Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JANUÁR 3. A Nóplap vendége: a megyei tanács egyháxügyl titkára Közös leendőinknek se szeri, se száma A karácsony meghitt hangulatában, az év vége összegző számvetésénél vagy az új esztendő terveinek racionális kimunkálásánál együtt töprengett az ország. Régen volt ilyen széles medre a társadalmi akaratnak, mint napjainkban. A közös meditáció során együtt hallatták a hangjukat állami vezetők, pártmunkások és az egyházak, felekezetek tagjai: hívők és nem hívők biztosították jószándékú tenniakará- sukról társadalmunkat. Ilyen egyetértés láttán dr. Lékai László bíboros munkásságát szokták felemlegetni, aki életműveként az egyház és állam kapcsolatából nemzetközi példát teremtett. Természetesen szükség volt a másik fél türelmes megértésére is. Az egyház és az állam harmónikus kapcsolata Szolnok megyére is jellemző? Erről beszélgettünk Nánási Mihállyal, a megyei egyházügyi titkárral. — Kezdjük talán azzal; hogy került ön e felelősség- teljes pozícióba? — Az egyetemet 1964-ben végeztem történelem, földrajz, népművelés szakon. Karcagon a művelődési ház igazgatója voltam és tanítottam a tantárgyaimat a Gábor Áron Gimnáziumban. Amikor a Világnézetünk alapjai tantárggyal bővült az órarend, nemcsak oktattam e tárgyat, de a megyei szakfelügyeletét is elláttam. Több ízben invitáltak Szolnokra, de a körülményeim csak 1980-ban alakultak úgy, hogy a megyei tanács művelődési osztályának megtisztelő felkérését elfogadhattam: osztályvezető-helyettes lettem 1986. május 1-ig. Ekkor a nagy tiszteletnek örvendő elődöm, Elek Lajos nyugdíjba vonult, és engem találtak e posztra alkalmasnak. — Az eltelt idő elég volt ahhoz, hogy tájékozódjon a megye egyházainak, feleke- zeteinek életében? — A történelmi leckével tisztában voltam, igy tudtam, hogy az uralkodó vallás a római katolikus, különösen a Jászságban tudhat sok hívet a soraiban. A protestáns egyházak, református, evangélikus, valamint a baptista, adventista, metó- dista és az izraelita felekezet a hívők egyharmadát számlálja. Feltételezhetően élnek még a megyében szórványként pünkösdisták, Jehova tanúi, vagy más vallás hirdetői is, ám számbavételük nem könnyű. A legutolsó használható népszámlálási adat az 1941-es, ekkor kérdezték utoljára az állampolgárok felekezeti hovatartozását. — Miből áll a napi munkája? — Az államigazgatási funkcióból adódó tennivalók képezik a munkám kisebbik felét: építések, felújítások dolgában intézkedem, a sajtótörvény rám eső paragrafusait alkalmazgatom. A munkám meghatározó része a személyes kapcsolattartás. Ügy számítottam, hogy évente legalább egy alkalommal megfordulok valamennyi településen. Természetesen, az egyházi, felekezeti tisztségviselőkkel a találkozások ennél sokkal gyakoribbak, hiszen rendszeresen részt veszek a rendezvényeiken. Lelkésztestületi ülésekre, közgyűlésekre hívnak, de rendszeresen tartanak tájegységi üléseket a katolikus papi békemozgalom csoportjai és ugyanígy az egyház közötti békemozgalom tagjai is. Nagy örömömre szolgál és őszintén mondhatom, kellemes meglepetés volt, hogy az egyház képviselőivel szívélyes együttműködést sikerült kialakítani. Az a meggyőződésem, hogy a papok közül valamennyien azt keresik miben tudunk együttműködni. — Például miben? — Nem egy falugyűlésről tudok, amikor a szószólók között volt a község papja is, és a terhek közös viselésére mozgósított mindenkit. Az egyház iszákos mentő és kallódó ifjúságot mentő missziót szervezett. Berekfürdőn, amolyan testi-lelki szanatórium jelleggel a „megbékélés házát” nyitotta meg a református egyház. De úgy érzem a családi élet tisztaságára, az együvé tartozás érzésének erősítésére, az öregek tiszteletére és más erkölcsi normák elfogadására tett kísérleteik sem térnek el a mi céljainktól. Egyszóval, az együttdolgozásunk alapja a kölcsönös tisztelet egymás iránt, és egymás elvei iránt. — A megyében az elmúlt években számos épülő, szépülő templomot láthatott az utazó. Ez a lázasnak látszó munka sugallja a kérdést: milyen állapotban vannak egyházi létesítményeink? — Tíz év alatt szinte valamennyi település temploma, parókiája megújult. A leglátványosabb a kunhe- gyesi templom rekonstrukciója, a jászapáti és a jászberényi templomok felújítása volt. E hullám levonult, lehetőség a jövőben csak a műemlékjellegű épületek óvására lesz. Természetesen a hívek pénzéből — néhány településen a tanács segítségével is — mód lesz arra, hogy a legfontosabb munkákat elvégezzék. — Milyen a megyében a papi utánpótlás? — A megyei helyzet semmiben nem különbözik az országostól: többen fejezik be évről évre a szolgálatot, mint ahányan elkezdik. Ezen úgy próbál segíteni az egyház, hogy bizonyos szolgálatok ellátására nem felszentelt papokat is felhatalmaz. A protestánsoknál az utóbbi időben a nők teljes jogú lelkipásztorok lehetnek. Korábban ők a palást viselésére nem jogosultak, ma már Űrvacsorát oszthatnak és a szolgálatuk a férfiakéval egyenlő. — Ha az egyházról beszélünk előbb-utóbb szóba jön a Hazafias Népfront mozgalom is. Mi indokolja, hogy e két fogalom imigyen összekapcsolódik? — Az egyház számára a közéleti cselekvésre a Hazafias Népfront biztosít teret. Az országgyűlésben egyházi tisztségviselők is helyet foglalnak, a népfront jelöltjeiként jutva el oda, de az igazi közös platform az, hogy a mindennapi munkában együtt tevékenykednek hívők és nem hívők. % Mindkét tábor számára a* népfront biztosítja a „zászlót”. — További munkájában milyen célok megvalósítása vezérli? — A megyében az állam és az egyház kapcsolata példamutatónak mondható. Ebben, a következetes egyház- politikai koncepció mellett, nagy érdeme van elődömnek is, aki 12 esztendős ténykedése alatt kifinomult diplomáciai érzékkel és árnyalt emberi kapcsolatai révén kereste a hívők és nem hívők együttműködésének közös pontjait. Az én tevékenységemhez ez olyan indíttatás, amellyel élni kívánok. Palágyi Béla Felvételeink a mozi olyan „szentélyében” készültek, ahová az egyszerű halandónéző sose juthat be. Sajátos világ a mozi gépészeké, ők azok, akik a filmélmény zaKét gép között egy ember Képeink a szolnoki Vörös Csillag mozi gépházában készültek (Fotó: H,L.) vartalanságáról gondoskodnak, de csak nagyritkán juthatnak el odáig, hogy önmaguk is élvezzék a mozit. A video- lázgörbe alaposan felszökött mostanában, ezért esik kevés Kis hengerről nagy henger- szó a valódi mozisokról, pere... A befűzés bonyolult dig ha igazi élményt kíván dolog szerezni a filmkedvelő, nem elégszik meg a videóval. Ez ugyanis bensőségesebb, családiasabb, de korántsem „szinház”. A Megyei Moziüzemi Vállalat terveiben ennek ellenére szerepelnek vi- deo-mozik, a hangsúly azonban továbbra is a filmszínházakra jut. A gépházban A szerencse az értelmező szótár szerint a sorsunkat alakító, akaratunktól független, véletlen(ek) látszó esemény (ek), körülmény(ek) sora. Csakhogy ez a meghatározás mára már elavult kissé! Mert a szerencsének elébe lehet menni — 1957 óta, tehát néhány hónap híján 30 éve „állami” — össznépi — szerencsejátékunk például a lottó. Hogy mennyire népszerű? Nos, a szerencsét 590 ezernél valamivel több lottó- és totószelvénnyel kísértjük hetente a megyében. Ez 1986- ban 39 millió szelvényt jelentett. Szóval óriási a kísértés! Hölgyeim és uraim, milliókat lehet nyerni egy- vagy több, mindjárt erről is szó lesz — tízesért. A fotózok furcsa lélektana És akiket megérintett a szerencse? Nevüket, címüket hivatali titok védi. Persze hogy nagy a titkolózás! Nyerni, ugye, nem mindennapi! Ha szolnoki a nyertes, bottal üthetjük a nyomát. Fényképezni nem engedi magát, még a nevét sem lehet nyilvánosságra hozni. Tudja az ördög. Igaza van. Volt, aki megengedte, hogy lefényképezzék — a kezét, amint a pénzért nyúl. Semmi többet. Hogy ki mennyivel játszik, mekkora összeggel kísérti hetente a szerencsét? A lottózók a szerényebbek. Ritka, ha valaki 20 szelvénynél többet vásárol hetente. A totó az más! Az emberek jobban bíznak a kombinációs játékban, mint a vakszerencsében. Nem ritka az, hogy valaki rendszeresen 2—3 ezer forintot hagyjon a totózóban. Aki kollektívának vált szelvényeket, benyújtja olykor a szűk résen a 6 ezret is. Mondják, a totóból bejön. Hogy mikor, kinek, mennyi? Rossz lóra tesz, aki közelükbe akar férkőzni. A totózó- nak furcsa a lélektana! Mesélnek valakiről — alakja természetesen szintén homályba vész — aki hónapokon, éveken keresztül mindig az utolsó pillanatban, a zárás előtti percben lépett be a totózóba, Több tízezer forintért vett szelvényt, mígnem egyszer beütött a szerencséje: sok pénzt nyert, Azóta sem látták még a környéken sem! Mondom, a to- tózónak furcsa a lélektana. Állok a szolnoki Kossuth tér lottózójában, figyelem az embereket. Ez a megye legforgalmasabb lottózója. Az 52. héten vagyunk, még az óévben. Akit eddig, az év 51 hetén elkerült a szerencse, talán most, az utolsó nem hagyja cserben. Hogy mekkora az érdeklődés, mi sem bizonyítja jobban: elfogytak a lottószelvények. Sebaj, jöhetnek a fölülbélyegzettek, azaz az olyanok, amelyekre most, sebtében ütik rá az 52-est. így is teljes értékűek. Sokan keresik a tv-lottót. Az is elfogyott, ráadásul abból nincs bélyegezhető tartalék sem. Az arcokról nem sokat lehet leolvasni. A totószelvényt töltők néhány szót váltanak csak, aztán munkához látnak. A lottózók a magányosabbak. Sűrűn vagyunk, szűk a hely, egymás számait látni. De hát miért van az embernek két keze? A jobbal behúzza az ikszeket, a ballal meg eltakarja, mint annak idején az iskolában, dolgozatíráskor. „Nehogy valaki ellesse a szerencsémet!” Egy kis lottóstatisztika A totó- és lottószelvények árát kétszer emelték eddig: 1978-ban 3,30-ról 5 forinti'a, aztán most szeptember elsejétől 5-ről a duplájára. De ne áremelésről beszéljünk! — igazítanak el a szakemberek. — Mi úgy mondjuk, 10 forint lett a játék részvételi díja. Rendben van, mondjuk így! Egyébként a ’78-as „díjemelés” után nehezebben kúszott fölfelé az eladott szelvények száma, mint most, a ’86-os esztendő utolsó negyedévében. Tavaly szeptemberben ugyanannyit költöttünk totóra, lottóra, mint egy évvel korábban — csak hát az ugyanannyiért feleannyi szelvényt vásároltunk. Mint minden áremelés — bocsánat, megint így csúszott ki a számon —, ezt sem kísérte ováció. Többen fogadkoztak, nem teszik be többé a lábukat a lottózóba. Aztán — mint minden csoda — ez sem tartott — ha nem is három napnál — hát néhány hétnél tovább. Októberben az eladott lottószelvények száma lassan kúszni kezdett fölfelé, és látszott, hogy az előfizetéses szelvények gazdái a hűségesebbek szenvedélyükhöz. A totó alighanem akkor érte el a mélypontot. Novemberben meg a totó emelkedett, a lottó hirtelen visz-« szaesett. Decemberről nincs adatom, de látatlanban lefogadom, hogy az 52. hét nyüzsgésével az év utolsó hónapja tarolt, akkor hágott tetőfokára a totózó-lottózó kedv. Lássuk végre, mindez mivégre? A totó — mondom — furcsább, titokzatosabb, meg aztán nagyobb szakértelem is kell hozzá. Ezért — hogy saját dolgom is könnyítsem — a totót most hagyjuk. Nézzük az utóbbi évek lottó ötöseit! 1984 tizenkettedik hetén Kunmadarasra látogatott a szerencse egy öttalála- tos képében. Kollektíva nyerte, a tanács dolgozói. 1985 tizenharmadik hét: lottó ötös a megyében. A nyeremény 2 millió 234 ezer 9Í2 forint. A nyertes nem járult hozzá, hogy a neve nyilvánosságra kerüljön, csakúgy mint a két hét múlva az a szolnoki házaspár sem, akinek 2 millió 78 ezer 625 forintot fizettek ki — szintén ötösért. És azóta semmi! A mai napig az, az 1985-ös 15. heti az utolsó lottó ötös a megyében. Azt mondják, a vidéki ember nyíltabb, bizalmasabb. Gyerünk hát Kunmadarasra! A tanács igazgatási részlegének 8 tagú kollektívája 1981-ben kezdett szisztematikusan lottózni. A „menedzser”, az ötletadó Nagy Balázs. — Heti 40 szelvénnyel, mindig ugyanazokkal a számokkal játszunk. ;— Több szelvénnyel nagyobb az esély? — Szerintem nagyobb, mintha ugyannenyien játszanánk külön-külön a magunk 2—3 szelvényével. — Számaikat bizonyára valamilyen tudományos módszerrel választják. — Hát tudományosnak nem mondanám, mindenesetre a lottóvariációk gyűjteményéből választottam ezt a 23 számot. Természetesen, minden héten ennyit, és mindig ugyanazokat. — A szeptemberi lottó-áremelés hogyan érintette a kollektívát? Nem csökkentették a szelvények számát? — A variációt nem szabad föladni! Nyeremények felhőkkel A társaság egyébként ma is ugyanazokat a számokat ikszeli, amelyeket akkor, azon a nevezetes 1984-es 12. héten. A szerencsében némi „szerencsétlenség”; nyolcadik társuk szülési szabadsága miatt, időlegesen éppen akkor nem tartott a társasággal, így a 2 milliós nyereséget hétfelé osztották; durván 290 ezer jutott egy személynek. — A legjobbkor jött — vallja ma is Papp Ferencné. — Építkeztünk. Hátra volt a ház befejezése, a mellék- épület, meg a gáz bekötése. A „maradékból” váltottunk egy gépkocsinyeremény-be- tétkönyvet, és előfizettünk egy Skodára. A többiek is ugyanilyen hajóban eveztek; építkezés, lakásfelújítás, fűtéskorszerűsítés volt a családok legnagyobb terhe. Ami érdekes-, nem lepte meg őket a kölcsönkérők serege! Mindössze két, meglehetősen nehezen megfejthető tartalmú levelet kaptak. — És azóta? — Hát azon a héten 25 kettesünk is becsúszott, az ötös mellé. Rettenetesen izgultunk, mert nem mindegyik jelent meg a nyereményjegyzékben, ugyanis akkor is hamar elfogyott Madarason a lottó, és már mi is csak fölülbélyegzett, úgynevezett biankó szelvényeket vásároltunk. Bizony féltünk, hogy elkeveredik az ötösünk! Azóta? Egyszer volt egy hármasunk, kettesek előfordulnak ritkán. Az az ötös viszont 1984- ben meglett! Telitalálatot nyertek, mégsem lett egyikük sem „gazdag” ember, ha a gazdagságon a vagyonosodéit értjük. Ma is ugyanazon a helyen dolgoznak mindannyian. Két és fél éve fölsóhajtottak; a háromszáz- ezer nagyot könnyített a sorsukon, a családok mindennapjain. Akkor a vb-titkár ment le hozzájuk a tréfa kedvéért, és megkérdezte, nézzen-e új munkaerő után? Most ők tréfálkoznak, az akkori nyertesek. Az ötöst ugyanis éppen 3 évi szerencsekísértés után nyerték. A következő „hármas évfordulójuk” meg éppen az idén telik le. Minden pénteken ezzel viccelnek. Mivel is búcsúzhatnánk? Találkozzunk az újabb ötös után! Egri Sándor
