Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
Ára: 2.20 Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! TTTvn áwt. »ti ii-iáig. d«c.24.,szórd» A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA " K Jiflldcu/ kardejfimjt kívánunk minden kedves olvasónknak! okféle karácsonyt éltünk már át. Olyat is, amikor szinte süvöltve megrázta karácsonyfánk ágait szegénységünk. És olyat, amikor csak arra gondolhattunk, mindenünk megvan. Háború és béke, családi boldogtalanság és kacagó derű egyaránt jutott ünnepeinkre. Egy azonos volt mindahányban. A jámbor vágyakozás, hogy azt a bizonyos estét ne csak a jó ízek, a meleg hajlék, a szívvel adott és örvendező lélekkel átvett ajándék együttesének tekintsék szeretteink, akikhez kötődünk. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy mi is az a kötőanyag, amitől rendkívülivé lesz karácsony este az elköltött étek, és tündérked- vességű az a nyakkendő vagy sál, amit azoktól kapunk, akik fontosak számunkra. És mitől érezzük azt, hogy gyarapodtunk valamiben, ha bármit is adni tudunk másoknak? Egy vitathatatlan. Aligha van ősibb, kötelezvény aláírása nélkül is százmilliók szokásrendjébe beivódott magatartásparancs, mint amit ez a fenyőillatú nap «zab meg. Az első világháború egykori frontkatonái megmondhatják: huszonnegyediké estéjének néhány órájára előzetes tárgyalások nélkül is elhallgattak a szembenállók tűzfegyverei. De nincs okunk arra, hogy általában beszéljünk a karácsony békességet teremtő bűverejéről. Szomorú visszásság a történelem menetének, amit ezen az ünnepen is tapasztalhatunk. A világnak az a része, melyet a kereszténység Szentföldnek nevez: harcok martaléka. Pokolgépek és rakéták, pisztolyok és aknavetők gyilkos párbajai zajlanak tán még Betlehem fölött is, ahol a Biblia szerint világra jött a Kisded. Sajátságos, hogy a „kisded” szót jobbadán csak ezzel az egy nappal kapcsolatban használják. És fájdalmas kötelesség leírni — éppen ezen a napon —, hogy Földünkön naponta negyvenezer gyermek hal meg. Mert nem juttatnak szervezetükbe betegség elleni oltóanyagot. Mert nincs mit enniük. Mert nem kapnak egészséges ivóvizet. Hol van ettől Heródesnek az a vérengzése, melyet a gyermekek körében véghezvitt?! Igen, ennyi minden tolul az ember emlékezetébe az ünnepi vacsorára és a földíszített fenyőre gondolva is. Az már csak olyan, mint a ráütőrím egyes versekben, hogy milyen módon és mértékben színezi át korunkban a karácsonyt a pénz. Előbukkanhat kínos élmény. Hogy évszámra arról íratták taní- tóink-tanáraink az újesztendő első fogalmazás-dolgozatát: mit hozott a Jézuska? Arcpirító szélsőségek tárultak föl a beszámolókban. A dölyfös gazdagság, a rátarti jómód, és a röstellt nincs megannyi megnyilvánulása. Már gyermekfejjel meg kellett értenünk, hogy az iskolai munkában tanúsított szorgalom, a példás magaviselet, az ész fürge fogékonysága nem föltétlenül készteti arra az angyalt, hogy az osztály büszkeségét halmozza el játékkal, ruhaneművel, mindazzal, ami a jeles napot méltán emlékezetessé teszi. Hanem mindig azt, akinek jobbmódú a családja. Ma már biztosan nem dolgozattéma, hogy kiknek mire futotta a nagy bevásárlások alkalmával. De percnyi kétség sem lehet affelől, hogy most is nagy, és sok gyermek számára fájdalmas szélsőségek mutatkoznak atekintetben — mit talál a karácsonyfa alatt. A mai gyermekek zöme nem égi döntést lát abban, hogy mit kap ő és mit a másik. Nagyon tárgyszerűen megfogalmazódik benne szüleinek társadalmi helyzete, gazdasági állapota. Mindezek csupán apró kétségek ar ünnep parádés hangulatában. Mert minden érzelmi vagy anyagi üzemzavar ellenére a karácsony mégiscsak karácsony. Emberségre és gondolkodásra serkentő alkalom. Ha valóra válhatna az a gyermeteg ábránd: ha egyszer olyan okossá válnék ez a műholdakat, számítócsodákat alkotó, az óceánmélyeket föltáró világ, hogy megteremtené az országokat és kontinenseket szeretetben összefűző érzelmek napját. Tudjuk, ismer hasonló indítékból született napot nem is egyet az emberiség. De tisztességes lelkiismeretvizsgálat után csak azt mondhatjuk: azok szép szándékok egyelőre, csak szép szándékok. Hiszen napjainkat esztelen testvérháborúk éppúgy földúlják, mint az a szörnyű lehetőség, hogy égitestünk egyik percről a másikra elpusztulhat. S a távoli civilizációk fantasztikus műszerei majd csak azt regisztrálnák józan tárgyilagossággal: volt valaha a Napnak egy bolygója, mely benépesült, milliónyi település keletkezett rajta; lakói utakat raktak le, vasúti síneket, repülőszerkezeteket fabrikáltak, kivilágították kozmoszbéli szép otthonukat... de most már csak porfelhő van a planéta helyén. Nagyon kéne már egy békessé- ges, szeretettel is átfont nap a világnak. Lesz-e? Túl emelkedünk-e valaha vad elfogultságainkon és az erő mindenhatóságába vetett balga hitünkön? Vagy az ilyesmi csak a megmosolyogni való álmodozók elméjében foganhat? Az egymással való leszámolás az egyetlen kiút a vitákból, valós vagy vélt érdekellentétekből, makacs elkülönülésekből? A szeretet ünnepén, amikor oly magasra csap bennünk az emberi melegség utáni vágy, mellette tehát ott ágaskodik bennünk a nyugtalanító veszély érzése is: mi lesz veled emberiség? Kicsit talán ér- zelgősnek, ünnepélyeskedőnek netán indokolatlanul drámainak hat ez a kérdés. De van-e közöttünk valaki, a világban széttekintő újságolvasó, tv-néző, akinek egy-egy Tragédiát közvetítő hír olvastán vagy esemény képének a látlán ne villant volna már meg agyában a kozmikus veszedelem réme? A karácsony a béke, a szeretet ünnepe, de hogy megkoptak már sajnos ezek a szavak. Ha karácsonytájt rádiót hallgatunk, tévét nézünk, újságot olvasunk vagy akárcsak kitekintünk az ablakon, megriadunk. Pedig béke van nálunk, van munka és kenyér, de a külső világ nyomorúságai, gonosztettei kizárha- tatlanul beszivárognak karácsonyfánk alá, az ünnepi asztal köré. Van bennünk egy ódon megszokás. Hogy év végén, karácsony táján azt mondjuk, majd jövőre. Nem alaptalanul gondolunk arra, hogy az elkövetkező év sem hoz hegyen-völgyön lakodalmat. De tán elismerése 1986-nak, ha úgy tekintünk a jövő elébe: jaj, csak nehezebb ne legyen, mint az idei volt. Pedig tudjuk, hogy nehezebb lesz; minden jel arra mutat, belpolitikai életünk több jelentős, magas fórumán esett szó róla felelősségteljesen. Hogy csak terveink, elképzeléseink következetes megvalósításával lehetünk úrrá bajainkon, nehézségeinken. Következetességgel az elvek és a gyakorlat szigorúbb harmóniájának megteremtésében; a teremtő emberi akarat ösztönzésében, az eredményekkel járó szorgalom, tehetség elismerésében. Ellentmondásaink nem kibékíthetetlenek, feloldásukra van programunk, egyértelmű, országos és országépítő. isztában vagyunk teendőinkkel, már csak egy valamire van szükség: cselekvésre. Ez egyedüli garanciánk a kilábolásra. Hogy a következő év karácsonyán is békében ünnepelhessünk. Csendüljenek most össze a poharak, össze a szívek, mert e napnak ez a legszebb ajándéka... Boldogságot a boldogságra vágyóknak, szeretetet azoknak, akik számára enélkül rideg a világ: mindenkinek. tartalomból: Gyarapodásaink és hiányaink o Sikeres kampányt zárt a cukorgyár o Nulláról a kétmillióra o Munkafegyelem buktatókkal O Tanuljuk meg elviselni konfliktusainkat O Ha valaki Holdként megsimogatná o Béke és biztonság O Történelmi tudat és nemzeti önismeret o A mi képernyőnk o Fiatalokról fiataloknak OTeremtés földből, tűzböl o Kunhalom a kapufélfa O A jurtapaplan melegében o Aranysárkány és hóka-móka O Irodalmi melléklet
