Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-23 / 19. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JANUÁR 23. Demokrácia középfokon Sxakaxervexat a sxakmunkóakópxOben Hétvégi ügyeletek A minisztertanácsi rende­let, amely előírta, hogy vala­mennyi szakmunkásképző intézetben meg kell alakíta­ni a szakszervezeti bizottsá­got, 1979-ben született meg. Az azóta eltelt esztendők megmutatták, hogyan sike­rült teljesíteni a rendeletben foglaltakat, és hogy az isko­lák tanulói tudnak-e élni a szakszervezeti tagsággal já­ró jogaikkal és kötelezettsé­geikkel? Mi indokolja a téma fel­színre kerülését ma? Tavaly, az oktatási törvény életbe lépése után kétkedő, rosszal­ló vélemények hallatszottak. „Túlságosan sok lesz már a diákönállóságból” — véle­kedtek olykor a szülők és a pedagógusok. Hiszen a tör­vény szerint iskolatanácso­kat, diáktanácsokat, kollégi­umi tanácsokat hívnak élet­re, amelyek mind fórumot adnak a tanulóknak arra, hogy beleszóljanak a saját nevelésükbe. Ezzel együtt mintha kissé kikerült volna a figyelem köréből az 1979 óta létező iskolai szakszerve­zetek tevékenysége, pedig bebizonyosodott, hogy az in­tézmények többségében él­ni tudnak a diákok a moz­galomban való részvétellel. Annak, hogy miért csupán a szakmunkásképzők tanulói kaptak jogot a szakszerveze­ti bizottság megalakítására, egyszerű a magyarázata: minden iskola szakszervezeti testületé ahhoz az ágazathoz tartozik, amelynek — vég­zett szakemberekből — a legtöbb utánpótlást biztosít­ja. Azaz, ha például az úgy­nevezett vasas szakmák je­lentik az intézmény oktatá­sának fő profilját, a Vasas Szakszervezet fogadja kebe­lébe a diákokat. A kezdeti lépések idején akadtak ez­zel kapcsolatos viták, hiszen alig van olyan iskola, amely „tiszta profilúnak” vallhat­ja magát, és ugyanakkor az az ágazati szakszervezet, Világjelenség, hogy fel­értékelődtek napjainkban a statisztikai információk. Mind nagyobb szükség van olyan intézményekre, ame­lyek a társadalom életének áramlatait is kellő pontos­sággal követik és közvetítik azok számára, akiknek dolga a következtetések levonása és a cselekvés. A Központi Statisztikai Hivatal Szolnok Megyei Igazgatósága a fenti szerepet vállalta föl és teszi is a dolgát megnyugtató ala- posásggal. Amint Lukács Pál megyei Igazgató elmondta, az össze­gyűjtött adathalmaz egyaránt tartalmaz örvendetes és ke­vésbé vigasztaló tényeket életünkről. A megye gazda­ságának kedvezőbb a mér­lege, mint az országé: nagy vállalataink, a Vegyiművek, a Jászberényi Hűtőgépgyár, a martfűi Tisza Cipőgyár és a jászberényi Aprltógépgyár, 1986-ban jó eredményt értek el, de az aszály ellenére sem lett veszteséges a megye élelmiszeripara sem. Ami pe­dig az évkezdetet illeti, ed­dig úgy tűnik, hogy cselek­véseink összhangban vannak a központi irányelvekkel. Ugyancsak kedvező adat­nak számít az is, hogy a me­gyében a várt háromezer helyett 3 ezer 500 lakást si­került felépíteni az elmúlt évben. Talán ez is közreját­szik abban, hogy az utóbbi esztendőkben az összes ki­adásaink meghaladták a jö­vedelmünkből származó be­vételünket. Hogy miből te­vődött össze a többletkiadás? Elsősorban a családi kassza összespórolt pénzeiből, no és hitelekből, kölcsönökből. Észak-Alföld megyéiben a jövedelmek 13 százalékkal alacsonyabbak az )országos átlagnál és így van ez Szol­nok megyében is. Tanulsá­amely befogadja az iskola testületét és diákjait, né­mi anyagi támogatásban is részesíti azt. A pénzszűke miatt nem mindig fogadták kitörő örömmel, ha egy szak­munkásképző csaknem teljes létszámával szaporodott a tagság. Ezért fordulhatott elő, hogy éveknek kellett el­telnie ahhoz, hogy egyik­másik iskola „pártfogóra” találjon. Kivételezett helyzetüket ki is használják az intézmé­nyek, mert a szakszervezeti bizalmiak testületé módot nyújt .a demokrácia gyakor­lására — úgymond középfo­kon. Voltaképpen a mostani tanévben tisztázódott igazán az iskolai szakszervezetek szerepe. Ma már több olyan szervezési feladatot is ők lát­nak el, amelyek korábban a KISZ-re hárultak. A KISZ az ifjúság politikai nevelésé­vel, ehhez kötődő progra­mokkal foglalkozik, miköz­ben alaposan megválogathat­ja, kiket vesz fel a soraiba. A szélesebb körből tagságot tömörítő szakszervezet, töb­bek között a gyakorlati ok­tatás helyszínéül szolgáló vállalatok munkahelyi felté­teleinek kialakításához szól­hat hozzá, — mint a legma­gasabb szintű érdekképvise­leti szerv. Ezeken kívül sok egyébhez is, mint például a kirándulások költségeinek hozzájárulásához, a szociá­lis segély elosztásához, az üdültetéshez, az ösztöndíj­hoz és az iskola működési szabályzatához. Pedagógu­soktól tudom, hogy az első osztályosok eleinte nem is értik, hogy mi mindenhez kérik a véleményüket, har­madikban viszont már na­gyon is tisztában vannak a szakszervezet adta jogaik­kal. Különösen az ösztöndíj el­osztásakor hallatják szavu­kat a bizalmi testület tagjai. (Minden osztály két taggal gos képet mutat az a statisz­tika is, amelyik a kiadásain­kat térképezi föl: élvezeti Cikkekre és élelmiszerekre kevesebbet költünk mint ko­rábban — a különböző ház­tartásokban a jövedelem 33— 52 százalékát — nőtt viszont a lakások rezsije, a hírköz­lés és az utazás költsége. Az élelmiszerkiadások 32—38 százaléka fordítódik húsra, vagy húskészítményre. Az egy főre jutó hús mennyisége 56— 78 kilogramm évente, ez ke­vesebb az országos átlagnál, s kedvezőtlen tendencia az is, hogy emelkedett a zsira­dék fogyasztás. A statisztikai hivatal erős kritikával fogadta azt az adatot, amelynek bevallásá­nál nyilvánvalóan szemér­mesek voltunk: ezek szerint szeszesitalra egy esztendőben 1700—2100 forintot költünk és ez erősen „kozmetikázott” még akkor is, ha a csecse­mőket és az antialkoholistá­kat is beleszámítjuk. Reális és lehangoló viszont, hogy milyen kis hányadát fordít­juk kiadásainknak testápo­lási és tisztálkodási cikkek­re! A KSH megyei igazgatósá­ga számos tanulságos vizs­gálódást végez, vagy éppen dolgoz fel, így az ifjúság helyzetét és életkörülmé­nyeit tanulmányozzák, sta­tisztika készül a megye tár­sadalmának rétegződéséről az elmúlt negyedszázadban, megvizsgálják az Alföld me­gyéiben a népesség csökkené­sének okait, összevetik a ko­rábbiakkal a diplomások és felsőfokú végzettségűek szá­mának alakulását és felmé­rik a felvásárlások során az árak alakulását a burgonya, zöldség és gyümölcsfronton. Valamennyi információ jó szolgálatot tesz a tennivalók megszabásában — pb — képviselteti magát). Az ösz­töndíj ugyanis alapvetően a tanulmányi eredmény függ­vénye, de a különböző ered­mények alapján adható ösz- szeget a bizalmiak felemel­tethetik ötven-száz forinttal havonta. Miután ők isme­rik legjobban az osztálytár­saikat, véleményükre ad az iskola vezetősége. Természe­tesen, az ösztöndíj-keret sincs gumiból, tehát alapo­san meg kell fontolni, ki ér­demel a kötelezően járó ösz- szegnél többet. A javaslato­kat az osztály megvitatja — nem szorul hosszas magya­rázatra, hogy a viták során „edződik” a tanulók önálló véleménynyilvánítási készsé­ge, a közösség előtti kiállása, felelősségérzete. Az évenként átlag húsz­harminc üdülő-beutalót, amelyet az ágazati szakszer­vezet ad, szintén a bizalmi­ak javaslatának figyelembe­vételével osztják el. A sze­rencsésebbek közé tartozó iskolák saját üdülővel is rendelkeznek, ahová ugyan­csak bajos lenne minden je­lentkezőt elhelyezni, szükség van a differenciálásra, ami­ben szintén hallathatják hangjukat a bizalmiak, akik­nek mandátuma egyébként csak egy évre szól. A Szakmunkásképző inté­zetek diákszakszervezetei te­hát az utóbbi öt-hat évben valóban jó alapokat nyújta­nak a leendő szakmunkások­nak a felnőtt élethez, azaz megtanítják a demokráciát — középfokon. A tanulmányi idejük alatt a diákokban rögződik, hogy olyan közös­séghez tartozhatnak, amely ad a véleményükre, amely a jogos érdekeiket is védi. És azokban is intézmények­ben, ahol a tantestület hiva­tása magaslatán áll, nem okozhat gondot az oktatási törvény hatása: a diákok de­mokratikus fórumainak sza­porodása. B. J. Balaton Vágják a jeget A Balatonon a halászok, a vendéglátó vállalatok és a szövetkezetek emberei meg­kezdték a jégvágást. A part­közeiben helyenként 30—40 centissé vastagodott jégréte­get nagy téglalap alakú da­rabokban vágják ki, és a partról teherautókkal szál­lítják a hegyoldalakba vájt vermekbe, amelyekben 800 vagon jeget lehet tárolni. A halászok a nyári nagyobb fo­gások tárolására, a félkész feldolgozású haláru tartósí­tásához gyűjtenek össze sok száz tonna jeget. A vendég­látó és kereskedelmi vállala­tok a szövetkezetektől és a magántulajdonosoktól bér­be vett vermeket töltik meg, felkészülve a nyári idényre. Szombathelyen Vadász, vadtenyésztő szakközépiskola Szombathelyen, a Hevesi Ákos Szakközépiskolában és Szakmunkásképző Intézetben a következő tanévtől vadász, vadtenyésztő szakközépisko­lai képzés kezdődik. Ezzel a hároméves szakmunkáskép­zés itt megszűnik, illetve szakmunkásokat csak a fel­nőtt oktatás keretében ké­peznek. Az iskolába fegyelmezett, jó fizikumú és tanulmá­nyaikban is -az átlagot meg­haladó fiúk jelentkezését várják, a távol lakókat kol­légiumban helyezik el. A diákok a második évtől — tanulmányi eredményüktől függően — ösztöndíjban is részesülnek. Jelentkezni március 20-ig lehet. Az in­tézet címe: Szombathely. Úttörő utca 10.) Gyógyszertárak Szolnokon szom­baton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógyszertár lesz nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Sürgős esetekben kereshetők fel. Jászberényben a Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyit­va 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Mar »fűn szombaton, vasár­nap ügyeletet tartanak a pa­tikában. Kunszentmárton- ban 8 és 12 óra között jut­hatnak gyógyszerhez a rá­szorulók. Mezőtúron a Kos­suth tér 3—5. szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügye­let van. Jászapátin és Kun­hegyesen szombaton és va­sárnap 8—12 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi nap­ján pedig állandó éjszakai ügyelet van. Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron az ószőlősi, Tiszafüreden a Somogyi u. 27-ben 'lévő, Tö- rökszentmiklóson a Felsza­badulás u. 2-ben lévő, Túr- kevén a Széchenyi u. 1-ben lévő gyógyszertár tart ügye­letet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet Az ügyelet ide­je: január 24-én (szombaton) reg­gel 07 órától ja­nuár 26-án (hét­főn) reggel 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogad­nak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fjzi- kotherapia, röntgen, labora­tórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11-732. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tisza- várkony, Várkonyi-szőlő, Ti- szajenő, Zagyvarékas, Szász­berek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Mó­ra F. u. 9., tel.: 18-225. Fog­orvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és va­sárnap 08—17 óráig; 17 órá­tól másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztá­lyán (Vörös H. u. 39—41.) történik a betegék ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipő­gyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Nagy M., Kossuth L. u. 131. Besenyszög; dr. Bekker S., Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Zsó- tér Gy., Kőtelek, Szabadság tér. Ujszász: dr. ördög L., Damjanich u. 14. Jászberény­ben szombaton működő szakrendelések 07—13 óráig a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi kör­zeti ügyelet: Thököly u. 13., te!.: 12-226. Ellátási terüle­te: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászíény- szaru, Jászt elsőszen tgyörgy, Pusztamonostor, Jászárok- szállás. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasár­nap 09—12 óráig valamint 15—18 óráig. Jászberényi te­rület: Jászágó: dr. Paulai Gy., Kókai tér 3. Jánoshida: központi körzeti ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe; Já­noshida, Alattyán, Jászbol- dogháza, Jászladány, Jászal- sószentgyörgy. Jászapáti: központi körzeti ügyelet: Ár­vái u. 3., tel.: 33. Ellátási te­rülete: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jász- szentandrás. Karcagon mű­ködő szakrendelések szomba­ton 08—13 óráig a rendelő- intézetben: belgyógyászat. Körzeti orvosi ügyelet: Vö­rös H. u. 27., tel.: 222. Ellá­tási területe: Karcag, Berek­fürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: központi körze­ti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe; Kisúj­szállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁG., Márialaka. Me­zőtúron szombaton működő szákrendelések: Fogászat: 08—11 óráig (Kossuth L. u. 7— 11.); Gyermekgyógyászat 08— 10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körzeti ügye­let: Kossuth L. u. 7—11. El­látási területe: Mezőtúr, Kétpó. Mezőtúri terület: Me- zőhék, Mesterszállás: dr. Székesi R., Mesterszállás, Szabadság 11. Törökszent- mikiós: központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. El­látási területe: Törökszent- miklós, Tiszapüspöki, Tisza- tenyő. Fegyvernek; központi körzeti ügyelet: Felszabadu­lás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, örményes, Kun­csorba, Tiszabő. Törökszent­miklósi terület: Kengyel: dr. Herbá'ly É., Kossuth L. u. 141. Kunszentmárton: köz­ponti körzeti ügyelet: Má­tyás kir. u. 21/a. Ellátási te­rülete: Kunszentmárton, Ti- szaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Ti- szakürt, Nagyrév, Tiszaino­ka. Kunszentmártoni terü­let: Cibakháza: dr. Maczkó P., Szabadság tér 23/a. Tisza­füred: központi körzeti ügye­let: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe; Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Ti- szaderzs, Nagyi ván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: köz­ponti körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Ti- szaroff, Tiszabura, Abádsza- lók, Tomajmonostora. Túr- keve: központi rendelő: Kál­vin u. 4. Állatorvosi ügyelet Jászberény város; Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Pesti B., Alattyán. Jászapáti, Jász­ivány, Jászszentandrás: dr. Kiss B., Jászszentandrás; dr. Galambos S., Jászapáti. Jász- árokszá'ilás, Jászágó, Jászdó­zsa: dr.. Kovács P., Jász- árokszállás. Jászkisér, Jász­ladány, Újszász: dr. Tasi J., Jászkisér. Jászberény, Jász- felsőszentgyörgy, Pusztamo­nostor, Jászjákóhalma, Jász- ienyszaru: dr. Fenyvesi M., Jászberény! Jászsági Állami Gazdaság: dr. Szabari G., Jászberény. Karcag város: nagyüzemben és tanyán; dr. Domány Gy., Kátai G. u. 45., városi körzet: dr. Hazay B., Szövetkezet u. 13. Kisújszál­lás: dr. Szabó M., Vásár u. 10. Kunszentmártoni kerület: I. Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Kertész D., Ci­bakháza, Bercsényi u. 16. II. Nagyrév, Tiszai noka, Tisza- kürt, Tiszaug, Tiszasas, Csé­pa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Boross G., Ti­szakürt, Rózsa F. ü. 10/b. III. Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás, Mezőhék: dr. Farkas E., Kunszentmárton, Killián ltp. 0/13., tel.: 234. Szolnoki kerület; Beseny­szög, Nagykörű, Kőtelek, Ti­szasüly: dr. Sass Z., Kőtelek, Kossuth u. 3. Kengyel, Ti- szatenyő; dr. Rucz I., Ken­gyel, Kossuth u. 137. Fegy­vernek, Kuncsorba, örmé­nyes, Tiszabő: dr. Péter I., Fegyvernek, Felszabadulás u. 154. Béke Tsz, Zagyvarékas: dr. Katona L., Szolnok, Rét­part u. 1., tel.: 12-806. Szol­nok város: Szolnok: dr. Kis F., Szolnok, Vörösmező u. 73. Szajol: dr. Gulyás P., Sza­jol, Fő u. 1. Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tiszapüs­pöki: városi körzet: dr. Hor­váth I., Alkotás u. 13.; üzemi körzet: dr. Wyszóczky F., Táncsics It. VIII. ép. 111/13. Tiszafüred város: I. Tiszafü­red, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Ti- szaszőlős: dr. Tóth I., Kun­madaras, Ady E. u. 10. II. Abádszalók, Tiszaderzs, Ti­szaszentimre, Tiszabura, Ti- szaroff, Tomajmonostora; dr. Pintér A., Tiszaszentimre, Mikes K. u. 1. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Horváth L., Kunhegyes, Kossuth u. 55. Mezőtúr, Két­pó: dr. Matuska L., Mezőtúr, Rákóczi u. 49., tel.: 435. Túr- keve város: dr. Szőllősi K., Somogyi B. u. li Autószerelők Segítséget kérhetnek Szol­nokon a bajba jutott autó­sok a Tisza-taxi 11-011-es, 18-129-es telefonszámán, il­letve a CB1 AM 19-es csator­nán Fekete János (Gorkij u. 44. 1/3,). Zilahi Sándor (Ka­zinczy út 22.) és Fórizs Dezső (Vörös Csillag út 54.) autó­mentőktől. A Magyar Autó­klub szolnoki műszaki állo­másán szombaton 7-től 12-ig várják a segítséget kérőket. Telefonszám: 18-662. Igénybe vehető Szolnokon Nálhi Sándor kisiparos ke­rékkiegyensúlyozó szolgál­tatása is a Debreceni út 19. szám alatt. Kocsimosást a hétvégeken két helyen is igényelhetnek áz autósok. A Keskeny János úti benzinkút mellett. Sárkö­zi István autóápoló kisiparos gépi kefés-szárítós mosója üzemei szombaton 8—18 óra között. A Százados úton az Alfa Autójavító Vállalat kefés kocsimosója szombat­vasárnap 6-tól 14 óráig üze­mel. Szombatonként a te­lephelyen — ugyancsak 6-tól 14-ig, — ügyeleti szolgálatot is tartanak. Jászberényben szombaton és vasárnap is 8-tól 18-ig a Kódex Vegyesipari Kisszö­vetkezet motor- és autóvilla­mossági szereléssel áll a baj­ba jutottak rendelkezésére, a Pesti utca 11. szám alatt. Te­lefon: 11-020. Kunhegyesen Faragó Imre szem. gk. autómentő (Kun­hegyes, Besenyő út 7.) éjjel­nappal hívható a 161-es tele­fonszámon. Kenderes—Bánhalmán Fe­kete János autómentő-autó- ápoló (Vörös Hadsereg út 15/a.) minden nap hívható éjjel-nappal, Kunhegyesen keresztül a Bánhalma 6-os telefonszámon. Autóklub­tagok részére kedvezményt ad. Megújult a tanácsháza épülete Balmazújváros­ban. A városiasodás irá­nyában fejlődő Ilajdú- Bihar megyei nagyköz­ségben — Balmazújvá­roson — a felújítás után ismét régi épületében dolgozik a helyi tanács apparátusa. A szecesz- sziós stílusban épült ta­nácsházát csaknem két éves munkával az Építő-, Fa- és Vasipari Szövet­kezet szakemberei újí­tották fel (MTI-fotó: Oláh Tibor — KS) Életünk a statisztika tükrében

Next

/
Thumbnails
Contents