Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-16 / 295. szám

1986. DECEMBER 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szolnoki Vízügyi Szakközépiskolában Régi falak között korszerű oktatás Algériának írtak tankönyveket a pedagógusok A Szolnoki Vízügyi Szak- középiskola mindössze tizen­három éves. A még kamasz­korba sem lépett intézmény rövid fennállása alatt kétszer „albérletben” — a vegyipari szakközépiskolában és a ti- szaparti gimnáziumban — „lakott”, néhány évig új, szép, tágas, „saját háza” volt, jelenleg pedig a Bajcsy-Zsi- linszky út 2. szám alatti nyolc és fél tanterem, s a Vörös Hadsereg úton egy jól felszerelt tanműhely az ott­hona. Enyhén szólva szűkös otthon az épület az iskola kétszáznegyven diákjának, annál is inkább mivel az Idén már három első osztály indult. A két „vízügyis” ta­nulócsoport mellett egy ma­gasépítőipari -szakos első osztály kezdte meg tanul­mányait, s mivel az iskolá­ban is bevezették a techni­kusképzést ez azt jelenti, hogy' öt év múlva tizenöt osztály diákjai járnak majd az intézménybe. A tervek szerint addigra új tantermek­kel bővül majd az iskola. A jelenlegi mostoha kö­rülmények ellenére sem vá­lik meg azonban a tantestü­lettől, a jól együttdolgozó pedagógus törzsgárda, s mi sem bizonyítja jobban ered­ményes munkájukat, mint a tanítványaik sikere. Az érett­ségizett fiatalok több mint harminc százaléka évről év­re továbbtanul az egyeteme­ken, főiskolákon, s ez nem­csak hogy magasabb a szak- középiskolákból felvettek át­lagánál, hanem még néme­lyik gimnáziumét is megha­ladja. Ugyancsak jól szere­pelnek a szolnoki iskola di­ákjai a szakmai tanulmányi versenyeken, hiszen minden évben az elsők között végez- nek. Egy harmaduk felzárkózik Az igazsághoz tartozik azonban, hogy kissé magas az alsóbb osztályokban a lemorzsolódás és csak azok jutnak el az érettségiig, akik valóban érdemesek rá. S ha már szóba jött az igazság, az is tény, hogy a vízügyi szakközépiskolát általában nem a legjobb képességű, ta­nulmányi eredményű nyol­cadikosok választják, ha­nem többnyire a közepes, il­letve négyes osztályzatú gye­rekek. Annál nagyobb ered­mény, . hogy sokszor több mint egyharmadukat sikerül felzárkóztatni, alkalmassá tenni a felső fokú tanulmá­nyokra. Az iskola tantestülete jól képzett, felkészült nevelők­ből áll. Szakmai tudásukat nemcsak a tanításban kama­toztatják, hanem számítanak munkájukra a vízügyi szak­emberképzést irányító szer­vek is. így részt vettek az új tantervek, tanári segédletek, tanítási segédanyagok ki­dolgozásában, véleménye­zésében, s az ország tíz ha­sonló profilú szakközépisko­lája közül az elsők között in­dították el a technikuskép­zést. A tanári kar szakmai fel- készültségének alighanem a lenagyobb elismerése volt, hogy tanterv illetve tankönyv írásra kaptak megbízást az Industrial Exporttól. Mint a megbízó nevéből is sejthető a könyvek külföldre készül­tek. Az Industrial Export középiskolákat építtetett többek között Algériában. Komplett iskolát, exportált, tantervekkel, tankönyvek­kel. A kétkötetes alapozó matematika könyvet Kovács Libor, az iskola igazgatója írta. Horváth Jenőné alapo­zó fizika, Rózenberszky Lász- lóné alapozó kémia, Urba- novszky István hidraulika, Létai Sándor szakrajz tan­könyvet készített ugyancsak két-két kötetben. Az anyag­gyártás és szakmai ismeretek három könyvét Polónyi Ist­ván, s az elektrotechnika há­rom kötetét pedig Szekeres János írta illetve szer­kesztette. Hét tanár vállalkozott Az összesen kétezer oldal­nyi tizenhat tankönyvet ter­mészetesen lektorálták, s valamennyit jónak minősí­tették. Az igazi vizsga per­sze ezután következik, ho­gyan tudnak majd megbir­kózni vele az algériai diákok. Egyelőre erről még semmi hiszen a magyar tanárok könyvíró pedagógusoknak, hírük nincs a szolnoki tan­könyvíró pedagógusoknak, hiszen a magyar tanárok nemrégen kezdték el a taní­tást az algériai vízügyi kö­zépiskolában, méghozzá fran­cia nyelven. Noha a hét szolnoki tanár kiérdemelte az Industrial Export bizalmát mégsem volt .könnyű dolguk a tan­könyv írással, szerkesztéssel. Igen alapos szakmai önkép­zés előzte meg a munkát, így a klasszikus alapismere­tek mellett megtalálhatók a könyvekben a legfrissebb tu­dományos eredmények is, a példatárban pedig több éves, évtizedes gyakorlati tapasz­talataikat adták tovább ön­zetlenül. Az önzetlenség a tantestü­let egyik legjellemzőbb tu­lajdonsága. Ezt bizonyítja, hogy a szűkös körülmé­nyeik ellenére is otthont ad­tak a Debreceni Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola közelmúltban létrehozott Szolnoki Konzultációs Köz­pontjának. Tartanak órákat a tizenhárom első éves hall­gatónak, s a felvételi előké­szítőre járó két csoportnak. Emellett levelező tagozatú illetve kiegészítő szakkép­zést indítottak felnőtteknek, valamint munkástovábbkép­ző tanfolyamokat is szervez­tek. Panaszkodás helyett A nyolc és fél tanteremben így szinte reggeltől estig ta­nítanak egyfolytában. A nap bármely szakában megtalál­ható az iskolában csaknem az egész tanári kar, s akik­nek éppen nincs órájuk, azok közös dolgaikról beszélget­nek. Az iskola ugyanis részt vesz a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem és a Debrece­ni Akadémiai Bizottság szer­vezésében elindított iskola­rendszer-fejlesztési kísér­letében, amelyhez a Tiszán­túl tizenkét nevelési-okta­tási intézménye csatlakozott. Hogyan lehetne még hatéko­nyabbá tenni a nevelést, a szakemberképzést, fejleszte­ni a tanulók a pedagógusok közösségeit — ezek a kér­dések az eszmecserék témái, amelyek egyben jól tükrö­zik a tantestület törekvéseit is. Igen szimpatikus törek- véseit, amelyekkel a panasz­kodás, a körülményekre va­ló hivatkozás helyett az adott lehetőségeiken belül a jobb, hatékonyabb meg­oldásokat keresik. T. G. 'A hét végén nyílt meg Nyáry Éva festőmű vész kiállítása a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ galériáján. A Bartók kórus elő adását követően Lengyel Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg a január elejéig nyitva tartó tárlatot. (Fotó: Mészáros) A folyóiratokban a megyéről Hírünk az országban Sajtószemlénk élén kell szólnunk azokról a megem­lékezésekről, melyek a For­radalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásának 30. évfordulója alkalmából jelentek meg. Részletes tu­dósítást közölt a szolnoki ju­bileumi ünnepségről a Ma­gyar Hírlap, a Magyar Nem­zet és a Népszabadság nov. 5-i száma. A Vasút 11. száma a MÁV szolnoki üzemfőnökségének kereskedelmi stratégiáját elemezte. Megállapítása sze­rint a szolnoki szállítási gon­dokat egy központi kereske­delmi pályaudvar megépíté­sével lehetne megoldani. Igen sok cikk foglalkozott ebben a hónapban is a me­gye mezőgazdaságával. Az Állami Gazdaság 11 száma a Jászsági Állami Gazdaság I. kerületének munkáját mu­tatta be. Ugyanebben a lap­ban a Palotási Állami Gaz­daság célkitűzéseiről is ol­vashatunk. A Magyar Me­zőgazdaság november 5-i száma a búzatermesztésről írt, idézve a szolnoki közpon­tú GITR igazgatóhelyettesé­nek megállapításait. A nagy­kunsági Állami Gazdaság rizsrekordjáról számolt be a Magyar Mezőgazdaság no­vember 12. száma. A jó ered­ményeket a teleprekonstruk­cióknak és a vetésszerkezet megváltoztatásának tulajdo­nítja a cikk. A gazdálkodás című folyóirat a Jászalsó- szentgyörgyi Petőfi Terme­lőszövetkezet eredményeiről és középtávú fejlesztési cél­kitűzéseiről írt. A Héki Állami Gazdaság lényeges szerepet szán az alaptevékenységen kívüli munkaformáknak — tudó­sított Agócs János és Csif- fó György cikke az Állami Gazdaság 10. számában. A Közép-Tiszavidék árvízvé­delméről dr. Hegedűs La­jos, a Kötivizig igazgatója írt a Vízügyi Közlemények 3. számában. A Szabad Föld 48. száma a jásziványi gon­dokról, az elöregedő lakos­ságról írt, Jászfalu — idill nélkül címmel. Az Élet és Tudomány 47. száma írta, hogy 20 év alatt megyénkben csaknem 20 ezer tanyát bontottak le és 27 tanyai iskolát szüntettek meg. A Szövetkezeti Hírlap nov. 10-i számában a Szol­nok megyei Kiszöv munká­járól olvashatunk. Megtud­hatjuk, hogy csökken az építőipari szövetkezetek szá­ma, ennek ellenére továbbra is jelentős feladatokat látnak el. A megváltozott gazdasá­gi környezetben javítanlok kell a minőséget, a vállalko­zási tevékenységet, fennma­radásuk és továbblépésük érdekében fokozni kell a műszaki fejlesztést. A Magyar Hírlap nov. 26-i száma ismertette a Szolnok megyei építők újdonságát, a gyorslakóházat. Megállapí­totta, hogy az építkezés ez­zel az új módszerrel valóban gyors, de még mindig nem elég olcsó. A mai ifjúságot sújtó egyik legsúlyosabb problé­máról a „szipózásról” írt az Üj Auróra 3. száma. A cikk dr. Fügi Saroltának, a szol­noki Hetényi Géza Kórház főorvosának beszélgetéseit közölte az ifjúság beillesz­kedési nehézségeiről. Jászberényben oktatók és kutatók tanácskoztak abból az alkalomból, hogy a Ta­nítóképző 10 éve kapott fő­iskolai rangot — írta a Nép­művelő 10. száma. A Szolno­ki Helyőrségi Művelődési Otthon is 10 éves jubileumát ünnepelte. Erről írt cikket Mészáros László Eredmé­nyes 10 év címmel a Nép­hadsereg november 19. szá­mában. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Olvasószolgálata Beszélgetés a Szécsi-könyv szerzőjével Múzeumi dólutónok Tlezaföldvóron Kapcsolat a múlt és leien közölt A földrajz és történelem tan­tárgyak megsze­rettetése sokszor a nem hagyomá­nyos keretek kö­zött tartandó órá­kon, múzeumlá­togatásokon mú­lik. A mezőtúri 2. számú Általános Iskola is felismer­te a múzeum efaj- ta hasznosításá­nak szükségességét 400 A fővárosi könyvesboltok után, Szolnokon is kapható Paulina Éva Zenészballada című riportkönyve, amely Szécsi Pál életének kérdője­leire keresi a válaszokat. A könyv keletkezésének körül­ményeiről, miértjéről kérde­zem a szerzőt, kolleganőmet. — Kamaszkoromban, úgy 14—16 évesen kedvencem volt Szécsi, olyannyira, hogy amikor az iskolában példa­képem felől érdeklődtek, őt neveztem meg. Aztán — tel­tek az évek — ’84 decembe­rében a tévében láttam róla egy emlékműsort. Akkor fo­galmazódott meg bennem először, hogy könyvet kelle­ne írni pályájáról, tündöklé­séről és bukásáról, s arról, miért halt meg az az énekes, akinek dalaiért ma is sokan rajonganak. Megtudtam róla, hogy állami gondozott volt, s engem ez a szituáció min­dig is foglalkoztatott. Ügy gondolom, a szülőnélküliság, a gyökértelenség, az elhibá­zott gyerekkor meghatároz­za az ember későbbi életét. — Miért szeretik még mindig Szécsit? — Talán mert szép hang­ja volt, kellemes, behízelgő modora... Nem tudom. Nem lehet tételesen felsorolni az okait, mint ahogyan az ön- gyilkosságát sem tisztázhat­juk egy-két szóval. Kevés az. hogy szerelmi csalódás, meg hogy ivott. .. — Miért a riportformát választottad? — Amikor második alka­lommal beszélgettem Szécsi Katival, akkor jött az ötlet, hogy1 ne én szűrjem át vagy épp csomagoljam azoknak az embereknek a véleményét, érzelmeit, akik beszélnek, vallanak Szécsiről. Más ami­kor Szécsi Kati mondja ki, felelősnek érzi magát öccse haláláért, mintha én akarom erről meggyőzni az olvasót. Ez a forma teremt leginkább lehetőséget arra is, hogy kü­lön kis portrékat villantsak fel abból a világból, amely­ben élt. — Ha most újra kezdenéd, másképp írnád meg? — Másképp nem, csak húznék a szövegből, illetve elvégeznék egy-két apróbh stiliáris javítást, amelyet an­nak idején nem vettem ész­re. Ugyanakkor bizonyos mértékig megkötött, hogy a riportalanyok véleményét és hangsúlyait figyelembe kel­lett vennem. Több olyan részlet is van a könyvben, amit én kihagytam volna, de a nyilatkozó fontosnak tar­totta, ragaszkodott hozzá. — A témában való elmé­lyedés alakította-e, s ha igen, mennyit a korábbi Szécsi- képeden? — Dalaiból, fellépéséből úgy tűnt, határozott, céltu­datos ember. Egyéniség, aki vallanak Szécsiről. Más ami- Most már tudom, gyengébb volt, mint amilyennek hit­tem. Gyenge volt és én ne­hezen viselem el az emberi gyengeséget. Valahol azokat a szituációkat sajnálom és ítélem el, amelyek engedik, hogy értékes emberek tönk- remenejenek, ígéretesen in­duló pályák kettétörjenek. Sok embert — bennünket is — sarokba szorítanak hely­zetek, persze másképpen, mint őt. J. Gy. Bányászat­történeti tanulmánykötet Magyar—osztrák együtt­működéssel tanulmánykö­tet jelent meg német nyel­ven a világ első nemzetközi tudományos egyesülete, a Bányászati Társaság megala­kulásának 200. évfordulója alkalmából. A Bécsben ki­adott munka szerzői: Molnár László, a soproni Központi Bányászati Múzeum igazga­tója és Alfred Weiss osztrák technikatörténész. A kötet az osztrák—magyar nyers­anyag- és alapanyag-gazdál­kodási munkacsoport leg­újabb közös, kiadványa. A tanulmányok megemlé­keznek a Gyulafehérváron született Born Ignácról, a Bányászati Társaság alapí­tójáról, aki a nemesfémek kinyerésének tökéletesítésé­vel alapozta meg nemzetkö­zi hírnevét. 1786-ban enge­délyt kapott arra, hogy az eljárást külföldi szakembe­reknek is bemutassa. A Sel­mecbánya melletti Szkleno faluban, ahol az üzemi kísér­leteket végezte, 27 neves tu­dós vett részt a bemutatón, s Born Ignác kezdeményezé­sére elhatározták a Bányá­szati Társaság megalapítá­sát. felsőtagozatos tanulója szá­mára tette lehetővé Tisza- földváron a Tiszazugi Föld­rajzi Múzeum megtekintését. Nyolc alkalommal, délutá­nonként, Török László szak­tanár vezetésével autóbusz- szal utaztak a gyerekek, hogy a Tiszazug természeti viszo­nyait, gazdasági életét, fejlő­dését megismerjék az eszté­tikusán elrendezett állandó kiállításon. A szakszerű ve­zetés mellett a földtani ma­kettek segítségével ismerked­tek az Alföld geológiai fel­építésével, a Tiszazug őskori, népvándorlás kori leleteivel; térképeken az évi csapadék mennyiségi és területi elosz­tását is nyomon követhették, valamint a téglagyár bányá­jából vett minták alapján a talaj szerkezetét. A régi népi használati esz­közök — fából készült bur­gonyatörő, mángorló, 18. szá­zadi nádvágó — mind-mind kapcsolatot jelent számukra a múlt és a jelen között» jobban megismerhetik szü­leik, nagyszüleik életét. Sok hasznos, új ismerethez ju­tottak diákok, tanárok egy­aránt, amiket a tanítási órá­kon is jól tudnak majd ka­matoztatni. k. J. p.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents