Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-30 / 25. szám

/ 1987. JANUÁR 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhfrek — köszönetnyilvánítás Mély fájdalommal mindazokkal, akik és szerették, hogy KŐVÁGÓ GYULA 1987. január 21-én csendben elhunyt. Temetése február 5-én délután 2 órakor lesz a rákospalotai temetőben (XV., Felszabadulás út). Gyászolja felesége, Kővágó Ida, család­ja, barátai és a Múzsák Ki­adó munkatársai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, testvérünk és fiunk, IFJ. VARGA IMRE kőműves rövid betegség után, 33 éves korában, 1987. janu­ár 25-én elhunyt. Temetése 1987. február 2-án 13 órakor a szajoli temetőben lesz. A gyászoló család, Szajol, Tó­szeg. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZSO JÓZSEF súlyos betegség következté­ben életének 68. évében csen­desen elhunyt. Temetése 1987. február 2-án 12.30 órakor lesz Szolnokon, a Munkásör úti temető halottasházából. A gyászoló család, Tiszajenő, Szolnok, Tiszatenyö. Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak és munkatársak­nak, akik feleségem, lányom, édesanyánk, nagymamánk, RACZ karolyné temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, részvétnyilvánitásaikkal mélységes fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család, Kisújszállás. tudatjuk ismerték INGATLAN TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, 4-es út mellett 800 négyszögöl gyü­mölcsös sürgősen eladó. Épület, víz van. Érdeklődni: Báthory út 12. (727) TÖRÜKSZENTMIK- LÖS, Szolnoki út 5. alatti kétszobás, für­dőszobás, hőtárolós kályhával, ipari árammal ellátott családi ház műút mellett eladó. (Ben­zinkútnál.) __(729) R AKOCZIFALVÁN, Ady E. út 38. szá­mú családi ház, megegyezés szerint eladó. Érdeklődni a helyszínen. (641)_ E LŐNYÖS, kétszo­bás, kövesút mellet­ti ház eladó. Szol­nok, Sárkány út 1. Érdeklődni: Madách út 39. Szolnok, Ka­posvári. (17725) __ T ÖRÖKSZENTMIK- LOSON új, kétszin­tes családi házat, gázfűtéssel, bármi­lyen gazdálkodásra alkalmas telekkel, melléképülettel, ipa ri árammal elad­nánk vagy kisebb OTP-s lakásra cse­rélnénk, értékegyez­tetéssel. Érdeklődni: Engels út 25. ( 726) KARCAG, Honvéd út 1. szám alatt 150 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni: Honvéd út 26. (700) KARCAG, Baross út 40/c. új, 3 szobás, hallos, ebédlős, köz­ponti fűtéses családi ház eladó. Gázbekö­tési lehetőség ta­vasszal. Érdeklődni: minden nap délután, Karcag, Vasút út 54. :702) CSALÁDI ház sür­gősen eladó, 720 régyszögöles telek­kel. Törökszentmlk- los, Kossuth út 319. alatt, buszmegálló­nál, négyes út mel­lett. Érdeklődni le­het: Kossuth út 289. vagy Csokonai út 13. (725) CSENDES környe­zetben 3 szoba, hal­los, komfortos csa­ládi ház, garázzsal + melléképületek­kel, 240 négyszögöl telekkel eladó. Sza­jol, Bocskai út 23. (578) _____________ E VEZŐS csárdához közel 2 szobás, gáz­fűtéses, padlástér- beépítési lehetőség­gel + melléképüle­tekkel, 220 négyszög­öl telken, ház eladó. Szolnok, Horgony út 3. 18 óra után. (578) TISZAFÖLDVÁRON, a 442-es főút mellett 1250 négyszögöl Jól termő terület (belte­rületen) eladó. Csa­ládi ház építésére, hétvégi teleknek, fóliázásra egyaránt alkalmas. Megoszt­va is, mindkét vé­gén közművesített út. Érdeklődni: Ti- szaföldvár, P.. Nagy 5. (540) __ ___________ G YULÁN, városköz­pontban két szoba, összkomfortos, gáz­fűtéses, 90%-ban kész házrész eladó. Érdeklődni: Gyula, Damjanich út 6. vagy Jászklsér, Er­dészház. (510)_______ KÉTSZOBÁS csa’á- d! ház olcsón eladó. OTP-hitel kapható rá. Tiszaföldvár, Ku­rázsi,_Fő_út 11, (246) ÁBÖNYI, 400 négy­szögöles kert, beton­garázzsal eladó. Ér­deklődni : Szólnok. Bozsó K. út 12. 1/8. (433)________. ­ELADÓ Egerben, strandhoz közel 1480 m--("s zártkerti bér­lemény. 5 éves 400 tőke nemes szőlővel és 25 gyümölcsfával telepítve. Építési en­gedély kiváltható. Érdeklődni: 17—20 óráig, 25-443. Hétvé­gén egész nap. Le­vélcím: Juhász Já­nos, Eger, Rákóczi út 57. 1/6. _(482)____ T ISZA l'ÖÍ.DVA HON háromszobás, für­dőszobás családi ház eladó, gazdasági épületekkel. Érdek­lődni: Zrínyi út 54. (467) GÉPJÁRMŰ JÓ állapotban levő műszaki vizsgázott IFA tehergépkocsi sürgősen eladó. Ho­mok, Döbrei J. út 215. Kovács László. (534)_________________ É RVÉNYES műsza­kival, sok alkatrész­szel 850-es Fiat, ol­csón eladó. Túrkeve. Kenyérmezei út 35. (634)________________ I FÄ billencs, nem terepes pótkocsival eladó. Platós Arót beszámítok. Karcag Baross út 46. (294) A VIA friss műszaki­val eladó. Kisújszál­lás, Arany János út 4/a. (742) ADÁSVÉTEL VÁMKEZELT Com­modore—64 23 000 Ft­ért, VHS video 42 000 Ft-ért, játékprog­rammal és video­kazetták eladók. Szolnok, Kassai út 40. II/9. _(414) F ELÚJÍTOTT PG— 4- es olajégő eladó. Tálas Sándor, Cser- keszőtő. Tanyaföld 10.__(H. 137)___ H ÁROM magyar­tarka hasas üsző (egy március elején ellik) eladó. Török- szentmiklós. Erdős I. út 2I.( 345) _ NAPOSKACSA és előnevelt kacsa a '87-es szezonban kedvezményes áron előjegyezhető. Ma­risa Ferenc, 6346 Sü- kösd, Dózsa út 207. (791)________________ 1 9 db háromhóna­pos fehér süldő el­adó. Törökszentmik- lós, Kossuth út 335/a. Érdeklődni: naponta 17 óra után. (686)______________________ ELADÓ egy közép­szürke, új, egyenes fazonú, vámkezelt irhabunda, hossza 110 cm, karcsú nő­nek. Karcag Vörös Hadsereg út 13. fsz. 6. 17 órától. (701) 18 malac eladó. Ken­gyel, Bagimajor, Tóth Árpád út 15. Bodnár. (721)______ V ÉRVÉTELEZETT tenyész tyúktojás eladó. Bárány Fe­rencnél. Tiszaföld­vár, O Nagy B. út 15. alatt. (537)_____ N APOSCSIBE feb­ruárban árkedvez­ménnyel. Karcag. Liget út 45. Kovács­né. (17729)__________ T ÖRZSKÖNYVE­ZETT bernáthegyi kiskutyák kaphatók február közepétől. Balogh Károly, Kis­újszállás, Pólya út 5. (743) _________________ K ITŰNŐ szülőktől, Karcag szépe ken­nelből kuvasz köly­kök eladók. Fekete László, Karcag, Ba­ross út 22. Tglefon: 54. (793)________ ; V ERMONA, kétma- nuálos orgona + amerikai gyártmá­nyú 80 W-os Les- lle-Leslie 30 000 Ft­ért kompletten el­adó. Érdeklődni: Szolnok étterem. (505) ÁmÁTI két felsőta- mos, metálkék dob­felszerelés komplet­ten, olcsón részlet­re is eladó. Érdek­lődni : Szolnok étte­remben. (505) PREMIER mahagóni dobfelszerelés, kü­lön olajbőrök és Páiste cintányérok olcsón eladók. Ér­deklődni : Szolnok étterem. (505) ÜLÖGARNTTŰRA és megkímélt állapot­ban levő szekrény­sor eladó. Szolnok, Kassai út 40. III/12. (484) HÁROM vörös-tarka 8 hónapos vemhes üsző és egy 50 má­zsa teherbírású bil­lenős lovas kocsi el­adó. Cím: (Bartók Imre, Tószeg, Fürts S. út 4/a. (622) BRAZIL évelőpapri­ka, > cserepes évelő­paradicsom, évelő lugasparadicsom, évejő tiarangpapri- ka, új-zélandi cu­korcseresznye, pe­rui földicsereszpye, sembelile, perui bo­korbab, vajbab, gyöngybab, juliska- bab, paradicsom- paprika, óriáspara­dicsom, szőlőparadi­csom, babkávé, ame­rikai borsó, korall- bokormag 25 db 50 Ft-ért eladó. Kopá­csi, 9791 Torony, Felszabadulás út 12. (14412) EGYÉB TÁRSULNÉK kocsi­val, kp.-vei, közre­működéssel. „Ma­gánipar” jeligére a kiadóba. (403) KASSAI úton i szó ba, gázfűtéses. IV. emeleti üres lakás hosszabb Időre ki­adó reális áron. Ér­deklődni telefonon: 26-os körzet 42-086 vagy helyben 11-312- es telefonon. (H. 139) FIATALEMBER dél­utáni és hétvégi el­foglaltsággal bármi­lyen munkát vállal. „Megbízható” jeligé­re a szolnoki hirde­tőbe. (H. 141) 2 szoba, étkezős, OTP-s lakás hosz- szabb időre kiadó. Vállalatnak is. Szol­nok, Rigó út 9. 1/8. (H. 145) 2 és fél szobás üres lakást bérelnénk hosszabb időre. Sürgős 87” jeligé­re a szolnoki hir­detőbe. (H. 143) TOTŰSOK, figye­lem! Már kapható az a profi totókulcs- gyűjtemény, amely­ben — a nem veze- téses és nem hiba­pontos kulcsokkal együtt — 472 totó­variáció található. Eladási ár: mind­össze 472 Ft. Ren­delje meg, vagy kér­je ingyenes tájékoz­tatónkat ! Levélcím: Fekete László, 1445 Budapest, Pf. 346. (14701) 43 éves rokkant- nyugdíjas férfi ál­lást keres. „Megbíz­ható, elsősorban műszaki” Jeligére a kiadóba. (445) lakáscsere KISÚJSZÁLLÁS, vá­rosközpontban levő háromszobás, össz­komfortos. kertes, tanácsi lakásomat karcagi, mezőtúri, tö­rökszentmiklósi , szolnoki vagy buda­pesti 1,5 szobás, ta­nácsi lakásra cse­rélném. Minden megoldás érdekel. Jámbor Attila, Kis­újszállás, Kálvin ut­ca 4. Levélben aján­latokat várok a fenti címre. (740) Labdarúgás Mérlegen a megyei másodosztály így látta az őszi szezont a szakszövetség elnökhelyettese Jégkorong OB I. Papírforma­győzelem FTC — Lehel SE 12:3 (2:1, 4:1, 6:1) Budapest 250 n. V.: Moharos, Juhász, Flandera. FTC: Póznik — Hajzer, Balogh, Szajlai, Hu- dák, Orbán. Csere: Pintér, Tury, Farkas, Jécsi, Miletics, Krisztel, Szikora, Molnár, Kovács, Kaltenecker. Simon, Kimer, Pindák. Edző: Szőke Attila. Lehel: Csókási — Szabó, Katona, Fekete, Rét­falvi, Gubicz. Csere: Kalo­csa, Bathó, Simon, Havrán, Bakó, Kolbenhayer, Farkas, Redler, Závori, Szabados, Szerdahelyi, Bállá, Lakatos, Telek. Edző: Orbán György. Gólütők: Balogh (3), Simon, Molnár, Miletics (2—2), Or­bán, Hudák, Szajlai. illetve Simon, Havrán, Szabados. Nem úgy indult a mérkő­zés, hogy a Lehel nagy gól­arányú vereséggel tér majd haza. Az FTC ugyan meg­szerezte a vezetést, de ezt gyorsan kiegyenlítették a kék-fehérek, sőt még két ka­pufát lőttek, és Póznik bra­vúrjai is kellettek, hogy a harmadot ne a herényiek zárják előnnyel. Két perccel a szünet előtt egy, a kapu mögött kifeszített védőháló­ról visszapattanó korongot kotortak be a hazaiak, s ez­zel vezettek. A második já­tékrészt emberhátrányból kellett kezdenie a Lehelnek, s alig telt le a büntetés, nö­velte előnyét a Fradi. Ezt követően helyzetek sorozata adódott a zöld-fehérek kapu­ja előtt, ám csak egy ízben sikerült betalálni. A mérkő­zés több mint fele eltelt és csupán egy gól volt a hát­rány. Rákapcsoltak a hazai­ak. s két perc alatt két gólt lőttek, majd egy harmadik­kal is megtoldották a har­mad vége előtt. A nagy előny birtokában az utolsó harmadban már könnyedeb­ben játszottak a fővárosiak, s minden „bejött” nekik a fáradni látszó jászberényi fiatalokkal szemben. Nem volt a két csapat között ki­lenc pólnyi különbség. — Rédei — Közgyűlés Cibakháza KMSE, községi művelődési ház, 17. Jászapá­ti Szöv. SE, községi tanács­háza, 18. Mai műsor Röplabda: NB I. Férfi: Szolnoki Vegyiművek—SZE- OL-Délép, Szolnok, Tűzoltó- laktanya, 16.30. Sok vita előzte meg a me­gyei II. osztály beindítását a korábbi években. Többen ja­vasolták; voltak akik elle­nezték, főként gazdasági és szakmai okok miatt. A hat­vanas, hetvenes években már volt megyénkben ilyen szin­tű bajnokság, két csoportban is. Jó előiskolának tűnt a megyei elsőosztályhoz, meg­felelő ranggal, tekintéllyel. Olyan csapatok szerepeltek benne, mint a Jászberényi és a karcagi Honvéd SE, a Ti- szasülyi és a Tiszaszentim- rei MEDOSZ, a Jászberényi Petőfi, Abádszalók, Tiszafü­red, Jászfényszaru, Kengyel, Fegyvernek, Öcsöd, Jász- szentandrás és még lehetne sorolni. Az akkori csapatok közül Tiszasülyön például Vincze, a Vasas volt játékosa, Ti- szaszentimrén Bognár, a Szeged korábbi labdarúgója edzősködött, de másutt is dolgoztak a megyében neves szakemberek. Az ő munká­juk eredménye volt, hogy a másodosztályban a szereplés már bizonyos rangot jelen­tett a megye labdarúgásá­ban. Sajnos, a hetvenes évek végén, az akkori szövetség vezetői — gazdasági okokra hivatkozva — megszüntették — Évadzáró—évadnyitó társas összejövetelt rendez Szolnokon az XAranylakat Étteremben a megyei labda­rúgó játékvezető bizottság elnöksége holnap 18 órakor. A megyei labdarúgó szakszö­vetség elnöksége átadja a 35 éven aluli és felüli játék­vezetőknek az emlék-, illetve vándorserleget és arany-, ezüst-, valamint bronzjel­vényt adományoznak a 10— 15—25 éve működőknek. — Jászberényben, a hűtő- gépgyári műjégpályán janu­ár 31-én szombaton a Lehel SE—FTC serdülő, február 1-én vasárnap pedig a Lehel SE—FTC előkészítő bajnoki jégkorong-mérkőzések lesz­nek. A felnőtt csapat febru­ár 2-án, hétfőn fogadja a Miskolci Kinizsit. így a mű­jégpálya nyitvatartási rend­je a hétvégén: szombaton és a bajnokságnak ezt a szint­jét. A most újra jelentkező igények alapján a megyei szövetség úgy döntött, hogy 1986 őszétől ismét életre hív­ja a megyei másodosztályt, az ifjúságiakkal párhuzamo­san, tizenhat csapattal. Az eltelt fél év tapaszta­latai vegyesek, a színvonal átlagértéke közepesnek mondható. A megyei élvo­nalból kiesett csapatok: Kunszentmárton, Jászárok- szállás, Kisújszállás, Tisza­füred és a Mezőtúri Főiskola meghatározói a másodosz­tálynak. Ki kell emelni még Alattyán, Üjszász és Jászladány eredményes sze­replését is. Sajnos, a többi résztvevő még nem érett a magasabb osztályra. Sok problémával küszködnek, többnyire gyenge az utánpót­lásuk és vezetőik; sem tet­tek meg mindent az ered­ményesség érdekében (tiszte­let a kivételnek). Hiányoz­nak tőlük a megfelelő kép­zettségű edzők, de létesít­mény- és pénzügyi helyzetük sem a legjobb. A korábban megyei első­osztályt is megjárt Kunma­daras és Jászfényszaru né­hány szurkolója egy-két eset­ben botrányosan viselkedett, vasárnap 12—18 óráig, hét­főn pedig 10—18 óráig. — Martfűn a Mártírok Üti Általános Iskola tornacsar­nokában szombaton 8 órától teremlabdarúgó-tornát ren­dez a Tisza Cipő SE, ame­lyen az orosházi, a hódme­zővásárhelyi, a mindszenti és a martfűi öregfiúk 2x20 per­ces játékidőben, körmérkő­zésen döntik el a helyezése­ket. — Asztalitenisz, őszi vég­eredmény, serdülő lányok: 1. H. Killián FSE II 4, 2. HKFSE I 2, 3. Üjszász 0 ponttal. — Karcagon vendégeske­dik a Csepel SC labdarúgó- csapata. Szombaton 15 órától a városi sportcsarnokban az NB 11-es fővárosi gárda és a területi bajnokságban sze­replő helybeli együttes játé­koskeretéből kialakított, há­rom-három csapat méri ösz­emiatt két-két mérkőzésre be kellett tiltani ezeket a pá­lyákat. Gyenge teljesítményt nyújtott az őszi szezonban Rákócziújfalu, Tiszatenyö és örményes csapata is Sok volt a fegyelmezetlenség, és ez vonatkozik néhány he­lyen a közönségre is. Feltét­lenül el kell érni, hogy a mérkőzéseket sportszerű ke­retek között játsszák le, a játékvezetők megfélemlíté­se nélkül. Összességében megálla­pítható, hogy a megyei má­sodosztályú bajnokság őszi idénye nem igazolta a vára­kozásokat. A csapatok veze­tőinek javítaniuk kell a szakmai munka színvonalán és a feltételeken, eredménye­sebbé kell tenni az utánpót­lás nevelését. A megyei szak- szövetség ehhez minden le­hető segítséget megad, amennyiben azt a csapatok igénylik. Az eltelt fél év alapján még korai lenne végleges tanulságokat levon­ni. Remélhetőleg, a tavaszi folytatás sikeresebb lesz és igazolja azokat, akik a me­gyei másodosztály létrehozá­sát szorgalmazták. Rátfai József a megyei LSZ elnökhelyettese sze tudását a teremfociban, vasárnap 10 órakor pedig a füves nagypályán találkozik a két klub, előkészületi lab- darHigó-mérkőzésen. — Negyedszer rendezik meg az idén január 31-én a „Szentgyörgy Kupa” terem- labdarúgótornát Jászalsó- szentgyörgyön. Ezúttal a Szolnoki MÁV MTE junior- ,csapata, a Szolnoki Vegyi- 'művek és Szajol együttese lesz a helybeliek vendége az ottani tornacsarnokban, szombaton 8.30 órától. — Űj vezetőséget válasz­tott a jászjákóhalmi sport­egyesület. A sportkör új el­nöke Poór László, körzeti megbízott lett, A tervek sze­rint az utóbbi idők gondjait szeretnék megoldani és hely­reállítani a labdarúgás, mint egyetlen szakosztály nimbu­szát, mely összetett okok mi­att eléggé megnyirbálódott. Tervezet született asztalite­nisz és természetjáró szak■> osztály beindítására is. Sporthírek I MŰSOROK I PETŐFI: I Rádió | SZOLNOKI STÜDIO: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Gulyás Erika. (A tartalomból: Hírek, időjárás, útinform — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Ma történik — Elöljáróságok házatáján — Hét- 7 végi programajánlat — Lap­szemle.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Mű­sorismertetés. — 8.15: Mai prog­ramok. — 8.20: Fűtől — fáig. — 8.50: Verbunkosok, nóták. — 9.33: Vidéki óvodások énekel­nek. — 9.53: Lottósorsolás!,— 10.05: A jaguár készülődik. — 10.10: Évszázadok mesterművei. — 10.56: Műsorajánlat. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Monteverdi: Hagyj el hát, kegyetlen! — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma Győrött? — 12.40: Reklám. — 12.45: Könyvszemle. — 12.55: A zene is összeköt. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Népi zene. — 15.00: Erről beszél­tünk ... — 15.30: Hangszerszó­lók. — 16.05: Tomi és az ele­fánt. — 16.46 .-XÉvszaksoroló. — 16.56: Műsorajánlat. — 17.00: Az utolsó munkanapon. — 17.25: Műsorajánlat. — 17.30: Idősebbek hullámhosszán. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.25: Könyv­újdonságok. — 18.28: Műsoris­mertetés.. — 18.30: Esti Magazin. 19.15: Ifjúság ’87 — Ki a fia­tal? — 20/15: Diszkotéka. >— 21.15: Almás! Éva énekel. — 21.30: Bomba üzlet? — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Ma­v gyár Rádió és Televízió ének­kara énekel. — 23.07: Hangsze­rek. hangszínek. — 0.10: Him­nusz. — 0.15—4.20: Éjfél után... 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: A madarász. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Nap­közben. — Közben: 9.50: Rek­lámparádé. — 10.25: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 10.45: Láttuk, hallottuk. — 11.25: Vi­lágújság. — 12.00: Hírek néme­tül, oroszul és angolul. — 12.10: Sanzonfelvételek. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi mu­zsika. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Pophullám. — 14.00: % Péntektől — péntekig. — köz­ben: 15.05: Könyvről — könyvért. — 16.53: Reklám. — 16.58: Műsor­ismertetés. — 17.08: Fiatalok popzenei felvételei. — 17.30: ötö­dik sebesség. — 18.30: Fiatalok­nak! — 19.05: Sport. — 19.15: A Fiataloknak! című műsor folytatása. — 19.50: Egészségün­kért! — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.05: Rádiószínház. — 21.36: Az EDDA együttes új nagyleme­zéről. — 22.00: Bagoly ... — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR: 5.55: Rákóczi-induló. — 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Mű­sorismertetés. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.12: A Juillard- vonósnégyes játszik. — 9.10: Mózes. — 10.10: Csak fiatalok­nak! — 11.05: Zenekari muzsika. 12.30: Régi idők dzsesszdivatja. — 13.03: Műsorismertetés. 13.05: A napimádó. — 13.42: Meg­tervezett véletlenek. — 14.01: Üj operalemezeinkből. — 17.00: Nyit- nikék. — 17.30: A Venetói Szó­listák játszanak. — 18.00: Beetho­ven összes zongoraszonátája. — Kb. 19.35: Operakettősök. — 20.15: Féldrágakövek Zemplén­ben — Riportműsor. — 20.35: Cliff Richard összes felvételei 80/51. rész. — 21.15: Ferencsik János vezényel. — 22.30: Fried­rich Schiller és a muzsika. Televízió 1. MŰSOR: 9.45: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 9.50: Lottósorosolás. — 10.00: Tabi László: Fortélyos asszo­nyok (ff) (ism.). — 11.00: Moz­gató. — 11.10: Képújság. —16.00: Hármas csatorna. — 17.05: Hírek. — 17.10: Három nap tv-műsora. — 17.15: Kettes stúdió. A belpo­litikai föszerkesztöség műsora. Évgyűrűk. A nyugdíjasok mű­sora. — 17.45: Téka. Közhaszná­latú iníormációk mindenkinek. Benne: Reklám. — 18.00: Ablak — A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 19.00: Álljunk meg egy szóra! — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Hír­adó 1. — 20.00: Reklám. — 20.05: Gálaest a XI. országos békekon­ferencia tiszteletére. Közvetítés a Budapesti Kongresszusi Köz­pontból. — 21.40: Nézze meg az ember — Reklám. — 21.55: Pa­rabola — A külpolitikai szer­kesztőség műsora. — 22.25: Hír­adó 3. *. MŰSOR: 15.50: örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya — Ifjúsági tv-filmso- rozat — XIII/4. rész: A tő- zsér (ff) (ism.). — 16.15: Száz­szorszép — Benedek András bábjátéka (ism.). — 17.20: Kép­újság. — 17.25: Természetbarát — A Telesport turisztikai ma­gazinja. — 17.45: Csali — Hor- gásztízperc. — 17.55: Tv-torna. — 18.00: Mi és a számítógép — Számítógépkedvelők műsora. — 18.30: Az év sportolója. Díj­átadási ünnepély. — 49.30: Ma­ros Rudolf — Portréfilm (ff) (ism.). — 19.45: Előjáték — Ro­mán rövidfilm. — 20.00: Ljubov Jarovaja — Szovjet tv-film II/l. rész. —. 21.20: Híradó 2. — 21.35: Reklám. — 21.40: Éjszakai vo­nat gyilkossághoz — Angol bűn­ügyi paródia. — 22.50: Képúj­ság. MOSZKVA: 14.00: Hírek. — 14.10: Az orosz beszéd. — 14.40: „A vörös nyak­kendő” című film. — 15.50: Az Orosz Múzeum. — 16.20: A jó­zanság az élet normája. — 17.05: Hírek. — 17.15: „Rókavadászat” című film. — 19.00: Híradó. — 19.40: Filmpanoráma. — 21.25: Világhíradó. — 21.40: Bolgár ze­nés műsor. — 22.40: „Az utolsó riport” című tv-film 2. rész. — 23.45: Hírek. — 23.49: L. Gur- csenko énekel. — 0.20: „Gala­tea” című balett. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.15: Hírek. — 16.20: Kicsi­nyek filmműsora. — 17.15: Könnyűzenei magazin. — 17.55: Maja, a méhecske — Rajzfilm­sorozat. — 18.20: Sí lesikló VB — Férfiak versenye. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás-je­lentés. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.00: A fáraók hatalma — Dokumen­tumfilm. — 21.30: Időszerű ese­mények. — 21.56: Időjárás-je­lentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: V. Komarek festőművész — Portréfilm. ÜJVIDÉK: 16.40: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.45: Tv-napló — magyarul. — 17.00: Reklám. — 17.05: Akció. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00: Tv-magazln — szlovákul. — 19.00: Információs blokk. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Amerikai játékfilm. — 20.45: Reklám. — 20.50: Zenés műsor. — 21.50: Tv- napló. — 22.05: Intermezzo. — 22.10: Kiskoncert. — 22.25: Kul­turális magazin. — 0.00: Műsor­zárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.35: Téli ké­pek. — 20.50: Vllághíradó. — 21.05: A természet titkaiból. — 21.50: Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents