Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

1987. JANUÁR 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A Magyar Orthodox Adminisztratúra, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács és a Borsod Megyei Múzeum igazgatósága összefogásával, mintegy hétmillió forint költséggel elkészült Miskolcon a Magyar Orthodox Egyházi Múzeum. A négy helyiségből álló mú­zeumban 220 egyháztörténeti exponátumot: egyházi szertartási kellékeket, írásos doku­mentumokat helyeztek el. . (MTI Fotó: Kozma István — KS) Hagyományápolás mesterfokon A Matyó Néptáncegyüttes Törökszentmiklóson Négy „matyó" nap Török­szentmiklóson. Ebből az al­kalomból beszélgető partne­rem Mezei József, a Matyó Néptáncegyüttes művészeti vezetője: — Hova nyúlnak vissza az együttes munkájának gyö­kerei? — Jövőre lesz negyven éve, hogy összeállt a csapat. Nem minden előzmény nél­kül persze. A múlt század végén a Gyöngyösbokréta mozgalom falujárói karolták föl a gyűjtést. Az ország sok részéből parasztcsaládokat vittek a székesfővárosba, akiknek az volt a feladatuk, hogy bemutassanak egy-egy életképet mindennapjaik­ból. Ügy ahogy az falu­jukban is történt, életszerű­en. Például egy házasságkö­tést, egy ebédet. Később az­tán ezek a táncjátékok al­kalmazkodtak a színpadi követelményekhez. Népi színjátszókörök alakultak, amelyek fölvállalták az adott tájegység sajátosságait. Töb­bek között magát a táncot. — A Matyóföld pontosan milyen területet ölel föl? — A matyóság a palócok egy szűkebb rétege. Nép- rajzilag mindössze három te­lepülést jelent: Mezőköves­det, Tardot és Szentistvánt. — Szűkebb hazájuk kultú­ráját, táncát merre tudják terjeszteni, határokon innen és túl? Gyakran föllépnek? — A felnőtt csoport het- venszer-nyolcvanszor, a gye­rekcsoportok úgy harminc­szor lépnek föl évente. S hogy merre? Jártunk már szinte az összes európai szo­cialista országban, valamint Svájcban, Olaszországban. Franciaországban is. — És milyen sikerrel? — Tavaly nyáron például Franciaországban turnéz­tunk. Három fesztiválon is részt vettünk, jelentős siker­rel. — Helyezés? — Nem osztottak helyezé­seket, de a vendéglátásból, a föllépések után kapott meghívásokból pontosan le lehet mérni a teljesítményt. Viszont két évvel ezelőtt Olaszországból fődíjat hoz­tunk. — Idehaza a szakma ho­gyan ismeri el az együttest? — Együttesünknek „Arany III.” minősítése van, ez föl­jogosít benünket a külföldi utakra, ami eleve föltételez valamilyen színvonalat. — Amatőr együttes.* Mi­lyen nehézségeket jelent ez? — A felnőtt együttes is többnyire középiskolásokból, fiatal szakmunkásokból tevő­dik össze, de akadnak mér­nökök, pedagógusok is. Vagyis mindenkinek megvan a saját „civil” elfoglaltsága, s e mellett próbálunk he­tente háromszor három órát, esetleg hétvégén is. Aztán a fellépések. Mindez a szabad­idő rovására. Elég gyakran változnak a tagok is. Érett­ségik táján sokan elmarad­nak, aztán csak most, jelen­leg hét táncosunk katonás­kodik. Mindezt megérzi a csapat. Ráadásul a katonák­ról többnyire végleg le kell mondanunk, mert másfél év alatt annyit változik a reper­toárunk, hogy nem tudják behozni. — Törökszentmiklóson mit jelent a vendégeskedés? — Éppen egy új koreográ­fiát tanulunk be, és fölve­szünk egy dél-alföldi és egy bonchidai anyagot, amikből aztán később szintén koreog­ráfia lesz. Négy napot töl­töttünk itt, a miklósi és a kövesdi kultúrházak szervez­ték az egészet, és ez idő alatt napi kilenc órát táncol­hattunk. Utolsó este pedig táncházat rendeztünk, ahol a nézők is beállhattak kö­zénk, így velük is taníthat­tunk táncokat. — jene! — Köszönet széncsengővel Körbejárták dalokkal a világot Játékos délután a szolnoki úttörőházban Szabad idö>e a szabadidő? ■ hetvenes években tanulmányok sora foglalko­zott a munkaidő csökkenésé­ből eredő életmódváltozá­sokkal. Szinte mindegyik ar­ra a megállapításra jutott, hogy a dolgozók egy nap átlagosan négy óra szabad­idővel rendelkeznek. Ez az akkor reálisnak látszó, ma már azonban inkább csak keserű mosolyra fakasztó le­hetőség a közvéleményben azt az illúziót keltette, hogy a szabadidő ilyen arányú megnövekedése automati­kusan elvezet a kulturális lehetőségek iránti szükségle­tek növekedéséhez. Nem így történt, mert a nyolcvanas évek elején — elsősorban a megszigorodott gazdasági körülmények hatására — alaposan csökkentek a kul­túra iránti igények. Átrendeződött a szabad­idő szerkezete, a családok életvitele, és valamennyi társadalmi réteg életformá­ja. Ez a folyamat ma is tart, és tovább mélyíti azt az el­lentmondást, hogy a í'őmun- kaidő csökkenésével egy­idejűleg fogyatkozik az ak­tív keresők szabadideje is. Látszólag értéknek tekintik a dolgozók a szabadidőt, lé­nyegében mégis „eladható- nak” tartják. Különösen a fiatalok kényszerülnek élet- színvonaluk megtartása ér­dekében külön munkák vál­lalására, hiszen meg kell küzdeniük a pályakezdés és a családalapítás anyagi gond­jaival is. Mert jóllehet, tanuló éveikben szabadidős szoká­saikat az iskola nyújtotta le­hetőségekkel való élés, és a sokrétű társas kapcsolatok jellemezték. Ám ez szinte egycsapásra megváltozott, amikor munkába álltak. Az önálló otthon megteremté­sének természetes vágya a jövedelemszerzést helyezi előtérbe. Ezért sokan lemon­dani kényszerülnek olyan értékekről, mint a művelő­dés, a sport, a szórakozás. Természetesen a fiatal ge­neráció anyagi helyzete is fokozatosan differenciáló­dott. Vannak, akik a la­kásért, életük megalapozá­sáért fáradoznak, de vannak olyanok is, akik már kocsin járnak és hétvégi házuk is van. Ha az előbbi réteghez tarlozók lépést akarnak tar­tani az utóbbi képviselőivel, vállalniuk kell a túlórákat, a mellékfoglalkozásokat, s nem ritkán a napi szabad­idejükön kívül a rendes évi szabadságukat is fel kell ál­dozniuk erre. A pénz utáni hajsza torzítja az értékren­det, a túlzott fogyasztás pe­dig további hajszát ered­ményez, s ennek kedvezőt­len hatásai jelentkeznek a gazdaságban és a kultúra iránti igények csökkenésé­ben egyaránt. A középkorosztályhoz tartozók nagy része sem te­kinti, másnak a szabadidőt, mint további pénzszerzési lehetőségnek. Őket jobbára kettős teher nyomja; segíte­niük kell gyermekeik önálló­sodását, és támogatniuk, gondozniuk kell szüleiket. Az otthoni nevelés-ápolás feladata pedig továbbra is elsősorban a nőkre hárul, már csak azért is, mert a férfiak még ma is nagyobb lehetőséget kapnak a jövede­lemszerzésre, a második gaz­daságba való bekapcsolódás­ra, amely természetesen szintén a szabadidejüket rö­vidíti le. A nők azzal, hogy a szabadidejüket otthon töl­tik el, nem jutnak teljes ki­kapcsolódáshoz, szellemi­fizikai felfrissüléshez. El­maradnak a családi kirándu­lások, elmarad a sport, a művelődési intézmények lá­togatása; s ennek következ­tében az emberek befelé fordulnak. És ez még akkor is igaz, ha a nők a szabad­idejükben tévéznek, kézi­munkáznak, szobanövénye­ket nevelnek, a férfiak pe­dig barkácsolnak, kertész­kednek. Persze, csak miután az önmaguk számára előírt „penzumot’’ teljesítették. Mindezek ismeretében aligha véletlen, hogy a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa nemrégiben átfogó vizsgálatot végzett a szabadidő alakulásáról, el­töltésének társadalmi, tár­gyi és intézményi feltételei­ről. A vizsgálat egyebek mellett kiderítette, hogy a különböző társadalmi réte­gek egymástól eltérő módon értékelik és értelmezik a szabadidőt. A szabadidőt, mint a szel­lemi értékek megszerzésének egyik forrását, feltételét az értelmiségi dolgozók használ­ják ki legkövetkezetesebben. Mindez érthető azért is, mert az értelmiséghez tarto­zók munkája szervesen kap­csolódik a művelődéshez, a közéleti tevékenységhez. Kö­zülük sokan tanulnak ide­gen nyelveket, olvassák a szak- és szépirodalmat. de ott vannak a kulturális és művészeti élet vonzásköré­ben is. Ezt a réteget élet­módiában és szabadidős szo­kásaiban leginkább a kvalifi­kált szakmunkások közelítet­ték meg. A betanított és se­gédmunkások. a mezőgazda- sági fizikai dolgozók nehe­zen változtatnak ma is élet­formát: igaz. hogv végzett munkájuk őket készteti a legkevésbé a magasabb tu­dás, az elmélyültebb mű­veltség megszerzésére. A különböző társadalmi ré­tegek életviszonyainak vál­tozásaival együtt új igények, új szabadidős tevékenységi formák jelentek meg. Foko­zódott az érdeklődés a szak­mai-technikai, a mindenna­pi életben hasznosítható is­meretek iránt. Ezért a mun­kahelyeken és a közművelő­dési intézményekben rend­szeresebbé Váltak a társada­lom- és természettudományi előadássorozatok, a kül- és belpolitikai, a hovédelmi és katonai témákat feldolgozó konzultációk. A szabadidő eltöltésének tárgyi feltéte­lei, ha szerény mértékben is, de javultak. Az utóbbi öt évben száz új sportlétesít­mény épült a megyében a szakszervezetek közremű­ködésével és anyagi támoga­tásával. Ma a munkahelyek­nek csaknem fele rendelke­zik sportcélokat szolgáló kis­pályákkal, kondicionáló ter­mekkel; a nagyobb vállala­tok szabadidő-parkokkal és -központokkal. Kihasznált­ságukat ugyan nem, de az irántuk meglévő igényt bi­zonyítja, hogy létrehozásu­kat a dolgozók tizenkétmil­lió forint értékű társadalmi munkával segítették. Az elemzett vizsgálódáson kívül egyéb tények is igazol­ják, hogy a vállalatok és a szakszervezetek, sokat foglal­koznak a szabadidő kérdései­vel. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy valamelyest nyitottabbá tegyék a családokat, s hoz­zájáruljanak az életforma megváltozásához, a fizikai és szellemi munka közötti fe­szültségek enyhítéséhez dol­gozóik körében. Ezzel azt igyekeznek elérni, hogy a szabadidő az legyen, aminek szánják: vagyis a pihenés, a kikapcsolódás, az emberi feltöltődés időszaka. így el­érhetik, hogy mind a szel­lemi, mind a fizikai munkát végzők aktívabbak lesznek, ami mindenképpen megtérül a termelésben is. B teljesség igénye nélkül néhány üdvözlendő példa: A Tisza Cipőgyár a Tisza-parton brigádházat alakított ki, ahol a hétvége­ken pihenhetnek és szóra­kozhatnak a cipőgyáriak; a Hűtőgépgyár szabadidő­parkját a múlt évben há­romszázezren keresték fel; a Kötivizig Millér-parti sza­badidős központja ugyancsak nagy népszerűségnek örvend. A sor még tovább folytat­ható lenne, ami korántsem jelenti azt, hogy e téren uincs több tennivalójuk a vállalatoknak és a szakszer- vezeteknek. B. J. Jubileumi hangversenyek, dalostalálkozók Zenei rendezvények 1987-ben A KÓTA megyei szervezetének idei terveiből A közös éneklés, a játék varázsa, csábította a kisdiá­kokat a napokban a Szolnoki Tisza Antal Üttörőházba. Lelkesen tapsoltak a három előadóművésznek, és részt vettek a játékban, megtanul­ták távoli népek dalait. Menyhért Mariann és Eczl Margit énekelt, Lőrincz Já­nos kísért fuvolán, zongorán. Népi hangszereket is hoztak a budapesti művészek. A gyerekekkel közösen alakí­tottak „alkalmi zenekart” az egyes rituális eredetű játé­kokhoz. A kínai, a japán népdalokat ütős hangszere­ken kísérték, azonnal fel­ismerték a diákok a jellegze­tes ázsiai ritmust. Az auszt­rál esőkérőt és a kubai kí­gyóűző dalt körbeállva ját­szották el. így mindenki ön- mSgának és társainak is tapsolhatott, sikerélményt szerezhetett az aula színpa­dán. Tatár, ukrán; német és an­gol népdalfeldolgozások is szerepeltek a műsoron. Ka­rácsonyi nap-sorolót tanul­tak meg: és a Gyertyafény­keringő ismerős dallamát is már mindenki dúdolta az előadókkal. Nagyszerűén il­lett fde Vivaldi Négy évszak­jának Tél-tétele, amelyet Lőrincz János adott elő fu­volán. A világot dálban, játéko­san körbejárva elérkeztek Magyarországra is. Népi nyelvtörőket sajátítottak el a gyerekek, amelyeknek a szerepe (régen és ma is) a helyes artikuláció kialakítá­sa. Ki is próbálhatták a mik­rofon előtt, s jókat kacagtak a hibáikon... Végül Morgenstern ver- sikéi és tréfás népi mondó- kák teremtettek még jobb hangulatot a vakációzó diá­kok körében. Aztán hirtelen elhatáro­zással a gyerekek közül fel­állt egy kisfiú. Azt mondta, szeretné megköszönni a mű­sort, és cserébe elszavalna egy verset. Mindenki moso­lyogva figyelte, amint pirul­va, bele-belesülve, de lelke­sen elmondta Weöres Sándor Száncsengő című kis versét. Az öltözőben beszélgettünk az előadókkal, akik megha­tóban emlegették a „spontán fellépő". Kérésemre ma­gúra is beszéltek: — Akkor adom igazán ön­magamat, ha gyerekekkel/ foglalkozhatok, dalokat ta­níthatok nekik — mondta Menyhért Mariann. — 1980- ban szereztem az előadómű­vészi képesítést, s ugyanak­kor vettem át a diplomámat is a Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetem gyógyszerész szakán. Gyógyszertörténeti kutatásokat végzek. Mégis a pódiumestek, az ifjúsági mű­sorok, a zenés irodalmi ösz- szeállítások előadásai azok, amiket a legjobban szere­tek. — Eredetileg a Huszonötö­dik Színház stúdiósa voltam — meséli Eczl Margit. — Mi­kor szétzilálódott a társaság, akkor vizsgáztam, mint elő­adóművész. Major Tamás, Berek Kati segített a pályá­mon, nekik vagyok a leghá- lásabb. Gyermekműsoraim vannak óvodásoknak, alsó és felső tagozatosoknak; rendhagyó irodalmi és ének­órákat tartok felsősöknek, gimnazistáknak. Amit a leg­jobban szeretnék minden előadásommal: Kodály és Bartók munkásságát köze­lebb hozni a tanulókhoz. Én és a férjem két gyereket ne­velünk, őket is gyakran ta­nítom népdalokra. — így hárman 1982 óta járjuk az országot — mond­ta Lőrincz János —, én köz­reműködő vagyok. A Zene- művészeti Főiskolán végez­tem fuvola tanszakon, és egy pesti zeneiskolában tanítok. Részt vettünk az idén a 9. Előadóművész Fesztiválon is. Rendszeresen hívnak ben­nünket Szombathelyre, Ka­posvárra, Vácra, rendhagyó órákat tartani. Szolnokra iS visszatérünk jövő áprilisban. — körmendi — Megyénk zenei életének egyik legszélesebb tömegeket megmozgató része lesz az új­évben is a kórusmozgalom. A Kórusok Országos Taná­csának Szolnok megyei szer­vezete már elkészítette az 1987-es év legjelentősebb rendezvényeinek tervezetét, amelyben szimfonikus zene­kari programok is helyet kaptak. Március elején ünnepli fennállásának tízéves jubile­umát a szolnoki fúvósötös. A Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban ebből az alkalomból ünnepi hangver­seny lesz, melyen vendég- művészek is fellépnek. Nyolc­tíz hazai, illetve külföldi együttes részvételével ez év áprilisában kétnapos orszá­gos szimfonikus zenekari fesztivált rendeznek a me­gyeszékhelyen. A házigazda szerepét ellátó — immár hu­szonegy éves — Szolnoki szimfonikus zenekar a fesz­tivál tiszteletére új, modern zenekari mű bemutatását tervezi. Zeneiskolai tanulók részére rendezik meg decem­berben Szolnokon az orszá­gos Friss Antal gordonkaver-, senyt. Megyénk kórusmozgalmá­nak két kiemelkedő képvise­lője is jubilál ebben az év­ben. Májusban a jászberé­nyi Palotássy János vegyes­kar ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, ebből az alkalomból a Déryné Műve­lődési Központban lesz ünne­pi hangverseny. Egy hónap­pal később Szolnokon, a vá­rosi tanács dísztermében ad jubileumi hangversenyt a 65 éves Szolnoki Kodály-kó- rus. A kórustalálkozók kö­zül kiemelkedő esemény lesz Szolnokon a Járműjavító Művelődési Központban má­jusban megrendezett Ván­dor Sándor szemle megyei bemutatója, valamint júni­usban a tiszáligeti sportcsar­nokban a szövetkezeti kóru­sok hagyományos országos találkozója. A SZÖVOSZ és a TOT kijelölése alapján résztvevő 18—20 kórus a kétnapos programban hang­versenyt ad a megyeszékhe­lyen kív.ül Jászberényben, Kisújszálláson, Mezőtúron és Tiszaföldváron. Június végén hét . kórus — köztük a Harsewinkeli Claas ÖHG férfikara — ven­dégszereplésével kerül sor az alföldi vasutas kórustalál­kozóra Szolnokon. Október­ben Balázs Árpád zeneszer­ző műveiből összeállított mű­sorokkal ad két hangver­senyt tizenegy kórus Török­szentmiklóson és Szolnokon. Az Éneklő Ifjúság mozgalom hagyományos tavaszi bemu­tatói mellett, március végén rádiófelvétel is készül két megygi és két kecskeméti kórus részvételével, ugyan­ekkor adnak hangversenyt Szolnokon a Tiszaparti Gim­náziumban az iskola volt növendékeiből álló énekta­nárok kórusai is. A megyében működő nép­zenei együttesek számára is rendez néhány találkozót és tapasztalatcserét a KÓTA megyei ■ szervezete. Október­ben — népművészeti bemu­tatóval együtt — országos minősítő bemutatóra gyűl­nek majd össze Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban, december­ben pedig Jászberényben, a Déryné Művelődési Központ­ban találkoznak a népzenei együttesek és a népdalkö­rök.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents