereté­ben folytatni kell az isme­retterjesztő munkát. Já&ziványi életképek Befútta az utat a hó... Ifjúsági tanácsok, tagozatok vezetőinek Szakszervezeti tanfolyam a Tiszaligetben Három napos megyei fel­készítő tanfolyamon vesznek részt a szakszervezeti ifjúsá­gi tanácsok, illetve tagozatok vezetői. Tegnap Szolnokon, a KISZ megyei bizottsága Po­litikai Képzési Központjá­ban Tóth László, az SZMT titkára köszöntötte a megje­lenteket, majd Dávoti Ist­vánná, a SZOT Országos If­júsági Tanács titkára szak- szervezeti ifjúsági munká­jának tapasztalatairól tájé­koztatta a résztvevőket. A felkészítő tanfolyam első napján Fenyvesi József, az SZMT vezető titkára a szak­szerveztek időszerű felada­tairól tartott előadást. A szakszervezetek kádermun­kájáról Schlembach Gábor, a SZOT szervezési és káder­osztály helyettes vezetője számolt be, aki többek közt azokról a követelményekről is szólt, amelyeket a szak- szervezet állít az if júsági ta­nácsok, tagozatok vezetői elé. A tanfolyam hallgatói késő délután a Népszava Ki­adó kiállítását tekintették meg, este pedig bekapcso­lódtak a Tisza együttes tánc­ház rendezvényébe, majd vi­deofilmek bemutatóján ve­hettek részt. A tanácsok, tagozatok ve­zetőivel a mai előadássoro­zaton a SZOT 1985 október 25-i határozatával, a KISZ és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal ifjúsági mun­kájával ismerkednek meg részletesebben. Csobánc, a jégtörő A jó öreg Csobánc, a ba­latoni flotta egyik legszebb hajója, új szerepet kapott az idei télen: a siófoki kikö­tőben jégtörőként védelme­zi vízijármű-társait. Az 1927-ben vízre bocsátott — tehát éppen hatvan éves — hajómatuzsálem példásan helytáll a rendkívüli körül­mények között, ha kell, na­ponta többször is fellazítja a téli kikötő vizén feltorló­dott hetven-nyolcvan centi­méter vastag jégréteget. Más hajókon a kisebb ja­vítási munkákat a téli szünet idején a balatoni ha­józási leányvállalat karban­tartó szakemberei végzik a hajózó személyzet közremű­ködésével. Elsőként a tava­szi menetrendben forgalom­ba álló hajókat és kompokat javítják ki; ezek már kifu­tásra készen várják az új évadot. Végig az út mentén csün­gő telefonvezetékek, letöre- dezejt gallyaik, megcsonkí­tott fák kísérnek, a bekötőút pedig szemléletesen árulko­dik az elmúlt napok küzdel­meiről. Méteres hóátfúvások torlaszolták el Jásziványnak a világgal összekötő egyetlen útját, két napig nem volt jármű, ami átvergődött vol­na az akadályokon. Elmúlt már két hete ennek, rs most néhol embermagasságú hó­sziklák meredeznek a jégbor­dás út két oldalán. A szél­től, hótól fodrozott szántók, legelők hullámai azóta elsi­— Ilyenkor disznóvágás idején, ha kenyér nem kel­lene, akár néhány napra be is zárhatna a bolt — hallom a pénztárgép előtt várakozó asszonyoktól. — Tej is van szinte mindegyik háznál, mert több itt a szarvasmarha, mint Apátin. — És a hófúvások? — Tudomásul vettük, kü­lönben sem éhezett senki, mert volt otthon tartalék. A világtól pedig a legnagyobb hóviharban se voltunk el­zárva, mert a szántófölde­ken többen is megjárták Apátit. Kedden reggel már a munkásokat is elszállították, ugyanúgy megérkezett a ke­nyér is. Máskor, a virágok, gondo­zott parkoik talán jobban el­árulnák, hol a falu központ­ja, de így, a hó fedte utcá­kon nem tudja eldönteni az idegen, hogy mikor halad már kifelé. A szél akadály nélkül nyargal végig a ház­sorok között, mert mindegyik a határba vezet ki, nem érezheti az ember a falu melegét. Jászivány fiatal község, nincs 40 éves, az „uralkodó” sátortetős házak, szabályosan szerkesztett ut­cák is erről tanúskodnak. A tervezők azonban annak tde­Egy üveg sör, s mennek to­vább, elvégre dologidő van. A ráérősebb idősebbje ma­gyarázza el, hogy a tanya­világból lett Jászivány He­ves megyéhez tartozott, a nevét is onnan vette. Az apátiak az egri káptalantól bérelték a pusztát, lassan be­népesítették, s mikor 1929— 30-ban templom épült, akkor már iskola, kocsma, boltok is voltak a közelben, az írás szerint kovácsműhely isv Azután a tanyaközpontból a felszabadulás után önálló fa­lu lett, „és még most is az lenne, bizonygatta a 84 éves Balajti Károly, ha gerinces ember áll a község élén. Nem ürítették volna így ki a fa­lut: most se tanács, se isko­la, se téesz. A művelődési házat, külö­nösen, hogy most már köz­ponti fűtést is kapott, szíve­sen elcserélte volna a majdnem 20-szor akkora múltak, de a faluban még mindig szóba kerül az a né-< hány kritikus nap. Az 560 lelkes község egyet­len boltja akkor hétfőn nem nyitott ki, a Szentandrásról eljáró üzletvezető, Rózsa La-, jós Jászapátin vesztegelt. Ke­nyér se volt, pedig, ahogy mondják, szombaton még kiszállítottak 50-et, de a kocsmáros nem vette át. A kora délelőtti órákban az áfész vegyesboltjában gyak­ran nyílik az ajtó. Többnyi­re idősek válogatnak a pol­cokon, de akad a vásárlók között babakocsit toló fiatal- asszony is. jén mintha megfeledkeztek volna magáról a közösségről, csak telkekben, intézmények­ben gondolkoztak és ez a fe­hérbe burkolt katonás rend most a ténylegesnél még ke­vesebb egyéniséget, esetle­gességet mutat. Egy útkereszteződésben lé­vő bolt, s a vele egybeépí­tett kocsma hívja magára a figyelmet. Ott a legna­gyobb a mozgás napközben és valószínűleg az esti órák­ban is. A közeli templom, a távolabbi művelődési, ház, tanácsi kirendeltség se kon­kurál velük, hiába emelked­nek ki a házak közül, nem uralják környezetüket, nem szervezik maguk köré a fa­lut. A kocsmában egymásnak adják az emberek a kilin­cset, s mikor kérdezem egyi­küket a faluról, lakóiról, tré­fásan nevet. — A környékbeliek azzal ugratnak, hogy „Hevesivány- fele zsivány”, de csak neve­tünk rajta. Itt bátran a buszmegállónál hagyhatja a biciklijét reggel, délután ott várakozik érintetlenül. Keve­sen ^vagyunk, jól ismerjük egymást, meg se maradna köztünk a rossz szándékú ember. székhelyközség Jászapáti is. A zárt ajtók azonban nem engednek bepillantani a falu kulturális életébe. A szom­szédos középületben csak hosszas keresgélés után ta­lálom meg a tanácsi kiren­deltséget. Szabadosi László- né egyszemélyben maga a kirendeltség, a munkája mégis elég, mert ügyfele a téli napokban alig-alig akad. A tanácstagi beszámolók mozgatják most a lakókat, hármat már megtartottak, a másik kettő is hamarosan meg lesz. — Mi foglalkoztatja az iványiakat? — A télről volt legtöbb szó eddig. Az a véleménye a. lakosságnak, hogy a téesz nem kellően készült fel a rendkívüli időjárásra. A géptelepen, ilyenkor mindig van egy nagy gép, ami be­segít a közlekedésbe, ezt ép­pen most szedték szét a téli nagyjavításra. Gond végül is nem volt, de csak a problé­ma elmúltával döbbent rá a lakosság, hogy még a mentő se tudott volna bejönni, márpedig sok az idős a fa­luban. Azután járda, útfel­újítást kértek, szóvá tették a bekötőút környékének ren­dezetlenségét, a kivágott fá­kat és a szolgáltatások hiá­nyát. Mindössze egy férfi, női fodrász dolgozik a faluban, a rádió, tv javításra pedig He­vesről járnak k,i, de egyre több velük a baj. Kisiparos nincs, a téesz segít a leg­alapvetőbb dolgokban, és maszekolva épülnek a házak, javítják a kerékpárt, ólat, egyebet. Vezetékes víz van egyébként majd minden ház­ban, kiépült a járda, a né­hány utca nagyobbik része burkolt. Zsúfoltságra nem panaszkodhatnak, sőt a meg­szűnt funkciók, a felére csökkent lakosság miatt az intézmények kihasználat­lanok. A művelődési ház zárva, az iskolába az óvo­dások költöztek be, a régi iskolában kialakított idősek klubját pedig öt ember lá­togatja. Hiányzik az értelmiség A barátságos, tágas könyv­tárnak is fogy a közönsége, állapítja még Bódi Imréné könyvtáros. Itt volna a tél, a ráérő idő és mégsem jön­nek az emberek. A munka dandárjában érthető, hogy kerülik a könyveket, akkor a gyerekek időznek nála, de ezelőtt télen legalább a szakkönyvek iránt volt ér­deklődés. Hiába hiányzik az értelmiség a faluból, négy diplomás maradt Jászivány- ban, a téesszel, iskolával együtt megszűnt a szellemi élet is. Az idősek klubja az egyedüli igazi kisközösség, a fiatalok régóta nem találnak maguknak „vezetőt”. Az- is­kolát, legalábbis az alsó ta­gozatot* két éve hozták vol­na vissza, de maguk a szü­lők döntöttek úgy, hogy oda­bent jobban felkészítik fiai­kat az életre. Igaz 7-kor már indul velük az autóbusz és a dolgozókkal együtt 4-re ér­nek haza, miközben fázva, izzadva cipelik hátukon az egész napos kellékeket. Már gyerekfejjel elszakadnak a falujuktól, hogyan sietnének felnőttként haza. A múlt évben 2 ház épült, tavalyelőtt 3, de korábban évekig egy sem. A lélekszám ugyan alig csökkent az utób­bi 5 évben, de a betelepü­lők, — mert akadnak azért jócskán olyanok is — válo­gathatnak az eladó, olcsó házak között. Boldogulhat itt is az em­ber, hiszen arányaiban több a tehén, meg az autó lyány­ban, Ynint máshol. Aki ezt az életet választja az gyarapod­hat, de más életmódot nem kínál a legkisebb jász falu. Lukács Pál Kihasználatlan épületek Központ a keresztútnál Tanácstagi beszámolókon II kezdet a legnehezebb Kicsordult a pohár. Alighogy befejezte a tanácstag, már ugrott is az első hozzászóló. Javasolt, kért, talán pontosabban: kö­vetelt. Zebrát a cukorgyár­hoz, hisz halálos baleset is volt már ott! És bírálta a közlekedési vállalatot: reggel a kisegítő buszok miért for­dulnak vissza üresen, a meg­állókban meg fagyoskodnak az iskolásgyerekek? öregem­ber állt föl utána: „van is, meg nincs is nyugdíjam, de ezt nem itt panaszolom föl, inkább azt, hogy miért eme­lik örökké a szemétdíjat? Aki annyiból él másodmagával, mint én, a 110 forintot is sokallhatja”! Aztán a követ­kező, aki többször mondja kritikája közben: „Fodor­telepi gyerek vagyok, itt él­tem le életem ötven évét, s a felszabadulás után négy évtizeddel is ott tartunk, hogy ezen a munkásmozgal­mi hagyományokban gazdag vidéken mire a beteget ki- cipelil: a mentőig, meghal? Itt soha semmit nem csinál­nak, itt soha nincs fejlesz­tés? Ide miért nem jut pénz, mondja már meg valaki, okos!” Hétfőn este négyórahosszás tanácstagi beszámolón vet­tem részt a cukorgyárban, ahol száznál több ember volt kíváncsi arra, hogy a másfél éve választott tanácstag Ho­gyan számol el először, jó egyéves munkájával. Előző héten, ugyancsak hétfőn (de furcsa egy dolog ez, hogy a közéletre nálunk csak hétfőn lehet időt sza­kítani ...) a Széchenyi lakó­telepen voltam. Ott csende­sebb volt a vita, bár a vége felé egy nem is ijedősnek tű­nő fiatalasszony megjegyez­te, „nem merünk szólni”. Gondolom, csak volt valami baja, dehát a bajok nem ke­rekedtek úgy ki, mint a cu­korgyárban. Igaz, ott senki nem apellált azért, miért fej­lesztenek a Széchenyi lakó­telepen, miért ott épül új ABC-áruház, miért ott lehet már a városi tévé adását nézni, s ugyan miért ott ké­szült el új orvosi rendelő meg gyógyszertár? Miért is berzenkedtek volna az ott lakók, hiszen az új város­részben még mindez nagyon szükséges, s a majd húszezer lakosnak más is égető gond­ja még. Tetszett nekem is, hogy a tanácstag éves beszá­molóját a Széchenyi továb­bi fejlődésével kezdte, meg­mondta, mi várható az idén, s mi mindent kapott tavaly a lakótelep. Csakhogy! Ami a Széche­nyi lakótelepen természetes volt, mármint az, hogy a beszámoló a lakóteleppel, a mikrovilággal kezdte, annyi­ra kár volt ugyancsak a Szé­chenyi lakótelep tavalyi, idei fejlesztéseivel a beszámoló elején bőven foglalkozni a cukorgyárban! Hát ég és föld a különbség, ki tagadná ép ésszel? A cukorgyár és vidéke, a kórház „hátulja”, a Fodor­telep, ősrégi települése Szol­noknak. Ott mindent kinőt­tek, elnyűttek, s való igaz, arrafelé nem jutott sok év­tized alatt a város pénzéből. Miért? Ki hibájából? 1987- ben ezen rágódni balgaság. Talán még azon is, miért rendelték el (hogy kik, ki tudná már megmondani sze­mély szerint) a kórház vár­ható fejlesztése miatt a hát­só rész, a Fodor-telep egy tekintélyes részének építési tilalmát? Mondták is a fel­szólalók: az építési tilalom elrendelése miatt az évtize­dek alatt elöregedett a kör­nyék. A fiatalok elmenekül­tek, mert jobb életkörülmé­nyeket akarnak, mert kor­szerűbb lakást, városiasabb világot szeretnének. Mond­ták azt is, amiért' valóban sokan elmentek: vannak ut­cák jócskán, amelyeken eső után járni csak bokáig víz­ben lehetséges. És van egy áruház, amellyel több a csa­ládok baja, mint a városban vásárlóknak öttel. (A Mun­kás ABC-t kritizálták, amely­nek munkáját talán jó lenne, ha mind a tanács illetékes szerve, mind a jó hírű áfész megvizsgálná ...) A terjedelmem, amelyet erre a beszámolóra kaptam, véges. Túl kicsi is ahhoz, hogy két, akár egy beszámo­lót, a sok órás cukorgyárit részletezzem. Nem is aka­rom, inkább a tanulságot szedem össze. Van, nem is akármilyen ugyanis. És nem árt,, ha a tanulságokat köz­readjuk, hiszen a megye- székhelyen január 12-én kez­dődtek, de március elejéig tartanak a beszámolók. Hát­ha elgondolkozik egy-egy tanácstag, s alakít mondan­dóján, mielőtt ugyanabba a csöbörbe kerülne, mint a cukorgyári. A tanácstagokat — a vég­rehajtó bizottság titkárától, dr. Szénási Istvántól tudom — alaposan fölkészítették a beszámolókra. A városi ta­nácsnak még arra is volt gondja, hogy kis megbeszé­lésen mondja el tanácsait. Két ütemben zajlott a be­szélgetés. Külön szót váltot­tak azokkal a tanácstagok­kal, akik régen élvezik ke­rületük bizalmát, akik nem először állnak a választók elé — s más csoportokban azokkal, akik „csak” 1985 óta tanácstagok. Nos, a városi tanácsnál a beszámolókhoz több írásos segédanyagot is készítettek, összeállították a megvalósult és várható fejlesztések listá­ját. Számot adtak a tanács­tagi alapok felhasználásáról. Tájékoztatót készítettek a ta­nács és a végrehajtó bizott­ság múlt évi tevékenységé­ről. Végül úgynevezett érv­anyagot is adtak — hangsú­lyozva, ki-ki saját belátása, körzete szempontja szerint mérlegelje, mit, milyen sor­rendben, mennyiben mond el a beszámolón. A Széchenyi lakótelepi ta­nácstag helyében magam is hasonlóan jártam volna el. Mindig a kezdet a legnehe­zebb! Ahhoz, hogy az embe­rek ne lássák eseménytelen­nek és eredménytelennek közvetlen környezetük múlt­ját, jelenét, jövőjét — azzál kilk-kezdeni, ami ott és ak­kor a legfontosabb! A Szé­chenyi lakótelepen termé­szetesen a Széchenyi lakóte­lep múlt évi fejlődésével, s az idén várható új dolgokkal. De nem ugyanezzel a cu­korgyár és környéke válasz­tópolgárai között! Nem kell elhallgatni az új lakótelep fejlesztését a világért se, ne­hogy azt gondolja már va­laki! De a cukorgyárnál az­zal kellett volna kezdeni, hogy örüljünk emberek! Min­denki bírálta évtizedek óta az építési tilalmat, hát ennek most vége! Feloldotta a ta­nács, ki-ki tatarozhat, szé­píthet, építhet kedvére! Még folytatni is tudtam volna kézből: a következő, tehát az idei fűtési idény elejétől pedig a Fodor-telepen is gáz­zal fűthetünk végre! S ehhez hozzátettem volna, hogy a településfejlesztési hozzájá­rulásból pedig még az idén elkezdődik az újvárosi iskola bővítése, a szükséglet szerin­ti fejlesztése — aligha hi­szem, hogy Tiborcok 'módján állt volna föl egymás után sok idős, idősödő választó. Nehogy azt higgye valaki, hogy a tanácstag a föntebb írt három dologról nem szólt — csak ez nem kapott olyan hangsúlyt, mint kellett vol­na, s mivel mással kezdett, a figyelem is szétszóródott, s telt a pohár, ami amúgyis csordultig van már rég. A Széchenyi lakótelepi beszámolón is, a cukorgyárin is ott volt az országgyűlési képviselő. A cukorgyárin szót is kért, s védte (talán kellett is) a ta­nácstagot, mondván, nehogy rajta kérjenek számon évti­zedes, orvoslás nélkül ha­gyott panaszokat. így igaz. Másfél év alatt, de különösen a nyolcvanas évek derekán aligha tud évtizedes elma­radást fölszámolni egy ta­nácstag — még egy tanács­elnök se, tudhatjuk. Sóskúti Júlia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents