Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

1987 JANUAR 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé képernyője eteti Hírünk az országban Még szerencse, hogy van­nak jubileumok, és hogy szá­mon is tartjuk őket — más­különben lennének írók, al­kotó művészek, jeles szemé­lyiségek, akikről haláluk után néhány évvel már azt se tudnánk, hogy voltak, él­tek, alkottak. Lám itt van Veres Péter sorsa is, aki most lenne januárban 90 éves, s akiről a születésnap alkalmából negyvenperces emlékezést sugárzott szom­bat este a televízió. Micso­da csend veszi körül alakját és életművét! Ami azért is furcsa, mert ha valaki, hát ő aztán benne élt a közélet­ben, szavát hallatta minden időben, s nemcsak írásos for­mában, az élő szó fórumain is. Nem véletlenül vált az ország Péter bácsijává. So­kan máig így emlékeznek rá. Ha emlékeznek. Veres Péter „ébresztése” A Kuczka Judit szerkesz­tette és rendezte televíziós megemlékezésben régi pá­lyatársak és mai tisztelők vallottak róla, csokorba szed­vén rokonszenves emberi és írói vonásait. Formás mon­tázs kerekedett ki a több­nyire írói vallomásokból, egy kicsit már-már legendássá is növelve az író alakját. Volt ezekben a vallomásokban valami mítoszteremtő vagy — élesztő szándék, de lehet, hogy szándék ellenére sike­redett ilyenformán. Mindegy: a magát „sültrealistának” valló Veres Péter alighanem tiltakozott volna a dicséretek e gondos koszorúja miatt. S mi tagadás, talán jobban tet­te volna a televízió, ha az ünnepi alkalomból magát Veres Pétert, méghozzá va­lamelyik munkáját szólaltat­ja meg, semmint a róla szó­ló mesékkel, történetekkel bűvöl el bennünket. Erre ta­lán már nem futotta sem a figyelméből, sem akaratá­ból. Pedig az életmű bőség­gel kínálná a képernyőre va­lót. És bizony még a „Szám­adás” címet viselő progra­mot is jól eldugták a műso­rok rendjébe: a kettesen su­gározták, és ott is tíz körül, a késő esti órákban. A ket­tesen, azaz a kevesek csa­tornáján volt látható a prog­ram arról, aki életében min­dig a többség érdekeit kép­viselte; aki minden gesztusá­val, minden írói és embe­ri rezzenetével a széles nép­rétegeket szolgálta. Nos, a kevesek rétegműsora lett be­lőle. Ez is jelzi, hogy Veres Péter örökségének, emléké­nek ápolása körül nincs minden rendben. Erre egyéb­ként a televíziós összeállítás maga is figyelmeztetett ön­kritikusan, elmenvén egé­szen odáig, hogy felvetette egy Veres Péterről készíten­dő szobor gondolatát is, egy szoborét, amely a főváros­ban hirdethetné a nép író­jának nagyságát. Volt még ennek a visszaemlékezésnek, ennek az emlékeztető mű­sornak egy másik fájdalmas „tanúlsága”, a megszólalók jó része már csak archív fel­vételekről volt hallható; Dé- ry, Zelk, Illyés, Féja, Németh László, hajdani pályatársak, barátok, már ők sincsenek az élők sorában. Az utóbbi időben elszenvedett veszte­ség fájdalmát kelthette ben­nünk, nézőkben. Mindenesetre saép az, hogy jeles évfordulón a kol­lektív emlékezés fénye vető­dik rá egy-egy író alakjára, most például a Veres Péteré­re, de az igazi ragyogást a ránk hagyott életmű, az örökség folyamatos ápolása jelenthetné — a képernyőn is. Jttn a XXI. század Nem tudom, más hogy van vele, de én ha egy új televí­ziós műsorról vagy kezdemé­nyezésről hallok, vagy olva­sok akár a Rádióújságban is, rögvest felkapom a fejem, valami jót szimatolok ben­ne. Különösen olyan esetben, amikor egy program azt ígé­ri, hogy a jövőbe visz, isme­retlen századokba, mondjuk a XXI-be, az ezredforduló utáni időkbe. A jövő század regényével (1872) Jókai is hogy felcsi­gázta a múlt század vége ol­vasóinak kíváncsiságát, ér­deklődését, mesés távlatok­ba röpítve őket. Hogy ne villanyozott volna fel tehát most Nagy György XXI. szá­zadot bemutatandó műso­ra, ráadásul mikor azt ígéri, hogy divatos sémák helyett, tudományos-fantasztikus ku­lisszák mutogatása helyett, amelyekből a könyvpiacon, de a képernyőn is volt már épp elég, ő most valami re­álisabbat, igazabbat kíván nyújtani eljövendő új száza­dunkról. Nos, ezzel a külö­nös várakozással ültem szombat délután a készülék elé, hogy várjam a XXI. század megérkezését a kép­ernyőre. És akkor váratlanul és kissé érthetetlenül megje­lent helyette a múlt, egy 1926-ban készült német fil­met kezdtek vetíteni. Majd a Queen együttes villogott a képernyőn, aztán diáklányok beszéltek arról, hogy mit várnának ők a jövőtől — egy kis szociográfia —, ami­ből kiderült, hogy nagyobb bennük a múlt utáni nosztal­gia, mint a jövő iránti vá­gyakozás. Ugyanis a jövő­ben azt szeretnék megérni, hogy például visszaállna a család régi hagyományos rendje és becsülete, hogy az iskolában ne az ismeretek bebiflázásával kellene majd törődni, melyek érvényességi ideje egyébként is gyorsab­ban jár le, mint egy tartós fogyasztási cikké, hanem a tanulás mikéntjét kellene elsajátítani. A jövő iskolájá­ról szólván a megkérdezett pedagógus pedig a nyitott iskolát emlegette. (Csak azt tudnám, miért kellene erre várni a jövő századig, no, meg, hogy mi az új mind­ebben, hisz hányszor, de hányszor hallunk róla nap mint nap). Más lesz az a vi­lág, és más lesz benne a művészet is — sugallta a Kalocsán készült riport, mely egy modern térplasztikát ál­lított az érdeklődés közép­pontjába. Majd következett egy hosszú riport a videózás­ról, amelyben a lelkes film­esztéta a jövő századot egye­nesen kikiáltotta a videó századának, földünket pedig videógalakszisnak. Talán kicsit túlságosan is részleteztem a Jön...jön... jön...— a XXI. század! tar­talmát, de csupán azért, hogy kitűnjék: mennyire nem biztosak a dolgukban a műsor készítői, mennyire összehordanak szinte hetet- havat a jövő század bemu­tatásának ürügyén. Arról nem is szólva, hogy Nagy György műsorvezető értel­mező és összekötő szövege mennyire keresett, olykor tudálékos, sokszor már-már követhetetlen. Ha amit lát­tunk, az volt a mustra, a műsor mintája, kérdem én akkor, milyen lesz a folyta­tás? Röviden A szombat esti hagyomá­nyos humorról ezúttal Tabi László gondoskodott, akinek Nem probléma című tévéjá­tékát, rendező Gaál Albert, a Vidám Színpad és a televí­zió hozta közösen tető alá. Az igényesebb komédiázás perceit jelentette; igaz, kis­sé hosszúra nyúltan. Valójá­ban egy csattanós tréfát duzzasztottak fel 70 perces komédiára. A jó színészek játéka azonban talán még ezt is feledtetni tudta. A Mestersége: színész so­rozatban pénteken Avar Ist­ván ült a kamerák elé. és válaszolt Tarján Tamás szakavatott kérdéseire, és tárta fel pályájának, hiva­tásának^ legbensőbb titkait. Ahogy ő beszélt a szakmá­ról, a művészi munka tisz­tességéről, abban több év­tized igen megszívlelendő ta­pasztalatai sűrűsödtek egybe. V. M. Ifjúsági-dijra Javaslatokat vár az BlSH Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal felhívja a társa­dalmi- és tömegszervezeteket, érdekképviseleti szerveket, minisztériumokat, orszá­gos hatáskörű szervezeteket, tanácsokat, vállalatokat, intézményeket, szövetkeze­teket és ifjúsági kollektívá­kat, hogy tegyenek javasla­tokat az ÁISH által adomá­nyozandó ifjúsági díj odaíté­lésére. Az ÁISH ifjúsági díja azoknak a magyar állampol­gároknak, vagy kollektívák­nak adományozható, akik, il­letve amelyek kiemelkedő szerepet vállalnak a gyer­mekeknek és a fiataloknak a társadalmi életre való fel­készítésében, segítik közéleti aktivitásuk kibontakozta­tását, egészséges életmódjuk kialakítását. Az ÁISH ja­vaslatokat vár az érintett szervektől, intézményektől olyan személyekre (közössé­gekre), akik (amelyek) szer­vező, irányító, alkotó, köz- művelődési, művészeti, pe­dagógiai és sportvezetői te­vékenységükkel hozzájárul­nak ifjúságpolitikai cél­jaink megvalósításához, és eredményesen segítik a fia­talok pályakezdését, terme­lőmunkáját, otthont teremtő törekvéseit. A részletes, indoklással el­látott javaslatokat 1987. feb­ruár 10-ig kell eljuttatni az Állami Ifjúsági és Sporthi­vatal ifjúsági főosztályára (1054, Budapest, Rosenberg házaspár u. 1.) A Palotásy kórus sikere A Jászberényi Palotásy Já­nos Szövetkezeti Vegyeskart a Magyar Rádió Kóruspódi­um sorozatában nyújtott ki­magasló teljesítménye alap­ján meghívták az évadzáró hangversenyre. A koncertet élő, egyenes adásban közve­títi a rádió február végén. A jászberényi együttes Be- dőné Bakki Katalin és Husznay Mária vezényletével húszperces műsort mutat be. Nem tudom, hogy a hatal­mas Kanada tízegynéhány milliónyi lakosából hány szü­letett Kanada területén, de azt a szép és lelkiismerete­sen szerkesztett katalógus­ból meg lehet állapítani, hogy a szobrászok jó kéthar­mada máshol látta meg a napvilágot. Trinidadon vagy Csehszlovákiában, Francia- országban vagy épp nálunk. Hogy magyar sok van köz­tük — Mérei Erzsébet, Na- gay Mária, Készéi József At­tila és mások —, az nyilván a budapesti bemutatás miatt is van, de könnyen lehet, hogy a magyar születésű mű­vészek olyan szerepet tölte­nek be a kanadai kisplaszti­kában, mint a ’30-as évek Hollywoodjában... Készéi József Attila egy portréja bizonyos mértékig mosolyra késztet: a hajdani Karen S. Harding: Mohawk indián maszk A múlt év utolsó hónap­jában elsősorban megyénk kulturális élete szerepelt az országos sajtóban. A jász­apáti tanyamúzeum avatásá­ról tudósított a Népszabad­ság december 3-d száma, Ta­nyamúzeum a Jászságban címmel. A Szolnak Megyei Tanács nevelési-oktatási ala­pot létesített. Ennek, odaíté­léséről tájékoztatta olvasóit a Köznevelés december 5-én. Fennállásának 800. évfor­dulóját ünnepli Jánoshida. Ebből az alkalomból helytör­téneti kiállítás nyílt — ol­vastuk a Népfront c. folyó­irat 12. számában. A Kritika decemberi száma a szolnoki Szobaszínház Janika c. elő­adásáról írt elemzést. A Felsőoktatási Szemle 11. számában Simon László, a DATE mezőtúri gépészeti karának tanára tett közzé ta­nulmányt Az oktatók kuta­tási tevékenysége és tudo­mányos diákköri mozgalom címmel. Az Állam és Igaz­gatás című folyóirat decem­beri számában dr. Bozsó Pé­baloldall szellemű Európai költők antológiája összeállí­tója, a népszerű Villon-átül- tető az utóbbi harminc év­ben alaposan megváltoztatta nézeteit. Ám már Engels megmondta, hogy az írói életműben a jó írás sokkal lényegesebb, mint a téves politizálás. E leginkább aka­démikusnak mondható port­ré mellett Készeinek egy másik műve áll: Elsősegély­felszerelés nukleáris szeny- nyeződés esetére. Sikkesen agyusztált akasztófakötél, pontos használati utasítással. „Vegyes technika, 30x20x 12,5 cm”, közli az adatokat a katalógus, mert a tudomány a morbid tréfát is köteles felleltározni — ettől lesz az­tán igazán morbid tréfává a dolog! Készéi két művét azért ér­demes kiemelni, mert mind­kettő kivétel az óceánon túl­ról érkezett anyagban: sem az akadémikus portré, sem a dadaista ötlet nem jellemző. Igaz, Lea Vivőt lírai és anekdotíkus figuráival a Képcsarnok boltjaiban is ta­lálkozhatnánk, Mérei Erzsé­bet meg mintha Rodin bűvö­letében lett volna művésszé, és Marosán Gyula fadobozba komponált tereiben felbuk­kan egy csöppnyi szelíd da­daizmus, ám az egész kiállí­tás felett a nagy Brancusi szelleme látszik lebegni. So­ha rosszabb őrangyalt! Ez a szellem ilyen bősége­sen adagolva elsodorja az alkotóerőt a túlságosan éteri szépség irányába. Szépek és finomak a anyagok. Szin­tén szépek és finomak a töb­bé vagy kevésbé absztrakt formák. Aranylóan csillog a ter, a megyei tanács vb-tit- kára a tanácsi testületek mű­ködésének új vonásait ele­mezte, Szolnok megye példá­ja alapján. A megye gazdasági életé­re vonatkozó tudósítások elemzések közül kiemeljük a Népszabadság december 11- én megjelent cikkét Bányá­szok az Alföldön címmel, melyben ismertette a két szolnoki központú olajos vál­lalat tevékenységét. A Mező- gazdasági Szövetkezeti Élet beszámolt a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszu­sának előkészületeiről, vala­mint a szolnoki küldöttgyű­lésről, ahol megvitatták a követendő irányelveket, megválasztották a küldötte­ket és a területi tisztségvise­lőket. Ugyanebben a folyó­iratban olvashatunk a kong­resszus tiszteletére rendezett vetélkedő-sorozatról, amely­nek a kunmadarasi Kossuth Tsz Tyereskova szocialista brigádja lett az első helye­zettje. Termelési nagydíjat kapott Elemzés a tanácsi testületek munkájáról Kritika a Janikáról Egy nagydij nyomában a Jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet. Erről tudósított a Magyar Mező- gazdaság decemberi száma. Megyénk mezőgazdaságának „nagy öregjeiről” írt Kőváry E. Péter a Népszabadság ha­sábjain. Nehéz nemzedékvál­tás, elnökelődök, elnökutó­dok címmel. A Mezőgazdasá­gi Technika a Szolnok Me­gyei Növényvédelmi és Ag­rokémiai Állomás új szolgál­tatásáról írt, arról, hogy taggazdaságainak számító- gépes műtrágyázási progra­mot készített. Iskolába lépő kövér óvo­dásokról készült felmérés Szolnok megyében. Erről írt tanulmányt Losonczi Zoltán­ná, Szekeres Kálmánná és Vargáné Szabó Irén az Óvo­dai Nevelés 11. számában. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Olvasószolgálata Pécsett B 48-as emigráció ismeretlen levelei Nemzeti értékű levélgyűj­temény került napvilágra Pécsett, az 1850 és 1870 kö­zött kelt levelek írói kiemel­kedő történelmi személyisé­gek. Címzettjük: Mednyánsz- ky Sándor honvédezredes, aki a szabadságharc leveré­se után emigrált, előbb Lon­donban telepedett le, majd több éven át Kossuth mel­lett élt Turinban. A kiegye­zést követően hazajött és a szigetvári kerületet képvisel­te az országgyűlésen. A kollekció legértékesebb része: Kossuth levelezése Mednyánszky Sándorral. A mintegy ötven oldalt kitevő 17 Londonba küldött levél az utóbbi időben felfedezett legjelentősebb Kossuth- kéziratgyűjteméhy. A múzeumok új szerzeményeiből Kortárs müveky hadi színházy régi érmek Értékes műalkotásokkal, történeti emlékekkel gyara­podtak a fővárosi múzeumok a közelmúltban. A Szépművészeti Múzeum az utóbbi időben elsősorban modern anyagát igyekszik bővíteni: grafikai osztálya például tavaly mintegy 200, zömmel XX. századi művel gazdagodott. Üj szerzemé­nyek egyebek között Joan Mirónak, a kortárs művészet kiemelkedő képviselőjének 1960-as aquatinta kompozí­ciója, Salvador Dali 1970-es évekből való dombornyomá- sú litográfiája, a Floridali, valamint Georges Braque 1950-es monotípia-kompozí- ciója. E képeket már a kö­zönség is megismerheti: a múzeum Hat évszázad grafi­kái című kiállításán láthatók. Renato Guttusonak, a mo­dern olasz képzőművészet je­les képviselőjének tízdarabos sorozata a művész ajándéka­ként került az intézménybe. A Magyar Nemzeti Mú­zeum éremtára tavaly egye­bek között megvásárolta a Lipót-rend rendi láncának egy teljesen ép, hadiékítmé- nyes példányát. A rendet Ferenc osztrák császár és magyar király alapította aty­jának emlékére. A 300 gram­mos aranylánc a rend leg­magasabb osztályának jelvé­nye, s csak ünnepélyes al­kalmakkor, a rendi öltözék tartozékaként viselték. Ritka érdekes anyag került tavaly a Munkásmozgalmi Múzeumba, gazdagítva az in­tézmény legújabbkori gyűjte­ményét. Az egyik sztálingrá­di hadifogolytábor magyar színházának dokumentu­mait — színilapot, szöveg­könyvet, kottát, kézirattöre­déket és néhány használati tárgyat — a tábor egyik egykori lakója adta át az intézménynek. Messziről jött alkotások Kanadai kisplasztikák az Ernst Múzeumban Maria Rahmer S.: Segítség! réz, hófehér a fehérmárvány, meleg barnájával hívogat símogatásra a fa. Judi Briggs, Yeon-Tak Chang, Alleen Hooper Cowan, George Foster, Mary Gorra- ra, Maryon Kantaroff, Ed­ward Koniuszy, Geert Maas, Betty Moss, Cara Popescu, Andrew Po6a, Michael Ste- btíh vagy Oliver Tiura egy­aránt ennek a lírai-harmo­nikus formai szépségesz­ménynek hódol, ami önma­gában nem volna baj... Csak hát az ilyen kisplaszti­ka egyedül, egy szép lakás külön zugában vagy kertjé­ben, posztamensen állva, a maga körül szervezett tér­ben él igazán; így együtt ke­vésbé hagyják egymást ér­vényesülni. Igaz, összessé­gükben kifejeznek valamit a mai Kanada lelkületéből: azt, hogy a merényletek robbanásaitól hangos: Nyu- gat-Európához, meg a zak­latott tempójú Egyesült Ál­lamokhoz képest Kanada di­namikus, ám csöndesnek mondható ország, egyike a Föld kellemes helyeinek. Sz, A*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents