Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
198ó. DEOEMBER 20. Irodalom» művészet 9 Gulyás Katalin: Trachidák földi küldetése Különféle korosztályokat képviselő textilművészek kiállítása nyílt meg a napokban. A festészet új hullámának az eklektikának hatására a festett textil a kisebb és nagyobb mintás szövetek végtelen játékos lehetőségei csábították őket új kísérletezésre. Irodalmi oldalpárunk illusztrációit a kiállítás anyagából válogattuk. Pinczósi Judit: Hangok ismerete Föld és csillag beszéde átbull a végtelenbe a villám-lakta térben elporlanak az álmok, akár egy késhegynyi só. A fű között figyelj: hangyák roppanása körbejár a bolyban, mintha a morzsa alatt élne egy másik virradat. A csendben fölzárkóznak a csapatuktól leszakadt fák, figyelj, micsoda zengés hasít a gyökerekbe, micsoda csattogás őrzi a néma bokákat, hisz csak egy szarvas szeme gyújtja itt rád a házat, ki megsebezte, az maga sohasem jajgatott. gyen megmászni. A tetejébe jókora fürt szafaládét kötöttek. Sokan megpróbálkoztak a rúddal, de nem bodogultak vele, fél- vagy negyed útról mindenik visszacsúszott. „Romlott már az a szafalá- dé” — mondották a kárvallottak,, s a hír el is terjedt hamar, el is hitte mindenki. Csak egy valaki nem hitte el. Akadt egy legény, aki nem adta fel a küzdelmet, újra és újra nekiugrott a rúdnak. Visszacsúszott, ismét nekiveselkedett, megint a rúd tövében kötött ki, mégis megpróbálkozott még egyszer — és végül, végül felért a csúcsra! A szafaládé,. mint megállapította, valóban romlott volt. • • * Z. egy sátor fölött feliratot pillantott meg: „POFO- ZÖGÉP”. Lepengette a belépti díjat és belépett. Sötétség fogadta odabent, majd egy fémkar galléron ragadta, egyéb fémkarok meg iszonyúim összepofozták. A másik oldalon Z. kiszé- delgett a sátorból. Nem értette a dolgot. Vannak, akjk nem értik a dolgokat. • • • Pirosország és Kékország jó húsz éve békét kötött egymással. Már engedélyezték a kishatárforgalmat, egymás nemzeti ünnepeit munkavacsorákkal ünnepelték meg — békeidők voltak, ezek a javából. Az is előfordult, hogy egy kékországi határőr tüzet adott Pirosország-beli kollégájának, amaz pedig friss borvízzel hálálta meg a figyelmességet (a határ egy völgyben húzódott, a két domboldalon pedig, egymással szemben, két bővizű forrás bu- gyogott). Egy napon, a jószándék bizonyításaként Kékország forrása fölött hatalmas transzparens jelent meg: TISZTA FORRÁS Néhány nap múlva Pirosország is kitűzte a maga tábláját: TISZTÁBB FORRÁS — Fáradt vagyok! — az asszony elrántotta a vállát, és hátat fordítva kigördült a franciaágy túlsó szélére. Vándor Béla visszahúzta a kezét. Nyitott szemmel feküdt a sötétben. — Már két hónapja fáradt vagy. Az asszony nem felelt. Vándor felgyújtotta az éjjelilámpát, kiment cigarettáért, aztán a húszezer forintos ágy szélén ülve várta a veszekedést. A régi házban nem volt külön hálószoba, ott gyújtott rá, ahol akart. — Te meg tíz éve — mondta az asszony. — Tíz éve vagy fáradt. Az új házban csak a földszinten szabad dohányozni. A köves előcsarnokban. Akkora, mint egy mozi. Amíg a gyerek meg nem nősült, ott videózott a haverjaival. — Te tíz éve vagy fáradt, hát én két hónapja. — Más volt ez, nem a megszokott rikácsolás. Mintha imádkozna magában. — Az ember lánya tűr. Túlóra, vadászat, vendégek a megyétől, hetekig nem láttalak. Vándor elvtárs főelvtárs! Reprezentálni! De engem szégyelltél odavinni. Titkárnők meg diszkókurvák! — A munka az munka. Ha az ember jutni akar valamire, mutatni is kell valamit. Mire jó ez a beszéd? — Az egész falu rajtunk röhögött. Kell valami? Küldd el a lányod a bagzó-Vándorhoz, mutasson valamit, mindjárt lesz járda az utcátokban. A férfi újabb cigarettát vett elő. Kár volt villanyt gyújtani. Két év alatt tető alá hozta az új házat. Mert ennek nem volt jó az öregeké. Parasztszagú. Két év alatt egy emeletes ház. Hogy közben mindenki azt leste, megy-e feketefuvar, lopott anyag a tanácselnök építkezésére, dolgozik-e ingyen brigád? Még a megyei Népi Ellenőrzés is. — Mit kell hánytorgatni... egyenesbe jöttünk, az ember nyugalmat akar... —• Azért, mert hallgattam? Hányán jöttek, istenem, de hányán. A Béla bácsi így, meg a Béla bácsi úgy! Vencelnével a Kutas csárdában, a Fitos Rózái, meg a szerenádok. .. — Beszélnek! Akkor nem adtál rá, most jut eszedbe? Mindent megkaptál. Amire csak kinyitottad a szád, ezt az istenverte házat, hobbikertet üveges terasszal, amit csak akartál, mindent! Mi kell még? . Az asszony hirtelen felült az ágyban. Hunyorgott, az olasz hálóing lecsúszott egyik válláról. Kilencven kiló, rózsaszínben. Iskola- igazgatót csináltam belőle — gondolta a férfi. — Hogy utálhatják a gyerekek! — Csak az, hogy élni akarok! Ez nem élet melletted! Nekem diplomám van... belőlem akármi lehetett volna valahol! — Valahol... Ne bolondulj meg, Rózsi. A jólét, az ment az agyadra. .. — Azt hiszed, hogy az minden? Egy emberi szót nem hallok! A gyerekek, a tantestület, félnek tőlem, vagy utálnak, a kölyök á szemembe röhög, nélkülem tartják a névnapokat... azt mondtad, a csillagokig repülünk! Gyűlölöm ezt az egész hazugságot, ez a te jóléted, ebbe mentem tönkre, mikor néztél rám utoljára! — És én? Én mit csináltam egész életemben? Gürcöltem, hogy nektek minden meglegyen! Nem lehet menet közben ki ugrani! Mit gondolsz, olyan könnyű volt becsületesnek maradnom?! — Hülyének, inkább azt mondd! A téeszből, az Áfésztól, mindenhonnan kirúgtak! Tudod, mit mondanak az emberek? Hogy azért raktak a Tanácsba, mert ott kevés kárt tudsz okozni! És ha a sógorod nem a megyénél lenne, már rég... A hamutartó nagyot csattant a virágmintás holland tapétán. — Primitív vadállat! — visítottá utána az asszony, majd amikor meghallotta, hogy Vándor a szek- rényajtókat csapkodja a gardróbban: — Lövöldözni nem akarsz?! Hadd tudja meg a világ, ki az a Vándor Béla! ♦ * * A rendőrautó szirénázva, villogva megelőzte a Ladát, leintették, Béres Attila: Neszkávé, bájeraszpirin amikor megállt, egy fiatal rendőr hátrajött, tisztelgett. Neki kellett kinyitni a kocsiajtót, mert a férfi a volánnál nem mozdult, az ablakot se tekerte le, csak nézett maga elé. — ön személygépkocsijával túllépte a megengedett sebességet, országúti fényszórót használt lakott területen, nincs bekapcsolva a biztonsági öve, kérem az iratokat! — Ki kellett volna... — motyogta Vándor. A rendőr megfogta a vállát. — Szálljon ki kérem, alkoholellenőrzés. Vándor végre felnézett. — Ki kellett volna tekerni a nyakát... — mondta. — Tessék? — Rég ki kellett volna... most már túl vastag. — Szálljon ki! — mondta a rendőr keményen. — A francba — legyintett Vándor —, olyan mindegy, öcsi. Itt nem lehet... — Hogy beszél? Mit nem lehet? Akkor ért oda a másik rendőr. Ketten emelték ki a férfi elnehezült testét az autóból. — Akarni — mondta Vándor a kocsinak támaszkodva. — Véralkohol vizsgálatra? — nézett az idősebb rendőrre a fiatal. — Ismerem. Beteg — mondta az öreg rendőr. — Vigyük át hozzánk. — Dehát idáig érzem — mondta a fiatal. Az öreg legyintett. — Beteg, ha mondom. — Vándorhoz lépett: — Fogd át a vállam. Béla bátyám. Gyere szépen. — Ezt jelenteni kell — idegeskedett a fiatal. — A gépkocsit lezárjuk? — Nem kell lezárni. Jössz vele utánunk, előbb segíts berakni. Vándor eldőlt a rendőrautó hátsó ülésén. — Ezt jelenteni kell, zászlós elvtárs. Hova visszük, a megyei kórházba? Az öreg rendőr a fiatal kezébe nyomta a Lada kulcsait. — Ne idegeskedj. Tudom én a kórházát. — Dehát a szabályzat... — Szabályzat* szabályzat... rám bíztak, nem? Tanulj, Pista fiam. Te tudod a szabályzatot, én meg tudom az életet. Na, gyerünk! Vándor megpróbált felegyenesedni a hátsó ülésen. — Az ember azért ember, hogy ember legyen! * * ♦ A kávé illatára nyögve felült, hasogatott a feje. A fia állt tálcával a heverő mellett. A víkendház spalettáján csíkokban vágott be a fény. — Neszkávé. bájeraszpirin, másnaposságra, lelki bánatra kitűnő. — A fiú vigyorgott. — Mi? — Vándor zavartan elnézett. — Volt egy kis összejövetel. — Pizsamában? — röhögött a fia. — Ugyanis pizsamára húztad a nadrágot meg a pulóvert. — Hát azt mondom — nyúlt a kávéért a férfi. — Kicsit összejöttünk anyáddal. — Nem bírja a súlyát, mi? — Hogy beszélsz anyádról? A fiatalember legyintett. Ujján megcsillant a vastag jegygyűrű. — Tudjuk mindketten. Inkább lökjed, most mi a vatszproblem. Vándor nézte: STARS WAR trikó, PUMA melegítő, RELAX papucs, hanyagul hátradőlve a fotelban rágyújt, mosolyog, elfoglalta a világot, és semmit nem érez, én itt minden téglát, minden rohadt deszkáért, ami ide beépült, szombaton, vasárnap, mint egy rabszolga. .. dehát a fiam, a saját gyerekem, én adtam neki, és mindent megadtam, gyűlölhetem ezért? — Mikor jöttél ki? — Még az este, kis kiruccanás — fújta a füstöt a fiú. — De te aztán jó állapotban voltál. Alig bírtunk lefektetni. — A feleséged is kint van? — A vízből — röhögött a fia. Vándor kortyolt a kávéból. Híg lötty. Műanyag. — Apukám — hallotta —, minek hoznám ide azt a bontott csirkét? — A feleséged! — Mért, te anyát hordtad a vadásziakba? — Fogd be a szád, mert megpofozlak! — Vedd be az aszpirint! Jót tesz. Egyforma az ízlésünk, meglátod. .. — De én dolgoztam. Mi még a jövőért, téglát téglára... Csikor- dult a csigalépcső. Fehér frottírban a körzeti orvosnő jött lefelé a fenti hálószobából. Harmincöt éves. Micsoda asszony! Telivér. És ezzel a taknyossal... — Csókolom, Béla bácsi. — Csókolom, Mariann. Legalább zavarban lennének. A nő egy cetlit nyújtott Vándornak. — A rendőr, aki az éjjel idehozta magát, azt írta, hogy feltétlen adjuk át. — Aztán a fiúhoz fordult. — Gyerünk, Béla, kilencre a rendelőben kell lennem. Üdülőkörzet — gondolta Vándor Béla —. végszükségben ez a vityil- ló is megér egy milliót. Aztán a cédulára nézett: „Béla bátyám, feltétlenül beszélnünk kell, holnap megkereslek”. Összeállította; Rékasy Ildikó Ssalontal Éva: Kompozíció Vidor Miklós: Téli tűzgyújtás Megrakom a kályhát begyújtok lobogjanak szobámban az erdők lángkék parázspiros lombot eresszenek nyaldossa mégegyszer a lihegő szél a meggyalázott bükkfatörzseket lendüljön föl a pattogó hatóiban az a hegyoldalon veszett madárdal mely majd az egekig sodorta az avarba hullt koronákat Suhogjanak az évgyűrűkbe mart nyarak ha áldozati füstje száll a fejszeélre jutott ifjúságnak
