Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
1987. JANUÁR 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 Gyászhir — köszönetnyilvánítás Fájó szívvel tudatjuk az ismerősökkel, távoli rokonokkal, hogy GYORFI imréné született: Márkus Róza életének 80. évében elhunyt. Temetése 1987. január 19-én IS órakor lesz oroszlányi (Komárom megye) temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal mondunk köszönetét a rokonoknak, a jó barátoknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik drága Jó feleségem és édesanyánk MOLNÁR LÁSZLÓN®, született: PALOTASI RÓZA temetésén részt vettek. Sírjára koszorút, virágot helyeztek. Részvétnyilvánítá- sukkal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Molnár László és családja Jászberény. (314) INGATLAN NEGYSZOBAS családi ház eladó. Tö- rökszentmiklós, Felszabadulás út 22. Érdeklődni: 17 óra után. (24) _______ T iSZAPÜ SPÖKI- BEN levő 200 négyszögöl zártkert, a Holt-Tisza-parton jól termő gyümölcsössel, szőlővel, 1 ekeritve eladó. Irányár: 65 000 Ft. Érdeklődni: Szolnok, Nyúl út 9. szám alatt lehet. (123)________________ E LADÓ családi ház 656 négyszögöl telekkel, főútvonal mellett. Endeklődni a helyszínen, Jász- kisér, Vörös Hadsereg út 44. szám alatt. (86)_________________________ T ÖRÖKSZENT- MIKLÖSON, a tisza- püspökl elágazásnál, 800 négyzetméteres hobbitelek, félkész házzal eladó. Érdeklődni lehet: Török- szentmlklós. Stadion út 8. szám alatt, szombat, vasárnap 9 —17 óráig. (17741) TÓSZEG, Bem út 20. szám alatti 574 négyszögöl megosztható telek, kis házzal eladó. Érdeklődni a 17-691-es szolnoki_______telefonon. A Kunszentmártoni Városi Tanács árverés útján bontásra eladja a Kunszent- márton. Köztársaság téren levő (Mátyás pince melletti) ingatlanon álló óvoda épületét. Az árverés Időpontja: 1987. január 26. (hétfő) délelőtt 10 óra. Árverés a helyszínen, a feltételekről Lajkó Tibor ad felvllágosl- tást.) (57) ___________ A BONY területén 200 négyszögöl zárt gyümölcsöskert, 30 négyzetméteres épülettel sürgősen eladó. Víz, villany bevezetve. Érdeklődni: Buják! János, Szolnok, Rózsa F. u. 3. III/7- hétköznap 16.00 óra után.________________ SZOLNOK. Rákóczi út 79. szám alatti 3 szoba, étkezős társasházi lakás, garázzsal, kp. + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni lehet a ll-798>-as telefonszámon, este 18—20 óráig, vagy „Májusi költözés 902” jeligére a kiadóba. (14581) ELŐNYÖS, kétszobás, kövesút melletti ház eladó. Szolnok, Sárkány út 1. Érdeklődni: Madách út 39. Szolnok, Kaposvári. (17725) GÉPJÁRMŰ 1500-as Polski Fiat ZL írsz. teljesen felújított karosszériával, vonóhoroggal eladó. Banka Béla, Jászszentandrás, Félszabdulás út 25. (315)_________________ M TZ 50-es, háromszög rendszámmal eladó. Tiszaföldvár, Sánc út 20. Murányl. (17746)_________ P G-s 1600-as Lada és 6 tonnás ZIL, 6 tonnás pótkocsival eladó. Tiszavárkony, Endre klr. út 4. (14553) _______ A RO 4x4-es felújított. 4 éves, garanciával eladó vagy 3—4 éves Zsiguli csere is érdekel. Berényi Tibor, Jászladány, Kossuth L. út 64. Morgó. (14517) ADÁSVÉTEL TÖRZSKÖNYVEZETT németjuhász kutyák sürgősen eladók. Szolnok, Kőműves út 40. (H. 51) HÁROMEZRES csír- kenevelő ketrec, ön- itatóval eladó. Jászberény, villany út 9. (253)______________ Ű J asztali fúrógép eladó. 6000,— Ft-ért. Jászberény, Sárkány út 20, (251)__________ O LAJÉGÖFEJET keresek. Ar- és típusmegjelölést kérek. Ágoston Ferenc Szentlőrinckáta, Vörös Csillag út 5. (249)_________________ J UGOSZLÁV Siesta gázkályha eladó. Érdeklődni: Zoboki- né, 41-333-as telefonon munkanapokon 7—16 óráig vagy 16 óra után, Tiszakécs- ke, Kossuth út 54. szám alatt. (14484) ELADÓ egy 9 hónapos Holstein-Friz, vemhes üsző és egy fejőstehén. Bátl, Tószeg, Táncsics út. (13948) EGYÉB KIS kertes házat bérelnék hosszabb időre. „Sürgős 88" jeligére a kiadóba. (333) ZONGORATANITAS 5 éves kortól tanév végén zeneiskolában történő vizsgáztatással SZOLNOK, Vak Bottyán u. 27. Tel.: 11-461 NY OLCZASNÉ KOZMA ERIKA oki. magán zenetanár d>' Óvodásoknak zeneoktatás a Szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthonban és a Szolnoki MÁV Csomóponti Művelődési Házban Felvilágosítás a helyszínen, vagy a 11-461 telefonon. Vezető tanár: NYOLCZASNÉ kozma erika HAZASSAG 35/168 cm magas technikusi végzettségű, lakással rendelkező, gyermektelen, elvált férfi megismerkedne korban hozzáillő lánynyal vagy elvált asszonyai házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. „Kisvárosi élet” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztő- ségébe. (313) ______ K AROS szenvedélytől mentes, középfokú végzettségű, elvált férfi, 45—56 éves, 155—160 magas, független, özvegy vagy elvált nő levelét várja kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. „Egy a párom” jeligére a szolnoki hir- detóbe. (H. 35)_____ 58 /160 magas, egyedül élő özvegyasz- szony korban hozzáillő, káros szenvedélytől mentes társat keres független férfi személyében. Családi házam van. „Orhideák” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 91) A Bélmegyeri Űjbarázda Termelőszövetkezet ipari tevékenységet folytató brigádok jelentkezését várja. Átalányelszámolásos rendszerű működésben. Jelentkezni lehet: Kisvállalkozásokat Szervező és Ellenőrző Iroda, Békés, Szabó D. u. 56. Telefon; (66) 41-335. (142X0) A SZÖVETSÉG ÁFÉSZ IKAZSATÓSÁGA — pályázatot hirdet — kereskedelmi főosztályvezetői munkakör betöltésére Felvételi követelmények: — felsőfokú szakirányú végzettség — többéves szakmai gyakorlat — erkölcsi feddhetetlenség Bérezés megegyezés szerint. Pályázatokat írásban részletes önéletrajzzal, eddigi munkjakörök megjelölésével 1987 január hó 31-dg kérjük benyújtani. Cím: 5310 Szövetség Afész Kisújszállás, Felszabadulás út 23. (188) papíripari vállalat szolnoki papírgyára felvételre keres folyamatirányító számítógépes rendszereink karbantartásához, közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, mérés és szabályozástechnikában jártas szakembereket. Angol vagy német nyelvtudással rendelkezők előnyben. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: munkaügyi osztály Szolnok,- Vörös H. út. 8—12. (2331) Dolgozókat alkalmazunk A Törökszentmiklósi Háziipari Szövetkezet anyagkönyvelői munkakörbe közgazdasági szakközépiskolai végzettségű munkaerőt keres. 30 éves kor alatti és gépkönyvelői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés a szövetkezet központjában, Tö- rökszentmikiós, Kutas Bálint út 3. szám alatt. (17742) TŰZOLTÓ PARANCSNOKSÁG, SZOLNOK felvételt hirdet tiszti beosztásba. Követelmény: felsőfokú műszaki végzettség, letöltött sorkatonai szolgálat. Jelentkezés: Szolnok, József A. u. 14. (132) A Kunszentmártoni Téglagyár azonnali belépéssel felvételt hirdet szerkezeti lakatos, elektronikai szerelésben, kezelésben járatos villanyszerelő szakmunkások részére, adminisztratív munkakörök betöltésére. Fizetés: iskolai végzettség, gyakorlati Idő figyelembevételével, a kollektiv szerződés szerint. Jelentkezés a gyárvezetőnél, telefon: Kunszentmárton, 60. (11540) kelet-magyarorszAgi méh VÁLLALAT gyakorlattal rendelkező raktárost, valamint középiskolai végzettséggel minőségi ellenőrt keres felvételre. Jelentkezni önéletrajzzal lehet a telepigazgatónál, Szolnok, Mártírok út 11. (362) Hirdetmény Kamilla és gyógynövény felvásárlására bizományos felvásárlókat keresünk. Jelentkezés: Mátradog GT. Dobra Sándor Megyei Szakfelügyelő. Gyula, Széchenyi u. 37/a. (455.) A Szolnoki Tejipari Vállalat PÁLYÁZATOT hirdet felvásárlási osztályvezető munkakör betöltésére. Feltétel: — állattenyésztési szakon végzett agrármérnök — legalább 5 éves gyakorlat — erkölcsi-politikai feddhetetlenség Feladatát képezi: — az egész megye területén a tejtermelés koordinálása, felvásárlás szervezése, az alapanyag mennyiségének a biztosítása. A pályázathoz mellékelni kell: — részletes önéletrajzot az eddigi tevékenységének részletes leírását A bérezés az 5/1963. (XI. 12.) ME sz. rendelkezés alapján, megegyezés szerint. A pályázatot a vállalat személyzeti vezetőjéhez (5000 Szolnok, Mártírok útja 13.) kell benyújtani. A Szolnok Megyei IDEAL Kereskedelmi Vállalat TÖRÖK8ZENTMIKLÓSON 150—200 négyzetméter bútortárolásra alkalmas alapterületű raktárhelyiséget keres Egyéves időtartamra. Érdeklődni a Bástya bútorbolt boltvezetőjénél lehet. Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 142. Az ajánlatokat is ide kérjük leadni. (359) KISVÁLLALATOK, KISSZÖVETKEZETEK, GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSEGEK, POLGÁRI JOGI TÁRSASAGOK I A DUTÉP — felparcellázva — eladja 2. sz. telepét. A telep út- és közműcsatlakozása megoldott. Szükség esetén — szolgalmi joggal —, az iparvágány használata is lehetséges. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Klapka u. 34. Telefon: (76) 28-799, DUTEP KECSKEMÉT 233-as mellék. Ügyintéző: Mohácsi Kálmán. (13133) Nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozó vállalat pályázatot hirdet: ÁRUFORGALMI VEZETŐI valamint ÁRUFORGALMI CSOPORTVEZETŐ beosztásra. Felvételi feltételek: Szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség, legalább 5, illetye 3 éves szakmai gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Pályázatokat „Diszkréció” jeligére a kiadóba kérjük. (10) Az Üvegipari Művek Karcagi üveggyára az 1987/88-as tanévre ismét indít ÜVOQfÚVÓ szakmunkástanuló képzést melynek időtartama. 3 év ^FELTÉTEL: 8 általános iskolai végzettség, 14—17 év, fiú. A tanulók elméleti képzése Karcagon, a Szakmunkásképző Intézetben, gyakorlati oktatásuk a Karcagi Üveggyár tanhutájában történik. JUTTATÁSOK; Kedvezményes étkeztetést, kollégiumi férőhelyet, munkaruhát biztosítunk. Tanulmányi szerződést kötünk, amely étlapján a tanulmányi eredménytől függetlenül 1000 Ft társadalmi ösztöndíjat, és a tanulmányi eredmény alapján ösztöndíj kiegészítést fizetünk minden hónapban. ÉRDEKLŐDNI LEHET: a Karcagi Üveggyár személyzeti és oktatási vezetőjénél. Telefon: Berekfürdő, 2. (112) a Az Ingatlankezelő Vállalat, házkezelési osztálya előtt álló feladatok dinamikus továbbfejlesztésének elősegítésére pályázatot hirdet, Szolnok városban lévő 4 házkezelősége területére házkezelési munkatársak részére. A házkezelöségeken dolgozó munkatársak feladatai: — lakóházkarbantartási munkák kivizsgálása, kivitelezése, műszaki ellenőrzése, — állami Ingatlanok bérbeadásával kapcsolatos szerződéskötés, bontás, nyilvántartás, —T lakossági megfelelő tájékoztatás, házfelügyelők, háztakarftök munkájának irányítása. A pályázat feltétele: Felső, vagy középfokú építőipari, épületgépészeti, szakközépiskolai végzettség, illetve közgazdasági szakközépiskolai képesítés, erkölcsi feddhetetlenség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat és legfeljebb 30 éves életkor. Olyan sokoldalú, ambíciókkal rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk, akiknek megfelelő fellépése, együttműködési, tárgyalást készsége van, nagy munkabírással rendelkezik. A bérlők jogos panaszainak, bejelentéseinek megoldásában partner tud lenni. Kapcsolatot tud tartani a kivitelező és társadalmi szervekkel. Az Ingatlankezelő Vállalat házkezelési osztálya, a munkaterületén dolgozóknak 1987. szeptemberi indulással az ÉVM által szervezett oklevélszerző, speciális ingatlankezelői tanfolyamot rendez Szolnokon, kihelyezett oktatási formában. A tanfolyam sikeres befejezésekor a hallgatók a házkezelési osztály munkaterületén különböző állások betöltéséhez jogosító oklevelet kapnak. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó eddigi szakmai tevékenységét, önéletrajzi adatait, képzettségének, jelenlegi munkahelyi beosztásának adatait, a Jelenlegi és igény szerinti fizetését. füll A pályázatokat a megjelenéstől számított 8 napon belül az Ingatlankezelő vállalat személyzeti és oktatást osztályára (Szolnok, Május 1. út 10. sz.) kérjük beküldeni. 03869)