Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-21 / 274. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. NOVEMBER 21. ŰtkeraaO Túr ke ve 2. Volt egyszer egy vasút Gyógyszertárak Aki legalább három-négy napot eltölt Túrkevén, és igyekszik e rövid idő alatt minél több embert megismerni, az a beszélgetések során előbb-utóbb beleütközik egy minduntalan visszaköszönő, tíz év alatt alig halványult kollektív sérelembe, a túrkevei vasút megszüntetésének kritikájába. A kívülálló számára talán meglepő, hogy eny- nyl idő után is mennyi indulat, mennyi feszültséggel teli kérdés él még e város életét alapjaiban megváltoztató döntéssel kapcsolatban. Szimbólum lett belőle, a sérelmek és rossz döntések helyi megtestesítője, amit szinte minden vitában egyetlen szabvány félmondat segítségével érvként lehet bevonni, hogy „... mert ott van például a vasút is...” Valahogy úgy vannak a vasúttal a keviek, ahogy az ember, aki hozzászokott a saját kocsijához, s egyszer csak újra gyalog kell járnia. Nehezen szokik vissza. A vasút szerepét és jelentőségét a gazdaság fejlődésében, hatását az iparra, azt hiszem, kár lenne ehelyütt különösebben magyarázni. Úgyszintén fölösleges hosz- szan indokolgatni azt is, hogy minden településen az ipar, s nem a mezőgazdaság az az ágazat, amely igazán fejlett infrastrukturális viszonyokat tud teremteni. E két mondatból pedig már loA ’70-es évek első felében, a szénbányák visszafejlesztése után, másodikként a vasút következett a sorban, abban a hitben, hogy a szén- hidrogének — a kőolaj és a földgáz — hosszú távon megoldhatják majd energiagondjainkat. Sorra számolták fel az elavult és felújításra szoruló vasútvonalakat, a forgalmat pedig ezeken a helyeken közútra terelték át. A programnak a maga idejében tulajdonképpen logikus indokai voltak, csakhogy már végig sem lehetett egészen vinni, mert felszöktek a szénhidrogénárak, s minden a visszájára fordult. Túrkevén azonban ekkorra már felszedték a síneket is. így nem volt visszakozz. — Szabolcsban úgy menekült meg több halálra ítélt vasútvonal is — mesélte Kőrizs István túrkevei tanácselnök —, hogy a helyi vezetés húzta az időt, halogatta a felszámolást. Nekik lett igazuk. Azóta is üzemelnek azok a vonalak. A tanácselnök egy múlt századi tulajdoni lapot is mutatott, puszta történeti érdekességként. Az okmány a következőket tanúsítja: „A Mezőtúr—Túrkeve helyiérdekű vasútra, Túrkeve város javára, a tulajdonjogot bejegyezték”. Mendezt azért, mert száz esztendeje, 1886- ban éppen a túrkevei gazdák határozták el a szárnyvonal létesítését, s az anyagiakat is zömmel ők teremtették meg hozzá. Valószínűleg azért, mert felmérték, Ipartelepítés, munkahely- teremtés, foglalkoztatás. A város legégetőbb gondjai kögikusan következik az, hogy mit is veszített tulajdonképpen a vasút megszüntetésével ez az „óriásfaluvá konzerválódott” kisváros. Mert nem a személyvonat-közlekedés volt az igazi veszteség! A leglényegesebb és legmessze- hatóbb következményeket a város gazdaságában kereshetjük. Meghiúsult üzletek, akadozó ipartelepítés, és lassan figyelmeztetővé váló foglalkoztatási gondok formájában. A lényegesen megdrágult, és feleslegesen bonyolulttá vált teherszállításról nem is beszélve. hogy milyen fontos a városnak a vasút. A vonal felszámolásának legnagyobb vesztese az azóta megszűnt AFIT akkori XVII. sz. vállalata — ma Tiszántúli Autójavító Vállalat — lett. Két nagy üzletük ment füstbe egycsapásra. Az Autoker- rel kooperálva, akkor már NDK gyártmányú pótkocsik országos forgalmazását bonyolították, s utolsó fázisban voltak a tárgyalások a szintén NDK-s W—50 típusú tehergépkocsik hasonló hazai „terítésére”, s az ösz- szes kapcsolódó feladat ellátására. Az akkori árakon számolva, ez a két üzlet évi 150—200 millió forintos többletforgalmat, és 15—20 milliós nyereséget hozott volna a vállalatnak. Mivel Mezőtúrról speciális közúti járműveken kellett volna Túr- kevére szállítani az autókat és pótkocsikat, le kellett mindani az üzletről. Papp János, a vállalat igazgatója, aki a vasút megtartásának egyik fő szószólója volt a városban, további érdekességekkel is szolgált: — A két üzlet segítségével árbevételünk azóta duplájánál, másfél milliárd forint körül járhatna, a város számára pedig legkevesebb ötven munkahelyet jelentett volna mindez. Mi egyébként felajánlottuk akkor, hogy iparvágányként működtetjük a vonalat, de ehhez 40 milliós felújításra lett volna szükség, amit nekünk kellett volna elvégezni. Ennyi pénzünk nem volt. zé tartoznak jelenleg. Akárhol megjelennek a város vezetői, hogy vállalatvezetőkkel üzem — vagy telephely létesítéséről tárgyaljanak, az első kérdések egyike mindig a vasút. A kiegészítő tevékenysége bővítésén fáradozó Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, Szegő László is hasonló tapasztalatokról beszélt, mert amikor a tárgyalások közben kiderül, hogy az utolsó szögig mindent közúton kell ideszállítani, már rögtön mások a város esélyei. Lehetne tovább ragozni még a dolgot, de azt hiszem, fölösleges. Lehetne mázsákról, tonnákról beszélni, lehetne a GMV TSírkevei Körzeti Üzemének sajátos, vasút nélküli helyzetéről, miként arról is, hogy a megnövekedett közúti szállítási feladatokhoz hogyan, milyen áron biztosítható a szükséges járműpark. Lehetne szorozni és osztani, és a költségkülönbségeket kimutatni, de hiába. Népgazdaságunk jelenlegi helyzetében ugyanis belátható időn belül nem lesz pénz méregdrága-vasútépítésre. Az anyagiak indokolják, hogy kimaradt a Mezőtúr—Túrkeve vonal megépítésének ügye 'a megye hosszútávú közlekedés-fejlesztési koncepciójából is, annak ellenére, hogy a városi tervben szerepel. A város közlekedés-földrajzi helyzete tehát jelenleg ilyen. Vasút nincs, távol a főközlekedési utaktól, egyelőre Békés megyei kapcsolatok nélkül kell eredményeket produkálni, s az itt lakókat szorosan kötni Túrkevébez. Hogy miként, miféle tartalékok révén, arról érdemes pontosan idézni Kőrizs István szavait. Kilépni a körből — Adottságaink olyanok, amilyenek. Alapvetően nem tudunk ezeken változtatni, nem vihetjük máshová a várost. Ha azonban mindig csak siránkozunk és a saját hibáinkat is a „kedvezőtlen gazdasági helyzettel” takargatjuk, akkor valóban nem tudunk előre lépni. Kétségtelen tény, hogy Túrkeve a távolságok miatt drágábban termel az átlagosnál. Ebbe azonban nem belenyugodni 'kell, hanem megtalálni azokat az árucikkeket, amelyeknél ez nem annyira szembetűnő. A megtermelt tömegárukat például mi feldolgozatlanul adjuk tovább, ahelyett, hogy megpróbálnánk ezekre feldolgozó kapacitást telepíteni. Ki kell tehát védenünk a település-földrajzi hátrányainkat, s ez csak egyféleképpen lehet: a szellemi tőke jobb kihasználásával és vállalkozókész gazdálkodással. Ehhez pedig jelentős gondolkodásbéli változások szükségesek. Másként nem megy! (Vége) L. Murányi László Száz óve tudják Pénz híján A Szolnoki Közüti Igazgatóság dolgozói — készülve a télre — a napokban elhelyeztek az utak mentén a hófogó rácsokat. (foto: T. K. L.) Szolnokon szombaton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógyszertár lesz nyil|va. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Sürgős esetekben kereshetők fel. Jászberényben a Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyitva 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Martfűn szombaton, vasárnap ügyeletet tartanak a patikában. Kunszentmárton- ban 8 és 12 óna között juthatnak gyógyszerhez a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—5. szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügyelet van. Jászapátin és Kunhegyesen szombaton és vasárnap 8—12 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi napján pedig állandó éjszakai ügyelet van. Karcagon a Horváth F. úti, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron az ószőlő- si, Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27-ben lévő (8-tól 18- ig). Törökszcntmiklóson a Kossuth u. 83-ban lévő, Túrkevén a Kenyérmező u. 18-ban lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet Az ügyelet Ideje: november 22- én (szombaton) 07 órától november 24-én (hétfőn) reggel U7 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fizikotherapia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11-732. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tisza- várkony, Várkonyi-szőlő, Ti- szajenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva. Kákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 18-225. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 órá- ig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39— 41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője: Lenin u. 1. Tisza- földvár: dr. Nagy M., Kossuth L. u. 13. Besenyszög: dr. Bekker S., /Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4. Üj- szász: dr. ördög L., Damjanich u. 14. Jászberényben szombaton működő szakrendelések 07—13 óráig a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe; Jászberény, Jásztelek, Jász- jákóhalma, Jászfényszaru. Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárokszál- lás. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09—12, illetve 15—18 óráig. Jászberényi terület: Jászágó: dr. Paulai Gy., Kó- kai tér 3. Jánoshida: központi körzeti ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldoghá- za, Jászladány, Jászalsó- szentgyörgy. Jászapáti: központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., tel.: 33. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jász- szentandrás. Karcagon működő szakrendelések 08—13 óráiig a rendelőintézetben: belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa.. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁH., Mária- laka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat 08—11 óráig (Kossuth 27 y — u. 7—11.); Gyermekgyógyászat 08—10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.) Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7—11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó. Mezőtúri terület: Me- zőhék, Mesterszállás: dr. Berkó Gy., Mezőhék, Felszabadulás 3. Törökszentmik- lós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmik- lós, Tiszapüspöki, Tiszaitenyő. Fegyvernek központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Török- szemtmiklósi terület: Kengyel: dr. Herbály É., Kossuth L. u. 141. Kunszent- márton központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszent- márton, Tiszaug, Cserkesző- lő, Tiszasas, Csépa, Szele- vény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Maczkó P., Szabadság tér 23/a. Tiszafüred központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszasas, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora. Túrkeve központi rendelő: Kálvin u. 4Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Maczkó S. , Jászalsós zentgyörgy. Jászapáti, Jászivány, Jász- szentandrás: dr. Kriston Károly, Jászapáti; dr. Hoblyák J., Jászszentandrás. Jász- árokszállás, Jászdózsa, Jászágó: dr. Rada I., Jászdózsa. Jászkisér, Jászladány, Űj- szász: dr. Szántó L., Jászladány. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Kortész O.. Jászberény. Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény: dr. Szabari G., Jászberény. Karcag város: nagyüzemekben és tanyán: dr. Temesváry T. , Vörös H. u. 38., városi körzet: dr. Jenei L., Varró u. 23. Kisújszállás: dr. Ber- náth I., Lenin u. 18., Kunszentmártoni kerület: I. Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Magyar Z., Tiszaföldvár, Kossuth u. 127., tel.: 57. II. Nagyrév, Tiszainoka. Tiszakürt, . Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkesző- lő, Kungyalu: dr. Boress ®., Tiszakürt, Rózsa F. u. 10/b. III. Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás, Mezőhék: dr. Farkas E., Kunszentmárton, Killián ltp. 0/13., tel.: 234. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona I., Palotási AG., Szolnok, Vörös Cs. u. 40. Kengyel, Tiszatenyő: dr. RuczI., Kengyel, Kossuth 'u. 137. Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő: dr. Major A., Fegyvernek, Hársfa u. 13. Béke Tsz. Zagyvarékas: dr. Katona L., Szolnok, Rétpart 1., tel.: 12-806. Szolnok város: Szolnok: dr. Kiss F., Szolnok, Vörösmező u. 73. Szajol: dr. Gulyás P., Szajol, Fő u. 1. Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Balogh J., Rákóczifalva. Május 1. u. 8. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: városi körzet: dr. Gál I., Tsztm., Április 4. u. 3.; üzemi körzet: dr. Palko- vics L., Tsztm., Fay A. u. 3/a. Tiszafüred város: I. Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős: dr. Koska G., Tiszafüred, Úttörő u. 2. II. Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tiszabura, Tiszaroff, Tomajmonostora: dr. Szabó I., Abádszalók, Damjanich u. 14. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Tuka A., Kunhegyes, Zá- dor u. 2. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár J., Petőfi u. 29. Túrkeve város: dr. Pilikta R., Túrkeve, Széchenyi u. 12. Autószerelők Segítséget kérhetnek Szolnokon a bajba jutott autósok a Tisza taxi 11-011-es, 18-129-es telefonszámán, illetve a CB AM 19-es csatornán Fekete János (Gorkij u. 44. 1/3.), Zilahi Sándor (Kazinczy út 22.) és Fórizs Dezső (Vörös Csillag út 54.) autómentőktől. A Magyar Autóklub szolnoki műszaki állomásán szombaton 6-tól 12-ig hétköznap 8—20 óráig várják a segítséget kérőket. Telefonszám: 18-662. Igénybe vehető Szolnokon Nálhi Sándor kisiparos kerékkiegyensúlyozó szolgáltatása is a Debreceni út 19. szám alatt Kocsimosást mindhárom nap a Keskeny János úti benzinkút mellett, Sárközi István autóápoló kisiparos 14 óráig vállal. Pénteken szombaton—vasárnap 6-tól 14-ig a Százados úton az Alfa Autójavító Vállalat kefés kocsimosója üzemel. Szombaton a telephelyen — ugyancsak 6-tól 14 óráig — ügyeleti szolgálatot is tartanak. Jászberényben pénteken, szombaton és vasárnap is 8- tól 18-ig a Kódex Vegyesipari Kisszövetkezet motor- és autóvillamossági szereléssel áll a bajba jutottak rendelkezésére, a Pesti utca 11. szám alatt. Telefon: 11-020. A Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat pályázatot hirdet az új üzemeltetési formában működő szolnoki FÉSZEK ÁRUHÁZ VEZETŐI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE. A megbízás 5 évre szól, alkalmasság esetén korlátlanul meghosszabbítható. FELADAT: — szolnoki Fészek Áruház vezetése, irányítása, — áruforgalmának szervezése, — gazdaságos üzemeltetésének biztosítása. ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK: — kereskedelmi szakközépiskolai 'vagy közgazdasági technikumi végzettség és felsőfokú áruforgalmi tanfolyam, — 5—10 év közötti szakmai gyakorlat, — 5 éves vezető gyakorlat, — középfokú politikai végzettség. Bérezés kollektív szerződés szerint. Pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk. A pályázatokat a nyíregyházi központunk személyzeti osztályára szíveskedjenek benyújtani. Címünk: 4401 Nyíregyháza, Pt: 157. Tanácsköztársaság tér 2. (8706)