Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DECEMBER 31. „Mélyhűtött” milliók fordulópontokkal Ügy vélem, ahogyan egy ember életében vannak fordulópontok, hasonlóképp léteznek ilyenek egy közösség, mondjuk egy nagyvállalat kollektívájának történetében is. Ezeknek az eseményeknek egy része nagy csinadrattával kerül nyilvánosságra, más részük szinté észrevétlenül következik be. Pázmándi Istvánnal, a Hűtőgépgyár műszaki igazgatójával olyan változásokról váltottunk szót, * amelyek úgymond halkan lopóztak be a vállalat életébe tavaiy, mégis sorsdöntőek lehetnek munkájukban. Mi jelenti azoknak a szakembereknek a sikert, akik részesei voltak a célok elérésének,? Pázmándi István szerint semmi esetre sem a taps, az elismerő, gratuláló levelek tömege, talán legjobban — fogalmaz — a munka, a termelés eredményessége. Mikor kezdett el ketyegni az óra? Még 1984 decemberében, amikor aláírták annak a hitelnek a dokumentumait, amelyet az Állami Fejlesztési Banktól vett fel a jászberényi gyár. Hogy könnyű-e elkölteni 250 millió forintot? A kérdés finoman szólva költői. A dolog — már a beruházás folyamata — ugyanis rendkívül bonyolult. Berendezéseket vásárolni, partnereket felkutatni, üzleti ügyeket intézni, gépeket szállíttatni munkába állítani az ehhez szükséges körülményeket megteremteni felelősséggel úgy, hogy 'később a megoldásért ne kárhoztassa senki a fejlesztésekben résztvevőket, döntéseiket. Szóval 250 milliót elkölteni — gyorsan méghozzá, mert nem mindegy, mikor állnak munkába a megvett gépek — nem könnyű dolog. Gépekről, berendezésekről beszéltünk, s itt álljunk meg néhány mondat erejéig. Pázmándi István, hogy megértsük e befektetések hátterét, elmondta, hogy a gyártás- és gyártmányfejlesztés egymástól elválaszhatatlan dolog. A Hűtőben az előbbi kissé megelőzte az utóbbit. Lépni kellett. A több technológiai területet átfogó program eredményeként, ma már kész az új, műanyagüzem, a próbáknál tartanak a felületkezelőben, az elpárologtató lakkozóban. és dolgoznak az újdonsült po- liuretán habosító gépek és berendezések. Valamit még Pázmándi István mondandójából: „Korábban a beruházásainknál úgy alakult a kép, hogy az összeg 70—80 százalékát elvitte az építkezés, az infrastruktúra kialakítása, a maradékot fordítottuk a technológiai fejlesztésre. Most az ÁFB 250 milliós hitelének 90 százalékát a konkrét gyártás fejlesztésére, ha úgy tetszik gépre, berendezésre költöttük.” E tény maga fordulópontot jelent, mint, ahogyan azt sejtet a megvett technika színvonala is. A műanyagüzem lehetővé teszi a gyártás közben keletkezett hulladék újbóli felhasználását, jelentős mennyiségű import anyag takarítható meg áltála, gépeik különlegesen pontos méretű és minőségű alkatrészeik gyártására képesek. S a többi berendezés is úgy jellemezhető: állja a nemzetközi mérce szabta színvonalat. Kérem Pázmádi Istvánt, meséljen az év nehéz, kritikus perceiről, eseményeiről. A válasz; „Nincs annál rosz- szabb, amikor a vevő — itt a nagy vásárlókra gondolok — a termékeink minőségét kifogásolja. Egy pöty- työt a készüléken, egy leütést az oldalán. Ezek a problémák kihatnak az árra is. Ami fontos: beruházásaink elsősorban a jobb minőséget és a termelékenységet szolgálják.” A gyár, s ez egy újabb változás, eljutott oda, hogy nemcsak gyártmányt ad el, hanem szellemi terméket is — ami a ’86-os év jeles eseménye. Noha feltételeit — mint az említett vásárlásoknak — több hónapos, éves műszaki fejlesztő munka előzte meg. Pázmándi István az ügyhöz kommentárként megjegyzi: „A kínaiak nagyon visszafogott és tapintatos emberek”. Vagyis meglátva egy technikai különlegességet, nem csettinte- nek, hurráznak. Mégis amikor a nagyüzem minőség- ellenőrző számítógépes szisztémáját megismerték, nem takarékoskodtak az elismerő jelzésekkel. Szóval a jászberényi vállalat hűtőgépgyártási li- cencet adott el kínai partnerének. Kemény éjszakába nyúló tárgyalások emlékei idéződnek fel. A műszaki igazgató sztorija: „Megállapodtunk, hogy nem adóztatják meg az eladásainkból származó jövedelmünket. Nyáron aztán jött a hír a 20 százalékos adófizetésről. Ugyanakkor éppen ott volt a határidő, döntenünk kellett, vigyük vagy ne vigyük a dokumentációt. Ügy határoztunk, szállítjuk a licen- cet, de magunk is kimegyünk tárgyalni a kínai féllel. A külkereseket meggyőztük, a gyár, illetve a li- cenc vásárlóját is, de a pénzügyi szakemberek hajthatatlanok voltak. Hosszas tárgyalások után végül is lehajtott fővel jöttünk haza. Aztán kiderült, nem adóztattak meg bennünket, mégis nyertünk 10 milliót.” Mire készül ’87-ben a nagyüzem? Elkészült a világbanki hitel hűtőgépgyári pályázata, szép számmal akadt kidolgozott elképzelés a gyártás korszerűsítésére. A jövő év slágere az energia- takarékos 200 literes fagyasztó lesz. s készül a nagy kombináció a 300 literes hűtőszekrény egybeépítve a 120 literes fagyasztóval. Mit is mondhat erre az egyszeri — nem fagyasztó — fogyasztó: várjuk. H. J. Eredményeinek forrása: a jó közösség A szakmában mindenki kapkodta a fejét, amikor a Szövosz X. kongresszusa előtt Sárosi Béla, a Szolnok és Vidéke Áfész elnöke megkapta a Szocialista Magyar- országért Érdemrendet. Utóbb kiderült, a fogyasztási szövetkezetek országos hálózatában nem kapta még meg ezt a kitüntetést aktív, a nyugdíjról még csak jövő időben gondolkodó vezető ember. Az élet úgy hozta, hogy idén háromszor találkoztunk. Év elején örömmel nyilatkozott lapunknak terveikről. Akkor azt mondta: az 1985-ös újítások, szervezeti és egyéb vátoztatások jó alapot adnak az idei feladatok teljesítéséhez. Az idén az áfésznál már csak a könyvelők kaptak törzsbért, mindenki más érdekeltségi bért — amennyit és ahogyan dolgozott, annyit érdemelt. Az áfésznek az idén 1400 dolgozója volt, s tagsága — vagy húsz községben és a megyeszékhelyen — meghaladja a tizenötezret. Kétszáz bolt, áruház, telep, több feldolgozó, felvásárló egység, s a legújabb, a zöld- ség-gyümölcsellátás, -forgalmazás szervezete nem kevés feladat egy elnöknek. Talán ^ Sárosi Bélának se könnyű, bár sokan azt mondják: együtt nőtt, fejlődött a feladatokhoz az áfésszel. Megint mások azzal érvelnek, hogy évtizedek óta az övé az elnöki szék, volt ideje megvalósítani minden elképzelését, tervét. A kitüntetés utáni találkozásunkkor azt mondta erről: — Valóban, 1954 óta — akkor választottak meg elnöknek — egyfolytában vezetem a szövetkezetét. Ez önmagában azonban egyáltalán nem elég. Jó szerencsének tartom, hogy nemcsak én, hanem sok vezető munkatársam is évtizedek óta dolgozik az áfésznál. együtt tanultunk, változtunk az évtizedekkel, évekkel. Ismerjük egymást, s ismerjük a feladatokat is. Nem kis dolog, hogy az 1954-es évi hatvanmilliós forgalom után az idén 2 milliárdossal zárunk! Ebben minden benne van, szerintem elsősorban a törzsgárda, a szoros munkáskollektíva, s a szövetkezeti tagság egyetakarása. Tegnap,, amikor ismét szót váltottunk, Sárosi Béla örömmel mondta: — Minden tervünket lényegesen túlteljesítettük az idén, s az exportot — nálunk csak tőkés export van — megháromszoroztuk. Kiskereskedelmi forgalmunk növekedése meghaladja az országos átlagot. Ügy érzem, ebben a nehéz gazdasági körülményekkel terhes esztendőben áfészünk bizonyította, hogy értelme van a jól szervezett munkának, a jövedelemérdekeltségi rendszernek. Persze mindehhez hozzájárult a kistelepülésekre adott fejlesztés, a Szövosz és a megyei tanács támogatása. Remélem, jövőre mindezek alapján nagy lendülettel, jó hangulatban kezdjük ismét a munkát. S vajon milyen a hangulata Sárosi Bélának, aki 1986- ban a legnagyobb kitüntetést kapta a megyében? Kérdezni se kell. Határozott, bizakodó ember. Magáról nem szívesen beszél, embereiről inkább: — Bízni kell a dolgozókban, s a kellő szigor mellett mindig tudni kell elismerni a jó akaratot, a szorgalmat, a munkát. Elnökségem további esztendeiben is erre törekszem. S..J. Kiemelt díjat „hozott” a gyermekkori szenvedély A Debreceni Akadémiai Bizottság az idei pályázatra beérkezett huszonöt dolgozat közül mindössze egyet jutalmazott kiemelt díjjal. Az ünnepélyes eredményhirdetésen még a jelenlevő tudós kutatók is megmosolyogták a közönséges halandó számára pedig egyenesen érthetetlen pályamunka címét: „A pre- kambriumi-paleozós metamorf medencealjzat szénhidrogéntárolóinak általános földtani jellemzői és a tárolóképes zónák meghatározása a Bihari-medence és környéke fúrásos földtani információinak értelmezése alapján”. A jó indulatú mosoly meglepetésbe csapott át, amikor egy igen-igen fiatal ember, a mezőtúri Csató István, a Kő- olajkutató Vállalat geológusa felállt, hogy átvegye a megtisztelő díjat. Szinte mindenki e ;. -temistának nézte, s tulajdonképpen nem is sokat tévedtek. Csató István az idén, júniusban államvizsgázott a miskolci egyetemen, s jó tanulmányi eredményei révén vörös diplomát kapott. Kitartó szorgalommal tanult, készült a hivatására, amelyet még gyermekkorában választott. Természetkedvelő családba született — édesanyja tanítónő, édesapja könyvelő — sokat kirándultak a hegyekbe, s egy-egy földből előbukkanó kő mindig megindította a kisd'ák fantáziáját. Próbálta megfejteni a titkait, miből, hogyan keletkezett, hány éves lehet. Korán kibontakozó természettudományos érdeklődése miatt kézenfekvő volt, hogy a Mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban tanult tovább, majd Miskolcra jelentkezett geológia szákra. A körülrajongott hegyek, a természeti szépségekben gazdag táj ugyan továbbra is rabul ejtette, mégis erősebb volt benne az Alföldhöz, a szőkébb hazához való vonzódás. Már az egyetem ©Iső évében tanulmányi szerződést kötött a Kőolajkutató Vállalattal, s ha csak tehette a vakációk alatt el-ellátogatott leendő munkahelyére, s tapasztalatait, a gyakorlatban látottakat a tudományos diákkörben kamatoztatta. A sarkad- keresztúri és a szeghalmi térség olajkutatásairól készített munkájával első díjat kapott az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Ennek egy továbbfejlesztett változata volt a diplomamunkája, majd ezt is felhasználva írta a Debrecenben sikert aratott pályamunkáját, amelynek jelentősége többek között abban áll, hogy segítséget ad a szakembereknek hol érdemes olaj után kutatni, milyen valószínűséggel fordulhat elő az igen fontos nyersanyag az adott területen. Az ifjú „tudós” geológus egyelőre még csak „gyakornok” a vállalatnál. Szeptember 1-től február végéig az a dolga, hogy ismerkedik a munkahelyével, a különböző nagy értékű berendezésekkel, s azok használatával. Nem egyszer napi tíz-tizenkét órát tölt el a fúrótornyoknál, tanulmányozza a geológusok munkáját, s nem kevésbé a szakmunkásokét is. Csacó István egy cseppet sem érzi megalázónak, hogy kitűnő diplomája, s tudományos sikerei után hat hónapig fizikai dolgozóként alkalmazzák a vállalatnál, s egyelőre nem sok beleszólása van az érdemi munkába. Sőt, ami az anyagiakat illeti, még jobban is járt, hiszen amíg jelenleg 6500 forint körül van a fizetése, geológusként ennél kevesebbet keres majd. Egyedülálló fiatalemberként persze azt se bánja, hiszen kárpótolja majd a munka, a hivatás. Azt csinálhatja, amihez kedve van, amire készült. Márciustól a kutatás-értelmezési főosztály legfiatalabb geológusa lesz. Ami gyerekfejjel is foglalkoztatta, az immár mindennapi munkájává yálik. Nap mint nap meg kell fejtenie a Föld mélyének titkait, a közvetett adatok, információk alapján. A pályakezdőkre jellemző izgalommal, tenniakarással várja a megmérettetést, a „mély vizet”. Annyit elárult, hogy már is vannak ötletei, tervei a munkájával kapcsolatban, de mindenekelőtt elsősorban megbízható, jó szakember szeretne lenni. S a tudományos munka? Valószínűleg azt sem hagyja abba, hiszen azok lesznek a munkatársai, akik eddig is biztatták, segítették. Éppen ezért úgy térzi, hogy az akadémiai bizottság magas elismerése nemcsak neki, hanem a vállalatnak, az egyetemi tanárainak is szólt. —tg— i Sikeres emberek Emberi sikerek A játékban is a logikát keresi A találmányt szinte az egész világon ismerik. A feltalálót még Szolnokon is kevesen. Pedig itt él hosszú évtizedek óta. Itt alkotta a Varikont, amely hatvanmillió forint értékű hasznos találmánynak bizonyult —eddig. A Varikont, ezt a logikai játékot, amely itthon már nem kapható, de amelyet külföldön még mindig keresnek, szeretnek. A feltaláló most is szívesen veszi a kezébe. — Világéletemben szerettem játszani. Most is, bár már inkább az unokáimon mérem le egy-egy játékom érdekességét. Csakhogy a játékszeretetem már gyermekkoromban olyan volt, hogy mindig azt a játékot szerettem, amit magam csináltam, s ami kis gondolkozásra, töprengésre is alkalmat adott. Így lett találmányaim egy részéből logikai játék, s közülük is a legjobb eddig a Varikon. A feltalálók sorsa nem egyszerű. Bár találmányaikat — mint a Varikon meg a többiek esetében is — valóban maguk álmodják, dolgozzák, alkotják, mégis kénytelenek a megvalósításért másokkal szövetkezni. Így volt ez a szolnoki feltaláló Varikonjával is. Azóta, hogy peres eljárások özöne zúdult rá, talán kicsit megdöbbent, s óvatosabb lett. Mintha ez az év, az 1986- os végr^ megnyugvást hozott volna. Egy újabb bírósági fórumon kimondták igazát. És ebben az évben minden különösebb ceremónia, hírverés nélkül októberben megkapta a Kiváló Feltaláló kitüntetés arany fokozatát. — Ezt azok a feltalálók kaphatják meg, akik munkájukkal legalább négymillió forint értékű hasznos találmányt mondhatnak magukénak. Azt hiszen, a hatvanmilliós eredményesség igazolja, ha csendben is kaptam, de megérdemeltem. Kezébe fogja a Varikont, de gondolatai már a következőnél járnak. Szerény, nem mondja, hány meg hány játékot alkotott eddig, de előveszi a féltve őrzött leg- íjabbakat, amelyekről talán csak annyit szabad most mondani: jó észtorna lesz, ha piacra kerül. Ahhoz persze idő kell, nem is kevés. A feltaláló már megtanulta, az idő könyörtelen, s türelem is kell ahhoz, hogy elérje a célját. Hiszi, hogy van ideje hozzá, s úgy érzi, megtalálta azt a partnert, amellyel lehet és kell együtt dolgozni, bizalomért megbízhatóságot kap cserébe. A Konsumex ez, amely a Varikon forgalmazója volt. A feltalálót különben Dé- zsi Istvánnak hívják, s nyugdíjas gépészmérnök. Nem koros még, innen van a hatvanon, az egészségével volt gondja, amikor nyugdíjazták. Sorsa a feltalálóké —rengeteg munka, gondolkodás, s talán rendkívül sok csalódás is az övé. A csalódásokat igyekszik elfelejteni, a munka, a gondolkodás élteti. Ember, aki mindig szeretett játszani, s aki most is szót ért minden játékra kész gyerekkel. 8. J.
